Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-23 / 19. szám
Messziről jött: megérkezett Négy ki^ó nyolc újdonsága Múzeumok kincse a könyvespolcon — A megfizethetetlen festő — Pillantás a múltba — Ellenfél: az éhség Majd egy éve, hogy találkoztunk, nyárba'hajló tavaszestén. Akkor a mélykéken komorló Mátra erdeiből bő- dító illatözönt csapdostak játékosan az esti fuvallatok a fai ura. A tanáriban ült, egyedül, előtte jegyzetek, statisztikák. Mindjárt a munkáról, az iskoláról beszélt, nyolc ikos fiaiért — lányaiért aggódott, vajon felveszik-e őket... Azóta majd egy év telt el, míg újra eljutottam Do- moszióra. Sajátos módon újra este. Vakító fehérség, meleg ablakszemek, a romantikus híd alatt sejtelmesen siető patak, s jókedvű, télnek örvendő gyermeksereg: ilyennek hatott a téli este ... Hosszabb diskurzusra kerestem Csépai János pedagógust. S nem véletlen, újra a tanáriban találtam, ismét munkában, ismét egyedül.-* O O O O Tizennyolc éve már annak, hogy diplomát szerzett a szegedi pedagógiai főiskola, földrajz—biológia szakán. A közel két évtized jórészét — tizennégy évet — a domosz- lói iskolában töltötte. Fiatalon jött, meglett férfiként maradt, s marad, mert azt bizonygatja, jól érzi magát, otthonra talált magányosan, egyedül is a faluban. Lassú, megfontolt ember, de életeleme a munka. S ha szabadok délutánjai kedvenc időtöltésének hódol már évek óta: gyűjti a község történetével kapcsolatos néprajzi, történelmi vonatkozású relikviákat. Mondják a faluban: magnóval járt házról házra: a múltról, a régvolt szokásokról faggatta szólaltatta meg az embereket. Las- san-lassan kerekedett az anyag. Mikor említem; sejtésem; hogy könyv, helytörténeti monográfia születik majd ebből, először tiltakozik, meglepő szerénységgel, aztán nem könnyen idézi a dédelgetett álmot. O O O O Munkájáról beszél. Tizennégy év alatt akad öröm, akad keserűség is. Az utóbbiról nem szívesen nyilatkozik. Inkább a falu megbecsülését. a szülők szeretetét idézi, azokét, akik, amikor úgy volt, hogy más községbe helyezik, deputációit indítottak a megkedvelt pedagógus érdekében. És Csépai János maradt. Ez a jóleső méltatás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy észrevétlen lokálpatrióta lett, ö a messziről jött idegen. Erről győz meg akkor, amikor lelkesen agitál egy helytörténeti múzeum létesítése érdekében, s mondja, hogy az anyagot már összegyűjtötte, csak pénz kellene. A falu érdekében sürgeti új, egészséges, napfényes, általános iskola és korszerű klub- könyvtár létesítését is. Egyéniségének jellemzője a csinnadratta nélküli agitá- lás ... o o o o Elfoglaltsága bőven akad. hiszen nemcsak a katedra köti le, hanem egyéb kötelezettség is. Ö a pályaválasztási tanácsadó az iskolában, segédrendőri teendői is időt emésztenek. Mégis maradnak üres órák túl a hobbyn is, a magány órái. Erről faggatom, elmondja; esővel verdesett, hulló hóval álmosí- tott őszi-téli falusi estéken bizony környékezi a magány albérleti szobájában. Üjra szerénysége kap meg. Hiába igyekszem lovain!, nem há- gorog, hogy ennyi idő után sem kapott legalább egy szolgálati szobát, nem zavarja amikor a magányosok „mostohagyerek” sorsát idézem. Arról viszont örömmel beszél, hogy végre vett egy használt tévét, s így valahogy színesebbek lesznek az esték. Aztán a közelgő tavasz és nyár terveit idézi, régi vágyát szeret .á majd megvalósítani: eg/szer eljutni külföldre. Felsóhajt: csak lennének olcsóbbak, kedvezményesebbek ezek az utak, mert a pedagógus-pénztárca nem túl duzzadt, különösen, ha valakinek idős, magányos édesapját is segíteni kell forintokkal. Tervezi azt is, hogy belép egy természetjáró szakosztályba, s járja, barangolja a Bükk, a Mátra rengetegét. o o o o öreg este szakadt a falura. Játékos árnyak, gyermekalakok kontúrjai sötétlenek a messziérő fehérségben, gyerekkacaj hasítja a méltóságteljes csendet, közben hull, hull az álmosítóan puha hó..: Búcsúzás közben még egyszer, szinte megtagadva túlontúl szerény egyéniségét, arról próbál meggyőzni, hogy róla nem érdemes írni, hiszen ő csak közkatonája a pedagógiának, csak dolgozik, rangjelzés nélkül, nem is nagyon észrevetten. Jóllehet így igaz, de éppen ezért érdemes, mert aki körül a magány ólálkodik, kétszeres ambícióval keres menedéket a munkában, a közhasznú tevékenységben. Nemcsak másutt, ott a Mátra lábánál is... Pécsi István A dologi javak egyetlen kereskedője sem tárhat oly gazdag választékot a vevő elé, mint a szellemi táplálékának kínálója a könyvesboltban, legalábbis ezt igazolja tallózgatásunk a közelmúltban megjelentetett újdonságok halmában. Regény, esszékötet, történelmi tanulmány, album váltakozva sorakozik a recezens előtt; közülük válogat. A könyv újdonság, a szerző azonban régi ismerős. Fritz Baade nyugatnémet professzorról a Legyen mindenki jóllakott című, magyarul most megjelent művéről van szó. Korábbi kötete — Versenyfutás a 2000. évig — három kiadást, s 33 ezres példányszámot ért el idehaza, ami a siker kétségbevonhatatlan jele. Ahogy korábbi, mostani műve is váltakozva csábít egyetértésre és vitára. A téma: korunk emberének nagy ellenfele. az éhség. A szerző több évtizedes tudományos munkásságát és személyes tapasztalatait ötvözve dolgozza fel a világ éhséggel küzdő országainak helyzetét, problémáit, a megoldás lehetőségeiről sem elfeledkezve. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet térképek, grafikonok és fényképek egészítik ki A szellemi fölfedezés friss izgalmával olvastuk végig a Szépirodalmi Könyvkiadó két újdonságát, Vitányi Iván regényét és Faragó Vilmos tanulmánykötetét. Mindkét szerző szélesebb körben ismerj csak éppen másként. Vitányi, a szociológus, az esztéta színes egyénisége a szellemi életnek, s most regénnyel igazolja sokszínűségét Mert regényt írt — Széltenger címmel —, bár a könyv fülszövege némi bizonytalankodással állítja ezt Ak,i végigolvasta a könyvet, tudja, hogy: regényt él vezeti végig. Mégpelig hiteles, érzelmektől fűtött, s ugyanakkor higgadt belső elemzésre, a cselekvés tudatos és ösztönös mozgatóinak megkeresésére is vállalkozó regényt. A hős: fiatal ember, forradalmár, aki 1944 viharos hónapjaiban száll harcba a világgal, s benne önmagával. A szellemi fölfedezés izgalmát az adja, hogy Vitányi mást nyújt, mint amit a témától várunk. Regényt, emlékiratot, lélektani tanulmányt a hősről, s az őt körülvevő világról. Sokféle anyagból építi tehát regényét, de mint a ház, végül a sokféle anyag is egész, egység. Akárcsak Faragó Vilmos kötete, a Perben-ha- rag nélkül. A lapokban megjelent kritikával rangot szerzett szerző hű marad mércéjéhez, körtével is. A látszatra egymáshoz nem kapcsolódó rövid írások egymás utáni olvasása kétségtelenné teszi, hogy Faragónak önálló, másokkal össze nem téveszthető véleménye van a mai magyar irodalomról, annak örömeiről, gondjairól, értékeiről és elszalasztott lehetőségeiről. Hat ciklusra osztott kötete ugyanakkor másról is vall. Arról, hogy a kritikusi munka alapfeltétele: a mű, s nem a szerző mérlegelése. Távoli és közeli történelmünk egy-egv jelentő® szakaszát választotta tanulmánya témájául Nagy László és Gábor Sándomé. Az Akadémiai Kiadónál megjelent két kötet négyszáz, illetve ötven évvel korábbra forgatja visz- sza a történelem naptárát, Bethlen Gábor a független Magyarországért címmel — élvezetes stílusban megírt tanulmányt nyújt át az olvasónak Nagy László egy olyan történelmi alakról, aki körül — történészi berkekben — vharok dúltak, akiről a legellentétesebb vélemények hangzottak él. Gazdag forrásanyag földolgozására támaszkodva helyezi el a történelem folyamában ezt az alakot, aki kötéltáncot járt a magyar—török viszony. a magyarok és a Habsburggok kapcsolatának szakadéka fölött. Az említetten túl erénye a tanulmánynak az is, hogy Bethlen hadjáratait nemcsak történészi, hanem katonapolitikai, gazdasági szemszögből is vizsgálja, marxista módszerességgel oszlatva el hamis legendákat, alaptalan rágalmakat Hasonló módszeresség jellemzi Gábor Sándorné munkáját is. Ö Ausztria és a Magyar Tanácsköztársaság címmel az első, s egyben átfogó tanulmányt írta meg e témáról. Sokféle szálon követi nyomon a szerző 1918 —1919 eseményeit, de nem ragad meg azoknál, hanem belőlük kiindulva elemez. Fölkutatja a kölcsönhat;.-- - kát — mint például a Tanácsköztársaság létezése s az osztrák szociáldemokrácia szociális küzdelmének sikerei — és a rokonvonásokaf, melyek közös utat tettek volna lehetővé. Végül Is a szerző nem kerüli meg az okokat, mégha „kényesnek” tűnnek is. A zseniális alkoló élete mindig hálás téma z utókor számára, s sokan éi- nek is — sőt visszaélnek — e lehetőséggel. Jól választott a Corvina Kiadó, amikor Henri Perruchot könyvét — magyar címe: Gauguin élete — fordította le, mert ő elkerüli a sablonokat, s az oi- csó megoldásokat. Nem felszínes, szentimentális életregényt írt, hanem minden föllelhető forrás összegezéseként gördülékeny stílusú életrajz-dokumentumot tesz az olvasó elé. Gauguin, akit életében gúnyra és nyomorra kárhoztattak — „ma le. terített a nyomor” írja egyik levelében, melyet nem kevesebbért, mint 600 ezer frankért adtak el egy árverésen —. napjaink egyik legdrágább modern festője a világon. Miként alakult e drámai élet, s mit tett jóvá az utókor, erről szól az alapos, eseménynaptárral és bibliográfiával készített munka. Két, nagyalakú albumot kínál újdonságai között ugyancsak a Corvina, elsősorban a műkincsek szerelmeseinek. A bátor vállalkozás két, kezdő kötete Budapest és München múzeumaiba kalauzolja el az olvasót és a szemlélőt A Budapest Múzeumai című kötet a főváros hét nyilvános gyűjteményét mutatja be, tömör, lényegre törő szöveggel, s rengeteg képpel. (A reprodukciók, a kötetek kiállítása a Kossuth és az Egyetemi Nyomda munkáját dicsérik, felsőfokon.) A München Múzeumai című kötet tizennégy gyűjtemény anyagából ad szövegben teljes áttekintést, s ízelítőt képekben. A jól válogatott képanyag, a laikus számára is világos szöveg, mindkét album esetében meghódítja az olvasót, tehát sikert igéi- a vállalkozás, a további kötetek számára is. M. O. Hm: olvasom, hogy a róka is as ember barátjává válhat, legalábbis az olasz példák szerint. Állítólag számos olasz faluban a ravaszdi ragadozót háziállattá szelídítették, s a hosszú farkú sunyi rókafi, miközben segít az egerek és más rágcsáló kártevők pusztításában, — a világért sem nyúlna a házi szárnyasokhoz. Sőt, talán még meg is ugatja azokat, akik bántani merészelnék a tyúk- anyót és csibéit. Így tehát a rókából háziállat, sőt házőrző lett. Van ugyan egy régi magyar közmondás, miszerint kutyából nem lesz szalonna. Ám arról nincs közmondás, hogy rókából viszont lehet „kutya”. Legalábbis a hírek szerint. Legalábbis ólaszhon meg nem nevezett községeiben. Tudja ég, én a rókának jobban hiszek, mint a hímek, amit kedvenc lapomban olvastam! Most kérdeztem meg egy kottást is e hír kapcsán, mi a véleménye a rókáról, mint háziállatról. Tömören válaszolt: kotkodács! ... És rémülten terelgette el a csibéit. (—ó) Előre, vagy utánam ? Bonfini írja, a XV. századi budai udvar történetírója: 1489-ben, a Fekete-sereg bécsújhelyi seregszemléjén 20 000 lovas és 8000 gyalogos vett részt. Amikor a király a csapatok elé lépett ... középütt előre vitték az első csapat zászlaját és azt ünnepélyes szertartások között, szigorú utasítás mellett saját kezűleg adta át a legkiválóbb öreg katonának. Nem kevés csodálkozással láttam — folytatja Bonfini —, hogy az öreg zászlótartó az egyetlen olyan lovasa a magyaroknak, akinek nincs sarkantyúja! A helyzet a XVII—XVIII. századra változott meg. Főleg a lőfegyver elterjedése idézte ezt elő. 1703-ból ismerjük Eszterházy Antal kuruc generálisnak hadi reguláját. Ebben a tiszteket arra utasítja. ..rohamok alkalmával, személyök szerint ne menjenek legelöl, hanem inkább a jó rendtartásra vigyázván, a visszafutamodók- nak kíméletlenül verjék a hátukhoz a réz bozdogánt...” (buzogányt). U10. január 23., péntek T9. Észre vettem azt is, amikor a miniszterhelyettes félrevonta egy kicsit Szemánt és úgy súgta neki: „Nézzeén egyetértek magával, ez valóban egy rendkívül szimpatikus fickó, a beszélgetés is jól indult, de aztán a tag megkukult. Mondja, nem idióta ez egy kicsit?” Tündérmesébe illő mázli, hogy épp végszóra libegett be a titkárnő, három pohárka proto- koll-konyakkal. Annyi erőt sikerült még valahogy ösz- szeszednem, hogy megfogtam az egyik poharat és felhajtottam. Aztán gyorsan megittam a miniszterhelyettesét is, a Szeműn úrét is. Gyenge lötty volt, de kicsit helyrerázott. Zseni ugyan nem lettem tőle, de a kínos szituációból nagy keservesen kimásztam. Hasonló helyzetben, szimpatron nélkül... Ha rágondolok, kiráz a hideg ... Nem, nekem ebből elég! Végigcsinálom még magának a holnapot, meg a holnapután!, mert megígértem, de aztán usgyi. fel a hídra ... Tudja, kislány, én már gyerekkorom óta, mindig, mindenben nagyon peches voltam. Kezdjük ott, hogy húsz éves koromban már pontosan olyan kopasz voltam, mint most. Ahogy ma mondják a gyerekek, egyszerűen elfogyott a toliam, a háru»..9 ..j...., A terem másik sarkában a göndörhajú kihúzta a füléből a dugót, úgy látszik, nem érdekelte különösebben Hon; da László sanyarú ifjúsága. — Ide figyelj — markolta meg a társa karját —, a duma teljesen zavaros, kikapcsolhatod. De az fix, hogy a pacák szemüvegének valami fontos szerepe van. Annál is inkább, mert azelőtt nem hordott semmiféle szemüveget, a villából reggel viszont így jött ki, tehát csakis a lánytól kaphatta. És most is szövegelt olyasmiről, hogy valami nehéz szituban a szemüveg szerencsére rendben volt. Abban tehát lehet valami, ami a nagyfőnököt érdekli. Mucur bólintott. — Értem. Szerezzük meg? — Igen. — Hogyan? — A szokásos módszerrel. Megjátszod a mátosat, oda mész, belekötsz a kisöregbe, lekensz neki egyet, de nagyon óvatosan, érted, nehogy eltörjön a pápaszem! Akkorra már én is ott leszek, a zűrben biztosan hozzájutok valahogy. Este a górénál találkozunk. Indulj! Mucur felállt és szándékosan bizonytalan léptekkel elindult Hondáék asztala felé. Megállt a férfi re"" megfricskázta a fejr uubj< _ Honda hátrafordult. — Na, mit bámulsz, hajasbaba? — kérdezte a szeplősarcú, elvigyorodva saját szellemességén. — Már meg sem ismered a régi havert? Be sem mutatsz a spinkulád- nak? Tudhatnád, hogy sok kis pofon jár annak, aki ön- zősködik! — Maga ismeri ezt a..: ezt az urat? — kérdezte Andrea Hondától. Az megrázta a fejét, szép lassan levette szemüvegét, az asztal sarkára tette és ránézett a tolakodóra. — Nem — mondta —, azt hiszem, nem ismerem. Majd bemutatkozik. Kis pofonokkal. De Mucur csak állt, a szeplők felizzottak az arcán ... Űristen, hogyan frics- kázhatta meg a feje búbját Cassius Claynek. a néger profi ökölvívó világbajnoknak, az egyetlen embernek a világon, akit tisztelt, akiért rajongott. — Bo-bocsánat — motyogta, mire kissé magához tért —, igazán elnézést kérek, ösz- szetévesztettem önt valakivel. És kérem, hogy a hölgy se haragudjon. Nem is tudom, hogyan történhetett. Ittam kicsit, talán azért... Már itt sem vagyok ... Esetlenül meghajtotta ma1 megzav jdva i. r._i elfelé, de a lány megfogta a karját. — Egy pillanat! Maga azzal a szándékkal jött ide, hogy beleköt a társaságomban levő úrba? — I... igen — hajtotta le fejét bűntudatosan egy hajdani Budapest ökölvívó bajnokság váltósúlyú győztese, számtalan kocsmai, utcai verekedés hőse. Andrea elővette a jegyzet- füzetét, a golyóstollát, beírta a rubrikába a meghunyászkodott merénylő adatait, rögzítette a szimpatron által kiváltott reakciót. A sarokasztal mögül a göndörhajú ámultán nézte a jelenetet. Mi történik ott percek óta? Mucur topog, mint egy kis gyerek, akinek piszkos a körme, vagy nem tanulta meg a megyeszékhely nevét és a tanító néni beír neki egy fát! Miért nem üt már az a szerencsétlen? Hiszen a kopasz valósággal a kezünkre játszik, levette a szemüvegét... Itt valami hézag van! Hirtelen ötlettel Bálint felugrott, egy húszast dobott az asztal üveglapjára, balkarjára fektette a bőrkabátját és sebbel-lobbal úgy ment el Hondáék mellett, hogy Mu- curt enyhén nekitaszította Hondának. És szinte ugyanazzal a mozdulattal a kabát fedezete alatt, észrevétlenül felkapta, markába rejtette a szemüveget. Elnézést kérőén rámosolygott a társaságra, hiába, nagyon szűk itt az átjárás, a következő pillanatban már kint is volt az utcán. — Köszönöm,. vég-» ;t0r’- ~ Ooukta össze füzeteit Andrea és királynői mozdulattal intett Mucumak. hogy távozhat. A szeplős fenegyerek kábán, homlokát dörzsölget- ve alázatosan hátrált, majdnem lebukott a lépcsőn, a lengőajtóból még egy elragadtatott pillantást vetett Hondára, kibotorkált a Bonbon presszóból. A lány halkan, csibészesen füttyéntett. — Még egy pozitív tapasztalat! Terven felül. Kifejezetten agresszív szándék teljes átváltása. Ma még ilyen nem volt... Visszateheti a szemüvegét, mert mindjárt szerelmet vallók magának! Keresték az asztalon, a földön, a szemüveg nem volt sehol, természetesen. — Csak ez a lakli vihette el — jelentette ki végül Honda, — Olyan zavarban volt, azt sem tudta, hogy mit csináljon a kezeivel, akaratlanul felmarkolhatta. Hát most mi lesz? Tudományos csőd? — Nem olyan nagy vész — legyintett a lány. — A tagnak fel van írva a neve, a lakása, egy-kettőre visszakapjuk. Csak az a baj, hogy meg kell változtatnunk az eredeti programot. Ügy beszéltük meg, hogy maga innen hazamegy a Wesselényi utcába, elhozza a legszükségesebb cókmókját és a kísérleti időszakra felköltözik hozzánk, a hegyre, a villába. . Namármost. Nekem az állatok miatt mindenképpen sürgősen vissza kell mennem a villába, de magát szemüveg nélkül nem engedhetem kószálni a városban, közlekedni az utcán, tárgyalni a fü- bérlőjével... ... ___ (Folytatjuk
