Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
MILYEN? ILYEN? ILYEN? MILYEN? NAPJAINK IFJÚSÁGA Az „idomított" és az „őszinte" nemzedék — öregem, te ezt nem értheted — nyilvánította befejezettnek a vitát a 18 éves világmegváltó, de olyan meggyőződéssel, hogy nekem fennakadt tőle a szemem. A többiek helyeslőm bólogattak hozzá. (A magunk oldaláról már ismertem a dolgot, összenő - zés, majd: „te jó isten öregem, mondd, mi is ilyenek voltunk annakidején?” Kölcsönös megnyugtatások, hogy á, mi nem, hülye vagy? Szebbek, jobbak, okosabbak, érettebbek voltunk, erre határozottan emlékszünk. Így. részünkről feltétlenül indokolt az éré tétlenség, a bölcs, nagybácsi» mosoly, vagy a kifejezett ellenségesség, amivel ennek a nekivadult nemzetségnek a közelünkben lezajló ténykedéseit figyeljük.) Mi lehet az ő hozánkállá- suk? Akadozva indult, de aztán belelendültek. Hát kérem ... Rövid úton kiderült hogy mi (a 24—26 évesek) vagyunk az utolsó „idomított nemzedék”. Min-, . két még jól bedresszíroztak arra, hogy mindig a legvonalasabbat mondjuk, hogy vágjunk érdeklődő képet ahhoz is, ami abszolút nem érdekel bennünket, hogy viseljük el utókomplexumok nélkül a politikai élet heveny változásait, hogy színleljünk hiva- lásérzetet az egyetemi felvételinkén, s ha kilépünk az Életbe, hogyan álljuk meg ott is a helyünket, jólfelké- s/,ült karrieristák módjára. Meg minden ... (Ez az utolsó dolog különösen mellbevágott, Egy negyedikes gimnazista lány sújtott vele. Nem is mondott mást, i sak ezt: meg minden.. ) „Ezzel szemben nézz meg minket” — kezdte el vala-1 melyikük, de sajnos nem sikerült kiszerénykednie magát, mert pont ekkor elfogyott a szendvics, felbőgött a magnó, és én egy pillanat alatt magamra maradtam, vállaimon a nemzedékemre szórt összes negatívumokkal. Eleget tettem felszólításuknak, és „ezzel szemben”, megnéztem őket. — Mit csinálsz legszívesebben a szabad időben? — Semmit. Eltelik az idő... (Őszinte gyerek, nem próbálja mindenáron a sokirányú érdeklődőt játszié.1. Pedig mondhatta volna azt is. hogy tájképc-kc • fest. jágázik. vágy világnézo i k érdéseken töpreng, Nem "ette ...) Egy másik' — Mit tudsz a NATO-ról? — Nem sokat. De azt hiszen-, nagy hu. veséi. •. (ű : "o mintha kicsit akti v-'K, lenne A szemünk elő . alkotott önálló véle- ménvt, és mindjárt jelentike- íett is vele. Csak, valahogy jicit elvoltnak tűnikj Akadtak pensze mésfor- mák is, olyanok, akikkel hosszú percekig sikerült beszélgetni. őket viszont a többiek megvetése kísérte. „Buzgó mócsdng” súgták össze a hátuk mögött. Tovább. Két srác a Kiskörúton, úgy éjszaka fél egy körül. Mindketten rendkívül elfoglaltalak tűnnek: az előttük haladó fiatal nő bókáját próbálják összeakasztani, nagy- nagy igyelvezettel. Sehogy sem megy a dolog, inert a nő állandóan megáll és rendőrért kiabál. Néhány rókelő érdeklődéssel figyeli a jelenetet, valaki megkérdezi a nőtől, miért nem szalad el? — Pihenjetek egy kicsit gyerekek — javaslóm utolérve őket. —■ Nem látjátok, hogy két nagy pofon lóg a fejetek felett? Magam is elcsodálkozom, hogy megjuhászkodnak egyszerre. — Ott lakik a csaj a szomszédunkban — magyarázkodik a kisebbik. — Ismerem. — Higyje el nyomozó elv- társ. véletlen volt az egész! — szólt bele a másik is. — Mit keresték ilyenkor az utcán? — mordulok rájuk, de rögtön rá Is jövök, hogy bakot lőttem. Hiszen felnőtt állampolgárok, választójoguk van, és akkor mászkálnak az utcán, amikor akarnak. A nagyobbik ki is használja megingásomat: — Miért talán nem szabad? Szerencsére eszembe jut hogy nyomozó vagyok: — Itt én kérdezek, a mindenségit a huligán fejeteknek! — Nem ■'’•agyunk huligánok — szepeg a kicsi —, csak nagyon unjuk magunkat esténként, hát le szoktunk jönni hülyéskedni ... — Hallgass te hülye... — szisszen rá a nagyobbik — ne higyjen neki nyomozó elvtárs, sosem szoktunk ilyesmiket csinálni! Egy „ha legközelebb”-«! elzavarom őket. Befordulnak az első mellékutcába. Hallom, amint futásnak erednek. Egy harmadik: Érettségizettek egy iparitanul ó-in tőzegben. Az osztályfőnökük panaszkodik rájuk, hogy nagyképűek, lekezelik a többieket, nem tanulnak, nem dolgoznak rendesen. — Vegyük kegynél; — mondja —. hogy leereszkednek közénk — Miért, te hajtanál? — kérdez vissza az egyik. — Ugrón, ne látszd az agyad! Ha itt végzek, két év a seregben, utána meló szaka dásig, havi 1800-ért. Számdkd ki, te' fej vagy, mer d alatt tudók abból egy rongyos lakásravalót összespórolná!.., Kocsi??. Érzem, nála nemigen lehetek jó, a 45 előtti viszonyok részletes taglalásával, hát inkább bátorítólag megverege- tem a vállát: — Fel a fejjel öregem, ér még annyit se keresek... Tárcájából óvatos mozdulattal fényképet kotor elő. — A bátyám — mutatja —< 56-ban lépett ki, Kanadába. Ott aztán van miért gürizni! A képen busa fejű fiatalember, széles mosollyal, Chevroletnek támaszkodva. A háttérben családi ház, gyerekek, vakító kék ég, gondtalanság. (Mint eay exkluzív eigarettarefcaám: „Philip Morris a legjobb tüdőerősítő. ..”) És a negyedik: Hatvan méter hosszú sor a Hurutja előtt. 1,6—20 éves fiatalokat toboroznak főszerepre. J ' *' Nézegetem az aswsokat, hallgatom az Izgatott tercierét. Egy lány a mellette álló mokány fekete fiút faggatja: — Ezt minek hoztad magaddal? — mutat a fiú hátán lógó gitárra. — Tudók játszani rajta! — húzza ki magát a mokány. — Ehhez a filmhez nem kell — szólt közbe egy bennfentes, — nem ma játszódik. A gitáros egy pillanatra el- komorodik, de aztán felderül az arca: — Akkor viszont bunyó lesz benne, és én abban is jó vagyok... Az udvaron filmesfomaájú férfi siet át. Az első sorban álló szőke Bardot-jelölt utá- nasziszég. Semmi. Hangosabb sziszegés. Semmi. — Felöltözve már nem ismer meg! — hallatszik valahonnan hátulról a kaján kiáltás, s a tömeg harsogó kacajjal nyugtázza. A poén valóban jó, de nálam csak egy kényszeredett mosolyra futja. Dicstelen vé get ért elmélyült kutatómunkám: lehet, hogy tényleg nem értem ezeket a gyerekeket... Puskás Árpád Papírjuk nincs - hivatásuk van A nádtetős, kisablakos földbesüppedt viskók, a cse- réptetös vályogházak között rögtön megláttam az új szolgálati lakást A kerítésen kolomp — villany fünos. Nagycsizmás, gumlkötényes fiatal nő sietett elő á kert végéből, üres moslékos vödörrel. Mondtam, Pestről jövök, a tanító házaspárt keresem. Elnézést kért. Zavartan toporgott. ö a tanítónő — mondta. Tavasszal vettek egy süldőt azt hizlalják. Nyáron ‘a kis kertet is bevetette. Vidéken nőtt fel — ért hozzá. Rossz föld ez, silány homok, nem sokai ad vissza, de nekik elég. — Mikor kapták az új lakást? — Hogy mikor? Tavaly ilyenkor. Hét éve itt vagyunk — s most két éve kaptuk. Hogy addig hol laktunk? Jobb arról nem beszélni ,.. Az Iskóla is itt van. A ház végénél. — Nézze, hogy issza magába a vizet. Nagyon régi épület ez már. Gazdasági épület, lehetett azelőtt. Múlik a fal. hullik a vakolat. De már csak kívülről. Bent rendbehozattuk. Vagy itt van ez a kút. Amikor idejöttünk, tele volt döglött macskákkal, meg minden szeméttel, amit, a szél meg a homokörvény belesodort. Mikor megláttam, vissza akartam fordulni. — Két évig nem sikerült elérni a tanácsnál, hogy pénzt adjanak a kútra — saját pénzünkből csináltattuk meg. — Hány gyerek jár ide? — Most negyvenötén vagyunk, A férjemmel felváltva tanítunk. Ezen a héten én vagyok a délelőttös. — De ma nem volt tanítás! — Ma nem. Szünet van. A gyerekek dohányt csűrHOL A Szégyenlik a lelkesedést? Vagy nem is igénylik? Igaz a lelkesedés sohasem volt a 10—14—16 évesek privilégiuma, de a ma középiskolásai talán minden eddigi tizenéveseken túltesznek blazirt- ság kérdésében. Az ország jó néhány középiskolájában találkoztam kísértetiesen hasonló antilelkes fiatalokkal. Min múlhat a dolog? Többek között a pedagógusokon. Az „elit” bölcsészkarról kikerült fiatal tanárok és a pedagógiai főiskolák diplomásai közötti különbség nemcsak a kvalifikációban "vikrán a l-”-«•rr’-^ben é« •< hit-' .Jen is me mutatkozik. (Arra alig van példa, hogy as utóbbiak közül ae iskolát«! helyezkedjen el valaki — egy bölcsészkari felmérés 100 megkérdezettjéből 41 (!) jelentette ki, hogy esze ágában sincs tanári állást vállalni. A példa, bár korántsem perdöntő horderejű, egyet világosan mutat: a kétféle oktatási intézményben uralkodó szellem közötti különbséget.) Tény az, hogy a KISZ-vezető tanárokat rátermettség, mozgalmi múlt és egyéb lényeges szempontok alapján választják ki — a mozgalomra azonban a KISZ-szel • csak közvetett kapcsolatban álló fiatal tanártársaik is gén nagy hatással vannak. És n gyerek — legyen az 12 vagy 16 éves —, nagyon is pontosan megérzi, milyen lelkesedéssel kezelik az „ügyel”. kánnak. Ez nem hivatalos szünet, de mit csináljak? Jöttek a szülők, hogy kell a segítség... és jobb is így. Űgysem jött volna iskolába senki. Közben bementünk az iskolába, az egyetlen osztályba. — Sokat dolgoznak a gyerekek? — Sajnos, igen, Sokszor kell kimennem a szülőkhöz, hogy elkérjem őket az iskolába. Először próbáltam szülői értekezletet tartani* Kértem, küldjék el mindennap iskolába a gyerekeket, vegyék meg a felszereléseket. , és ■ segítsenek rendbehozni az iskolát. Mivel nem számíthattam sem a község, sem a járás segítségére —« mondtam a szülőknek, gyÖjfe senek pénzt meszelésre, a kisebb javításokra, szertárfelszerelésre, Hallotta volna, miket mondtak! — Maga mit tudna mondani nekik? Rámnéz, aztán folytatja: — Hát én sem tudtam semmit... Megcsináltattuk, és megvettük a saját pénzünkből. Nem keresünk sokat az igaz, de nagyon keveset lehet itt elkölteni. Rakosgatni meg ráérünk még. Nézem a tantermet. A falak fehérre meszeltek, négy részre osztott, frissen festett zöld iskolapadok sorakoznak. — Ugye szépek? ’Alig tudtunk festéket szerezni. Az hiánycikk errefelé. Behoztuk a kiselejtezett, összetört padokat is. összeragasztottuk. — Ez a másik helyiség a szertár? — Olyasmi. Minden vagyonunk — mármint az iskoláé — itt van. Két lombik, egy Magyarország térkép, néhány könyv, ifjúsági regények, új kiadás, a sarokban a földön egy gipsz mellszobor. A polcon nagy táblakörző, favonalzók, és még valami. Hátrafordultam. — Látom, szeretnek futballozni a Gy. tanyai gyerekek. — Még nem játszottak vele — mosolyog a fiatalasz- szony. — Karácsonyra vettük nekik: 1 db bőrlabda, 22 db top- lis cipő és ugyanennyi játékosmez. A lakásban szinte alig van bútor. Annál több a könyv. A szobában mindenütt gyakorlatlan kézzel faragott famadarak, csutkababák. különleges alakú gyökerek. A figurák alján kis papír: tanító bácsinak szeretettel... Fiatal ember. Dolgoztokat javít. — Ide csak az -ön, aki nagyon sz: - nagyon komolyan vesz; • '■ (ógus pályát. Aki igazán hivatásának éra Mi hivatalosan sem pedagógusok, sem tani tók nem vagyunk. Hivatásunk van; papírunk erről — nincs. A fiatalasszony kávét tesz az asztalra. Csendben kavartuk az alját. — Érettségi után, 61-ben házasodtunk össze. Mindketten csak egyetlen életcélt tudtunk elképzelni. Tanítani. Talán ezért is kerültünk össze... Egy év múlva jött az első csalódás. Néni vettek fel az egyetemre. Nagyon elkeseredtünk. Aztán mondták, hogy el lehet mehnl képesítés nélkül is, tanyára. Mindjárt ajánlottak is egy helyet — Gy. tanyát. Azt sem tudtuk hol van, merre, de „rögtön elvállaltuk. Hajnalban érkeztünk meg — gyalog. Ide már a lovak sem tudtak bejönni, akkora volt a hó. , Rövid csend. — ' Nehogy félreértsen minket Mi nagyon szeretjük ezt... Éppen ez a szép benne, hogy olyan nehéz. Nehéz valamit, valami kis eredményt elérni. Megmozgatni egy kissé az évszázadok alatt lerakódott homoktengert, a homoki embert, a „vert falak” mögött. De azért van eredmény. Az embereket megváltoztatni ugyan már nem lehet — ahhoz túl sokat éltek már. De a gyerekeik tudják, hogy más élet is van. ök már nem akarnak úgy élni, mint a szüleik. — Nézze — egy halom levelet képeslapot mutat a postabélyegzőn az ország nagy iparvárosai: Budapest, Miskolc. Debrecen, Pécs — mind mennek el... Nem sok év kell, és senki sem marad itthon, csak az öregek. — Mi lesz magukkal? — Ügy gondoljuk, nincs még minden pedagógus állás betölve. Meg aztán... — elmosolyodik — tavaly felvettek mindkettőnket a Tanárképző Főiskola levelező tagozatára Hórom év múLva már hivatalos papírunk is lesz. Telefoninterjú Budapesten a Művelődésügyi Minisztérium tervosztály vezetőhelyettesével: Kérdés: Hány tanító hiányzik az ország általános iskoláiból? Válasz: 1676. Kérdés: Az idén hányán kaptak az országban tanári, tanítói diplomát? Válasz: 3018-an. Hagy részük városban helyezkedett el, meg gimnáziumban~ Nyolcszázan semmilyen pedagógusi állást nem vállaltad Sárköz* Erika 19?®. február 8., vasarna#
