Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
PtLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK dlba&ÄM. lakod alom M MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XX. évfolyam, 261. szám ARA 80 FILLER 1969. november 11., kedd Losoncra Pál, az Elnöki Tanács elnöke feleségével és kíséretével hétfőn hivatalos .látogatásra Indiába utazott. Képünkön: Losoncai Pált Fock Jenő, a kormány elnöke búcsúztatja. (MTI Foto: — Vigovszki F. felvétele.) (Az elnök utazasaval kapcsolatos kommentárunk lapunk 2. oldalán.) „Ezüstgerely" <6. oldalon) A polgári védelem < vetélkedő döntőié ; (& oldalon) •; Kádár János és Fock Jenő fogadta Le Thanh INghi-t Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkái-a és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, hétfőn fogadta Le Thanh Nghi-t, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagját, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, aki kormányküldöttség élén tartózkodik hazánkban, A baráti eszmecserén részt vett Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Hoang l.uong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság- budapesti nagykövete is. (MTI) Vietnami aspiránsok érkeztek Az idén 45 vietnami aspiráns kezdi meg tanulmányait hatónkban. A fiatal vietnami tudósjelöltek első csoportja már megérkezett hatónkba. A nyelvtanulás után, egy év múlva kezdik meg szakmai munkájukat különböző egyetemeken és tudományos intézetekben. Egy hónappal ezelőtt hangzott el a sarudi Tiszamenti Termelőszövetkezet szocialista munkaverseny felhívási: hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére. A felhívás óta, széles körben bontakozott ki a szocialista munkaverseny Dél-Heves megye termelőszövetkezeteiben. A sarudi versenyfelhíváshoz való csatlakozásön kívül november 7-e tiszteletére forradalmi heteket rendeztek a közös gazdaságokban. Nem egy helyen — mint Dormándon, Kompolton, Sarudon — a szocialista címért küzdő brigádok száma csaknem megduplázódott. A verseny pedig tovább tart és nap mint nap újabb csatlakozások, újabb szocialista címért küzdő brigádok jönnek létre. November 11-én egésznapos ünnepségre került sor Szihalmon, Hatvanban pedig november 25-én ünnepük meg magyar—szovjet baráti találkozóval a felszabadulás negyedszázados évfordulóját. Az ünnepségek megszervezésében a termelőszövetkezetek aktívan vesznek részi. A szocialista munkaverseny november 7-e után tovább folyik és április 4-ig valamennyi csatlakozó termelőszövetkezetben ismét forradalmi hetek szervezésével készülnek felszabadulásunk méltó megünneplésére. ^ Jelentős értékű vállalásokkal csatlakoznak a versenyhez a Mátravidéki Építő- és Szakipari Ktsz szocialista kollektívái is. Többek között felajánlották, hogy három százalékkal túltejesitik a tervet, 0,5 százalékkal csökkentik az önköltséget, s az eddiginél is nagyobb gondot, figyelmet fordítanak a balesetek, a kiesett munkanapok csökkentésére. Az 1970-es évben 10 ezer dollárral 30 ezer dollárra növelik exporttermelésüket, s terven felül elkészítenek öt lakást. Tovább javítják a minőséget, csökkentik a selej- tet, s növelik a vállalat gazdasági termelését. Csigaleves, töltött káposzta, töltött csirke és még sok jó* féle étel várta a vendégeket a iagzis sátorban. (Kiss Béla felvételei.) április novemberben | Rendkívül erőteljes átalakulás következett be a hét első napjára Európa időjárásában. Az Atlanti-ócéan közepétől Ukrajnáig kifejlődött erős nyugati szél ugyanis' egyenletes enyhülést hozott az egész területre, így hétfőn reggel Londonban. Párizsban, Budapesten, Belgrádban, Kolozsvár ötj. Varsóban és Prágában egyaránt 5—10 fok között volt .a hőmérséklet. Az enyhe levegő szeles esa padékzónával haladt előre, 4—15 milliméteres esőt hozva. A lehullott eső mennyisége a hétfő reggelig tartó 24 óra alatt a Dunántúlon is elérte a 12 millimétert. A szél egyébként igep erős lökésekkel haladt előre. Például hétfőn 18 órakor a Ferihegyi repülőtér tornyában óránként 90 kilométer sebességű széllökést, mértek, de már reggel óta az ország különböző pontjairól jelentettek 60—70 kilométere- szék«* lökéseket. Kinek érdekében, kinek ellenében? (3. oldalon) Van szén » és még sincs (3. oldalon) Tolsztoj és a film (5. oldalon) Megyei labdarúgóbajnokság (8, oldalon) Négy évvel ezelőtt amikor Abasárról elkerült Bagi Ferenc a Szovjetunióba, repülőtiszti iskolára, nem gondolta, hogy az avatásával egy évben lakodalmat is tart. Mert lakodalom volt a javából, hiszen 130 vendégnek terítettek, s a vacsora 130 tyúkból és egy hízott disznóból készült, Rókának mellé két és fél hektoliter bor. Eljöttek az esküvőjére osztálytársai is, Deák Imre és Czakó László. Képünkön a keí Prágai szakszervezett delegáció érkézéit Budapestre Hétfőn Budapestre érke- tt a csehszlovák szakszerietek prágai tanácsának iromtagú delegációja, ■antisek Smicek elnökhe- ettes vezetésével. Néhány napos itt-tartózko- isuk alatt tanulmányozzák budapesti szákszervezetek unkáját, tárgyalnak a lafeszerveaeíek BíidöRösti Tanácsa és a Fővárosi Tanács vezetőivel, megismerkednek a fővárosi lakosság ellátásának szervezési kérdéseivel. Tanulmányozzák Budapest kereskedelmi és közlekedési helyzetét, a la- kásepítkezési terveket, a főváros lakosságának ellátását segítő szakszervezeti mun kmL-mxU Főpróba Cape Kenneilyn desen a Holdra induló j Apollo 12. gctrfrAnaiif.<íía ihy»t n1f1a.lt} é*i. íííit/trua. Aliin I,. Rpan iiräHn7.pkhcn ffv9.knrnlk a. kőzetgyűjtésfc «errefele — AP=«MTI—KS) Losonczi Pál Indiába utazott Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére Ftorreadsalmi hetek a tefmelöszőMetkezetekben i 1 Málravidéki Építő- és Szakipari Ktsz felajánlása