Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-22 / 274. szám

f így született Csákó és Kanada C8Y negyvenéves városrendezési terv emlékezete . Eger városias kialakulása néhány értized híján ezer éves múltra tekinthet visxa. t XI. század elején .már t legkezdödött itt a lakosság­ai- az Eger völgyébe való jvetele és a település lakott ellyé .való fejlődése. Az el­it lakóházak kezdetben a iái' Vár területén, majd át­ól keletre, a mostani „Sánc” elvén épültek, de lassan a kos ia völgybe, a jelenlegi áj us 1 utca környékére is »húzódott Az Eger patak nyugati oldalára — ahol az jttani vizes, ingoványos ta­laj akadályozta kezdetben íz építkezéseket — a város _ sak később terjeszkedett lady azután itt valósuljon ,tg a XIV.—XV. században diszes. gótikus épületek­kel pompázó, már a régi metszeteken is látható szép­séges Eger. Igen: szépek voltak a kö- pkori város házat a ki- melkedö középületek, ma­isba nyúló tornyok, de va­lahogyan a település mégis ; mdezetlénnek tűnik az egv- ori képeken. A szabályta- ' an alakú terek, a tekergő teák inai szemmel nézve bi- >nv nem gyönyörködtelhet- k. Kétségtelen, hogy a -psrészek kialakulásában gy szerepet játszottak a ep adottságai: ‘a várdomb, patak folyása, a dombölda- ■ íiról lefutó vízmosások Ira­’S. hiszen ezek határozták 5g egyes utcák még ma is iható szabálytalan kialaku­lót! elhelyezkedését (Ilyen ■m isáscác helyén épültek try csak néhány példát /t nk — a Bajcsy Zsi- r Marx Károly, Alkot- Folyás. Csurgó stb. És tényleg, ha város őri történetében ta- *" is kivételesen tuda- u repülésre valló adato­tt. mégis bizonyos, hoey a ■ áros akkor — de még a tő­ik időkben is! — nem terv- :erüeD fejlődött amint ez a áros alaprajzain is szembe- ínő. * A középkorból és a töro- jktől- kapott örökség folya­mképpen Eger fallal körül- tt szűk belvárosa még a III. század elején is erő- mv rendezetlen és zsúfolt olt Ekkor, de később is aég egy jó darabig, minden- i úgy. és olyan vonalban pjtett ahogyan kedve tar- ttta. Ez magyarázza, hogy régi belváros egyes utcái tyasn görbék, sokszor érthé- stíen ki-be ugrásokkal. A tudatos és tervszerű j icarendezésre vonatkozó el- 1 rendelkezést Egerben 1764 j málnában adták kL A ta­ta; akkor szigorúan meg- rrancsolta. hogy ha azután valaki akár a belső város­ban, akár a hóstyákon há­zat akar építeni, hogy az ut­cák kiegyenésítését ideiében meg lehessen csinálni, tarto­zik azt a hatóságnak bejelen­teni. Ettől kezdve már „deli- neatiokat”, vagyis tervraj­zokat követel a tanács és minden kétségesebb eset.fcc-n föltétlenül helyszíni szemle után dönt. Nagyobb város- rendezési tervek is szülét- . tek már: például így épült ki a XVIII. század második fe­lében szép. egyenes, széles utcákkal a „Felsű-Károlyvá- ros”, a mostani Somogyi Bé­la és Sertekapu utcáit között. A további időkben, a XIX. század folyamán és a XX. század elején csökkent Eger fejlődésének az irama, és így lényeges városrendezési beavatkozásokra sem volt szükség. Kivétel mindössze a Líceum és a . Székesegyház közötti nagyszabású tér va­lóban művészi kialakítása, de már kevésbé jelentős változ­tatások voltak például a mai Egészségház utca megnyitá­sa, a mostani Hibay Károly utca k i egyenest lése, és ha­sonlók. Változás csak az első vi­lágháború utáni:években: kö­vetkezett ba. Az újból .meg­induló „építkezések elkerül­hetetlenné tették most már korszerű városrendezési ter­vek készítését, így került sor arra, hogy a. kapott meg­bízás alapján „Warga Lász­ló. a főváros városrendezési szakértője”, műegyetemi ta­nár 1928 őszén. — tehát most negyven éve — elkészítse „Eger rendezett tanácsú vá­ros” első általános, komoly rendezési tervét. A valóban alapos tanul­mány. — a belső városi terü­letek kívánatos módosításán túl — egészen új városrészek létesítésére is tesz javaslatot így., ennek alapján születtek meg a Kanada, a Csákó, majd a Vécsey-völgy — és a Bak- tai út környékének azóta népes települései. Igen. ezek mind új városrészekként let­tek tervezve, addig beépítet­len területeken.’ És érdekes: mi is volt ak­koriban az elfoglalandónak jelzett helyeken? — A „Ka­nada” mezőgazdasági környék volt amelynek csak a város felőli szélén állott a „Vin­cellériskola”. és ezzel szem­ben a Kerecsenéi út másik oldalán a katonaság „puska­poros” telepei. A „Csákó” helyén nagy rét terjeszke­dett ahol még kisgyermek- korunkban. 1912-ben repülő­bemutatót tartottak, és hitet­lenkedve. csodálkozva bá­multuk. hogy Kvasz András szárnyas masinája 50 méter magasra is felemelkedett! A Vécsey-völev vidékén pedig téli időben vígan csúszkáltak a ródlik az ottani meredek ..Mártanffy-réten”;; ■ ★ Bizony régen volt ez. negyven éve: és ez volt a kezdet Mert azóta új. kor­szerűbb rendezési tervek készültek, épül a még na­gyobb, még szebb Eger.., Hevesy Sándor Íz öreg múlt fiatal vallatói... Amikor megszólal az óra végét jelző csengő, élénken, feloldódó szorongással tódul­nak ki a hosszú folyosóra. Kettesével, hármasával kar­öltve sétálnak, össze-összc- súgnak, nevetgélnek. Fiatalok. Diákok. — Főleg lányok. Könyvvitelt, tervezést és statisztikát tanulnak, és gyors- és gépírást. Legaláb­bis ezek a fő tantárgyaik. Ők harminchármán azon­ban szinte külön szigetet al­kotnak. Noha többségben szintén közgazdasági pályára készülnek, de szabad idejük­ben a szülőföld, a szűkebb haza régiségeit, emlékeit és néprajzát kutatják: az egri Alpári Gyula Közgazdasági Technikum honismereti köré­nek tagjai. Meglepetett'’ as évfordulóra — Piriké néni az „oka”, hogy így lelkesedünk az iro­dalomért, a néprajzért, a tör­ténelemért — mondják töb­ben is közülük. Piriké néni, Piriké néni, Pi­riké néni..dr. Pelle Bélá- né magyar—történelem sza­kos tanárnő, ő a szakkörve- zető, az ő lelkesedése, szere- tete és ügybuzgalma a kollek­tíva kötőanyaga. És nemcsak a kötőanyaga, hanem a példa­képe is... Forgó Marika harmadikos tanuló, a kör idén újjáválasz­tott vezetőségének titkára, mint legilletékesebb „nyilat­kozik”: — 1962-ben alakult meg a honismereti kör iskolánk­ban, Piriké néni kezdemé­nyezésére. Azóta számos si­kert értünk el. A legutóbbiak közül említem meg a tavalyi (j-őlUftftmJhtif — szerelmi kaland Különös egyesületek a skandináv országokban A skandináv újsá­gok hemzsegnek a hirdetésektől. A sze­xet szóban, képekkel és egyre gyakrabban természetben" is- föl- icínálgatják. Az ilyen­fajta propaganda a közelmúltban beve­zetett sorsjátékban érte el csúcspontját, A főnyeremény hét­napos együttlét a húszéves Irénével, Mallorca szigetén. Irénét valóban nem nevezhetjük „kis ár­tatlannak”. Keblei láttán Jayne Mans- fielden kisebbrendű­ségi érzés venne erőt. A fotóriporterek előtt Éva-kosztümbcn áll modellt, és a szóban forgó sorsjáték bol­dog» nyertesének pa­radicsomi örömöket ígér. A dúskeblű Irénét ti koppenhágai Club Intime „szerződtette A klub szabad elvű emberek csoportosu­lása. Az egyesület öt­száz tagja részt vesz a sorsjátékban. Ha valaki belép a klub­ba, automatikusan tagja lesz a skandi­náv országokban ilyen célokra alakult egye­sületeknek. Ezek tár­sasutazásokat rendez­nek, a klubok tagjai ellátogatnak egymás­hoz, hogy jobban „megismerkedhesse­nek”, Egy-egy kirán­duláson sorsolás út­ján választják ki pár­jukat. Az Extra Bladet cí­mű újság interjút kö­zölt Irénével. A sors­húzásról beszélgettek. — Teljesen mind­egy, hogy ki nyer meg, az sem számit., hogy nős-e a nyertes vagy sem. Csak azt kötöm ki, hogy a fe­leségek ne kellemet­lenkedjenek — mon­dotta a „főnyere­mény”. A lap a továbbiak­ban ezt írja: „Irene szobalány. Három hó­nappal ezelőtt lépett be a klubba, a 49l-ss tagsági igazolványt kapta. Kijelentette, hogy nem szereti a sportot, az irodalmat és a színházat, vi­szont rajong a tán­cért, a társaságért és az utazásokért”. A klub a közeljövő­ben új sorsjátékot tervez: egy férfi lesz a főnyeremény. Az egyesület tagjai sza­bad elvűek, nem fe­ledkeztek meg a gyön­gébb nemről sem. Az egyesület elnö­ke, Flemming Weiss, teológiát hallgat az egyetemen, délután­jait pedig héber nyel­ven írt könyvek olva­sásával tölti. V. H. Halál a Fekete-hídnál A fekete-hifii tragédia ÉS CSÓKA BESZÉLNI sEZDETT. Elbeszélése nyo­mán lépésről lépesre kibonta­kozott a június 21-i esemény, mely egy nő eleiébe került Csóka István 1967. június 21-én elindult Gesztelybe a szüleihez, hogy pénzt kérjen. Kerékpárral haladt. Még reg­gel ellopott egy gazdátlan bi­ciklit, szétszerelte, eldugta, hogy Hazafelé jövet magával f ;ye a lakására. Gesztelyben •ppen a lopott kerékpár miatt várt a sötétedésre, hogy miinél biztonságosabban vi­tesse haza. Este nyolc óra tájban in­dult el a faluból. Gesztely és Onga között találkozott Nyit- -ai Te'rézzel, aki gyalogosan haladt hazafelé. Csóka meg­szólítottá Terézt, és felaján­4 Nmiisfa » 58. november péntek lotta, hogy hazaviszi a kerék­páron, de Teréz ebbe nem egyezett bele, útjára küldte Csókát. Csóka azonban nem tágított mellőle, megfordítot­ta a gépet, és gyalogosan ha­ladt Teréz mellett Közben arra gondolt, hogy meg fogja erőszakolni. Közeledtek Gesztely hez. A közelben senki sem járt, erő­sen sötétedett Csóka letámasztotta a bi­ciklit, és a közben néhány lépésnyire előrehaladt Teréz után futott, erőszakoskodni kezdett vele, Teréz védeke­zett, dulakodtak. Egy híd mellé értek. Csóka, hirtelen elkapta Teréz karját és az útról lerántotta a híd mellé. —* A híd Gesztely felé eső végénél rántottam le Terézt — mondta Csóka. Itt találták meg később a műanyag fésűt, amely Teréz hajából esett ki. A MEGTÁMADOTT Nö a földre zuhant. Dulakodtak, forgolódtak. Csóka ütött is, Teréz feje hirtelen nagyot koppant a kemény földön, és a támadó fölénybe került. Távolról hangok hallatszot­tak. Csóka, attól való félel­mében, hogy a -közeledő ke­rékpárosok meghallanak va­lamit, befogta Teréz orrát, száját, majd ahogyan köze­ledtek a hangok, a torkát is megszorította. Egészen addig szorította Teréz torkát, amíg a kerék­párosok el nem haladtak. Ekkor azonban Teréz már nem mozdult. Csóka behúzta a nőt a bú­zatáblába, és otthagyta. Visz szamént a híd alá, ahol meg­találta Teréz karóráját, ezt zsebre vágta. A retikülből elvette a kulcsollak valamint 120 forintot, és elindult. Eleinte a retikült is, a szaty­rot is magával vitte, később azonban ezeket eldobta. (Amikor Csóka felült a ke­rékpárjára, néhány perc múl­tán találkozott egyik munka­társával, aki szintén kerék­páron jött. Sem neki, sem a másiknak nem volt lámpája, álé amikor esymae mellé ér­tek, munkatársa mégis meg­kérdezte : — Te vagy az, Pista? Csóka nem válaszolt. Más­nap munkatársa ismét meg­kérdezte : — Veled találkoztam teg­nap este? — Nem. Nem velem — válaszolta Csóka. (Mindezt már a tettes beismerő vallo­mása után mondta el Csóka munkatársa. De jó lett volna, ha előbb beszél, rögtön az­után. ahogyan a holttestet megtalálták! Bizonyára jóval előbb kézre került volna a bűnös!) Otthon Csóka átadta az órát. a feleségének. — Ezt neked hoztam. — Honnan van? — Eg>' magyar nőtől vet­tem el, akit meg is öltem. — Nem félsz, hogy kitudó­dik? Ezért fel is akaszthat­nak! — Nem tudódik ki! Csak akkor, ha te kikiabálod! Gyere, öntsél vizet a kezem­re. mert véres! A feleség hozta a vizet és Csóka megmosta a kezét. Véres volt, mert a megtá­madott nőt a hídnál erősen szájon ütötte, és ekkor indul­hatott el Teres vén. egri diáknapokon szerzett aranyérmet... — Mivel érdemelték ki? — Akkor — többek között — Heves megye földrajzi ne­veit, dűlőneveit gyűjtöttük, s a mátraballai, mátraderecs- kei, ivádi, szűcsi és bükkszé- ki gyűjtésünkből dolgozatot készítettünk és ezzel nyertük meg az aranyérmet. Előtte pedig folytatja Marika — szerepeltünk a pozsonyi rá­dió magyar adásában, tavaly pedig a Magyar Rádió „Fia­talokról fiataloknak” című adásában, sőt a televízióban is... — Azt meg nem is mon­dod, hogy az ország honis­mereti köreinek versenyében tavaly negyedik helyezést ér­tünk el? — kérdezi Boros Sa­rolta negyedikes szakköri tag Marikától, s hogy a helyezés előkelőségéről amúgy indi­rekte is meggyőzzenek, egyi­kük hozzáteszi: — 80 honismereti kör van az országban... — Milyen témákban végez­nek jelenleg gyűjtéseket? — Most is többféle felada­ton dolgozunk — veszi át a szót újra Forgó Marika. — Először is a megye munkás - mozgalma történetének gyűj­tését említem, amely állandó, folyamatos feladatunk, s ép­pen most készült el két vit­rinben a legrissebb kiállítá­sunk. .. — Ez még titok! — szó1 közbe Herpai Kati másodi­kos kislány. — Miért? — Ez a gyűjtés az én ve­zetésemmel folyik — mond­ja Kati — s abba egyeztünk meg, hogy erről, még a szak­köri híradónk első számáról péntekig nem beszélünk sen­kinek. Meglepetésnek szári­juk a KMP évfordulójára ta­náraink és az iskola tanulói számára... — Péntekig titoktartó le­szek — ígérem. összenevetnek, s diákos cinkossággal sorolják a „tit­kos meglepetés” tartalmát: — Riport készül veteránok­tól, az egykori egri vöröska­tonákról. Eredeti fényképünk van az őszirózsás forradalom idejéből, valamint korabeli újságok, érmék, igazolvá­nyok, pénz és számos mis emlék került vitrinjeinkbe. — Készülünk a jövő évi eg­ri diáknapokra is — mondja Ivády Marianna. — Szeretnénk egyet előre lépni az országos ranglistán — kapcsolódik a beszélgetés­be a vitrinek rendezését fél­beszakítva dr. Pelle Bélúne tanárnő. — Mi akadályozhatja ezt? — A magnó! — mondják egyszerre többen is. _ ?!... — Nincs a szakkörünknek magnója, pedig valamennyi gyűjtésnél nélkülözhetetlen. — Itt van például az egyik igen fontos feladatunk, a* egri köznyelv jellemzése, amelyhez az anyaggyűjtése a Magyar Tudományos Aka­démia Nyelvtudományi Inté­zetétől kaptunk megbízást. Ugyanis készül egy könyv „A magyar köznyelv” cím­mel, s erről a vidékről csak a mi szakkörünket kérték fel... Szerteágozó, szorgos mun­ka folyik az egri Alpári Gyu­la Közgazdasági Technikum honismereti körében. 'Méltók az eddigi elismerő címekre, s a szakkörvezető tanárnő is sokszorosan rászolgált arra a kitüntetésre, amelyet októ­berben adományoztak részé­re. v A mostani legfrissebb ki­állításuk is bizonyára kelle­mes meglepetésként hatott az iskolában, ahogy eltervez­ték, s hogy még tovább öreg­bíthessék az iskola jó hírne­vét: munkájukhoz a jövőben bizonyára még több külső tá­mogatást kapnak... (faluét) TIT hírek Egerben, november 22-én, 16 órakor a közgazdasági sza­badegyetem kereskedelmi ta­gozatán dr. Gazda Tamás, a Belkereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezetője, Piac- szervezési módszerek címmel tart előadást. ★ A földrajzi szabadegyetem november 22-én, 17 órakor, a TIT-klubban az olimpia or­szágáról: Mexikóról tart elő­adást Harkay Pál. Előadását wvw^wmvyy. , CSÓKA A PÉNZRŐL NEM SZÓLT, azt megtartotta ma­gának. A kézmosás után le­feküdt, és jóízűen elaludt. Másnap azt tartotta leg­fontosabb dolgának, hogy ki­menjen arra a helyre, ahová a lopott kerékpárt dugta. Nagy bosszúságára a kerék­párt már nem találta ott. Ezután pedig élte nyugod­tan a maga életét. Terézke temetésére hívták szülei is, a felesége is. de oda mégsem ment el. Járt-kelt továbbra is, mintha mi sem történt volna. Egészen a tiszaszeder- kényi erőszakoskodásig. Egy­évi g járkált büntetlenül, egy ember életének adósságával. A rendőrség türelmes, felde­rítő munkája, melynek lénye­géről nagy vonalakban most beszámoltunk, eredménnyel járt. Csókának fizetnie kell az adósságért. A megyei bí­róság első fokon húszért szi­gorított börtönbüntetésre ítélte Csóka Istvánt. Priska Tibor színes diafilmekkel illusztrál­ja. ★ November 26-án, délelőtt tíz órakor míitrágyázási ta­nácskozásra kerül sor a me­gyei tanács klubtermében, ahol a kálium-műtrágyázás gyakorlatáról, a legújabb ta­pasztalatokról hangzanak el előadások a MAE, az AG- ROKER és a TIT agrárszak­osztályának közös rendezésé­ben. Petöfibányán, a szénbányá­szati tröszt dolgozóinak no­vember 25-én. délelőtt 9 óra­kor Révhegyi Jenő Költség és nyereségszámítás módsze­rei címmel előadási tart. ★ Egerben, a filozófiai sza­badegyetem vendége lesz dr. Sasvári Lajos egyetemi tanár, aki november 26-án, 18 óra­kor Az élet biológiai és filo­zófiai értelmezése címmel előadást tart. Papíráru válasstékeser e Hazaérkeztek Berlinből a KONSUM EX szakemberei, akik választékcsere-ki állítás szervezésében, lebonyolításá­ban vettek részt. A kiállítás mintegy 800 ezer rubeles üz­letkötéssel zárult. Megrende­lést kaptak 350 ezer rubel ér­tékű papíráru szállítására, ugyanakkor a magyar üzle­teli árukínálatának bővítésé­re 150 ezer rubel értékben vásároltak hasonló cikkeket. Az NDK belkereskedelme le­kötött 200 ezer rubel értékű játékot és a KONSUMEX új exportcikkéből, a kirakati babákból ezret rendelt. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom