Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

Ez is a huszadik században történt... A községbeliek nem szíve­sen gondolnak vissza arra a napra, amikor a házaspár ruhátlanul, rossz szellemeket kergetve jelent meg az em­berek előtt; amikor a kisfiú az ablakon keresztül mene­kült, magával cipelve kis húgát a lakásból — mene­kült, mert őt, a legkedveseb­bet kellett volna feláldozni, hogy szülei kedvesek legye­nek a túlvilág ura előtt; ami­kor ásták a sírt, amikor el­dobálták ékszereiket, s ami­kor megjelent a mentőautó... A család négy felnőtt tagja nemigen emlékszik rá, mi történt velük. Azon a napon hasonló tünetekkel egy más megyében élő asszonyt is be­szállítottak a mentők. Vala­mennyien több hetes orvosi kezelés után nyerték vissza öntudatukat. Egy éjszaka a rendelőben A régi épület együk szár­nyában lakik a tatai orvos. Hatalmas várószoba — szin­te teljesen betölti a régimódi, nagyméretű biliárdasztal. Körben alacsony fotelek, szó­fák, régi képek a falon, bi­liárdjelenetek, karikatúra­kivágások, fogorvosi storyk- kal. A család késő éjjel ér­kezett meg. Hideg volt; az orvos fát. szenet adott, hogy fűtsenek be a cserépkályhá­ba. Az asszonyok a kétszáz kilométeres út után átvir­rasztották az éjszakát, imád­koztak —, de az ima eléggé savaros szövegébe még za­varosabb más gondolatok is vegyültek. „Megront a szom­szédasszony ..„A kisfiam itt biciklizik, látom, alevegő- ben...” Lassan telt az idő, étlen-szomjan várakoztak a rendelésre. Reggelre többen is érkeztek, körülbelül hú- • szán voltak már. A fogorvos­hoz jöttek — de egyikük sem a fogát fájlalta! Néhány héttel később az egyik beteg elmondta, milyen furcsa volt £ rendelés. — Az orvos „megvizsgálta” a karórám szíját, majd kicse­rélte egy újabbra. Beszélt ar­ról, hogy ékszereket lehető­leg ne hordjunk. Aztán injek­ciót adott mindegyikünknek, később pedig aranytűvel megszűrt bennünket. Kétféle gyógyszert is kapunk: Miko- fent és Fungifent, gombáso­dás ellen—. A panaszok nem függtek össze e két gyógyszer alkal­mazásával! A rendelés fe­jenként 200 forintba került. Kaptak még két csomagban lemezdarabokat is. Az egyik csomagot otthon a szekrény tetejére, a másikat az éjjeli- szekrénybe kellett elhelyezni. És egy-két nap múlva majdnem bekövetkezett- a tragédia. Orvosok A falu körzeti orvosa: — Motorral szaladtak ér­tem kora reggel, hogy baj van. Meztelenek voltak, za­varos szavakat kiáltoztak, rossz szellemeket űztek. Nagy nehezen sikerült bead­nom nekik a nyugtató injek­ciót. A mentők először nem vitték be őket... A nyuga­lom csak átmeneti volt, dél­után újra ki kellett hívni a mentőket. Ékszereiket a kert­ben találták meg szétszórva a szomszédok. Mit mondjak? légóta ismerem már a csa- ádot, eddig ehhez hasonló baj soha nem történt velük. .4 szomszéd község körzeti 1 vosa: — Amikor rosszul lett az asszony, aki azelőtt a tatai fogorvosnál járt, nekem szól­tak. Enyhébb lefolyásban hasonló tüneteket tapasztal­tam, mint a Heves megyei faluban történt. Én adtam át a Igatóságoknak a lemezdara­bokat és a receptet a Fungi- fenről. Az ilyen „gyógyítást" orvosetikai ' szempontból megengedhetetlennek tar­tom. Kivonat az orvosi jelen­tésből: — Indukált elmebaj, kóros lelki alkat, nyugtalanság, hallási érzékcsalódás. — Tu­datzavar, tömeges érzékcsaló­dás, misztikus, vallásos, ba­bonás eszmetöredékek. — Erős félelemérzés, ijesztő tar­talmú érzékcsalódások. — Hit a rontásban. — Félelem a mérgezéstől, üldöztetéses téveszmék. Szorosan fűződik hozzájuk a babonákban való hit. \ A kontraszt ironikusnak tűnhetne, ha esetük nem járt volna közel egy majdnem végzetes lépéshez — ugyanis éveiket tekintve még fiata­loknak mondhatók, mind­egyik családnak szép háza van, benne modem bútorok­kal, televízióval, rádióval. Bányász- és gyárimunkás- család. Az asszonyok nem dolgoznak, a ház és a gyer­mekek gondját viselik.*. Zarándokhely • . * Felkerestük tatai rendelő­jében dr. Stranszky Jánost. A „biliárdteremben” hatan vá­rakoztak. Volt olyan, aki messziről érkezett — kocsin. Idős asszony kért bennünket, hadd menjen be előttünk, nagyon rosszul érzi magát. Addig egy másik, szintén messziről jött asszonnyal be­szélgettünk. Az orvosról szin­te fanatikus hittel beszélt. Röntgenkezei vannak: azon­nal megtalálja, - hol beteg äz ember, csak kinyújtja a ke­zét. Ahol az orvos keze resz­ket, ott van a baj... Ö — az asszony — már harmadszor jön kezelésre. Étvágytalan, fáj az epéje. — Mennyit fizet egy ren­delésért? — Kétszáz forintot. — És mennyit keres? — Tsz-járulékos vagyok, havi 250 forintot kapok. _ 11, , A ztán ránk került a sor. Az orvos tudott róla, hogy baj történt. Gyógyító mód­szerében azonban teljesen megbízik, hittél, meggyőző­déssel beszél az akupunktú­ráról — a hagyományos kí­nai tűszúrásos gyógymódról. Szakkönyvéket mutat, melye­ket ő szerzett be külföldről. Orosz és német nyelvű kiad­ványok. Tizenkét esztendeje foglalkozik az akupunktúrá­val, kutat, kísérletez és gyó­gyít — de csak egyedül. — Miért nem konzultál más orvosokkal? — Nem értenek hozzá '.'. . — mondja. Túl van már a 77. esztendőn is. Nagyon öreg ember. Hosszú, lengő, hófe­hér szakálla, magas, dombo­rú homloka, szelíd pillantású szeme apostoli külsőt kölcsö­nöz az arcának. Bizalmat éb­reszt. Elfogulatlanul felel minden kérdésre. Káros sugárzások — ez el­len adta a lemezdarabokat. Allergia — ezért kellett az óraszíjat kicserélni. Mikofen — gombásodás ellen. Aku­punktúra — évezredes gyógy­mód. alkalmazni kellene. Tudja, hogy az ügy etikai bizottság elé került. Elmond­ja, hogy írtak már róla, ku- ruzslónak nevezték. Pedig... Kézzelfogható, bizonyítha­tó összefüggéseket nehéz len­ne találni a tatai orvos gyógymódja és a család szo­morú esete között — ha azt kérdeznénk, hogy mindez dr. Stranszky János miatt kö­vetkezett-e be? Ezt eldönteni nem a mi feladatunk. Orvo­soktól kért vélemények sze­rint — akik ezt az esetet is­merik — az okot másutt is kell keresni. A sötétség A hit, a vallási gyakorlat mindenkinek magánügye. De ha ez túlnőve még a bigottsá- gon is, magába szívja a hu­szadik században szinte ért­hetetlenül, még mindig élő babonás, zavaros, misztikus hiedelmeket, komoly lelki károkat okozhat. Különösen, ha az illető ember idegi al­kata talajt ad mindennek. Az eset szereplői ilyen em­berek. Régebbi tragédiák, megrázkódtatások, lassan gyógyuló, vagy visszatérő be­tegségek, a környezet hatá­sa — könnyen ide vezethet­tek. Úgy vélték, találtak egy embert — nekik: csodadok­tort, — aki hitük szerint meggyógyítja őket. Remény­telennek érezték betegségü­ket, holott tudhatnák, hogy az orvostudomány elkötele­zettjei nem beszélnek re­ménytelen esetről, küzdenek — hivatásuk erre kötelezi őket — az utolsó percig. A babonába, a misztikumba kapaszkodó, önmagukat fél­revezető embereknek mind­ez, úgy látszik, kevés. In­kább vállalják a hosszú, drága, fáradságos utazást, fi­zetik a kétes értékű kezelé­sért a magas honoráriumot — mert türelmetlenek, mert a számukra érthetetlen hó- kusz-pókuszban, „varázsla­tokban” jobban megbíznak. Természetes, hogy az orvos iránt érzett bizalom sokat jelent a gyógyításban. De az . ilyen bizalom, amely a sö­tétségben gyökerezik és a sö­tétségben tapogatózik, visz- szájára fordulva kiJhnyen tragédiákhoz vezethet. Sajnos, — még .a huszadik században is!**. Kátai Gábor Gyöngyöspatai parasztzendülés 1905-ben Heves megyében a XVIII. és a XIX. század során számtalanszor fogott össze egy-egy falu paraszti népe, hogy lázadásával kicsikarja igazát, vagy éppen bosszút álljon az elszenvedett igaz­ságtalanságokért. Ilyen tö­megmegmozdulásokról azon­ban a XX. században bi­zony már nemigen tudunk. Éppen ezért lehet érdekes, ha belelapozunk az 1905. évi gyöngyöspatai parasztzendü­lés bírósági irataiba és fel­idézzük a történteket. A nagy múltú Mátra alji szőlőtermelő mezőváros ha­tárának egyik legtekintélye­sebb hányada báró Vay Dé­nes kezében volt a század elején. Ez idő tájt azonban patai birtokát a báró bérlet­ben hasznosította. Az új helyzettel, az új bérlővel s lciVált ispánjával, bizonyos Horváth Györggyel, seho­gyan sem tudott a patai nép megbarátkozni. Az ispánt, mint aki a parasztság sze­mében az új uraságot kép­viselte, s akivel nap mint nap érintkezett, szívéből gyűlölte. Horváth azzal ha­ragította magára a szorgal­mas pataiakat, hogy lelket­len szigorúsággal bánt az uradalomban dolgozó cse­lédséggel, a falusi néppel. Embertelenül gyötörte, sem­mibe vette személyiségüket, de jócskán akadtak munka- bérviták is. A falusiaknak gyanússá vált, hogy az uradalom épü­leteire háromszor is rászál­lott a vörös kakas. Meg volt győződve Pata parasztsága, hogy szándékosan gyújtották fel az épületeket, hogy hoz­zájusson a bérlő a tekinté­lyes biztosítási összeghez. Nagyboldogasszony napjá­nak szent ünnepén, augusz­tus 15-én a késő esteli órák­ban ismét félreverték a Má­tyás király-kori templom tornyában a harangokat. Ez­úttal már Horváth ispán la­kóházának teteje kapott tü­zet. Lakói kétségbeesetten az ablakhoz rohantak és segít­ségért kiabáltak. De a patai nép, melyet tapraállított a tűz híre, a ' kisújját sem mozdította a mentésre, hanem kaszára; vasvillára és dorongra ka­pott és sűrű tömegben — segítség helyett — a gazda­tiszti lakásra tört. Először csak kőzáport zúdítottak az ablakokra, s közben rendez­ték soraikat, kiagyalták a tá­madás haditervét. — „Tűzbe kell hajigálni az ispánékat!” — ordította az összesereglett tömeg. De a következő percben már a házba törtek a „fel­fegyverkezett” férfiak és szobáról szobára üldözték a halálra rémült ispánék;®. Már-már éppen nyakon csípték Horváthot, életük megkeserítőjét, amikor a helyszínre érkezett az otta­ni csendőr őrmester. Csak úgy magában jött, mert ka­kastollas legényei éppen a környéket portyázták. A csendőr őrmester fegy­verére tűzött szuronnyal rontott a felzendült népre. A hatás az első percben meg­bénította a parasztokat és sikerült a kakastollas őrmes­ternek a félreeső gépházba menekítenie Horváthékat. Erre azután pillanatokon be­lül a magához tért és feldühö- södött férfinépség a lakóház­ra vetette magát. Ripityára törte-zúzta az épület vala­mennyi berendezését. Ami­kor már izzé-porrá törték Horváthék minden holmiját, feltörték a borospincét és Tipizálás miatt üzemképes állapotban eladó: 2 db ZVZ 2,44-es kévekötő aratógép 2 db Nujn—100-as markoló-rakodógép l db ES 42-es MÁ VÁG-cséplőgép herefejiővei 1 db EMÁG 48-as cséplőgép herefejtővei ■rabonként egységé, 5000 Ft-os áron. TÁNCSICS MG. TSZ, JASZArOKSZALLAS TELEFON: 17 SZ., 3 MELLÉK Csöndes nyári délután. Az udvaron nagyo­kat nyújtóznak a hársfák, a bokrok alatt szem­füles rigók kapargálnak. A sétány sárga kavi­csán egy öreg ember nézelődik. Kezében vi­harvert görbebot, lábán fényehagyott cipő. — Hogy érzi itt magát? Rám néz, szeme a távolba réved, aztán mintha nagyon meg akarná gondolni a szava­kat, válaszol. — Jól. Igazán jól. Később már öten, hatan üldögélünk a park lócáin. t — Hegedűművésznek készültem, de az apám bolondnak tartott. Azt mondta, a hege­dű csak cigánykézbe való. Így lettem tisztvise­lő. Tintanyaló, ahogyan akkoriban neveztek minket. De a hegedűmet nem hagytam el soha. Esténként, ha szép az idő, muzsikálok nekik. Persze, csak úgy, a magam módján... Fehér köpenyes ápolólány sétál el mellet­tünk. Furcsának, kicsit angyalszerünek tűnik itt a sok öreg között. Zsófi néni dolgos asszony. Most is a barom­fiudvarból érkezik. — Tetszik tudni, nekem kell megetetni a japán csirkéket. Látná csak, milyen aranyo­sak. Meg a malacok. Azok sincsenek meg dud- va nélkül. A „professzor” úr olvas. Nem kapcsolódik bele a beszélgetésbe, méltóságteljesen simo­gatja hosszú fehér szakállát. — Meg tetszene bocsátani... — Hogyne, hogyne, kérem, — áll föl kész­ségesen és becsukja a könyvet: A tizenöt éves kapitányt. — Amint bizonyára méltóztatik tudni, én voltam már vármegyei jegyző is. A sors mos­toha volt hozzám és nem áldott meg jó gyer­mekekkel. Hogy is mondjam... Elfeledkeztek az apjukról. Sorsok. Az igazgatónő kivétel nélkül va­lamennyinek ismeri az életét. Elkel itt a szíves, barátságos szó, a megértő beszéd. És ezért na­gyon hálásak az öregek. Azok, akik úgyszól­ván második gyermekkorukat élik, de akiknek valóban szerető otthont tud nyújtani ez a haj­dani kastély Egy fecskepár rakott fészket a ház eresze alatt. A házban két család lakott, kettőjük kö­zös tulajdona volt a kis hajlék. A fecskék szorgalmasan dolgoztak, naponta több százszor, talán ezerszer is megfordultak az eresz alján, szájukban a parányi sárgom­bóccal. Az egyik tulajdonos minden reggel kitekin­tett az ablakon és csodálattal figyelte a szor­galmas madarak munkáját. Végre készen lett a fészek és hamarosan apró, barna pettyes to­jások kerültek a puha tollpihék közé, Közben telt az idő, napfényes délelöttök és zivataros délutánok váltogatták egymást, néha éjszakánként hűvös szél fütyült végig a tájon. Az egyik reggel barátunk arra ébredt, hogy kikeltek a tojások és a fecskepár hangos csi- viteléssel hordta a sárga csörű éhes fiókák­nak az eleséget. Es ebben a percben kinyílt a szomszédos ablak. A ház másik lakója közölte: halált kí­ván a fecskecsaládra. — Semmi szükség rájuk. Ma el kell tűn­nie a fészeknek az eresz alól! Beszélgetés kezdődött, aztán szó szót köve­tett. Néhány szomszéd is az ablakhoz verődött és most már mind többen kezdtek aggódni a fecskecsalád életéért. — Nem tehetnek semmit! Nincs törvény, amely maguknak adjon igazat, — hangzott a kemény, szigorú válasz. Az emberek elhallgattak. Többén lehorgasz- tott fővel, szomorúan hagyták ott a beszélge­tést, mások emberi érzésre, megértő szívre hi­vatkoztak. Estefelé, amikor arra jártam, már nem volt helyén a fészek. Mindössze néhány falhoz ragadt sárdarabka árulkodott csak a boldog fecskeotthon felől. Ki tudja, hol voltak már a fiókák is?? A két szomszéd azóta nem beszél egymás­sal. Nem is köszönnek. Az egyik, aki minden reggel végignézte a szorgalmas madarak mun­káját, szomorú és bánatos, a másik büszke hogy végül is az'Üvé maradt az igazság. Mert tényleg nincs törvény, amely védelmet nyiijt- hatna egy ártatlan fecskecsaládnak... — isi­két kis boroshovdó nem® nedűjével áldomást ittak a sikeres akció betetőzésére. Két patai embér, Rostás Pál és Bognár Ferenc azon­ban sehogyan sem tudott megbékülni, hogy kisiklott a gyűlölt ispán a markukból, rátörtek a gépházra, hogy felkoncolják. Horváth azon­ban az utolsó pillanatban az ablakon át kimenekült és a közeli kukoricásban bújt meg. Másnap, augusztus 16-án erős csendőrkülönítmény szállotta meg Gyöngyöspatát és hajtóvadászat során tud­ta csak összeszedni a zendü- lőket, meg — ahogy akkor nevezték a szervezőket: — főkolomposokat. Erős fegy­veres kísérettel Egerbe szál­lították a 35 főből állott pa­raszti csapatot. Az egri tör­vényszék 35 vádlottat magá­nosok elleni erőszak és „lo­pás” miatt vont ítélet alá.’ A tárgyalás során bebizonyoso­dott, hogy az önérzetében megsértett paraszti .tömeg, mely az ispán házára tört és maradéktalanul összezúz­ta annak minden berende­zését, egyetlen gyufaszálat sem vitt el. A lopást azzal követték el, hogy meeittu- néhány liter bort a pincé­ben. Rostás Pált 2 évi, Bognár Ferencet és Alajost 1—1 évi börtönre ítélték Egerben. Makaben György, aki csak ivott a borból; amelyet a szomszédja egy vederben hozott ki a pincéből, 3 hó­napot kapott. A többi vád­lottakat két hónaptól nyolc hónapig terjedő fegyházzai sújtotta az egri törvényszék ítélő tanácsa. A vádlottak természetesen megfellebbezték a méltány­talannak érzett súlyos ítéle­tet. A budapesti királyi ítélő Tábla 1908 júniusában vette tárgyalás alá a fellebbviteli ügyet. Az esetet olyan sú­lyosnak minősítették, hogy a vádat maga Balogh György főügyészhelyettes képviselte. A Tábla jogerős ítéletében csupán apróbb-cseprőbb mó­dosítással sújtotta a patai vádlottakat. Bognár Ferenc büntetését azonban fél év­vel megtoldotta s másfél évi börtönbüntetést szabott ki rá. A csendőrök szuronya s a magyar királyi bíróságok ugyan elfojtották a_ patai parasztság háborgását^ de a zendülés ország-világ előtt fényesen bizonyította, hogy a Ferenc József-i arany béke korszaka csak máz, s alatta vészes indulatokkal forrong a jogait egyre erőteljeseb­ben követelő, s emberi mél­tóságában mélységesen meg­alázott magyar paraszti eró.. Sugár István fssm Jégsxobor Raffael Ferrer amerikai szobrász New Yorkban, a' Whiney Művészeti Múzeum, előtt jégből és száraz fale­vélből készített szobrot. A nem mindennapi „alkotás­hoz’’ 2000 kilogramm jeget használt fel. Egyesek csupán 20 órás életet jósolnak a jég. szobornak, de kissé elszámí­tották magukat: 75 órán. át küzdött a maradandóságért, de végül csak sár és kupac falevél maradt meg belőle. Ä „mester” így is pénzt csinált a szétolvadt „alko­tásból": a jégért fizetett 90 dolláros számlára aláírta a nevét, és 200 dollárért elad­ta egy lelkes „műgyűjtőnek”, Inkább börtön Vincenzo Torluccio bolo­gnai lakost nyolchavi elzá­rásra ítélték lopás miatt. — Tisztelt bíró úr! — mondta a vádlott a tárgya­láson —, azért loptam, hogy a börtönbe kerülhessek, s itt. a magányban elfelejtsem fe­leségem hűtlenségét. Köszö­nöm az ítéletet. Addig is nyu­galmam lesz... 1969. június 22., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom