Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

Magyar művészet Iviállíiás az Emst Múzeumban A nemzetközi művészettör­ténész-kongresszus félezer vendége három tárlaton te­kinthette át Budapesten a magyar művészet válogatott műveit: a budai várban lát­hatták a régi magyar művé­szet remekeit, a Műcsarnok­ban válogatást a felszabadu­lás óta eltelt időszak alkotá­saiból, az Emst Múzeum pe­dig az 1896 és 1945 között fél évszázad terméséből nyújt él­vezetes ízelítőt. 1896 — a millennium éve. Kevesen tudnak arról, hogy ekkor , alakult meg a nagy­bányai művésztelep. Vezető mestere a müncheni akadé­miáról, a hivatalos, száraz akadémizmus légköréből in­dult Hollósy Simon. _ A Zrí­nyi kirohanása című — kis méreteiben is — nagy kife­jezőerejű kép az alapítás évé­ben született. A barátok és tanítványok — Ferenczy Ká­roly, Réti István, Thorma János, Csók István és Iványi Grünwald Béla később túl­léptek Hollósy tanításain. Közülük Ferenczy Károly jutott el a legmesszebbre. Az Esthangulat lovakkal vagy a Józsefet eladják testvérei fi­noman felépített kompozíció­ja abban az időben született, amikor a fiatal Picasso Spa­nyolországból Párdzsha uta- zotj, Ferenczy legkisebb vásznain, nagy kompozíciói­ban és grafikáiban egyaránt kiválót alkotott. Művészeté­be — alig észrevehetően — • beépültek a kor modern imp­resszionista és posztimpresz- szionista törekvésed is. Nem volt Nagybányához hasonlóan szervezett tömö­rülés az alföldinek nevezett festők csoportja. Ide sorolják Mednyár-szkyt, Fényes Adol­fot, Rudnay Gyulát, Koszta Józsefet, Tornyai Jánost. Pe­dig Mednyánszkyt, a pszicho­lógust, a tájban is a lelket kereső festőt, vagy Fényes Adolfot, aki az,alföldi tájat és népet kissé-kuriózumként kezeli, kár idesorolni. Alföl­diek a rembrandti barnákat felélesztő Rudnay, a fájdal­mát egyetemes érvényű jel­képekben kifejező Tornyai és az „éjféli napsütés”, a lángot szító alföldi hőség megörökí- tője, Koszta József. Három önálló, nagy mű­Fadrusz János: A farkasokkal viaskodó Toldi. vész nevét említhetjük egy­más mellett, anélkül, hogy rokonságot keresnénk közöt­tük: az erdélyi hegyek em­bereit, életük nehéz és mégis sok boldogságot adó pillana­tait megőrző Nagy Istvánt; Csontvárit és a magyar fes­tészet Krúdyját, az álomala­koknak testet adó Gulácsyt. Ezek az alkotók munkájukat az európai művészet nagy áramaitól függetlenül végez­ték. Nyugat-Európa haladó művészetéhez Rippl-Rónai József csatlakozott, aki részt vett egy modem francia fes­tőcsoport működésében. Ké­pein a francia posztimprész- szionizmus hatása kevere­dik kedélyes, eredeti hangvé­telével. Kevesebb önállóság­gal, több ügyességgel és na­gyobb' gyorsasággal követte a festészeti divatok változásait Vaszary János. A magyar festészet három legnagyobb mestere a háború előtti időszakban DerkoVits Gyula, Egry József és Vajda János. Melléjük sorakoznak fel Dési Huber István, a lírai Szőr.yi és Bemáth Aurél, Vajda mellé pedig Ámos Imre. Az izmusok hatásaira érzékenyen figyelt Martyn Ferenc, Bortnyik Sándor és a konstruktívizmus nagy ma­gyar képviselője, Barcsay Jenő. Az Emst Múzeum ki állí­tásán', nemcsak képek, hanem grafikák, érmék, szobrok is láthatók. A grafikák közt feltűnik az írónő, Lesznai An­na szép rajza, Gulácsy pasz­tell jeí és Ferenczy Noémi go­belinvázlatai mellett. Az ér­mek a hagyományok szolid követéséről vallanak. Így együtt látszik, mennyire el­maradt a magyar szobrá­szat a festészet mögött. A sok jó színvonalas szobor között csak két olyan található, amely igazán egyéni alkotás. Az egyik Fadrusz János Tol­dijának lendületes, mozgal­mas kompozíciója, a másik a Turáni lovas, Medgyessy műve. Tornyai János: Génieskdt FORGÁCS KAROLY: I Október Rámlehel almaszagú szájjal Kék sál lobog a csípős szélben El-elcsuklik a dal míg szárnyal A bronz-szőnyegű erdőszélen Telt hálókat vonnak a partra Kiket á tó mélye nem nyelt cl Nap süt a botorkáló vakra Egry gyermek sír anyjára nem lel Tavaly mennyasszony volt most szoptat 1 Glória van hajába fonva Vasárnapot árul a szombat Benéz a nap az ablakomba Must folyik a hegyről a völgybe Ereje nincs csupa ígéret Hogy mámort ihassak belőle Még egy kis haladékot kérek LELKES MIKLÓS: Táj — akvarell mikor a tetők, kis őlak, bodzabokrok párolognak eső után megnő a gomba-csönd a fűszál éle elmetszi a kéket de újraforrasztja a fény kilépünk fehérfüstű vonatok eltűnnek a zöldben s a fénykép-pocsolyákra néznek a kőarcú diófák milyen erdők fogjáJc körül a múltban favágó-nagyapámat ? vitte, vitte a madárhangú fűrészt, a csökönyös akaratú fejszét s a görcsös évek birkózását erdőszéli sorompók a virágoktól fuldokolott az őrház elérte őt s elhagyta a vonat de ment tovább míg vezette az ösvény felragyogott a naplelkű akácos s a lejtők szélén megálltak a tölgyek vitte, vitte a madárhangú fűrészt és észrevétlen oltotta ki az árnyék a szitakötők szivárványszínét ANTALFY ISTVÁN versei: Megköszönöm Minden jó szót megköszönök. A biztatásért hálát érzek. (Igaz, a hálám nem örök, addig se tart talán, míg élek.) De nem felejtem, akinek annyit számitok legalább, hogy megjegyzi a nevemet, s nem gyűlöletből. Már barát. Tarts meg Ha lemenőben van a nap,* már szembe tudok nézni véle, az ég alja ha pirosul ( szemem erősebb, mint a fénye. Messzire dobom a követ, csak gondolatom száll utána, nincsen iránta szeretet, szívemben se bánat/'se hála. De minden napom a tiéd, vagy így, vagy úgy, épp, mert szerettei hazám, s a követ se dobom, hogy ne bántsalak. Tarts meg tiednek. rSSSifSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/^SSSSSSSSSSSSSWrSAfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSW*,**, \ r//////////////////////////////////////////////zy///^^^^ Másnap, vasárnap délelőtt elsőnek Karesz érkezett meg a kis szeplős Marival Közútra. Rollerral tették meg az utat. Amíg ki nem értek a városból, a kertek alatt lo­pakodtak, aztán az erdei utakon a vállukon cipelték a rol­lert. Csali a vlkendház előtt kezdtek el szabályosan nol- lerozni. Dühösek lettek, amikor kiderült, hogy kár volt erőlködniük, nincs még senki itt rajtuk kívül. Erika Kockással indult, ök sítalpat csatoltak fel a pa­pucsukra. Csuromvizesre izzadtak a fülledt melegben. Mari tapsolt a gyönyörűségtől, amikor meglátta őket. Ka­resz komolyan gratulált Kockásnak. Alig fújták ki magukat Erikáék, amikor éles ostor- pattogtatás, hangos rikoltoaás hangzott fel a fák alól. A kanyarból egy szamárfogat bukkant ki, rajta Éva és Lali. A vasárnapi pihenőjétől megfosztott csacsi kedvetlenül . poroszkált, sehogy sem akart megtáltosodni. Lali a cél előtt leugrott a bakról, a kantárnál fogva rángatta a sza­marat. Éva az ostort fogta. — Gyí, csacsi, gyí, szürke! Hej, micsoda pompás ket­tős. Egy Moreiért nem adnám őket! Erika elfelejtette a fáradtságát. Nevetve rohant elé­jük.- A többiek utána. A kedvetlen szürke megrémülhetett a feléje csörtető csapattól, mert leállt, mintha gyökeret eresztett volna a lába. Hiába rángatta a kantárt Lali, hiába suhogtatta az ostort Éva, a szürke csak állt lesújtott fejjel, két fülét hát­ra csapva. Aztán keservesen felordított: iá-iá... Autókürt harsant bele a rikoltásba. A Moszkvicsban Judit dőlt hátra, hanyagul elnyújtóz- va Colos mellett. A társaság egyszerre elnémult. — Ez disznóság — sziszegte Lali. — Mi itt kulizunk \ezekkel a vackokkal — elégedet­lenkedett Erika —, és akkor ő, a kisasszony bevonul, mint valami előkelő látogató a kocsival. Judit félig lehunyt szemhéjakkal nézett ki a szélvédő üveg mögül. Élvezte a hatást. Colos vigyorgó fejét dügta ki az ablakon. — Várjatok, majd arrébb húzatam a táltost — kiáltotta. Senki sem válaszolt. — Az isten verjen meg! — húzott rá a szamárra Éva. ■— Te lusta dög!1 ' Leugrott a szekérről és elfutott. Lali kedvetlenül dob ta el a gyeplőt, mire a szürke váratlanul megindult a bú­san ballagó csapat után. — Mi van veletek? — hökkent meg Colos, amikor ki­szállt a kocsiból. — Eleredt az orrotok vére? — Mi jó bulit akartunk, ti pedig kivonultok, mintha cm ENSZ-f őti tkárát várnátok a repülőtéren. — morcosko­— Jöttetek volna ti le sível — állt eléjük Erika. — Mi is tudtunk volna lökhajtásos repülőgépet szerezni. Vagy egy tengeralattjárót De az nem vicc. — Ne hülyéskedjetek! — próbálta csitítani a társasá­got Judit. — Ha buli, akkor legyen buli. Minek elrontani ezt a jó hangulatot? — Igen? Buli? És mi lesz, ha a rendőr elkapja Colost, mert ellopta az apja kocsiját és jogosítvány nélkül veze­tett? Van egy csöpp eszetek? / — Utálom a hülyeséget! — szögezte le Lali. — No, jó, fejezzük be — szólalt meg Colos határozott hangon. — Altkor hát... ide nézzetek! A zsebéből egy rózsaszín, összehajtogatott kartont vett elő és oda tartotta a többiek elé. — Olvasd él, mi van rajta — nyújtotta Erikának. Erika előbb dedós módon betűzni kezdte a felírást, majd felkiáltott. — Jogosítvány! Nem igaz... — Ez volt a buli — mondta csendesen Colos. — Két héttel ezelőtt vizsgáztam le. Mert ha nem tudnátok, jú­liusban múltam tizennyolc éves. Elhallgattam a dolgot, hogy meglepetés legyen. Judittal így beszéltük meg. Egy kis bulit akartam», — Túlságosan jól sikerült — sóhajtott Judit. — Ki gondolta, hogy ilyen gyenge szívűek vagytok. Karesz arcán egyszerre fellazultak a merev vonások. — Észhez térni, kispajtások. Vége a böjti hangulatnak. Kár volt úgy begyulladni. Gondolhattátok volna, hogy Co­los nem csinál marhaságot A buliban benne van, de mar­haságot nem csimáL Használja a fejét. És most is ő győzött. A jogsit pedig meg kell ünnepelni. — Persze, megint a lóerő — dohogott Lali. — És mi esz az én egyetlen szamárerőmmel? — Ne szerénykedj — nézett rá Karesz. — Veled együtt íz összesen két szamárerő. Ezzel a hangulat a helyére rázódott Megállapították, hogy a nagydíjat, az üveg bort Erika és Kockás kapja meg a sítúráért. De mindenkit kötelesek megkínálni. Közben Colos elővette a vlkendház kulcsát, és mind a nyolcán betelepedtek a szüle helyiségbe. Akik­nek nem jutott hely a két heverőn és a camping-szekéken, azok a földre ültek. Az üveg körbejárt, — Te Judit, nem féltél beülni Colos mellé? — kérdez-' te Maxi. — Képzeld, nem. Ha tudni akarod, már korábban i# kipróbáltam, hogyan tud vezetni. — No, Karesz — mondta csúfondárosan Lali —, te már végérvényesen lehorgonyozhatsz Maii mellé. Miért? Mi vagyok én, vigaszdíj? — csattant fei Mari. — Várjatok! •— intette le őket Colos. — Csend. Elég volt a dumából, gondoljunk korgó gyomrunkra is. Aki en­ni akar, segítsen a kaja elkészítésében. Nem bánja meg, mert Judit jóvoltából rablóhúst fogunk falinkázni, csibéim. Soha még ilyen jól nem esett étel egyiküknek sem, mint ez, amit együtt készítettek el. — Te, Colos — nyögte két nyelés között Kockás —, én arra gondoltam, el kellene buknunk mindnyájunknak az osztályvizsgán, és akkor együtt maradhatnánk még egy évig. A hamgoskodásra mindenki felfigyelt a környékükön. Egymás után jöttek ki a víkendházakból az emberek, kí­váncsian arra, vajon kikből tevődött össze ez a hangos társaság. Megbotránkozva néztek Colosékra. — Micsoda fiatalok! — Mi lesz az ilyenekből?- — Szép kis szülők, akik így elengedik a lányukat! A nyugdíjas tanító ezt mondta a feleségének: á*> Irigylem őket. Hej, amikor még ón is..,! Halk sóhajába egy rigó füttye vágott beäe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom