Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-23 / 45. szám
* Felinditá Isten az magyarokat, Ruber Carolt és Colonitz Bertalant, Vetek öszve az Katai Ferencet. Ez országnak mint jámbor hő hadnagyát. Ezek mellé nagy sok jó vitézeket, Magyart, Sárgát, és vasas Németeket... Ugyanazon üzésben az Hadnagyok, Nagy felszóval kiáltják az jámborok, Mindnyájan most török fejet vegyetek. Kik viselni jó hírt nevet akartok. Martalócot, jancsárokat vágának, Az üzésben Bestiák (azaz: török lovasok) hullnak, Nagy sok paraszt Török hegyben öleték, Annyira hogy az testek egymásra értek. Az vitézek az Töröknek mind hátán Ménének be az városnak kapuján Sokat bennek levágának az utcán, Csak egy kevés méné be Vár kapuján. Lovaggal, gyaloggal vitéz Balassa, Házakat, pénzes boltokat törött vala, Gyermekeket, bullyákat (török asszony) fogott v a Sok Törököt nyakon kötöztet vala. Megrakodék nagy, sok török bullyákkal, Elinduló sok fö török foglyokkal. Nagy örömmel Vitézek juttak vala, Eger várában beszállónak vala. Kótyavetyét mindjárt bántak vala, Istennek nagy hálát ők adtak vala. A „kótyavetyélje” vitt zsákmányt jó pénzen adták tovább a végbeliek, közöttük Balassi Bálint Is, s e veszélyben, harcban szerzett pénz, ha nem Is sokat, de valamit mégis segített súlyosodó anyagi gondjain. És hát — Salánki históriája a bizonyság rá — turném Í& 82«,-. ARATÓ KAROLT A KŐ Évezredek után már szörnyen unta, hogy szögleteit senki sem gyalulja. Mikor társaival együtt napfényre hengerült, fejest ugrott rögtön s a zúzdába repült. De ott is türelmetlen várta: finomítsa kőműves kalapácsa! Bár éles ütései fájtak, boldog volt: része lesz egy háznak! Idővel elvesztett minden recézetet, a többiekhez pontosan illeszkedett s lett végül sima kő. Szerényen, halkan örökre elhelyezkedett a falban. LELKES MIKLÓS versei: Barna erdő barna fatörzsek alatt hatalmas alagutat fonnál a szél a főin alatt vakondok-idő dermedt végtagok lent megfagyott hangok a fákon csontzörgású a hideg avar ott is a,hol nem lepi hó régi festmények mosolygó kő-idejét tapintod-e majd alkonyattájt a hóra hullanak a gyöngy hidek csillagok felsírnak a fenyők a szél-alagútból kilépünk belefagytak a csendbe a távoli házak kis gondolat-kuckókba melegedni tér a kutyaugatás a szél-alagútból kilépünk s a fagyok esztendejében • kendőjük mélyen lehúzzák a csöppnyi anyókák gurulnak a havon a gyöngyhideg fények ki tudja miért sírnak az erdők, milyen szemek csukódnak le a szél-alagútban. a fatörzsekre milyen árnyakat vetnek az évek, milyen mélyen bujlik meg alattunk a földben a vakondok-idő? UTCA fű-hívogató madárhang-lépcsők virágait most rendezi újra az ének és gyöngy-ragyogású tűz gyújtja ki újra színét a fenyőknek a kerítések zuhognak s a szobrokat újra és újra feloldja lassan a fény a madárhang-lépcsőkön ugye holnap is újra eljössz elém? eltűnt a tél de itt feledték hósipkájukat a télből a kicsi manók: a csillag-keresők a szél-altatók * de ébred a szél madárhang-lépcsőkön felfut a kékre fény-hívogató fű-hívogató és büszke a szó Megyénk az irodalomban (Mohácsi Regős Ferenc rajza) „Egriek! vitézek, végeknek tüköri __” B alassi Bálint és Eger TAVASZVARAS Egriek! vitézek, végeknek tüköri Kiknek vitézségét minden föld beszéli, Régi vitézségekhez dolgotokat veti... — így szól Balassi Bálint, a magyar nyelvű reneszánsz líra csak európai távlatokban mérhető képviselője a XVI. századi Eger hadi dicsőségéről, amikor végső számadást tesz az országból távozván, útban Lengyelország felé. Legismertebb verseinek egyikéből, a Búcsúja hazájától címűből való sorok, reneszánsz kori költészetünkben — a Tinódié mellett — a legszebb s a legigazabb vallomás az egri vitézségről, az egri vitézek jó hírnevéről. Négy esztendős egri szolgálat élményei-emlékei törnek fel e sorokban elementáris erővel, a magyar reneszánsz líra egyik legszebb, legművé- szibb darabjává nemesülve. Négy esztendő nagy idő egy viharos életű magyar reneszánsz költő és végbeli vitéz életében, áld Danckától (Danzig) Erdélyig, Nürn- bergtől Krakkóig, Pozsonytól Bécsig (tán még Pado- váig is?) kószált az akkori Európa országútjain, miközben elorzott atyai jussát, a hatalmas Balassi-vagyont akarja visszaperelni ellenségeitől s az akkori magyar főúri világ szépasszonyait és hajadon leányzóit, no meg az alkalmi szerelmi partnerek sokaságát, is. meg akarja hódítani, leginkább a szép özvegyet, Ungnádné Losonczy Annát Ennyi időt nem akármiért, csakis> „az jó hírért névért”,' a reneszánsz ember földi dicsőségre vágyásáért tölt egy helyben a végvári vitéz. A történelem tanúsítja: Balassi egri tartózkodásának négy esztendeje alatt — de azt megelőzően is — nem volt híjával a vitézség a bátorság az erény, „az jó hírért névért” való küzdés Eger falai között Olyannyira nem. hogy Musztafa basa nem is győzött leveleiben, eleget panaszkodni Egerre Miksa császárnak: „Miolta fogván ez mostani tiszttartó (Ungnád Dávid II.) az egri tisztben jüve, mennyi hajókat fölvertének, az hatalmas császár városit dúlják, fosztják, jószágokat, barmokat prédáiják, möly városokra! immár sokan el is futottanak és pusztán akarnak hadni, és az möly faluk ennek előtte bejártanak (ti. adózni), azoknak bejövetelökben is minden felől ellent tartanak”. Lesvetések, kisebb-nagyobb rajtaütések tették híressé, a törökök között rettegetté az egri vitézeket, a sok akció között különösen tán a híres hatvani rajtaütés, melyről Vejsz budai basa is, meg Salánki György históriás- éneke is beszámol, s melynek részese, égjük legderekabb vitéze volt Balassi Bálint. „Mint im mastann is Szent György havának 2L napján — szól a budai basa beszámolója a török számára tragikus eseményről — az ifjú Bátori István Rüber atyjafiával, szakmári kapitánnyal, egri kapitánnal, Ho- monnai Istvánnal, és az kör. nyül való végbeli kapitánok- kal egymást értvén, sok né- mötöt és magyart egyben gyűjtvén, ez megnövezött né- möt urak és magyar urak, kapitánok, némöt magyart, lovagot gyalogot ötezernél többet, fegyverökkel melléjeik vevén, értötték, hogy az hatvani bék Budára jütt, ily- lyen ártalmas dolgot mível- tenek, hogy az hatalmas császár -vára- alá, Hatvanra ro- hantanak, az a várasat, majorját égették, dúlták, sok embört meg öltenek, sokat sok marhákkal, kinccsel elvi ttenek, az császár adója szedő embört is mindön marhájával és sok kinccsel elvitték. Röggeltől fogván tíz óráig ellenközt enek, sok kárt és röttenetességöt mível- tenek.” , Salánki György, a magyar históriásének-szerzés egyik kevésbé ismert képviselője História cladis Turcicae ad Nádudvar, nec non victóriae Ungarorum, duce magnifico domino Francisco Gesti című, 1580-ban Kolozsvárott ki is nyomtatott énekében még színesebben adja elő a történteket, a hadi-vállalkozásra való készülődést, a rajtaütés lezajlását s Balassi vitézkedését egyaránt: zett a vállalkozással magának ... De Balassit nem egyedül a végvári életforma köti Egerhez, hanem egy hosszan tartó szerelem élménye is: Júlia szépségét, hozzá való kedvességét, szerelmét itt is ízlelgette, amikor még egyszerűen Anna néven emlegette költeményeiben. Hogy mit jelentett neki a szép egri kapitányné, azt jól kifejezik az alábbi sorok: Te becsülhetetlen drága szerelmesem. Kinek jóvoltában nyugszik fáradt lelkem, Nincs kívüled nekem, Ki sok bánátimban vigasztaljon engem. Ez az élmény kísérti tovább, egyre erősebben tüzelve és gerjesztve szerelmét viharosabbnál viharosabb esztendőkön át, hogy a XVI. századi magyar költészet gyöngyszemei s egy remek reneszánsz pásztordráma teremjenek hatására. —- Júlia-ciklus néven isméri az irodalomtörténet azt az Ungnádné Losonczy Annához írott szerelmi versfűzért, mely a hajdani egri kapitány, Ungnád Kristóf özvegyének Losonczy Annának meghódítására született; kezdetben a hatalmas Ungnád—Losonczy vagyon megszerzésének gondolatával, majd — Anna tartózkodása miatt — egyre elementári- sabb formában kifejezve a költőnek szeretett Júliája iránti vonzódását. S mert egy ízig-vérig kiforrott reneszánsz költő alkotásai e versek, a Júlian-ónekek minden darabja Balassi „legfontosabb gondolatainak, eszméinek” hordozója lett, a ciklus egésze pedig egy „tudatosan megkomponált mű, mely az akkori modem Európa, a reneszánsz kor Európájának költői szintjével mérhető. A volt egri kapitányné antik isteneket asz- szociáló szépsége, elérhetetlensége, a költő vágyódása, könyörgése jutnak kifejezésre benne olyan költői technikával és szinten, melyre addig nem volt példa a magyar költészetben, s melyet túlszárnyalni is majd csak a felvilágosodás lírája lesz képes. Olyan élményekre rezéül itt a költői lélek, melyek egy keverves, megpróbáltatásokkal teli élet emlékei és tapasztalatai s melyek élete végéig kísérik a költőt. Mert szerelmében csalódva, vagyonából kiforgatva amikor Lengyelország felé veszi útját, nyomon követik ezek az emlékek és élmények: Dembnon, a szép Célia (Wes- selényiné Sárkándi Anna) éppúgy Júliát juttatja eszébe, minthogy az Anna—Júlia- élmény nyomán felszabadult költői indulat és belső kényszer szólaltatja meg lantját akkor is, amikor Krakkóban időzve megirja eme tartalmi és formai szempontból is páratlanul szép sorait: Lengyel szép Zsuzsánna vervén citeráját Es mondván utána gyyönyörü nótáját, Eszem vesztve, eltévesztve, szerelmében süllyesztve, Feigerjesztve és ébresztve, szüvemet elrekesztve. Belső tűzzel emésztve. Hiába vett búcsút az országból távozván „hazájától, Egertől, lovaitól, f egy varéitól, vitéz legényeitől, a magyar tájtól, öccsétől és rokonaitól, a »szüzektől és menyektől«, sóé szerelmes ellenségétől is” — az emlékek elkísérték... Lőkös István t
