Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-15 / 217. szám
„Haragvó” tubusgyártók Sírokban A termelési tanácskozások hivatottak az üzem gazdasági eredményeinek értékelésére, hibák feltárására és arra, hogy a dolgozók bátran, őszintén kifejtsék véleményüket. Erre nagy szükség van, különösen most, amikor az új gazdaságirányítási rendszerre tértünk át, és tudvalévő, hogy életszínvonalunk, keresetünk, munkakörülményeink az általunk végzett jó, vagy rossz munkától függnek. (Készlet a Mátravidéki Fémművek tübusüzemé- nak 1968. szeptember 10-én megtartott termelési tanácskozásának jegyzőkönyvéből.) — Valami zűr van? — kérdezi egy overállos fiatalember. amint felfelé igyekszünk a sokat koptatott lépcsőkön s az ebédlőből nem éppen baráti csevegés hangjai szűrődnek ki. — Nem — válaszolok neki, — termelési tanácskozás van, de úgy látszik, nagyon komoly a mondanivaló, ha ilyen hangosan mondják. Az egyébként csendes szavú Krisztián István, a tubusgyártók üzemvezetője valóban felemelte hangját. Nem is csoda. Amiről szólt, azt nem lehetett közömbösen ledarálni, részvétlenül elsuttogni, hiszen komoly figyelmeztetés volt ez a tanácskozás, a gépmunkásoktól kezdve az üzem vezetőjéig, mindenki számára. — Az első nyolc hónapban több mint kétmillió forint értékű tubussal gyártottunk kevesebbet, mint a tervünk előírta — mondta beszámolója első részében az üzemvezető, majd hoozátette, hogy exportra viszont tízmillióval többet gyártottak s több mint egymillióval túlteljesítették az aeresolgyártási tervüket Sok a selejt Végeredményben tehát mennyiségi tervüket „hozták” a Mátravidéki Fémművek tubusgyártói, de ahogy az üzemvezető szavaiból kitűnt, már nemigen kedvezőek a többi számok. A magas selejt és egyéb okok miatt a várt nyereség helyett 1 397 000 forintos veszteséggel dolgozott az üzem. Az ebédlőben Összegyűlt munkásnők, műszakiak nehezen akarták elhinni ezeket a számokat, ám az üzemvezető egymás után idézte azokat a tényeket, amelyek nem hagytak kétséget afelől; valóban sok hiba, hanyagság fordult elő a gyártásnál. Pedig nem is túl sok munkán múlott a tervek jó teljesítése, hiszen ha naponta minden dolgozó csak 35—40 tubussal gyártott volna többet, elérhették volna a 100 százalékot. Döbbent csend fogadta Krisztián István szavait, amikor így summázta beszámolójának első részét: — Figyelmeztetni akarom az üzem minden dolgozóját, hogy ez év nyolc hónapjában több mint tízmillió selejtes tubust gyártottunk. Ez annyi, mintha 16,5 napig csak selej- tet gyártottunk volna, vagyis több mint félhavi fizetésünket „jogtalanul” vettük fel, mert nem került ki a kezünk alól használható gyártmány. Sok részletét, problémáját tárgyalták az üzem életének, A beszámoló is részletesen foglalkozott a munkaügyi, anyagellátási és szakemberproblémákkal, ám minduntalan visszatért a leglényegesebb kérdés: a selejt csökkentésének ügye. Élénken figyelték, ahogy műszakonként felsorolták a százalékokat, az arcokon. a mozdulatokon lehetett látni, kit miként érintettek a számok. Az A-mű szakban dolgozók restellkedve hallották, hogy majdnem 2 400 000 darab selej ttubust gyártattak, míg a D-műszak két lakatosa mosolyogva döfte oldalba egymást, amikor hallották, hogy náluk volt legkevesebb a selejt... bár az is fölötte volt a megengedett szintnek. A beszámoló nem volt hosz- szú, de amit az üzemvezető mondott, nem pergett vissza a fehérre meszelt ebédlő falairól. Telibe találtak a bíráló megjegyzések, javaslatok, vitára buzdító megállapítások. Valóban szikrázó vita kerekedet. amelyben elsősorban a nagyarányú selejt okát és megszüntetésének módját keresték a liszkói tubusgyártók. Mit lehet tenni? Berta István művezetői az egyik leglényegesebb kérdéshez szólt rögtön hozzá, ahhoz, hogy a lakatosok milyen sokat tehetnek a selejt csökkentéséért. És hogy mennyit tehetnének még, ezt már Kovács Béla fejtegette tovább, hozzátéve, hogy nemcsak a lakatosok gyorsaságán, szakértelmén múlik a folyamatos gyártás, de a gépek állapotán is. Sokan szóltak hozzá. Speck Mihály fődiszpécser véleménye is majdnem tucatnyi embert késztetett vélemény- nyilvánításra. Ű ugyanis azt tette szóvá, hogy gyártás közben sokan nem nézik a minőséget, nem figyelik, mit gyártanak, és sokszor csak a legutolsó műveletnél derül ki például, hogy elfelejtettek menetet vágni a tubusra, vagy kimaradt egy betű, esetleg nem jól színezték a gyártmányt. Miért ez a figyelmetlenség, ez a közömbösség? Ezt kutatták, vitatták, hogy felrázzák az embereket; senkinek sem lehet közömbös az általuk gyártott tubus minősége, hiszen ha a megrendelők nem veszik át, megint hiába dolgoztak. Szenvedélyes hangon Ítélték el azokat, akik a terv mindenáron való mennyiségi teljesítésére törekednek. Nyeste Anna gépmunkásnő elmondta, hogy sokszor még be sem állítják rendesen a gépet, de máris elindul a gyártás, hogy a mennyiség meglegyen s emiatt aznap is 30—40 kiló selej tét gyártottak a sok ezernyi tubus helyett Hibátlan árut! Miközben a véleményék, ellenvélemények, a vita szikrái cikáztak a teremben, kint megdördült az ég és jó néhá- nyan aggodalmasan figyeltek a sötét felhőkre. Az egyik felszólaló, mintha erre reagált volna, elmondotta, hogy a nyári, őszi munkák időszakában a munkásnők közül sókan álmosan, fáradtan jönnek dolgozni, nem tudnak jól odafigyelni a gépekre, emiatt is sok a selejt, pedig a bel- és külföldi megrendelők joggal várják el, hogy hibátlan árut kapjanak a Mátravidéki Fémművektől. Ez volt a vita summázása, ennek jegyében mondták el javaslataikat a termelési tanácskozás részvevői és Krisztián István üzemvezető is ezeket figyelembe véve válaszolt. Igaz, a vitában a józan, megfontolt, okos tanácsok, érvek mellett érdekesebb, „haragosabb” hang is hallatszott. de ahogy ki lehetett venni, mindez azért történt, mert a tubusgyártók — joggal — nincsenek megelégedve eddigi teljesítményükkel és tudják, hogy ettől többre képesek. Ezért aki kívülről hallgatta a tanácskozást, mint a cikk elején említett fiatalember, joggal gondolhatta, hogy „valami zűr van” a tubusgyártóknál, pedig nem egymásra, hanem egymásért „haragudtak”. Annak a lehetőségét, módjait keresték, hogy miként lehet, az első nyolc hónap hibáit kijavítani, az év végéig pótolni a lemaradást, jobb minőségű, olcsóbb tubusokat gyártani a bel- és külföldi piac számára. Kovács Endre internacionallstik iirIIüiűm ~ A brjanszkl terület Szésesa nevű falujában felavatták az illegalitásban harcolt internacionalisták emlékművét. Az 1941-ben alakult illegális szervezethez tartozó és a szescsai fasiszta légi támaszponton dolgozó szovjet, cseh és lengyel alkalmazottak állandó kapcsolatot tartottak fenn a brjanszki erdők partizánjaival, a szovjet hadsereggel, német repülőgépeket tettek üzemképtelenné és fontos célpontokra irányították a szovjet bombázókat. Az ünnepségeken hazánk képviseletében a Magyar Partizán Szövetség háromtagú küldöttsége adózott kegyelettel a hős internacionalisták emlékének. Levél a távozói Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Elvtársak! A Népújságon keresztül értesültünk, hogy az otthoni munkahelyünk kommunistái, dolgozói otthon hagyott családunk segítségére sietnek ügyes-bajos dolgaik elintézésében. Nekünk, katonáknak nagyon jólesik a családunkról való gondoskodás. Meg vagyunk győződve, hogy ez az összefogás a ml legyőzhetetlen erőnk. Erre a gondoskodásra csak úgy reagálhatunk, hogy ígérjük az otthon maradottaknak, bízhatnak bennünk, becsülettel helytállunk, nem engedjük, hogy az ellenforradalmi reakciós erők rést üssenek a Csehszlovák Szoéia- lista Köztársaság testén, ezáltal veszélyeztetve a mi békés építőmunkánkat is. Jó munkát, viszontlátásra, Elvtársak: Varga Zoltán hadnagy fl kiállított gépek kaphatók is Mezőgazdasági gépkiállítás Verpeléten Szebbnél szebb gépek sorakoznak a verpeléti mezőgazdasági gépkiállítás színhelyén. A budapesti és mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyárak, valamint az ország különböző helyein lévő gyáregységeik termékei mellett felvonult a Vörös Csillag Traktorgyár, az Autóker és több külföldi gyártó cég gyártmányaival. Akad bőven érdeklődő is, hiszen a kiállítás országos jellegű, s mint megtudtuk, a kiállításra meghívták minden olyan gazdaság, termelőszövetkezet szakembereit, ahol szőlőműveléssel foglalkoznak. A most használatos és a jövőben gyártásra kerülő gépek nézőinek akad bőven látnivaló. A budaipesti mező- gazdasági gépgyár például a Rapidox gépcsalédot mutatja be. Újdonságnak számít a pneumatikus metszőollő, amely különösen a magasművelésű szőlők vastagabb vesszőinek metszésénél jelent nagy munkamegkönoyxtést. A mosonmagyaróváriak több gépük mellett elhozták az SZT típusú szőlőtárcsázó gépet, amely kétféle változatban látható a kiállításon. A csipkés-tárcsás gép különösen a magaaművelésű szőlőkben alkalmazható. Az Autóker speciális gépeket mutat be. A 2 tonnás Diesel-targoncás gépkocsi, az NDK gyártmányú létrás, valamint a szovjet és bolgár gyártmányú pótkocsik már most nagy érdeklődésre tartanak számot. A GAZ—51-es típusú gépkocsinak például 20 ezer forinttal leszállították az árát. Sokan megnézik a kiállításon a négyszemélyes lengyel utánfutót, amely szükség esetén még Trabant gépkocsival is vontatható. A Vörös Csillag Traktorgyár bemutatja az 50 lóerős gépét, amely hosszú időkig nem volt kapható. Régi kívánságát teljesíti az Agro- Iröszt azoknak az igénylőknek, akik DT 75-ös lánctalpasra vártak. Most kapható, hidra uiikétféle kivitelben, kával és anélkül. A szeptember 20-ig megtekinthető kiállításra naponta érkeznek a szakemberek, érdeklődőknek, s az AGROKER tájékoztatása szerint a kiállított gépek típusa kapható. K. B. Egri italkülönlegesség Palackban a törökverő Oj borkülönlegességgel bővítette a választékot az Állami Pincegazdaság. Az egri palackozó üzemben megkezdték a Törökverő elnevezésű különleges likőrbor palackozását. A Törökverő forgalomba hozatalával a választék bővítését, a magas igényű, Felkészültek az oktatási évre (Tudósítónktól): Az utóbbi években egyre többet foglalkoznak a MÄV hatvani csomópont pártalap- szervezeti és a szakszervezeti bizottságai a dolgozók világnézeti nevelésével. Egyre több azoknak a dolgozóknak száma, akik érdeklődnek a téli tanfolyamok iránt, nőtt a jelentkezők létszáma a marxista középiskolára. és az esti egyetemre. Az utóbbira zömében azok jelentkeztek, akik esztendők óta mint propagandisták dolgoztak. A pártszervezetekben egy bizottságot hoztak létre, melynek tagjái elbeszélgetnek minden dolgozóval arról, milj-en lehetőségek vannak a tanulásra, és hová kívánnak jelentkezni. E beszélgetések után már biztosították a megfelelő tankönyveket is. Gyurkó Géza: A PATAK — Ez az! — mutatta büszkén. — Ez? Az arcomon meghökkenést láthatott. Meg egy kevéske kajánságot. Most már kevésbé lelkesen, inkább egy kis makacssággal mondta: — Igen. Ez az. A patak. Amiről annyit meséltem. Nem tudom, észrevette-e, vagy csak véletlenül helyesbítette az igét: — .. amiről annyit beszéltem. A patak, amiről annyit beszélt, vacak kis madzagként, rongy-füves árokpartok között úgy vonszolta gilisztára fogyott testét, mint akinek nemhogy az óceán, de a következő áteresz is a véget és nem a beteljesülést jelentené. Sok vacak patakot láttam már életemben, de kétségkívül ez a vízfogyás volt a leghitványabb valamennyi között. A lankás táj, a ligetes, homokos, néhol köves környék, ha adott is hangulatot a messzibbről ide lankadó íaluszéllel, semmi esetre sem olyat, amitől egy valamennyire is takarékos festő a drága tubusa után nyúlna. — Tetszik? — kérdezte és aggódva nézett rám, mintha nemcsak a patak sorsa, de az övé is attól függne, mennyire önt el a gyönyör fuldok- lása a vízi bolhát is szomjan veszej- tő patakjától. Most mit mondjak? Én vagyok a hülye. Hagytam magam idecipelnl fél megyén keresztül, istentelen dűlőutakon döcögve, hogy megnézzem álma kora vízözönjét, amit nem látott harminc éve, de amiről úgy tudott beszélni, nem beszélni, mesélni, hogy az ember a görög mondák csoda vizeire vélekedhetett. — Csinos — nyögtem ki, de rögtön éreztem, hogy csapnivalóan ostoba kifejezést használtam. — Szóval, csinos — komorodott el az arca, és kissé zavartan, tanácstalanul beletúrt őszülő üstökébe. — Hát úgy értem,., szóval, hogy kedves kis vizecske — Vizecske? A Füsti gyerek ebbe fulladt bele... Tudod milyen vad tud lenni ez a kis patak? Fogalmad sincs róla. Mint ha megveszne, ör- jöngene a dühtől, hogy itt kell neki élnie, ilyen sivár tájon, ilyen szerényre fogyva néha... Csak belc- lépett a szélébe és már vitte is a víz... A falu alatt dobta ki a testét ..; Cigarettát kotort elő a zsebéből, s mintha valami szertartást végezne, belefújta füstjét a patak vizébe... — ... mindig ezzel riogatott az édes, mert hogy az a Füsti gyerek még neki lett volna a játszópajtása... Meg minden szülő azzal riogatta a gyerekét, el a pataktól... De mi jöttünk. Csak azért is jöttünk ide. a patakhoz. Gátat építettünk, úgy fürödtünk ... Már. amikor volt benne annyi víz. Meg panírhajóv-’l ka- lózosdit játszottunk... _ Régen ii i tiiit*«i i ír«.» ni Néztem a patakot és hallgattam őt. összevontam a szemem, néztem jobbra tartott fejjel, balra tartott fejjel, hiába, most még kacsának sem kellő vizecske ez. Valami madár hussogott el a fejem felett, hogy távolabb megbújjon a kukoricásban. Azt néztem. Milyen madár lehetett? — ... aztán csak ültünk a parton, hallgattuk, mit fecseg a köveknek a víz. Először kiröhögtek. Aztán már kértek. És én mindig elmondtam, mindig új meg új történetet mondtam el, hogy miről beszélnek a víz- csöppek és a kövek... Ezek a vízcsöppek még dadogni sem tudnak, nemhogy beszélni, állapítottam meg magamban, s most már egy kis düh is elfogott: meddig álldogálunk itt? S egyáltalában, mi a fenét akar ez a Sándor? Megőrült? Egy negyvenéves érett ember, uram isten, közgazdász, olyan száraz egyébként, hogy még a mosolya is csikorog, s elzarándokol ide, elza- rándokoltat engem is ide, ehhez a félig nyitva maradt vízcsaphoz... — ... aztán olyan pofont kaptam a Csuli Jóskától... nem is tudom már, mi volt a rendes neve... Csuli. Csak erre emlékszem. Szóval, olyan pofont, hogy nem hallottam tőle, csak láttam, hogy Magdi, a mesémért, a mesékért belém szeretett Magdi vihogva szedi maszaíos lábait a Jóskával fel a patakon... fel. Beletaposva a vízcseppekbe. Zokogni kezdtem. Csúfoltak. Még ’óbban sírtam. Azt hitték, hogy a pofon miatt. Nem értették, hogy én a vízcseppe- Icet siratom. A mesélő vízcsapokét, amelyeket eltapostak a lábak. Azt hiszem, akkor meséltem utoljára. Soha többet — nézett rám kicsit szégyenkezve. — Azóta nem is voltál itt? — Nemsokára a szüleim elköltöztek, be a városba... Nem, azóta egyszer sem voltam itt. Tudod — nevette el magát, kissé csikorogva, mint akinek nevetőizmai köze homokszemek kerültek, — az igazság az, hogy harminc év alatt folyóvá dagadt emlékezetemben a patak. Pedig, igazad van, vacak kis csermely. Vagy még az se ... Néztem a kis vízeret, amint vékonyan, de makacsul, évek, évtizedek szorgalmával kerülgeti az öklömnyi köveket, faágacskákat, leveleket, apró bogarakat és emlékeket sodorva cérnavékony hátán. — Sose szégyelld, pajtás — mondtam őszintén —, mindenkinek megvan a maga patakja. Kisebb, nagyobb. Ahonnan elindult. Ahová néha azért visszatér. Se magad, se a patakot ne szégyelld Szép, kedves kis patak ez. Én mondom... — Ügy gondolod? — Ügy... Elmerülve bámulta egy ideig a bé- kaugrásnyi széles két part között agonizáló vízerecskét, aztán felderült arccal nézett rám... — Hát nem folyam, az biztos. De tényleg kedves. Hangulatos. Sőt romantikus. Mi lehet vajon azzal a Magdival? — tűnődött el egy pillanatra, hogy nem tudtam, emlékezik-e, vagy csak a letűnő napot figyeli, hogyan birkózik a duzzadt bendólű felhőkkel. különlegességeket kedvelő és kereső italfogyasztók mesz- szemenő kielégítését kívánja szolgálni az Állami Pince- gazdaság egri főpincészete. A Törökverő a legjobb minőségű fehér alapborokból készült, aranysárga színű, finoman fűszerezett, több évig érlelt likőrbor. A közkedvelt egri borokra jellemző különleges illat- és zamatanyagokkal rendelkezik. Kellemesen édes, szeszfoka pedig 21 maligan. A Törökverő külső megjelenésével is elegáns. Göm- bölyded, hosszú nyakú, hét- decis fehér üvegekben kerül forgalomba. Az elSŐ 2000 palackos szállítmányt szombaton már elszállították az árusítóhelyekre. Az idei öszön összesen százezer palack T8'- rökvcrőt töltenek, illetőleg hoznak forgalomba kimondottan belföldi értékesítésre. A kereskedelem igénye máris jelentős. így várhatóan az egri, valamint a fővárosi boltokon kívül az ország legkülönbözőbb vidékein is árusítják majd. Logika „Az út lezárva!” — hirdeti a tábla. Tehát emberek bukdácsolnak az árkok, gödrök, tör- melékkupacok, malomkeréknyi kövek, drótok közepette. Óvatosan bukdácsolnak, mert u&ye olvasták, hogy az „út lezárva”, S így tudják, hogy bo- katöréstöl a nyaktöríslg számos apró kellemetlenség fenyegetne okét, ha nem olvasták volna ni front,osan és tüzetesen • táblát miszerint „Az út lezárva” Egy férfi esik most most «ÍV útépítő munkás nyakába, hogy az nem Is állja meg szó nélkül, ráförmed a lezárt út vándorára: ~ A mindrnségelt magának., «át nem tud olvasni? Miére Ma amikor lezártuk az utat, — Semmi köze hozzá — fér. med vissza sértett önérzettel az egyensúlyát visszanyert férfiú — ...és maga nekem I« ne dumáljon. Maga nekem Itt dolgozzon. Ott megyek, thai akarok! Az útépítés mestere eltátje a száját ekkora szemtelenség hallatán, s nyögni Is esak enynylt tud: — A minden»... Nincs igaza és mekkora a szája... — Ha igazam lenne, nem lenne ekkora — válaszol fölényes és kétségtelen logikával a lezárt útnak fittyet hányó férfiú. Aztán kimászik a gödörből, amibe közbe beleesett és büszke megelégedettséggel töri a bakáját tovább. Az üt lezárva! A szellem nem! ( ó) Miuimg3 ■ 1966. szeptember 15., rasingß
