Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Vége! ér! a CSKP KB plénuma f PRAGA: I Szombaton hajnaiban Prágában véget ért a Csehszlovák Kommunista Párt Köz- . ponti Bizottságának plénuma. A prágai vár spanyol-termében megtartott plénumon a részvevők megvitatták a CSKP Központi Bizottsága ( elnökségének beszámolóját a jelenlegi helyzetről és a párt ' további feladatairól, valamint szervezeti és káderkérdésekről. ' A vita részvevői elsősorban a párt jelenlegi munkájának kérdéseivel foglalkoztak, nézeteikkel és tapasztalataikkal elősegítették az eltelt időszak fejlődésének tisztázását és mélyebb megismerését. Többségükben egyetértettek a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének beszámolójában foglalt következtetésekkel és értéke- , léssel a jelenlegi helyzetet illetően, támogatták a párt vezetősége által indítványozott személyi és szervezeti intézkedéseket. A központi bizottság jóváhagyta az elnökség beszámolóját a jelenlegi helyzetről badulása 25. évfordulójával kapcsolatos felhívást, a munkával kapcsolatos kezdeményezésekről. A felhívás a párt összes tagjaihoz és minden állampolgárhoz szól. Mindkét dokumentum és a CSKP Központi Bizottságának felhvása teljes szövegben hétfőn jelenik meg a sajtóban. A legfontosabb elveket a rádió és a televízió vasárnapi híradásai ismertetik a közvéleménnyel. A központi bizottság jóváhagyta a párt költségvetési tervének teljesítéséről szóló beszámolót. Végül Gustav Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára mondott záróbeszédet, a szervezeti és káderkérdésekről. A CSKP Központi Bizottsága a továbbiakban jóváhagyta a köztársaság felsza- és a párt további feladatairól, határozatot fogadott el Lemondott a csehszlovák kormány Oldrich Cernik kapott kormányalakítási megbízást PRÁGA: Szombaton délelőtt ülést tartott a Csehszlovák Kormány Oldrich Cernik miniszcsehszlovákiai dolgozók követeléseit ismerteti a Rudé Právo PRAGA: A Rudé Právo szombati száma részleteket közöl azokból a leveleikből, amelyek a napokban érkeztek a, CSKP Központi Bizottságához. Számos levél és távirat írója hangsúlyozza, hogy a párt eszmei egységének és akcióképességének megerősítésére vonatkozó határozatok támogatásra találnak a párttagok és az állampolgárok körében. A levelek és táviratok kifejezik a személyi változások elengedhetetlen szükségességét, megállapítják: ma már elég lény áll rendelkezésre, hogy felelősségre vonják azokat a pártfunkcionáriusokat, Sajtóértekezlet a plénum munkájáról PRAG A: A CSKP Központi Bizottsága szombaton értekezletet tartott a csehszlovák központi sajtó, a rádió a televízió és a CTK hír- ügynökség főszerkesztői számára. A tanácskozást Vladimir Divis, a CSKP Központi Bizottságának osztályvezetője vezette. Josef Kempny, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, ezután sajtóértekezletet tartott a CSKP Központi Bizottságának plénumán végzett munka menetéről és eredményeiről, majd válaszolt a feltett kérdésekakik elsősorban felelősek azért, hogy a párt és a társadalom válságos helyzetbe került. Elégedetlenségüket fejezik ki a párt tagjai, hogy azok, akiknek a nevét az idei augusztus 21-i ellenforradalmi rendzavarások résztvevői felhasználták, r.em határolták el magukat ezen erőktől. Kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy azok, akik felelőtlenek voltak és lebecsülték a jobboldali veszélyt, nem tartozhatnak a legfelsőbb pártvezetés tagjai közé. Követelik az opportunista nézetek képviselőinek távozását a legfontosabb funkciókból. A levelek és táviratok bírálóan foglalkoznak Dub- cek, Smrkovsky, Cisar és néhány más vezető felelősségével. Szükségesnek tartják a különböző pártszervek, hogy a „Kétezer szó” című ellenforradalmi felhívás és más pártellenes akciók szervezőivel szemben szigorúan vonják le a megfelelő következtetéseket és elítélik, hogy ezek közül többeknek lehetőséget adtak, hogy diplomáciai szolgálatba lépjenek. (MTI) terelnök vezetésével. A csehszlovák federációs törvény megfelelő cikkelye alapján egyhangúlag elhatározták. hogy a kormány benyújtja lemondását a köztársaság elnökének. Ludvik Svoboda köztársasági elnök szombaton délelőtt fogadta Oldrich Cernik miniszterelnököt, aki tájékoztatta őt a kormány lemondási szándékáról. A köztársaság elnöke elfogadta a kormány lemondását és egyidejűleg megbízta Oldrich Cerniket, hogy tegye meg javaslatát az új szövetségi kormány összetételére. Újabb izraeli légtámadás TEL AVIV: Izraeli légikötelékek szombaton délben is támadták a Szuezi-csatorna térségében az egyiptomi állásokat. Mint a korábbi napokban, ez alkalommal is az „egyiptomiak folytatódó agresszivitásával” próbálták az izraeli hadsereg képviselői indokolni a bombázásokat, amelyek szeptember eleje óta szinte menetrendszerűen megismétlődnek a csatorna-övezet déli részén. Egyelőre sem izraeli, sem egyiptomi részről nem közöltek részleteket az újabb izraeli légitámadásról. (MTI) hót a világpolitikában A finn államfő hazánkban — Kontinensünk békéjéért Tőzsdeháború Ezen a héten „házhoz jött” a világpolitika: Kekkonen finn államelnök személyében magas vendéget köszönthetünk hazánkban. Az elnök nem először jár országunkban, de első ízben fordul elő, hogy a Finn Köztársaság államfője hivatalos látogatást tesz a Magyar Népköztársaságban. A magyar—finn tárgyalásokra olyan időszakban kerül sor, amikor országaink között igen. kedvezően alakulnak a kapcsolatok. Bár különböző társadalmi rendszerben élünk, lehetőnek tartjuk a kölcsönösein előnyös békés egymás mellett élést, s ezt a gyakorlatban sikeresen megvalósítjuk. Értékeljük a finn külpolitika pozitív tördkvéseit, s különösen nagyra becsüljük annak jelentőségét, hogy Finnország — az európai béke jelentős tényezőjeként — jószomszédi viszonyt alakított ki a Szovjetunióval. A kétoldalú kapcsolatok részletes áttekintése mellett — ahoi nyilván szóba kerül majd, hogy a gazdasági együttműködés, valamint az ipari kooperáció területén vannak még kihasználatlan tartalékok, a tanácskozó- asztalnál minden bizonnyal különös súlyt kapnak majd az Európa biztonságával kapcsolatos problémáik. Az idén márciusban hazánk fővárosából hangzott el a varsói csúcs nagyjelentőségű kezdeményezése: a Budapesté Felhívás. Ehhez kapcsolódott, ötven nap múlva, az a finn memorandum, amely konkrét javaslatot tett: tartsák Helsinkiben az összeurópai biztonsági értekezletet. Ezek a lépések mozgásba hozták ezt a rendkívül fontos témát, s az elmúlt hónapokban különös súlyt kapott kontinensünk békéjének és biztonságának kérdése. A magyar és finn diplomácia egyaránt jelentős szerepet játszott az előrehaladásban: Kekkonen elnök nemrég például Londonban folytatott megbeszéléseket. Karjalai- nen külügyminiszter pedig amerikai kollégájával, Ro- gers-szal tárgyalt. Bonnban — Rabati Eddig huszonkét ország adott választ a budapesti felhívás nyomán született helsinki memorandum- \ ra, s egyetlen egy sem akadt, amely nyíltam tagadta volna az össz-európai értekezlet szükségességét. (Természetesen nincsenek illúzióink, vannak NATO-tagállamok, amelyek csakis a közvéleményre való tekintettel nem mernek nyíltan szembefordulni a tárgyalások javaslatával, s azt remélik, hogy majd szócsépléSbe lehet ful- 1 asz tani az ügyet. Mégis i negál 1 api thatj uk: az európai konferencia megvalósulása. a közeljövőben sürgető feladatai közé tartozik.) Éppen ezért hasznos az előkészítő munka szempontjából, ha a budapesti magyar-finn megbeszéléseken áttekintik: milyen lépések történtek eddig, s milyen továbbiakra volna szükség a konferencia realizálására. Kontinensünk képének kialakításában, ez a mai vasárnap különben sem játszik lényegtelen szerepet. Nyugat-Európa gazdaságilag legerősebb és politikailag legproblematikusabb országában, a Német Szövetségi Köztársaságban parlamenti választásokat tartanak. Az újságok egyik kedvelt időtöltése manapság, hogy a várható bonni formációkat felrajzolják, milyen nagy- és kiskoalíciós variánsok vannak. Nem látszik valószínűnek, hogy a lehetőségek bármelyike lényeges változást hozzon Nyugat-Németország ma nagyon is határolt politikájában. Hasonlóképpen nyílt kérdés, vajon a neonácik képesek lesznek-e bejutni a parlamentbe, illetve, ha kívülrekednek, miként próbálják majd mégis befolyásolni a nagy pártokat. Az utolsó hetvenkét óra mindenesetre meghozta a maga botrányát. A választási harc tőzsdeháborúvá fajult, az eddig a nagykoalícióban együttműködött két partner összecsapott a márka jövőjének kérdésében. Szinte alig lehetett követni az eseményeket. A kancellár utasítást adott a devízatözscsúcs-mérleg dék bezárására: Brandt rendkívüli kormányülést sürget; hathónapos valuta-fegyverszünetet kötöttek, megerősítették, majd felrúgták — egyszóval zajlott az élet. A nyugatnémet választópolgár elsősorban azt a következtetést vonhatta le, hogy a két viszálykodó párt hajlamos volt az ország gazdasági stabilitását kortesfogásként felhasználni. Ez a közjáték még nyíltabbá tette a választást, hiszen végképp nem tudni, miként hatott ki az a 6—3 százalékra becsült, teljesen határozatlan szavazókra. A hét körképéhez tartozik a rabati iszlám csúcsról szóló beszámoló. Harminckét nappal a jeruzsálemi A1 Ak- sza mecset felgyújtása után, a marokkói Rabatban összeült a mohamedán országok vezetőinek értekezlete. Nem volt teljes — olyan országok, mint Irak, Szíria, s olyan vezetők, mint Nasszer, távolmaradtak, kétnapos vita dúlt az indiai részvétel ügyében. Kitűnt tehát, hogy az iszlám országok korántsem képezhetnek egy minden vonatkozásban egységes tömböt, hiszen nagy különbségek vannak olyan részvevők között, mint Indonézia, Törökország. Pakisztán, az EAK, Szudán, vagy Dél-Jemen. A konferencia mégis egyhangú döntést tudott hozni olyan kérdésekben, mint az izraeli csapatok visszavonásának követelése; Jeruzsálem korábbi státuszának visszaállítása és a palesztin nép jogainak biztosítása. Ez értékes támogatás az arab népek számára. Az elmúlt napokban különben is előtérbe került a közel-keleti válság rendezése. Ez állt a New York-i négyhatalmi megbeszélések középpontjában, s a probléma elsőbbséget kapott az ENSZ-közgyűlés ülésszakának vitájában is. Folytatódnak az arab diplomácia kezdeményezései — ígv pgviotomi—amerikai külügyminiszteri találkozóra került, sor annak előestéjén, hogy az izraeli kormányfő Washingtonba látogatott Réti Ervin (MTI) VDK-küIdöttség Kínában Utoljára ... a hatvani járásban Negyedszázad alatt harmadszor rajzolják át a Zagyva mente térképét Tűzkőmé l.ítet-O. ón.!to-d PEKING (MTI): Az AFP az Üj Kína hír- ügynökségre hivatkozva közli, hogy Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke vezetésével küldöttség érkezett Pékingbe, hogy részt vegyen s Kínai Népköztársaság húszéves fennállása alkalmával rendezendő ünnepségeken. Érkezéséiről a kínai sajtó fényképes beszámolókat közölt. fléWtSW Utó. szeptember 28., vasárnap A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 28/1969. sjiámú határozatával elrendeli Heves megye hatvani járásának megszüntetését. Aki ezekben a napokban a Zagyva mentén jár, leginkább olyan kérdésekbe, beszédtémákba ütközik, amelyek a hatvani járás megszűnésével kapcsolatosak. Ez nem is csodálható, hiszen a bejelentett változások több tízezer embert érintenek, sőt a megye más részein is figyelemmel kísérik: miként sikerül végrehajtani az Elnöki Tanács határozatát, miként alakul a Zagyva mente térképe, amelyet immár az utolsó negyedszázad alatt harmadik esetben rajzolnak át. Ez a vidék korábban sem volt mentes a változásoktól. Már a 800 éves írások is azt bizonyítják, hogy gyakran került egyik kézből a másikba e folyóvölgy és környéke. Bírta e vidéket a Nagyhatvani családtól kezdve a váci püspökig sok-sok ‘uraság és hódító. Miksa főhercegtől Arszlán bégig, Serényi Mihálytól Heiszter Pál császári vezérig sókan vívtak e fö’dNkért s uralkodtak itt. A térkép mindig változott. A felszabadulás előtt és még utána is jó néhány évig az egyik legfurcsább formájú járás volt a haitvani. Helyenként annyira összeszűkült, hogy szinte csak egy gyalogos ember fért el a két járáshatár között. Akkor még idetartozott Maconka, Nagybá- lony, Tar, Hasznos, Pásztó, Szurdokpüspöki és az iparvidéken végighúzódó vasút mellett szeszélyes keskeny sáv volt a térképen a hatvani járás. Keskenyből — tömzsi járás Nem sokáig. Jött az újabb átszervezés, változott a térkép az ötvenes évek elején is. A hatvani járáshoz csatolták Kerekharasztot, Boldogot, Lőrincit, Nagykökényest, Herédet, viszont Apctól fölfelé valamennyi község Nógnád megyéhez „pártolt”. A hosz- szúkás alakú járásból tömzsi „kerület” lett, továbbra is Hatvan székhellyel, amely már elnyerte a városi rangot. Majdnem két évtizedig — mostanáig — szinte semmi sem változott ezen a térképen. A falvak határaiban ugyan kialakultak a termelő- szövetkezetek nagy táblái, új létesítményekkel gyarapodott Felőfibánya, Apc, ám mindezek nem változtatták e vi-; dék közigazgatási térképét. Most viszont újból erre került sor. A Zagyva mente térképién új határok jelentek meg az Elnöki Tanács döntése nyomán, amellyel 1969. szeptember 30-ával elrendelte a hatvani járás megszűnését. A községek közül e határozat értelmében Apcnt, Csányt, Ecsédet, Hortot, Lőrincit, Rózsaszentmártont és Zagyvaszántót a gyöngyösi járáshoz csatolták; Hatvan körül is „elmozdult a térkép”, ugyanis Kerekharasztot ösz- szevonták az egykori járási székhellyel és Boldog, Heréd, Nagykökényes községi tanácsait a Hatvani Városi Tanács irányítása alá helyezték. Költöznek a hivatalok E napokban nagy a mozgás Hatvanban. Szedik le a ..cégtáblákat”, költöznek a hivatalok, megszűnnek a járási bizottságok. Az iratokat, bútorokat szállítják át aiz új székhelyre, Gyöngyösré. Csütörtökön megtartották a Hatvani Járás Tanácsának utolsó ülését is, amint arról lapunkban' is hírt adtunk. Ezután Gyöngyösön, illetve a Hatvani Városi Tanácsban tevékenykednek majd a Zagyva menti lakosság által választott tisztségviselők. Költöznek a hivatalok ... a járási szervek a KISZ-től kezdve a bankig, a nőtanácstól a népi ellenőrzésig, a kiegészítő parancsnokságtól a szakmaközi bizottságig. Gyöngyösön lesz október 1-től a közigazgatási székhely, s ugyanott dolgozik majd a járási pártbizottság is. Sok embert kellett ez ügyben megmozgatni.. . sok gond akadt elhelyezésükkel, hiszen arra törekedtek, hogy lehetőleg szakképzettségüknek és korábbi beosztásuknak megfelelő helyre kerüljenek a megszűnt járás párt-, társadalmi, tanácsi és más vezetői, dolgozói. A gondot az jelentette, hogy ezután sok embernek naponta kell utazgatnia, hiszen munkahelyük Pásztón, Gödöllőn', Isaszegen, Gyöngyösön vagy a környékbeli üzemek valamelyikében lesz. Üj munkatársakkal, új feladatokkal kell megbarátkozniuk, s nem utolsósorban új főnökökkel, hiszen a megszűnt hatvani járásból szinte mutatóba lehet majd csak találni ezeken az új munkahelyeken a régi vezetők közül. Azok az emberek tehát, akiket elsősorban és legközvetlenebbül érintett a járás megszűnése, egy-két kivételtől eltekintve megtalálták új munkahelyüket a környékbeli tanácsoknál, vállalatoknál, üzemeknél. Nem közömbös azonban, hogy a járás lakossága miként látja, értékeli, fogadja ezeket az intézkedéseket, miként tud beleilleszkedni az új helyzetbe, hiszen eddig „minden út Hatvanba vezetett". Hatvan és „bolygói" Nem okozott különösebb gondot a rendeletnek az a része, amellyel Kerekharasztot Hatvan városhoz csatolták. Innét ugyanis a vásárlástól kezdve a szórakozásig mindenért a járási székhelyre, vagyis Hatvanba jártak. Sőt közben a termelőszövetkezetük is egyesült a hatvani Leninnel. S mivel az ügyintézésről továbbra is gondoskodnak, a kerekharasztiak nagy része örül annak, hogy ők is városiak lettek, s egykét rosszul informált embertől eltekintve helyeslik a csatlakozást. Hasonlóképpen vélekedtek a herédi, boldo- gi, nagykökényesi választók, amikor megtudták, hogy a járás megszűnése után is Hatvanban intézhetik ügyeiket — csak ezúttal a városi tanácsnál. Községeik neve, önállósága, tanácsa megmarad, s helyzetüket azzal is könnyíti az új gazda — a Hatvani Városi Tanács —, hogy több ezer röplapot készít, amelyben tudatja a lakossággal, hogy a tanácsi, tömegszervezeti vagy más ügyekben ezután kihez kell fordulniuk. Azonkívül tanácsüléseken is részletesen Dájékoztatják Hatvan város „bolygóinak” lakóit, hc^y az új helyzetnek megfelelően milyen ügyeket hol lehet elintézniük, milyen esetekben-