Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

Hogyan került Egerbe Vörösmarty csibukja

Temetőbe nemcsak azért jár az ember, hogy elbeszélgessen. azokkal, akiket szeretett és akik szerették, s ott fe- küsznek szépen, feketében, összefont kézzel, mintha még most >s élnének a virágok alatt, bebalzsamozva az emlékezés csodálatos és titokzatos vegyszereivel.

És nem is csak azért, hogy újból és .-újból belássa, nem érdemes olyan dolgok után futni amiket úgyis itthagy az ember, de érdemes élni másokért, mindenkiért, minél'több nyomot hagyni

gondolatban, tettben, utódban.

A temető történelmi forrás. Helytörténet, névtörténet és településtörténet, hogyan kerültek és minő nemzedékek rétegei egymás fölé, stílus- történet egykorú sírversek na- ívságában, kövek alakjában, faragások, betűk korokra jellemző jegyeiben. És nem utolsósorban időket idéző szavában

★

A Hatvani temetőben, amely nem Hatvanban van, hanem Egerben, és azért nevezik hatvaninak, mert legközelebb fekszik a hajdani városfal Hatvani kapu-jához, három negyvennyolcas vonatkozású sír található. És nem is akármilyenek. A temető déli sarkában vasobe- liszk, oldalán pici ember, nagy ágyúcső, gúlába, rakott gömbölyű ájjyúgólyóblsok. „A magyar"'iiemzet ffigfSílSnSágéért 1849. február 26-án és 27-én vívott kápolnai csatában hősi küzdelem közben megsebesült, s az egri kórházban elhunyt vitéz honvédek emlékére.” Alatta pedig: „Közadakozás útján az egri honvédegylet, 1878.”

A másik Nagyajtai Cserey Ignác volt 1848—49-i honvéd- ezredes sírja, aki a pesti hon- véd-menedékháznak volt fő- parancsnoka. Ezt a menedékházat az uralkodóknak mél- tóztatott kegyesen engedélyezni a kiegyezés után az elaggott negyvennyolcas honvédek számára. A sírvers így emlékezik: „Nagy volt, mint honfi, nagy mint ember s barát.”

A harmadik sír felirata:

Itt nyugszik Timon Zsig- mond 1848—49-i honvédhuszár őrnagy és a magyar ösz- szes hadsereg főpénztárnoka. Meghalt 1876. december 14-én életének 60. évében. Ehhez a sírhoz vezetnek a történet szálai, a történeté, mely arról szól, hogyan került Egerbe Vörösmarty Mihály csi- bukja. Atyja fölé temetve itt nyugszik Timon Tihamér György is, aki élete századik esztendejében, két éve halt meg, s ide jár ki édesapjára emlékezni Timon Katalin,

sai, nyugalomba vonulása alkalmából. A csibukot Zsig- mond kapta, ő adta át a történettel együtt Tihamémak. Tihamér pedig a lányának, aki ma is őrzi mind a kettőt.

Timon Tihamérra még emlékeznek néhányan. Tisztviselő volt a megyei irodában s évtized óta éldegélt szerény nyugdíjából egy kis házban, szemközt a Hatvani temető kapujával. Lánya segítette és

gyámolította. Az volt Katalin egyetlen vágya, hogy „megéltesse” édesapjával a századik születésnapot, hogy lássa még egyszer őt, a hivatal régi, csendes, szorgalmas munkását a polgárok megbecsülésének fényében. Gondolatait leste, a széltől is óvta. A Sors azonban másképp intézkedett. Az aggastyán, aki mély gordonkahangján oly örömest mesélt a régmúltakról, egy délelőtt elszunnyadt kis szobájában, amely tele volt a lombfűrészmunkák csodálatos sokaságával, lámpaernyőtől a rejtélyes malomig és várkastélyig, aminek ajtaja gombnyomásra nyílt és kisétált belőle egy piciny likőröskészlet a látogatók szívének vidámítására, s az asztal közepén berakásos ládi- kó. abban rézhenger finom fogazattal, s a henger olykor eljátszotta a biedermeyer kor elhamvadt tücsökzene-rugal- masságú dallamait. Elszuny- nyadt századik évében.

★

Timon Tihamér még 1925 februárjában jegyezte fel a történetet. Így: „Édesatyámtól tudom, hogy az 1830-as vagy 40-es években hazánk egyik legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály vendége volt Pétervásárán néhai Keg- levich Gyulának. A költő egy kis tajtékcsibukból dohányzott, s oly élvezettel, hogy a gróf, amint nézte, nagyon megkívánta a csibuko- zást, s azt mondta Vörösmar- tynak: Oly jóízűen szívja csi- bukját, hogy szinte kedvet kaptam rá. Ha volna egy Ids csibukom. mindjárt meg is kezdeném a csibukozás mesterségét.

Vörösmarty erre igaz ma-i gyár szívességgel odanyújtotta csibukját és azt mondá: Csibuk hiányában ne legyen fennakadás, fogadja el ajándékba. ezen megtanulhat csi- bukozni, nekem van még másik is.

Boldogult édesatyám, ki 1848—49-ben honvédhuszár őrnagy volt, a pétervásóri uradalomnak lett a főszámvevője. Ekkor Keglevich gróf már nagy pipából szívta a dohányt. Édesatyám egy ízben megjegyezte, hogy ő is kedvet kapott a dohányzásra. Keglevich Gyula ekkor felállt, előkereste a kis csibukot és azt mondá: Itt van,

Zsiga bácsi, egy kis csibuk, nekem Vörösmarty Mihály ajándékozta, ezen tanultam meg csibukozni, én meg Zsi-a .A...ét- ttT, i- i l

ÖSKSSflÄSr íiJösSÉat*

meg maga is megtanulni a

csfbukozást. nagyon jó az. í Így lett a nagy költő kis jpipája családunké.”

Érdekes a feljegyzés vége. Mint tudjuk, a korona inflációja 1925-bén tetőzött. Tihamér bácsi nyugdíja akkor a semmivel volt egyenlő. „Elgondolom — írja —, hátha a kis csibuk azért maradt meg nekem mind a mai napig, hogy mostani szomorú helyzetemen segítsen, hát elhatároztam, hogy ha bár fájó szívvel is, megválók tőle. De holmi rongyos pár százezer koronáért nem adom ám!”

Eddig a történet. A megfakult feljegyzés egy gondosan bekötött öreg könyvben talált helyet. A könyv círrv^: Honvédtiszti koszorú az 1848 —49. évből. Egybefűzé Virányi (Vimau) Vilmos. Pest 1867. Nyomtatta idősb Poldi- ni Ede, uriutcza 7. sz. a. A könyv 240 oldalán a szabadságharc tisztjeinek névsora található és a magyar nevek mellett a sok idegen, német, szlovák, lengyel, francia, hor- vát név arról tanúskodik, milyen nemzetközi lelkesedés és áldozatkészség segítette a magyar szabadság ügyét.

Vörösmarty egyetlen életrajz-írója sem említi a pé- tervásári látogatást, valószínű, hogy a szabadságharc bukása utáni bújdosásában keresett pár napos menedéket itt a költő, hiszen az egyik Keglevich fiú főhadnagyként harcolt a honvédseregben.

Az is bizonyos, hogy Vörösmarty nagy dohányos volt. Otthonát az 1839-ben hozzálátogató Berecz Károly így rajzolja meg: A pipafüsttől kissé homályos utcai szobában a Zalán futása koszorús költője, egyik kezében hosszú szárú selmeci pipáját tartva, íróasztala mellett ült. Asztalán körülötte a többi bútorzaton könyvek és írások hevertek szerteszét.

Hogy Keglevich Gyula gróf Timon Zsigmondra bízta birtoka számadásait, az érthető, mert aki becsülettel vállalta és viselte a negyvennyolcas hadsereg főpénz- tárnoki tisztét, elég erkölcsi bizonyítványt szerzett gondosságból és megbízhatóságból.

Az elértéktelenedett háborús koronát nemsokára felváltotta a pengő, s úgy látszik, Timon Tihamérnak sikerült keresztülvergődnie az anyagi nehézségeken, mert a szelíd-barna kis rövidszárú pipa, a csibuk itt maradt, s máig is őrzi a Hatvani temető gyakori látogatója, Timon Katalin.

Dr. Kapor Elemér .

V&aoagySald tapasztalatok

Búza — amelyiknek még a vihar sem árt

Vámosgyörkön régebben is

szerették és tisztelték a búzát, de újabban ez a szeretet lelkesedéssel, sőt kutatószenvedéllyel is párosult.

— Pedig nem jól kezdődött nálunk ez a búzahistória — emlékszik vissza Szécsi Kálmán, termelőszövetkezeti elnök. Az emberek megszokták a magyar fajtákat s amikor először vetettünk intenzív búzát, senki sem nézte jó szemmel. S ráadásul az olasz San Pas- tore gyengén is termett. Megmondom őszintén, még nekünk, vezetőknek is elment a kedvünk a további próbálkozástól. Mégis, a következő évben Bezosztáját is vetettünk. Amikor eljött a jóidő s kimentünk a határba megnézni, szinte minden reményünk elpárolgott. Alacsony volt a szára, a kalászai sem voltak olyan tetsze- tősck, mint a magyar búzáé. Szinte alig mertünk az emberekkel találkozni. De aztán, amikor learattuk, mindenki csodájára járt. Búza soha nem termett itt annyit, mint a Bezosztája.

S a következő évek eredményei mind azt bizonyították, hogy érdemes, sőt kell is az intenzív fajtákkal foglalkozni.

— Tavaly több mint ki- lencszáz holdon vetettünk búzát — veszi át a szót Medve János, főmezőgazdász — s ennek a kétharmada Bezosztája volt. Valamivel több, mint kétszáz holdon Fertő- dit termeltünk, s újdonságként megpróbálkoztunk a Mironovszkájával is. A szövetkezet történetében rekordtermést értünk el, az idei átlagtermés 14 mázsa volt. Annak ellenére, hogy amíg a környező falvakban bőségesen volt csapadék, nálunk alig esett valami. Így is másfél mázsával több termett, mint az előző évben. S a Mironovszkája...! Sajnos későn kaptuk a vetőmagot, nem tudtuk időben elvetni, de így is több mint 18 mázsát adott holdanként. Ai idén ősszel már 400 holdat vetünk belőle.

_ Ha egyszer az embernek megjön a kedve — mo- solyodik el a szövetkezet elnöke —, akkor már nem is tudja megállni, hogy ne próbálkozzon újabb és újabb fajtákkal. Tíz holdra elegendő vetőmagot szereztünk egy új, francia fajtából is,

a Moisson-ból. A Dunántúlon már termelik, azt mondják, megadja a 25 mázsát is holdanként.

S ezzel még korántsem záródott le a sor, felváltva mesélik, hogyan sikerült kicsikarni a kompolti kutató- intézettől, másfél—két holdra való, úgynevezett Kompolti 2-es vetőmagot.

— Ez még nem szabadalmazott fajta — mondja a fő- mezőgazdász —, a kísérletek még nem fejeződtek be. Az eddigi eredmények azonban azt bizonyítják, hogy nagyon jó termést ad, erősszárú fajta. Láttuk, hogy Kompol- ton „mit ér el”, reméljük, nálunk is beválik.

Ugyancsak Kompolton látták, s természetesen a szövetkezetben is kipróbálják, hogy a Bezosztáját és a Mi- ronovszkáját közösen vetették.

— Szalmára is, szemre is sokat adott — gondolkozik az elnök — érdemes vele próbálkozni.

De nemcsak az új fajtákat szeretnénk meghonosítani s kipróbálni, hogy az ő területükön melyik adja a legnagyobb termést, hanem maguk is próbálkoznak, kísérleteznek. Egyrészt igyekeznek megadni a kellő szerves és műtrágya adagot, másrészt pedig tízholdas parcellákon azt vizsgálják, hogy melyik műtrágya, és milyen mennyiségben a legelőnyösebb.

— Arra jöttünk rá — mondja a főmezőgazdász —, hogy nagyon jól beválik a mangános szuparfoszfát. Sokkal acélosabb, keményebb a szár.

Persze azért gondok is akadnak, nem a legkedvezőbbek a talajadottságok, még mindig nem tudják tervszerűen megvalósítani a vetésváltást, a Mátra pedig „elszívja” tőlük a csapadékot. Mindez azonban nem gátolja a lelkesedést, tudják, hogy elsősorban a szövetkezettől függ, tovább emelkednek-e a gabona terméshozamai.

— S, hogy ne csak jó búzánk legyen, hanem jó kenyerünk is, arról is gondoskodunk. Már épül a sütőüzemünk, s úgy gondoljuk, szeptember közepén már ki- vehetjük az első kenyeret a kemencéből.

Kaposi Levente.

ZALONTÄI JÓZSEF;

Kéttyérgyári éjszakák

Amikor a hangosbemondóban egy vékony férfihang felsorolta a nyerőket, Rokk nem nézett a tikettjeire, tudta, hogy vesztett. Némi nyugalmat erőltetett magára, s anélkül, hogy elköszönt volna az ismerős pénztárosnőtől, kisietett az ügetőről.

A pályaudvar felé botorkálva megfeledkezett a hu- i szonharmadik születésnapjá- , ról, arra viszont emlékezett,

! hogy Margit várja a telefon- [ hívását.

A telefonfülkébe lépve bizonytalanság és félelem ke- , rí tette hatalipába. Tudta, az 1 abortusz után elveszti a lányt, mégis megdöbbent, amikor f Margit nem szólította a ne- . vén. mint máskor. Rokk a le- • hető legrövidebben akarta belfejezni a beszélgetést. El- ' mondta, ezen az estén nem k tudja elvinni a pénzt, mert < vesztett. De kisegítő munká- fra jelentkezett a kenyérgyárba, és öt nap múlva együtt , lesz az összeg. Ezentúl is szedetne vele találkozni. A lány azt válaszolta: gyűl b az

egész ügyet, majd a fiatalember ügyetlen mentegetőzése közben letette a készülékét.

Abban, hogy a lány méltatlannak tartotta őt a további beszélgetésre, saját gyónge- ségének bizonyítékát vélte, amit egyszer korábban már ki is fejtett neki Margit. Csavargó életformáját olyan gy; aj' .ségnek minősítette amely azoknak az embeieb- »ek sajátja, akik inkább elégelik. a szélsőséges életformájuk keltette reménytelenséget, mintsem, ha nehezen is, de fokról fokra küzdve biztosítsák emberibb életüket.

Rokk ezen az éjszakán álmában jókora acélgolyóval birkózott, amelyen nem talált fogást és kínlódásai rendre eredménytelenek maradtak.

A nap túlnyomó részét ágyban, és egy bisztróban töltötte. Egykori nőismerősét kereste fel, aki régen túlhaladt már a harmadik ikszen, de egy jóadag arcfestékkel még letagadhatott egy ikszet a kopott bisztró homályában. A pincérnő vacsorát adott a fiatalembernek, majd sört tett az asztalára.

Talán mert hirtelen ivott, felkavarodott a gyomra. Közel volt a kijárat. Az utcára indult, hogy az esős tiszta levegő majd könnyít állapotán.

Mikor visszaért a bisztró elé, lábai remegtek, és semmivel sem. érezte magát jobban. Az ablakon keresztül a nő után kutatott, de nem látta sehol. Sietős léptekkel hagyta el a bisztró környékét, bár sejtette, hogy menekülésével ez a kapcsolat is lezárult.

Hosszú gyalogutat kellett megtennie a bisztrótól a kenyérgyárig. Mire odaért, lyukacsos cipője teljesen átázott, ballonkabátjával együtt.

A főpéknek feltűnt az új munkás hiányos öltözéke.

— Előbb is elszánhattad volna magad — mondta a főpék.

Rokk némán bólintott, az ilyen megjegyzésre jobb a hallgatás.

Éjfél előtt fél órával úgy lépett a 'sütődébe, mintha ringbe lépett volna. Magán érezte a többiek tekintetét. Nem bíztak a fiatalember félmeztelen felsőtestének kidolgozatlan izmaiban.

A mennyezet alatt surrogó ventillátorok arcába vágták a megnyitott kemence nyílásaiból áradó égető levegőt. A sütöde jobboldali falába épitve kilenc keskeny ajtót pillantott meg, azután további kilencet a felső nyílások alatt, A nyílásokat záró vastag fekete ajtókon fehér kréta jelzésekre figyelt fel, amelyek számára egyelőre ismeretlen rendszer szerint ismétlődtek, mint a versek ölelkező rímei.

Csak ezután tudta meg pontosabban, hogy mire is vállalkozott. 46 pékkocsi kenyeret kell sütnie a leggyakorlottabb lesütővel, az öt- venév körüli Bűvésszel. Egy pékkocsi 108 kenyeret jelent, és ezt a mennyiséget még át kell forgatni és megkenni.

Nem félt a fizikai megterheléstől, csak a nehéz, fojtó melegtől, ami a kemencék közelében elérte a hatvan Celsiust.

— Nem irigyellek — fordult hozzá a Bűvész. Valnh i sima arcán megsokszorozódtak a ráncok és a redő'. , amint elmosolyodott.

— Még a pékek is irtóznak fcítől az üzemtől. De ha most

elmenekülsz, utánad eresztek rengeteg vadított patkányt és megkukorókoltatlak!

Amíg a vetők bevetették a tésztát, Rokk a Bűvész vezetésével ismerkedett a táblás kemencékkel. Amikor a kemencéből az egyik végén ho- rogszerűen visszahajlított vasrúddal, a „macskával” kihúzzák a táblát, vigyázni kell, nehogy megcsússzon a kerámia kövezeten, mert könnyen összeégeti az embert. A táblák kerekekre szerelt vasbakokon mozogtak, a kövezetbe épített síneken. A lapát használatát — mondta a lesütő — ki kell

másfél méternél is szélesebb vastáblára, amely kihúzva jól hallhatóan pattogott a hidegebb levegőn, mélyen rá kellett hajolni, mikor kenték a kenyereket, hogy elérjék a belső sorokat is.

A negyedik kor lesütése után bal tenyerén három vízhólyagból kettő kiszakadt, és nyílt sebeket dörzsölt a péklapát. Egy óvatlan pillanatban verejtékben fürdő dereka a táblához ért és a bőr két ujjnyi szélességben a tüzes vashoz ragadt. Miután visszatért a főpék irodájából, ahol olajjal kenték be az égési sebét, megszédült, és

tapasztalni, és csak annyit jegyzett meg. hogy most még ne igyekezzék olyan ütemben dolgozni, mint ő, hanem a biztonságra törekedjék.

Rokkot már az első kör elején elöntötte a veri fék. A

egyensúlyát vesztve majdnem a kihúzott alsó táblá>. zuhant.

— Te jószagú... — kiáltó a Bűvész és a hűvös folyosó ra segítette az áléit fiatalembert. A termoszából cukrozott, meleg tejjel kínálta: — Igyál, különben a vadpatkányok kirágják a gyomrod!

Rokk úgy érezte, egész teste ég, izmait láthatatlan, ujjak markolják, mintha le akarnák szaggatni a csontjairól, de elhatározta, hogy nem adja, nem adhatja fel.

Hajnalodotrt. amikor Pacsmag, a csoportvezető benézett az egyik kemencébe és elkiáltotta magát:

— HOL VAGY KÉK MADÁR?! KÉK MADÁR?

Pacsmag éneklő kiáltásaira a többiek kórusban feleltek:

— A Rózsadombon!

— Hogy álltok? — kérdezte a főpék, akit a hangos „kék madarak” csaltak elő.

Pacsmag magasba emelt, nyitott ujjaival válaszolt, hogy már csak tíz kocsival ven hátra...

A második hajnalon a cigarettaszünetben a pékek közrefogták az új embert, és sorra bemutatkoztak neki.

Az ötödik éjszaka végén Rokk felvette a pénzt.

— Maradsz? — kérdezte a főpék.

— Ha megfelelek ... — válaszolta.

— Jól belejöttél — mond- tg a főpék.

Rokk úgy gondolta, ha álmában újra felbukkan majd az acélgolyó, amellyel öt napnál előbb tehetetlenül kínlódott, most már biztosan elbánik vele.

1969. augusztus 17., vasárai»*