Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
TÍLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 0 gyöngyösi tranzfsz for gyárban AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 266. szám ÁRA: 70 FILLÉR 1968. november 13., nerd* Folytatja munkáját a LEHP V. kongresszusa Egységesen lépünk fel minden támadás ellen — mondotta Itrezsnycv a lergyel pártkongresszuson Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt V. kongresszusán a központi bizottság beszámolóját ismerteti. (Telefoto — Pl—MTI—XS) VARSÖ, november 12, (Telefonj elentés). Egyhetes lengyelországi tartózkodásom óta alkalmam volt beszélgetni Varsóban és néhány vidéki városban munkásokkal, értelmiségiékktel. E beszélgetések során főként azokról a dolgokról esett szó, amelyek a LEMP V. kongresszusának lényegét képezik. Első helyen kell említeni Gomulka elvtárs beszámolójában elhangzott társadalompolitikai kérdéseket, s ami a legnagyobb hangsúlyt kapta: a szocialista országok közösségének erősítését. A március óta eltelt időszakban jelentős erőfeszítés történt a párt és az állami élet valamennyi területén. Ez magával hozta a párt akcióképességének növekedését, a pártfegyelem szilárdulását. valamint a párt- és az állami demokrácia fejlődését. Külön kell hangsúlyozni Gomulka elvtárs azon szavait. amelyek a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország szoros barátságára és együttműködésére vonatkoztak. Gomulka elvtárs beszédéből kitűnt, hogy a párt sorainak megtisztítása és az új párttagok felvétele — elsősorban a munkásság soraiból — eredményesen segítette a revízionizmus elleni harcot. A felszólalók között Jozef Kempa, a varsói pártbizottság első titkára ugyancsak azt hangsúlyozza, hogy konzekvens politikai harcot kell folytatni továbbra is a főként a tudományos és kulturális élet területén fellelhető vadhajtások ellen, amelyek idegenek a marxizmus—leniniz- mus eszméitől, a síocializ- mustóL A kedd délelőtti felszólalások között külön kell megemlíteni Leonyid Brezsnyev beszédét, amely rendkívül alapos elemzését, adta a nemzetközi munkásmozgalom, továbbá a világpolitika legfőbb kérdéseinek. Rámutatott arra, hogy aa imperializmus mindent elkövet, hogy szembeállítsa a szocialista er« szágokat egymással. Jelen feladataink egyik legfon tősabb területe — mondotta — fokozni a szocialista országok kommunistáinak egységét S ha az imperialista diverzió következtében egyetlen szocialista illant kerül is veszélybe, akkor az az egész szocialista tábor ügye, tehát egységesen lépünk fel az ilyen támadással szemben, A varsói rádió és televízió rendszeresen beszámol a kongresszus munkájáról és a hallgatók élénken kommentálják a kongresszus eseményeit^ V. Gy. I Legfelső Bíróság előtt Besze Imréné * Messziről jött ember * Melyik a „menőbb** kerékpár ? * Munkatársaink külföldön Nemcsak borairól hfres város ma már Gyöngyös, hanem tranzisztorairól, híradástechnikai alkatrészgyártásáról is. Itt működik az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT tranzisztorgyártó üzeme, ahol túlnyomórészt női dolgozókkal évente 12 millió darab tranzisztort és 5 millió diódát állítanak elő. Az elkövetkezendő 2 éven belül a gyöngyösi üzem létszáma és termelése — az Igények növekedésével párhuzamosan — több mint a duplájára növekszik. Képünkön: Szatmári Lászlóné a hőkezelő szekrények előtt. (MTI-foto — Bakos Ágnes felvétele) „II népművelés állami irányításában a társadalompolitikai szemlélet érvényesüljön...!” Keidén Egert«*, Szála# István, a Heves megyei Tanács vb-elnökhelyettese vezetésével, a hétfőn előterjesztett referátumok feletti vitával folytatta munkáját az a kulturális tanácskozás, amely a jövő év tavaszán összeülő országos népművelési konferencia vitaanyagához á" népművelés állami irányíA népfront és a tanács együtt mii ködése Kiutasítások Csehszlovákiából PRÄGA: A csehszlovák külügyminisztérium kedden közölte, hogy november 11-én két amerikai és hat nyugatnémet állampolgárt utasítottak ki Csehszlovákia területéről. Mindannyian turistaként érkeztek Csehszlovákiába és tartózkodásukat olyan filmanyagok készítésére használták fel, amelyeknek nyilvánosságra hozatala ellentétben állna Csehszlovákia érdekeivel. Főképpen a szovjet hadsereg egységeiről, azok mozgásáról, valamint az október 28-i és a november 7-1 ünnepségek lefolyásának negatív megnyilvánulásairól készítettek filmfelvételeket. Tekintettel arra, hogy mind a nyolcán súlyosan visszaéltek Csehszlovákia vendégszeretetével, további tartózkodásukat megtiltották, filmanyagainkat elkobozták és még aznap elhagyták az «mäg területét Bíró József elnökletével együttes ülésen tanácskozott a' népfrontbizottságok és a tanácsok kapcsolatának tapasztalatairól, további feladatairól a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága é« a Hazafias Népfront Heves megyei Elnöksége. Az ülésen részt vettek Sándor István, Nagy László és Molnár Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének munkatársai is. Páti Jénő, a Hazafias Népfront megyei titkára számolt be annak a három munka- csoportnak a tapasztalatairól, amelyek öt járásban, három városban és tíz községben folytattak felmérést a népfront és a tanács együttműködésének tapasztalatairól. Beszámolójában ismertette, hogy hasonló értékelésre 1966. november 1-én került sor, amikor a közös tevékenység fő területeiként a tanács- és képviselőválasztásokat, a város- és köz- ségpolitikát, a gazdaság- és művelődéspolitikát, a szocialista demokratizmus fejlesztését és a különböző szintű testületek munkakapcsolatait jelölte meg. A közös munka- bizottságok kedvező tapasztalatokról adtak jelentést; j közös munka minden szinten tervszerűbbé és tudatosabbá vált, különösen érezhető ez a járási, városi szerveknél és egyes járások községeiben. Kiemelkedő jelentősége volt a Hazafias Népfront és a tanácsok együttműködésének az 1967. évi tanács- és képviselőválasztások lebonyolításán ban. Ezt a feladatot a pártirányítás érvényre juttatásával, a szocialista demokrácia szélesítésének és az államhatalmi szervek munkáját elősegítő feltételek biztosításával oldották meg. A választások előtt mintegy 3500 gyűlést tartottak a 12 országgyűlési képviselő és 3744 tanácstag jelölésére. A tanácsok és a népfront iránti bizalom megnyilvánulása volt, hogy több mint 11 ezer választópolgár mondta el véleményét és közel kilencezer esetben közérdekű bejelentések hangzottak el. A népfrontbizottságok a választások óta figyelemmel kísérik a tanácstagok és országgyűlési képviselők tevékenységét és fogadóóráikon, más alkalmakkor beszámoltatják őket választóik előtt a végzett munkájukról. A tanácsok nagy segítséget nyújtottak a népfrontválasztások lebonyolításához. A községi és városi választási gyűléseken közel ötezer bizottsági tagnak és 250 megyei küldöttnek szavaztak bizalmat. Az új népfrontbizottságok rászolgáltak a bizalomra, eredményesen mozgósítottak az időszerű politikai, gazdasági és kulturális feladatokra. Eleget tett annak az elvnek, amelyet a népfront IV. kongresszusa így fogalmazott meg: ,,A népfrontmozgalom váliék az államhatalmi szervek tömegpolitikai bázisává”. összegezésként a beszámoló hangsúlyozta, hogy a két év alatt a népfrontbizottságok tevékenységi körei bőrűitek, a mozgalom erősödött és fejlődött, a tanácsokkal való együttműködés gyümölcsözővé vált Kialakultak azok a társadalmi-politikai mozgalmi módszerek, amelyek a népfront céljának, szerepének és jellegének a legjobban megfelelnek. A vitában felszólalt Oláh György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára is. Elismeréssel szólt a tanácsok és a népfrontbizoft- ságok tevékenységéről, mert bebizonyították, hogy képesek önállóan is lebonyolítani a párt eszmei irányításával ilyen fontos munkát, mint a tanácsi és kéviselőválasztá- sokat. Ugyanakkor hiányzik az állami életünk, alkotmányos tevékenységünk gyakorlatának és jogszabály-kereteinek rendszeres bírálata. El kell dönteni, kell-e, szükségszerű-e a változtatás? — Legyen erőnk, hogy a saját magunk áltat alkotott jogszabályok azon részét, amelyeket az élet módosított, megváltoztassuk — mondotta. Nem mindenáron való változtatásra, de szükség van egész állami életünk és alkotmányos tevékenységünk kritikai felülvizsgálatára. Erre a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei tanács végrehajtó bizottsága hívatott. A Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnöksége a megjegyzéseket, kiegészítéseket és módosításokat figyelembe véve elfogadta a beszámolót tásáról, a népművelésben részt vevő szervek és intézmények együttműködéséről készít dolgozatot. Az élénk és termékeny vita középpontjában a szélesedő népművelési tevékenység koordinálásának problémája állt. Abban a tanácskozás valamennyi részvevője egyetértett, hogy a koordinációra, az állami irányításra szükség van, azonban ennek formáiról és módszereiről megoszlottak a vélemények. Szükség van-e népművelési tanácsokra, ha igen: mi legyen azok szerepe, funkciója a népművelés irányításában? — Ezt a kérdést boncolgatták a legtöbben. — A társadalmi és tömeg- szervezetekben egyre szélesedő kulturális tevékenység, s az állami kulturális intézmények munkájának összehangolása. a párt művelődés- politikájának érvényesítése elképzelhetetlen olyan fórum, illetve testület nélkül, amelyben e népművelést végző, különböző szervek és intézmények irányítói, képviselői testületeik tevékenységét ne egyeztetnék — hallottuk a tanácskozáson. Ez a fórum, illetve testület az országos, a megyei s a járási (városi, kerületi) népművelési tanács. — Sajnos — mondotta Sza- lay István — o népművelési tanácsok jelenleg nem töltik be azt a szerepet, amelyre hivatottak. Ez azért van, mert nem kellően tisztázott a funkciójuk s a hatáskörük sem. Hankó János. a Nógrád megyei Tanács vb-einök helyettese és Madarász László, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb-elnökhelyettese szerint a népművelési tanácsok tanácsadó és javaslattevő szerepét a társadalmi és tömeg- szervezetekre is Jet kelletve terjeszteni. A szerteágazói, sok hasznos javaslatot felszínre hozó vitában felszólalt Tóth Árpád, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának munkatársa is, aki az állami irányítás erősítésének fontosságát hangsúlyozta, — A népművelés állami irányításában a társadalompolitikai szemlélet érvényesüljön — mondotta. — Vagyis országos, megyei, járási és községi viszonylatban egyaránt a kulturális tevékenység kötődjön szorosan a gazdasági és politikai feladatokhoz. (faludi) Tizenöt éves évforcltiiö Bensőséges, kedves ünnepséget tartottak kedden délután a Finomszerelvénygyár tanácstermében. Fennállásának 15. éves évfordulóját ünnepelte a 15. számú Gépipari Technikum. A bervai gyár alapítása után két évvel nyílt meg az iskola, hogy technikusokat, különböző műszaki vezetőket képezzenek helyben, saját munkásaik közül. Az elmúlt évek során nemcsak a Finomszerelvénygyár. hanem a KAEV. a Vörös Csillag Traktorgyár, a VI- LATI és még több más vállalat és üzem küldte el tanulni vágyó fiataljait, vagy deresedé hajú szakmunkásait a 15. számú Gépipari Technikumba. A hivatásos tanárok és a napi munka után katedrára lépő mérnökök és műszaki szakemberek áldozatos oktató, nevelő munkáját köszönte meg Kócza Imre, a Finomszerelvénygyár vezér- igazgatója. A műszaki oktatásért több Eger környéki vállalat és sok volt tanuló nevében elismerését, fejezte ki a tanári karnak. Tizenöt éves eredményes oktató munkáért „Kiváló dolgozó” kitüntetést kapott Bereczky László, az iskok\ igazgatója. Horpác-y Perei és Petró Zoltán mémök-ti r.ár-ok. Több oktató ajándékot és pénzjutalmat vett át.