Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

Hagyomány már, hogy Június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Ma is azokat köszontjük, akik az ország lakosságának több mint egytizedét kitevő tanulóifjúságot nevelik, akik­nek keze alatt formálódik a legértékesebb anyag, az em­ber. Érthető hát, ha munká­jukat az egész társadalom figyelemmel kíséri, s nagyra értékeli. Az egymást követő tanévek eáak a külső szemlélők szá­mára egyformák, valójában áronban minden esztendő új, az előzőktől eltérő. Szeren­csére a most záruló iskolaév sikeresnek mondható, hiszen a tapasztalatok szerint mind tcőrülményeiben, mind pedig ártalmában jobb, gazdagabb íe'tt a tavalyinál, vagy a ta­valyelőttinél.-Különösen sokat javult a helyzet az általános iskolák­ban, ahol a reform régebbi befejezése következtében már némi, jó értelemben vett rutinra is szert tehettek a pedagógusok. Lecsitudóban Volt a nagy demográfiai hul­lám, kevesebben jártak egy- egy osztályba, s ezért több 4ő jutott a diákokkal való egyéni törődésre. Javultak valamicskét a tárgyi feltéte­lek is: az anyagi lehetősé­gekhez mérten korszerűsöd­tek a szertárak, szaporodtak a» audiovizuális^ oktatási eszközök, s néhol még tan­termek is felszabadultak napközis szobának, ifjúsági klubnak, vagy szakköri he­lyiségnek. . S mindezek következtében általában nyűgödtabbá vált az iskolák légköre, kevésbé idegesek, zaklatottak a ta­nárok. Az idén a gyerekek mintha jobban élhettek vol­na az életkoruknak megfele­lően, nagyobb volt a megér­tés a türelem a pedagógusok részéről, határozottabban kü­lönbséget tudtak tenni a je­lentéktelen és a nagyobb rendbontások között, nem vettek minden gyerekcsínyt személyes sértésnek. Rövi­den: sokat javult ebben az esztendőben a nevelői maga­tartás. S ebből legalább két tanulság mindenképpen ké­zenfekvő. Egyik: az, hogy a nyugodt, rendezett körülmé­nyeket talán minden más munkánál jobban igényli a nevelői tevékenység. Másik: egyértelműen ki kell mon­dani, — az idei tanév is bi­zonyította —, hogy az idő­sebb pedagógusgeneráció a szocialista nevelés híve és avatott alkalmazója lett, s a felszabadulás után okle­velet szerzett fiatalabb nem­zedék pedig szakmailag már beérett A következő években a középiskolai reform teljes befejezése lesz az egyik leg­nagyobb feladat. Különösen a szakközépiskolák átalakítá­sa jelent nagy munkát, hi­szen itt még az új, korsze­rűbb tantervek kiadásánál tartanak. S aztán a keretek egy időre nem módosulnak. Persze, mindig változniuk, fejlődniük kell az oktatói és nevelői munka módszereinek. Hiszen éppen az a szép, s egyben nehéz is a pedagógusi tevékenységben, hogy az évenként változó gyerek­anyag, a fejlődő társadalmi környezet és életkörülmények hatására, mindig új nevelési szituációk adódnak, amelyek a jobbra törekvés belső kényszerével párosulva vé­delmet nyújtanak a sablo­nok ellen. Ezeket a szituá­ciókat felismerni, hozzájuk módszerekben és eszközök­ben alkalmazkodni nem könnyű feladat, s ezért ál­landó nevelői készenlétet, szellemi frisseséget igényel­nek. Mit kívánhatnánk hát jobbat a nevelőknek most, a pedagógusnapon, mint si­keres tanévzárást, s kelle­mes pihenést, az egész éves hasznos munka után. T. £. Három évtized V falun Aki valamit hittel csinál, annak számára észrevétlen suhannak az évek, évtizedek. Aki munkáját hivatássze- retetből végzi, az személyi vágyait, komfortos álmait törli a követel rovatból. Aki szenvedélyből plántál tudást, az hívó szóra bárho­vá megy, ha munkáját igény­lik ... Fehér Józsefné ilyen pe­dagógus. Három évtizedet töltött falun, közel kétezer emberkét tanítva betűvetés­re...'­★ 1937. júliusa. Ünnepélyes pillanat, diplomaosztás a nagy hírű debreceni Szvetics- tanítóképzőben. A jelöltek között szorong egy fiatal lány, s tekintetével őt követi egy meghatott idősebb asz- szony. — Anyám és én nagyon vártuk ezt a pillanatot. Heten voltunk testvérek, s mindany- nyiunkat felnevelni és tanít­tatni nem kis gond egy öz­vegyasszonynak. Én tanító lettem, mert hittem abban, hogy ezen a pályán tudok legtöbbet adni a következő nemzedékeknek. A fiatal tanítónő álmainak gátat emelt a kor rideg való­sága. A diplomaátvétel meg­ható pillanatát keserű élmé­nyekkel telt hónapok, évek követték. — Egyre-másra írtam a pá­lyázatokat. Először húsz pél­dányban adtam postára ké­relmemet. Hetek múltán min­denünnen egyforma válasz érkezett: „Pályázati kérelme A moszkvai nemzetközi filmfesztivál A Moszkvában kétévenként sorra kerülő nemzetközi filmfesztivál a szovjet tár­sadalmi és művészeti élet je­lentős eseménye. „A huma­nista filmművészetért, a bé­kéért és a népek barátsá­gáért!” — ez a jelszó tette a fesztivált népszerűvé és szé­les körben elismertté. 1967- ben 57 ország filmesei, az UNESCO képviselői, több mint 800 ismert rendező, szí­nész, producer és újságíró volt részese ennek a nagy jelentőségű eseménynek, harminchárom egész estét bétöltó, harminchét rövid­ülni, harmincnégy gyermek- film szerepelt a hivatalos programban, ezenkívül több tucat fűmet mutattak be versenyen kívül. Az idei, a július 7—22 kö­zötti fesztivál iránt is je­lentős az érdeklődés. Neve­zetes történelmi dátum, Vla­gyimir Iljics Lenin századik születésnapja előtt kerül sor a nemzetközi találkozóra. To­vábbá idén augusztus 27-én lesz 50 éve, hogy a lenini dekrétum alapján államosí­tották a filmipart. Megemlé­kezésül a fesztivál idején a moszkvai filmszinházak a szovjet hatalom évei alatt született, kiemelkedő filmal­kotásokat, köztük a Lenin­nel foglalkozó filmeket tű­zik műsorukra. Az egész es­tét betöltő filmeket a Kong­resszusi Palotában, a rovid- filmeket a Filmművészeti Székházban, a gyermekfilme- ket a Lenin-hegyen levő gyönyörű Ü ttörő mutatják be. 'A feltételek szerint min den ország egy nagy ülmmel és eev — 35 percnél """ hosszabb — rövidfilmmel ne­vezhet. A fesztivál főigazga­tósága dönt a filmek elfoga­dásáról. A hivatalos prog- szereplő ramban versenyen kívül mutatják be.’ A győztesek a nemzetközi zsűri ítélete alapján az egész estét betöltő filmek kategó­riájában 3 arany-, 3 ezüst­díj, valamint a legjobb fér­fi és női alakításokért járó két-két díj kerül átadásra. A rövidfilmeknél a kisjáték­film, a híradó, dokumentum- és a tudományos ismeretter­jesztő filmek kategóriájában adnak ki első dijat A gyer­mekfilmeknél 1 arany és 3 ezüst-díjat osztanak ki. nem teljesíthető”. Újrakezd­tem, s ismét hiába. Otthon kellett volna a pénz s teltek a hónapok. Hogy valami keve­set keressek, magántanulókat kellett korrepetálnom. Sok előszobázás után ajánlottak néhányat. Hogy örültem en­nek is, pedig fél nap járká- lással telt egyik tanítvány la­kásától a másikig. Két év telt el, míg állást kapott a Hajdú megyei Ko- mádiban. Itt csak három hó­napig helyettesíthetett. Kót- pusztán ismét csak három havi kereseti lehetőség vár­ta. Bedőn se maradhatott to­vább negyedévnél: — Bizonytalan sors volt ez, ám én mégis örültem, hogy állásban vagyok. Min­den tanító álma akkor az állami kinevezés volt. ★ 1946 októbere óta Vámos- györkön tanít Fehér Józsefné. Űj légkörben, új rendben kezdte az első évet. — Több kedvvel tanítot­tam, mert emberebb ember­nek érezhettem magam. A múltban sem a nehézségek riasztottak, hanem a megalá­zások és a formális munka. Katolikus tanítót a reformá­tus tanfelügyelő a végletekig szekálta, számon kérte a tar­talmatlan papírdokumentá­ciót, képes volt egyetlen alá­húzást kifogásolni. Ennek negyvenöt után vége lett. Az ember nyíltan arra nevelhet­te tanítványait, ami énjéből, fakadt. S milyen mások let­tek a elmúlt negyedszázad kisiskolásai. Eltűntek a fázós, kopott ruhás, mezítlábas ap­róságok, helyettük életvidám, jól öltözött elsősökkel talál­koztam szeptemberenként. Mások lettek a munkafelté­telek is. Amikor kezdtem, osztatlan iskolában 129 gye­rek fogadott. Ma egy osz­tályban legfeljebb 20—25 gyerekkel foglalkozhatom tartalmasabban. ★ A tanító „nénit” minden vámosgyörki köszönti az ut­cán. Nemzedékek üdvözlik, akiket ő tanított a betűvetés­re. 30 év emlékei feözt talló­zunk az örökifjú pedagógus­sal. — A tanító sosem lehet megfáradt, neki hozzá kell fiatalodnia a legújabb nem­zedékhez is. S nem is olyan nehéz ezt megtenni, ha az ember szereti a gyerekeket. S lehet őket nem szeretni? El­mondanék egy történetet. Ennyi év alatt a szülők sok­szor megostromoltak aján. dékokkal. Udvariasan, de mindig elutasítottam őket, mert amit teszek, liivatássze- retetböl csinálom. Egy aján­dékozásra mégis szívesen emlékszem. Az egyik napon felnőtté lett „kisfiam” kere­sett fel egy kosár cseresznyé­vel: — Fogadja el, tanító néni! ✓ Tiltakoztam. — En csak azért hoztam, hogy valamivel kifejezzem azt a köszönetét, ami a sok jó szóért, a nem kötelező, a nem hivatalos segítségért jár... — Nos, mondja, lehet nem szeretni az ilyen tanítványo­kat? Evekkel ezelőtt városba Is mehetett volna tanítani Fe­hér Józsefné. Hatvanban vár­ta új állás. — Valóságos családi per­patvar lett belőle, ám végül férjem is lemondja állását, s maradt ő is Vámosgyör- kön. Bármennyire furcsának is tűnik, én megszoktam a falut, s ez az új, ez a váro­siasodé már nem is a régi. Kultúrház, neon világítás, új iskola, járdák, a lakásban rá­dió, televízió, s végtére Pest sincs messze. Eljut az ember az Operába is. Nem tudnám én már itthagyni azt a falut, amelynek jelenéért valamit én is tettem. ★ Ma faluja köszönti Fehér Józsefnét. A szülők, a gyer­mekek, akik köszöntik, mos­tani és volt tanítványaid Három évtized „kisiskolá­sai”, hálás tanítványai mél­tatják a hittel, hivatásszere- tetből végzett munkát. Pécsi István Sok lva~ ntég tö László Keresztneveink között év­századokon keresztül veze­tett a János és a Mária. He­gemóniájuk csak az utóbbi évtizedekben tört meg. Ma már a János szerepét vissza­vonhatatlanul átvette a Lász­ló, a Máriáét az Éva. A múlt évi statisztikai adatok­nak ilyen irányú adatai még nem állnak rendelkezésünk­re, de az 1967-es statisztikai kimutatás alapján megálla­pítható, hogyan oszlottak meg az anyakönyvi, névbe­jegyzések. Az említett évben bejegyzett 149.422 újszülött közül 76.732 fiú és 72.696 leánygyermek volt. A fiúk­nak közel tíz százaléka ka­pott László nevet. Szám sze­rint 6.S86. Utánuk következ­tek Zoltán 5.919, István 5.601 bejegyzéssel. ötezren felül vannak még a Józsefek, pontosabban 5,086-an. Csak utánuk követ­kezik az egykori listavezető János, majd Attila, Sándor, Ferenc, Zsolt, Gábor és Csa­ba. A valamikor éllovas Pál a 25. helyre szorult. Orszá­gunkban mindössze 621 új­szülött kapott ilyen nevet ebben az esztendőben. Még a Róbert is megelőzte. A főváros névdivatja vi­szont úgy látszik eltér az országostól. Itt ugyanis a Zoltán vezetett 1.084 bejegy­zéssel, László csak második volt 1.030-as számmal. Pál itt is pontosan a 25. helyen fekszik. Csak 82-en kapták ezt a nevet. A nők úgy látszik, követ­kezetesebbek. Most is ra­gaszkodnak az első nőhöz, Évához, míg a férfiak Ádá- mot már úgyszólván teljesen elfelejtették. 4.285 Évái je­gyeztek be 1967-ben a ma­gyar anyakönyvekbe. A fő­városban viszont csak ötödik helyen állnak. Számuk 606. Itt az Andreák vezetnek 807-es számmal, őket követi Ildikó, Krisztina, Katalin. Nagyon megfogytak a haj­dan annyira népszerű Má­riák és Erzsébetek. Máriáék országos viszonylatban még tartják a második helyet, de az Erzsébetek már csak a hetedik helyen vannak. A fő­városban még rosszabb a helyzetük. Itt Mária a 1L, Erzsébet még éppenséggel a baljóslatú 13. helyre került. Palotában filmeket-*■ £969. június 1., vasárnap PINTÉR ISTVÁN: TEA 19. És akárhogy töprengtem is, nem találtam kiutat Most már újabb veszedelem tor­nyosult a fejem fölött. A CIA embere hihetetlenül nyíltan beszélt velem, ami nem jelenthet mást, mint hogy teljesen a markukban éreznek. Bizonyára elhatározták, hogy vagy igent mondok, vagy pusztulnom kell. De én nem akartam árulóvá válni. Nem is beszélve arról, hogy ha vállalom ezt az aljas mun­kát, előbb-utóbb rajtavesz­tek, s a hóhér kezén végzem. Viszont afelől sem volt két­ségem, hogy Banlessék el­tesznek láb alól, ha más meg­oldás nem akad. Akkor nem tűnt fel, de most utólag megjegyzem, hogy Ruth eszembe sem ju­tott annyira elfoglaltak a gondolataim. Gyerekkorom­olvastam egy riportot a rab­lógyilkos kivégzéséről. A va­gány a síralomházban a ba­bájáról álmodott. Akkor el­hittem ezt, de a Banless lá­togatását követő éjszaka után már nem. Ha az ember halá­los veszedelemben van, nem­igen törődik még a leghalálo­sabb szerelemmel sem. Reggelig annyit kiokoskod­tam, hogy egyedül Lewis új­ságírótól számíthatok tanács­ra és segítségre. Lewis nem volt túlságosan rokonszenves számomra, de hát végered­ményben — akármilyen ön­ző egyéni céllal is — mégis csak ő segített rajtam. Nem várhattam meg, amíg délután felkeres, hogy együtt indul­junk a Csánkó- féle teára, hi­szen előbb, már három órára bejelentette érkezését a CIA embere. Így hát, megszegve a megállapodást, elhagytam a lakásomat, hogy egy telefon- fülkét keressek és felhívjam Lewist a szerkesztőségben. Nem tudtam vele beszélni. Még a szobáját sem kapcsol­ták. A központ megkérdezte, hogy ki keresi, s miután meg­mondtam, hogy Kása Berta­lan a nevem a kisasszony ilyen felvilágosítást adott: — Sajnálom, uram. Mr. Lewist nem kapcsolhatom. A Fülöp-szigetekre utazott. Riportra. — Mikor? — kérdeztem krákogva a meglepetéstől. — Ma reggel, uram — fe­lelte a kisasszony kifogásta­lan udvariassággal. — És mikor jön vissza? — faggattam tovább. — Azt, sajnos, nem tudom megmondani. Utazásának időtartama az események ala­kulásától függ. Aligha talál­ja meg egy héten belül. De könnyen lehet, hogy lapunk olvasóközönségének érdeklő­dése egy hónapig is Manilá­ba köti... Puff neki, ezt szépen mondta! Számomra különösen szépen hangzott. Az egyetlen ember, akire számíthattam, eluta­zott, anélkül, hogy értesített volna. De talán az ügyvédnél intézkedett a teendőkről. Mr. Forster titkárnője is a nevemet tudakolta. A Kása Bertalan név az elmúlt hu­szonnégy órában tovább veszthetett értékéből. Már nem lehetett vele eredményt elérni. — Sajnálom, Mr. Kása, — mondta a titkárnő —, az ügy­véd úr egy nagyon fontos ügyben tárgyal... —i De én egy még fonto­sabb ügyben keresem — pró­báltam érvelni. — Sajnálom uram, nem A telefonkönyvben minden nehézség nélkül megtaláltam Mr. Forster ügyvédi irodá­ját. A kalapommal takargat­tam a készüléket, úgy hívtam fel, mert a két FBI-es már túlságosan elszemtelenedett: pofátlanul bebámultak a tele­fonfülkébe. Nem kellett ok­vetlenül tudniuk, hogy hová telefonálok. Az viszont meg­tudhatják, hogy tudomást vettem a jelenlétükről, és an­nak megfelelően viselkedek. vehetem figyelembe, ön nem tartozik az ügyfelei közé... Azt sem tudtam hirtelen, hogy köpjek-e vagy nyeljek. — Talán nem jól tetszett érteni a nevemet. Kása va­gyok. Kása Bertalan, Ká, mint... Nem hagyta, hogy lebetűz­zem. — Felesleges, uram. Az ön neve nem ismeretlen előt­tem. Azt is tudom, hogy iro­dánk megbízója, az Evening News szerkesztősége utasítást adott, hogy egyenlőre ne fog­lalkozzunk az ön ügyével. Ügyfelünk kívánságait az ügyvédi kamara szabályzata értelmében tiszteletben kell tartanunk... — De hát itt rólam van szó, s nem az Evening News- ról! — harsogtam, mert elön- tötta pulykaméreg. — Talán csak jogom van hozzá, hogy a saját sorsomról Mr. Fors- terrel beszéljek?! — Hogyne, uram — mond­ta továbbra is udvariasan a titkárnő. — Meg vagyok róla győződve, hogy Forster úr szívesen üdvözli önt ügyfelei sorában. Hétfőn öttől hétig a rendelkezésére áll. Akkor kü­lön bejelentés nélkül is fel­keresheti... Ne felejtsen el egy ötszáz dolláros csekket magával hozni. Ezt előleg­ként kezeljük, és természe­tesen beszámítjuk majd 3 végelszámolásba.. Letettem a kagylót. Hon­nan lenne nekem ötszáz dol­lárom? És időm sincs hétfőig várni! Nekivágtam az utcáknak. Szinte gépiesen vittek a lá­baim, se láttam, se hallottam; azt sem tudtam, merre já­rok, Nem törődtem a két tag­baszakadt alakkal sem, akik az FBI megbízásából termé­szetesen továbbra is követ­tek. Leszaladtam a metró­állomás lépcsjén, beszálltam az első szerelvénybe. Jólesett odalent a tömegben, a zsúfolt kocsiban elvegyülni. Aztán ugyanilyen gépiesen kiszáll­tam egy állomáson. Még mentem néhány száz métert, és akkor észrevettem, hogy Ruthék háza előtt állok. (Folytatjuk. A pedagógusokat köszöntjűk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom