Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
KEDDEN ESTE. AMIDŐN E KÜLPOLITIKAI helyzetképet összeállítjuk, még nem tudjuk, hogy szerdán, mire a sorok uz olvasóhoz kerülnek, mi lesz Párizsban? Szerda ugyanis a VDK—USA-tárgyalások napja az Avenue Kiéberen levő palotában, Egyelőre azonban ügy fest a helyzet, hogy miként a múlt szerdán, úgy ezen a szerdán Is elmarad a tanácskozás, Saigon dühödten obstruáló magatartása miatt. Három küldöttség áll készenlétben a tárgyalások folytatáséra: a VDK-é. a DNFF-é és az Egyesült Államoké. A saigonl rezsim azonban még mindig köti az ebet a karóhoz: úgy kíván csak tárgyalóasztalhoz ülni, ha a VDK és a DNFF közös delegációt alkot JOHNSON, ELNÖKSÉGÉNEK HÁTRALEVŐ két hónapja alatt, még jobb belátásra bírhatja saigonl védenceit. Ha nem, akkor a január 20-án hivatalba lépő új elnökre, Ntxonra vár a feladat. Érthető, hogy Nixon már most Is a vllágközvélemény figyelmének középpontjában áll. Számos világlap kedvezően fogadta Nlxonnak azt a bejelentését, hogy nem megy Saigonba, s azt Is, hogy valószínűleg koalíciós kormányt alakit, amelyben a demokrata pártiak is tárcákhoz jutnak. Igaz, az utóbbira — s lényegében az előbbire is — bizonyos mértékig a helyzet kényszeríti a republikánus elnököt, tekintettel arra. hogy a kongresszuson változatlanul a demokrata párté a többség. A KEDVEZŐ JELEK MELLETT SEM feledkezhetünk meg a negatívumokról. Brüsszelben most folyik a NATO közgyűlése, s az Egyesült Államok, mint a Pravda Jelenti, európai szövetségeseinek előzetes megdolgozása során már elérte, hogy azok 2,5—15 százalékkal növeljék a katonai kiadásaikat Egyidejűleg folyik az Éden Almája fedőnevű légi és tengerészeti hadgyakorlat Is, miként ezt a NATO nápolyi főhadiszállásán hirül adták. Hadgyakorlat zajlott le a Földközi-tenger egy másik, neuralgikus övezetében is, a Szuezi-csatorna mentén. Az EAK fegyveres erőinek hadgyakorlatát maga Nasszer elnök is megszemlélte. Mesterkedések a tárgyalások késleltetésére minden eszközzed igyekszik késleltetni annak a négyes értekezletnek a megkezdését, amelyben a VDK kormányával megállapodott, s ürügyül a saigoni kormány képviselőinek távollétét hozza fel. Megismételte kormányának azt az álláspontját, hogy a saigoni megbízottak vonakodása esetén hármas értekezletre hajlandó, de úgynevezett kettős tárgyalásra nem, amelyben a dél-vietnami szabadságharcosok a VDK küldöttség részeként szerepelnének. Xuan Thuy kijelentette, hogy a négyes értekezlet megtartásának késedelméért a teljes felelősség az amerikaiakra hárul. A gyűlés kétezer főnyi hallgatósága által nagy éljenzéssel üdvözölt Nguyen Thi Dinh felszólalásában hangsúlyozta, hogy amíg az amerikai imperialisták nem mondanak le agresszív céljaikról, nem vonják ki csapataikat Dél-Vietnamból és nem tartják tiszteletben a dél-vietnami népnek azt a jogát, hogy maga rendezze saját ügyelt, a nép a végső győzelemig folytatja a harcot. SAIGON: Ton That Thien, a délvietnami kormány tájékoztatásügyi minisztere kedden kormánya nevében külföldi újságírók előtt nyilatkozott, hogy „tisztázza a helyzetet”. Határozottan cáfolta, hogy Thieu elnök valaha is hozzájárult volna a négyoldalú tárgyalásokhoz. Nyilatkozata során többször is megismételte azt a kijelentést, hogy a saigoni kormány addig nem me- neszti küldöttségét Párizsba, amíg a DNFF tagjai névtelenül nem. olvadnak be az észak-vietnami küldöttségbe. PÁRIZS (MTI): Hétfőn este a Párizsban élő vietnamiak nagygyűlést tartottak Nguyen Thi Binh asszony, a DNFF-küldöttség vezetője és Xuan Thuy, a VDK képviselője tiszteletére. A gyűlésen mondott beszédében Xuan Thuy hangsúlyozta, hogy az amerikai fél Verpeléten a Dóssá Étterem — Borosában Zene minden csütörtökön, szombaton és vasárnap. Tájjellegű ételek, borok választéka. Esküvők, névadók, családi ünnepségek rendezését igény szerint vállaljuk, melyekhez árengedményt biztosítunk vendégeinknek. Szeretettel várjuk kedves vendegeinket! A csehszlovákiai reakció támogatására LONDON; Űj szervezet alakult Angliában — „A Oehszlováki* szabadságéért küzdő mozgalom brit bizottsága”. A mozgalom kifejezett célja: a csehszlovákiai reakció tevékenységének ösztönzése. A „bizottság'' első ülését a Lordok Házában tartotta. Alapítói az arisztokrácia és 62 üzleti élet képviselői. El- j nőkké Lord Oswaldot, az ' East West Digest nevű szél- i Bőségesen kommunistaelle- nes folyóirat kiadóját vá las2tották. Dr. Nagy Józsefi Mépámítás vagy forradalmi program NEW YORK; Az EN3Z-kö2gyűlés hétfőn délutáni ülésén Japán delegátusa kategorikusan elutasította azt a javaslatot, hogy haladéktalanul állítsák visz- sza a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogait és távolítsák el a világszervezetből a Csang Ka j-sek-klikk képviselőit. ATHÉN: Kedden hajnalban több földlökés rázkódtatta meg a Dódekanészosz szigeteket az Égei-tengerben. A Richter- skálán 5—5,5 erősségű földrengés epicentruma Athéntól mintegy 300 kilométerrel délre volt. Az okoaott kárról vagy ember áldozataikról egyelőre nem érkezett jelentés. LONDON: Cardiffban. illetve Glas- gow-ban megtartották Nagy- Britan-nia Kommunista Pártja skóciai és walesi szervezeteinek konferenciáját. Az értekezlet részvevői bírálták az angol kormány politikáját és önkormányzatot követeltek Skócia és Wales számára. LYON: Európa történetében az első együttes szív- és veseátültetési műtétet hajtották végre hétfőn este egy lyoni kórházban. A koponyasérülés következtében elhunyt donor szívét egy 34 éves tisztviselőnek, veséjét pedig egy másik kórházban fekvő, meg nem nevezett. betegnek a szervezetébe ültették át. A Nemzeti Tanács már megalakulása napján elkészítette 12 pontból álló proklamációját és azt másnap sajtó útján tudomására Is hozta az ország népének. A program főbb pontjai a következők voltait: Magyarország teljes függetlenségének a kivívása; a háború azonnali befejezése, fegyverszünet és különbéke megkötése; a népek önrendelkezési jogának elismerése, „attól a reménytől áthatva, hogy Magyarország területi integritását ezek az elvek nem veszélyeztetik, de biztosabb alapokra helyezik”; egyesülési, gyülekezési, sajtószabadság kimondása; nagyszabású föld- és szoclál- politkai reformok. Nézzük meg uralomra jutása után mit valósított meg ezekből az elvekből a Nemzeti Tanács? Ha semmilyen szempontból nem akarunk elfogultak lenni a Nemzeti Tanáccsal szemben, akkor meg kell állapítanunk, hogy valóban nehéz körülmények között jutott uralomra. A világháború teljesen tönkretette nemcsak az államháztartást, hanem a nemzetgazdaságot is. Bér kiemelkedett a lakosságból a hadimilliomosok szűk kasztja, a dolgozó nép nagy része nyomorgott, élelem- és nyers- anyaghiány fenyegetett. Éppen a forradalmi program valóra váltásával, a forradalmi tömegekre való támaszkodással azonban ebből a kátyúból is ki lehetett volna emelni a forradalom szekerét. Ehhez azonban forradalmárnak kellett volna lenni és forradalmi módon kellett volna cselekedni. Ha a szubjektív jó szándékot és a reformok utáni vágyat fel is tételezzük a Károlyi-kormány tagjainak egy részénél, objektíve, a régi polgári módszerekhez való ragaszkodással, nem elősegítették, hanem inkább gátolták a saját maguk által meghirdetett reformok végrehajtását és ezzel végleg bebizonyították a magyar polgári társadalom teljes tehetetlenségét. A vezetők egy részénél azonban még a jó szándékot sem tételezhetjük fel. ]VI ár a forradalom győ- zelmének másnapján a „forradalmi kormány” belügyminisztere arra utasította a csendőrséget, hogy minden erőverállítsa helyre a rendet a forradalmi lázban égő országban. Ennek a rendeletnek a hatására a földosztást követelő parasztok százait ölték meg vagy börtönözték be szerte az országban. A népben megvolt a föld utáni vágy, s a parasztság szárnál*« a forradalom egyet Jelentett a földosztás megvalósításával. Igaz ugyan, hogy 1919 februárjában megjelent a kormány földreíormrendele- te, de akkor már a parasztok lekésték az őszi vetést, s magát a földosztást olyan bonyolulttá tette a rendelet, hogy azt csak hosszú folyamattal lehetett volna megvalósítani. A polgári bürokratikus gépezet tehát mozgásba lépett és igyekezett gátolni a forradalmi törvény keresztülvitelét. A Nemzeti Tanács programja nagyszabású szociális reformokat is helyezett kilátásba. Ezzel szemben a gyárosok szabotálták a termelést és nyersanyaghiányra való hivatkozással még újabb munkástömegeket bocsátottak el. A nyersanyaghiány kétségkívül gátolta a normális termelés megindulását, de később a Tanácsköztársaság még súlyosabb gazdasági viszonyok között biztosítani tudta a termelés folyamatosságát. A munkások, látva a kapitalisták szabotálását, követelni kezdték a gyárak azonnali szocializálását. fVaraminak, a kormány szociáldemokrata kereskedelemügyi miniszterének azonban nagyon furcsa felfogása volt a szocializálásról. Juhász Nagy Sándor leírja már idézett könyvében, hogy „Garami rendkívül nehéz helyzetbe jutott, mert az volt a meggyőződése, hogy egyes indokolt esetektől eltekintve nem alkalmas az idő a szocializálásra. Garaminak tehát az a nézete alakult ki, hogy az egyes közérdekű, nagyobb üzemek szocializálását boldogabb időre kell hagyni és legfeljebb a terv előkészítését kell kidolgozni”. Garami, a szociáldemokrata pártvezér tehát szembefordult a munkásság akaratával és vállalkozott a tőkés tulajdonnak „boldogabb időre” való átmentésére. De nemcsak a szocializálás kérdésében foglalt el ilyen álláspontot Garami. A Nemzeti Tanács programja meghirdette a sajtószabadságot is. Az újság kiadásához azonban papír is szükséges és a papírkiutalás ugyancsak Garamihoz, mint kereskedelemügyi miniszterhez tartozott. Göndör Ferenc, az Újságíró Szakszervezet jobboldali szóSzovjet hajók a Földközi-tengeren A béke és biztonság garanciája Nyikola) Szmirnov, altengernagy írja a Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lapban: „Senkinek sem engedhettük meg, hogy a Földközi-tenger térségét olyan háborús tűzfészekké változtassa, amely az emberiséget rakéta-nukleáris világkatasztrófába sodorhatja. Ez indommm 1068. november 13., szerda I füzesabonyi Gépjavító Állomás felvesz több éves gyakorlattal rendelkező műszaki osztályvezetői és szerszámszerkesztői munkakörbe, továbbá nagy gyakorlattal rendelkező Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az állomás főmérnökénél, személyesen. kolja a szovjet hajók jelenlétét a Földközi-tengeren. A cikkíró emlékeztet a 6. amerikai flotta szerepére, amelyet már húsz éve a népek nemzeti felszabadító mozgalmának elnyomására, a dél- európai államok belügyeibe való gátlástalan beavatkozásra használnak fel. A 6. flotta bármikor kész a tengerről és a levegőből csapásokat mérni az ellenfél objektumaira, mégpedig atom- és hagyományos fegyverek felhasználásával. Fő ellenfelének pedig a Szovjetunióit és a többi szocialista országot tekinti. Ilyen körülmények között „a szovjet állam, amely — mint ismeretes — fekete-tengeri, következésképpen földközi-tengeri hatalom is, nem maradhat közömbös a hábo- borús kalandorok azon mesterkedéseivel szemben, amelyeket a Szovjetunió és más szocialista országok határainak közvetlen szomszédságában szerveztek.” A Krasznaja Zvezda cikkírója végül rámutat, hogy a szovjet hajók jelenléte a Földközi-tengeren megakadályozza a 6. amerikai flottát a Pentagon agresszív elgondolásainak büntetlen végrehajtásában. ily módon a szovjet flotta hajóinak jelenléte a béke és biztonság garanciája ebben a térségben. Lezuhant egy kétmotoros utasszállító repülőgép a mexikói Villahermosa közelében. A kétfőnyi személyzet és tíz utas életét vesztette.. A szerencsétlenül járt repülőgép Tapachulából seállt fel és 45 perc múlva kellett volna földet érnie Villahermosa repülőterén. A jelek szerint a pilóta, aki gépével viharba került, kényszerleszállást akart végrehajtani Újabb lövöldözés a Jordán folyó mentén AMMAN: Kedden a kora reggeli órákban izraeli egységek gépfegyvertüzet nyitottak Jordán területre, a Holttengertől északra fekvő körzetben. A tüzet a jordán erők viszonozták, a tűzpárbaj ösz- szesen 20 percig tartott, amelynek során két izraeli katona megsebesült cláldemokrata titkára leírja Vallomások könyve e. visz- szaemlékezésében, hogy csalódnia kellett vezérében, mint kereskedelmi miniszterben. Garami ugyanis azon az állásponton volt, hogy 6 a miniszteri székben nem pártvezér és nem képviselhet pártérdekeket így aztán minden Jobboldali, reakciós és klerikális lap megkapta a papírkiutalást, számos esetben bőségesebben, mint a baloldali lapok. A Vörös Újság megjelenését pl. teljesen meg akarta gátolni Garami azzal, hogy kizárta a papir- kiu tálasból. A Károlyi-kormány már november 2-án meghirdette, hogy általános és titkos választójogi alapon választott új országgyűlés fog a közeljövőben összeülni. Gróf Batthyányi belügyminiszter azonban még december elején is a kormánybiztos főispánok kinevezésével bajlódott és „nem volt ideje” a választások előkészítésére. A polgári kormányzat fennállásának négy és fél hónapja alatt a beígért választások nem valósultak meg. Ugyanakkor arra volt Ideje a bel- ügymlnsz temek, hogy a csendőrséget, rendőrséget, a polgárt állam érdekében álló fegyveres erőket megerősítse. A polgári kormányzat végeredményben egy kérdést oldott meg, a fegyverszünet kérdését A háború azonban már így is, úgy is véget ért, a fegyverszünet megkötése tehát csak egy formális tény volt Ugyanakkor a kormány nem tudta biztosítani, hogy a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalon túlme- nőleg a szomszédos államok területre éhes burzsoáziába ne foglaljon el Jelentős területeket. A belgrádi fegyverszüneti szerződés Magyarországnak nyolc hadosztály fegyverben tartását engedélyezte. A Károlyi-kormány négy alkalommal kísérelte meg á hadseregszervezést teljesen sikertelenül. A háborúban kifáradt katonák semmi értelmét nem látták a katonáskodásnak, mert a polgári kormány nem tudott eléjük állítani olyan célt, amelyért érdemes lett volna küzdeni. Néhány hónappal később a proletárdiktatúra sokkal súlyosabb körülmények között több mint százezer főnyi hadsereget állított fel. A polgári kormányzat tehát fokról fokra bebizonyította tehetetlenségét A dolgozó tömegek az első hónapokban még várták a beígért reformokat, mivel azonban ezek elmaradtak, egyre jobban eltávolodtak a kormánytól. A Károlyi-kormány, mely a forradalom győzelmének eredményeképpen került hatalomra, nem képviselte következetesen a nép érdekét. Egész uralma alatt küzdött a tömegbázis hiányának a problémájával. A reakciós csoportok még a legenyhébb reformintézkedéseket is túlságosan radikálisnak tartották, és eLső rémületük elmúltával ellenforradalmi szervezkedésbe kezdtek a kormány megdöntésére. A kormány viszont mit sem tett az ellenforradalmi mozgalmak felszámolására, ami a dolgozó tömegekben egyre jobban azt az elgondolást érlelte meg, hogy a kormány hallgatólagosan egyetért az ellenforradalmárokkal és még jobban eltávolodtak tőle. A Nemzeti Tanács a pol** gári demokratikus forradalom győzelme után lényegében semmit sem váltott be azokból az Ígéretekből, amelyeket a forradalom előtt programjában megígért. A parasztok nem kaptak földet, a munkások munka nélkül voltak, a népnyomor még tovább fokozódott. Ilyen kö: rillmények között a dolgozó]) már eleve várakozással tekin tettek az egész polgári tár-,, sadalom válságából kivezet^ ’-itat mutató kommunistán, pártra. • \