Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
MEGYÉNK AZ IRODALOMBAN VERSEGHY |S£T’h FERENCRŐL MÁTRAI SSHSí F A magyar felvilágosodás irodalmának egyik legműveltebb és legsokoldalúbb, ma l egy kicsit — méltánytalanul — ritkábban emlegetett képviselője Verseghy Ferenc 1757-ben született Szolnokon. Apja kincstári sótiszt volt s ez már lényegében magyarázatul is szolgálhat: miért ala- ' kult sorsa oly különösen, miért lett felvilágosodás kori irodalmunk egyik legzakla- tottabb életű költője, aki pedig képességei, tehetsége és kultúrája alapján sokkal több elismerést érdemelt volna kora „magyar változó ege alatt”. Noha jó diákként, kitűnő eredményekkel hagyta el az alsóbb 'és középfokú iskolákat, a továbbtar.ulhatást illetően mégis meg kellett elégednie a papi szemináriummal. Apját ui. korán elvesztette, özvegy anyjának pedig aligha volt annyi_ jövdel- me, hogy fiát világi úton1 taníttatni tudta volna. így került az egri papnevelő intézetbe, majd később a pálos rendbe, ám a papi hivatásnál láthatóan mindig jobban érdekelte a tudomány s a művészetek világa. Amikor 1783—84-ben a budai egyetemen filozófiai doktorátust szerez, már kiváló költőnek számít, mi több: ritka zenei műveltség birtokosa, Haydn és Mozart rajongója. Ekkor írt verseit együttesen a magyar rokokó líra egyik legérdekesebb fejezetének tekinthetjük, melynek párját Csokonai jelentkezéséig nem is igen leljük a kortárs magyar lírában. Felettesei már ezt sem igen nézhették jó szemmel, hát még aufkläris- ta, kifejezetten felvilágosult racionalista világnézetét, melyet nem is igen titkolt, sőt prédikációiban nem egy ízben határozottan kifejezésre is juttatott. 1795-ben a pesti dominikánus kolostor templomában vasárnaponként felváltva prédikált rendtársával, a felvilágosodás ellenességéről és ortodox fanatizmusáról hírhedt egri származású Alexovics Vazullal. Az új eszmékre szomjas, de még templomjárő közönség nagy érdeklődéssel hallgatta a fiatal Verseghy beszédeit. E sikert a szónok „ékes magyar nyelvének”, beszédei „formájának”, de elsősorban a felvilágosult tartalomnak köszönhette, mely utóbbi ellentéte volt mindannak, amiről a megvilágosodás esküdt ellensége, Alexovics páter prédikált. Csoda-e hát, ha a vesztes ellenfél megragad minden alkalmat, hogy Verseghy tekintélyét, népszerűségét csorbítsa, mi több karrierjét derékba törje. Beárulta az egyházi hatóságoknál mondván: veszedelmes tanokat hirdet s istennek nem tetsző, papi hivatáshoz méltatlan viszonyt tart, fenn egy volt klarissza rendi nővérrel, Herpi Krisztinával. Alexovics most még nem vádolt túl nagy eredménnyel, Verseghy büntetése mindösz- sze annyi, hogy nem kapja 1969. július 13., vasárnap meg Budán a hitszőnoki állást a prímástól. Ám ahogy a világosság szelleme II. József halála után egyre inkább halványul, Alexovics vádjainak jelentősége úgy növekszik, kivált mikor 1792-ben újra feljelenti volt rendtársát eszméinek ártalmasságá- ra hivatkozva. Az egyházi hatóságok ekkor ítélik Ver- seghyt „papi áristomra”, melyet Nagyszombaton kellett letöltenie. Itteni szenvedéseiről, emberi méltóságának megalázásáról pesti barátjának, Koppi Károlynak írott költői levelében így vall: „A komor éjszak alatt fekszik Nagyszombat; egében' majdnem emészthetlen szemetek szállongnak; ital ja sárga mocsárral egyült, s pö- cesóval-teljes erekből áll; s nehogy a frissebb levegő megjárja koronkint a beteg elméket, szemevájt szerzője bevonta négy szögletbe szorult kulibáit téglasövénnyéL Népe komor, s a járom alatt, melly terheli vállát, szinte alágömyedt. Szomorú kunyhóiba rejtve tölti egész napját;... Senkivel itt vétek nélkül sem látni szemével, sem nyelvét szabadon szóitatni, sem élni eszével nem szabad. Orraikon tündéres sárga üvegből metszett pápaszemet hordván, mind finom aranynak tartják, amit az őrkuvaszok fitogtatni akarnak”. Ezek után semmi csodálni való sincs abban, hogy az áristombói szabadult Verseghy útja egyenesen a Martinovics mozgalomhoz vezet, mely mozgalomban való részvétele az előzőnél jóval súlyosabb és főként hosszabb büntetést vont maiga után. Bűne ekkor a forradalmi katekizmus lemásolása s a Marseillaise magyarra fordítása. Mindezért közel kilenc évet raboskodott a birodalom leghírhedtebb várbörtöneiben (Kufstein, Graz, Spil- berg). Letartóztatása idején meghatóan szép búcsúverset ír, mely költői tehetségének egyik legszebb példája: El ne felejts, azért hogy hal sorsomnak kegyetlen karja tőled messzevet; hogy dalijait nem hallod víg lantomnak, s orcámra életet szép orcád nem nevet Gondold, hogy sem üdő, sem hely olly szeretetnek, mint a miénk, hervasztó gátot nem vethetnek, s értsd meg, ha majd távulrul mondom szívednek: el ne felejts! el ne felejts! * A börtönévek érlelik tán mégis legigazabban költővé. Költői hitvallása, a költészetről vallott nézetei, de lírája ■ is a korszerűség jegyében formálódik, ekkor mintegy a későbbi polgárosult magyar irodalom előhangjaként. Meglepő, hogy ez a Horatiuson, az európai rokokó lírán és zenén nevelkedett ember mennyi leleménnyel tudja most ifjúsága élményeit máig biztosan csendülő költői nyelven megfogalmazni. S egyáltalán nem érdektelen, hogy az egri tartózkodás élményei is ott lebegnek e költészetben sok helyütt. Lőkös István NAPLÓ 1969 I Évszakok az Üvöltő-hegyen Mozdulatlan pói az őszben míg összedülnr hol jobbra, hol balra dőlnek a tűlevelű felhőkarcolók! Kigyúlok a Mátra fáiban g égek, lobogok feléd — ó téli ég jégcsipkés fátyoléba rejtezett Szeplőtlen Szüzesség! Mint világbirodalmak komorlanak a sziklák a fák úgy siratják elhulló lombjukat mint égretartott kezű anyák fára függesztett magzatuk titokzatos éjszaka olvad a korán lehullott októberi hó toccsan mint aszfalton agyvelő a kopaszodó novemberi pusztaság mellkasán e két formás kerek domb Fehéren zsong, bitsong a teremtés utáni semmi: csak a költők jönnek piros gyászban az Üvöltőhegy homlokára sárkányt eregetni! Partizánemlékmü Tudom, éjjel nincs oltalom- a magas, kopár fák alatt hallom, amit sóhajtanak az akasztottak árnyai Busz dudál, Gyöngyös fénye int, Eső motoz holt avaron; nedves cipőben jár velem a béke és a borzalom. Oly kevesen csodálkozr a legnagyobb csudán föld fa tűz hegyek csillag virág mádé 8 az ember: öntudatra döbbent föld fa tűz hegy csillag virág madár JÓZSEF ATTILA MÁTRAI ÉJSZAKÁJA 1033 a csillagfényben úgy remeg mint termő melled aknatűzben g a szétnyíló völgy lágy hajlata vigasztaló szerelmed idézi borzalmak hajnalán ó, sötétlő hegyormok kékes fehér sírkövek hazám felett, jaj, ki hengerít el ily fertemes sok követ eltömődnek a föld szívében az alagutak ime — a csúcsok csipke ránca mind megannyi szabálytalan elektrokardi ogram fordul az idő mint terhes nő hasában a gyerek micsoda torz magzatot szültek vajúdó hegyek jajgat a kontyos szél jaj mit tegyek a bátor hegyek nyakán úgy feszülnek a szerpentinek mint az akasztófakötél Éjfél Ó te hegyek-közé- vetett élj, virrassz tovább! A Mátrai Erőmű építőihez • ngd a lét mátrai magasfeszültség r" elnyomott cigarettacsutkák f \ sak füstölögjön a tagadás tekerd ki hápogó nyak ' s térj a lényegre: mint kőműves égy sorjában téglr tégla , után
