Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

wwwwvv^ A tervek már szemre is pompás­nak tűntek. Az elkészítendő parkosí­tás útjai, apró kis terei, kis szabályos körök, merész metszésű vonalak for­májában, mint valami modem festő alkotása, valóban megnyerőnek tűn­tek. Az íróasztal mögött ülők, az író­asztalt körülállók megelégedetten bólintottak: az elhanyagolt tér, ame­lyet keresztül-kasul tapostak a kis városka lakói, most már szabályos utakkal, füvesített ágyasokkal, nem­csak dísze lesz a kis városnak, de egyben rendre és fegyelmezett köz­lekedésre is neveli a szertelenül ke- resztül-kasul loholó embereket Így kezdődött! Aztán folytatódott a dolgok rendje és szorgalma szerint: ha nem is túl gyorsan ahhoz, hogy a városka lakói dicshimnuszt zengedezzenek, de nem is oly lassan, hogy gúnyolódhatná­nak, egyszóval az arany középszer szabályai, valamint az elkészített ter­vek útmutatásai alapján elkészült a mű. Az alkotók, tervezők pihenni tértek. Megelégedettek voltak. Egé­szen a mű elkészülte utáni másodna- Pig. Mert akkor jelentések érkeztek, hogy a makacs és önfejű városlakók, fittyet hányva a derékszögeknek, nem hajlandók a megépített út vona­lát követni, hanem átvágnak a füves részen, hogy le-, és megrövidítsék útjukat, hogy nem hajlandók a meg­szokott, azóta azonban már befüvesí­tett útvonalról letérni. — Szép dolog a hagyomány. De csak a haladó. Ez konzervativizmus. Meg kell szoktatni velük az újat! — jelentették ki a parkért felelősök és táblákat helyeztek el, megfelelő tiltó szöveggel. A táblák a szemnek ugyan már nem látható, de úgy lát­Ut, a parkon át szik, az emberek által mégis érzett, ismert régi ösvények közepébe szú- rattak, aztán kihúzattak valakik ál­tal és a gyalogosok meneteltek to­vább a megszokott úton. — Határozottabb intézkedés kelle­ne! — vélték teljesen jogosan a fe­lelősök és néhány nap múlva a rend­őr bírságolt, a legrövidebb úton já­rók fizettek, — és taposták tovább a füvet. Aztán a rendőr nem bírságolt, hanem feljelentett. Azok, akiket fel­jelentettek, kifizették a szabálysér­tési summát és makacsul, eljesen ért­hetetlenül makacsul, taposták tovább a füvet, a világért rá nem lépve a nyílegyenes, aztán derékszögben új­ból nyílegyenes, márvánnyal borított utakra. f A parkért felelősök teljesen tanács­talanok voltak: egyszerűen nem ér­tették, hogyan lehetnek ilyen okton- diak az emberek, miért nem járnak a kétségtelenül hosszabb, de szebb derékszögű, márvánnyal burkolt uta­kon? Miért? — Talán... igen... meg kellene próbálni, átépíteni az utakat... — ja­vasolta egy zöldfülű a parkosításért felelősök közül. — Átépíteni? — hördülték fel a nem zöldfülűek... — Hová gondol? Mennyi pénzbe került és milyen szép! — Szépnek, szép, csak... Szóval, úgy látszik, azok szerint, akiknek épült a park, szép útjaival, nem praktikus — makacskodott szerényen a zöldfülű. Ügy látszik, makacssága végül oly mértéket öltött, oly elszánt és kitartó volt, s talán beosztása is olyan lehetett, amely ugyan el nem fedte, de mentette zöldfülűségét, hogy néhány hét után hozzákezdtek átépíteni a parkot és útjait úgy ve­zették, ahogyan azt a gyalogosok éve­ken át megszokták, majd a park aöld füvén át újból kitaposták. És csodák csodája, az egyszerűbb és nem derék­szögű út mellett a fűre ezentúl nem lépett senki, mindenki járt szapora léptekkel azon az úton, amelyet a ki­taposott ösvény vonalán építettek a parkon át. Eddig ez a kis történet, amelynek nem sok tanulsága van. Utóvégre is miért kellene minden történetnek sok és nagy tanulsággal rendelkez­nie. Legfeljebb tanúsága van! Azt tanúsítja, hogy a jóért síkra szállni, az újért harcba indulni nemcsak kell, de kötelező dolog is. Lehet az egy új park, lehet az egy új épület helyének megállapítása, lehet a város kis, vagy nagy részének átrendezése, de lehet ae élet egyéb, számos más kérdése. Kell és kötelező! De nem árt, ha ebben a harcban a küzdelem tábornokai, ezredesei, sőt őrmesterei megkérdezik — a szürke harcosokat is. Egyszóval, kell és szükséges, hogy azok mondják meg véleményüket, hogyan képzelik el a parkot és útjait, akik azt nap mint nap használják. Az íróasztal nem ar­ra való, hogy ott agyalják ki a való életet, hanem hogy a való élet tényeit ott alkalmazzák, töprengve az élet igényeihez. Természetesen szó sincs itt és most „parkról”, a közélet ki­sebb és nagyobb területeinek felelős vezetőiről van szó, akik tiszta jó szándékkal néha, nemes hevülettel leggyakrabban és őszinte hittel min­dig, akarnak jobbítani környezetük dolgán. És hányszor veszik észre keserű meghökkenéssel, hogyan ütközik szándékuk, a maradiság, konzerva­tivizmus guminál is rugalmasabb, ugyanakkor a kőnél is keményebb falába. Aztán kiderül, hogy gyakran sem a konzervativizmus, a maradiság szegült szembe a nemes akarattal, hanem ezt az akaratot helyezték szembe az élet realitásával. Sok ilyen „parkút" akad még éle­tünkben, sok olyan cél és elképzelés, amelynek kudarca mögött az irreali­tás kuncog megelégedetten és a re­alitás, a közvélemény morog dühö­sen. Pedig se tábla, se bírságoló rendőr, se szabálysértési előadó nem kellett volna az ügyhöz, csak rövid tanácskozás... Felhinteni — képlete­sen szóval! — homokkal előbb a te­ret, hogy a nyomot hagyó lábakból reálisan lehessen következtetni: ho­gyan is vezessen, a nem is márvány­nyal, csak szerény, de tartós kővel borított . » Hatórásak Csak ebben a gyárban hetvenen vannak. Valameny- nyien kiskorúak. Nem tanul­tak tovább, mert nem íz­lett nekik a tanulás, vagy mert otthon a sok gyerek miatt erre anyagi erő nem lett volna. De a szülők nem tűrték el, hogy egész nap csak a körmüket piszkálják, vagy a lábukat lóbálják, il­letve ők maguk sem akartak meglenni kereső elfoglaltság nélkül, jelentkeztek hatórás műszakra. Az Egyesült Izzó Gyön­gyösi Félvezető és Gépgyá­rában alkalmazták őket. Mi készteti a gyárat erre a lát­szólagos jótéteményre? Mi­vel töltik idejüket a hat­órásak? Mit tanulnak a gyá­ri közösségben? NEM A SZÉP SZEMÜKÉRT Ilyen mondatokat hallot­tam az indokláskor, amikor a gyár álláspontja felől ér­deklődtem a hatórásak ese­tében: — ők adják a félvezető­gyártás munkásutánpótlásá­nak jó részét. Előszeretettel felvesszük ezeket a fiatalo­kat mert egy-két éves beta­nítás után átsorolhatjuk őket a felnőtt korúak közé. De csak akkor, ha már a tizen­hetedik életévüket betöltöt­ték. Ha orvosi engedélyt is kapnak hozzá, akkor három műszakra is be tudjuk őket osztani. Ma ötvenen dolgoz­nak a félvézetőgyártásban, húszán pedig kisegítők. Egy év alatt éppen hússzal nőtt meg a számuk. Azt is mond­hatjuk, hogy a bérszínvonal­nak nagyon fontos , elemét képezik: nálunk a hatórásak. Hígítják a bérszintet, éppen ezért felsőbb utasításra a létszámuk is kötött. A min­denkori összlétszámnak csak 3—3,5 százalékát tehetik ki. Akik kisegítők, azok csak havi ötszáz forintot kaphat­nak, akik a termelésben vannak, azok a teljesítmé­nyük szerint kapják meg a bérüket. Ez gyakorlatilag a havi 1400 forintos átlag há­romnegyed része, azaz: eléri az ezerszáz forintot. De el­méletileg akár a gyári átla­got is túlhaladhatja, ha olyan magas a teljesítmény. Mindezek' után nem nehéz megállapítani, hogy a gyárat nem valami mindentől füg­getlen emberbarát! szándék serkenti arra. hogy a ható­rásokat foglalkoztassa. Az ok sokkal reálisabb, a gyár szempontjából önzőbb isj létszámot pótolni, termelő munkaerőhöz jutni, teljesít­ményt biztosítani. De hát miért is cseleked- fto másként? ___ M IT IS TA­NULNAK? A tmk-üzem főmechanika- egységénél foglalkoztatják Tóth Ilonát. Egyike a húsz kisegítőnek. Irodista. Amikor találkoztunk, akkor is fod­ros szegélyű, fehér blúz, szö­vetszoknya, fehér szandál hirdette róla, hogy az író­asztalok között tölti $1 mun­kaidejét. Igaz, hogy ez csak amolyan illúzió inkább, mert a kisegítőt gyakran küldik levéllel, vagy bizonylattal, ki­utalással, más papírral hol ide, hol oda. Magyarán — küldönc is. De ilyen csúnya kifejezést már nem illik használni. Így finomodott a név kisegítővé. — Szoktam én gépelni is, számolni is. Már tíz ujjal gépelek, pedig nem tanított rá senki. Szeretnék itt, az irodában dolgozni. Az édes­anyám a tanácsnál takarít, hozzá jártam be azelőtt, és akkor gondoltam rá először, milyen jó lenne, ha én is irodista lehetnék. De eddig nem mertem jelentkezni a gép- és gyorsíró iskolára, mert azt hittem, hogy nem tudom majd elvégezni. Most már megjött a bátorságom hozzá. MÉGSEM VÉSZES A gyöngyössolymosi Szabó Rozália a két üzemrész kö­zötti úton jelentette ki, hogy ő nem szeret lógni. Ha na­gyon akarna, találna rá al­kalmat. Mint most is. Ki kérhetné számon, ha egy ne­gyedórával később nienne vissza? Pampuk Edit és Bernáth Anna május 1-től a dióda­gyártásban dolgozik. Ahogy számítják, 1200 forint lesz a keresetük a korábbi ötszáz helyett. Igaz, a normájukat is túlteljesítik. — Nem vészes a norma. Ha nagyon ráhajtunk, akár öt óra alatt is tudjuk telje­síteni. Csak a seiejtre kell vigyázni, mert azt levonják. Kelemen Eszter nem akart tanulni tovább, azért jött ide hatórásnak. Elégedett, mert végre kereshet is. Neki most válogatnia kell a fél­kész terméket, mintha len­csét, vagy rizst szemelne. Órákon át és napokon át. Jó idegei lehetnek. Még csak szava sincs a norma ellen. RENDESEN DOLGOZNAK Azt is meg akartam tud­ni, mi a fiatalokról a véle­ményük azoknak, akik köz­vetlenül irányítják őket. Tóth Zsuzsa művezető se mondott rosszat róluk. Sze­rinte a norma túlteljesítése nem olyan könnyű dolog, te­hát beszélgetni sem nagyon jut idejük. Május 1-e óta el­számolják a száz százalékon felüli teljesítményt is, de korábban ezt nem tették. Mert a minőséget óvták. És most? Nem veszélyezteti már a minőséget a túltel­jesítés? Vállat von, szerinte a létszámmal való takaré­koskodás van az új rendelet mögött. Még azt is megjegyzi, hogy egyik-másik gépen nem is lehet a száz százaléknál töb­bet termelni. A diódaüzem vezetője Tóth Árpád. Nagyon jó vé­leménnyel van a fiatalokról. Szorgalmasnak mondja őket, akik igyekszenek rendesen dolgozni. Jól jár velük a gyár is, de jól járnak a fia­talok is a gyárral. Korábban nem nagyon követeltek mun­kát a hatórásaktól, de ami­óta a létszámba beszámíta­nak. teljesítményt szabtak meg részükre, ugyanúgy bán­nak velük, mint a felnőtt dolgozókkal — a hat óra ke­retében. Fiatalok, hatórásak. Dol­goznak jókedvűek, időnként könnyebben veszik a dolgo­kat, mint mások, de rende­sek. Hozzászoknak az üzemi keretekhdz, mire felnőttek lesznek. G. Molnár Ferenc Folyik a munka Egerben, a Foglár utcában épülő 52 la­kásos társasházon, hinter Ferenc művezető tájékoztatása sze­rint augusztusra várható az épület átadása. (Foto: Körmendi Károly) Stb. (A rövidítés kiejtéséről és helyesírásáról) Két olvasónk is szóvá tet­te, hogy a címben leírt va­lódi rövidítéssel kapcsolatban mind a helyesírást, mind a kiejtést tekintve gyakori a bizonytalanság. Egyikük azt is megjegyezte, hogy „lap­jukban sem következetes en­nek a rövidítésnek a helyes­írás^”. Szerintünk ez nem is vé­letlen. Fa. a rövidítés ugyanis nem követi a megszokott szabályt. Rövidítésünk a há­rom különírt szóból álló s a többi szókapcsolatot rö­vidíti, s utána csak* egy pon­tot teszünk. A szabály elő­írja, hogy annyi pont kerül­jön a rövidítésbe, ahány szó van az eredeti szókapcsolat­ban. (pl.. időszámításunk előtti: i. e.; utolsó posta u. p.; saját kezével: s. k.) A stb, rövidítésnek helyesírási mód­ja tehát kivétel. Ilyen még a vesd össze szókapcsolat vő. rövidítése is. A szabály­zat azt is előírja, hogy a stb. valódi rövidítés előtt, ha egynemű mondatrészek fel­sorolása után áll, nem kell kitenni a vesszőt. Tehát: hibázik, hibát vét, hibát ejt stb. Természetesen a felso­roláshoz az egyes egynemű elemek közé vessző kerül. Más a helyzet azonban ak­kor, ha a felsorolásban az egynemű elemekből álló egységeket elkülönítjük a másnemű egységektől. Ilyen­kor ui pontosvesszőt kell használnunk, s ezt a stb. előtt is ki kell tennünk. Ha pl. a különböző saófaji kate­góriákra sorakoztatunk fel nyelvi példákat, a helyesírá­si forma ez: ír, szerkeszt; újság, lap; jó, olvasmányos; stb. Valóban igaza van a levél­írónak abban is, hogy nem egységes rövidítésünk kiej­tési formája sem. A leg­gyakrabban hallott ejtés r satöbbi, estébé. Humora* közlésekben, beszédhelyze­tekben még a sötöbö ejtés­változat is vállalhat nyelvi szerepet. A stb. valódi rövi­dítés, s nem mozaikszó. A rövidítés csak jelzés, s így a kiejtésben eredeti teljes alakját hangoztatjuk, s nem betűi szerint ejtjük. Az ej­tés tehát: satöbbi! A sotöbbi ejtés újabban továbbképzett alakjában is feltűnik: Ne satöbbizzen itt annyit! Az is előfordul, hogy a stb. a mondatok sze­repét is vállalja. Ilyenkor a rövidítést nagybetűvel kezd­jük, utána a beszélő szándé­kának megfelelően pontot, felkiáltó- vagy kérdőjelet te­szünk. Tehát: Stb. -Stb!-Stb? Különben rövidítésünk el­terjedését, gyakoribb haszná­latát az is elősegítette, hogy átvette a latin et cetera (= és a többi!) szerepét is. Dr. Bakos József 'SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSS/S//S/SSSS/SSS/S/SSSSSSSSSSSfSSSSS/SSSfSSSffSSSSSfSSS//S///SSSSSSSS/SS/SS//SSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS* Ki menjen külföldre ? A kérdés a Gomb­kerekítő Vállalat veze­tői tanácskozásán hangzott el és a kér­dést szemérmes, de ag­gódó kíváncsiságú csend követte. A részt­vevők kivétel nélkül mind tudták, hogy Becsuána-földre utaz­ni piackutatásra és üz­letkötésre nemcsak je­lentős és anyagilag hasznos vállalkozás a hazai gombgyártás és lyukasztás felvirágoz­tatása szempontjából, dt’ azt is, hogy Becsuá- na-föld hegyes-dom­bos, völgyes, folyós tá­ja, a nők szépsége, az árak olcsósága és a vállalat pénze felejthe­tetlen és személyes anyagi vonatkozásban hasznos útiélmény le­hetne. Tehát ki külföldre? menjen reszmeg üiek főosz­tályvezető? Kétségte­lenül régi szakember, s az a tény, hogy zakó­ján és egyéb helyein ( oly elegánciával hord­ja a kisiparilag lyu­kasztott gombokat, amelyek ,már eleve reklámnak is bellié­nek, — alkalmassá tennék őt erre a fel­adatra. Idegen nyelvet nem tud, de magyarul perfekt, csak az aztat szót szereti rendkívüli módon használni. Ez még nem lenne baj, hi­szen Becsuána-földön úgysem értik aztat, hogy mit jelent az az­tat... Sonkoly Frigyes az áruforgalom közismert szakértője. Nincs olyan gomb a raktárak el- fekvő készletei között, amelyről ne tudná be­bizonyítani, hogy azok igenis divatosak, csak a KoztzLes maraat el a gombkerekités és lyu­kasztás modern tem­pója mögött. Valami­kor mint gomblyukasz­tó kezdte a pályát, apja gombkerekítő volt, na­gyobbik fia azonban gombtalanul éli a vilá­gát, tehát az otthoni neveléssel baj van ná­la. Viszont nem otthon kell eladni a gombokat és item is itthon, ha­nem Becsuána-földön, Sonkoly Frigyes tizen­két szót tud oroszul, abból három kétségkí­vül alkalmatlan üzleti tárgyalások folytatá­sára, legfeljebb egy ilyen tárgyalás kudarca esetén használható. Németül olvas, magya­rul ért. Szóba iö hét még Kleofás Benő, gazda­sági igazgató, akinek egy nagynénje Svájc­ba» gombkötéssel ke­resi a kenyerét, s mint ilyennek, kétségkívül vannak kapcsolatai a Svájcban tanuló Be- csuána-földi diákokkal. A diákoknak szülei Becsuána-földön élnek, na már most Kleofás nagynénjén keresztül elképzelhető a behato­lás a Becsuána-földi piacra Ehhez azonban először Svájcba kell utazni. Kleofás szerint ez nem baj, ő örömmel vállalná ezt az áldoza­tot is, a magyar nép­gazdaság és a vállalat érdekében. Svájciul tud. Arra a kérdésre, hogy milyen nyelv a svájci, azt felelte, hogy sajátosan érdekes. Ér­dekes! Felmerült Sipos Ödön fiatal közgazdász neve is, aki már négy éve dolgozik a vállalat­nál és kétségkívül rendkívüli szorgalmat árul el. Tud angolul, oroszul és franciául. De nem tud becsuánul. S miután sem Peszmeg, sem Sonkoly, sem pe­diglen Kleofás nem tud becsuánul, ami a lé­nyeg lenne, a négy szó­ba jöhető ember közül Sipos Ödön kiesik, mert mégiscsak fiatal, lehet még alkalma külföldre utazni. A döntés tehát meg­született: menjen Kleo­fás, aki ugyan nem tud becsuánul, csak sváj­ciul —■, hogy ilyen nyelv nincs, azt Sipos Ödön rosszindulatának és irigy szándékának tudták be —, viszont kétségtelen, hogy a svájci nagynénje jelen­tős segítséget nyújthat Különben is nyugdíj előtt áll. És különben is úgy hírlik, hogy Svájc és Becsuána-föld határos, éppenúgy, mint Taljánország és India... És vajon Tal- jáhorszáqban hányán tudnak indiánul? Na ugye. Es mégis hatá­ros! (egri) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom