Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

\

MŰVÉSZET

Paszternák verseskötetéről, az ÉJSZAKAI SZÉLről

r Borisz Paszfcemak neve a hazai közönség széles rétegeit akkor érintette meg először igazán, amikor a Nobeléi j és a Doktor Zsivago című regénye körül — Nyugaton azóta már meg is fíltme- aítették — nagy lármát csapott a nemzetközi sajtó. Akkor úgy tűnt, hogy a szovjet irodalom egyik nagysága a napi politika pergőtüzében csak kuriózum és a nagyságnak azok a jelei, amelyeket a művek bizonyítanak, elmaradnak.

Borisz Paszternák műve

ma már befejezett, a magányosan és az irodalmi közélettől jócskán távol élve hagyta hátra alkotásait, belenyugodva abba, hogy műveit ma már nem is érti és nem is ismeri seniká. Honnan ez az igazán nagy kétkedés ércnél az embernek is, alkotónak is kiváló egyéniségnél? A válasz a versekben, az írásban, a megformált és megvallott igékben rejlik — Paszternáknál is. Nem kell különösebben bizonyítanunk, hogy Oroszország a XX. századba nagy-nagy forrongásokkal lépett be és 1903 nyitánya volt mindannak, ami később következett, 1917-ég és azután. Ez a két évtized és a rákövetkező korszak nem kedvezett annak a passzív egyéniségnek, aki önmagát akarta csak megvallani és azt is, úgy, áttételesen, hogy a világ jelenségeit használta fél érzelmeinek, szenvedélyeinek — ha voltak — és indítékainak megmutatására. Szerényen, az erős férfi tudatos állhatatosságával és következetességével tette ezt. Ezt bizonyítja az a kötet is, amelynek alapján ennek a nagy- formátumú költőnek az egyéniségét a magyar olvasó is megismerheti.

Paszternák tizenéves, amikor 1905-ben az élétét nagy

történelmi idők harsonáját, de mint egykor a rézmetsző Dürer, megrajzolja apokaliptikus képeit a forradalomról és megörökít olyan pillanatokat, élményeket, amikről Majakovszkij — más egyéniség, más „lelki készülék” lévén — más dimenzióban és más formák között csak másféleképpen beszélhetett Majakovszkij és Paszternák most időben is egymás mellett olvasva, azt a benyomást keltik a mai olvasóban, hogy jól kiegészítik egymást Az előbbi a kor hangját adta, az utóbbi a kor képeit Majakovszkij a hangosabb, Paszternák a finomabb, a mélyebb, ha úgy tetszik, higgadtabb. De két poémája — magyarul is igen magas szinten, Garai Gábor és Grigássy Éva kitűnő tolmácsolásában — ellenállhatatlanul sodor és zeng.

Nem lehet ilyen szűk keretek között behatóan foglalkozni azokkal a nagyszerű képekkel, amelyeket Paszternák az őt körülvevő világról készített s amelyekkel mindig önmagát sorsát hangulatát élményeit kívánta rögzíteni. Csak az aszketikus magány és belső fegyelem bizonyítására és hitelére ismételjünk meg itt néhány sort tőle:

>oha egy fikarcnyit se enged), nagadból semmit fel ne ad),

: elevennek, csak elevennek, lalálig élőnek marad).

(Lator László fordítása, a

vers címe: Nem jó az, ha híres az ember.)

Az idei könyvnap egyik

legértékesebb újdonsága volt és marad Paszternák Éjszakai szél című gyűjteményes kötete, amely egy rokonszenves emberi és művészi magatartás remek mozaikképét tárja az érdeklődők elé.

Farkas András

élménnyel gazdagítja a forradalom. Ezt a hallatlanul nagy emberi és kortársi izgalmat 1925 és 1927 között írja poémává, elbeszélő költeménnyé. De vajon szabályos és szokványos elbeszélés-e ez, atnely csak arra jó, hogy tetszetős formában fennmaradjon az utókornak valami az idő iszákjából? Átélt órák napok, hetek fénylő és folyton világító, mozgalmas képsora ez az írás, amelyből minden részlet elnagyoiás és megmásí- tás nélkül hitelesnek tűnik. Talán azért elsősorban, mert olyan magától értetődően, az áramlásnak egy megszakítatlan és me'gszakíthatatlan ritmusában tör az olvasóra. Hasztalan keresnénk a két nagy poémában riporteri ízű eseményeket mert Paszternák nem azt írja meg elsősorban, ami kívül történt hanem azt amit ő látott érzett és azt is úgy, ahogyan ő látta és érezte. Jellemzésül erre a nagyon-nagyon szubjektív módszerre bárhonnan vehetnénk idézetet mert minden sorban és mindig az elbeszélő személyes jelenlétét érezzük még altkor is, ha magáról és helyzetéről a legritkább esetben nyilatkozik. Strófák élén sokszor csak vezényszószerű meghatározás áll, aztán tódulnak a képek. Van olyan részlet is, nem egy, a hosszabb lélegzetű poéma zajlása, zúgása közben nagy sóhajtással bevezetve, hogy belekiált a költő a saját leiró gondolatritmusába, mert a forradalmat érzékeltetni, a forradalom lényegét kifejezni csak végletes eszközökkel, a viharélményt hozó és átadó csapongással lehet, amit eddig az irodalmak is csak ritkán ismertek. íme, egy jellemző részlet a Schmidt hadnagy első részéből:

Haldoklik az ősz. A gyalogság Meg a tengeri flotta viszálya.

Kórházi zsargonban ágál A kis agitátor leányka.

S küldetésed kényszere hajt: kiabálj Tore/ Harc! Harchoz! Mire várnál, Proletár, proletár, proletár!

Hangosabban a gúnyos, árnál,

Mely száz közül hetven ember Fülében rémületet ver. —

Van-e szebb az önfeláldozásnál,

Mely a vaksorsot összesüríti?1

Nehéz leheletü matrózköpenyesek Nyelik a Képtelen, tcdlódó, rengeteg. Izmus-végű fára, nem orosz-forma szót, Mely galuskák tömör halmaként hempereg Hát a kincstári szókincs kaszárnya -szerte, S a tengeri csaták fellángolása,

S a haza némely kiváltságos rendje

_

A mienk-e?l •

PANYIK MARTA:

ÍTELET

Mit tehetünk amiért nem jár hálái hová lépjünk ha ereink tiltott országutak kezünk márványtömbök elbüvült birodalma népi lehet elfeledni,.a ránkszakadt nyarat a dér eldobálta értünk minden fegyverét együtt kell megélnünk az új világot hol kék halaknak lesznek boldog paloták Táradt templomok harangos tornyai

(Dargay Lajos illusztrációja.)

BARANYAI FERENC:

Két virágének

I i.

Harangszó a te szerelmed, szívbe hintett honvágy, ha elnémul hangja bennem, hogy" találok hozzád? Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat, gyönge lábam nem követhet, nem mehet utánad. A lovamat ha megkötöm, fogoly, míg eloldom, leérő szavam laza béklyó, nem lesz tőle foglyom. Am a csókom jkinyvahurok, kezessé tesz téged, cseréld csókom rabságáért szabad messzeséged.

II.

Eredj, te dal,

érd utói a párom, fogd kézen, hogy hozzám eltaláljon. Szerelme ág, nem moccan a lombja, légy te szellő: hajlítsd a karomba. Szerelme rét, aszály-ölte pázsit,

légy te zápor s újra kivirágzik. Szerelme jég holt színén vizeknek, légy te napfény amitől fölenged. Eredj, te dal, érd utói a párom, fogd kézen, hogy hozzám eltaláljon.

r'SSSSSSSS^S*SSSSSSSySSSSAfSSSSSSSSSSySSSSSSSSS//SS/SSSSSSS/SS/SSSSSSé'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrtSSSSS/JfS/YSSfSSJf/yJTS/&S/V'SSSSSSS^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrrSSSA.

G. Molnár Ferenc:

/

lé

Ha ezt a zajló, sok-sok megtorpanással és nekiira- modással elénk robbanó részletet — mint cseppet a tengerben — végiggondoljuk, vagy igyekszünk a benne feszülő szenvedélyt és lelkiállapotot nyomon követni, nyilvánvalóvá válik? hogy itt semmi nem véletlen, minden arra szolgál, hogy a forradalomnál?: pillanatról pillanatra váltó és változó világát szerényen és távirati stílusban érzékeltesse. Mennyi kép, mennyi tartalmat hordó fogalom bukfencezik itt a sorokban! S miután a történetírás a maga módszereivel már elénk tárta a valóban világ- történelmi jelentőségű eseményeket ebből a századból, Paszternák poémáiról nyugodtan állíthatjuk, hogy azok a nagy napoknak a levegőjét lehelik, azoknak az eseményeknek a színhelyeit járatják be velünk és azok' I

ről az emberekről értesíte- < nek költői hírmondásban. ^ ákik azt valóban végigcsi- ^ nálták. Ügy, ahogyan, anél- $ kül a gondolat vagy vágy ^ nélkül cselekedve, hogy va- $ laki valaha is megköszönné nekik mindazt, amit tettek. ^ Mert vannak a történelem-$ ben fordulatok, amikor száz ^ közül hetven gyáván megri-§ ad, de az a bizonyos száz§ közül a harminc nem enge- ^ di, hogy az ő akaratukon ki- 8 vül más is történhessék. Ez 8 a történelem.

Az irodalom tudorai pár- ^

huzamot vonnak a két nagy- ^ ság, Majakovszkij és Pasz- ^ témák között. Sokféle szem-^ pont jöhet itt szóba, hiszen^ a műveket lehet elemezni, § magyarázni, méltatni, ege-§ kig dicsérni, vagy elmarasz- § talni. A két párhuzamba ál-1 lított egyéniség egymással, ^ vagy egymáshoz nem mér-1 hető. Majakovszkij a közte- ^

tribün ^

*996 ->

rek, a közérdek, a embere, néptribün, aki har- ^ sogja a történelem hangját. $: ák nem megy ki a

. ökre, ' nem fújja meg aj:

Még alig múlt hat óra, amikor Éva váratlanul bejelentette:

— Nekem már mennem kell

Karesz gúnyosan kérdezte:

— Mi az, vár a cuclisüveg?

— Névnapra megyünk át a szomszédba — legyintett

Éva;

— Viselkedj majd illedelmesen. Ne dugd az ujjad a szádba és ne nyald ki a likőröspoharat — adta a jó tanácsot Karesz.

— Micsoda szellemesség! — nézett végig rajta Éva.

Judit unottan hallgatta a szópárbajt

— Valami jó bulit kellene csinálni — mondta később. — Mindjárt vége a szép napoknak és mi itt savanyodunk.

Erika rögtön felajánlotta:

— Jöjjünk össze nálunk holnap. Délután nem lesz otthon senki. Azt öregek moziba mennek, utána pedig következik a szent kártyaparti, mint minden vasárnap^ Most Kovácsék a sorosak, náluk lesznek.

— Ez unalmas. Magnó, egy csomag cigaretta, két nyelet konyak, és rázzuk órákon át, mintha fizetnének érte. A végén pedig elnyögjük, hogy jaj, de klasszul éreztük magunkat. Ki dob be valami újítást?

A fiúk Colosra néztek.

— Hajlandó vagyok megmenteni benneteket — állt fel Colos a pádról, ahol eddig három lány között ült. A másik három fiú és a kis szeplős Mari a pad körül álltak. A parknak ezen a részén rajtuk kívül senki sem volt. Itt szerettek beszélgetni a nagy platánfa tövében. — Találkozzunk holnap délelőtt tíz órakor Kőkúton. A víkendhá- zunk kulcsát viszem.

Mindenkinek tetszett az ötlet Csak Judit emelte fel a

kezét..

— Egy pillanat. Kikötöm, hogy csak akkor vagyok hajlandó belemenni ebbe a kirándulásba, ha páronként megyünk és mindenki a lehető legérdekesebb járművet veszi igénybe. Ezt azonban előre nem szabad tudnia senkinek. A legjobb ötlet nyer.

— És a lányok válasszanak párt — csillant meg a szeme Erikának. 1

— Szó sem lehet róla —■ ellenkezett Éva. — Sorsoljunk.

— Nerr — ' 'ette 1c Judit — Vetélk<-ijenek a fiúk. Ha a felajánlott jármű tetszik a lánynak, vele megy. Az

l

ajánlatot azonban csak megsúgjam meg.

— Kezdhetem? — kérdezte Karesz. — Gyere, Judit, hadd súgjar meg.

Judit mosolygó arccal jött vissza. Colos azonban rögtön karon fogta és arrébb vitte. Amikor visszajöttek, Judit Karesznek ezt mondta:

— Ne haragudj, 6 érdekesebbet ajánlott.

Közben a többiek is összesúgtak és kialakultak a párok. Már csak Mari maradt árván.

— Kénytelen leszel Marival menni — mondta még Ka- resznak Judit. — Becsüld meg, benne kincsek rejlenek.

— Nem óhajtok kincsásó lenni — morogta kedvetlenül Karesz.

A társaság egyszerre felvillanyozódott. Egymás szavába vágva beszéltek. Az osztály két elit tagja, Judit és Colos most is megmentették a helyzetet. Ezért volt érdemes velük tartani. Ök nyolcán már két éve jártak együtt. A szünetben is, ha nem nyaralt éppen valamelyikük. De még arra is volt gondjuk, hogy a lányok egy csoportban menjenek nyári táborba paradicsomot szedni, a fiúk pedig vasutat építeni. Ha az osztályban valami ünnepséget kellett rendezni, az osztályfőnök csak Colosnak szólt. A Colos papája főmérnök, Judité pedig a városi tanácson osztályvezető. Ök mindent el tudtak intézni tehát a papák segítségével. A többiek irigykedve és elkeseredetten állapították ezt meg. Ebbe a nyolcasba sokan szerettek volna bekerülni, de nem lehetett. Megtörtént már, hogy KISZ- gyűlésen tették szóvá a Colos-nyolcas elidegenedését, mint olyan káros szervezkedést, amely megrontja az osztály egységét

— Ronda dolog az irigység — válaszolta Colos.

— Mi bajotok van velünk? — kérdezte Judit. — Rósz-- szül tanulunk’ Nem. Csináltunk már valami balhét^ Nem. Volt már panasz ellenünk? Nem. Akkor hát...fi Tudtommal a barátait mindenki szabadon választhatja? meg.

A Colos-nyolcas létezését tudomásul kellett venni. Utá-f nozni sem lehetett őket, mert abban már nem lett volnál

fantázia

— Rossz vége lesz ennek — jegyezte meg a vita végért epésen a csupa kéz és láb Zsuzsa, akiről mindenki tudja^ hogy odavan Colosért

— Előre is köszönjük aggodalmadat. De ne fáradj majd} (nem kívánjuk tőled, hogy csomagot hozz be nekünk st

sittre A lelki üdvünkért sem érdemes imádkoznod, mer# annak az ideje • éjért — vágott vissza Judit.

Ilyenek voltak. •].

I