Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-09 / 183. szám

láncoló, daloló Zágráb

Nemzetközi foMórfesztivál — 1969

..Petka, Mlrarci, Doli, Ru- govo, Ereko, Krk, Turopol- ju" — felszaiagozott zászlón pu'os keretű, fehér mező'pen a Kék felirat. A község neve, amelyet az együttes képvisel, évszám és egy stilizált vio- linkulcs — a fesztivál jelképe.

Zágrábban immár negyedik éve minden nyáron színes népviseletbe öltözött férfiakkal, nőkkel telnek meg az utcák, a terek. Csak úgy csillognak a napfényben a gyöngyös párták, a görbe nyelű tőrök, perdülnek a szoknyák, dobbantanak a csizmák, koppar.nak a fapapucsok.

Az idén is két és fél ezren jöttek el a horvát fővárosba, csupa amatőr együttes, hogy bemutassák tánc-, ének- és zeneszámaikat. Földművesek, bolti eladok, falusi orvosok, tanácselnökök, szövetkezeti könyvelők, tanítók, mesteremberek, háziasszonyok öltöttek népviseletet, hozták különleges hangszereiket. Estéről estére megtelt a Dinamó-stadion; énekszótól zengtek a zágrábi terek. Jugoszlávia valamennyi nemzetisége képviselve volt a fesztiválon,1 21 országból 50 csoport, Európából, sőt még Tuniszból és Kanadából is. Találkoztunk belga, francia, osztrák, cseh, lengyel, bolgár, román együttesekkel és a Magyarországot képviselő kalocsai táncosokkal. A sok hímzett virág, rá- tétes minta, csipke, csillogó flitter, gyöngy, aranypénz, fémdísz tarkította ruhák, a pántlikás botok, lobogók tarka forgatagában úszik a város.

A bosnyákok. Fekete-bordó a ruhájuk, drámai a táncuk. A macedón férfiak fehér posztóruháját fekete rátét díszíti, fejüket turbán fedi! A nők is fehérben —. tarkai kendővel, köténnyel- Vad; szenvedélyes tánc az övékj Verik a magasba tartott dobot a piros-fehér öltözetű kelet-macedónok. Dalukban, táncukban élő-eleven a bot gár hatás. Aztán szenvedélyes kóló következik — egyre gyorsabban, gyorsabban És mintha a hazai tájak le-; vegőjét éreznénk —1 a varas-; dini magyarok ropják ferge-; teges ritmusban, temperamentumosán. A dél-szlavó-' niaiak fekete-fehéren hímzett viselete jói illik elegáns mozdulataikhoz. A zadariak söTáncolnak a varas-dini magyarok.

(A szerző felvétele.)

tét szoknyáját, nadrágját csak a lányok pártája, színes köténye élénkíti. Táncuk is lassú, méltóságteljes.

■—• Honnan, kitől tanulták?

— Falubeliektől, tanárok-; tói, egymástól.

•— Honnan a ruhák?

— Magunk csináltuk.'

— Még a nagyanyámé volt.

Egy Krk szigeti asszony

büszkén mutatja fekete-sárga díszítésű szoknyáját: — Több jnint száz esztendős!

— Mikor gyakorolnak?

— Munka után, késő este. Fellépések előtt hetente háromszor is. Egyébként egy- szer-kétszer.

A táncosok énekesek, zenészek közt minden foglalkozás, és korosztály megtalálható — iskolások és 60 éves nagymamák, friss mozgású öregek, vidám fiatalok;

Minden ruha külön műremek Minden táncuk tájakat, indulatokat idéz; hol kecsesen lebegő, hol szilaj dübörgő.

Találkoztam d doroszlőí magyar táncosok két fiataljával, Garay Valériával és Gellér Árpáddal. Vali sokcsipkés, sokfodrú alsószoknyáját, kecses járását még itt, a szakértők körében' is elismerő tekintetek dicsérik

Árpád a társaság legfiata- labbja: nyolcadik osztályos. Édesapja, Gellér Zoltán pedagógus tanítja a táncosokat és családtag a koreográfus is, Gellér Veronika. A 18 tagú vajdasági tánccsoport Zágráb után magyarországi vendégszereplésre készül: Dá- vodba, a testvérfaluba és Kalocsára.

— Bár sokszor felléptünk már rangos közönség előtt, a magyarországi út azért izgalommal tölt el — mégis más az, magyarok előtt táncolni ——— — mondják

★

Zágráb egy hétig olyan volt, mint valami tarka, virágos rét. Színes, vidám és jókedvtől hangos. A lányok hajában virág, és szalagok, a fiúk kezében bot, vagy díszes markolatú tőr. Tájak, nemzetek találkoztak, s találtak egymásra a zene, a tánc igézetében.

S nem hallgathatom el, némi irigységgel néztem végig a sokszínű, soknemzetiségű fesztivál műsorát. Vajon miért nem rendezünk mi, magyarok is legalább hazai folklórszemlét — népművészetünk, dalaink, táncaink, viseleteink megmentéséért?!

Kádár Márta

A Crossbow-akció

Amerikai film

Ahogy a második világháború eseményeihez képest történelmi távlatba kerülünk, úgy jönnek elő egyre-másra azok a részletek Írásban és filmen, amelyek bizonyítják: a könyörtelen háborús küzdelem sokszor a legmagasabb fokú önfeláldozást kívánja néhány bátor embertől. Ezek az emberek, asszonyok is a férfiak között, nem lesznek emlékezetes nevek, nem kerülnek fel az újságok első oldalára, pedig — a film per- gése közben érezzük is ezt! — hősiességükkel, elszántságukkal közvetlenül formálták a történelmet.

Maga az egymondatos téma már a történelemkönyvekből ismert. 1943-ban értesül az angol titkosszolgálat, hogy a németek rakétákkal kísérleteznek és nemsokára ízelítőt is kap London ezekből a fegyverekből. A felderítés három férfira bízza az adatok megszerzését. Az amerikai hadnagy, a holland tengerésztiszt és az angol rakétaszakértő minden biztonsági zár ellenére bejut a peenemündei föld alatti labirintusba, ahol a mai eredményekhez képest jóval egyszerűbb, de mégis pusztító rakétákat gyártanak. Az eredmény ismert: Peene- mündét szétbombázták a szövetséges légierők. Ezért a tényért magáért a filmet nem lenne érdemes megnézni. Michael Anderson, a film rendezője, remek technikai szakértőkkel rendelkezik ahhoz, hogy a látványos műszaki felvételeket jól megrendezze, a rakétaindítás, a kísérletezés valóban idegtépő izgalmait visszaidézze. Abban is rutinos, ahogyan a bombák becsapódását a pusztulást éppen azzal érzékelteti, hogy a békésen mozgó utca mindennapi életét ábrázolja. A kontrasztok mindig hatnak. Azt is eredményes és dramaturgiai szempontból indokolt rendezői fogásnak tartjuk, hogy a három főhős egymástól sokban eltérő egyéniség és különbözőségük ellenére mégis mennyire kiegészítik egymást.

A filmet azért a látványért kell megnézni, amit Peene- miindéből rekonstruál. Ezt a betonnal, acéllal, papírral,

fegyverrel, ujjlenyomattal, beazonosító kartotékokkal, felvételekkel és mindenekelőtt a mindenki ellen irányuló gyanúval adminisztráló gépezetet, amely az embert számokra és színes kartonokra osztja fel, ezt a minden lélegzetet agyonszorító gyárat, barlangot és technikát, ennek minden irányú veszedelmét érezteti meg a film a nézővel. Amikor a munka - vállalók átöltöznek, láncos csörlő emeli a ruhákat a magasba, s a rendezőnek gondja van arra, hogy ezek a láncok emlékezetesen csörögjenek a néző fülébe. Ideges asszociációink támadnak, míg a film záróképei igyekszenek megnyugtatni a nézőt a békés London napfényben fürdő házrengetegével. Peenemünde

ták. A nézők előtt ismert Rolf von Sytow rendezte, s a főszereplőkkel is találkozhattunk már: Johann Matz-cal és Claus Biederstaedt-tal.

sziklái és az ott előkészített pokol most felidézett korszaka együtt — tanulságos képsorozat.

A komoly rendezői szándékhoz nagy színészek sorakoznak fel. Lili Palmer még most is szép és nagyszerű jellemszínész, Sophia Loren szűkre szabott szerepében is életszerűen mozog, néhány pillanatig igazán nagy mű-j vészként lesz úrrá közhelyeken. George Peppard, Tom Courtenay és Jeremy Kemp áll a történet csúcsán, rokon- szenvet ébresztve a névtelen hősök iránt.

Ervin Hillier képei és Ron Goodwin zenéje a nagyszabású rendezői elképzeléseket színessé teszik és prózai vonásokkal gazdagítják.

(farkas)

— férfi, nő — élni akar a jogával ..,

Dusecska

_______|

(

Csütörtök, 20.20):

Váljunk éli

(Szerda, 20.20): Nyugatnémet tv-vígjáték. Sardu és Najac . írták. Néhány éve — zenés változatban — Budapesten is játszotHabkönnyű — kánikulai bá- gyadtság idejére való — szórakozásnak ígérkezik a darab, amelyben mindenki válni akar. A helyszín: frarxia kisváros, s a válási törvény megszavazása után mindenki

Jelenet a Váljunk el! című nyugatnémet tv-filmből.

(A tv augusztus 13-i (szerdai) műsorához!!

SZAMOS RUDOLfc

Kántor és Csupati

Részletek egy nyomozókutya történetéből

8.'

Kántor megkerülte a szállodát. A sugárúton kétszáz métert haladt az állomás felé, majd a múzeum előtti parkba fordult,

„Igyekezzünk, pajtás!” — nógatta Csupatit Sátori. A biztatás felesleges volt. Kántor futólépésben húzta gazdáját és Csupati nem tudott annyira gyorsítani, hogy a póráz feszítése engedett volna. A múzeum mögött átrohantak a sebes sodrású, megáradt patak hídján és Kántor a keskeny mellékutca közepén egy csukott kapu előtt megtorpant.

Óráknak tűnő percek múltán csoszogott elő a házmester. Álmos pislogással nyitott ajtót és a kapualjba beszökkenő, hatalmas kutya láttán rémülten hőkölt hátra. „Itt lakik Jonny, a dobos?” kérdezte sietősen Sátori.

A házmester elsőre nem értette a rendőrtiszt kérdését. Mire Sátori megismételte volna, Kántor már a lépcsőházban rohant felfelé. „Ilyen nevű itt nem lakik” szólt az ajtó mögött eltűnő liszt után a házmester, de az már nem hallotta. A második emelet fordulójában érte utói Csupatit. Kántor a függőfolyósó

QHémm

M69. augusztus 9, szombati

végén egy sötét, boltíves átjáróba vezette gazdáját.

Csupati és Sátori ösztönösen a falhoz lapult. Csupati alig hallható pisszentéssekkel figyelmeztette Kántort, maradjon csendben és figyeljen, mert a sötétből valahonnan fojtott beszélgetés foszlányai szűrődtek hozzájuk. „Kanizsa felé kell utaznunk” suttogta egy férfi. „Értsd meg, a hajnali budapesti gyorsot húszszor is átfésülik”. „Te gyanún felül állsz”. Igen, de ki gondolta volna, hogy ilyen hamar a nyomodban lesznek. „És mi lesz a dohánnyal?” „A vörös majd elhozza, ha a bárból él-kotródnak a zsaruk. Még van egy óránk...”

A lépcsőházból ekkor lépett a függőfolyosóra a rendőr, akit Sátori kísérőnek hozott magukkal. Cipője döngve koppant a kihalt ház süket csendjében. „Ó én marha!” fohászkodott magában a főhadnagy. „Hogy nem tudtam a kapuban hagyni”. A zajra elnémult a suttogás. „Az átjáróból nyíló lakás ablaka minden bizonnyal a függőfolyosóra néz” mérlegelte gondolatban a helyzetet Sátori és bár szemük az éjszakai fényhez hozzászokott, és az átjáróból nyíló ajtó körvonalait is felfedezték, Sátori azon izgult, mi lesz, ha a szobából meglátják a függőfolyosón Közelgő rendőr árnyékát. Sátori idegei pattanásig feszültek. „Főhadnagy elvtárs” suttogta * rendőr.

— Ne mozduljon — sziszegte Sátori.

— Igenis — és két csizmasarok koppant. „Menten megőrülök” gondolta a főhadnagy és a halántékában lüktető ér görcsös rángásától a feje is megfájdult. — „Ne dühöngj. — hajolt Sátorihoz Csupati. — Ezek azt hiszik, a Vörös jött, akitől a dohányt várják... Húzódj az ablak mellé, én bekopogtatok.”

Reggelig nem állhatnak itt szobormereven. adott igazat Csupati ötletének Sátori. Egyébként is mi történhet? Verekedni tudni kell, az a szakmával együtt jár. „Ha a kopogásra nem nyitják ki, próbáld betörni? tanácsolta

Csupatinak és a függőfolyosóra nyiló kiszögelléshez húzódott. Csupati szintén a folyosó felé tartott, a rendőrig. Onnan azután halk csoszo- gással közelített az ajtó felé. Óvatosan, szinte félénken kopogtatott. Kisvártatva az ajtó mögött csendes nesze- zéssel megreccsent a parkett. Csupati újra koppantott néhányat. ,\Ki az?” suttogott bentről egy női hang. „Pszt” válaszolt Csupati és csuda büszke volt magára, hogy a hangos és áruló beszéd helyett eszébe jutott a pisszegés. „Vörös, te vagy”? — hangzott a nő kérdése. „Én, csak nyisd már ki” — Csupati valósággal lehelte a szavakat. Kántor ezalatt gazdája oldalához simulva ült az ajtó előtt.

„Ez a Vörös lesz” — hallotta bentről Csupati. „Nincs idő” mondta ekkor kissé hangosabban és körmei lapjával türelmetlenül kocolt az ajtón. Néhány lépésnyire tőle Sátori már azon izgult, nehogy túl játssza szerepét.

„Nyisd ki!? — szólalt meg

végre belülről egy rekedtes férfihang. Óvatosan fordult a zárban a kulcs. Csupati szíve a türelmetlenségtől sebesen kalapált és ahogy meg- nyikordult a lenyomott kilincs, teljes súlyával nekirontott és sarkáig taszította a döngve csapódó ajtószárnyat. A lökés pillanatában kiáltotta Kántornak: „Fogd,

csibész!” és az eléje táruló sötét helyiségbe pedig be- üvöltött: „Kézeket fel, senki ne mozduljon!” Mire zseblámpája kigyúlt, Kántor a pokol pusztító angyalaként tobzódott. Női sikoltás, dühödt káromkodás, morgás, jajdulás, elmozduló bútorok zaja kavarodott egyetlen nagy gomolyaggá. Csupati végre megtalálta a falikapcsolót és felkattintotta a villanyt.

Sátori, aki időközben a folyosó ablaka elé állította a rendőrt, a dulakodás zajára Csupati segítségére sietett. Segítésre azonban már nem volt szükség. Kántor egymaga teperte le ellenfeleit, s Csupatinak már más nem maradt, mint a visítozó nő csitítása. Kántor a padlón egymás mellett fekvő két férfi hátán forgott körbe.

„Bilincseld meg őket!” mondta Csupatinak Sátori és a szobába hívta a kint várakozó rendőrt is. Átvizsgálták a lakást, de újabb személyeket Kántor sem jelzett. A rendőrt hátrahagyták, őrködjön. amíg a helyszínelő csoport megérkezik. „Bárki idegen jönne, tartóztassa le” fejezte be Sátori az utasítást. Kántor az egymáshoz bilincselt két férfit, Csupati és a főhadnagy a nőt kísérte a hűvös, hajnali csendbe borult város utcáin a kapitányságig. íFolytatjuk)

Tv-film a Klasszikusok tv-’ filmen című sorozat legújabb darabja. Szovjet televíziósok dolgozták fel Csehovnak ezt a kevésbé ismert elbeszélését, (rendezője egyébként ugyanaz a Koloszov, aki a nemrégiben vetített „Két tűz között” című sorozatot is rendezte, s a főszereplőt is ott láthattuk először: Kaszapki- nát). A történet a Csehovnál szokásos vidéki környezetben játszódik, s egy agyonnyo- morított lelkű fiatalasszonyról szól, akit sorozatos szerelmi csalódások érnek. Férje meghal, szerelme elhagyja. Csehov — ezúttal a film nyelvén tolmácsolva — egy kifosztott asszonyi életet állít elénk.

Háttérben

_______|

(

Pénték, 19.05): Riportfilm. Első alkalommal jelentkezik a televízió ezzel a sorozatnak is nevezhető adásával, amelyben szeretné bemutatni a nézőknek azokat az embereket, akikkel úgyszólván sohasem találkozunk, de akiknek mun-: kája nélkülözhetetlen.. Első ízben a vasutasok közé látogatott a kamera, de nem mozdonyvezetőről vagy kalauzról, hanem vonatösszeállítóról, tolatásvezetőről, tér- felvigyázóról, kocsivizsgálóról, vonatvezetőről ad portrékat, a fizikai munka becsületét méltatva ezzel, s azt, amit hivatástudatnak is nevezhetnénk, mivel ezek az emberek saját szakmájukról igen meleg hangon beszélnek. A televízió tervezi, hogy a kéthavonta jelentkező adásokban más területekről — így legközelebbi alkalommal a közműveknél dolgozókról —^ is riportokat készít.

—.—w A. Gy;