Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

Az orvos szerint mindazok, akik ezeket az új házakat építik, tiszte­let a kevés kivételnek, csak eggyel törődnek, hogy leteljen a napi mű­szak. Mindegy hogyan, csak letel­jen és a pénzt fel lehessen venni a bérfizetés napján. Nem törődnek azok semmivel, nem érdekli őket, hogyan változik rossz munkájuk nyomán ürömmé az öröm, — mert nincsen bennük egy makulányi hi- hivatástudat sem. A mérnök szerint az orvosok — tisztelet a kevés számú kivételnek —, csak a pénzre mennek és nem a gyógyításra. Hol vannak már a régi „doktor bácsik”? Sehol. Hiva­talnokok lettek, akik éppen úgy né­zők az órát. mint gépírónő a hiva­talban. Ott a baj, hogy a legtöbb or­vosból manapság, ha volt is egyál­talán. régen kihalt a hivatástudat. A városi munkás szent meggyő­ződése, hogy a szövetkezeti tagok legtöbbje csak azt nézi. hol és ho­gyan lophat minél többet, mert fü­tyül a földre, meg arra. hogy mit és mennyit terem az a föld; míg a szövetkezeti tagok azt mondják, hogy az ipari munkások elfusizzák az életüket, gyúrják a normát, de eszük ágában sincs, hogy azért a drá­ga pénzért jó árut termeljenek. Mi­nek, úgyis megveszi a falu. Egyszóval: szidjuk egymást. Ha a kép — szándékosan — túl­zó is, ha a megfogalmazás nem is egészen pontos és nem is ennyire általános, de: szidjuk egymást. Más szóval: nem becsüljük egy­más munkáját. Felépül egy új vá­rosnegyed. Sok hibával? Hát igen. *Z*\. Tf'rzsttX. ___ Megbecsülni, hogy megbecsüljenek Hiba is akad, talán nem Is kevés, mert olyan ember is akad és talán még mindig nem elég kevés, aki úgy dolgozik, mint ahogy az üstö­kös rohan az égen, s nem úgy, mint a csillag. Ám, a városnegyed mégis új, szép. a miénk, sok emberi alko­tómunka testesül meg benne: a ter­vezőé, a megvalósítóé, a mérnöké, a kőművesé, a technikusé, a segéd­munkásé. Mégsem ezt látjuk, hanem a hi­bát. Pontosabban ezt nem is látjuk, ez van. na és aztán ... Csak a hi­bát látjuk, ami van és ez kiváló al­kalom arra, hogy ne becsüljük a másik munkáját, — a megbecsülés­re méltó munkáját. Az orvos morogva. Igaz, a tizedik betegétől jön. s már napok óta őmaga sem egész? s:°s, de gyógyít szóval is, gyógyszerrel is. De az or­vos mogorva. Az orvosok mogorvák. Valahol, valamikor egy orvos pénzt követelt. Az orvosok pénzt követel­nek! Csökken a csecsemőhalandó­ság, a tüdőbaj. növekszik az átlag­életkor, a néhány éve még halálra ítéltek ma már visszanyert egész­séggel dolgozhatnak tovább. Nincs hivatástudat az orvosokban. Fecse­gő lebecsülése a másik munkájá­nak. A pedagógusnak fogalma sincs a gyermekneveléshez. Az esztergályos mintha bugylibicskával dolgozna. úgy érti és szereti a szakmáját. A tsz-paraszt csak lop és nem dolgo­zik, mert van köztük néhány, talán jó néhány is, aki ésszel, szívvel, vagy éppen a belső rend rendetlen­sége miatt nem érte még fel. hol és hogyan él és miből él. Az útépítő csak kátyúkat épít, a fűszeres csal, a gebines felvizezett italt mér. — egyszóval szidjuk egymást. Közben azonban az ország épül. Szépen .gyorsan épül. Mert az épí­tők általában és jobbára, nagyon szeretve azt, amit csinálnak, szor­gos és szakértő emberek. Az orvo­sok gyógyítanak, tudományos kuta­tásokat végeznek, országhatáron till is jól ismertek, mert élnek és volt már rá példa, hogy haltak is a hi­vatásukért. Az aszályos, kegyetlen év ellenére nincs különösebb gond a piacon és néhány termékféleség­ben kezdünk felzárkózni a mező- gazdaságban is a világszínvonalhoz. Mert a szövetkezeti tagok zömé nem lop, hanem dolgozik, nem lóg, ha­nem veszekszik, ha valamit nem lát jól: szereti a földet, szereti azt, amit csinál.. -. :.. és így tovább. Néhány nemzeti szokásunkról Is­mertek vagyunk. Van. ami büszke­séggel tölthet el. s van. amire nincs okunk büszkélkedni. Még a nagy étvágyunkra sem! De mintha ez a kölcsönös és „nemzeti összefo­gássá” szélesedett specialitásunk kezdene már nagyon is önlebecsü­léssé, rosszízű hírünkké, pontosab­ban hírhedtségünkké válni. — Maguk nem büszkék semmire? — kérdezte egy külföldi szűkebb hazai körben, amikor a kör tagjai mély önbirálatlal mindig a mások szakmája írást, lefestették a hazai közállapotokat. — Dehogynem — mondták kórus­ban és mondták kórusban, hogy mire büszkék. Sokat mondtak. Sok minden eszükbe jutott, annyi min­den jutott eszükbe, hogy közben nem jutott eszükbe, miszerint most meg túlzóan. rózsaszínre festve mindent — hencegnek. Hát ne mondjuk el — akár — a másik szakmájáról, a más munká­járól a véleményünket? Ne legyen bíráló szavunk saját munkánk iránt? Legyen. Sőt: még több és még következetesebb. De legyen el­ismerő szavunk is, még több és még őszintébb, még dicsérőbb és még hálásabb azokkal szemben, akik erre valóban rászolgáltak. Megbecsülni, hogv megbecsülje­nek. Tisztelni, hogy megtisztelje­nek. Példásan dolgozni, hogy’ dol­gozva adjunk példát. Jelmondatok? Lehet, De a jelmondatoknak is le­het azért igazságuk! !.. és a tisztelet még nem köte­lez. A hibák elhallgatására. V­Visontcz és a város Amennyi örömet, legalább annyi gondot is okoz a na­gyobb arányú városfejlesztés. Ezt találjuk Gyöngyösön is, ahol a visontai bánya- és erőmű építésének kommuná­lis következményei jelentkez­nek. Százával épülnek a la­kások a városban, ezrével költöznek ide az új lakók, és ez az új helyzet sajátságos feszültségeket is teremt. Erről és a megoldás lehető­ségeiről szeretnénk most szól­ni. Annak a. tanácsi vb-üLés- nek a megállapításait is fel­használva, amelyen részt vett Léván Ferenc nehézipari mi­niszter és Szurdi István bel­kereskedelmi miniszter, Gyöngyös országgyűlési kép­viselője is, valamint az érde­kelt vállalatok vezetői. Előbb a nehézségekről Melyik város nem örülne annak, ha területén rövid idő alatt több száz lakást építe­nének fel? Ha ez a városfej­lesztés nemcsak a lakások számának növekedését von­ja maga után, hanem a váro­siasodást is. Már csak azért is fogadjuk örömmel az ilyen nagyszabású építkezést, mert minden helybéli lakos lokál- patrióta is: érzékeny szűkebb környezetére. A visontai beruházás hatá­saként is Gyöngyösön 8/A la­kótömbben több mint hat­száz, a Mérges utcai lakó­tömbben ezer és a „városka­puban” mintegy kétszáz la­kás készül el. Ezeknek a la­kásoknak túlnyomó többségé­vel az erőmű és a bánya szakember-ellátását biztosít­ják. Mintegy ezer család be­telepítéséről van szó. Az „ide­genek” nagyjából huszonöt százalékkal növelik meg a város népességét. Elgondol­koztató adat. Az elmondottakból kitűnik, hogy Gyöngyös „őslakói” ezekből a lakásokból csak kisebb mértékben részesül­nek. Pedig mintegy ezer jo­gos lakásigénylőt tartanak nyilván a szakigazgatási szer­vek. Köztük olyanokat, akik­nek mostani lakása életve­szélyes. Hogyan értik meg ezek, a már több éve lakásra váró családok, hogy nekik még továbbra is türelemmel kell lenniük, az egyre sza­porodó új házak nem az ő jö­vendő otthonukat foglalják magukban? Szinte sehogy sem értik meg. Indulatos kirohanásaikat naponta hallhatják a tanács dolgozói. Mégsem mondhat­nak mást válaszként: Türe­lem, türelem! Aztán ott van a víz. Űjabb feszültség forrá­sa. A város a déli részen te­rebélyesedik. Az itteni házak­bán csak kivételes esetekben „süket” a vízcsap. De a város közepétől északra már szinte megszokott a vízhiány. Az idén nyáron sikerült javulást elérni ugyan, de ez csak a je­lenlegi állapotban ad egyen­súlyt. A további építkezések ezt feltétlenül megbontják. Elkerülhetetlenül kialakul tehát olyasfajta közvélemény a régebbi lakók körében, hogy hátrányos helyzetüknek a bevándorlók az okai. Az ős­gyöngyösiek miattuk szorul­nak háttérbe. Végül: a megoldásról Az említett tanácsi vb-én tulajdonképpen az igények, szükségletek és a kötelezett­ségek körvonlazásáról esett szó. Valahogy úgy: milyen feladatokat kell megoldaniuk a helyi államhatalmi szervek­nek a felettes hatóságaik se­gítségével, és milyen felada­tok megoldásában kötelesek a visontai beruházók arányo­san részt vállalni? Korábban ebben a részvál­lalási arányban keletkeztek viták a városi tanács szervei és a beruházók között. Most határozottan kimond­ták: a kölcsönösség és a kor­rektség szabja meg a felek együttműködését. Gyöngyös kommunális gondjainak meg­szüntetésében érdekeltek a visontai beruházók is, hiszen dolgozóik ebben a városban telepednek le, itt laknak, itt akarnak szórakozni, műve­lődni, sportolni, korszerű kö­rülmények között pihenni, egyszóval: élni. Ezeknek az igényeknek a kielégítését nem lehet egyedül a városi ható­ságok nyakába varrni. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter felszólalásában több nyitott kérdést egyértel­műen megválaszolt. Vegyük sorba a legfontosabbakat. Ilyenek: a vízmű bővítésének, a szanálási költségeknek, a kulturális és szociális létesít­mények megépítésének ará­nyos költségeit a beruházók magukra vállalják. Ezekben a kérdésekben vitázni sem érdemes, hiszen érvényes, fel­ső szintű határozatok írják elő a beruházók kötelezettsé­geit. De számot kell vetnie min­denkinek a realitásokkal is. Magyarán: csak annyit való­síthatunk meg esetenként a jogos igények kielégítéséből, amennyire pénzünk futja. Máról holnapra nem lehet a semmiből mindent elővará­zsolni. Kevés a bölcsődei fé­rőhely? Igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy a vízellátás gondja sem oldódott meg a jövő szempontjából. Még évekig kell vállalni olyan ne­hézségeket is, hogy nincs minden utcában korszerű burkolat és közvilágítás, az üzletek száma nem elegendő és így tovább. A sort lehetne folytatni. A gyöngyösiek türelmetlen­sége érthető, de jószerint csökkenthető is lehetne, csak a közvéleményt gyakrabban és mélyrehatóbban kellene tájékoztatni a város adott helyzetéről és további jövő­jéről. Az emberekkel felnőtt módon kell szót érteni, őszin­tén kell eléjük tárni a reali­tásokat. Érdemes Hazai Bélának, a megyei pártbizottság titká­rának szavait idézni befeje­zésül. A tanács vb-én többsüt kö2ött ezt mondotta: Tudjuk, hogy egy ilyen hatalmas be­ruházás, mint amilyen a vi­sontai is, gondokkal jár együtt. De mi, Heves megyei­ek, gyöngyösiek bármikor szí­vesen vállaljuk ezeket a gon­dokat, hiszen ezek megyénk lakosságának jobb életkörül­ményeit teremtik meg végső soron. Kellemes gondok ezek. G. Molnár Ferenc Irtó szeretek repülni. A te­levízió előtt. Mozgatom a bot­kormányt, zúgok, mint a pro­peller, megbillentem a vállai- mat, hogy jelt adjak a leszál­lásra. Izgi dolog. Most bent ülök a gépben, üvöltenek kint a motorok, fölényes sápadt­sággal figyelem, hogyan gurul mind gyorsabban a gép és... éppen tegnap olvastam, hogy felszállás közben felrobbant és szénné égett Kuala Lum­purban egy nyolcvanszemé­lyes gép. Igaz, az Kuala Lum­purban volt, s különben is, a statisztika szerint a légi sze­rencsétlenségek száma csak töredéke a közúti balesetek­nek. Na, ja, de ha pont én leszek a töredék? Mindenesetre rá­gyújtok. Ha megtalálják ron­csaimat, lássák, hogy én nyu­godtan dohányoztam, feszte­lenül fújtam a füstöt... — Nem látja a kedves utas? — néz rám szigorúan a légi­kisasszony és mutatja „No smoking.. V — Semmi baj..'. Nincs is szmókingom — szellemeske- dek elcsukló hangon és látom, hogy a légikisasszony fanyar mosollyal nyugtázza szel­lemeskedésemet. Már megint egy hülye utas. Kecsesen ki- ráncigálja görcsös ujjaim kö­zül a cigarettát, eloltja és máris indul a gép vége felé. Igaza van, ha robban ez a gép, akkor ugye elöl robban és nem hátul. Aki hátul van. az legalábbis biztosabban túl­éli az ilyesmit. n At t A r r\IA Dunaújvárosban óriási kohó­ul IU9I J'Oiluni/U gáztárolót építettek. A 86 mé­ter magas, 150 ezer köbméteres tartály nyomáspróbáit rövide­sen megkezdik. (MTI-foto — Szilágyi Pál felvétele) Felállók én is, nem hagyom magam a lángok martaléká­nak ... — Tessék kérem leülni és visszacsatolni az övét — nyom vissza a légi agrtsszió a he­lyemre és elkezd az övem kö­rül babrálni. Máskor tetszene a hosszú ujjak eme játéka, most gyanús... Beköt engem ide, hogy kiugrani se tud­jak. Leköt, mint hóhér a vil­lamosszékre a halálra ítéltet. Felháborító. Az ember legele­mibb szabadságjogát kötik itt le: hogy szépén és dacosan nézzen szembe a halállal... — És, ha lezuhanunk? — kérdem érces hangon. Né- hányan rám néznek, hallom, amint faggatják a dajkámat, hogy rosszul van-e az az úr, mert hörögve beszél, a kis­asszony megnyugtatja ókat. hogy semmi bajom, pedig en­gem kellene megnyugtatnia, mert teatyaúristenszentség, hol a föld? A föld sehol. Ab­szolúte sehol. Mint mosóteknő habján a rongyos fuszekli úgy lebegünk a felhőkön Alattam semmi, felettem sem­mi: kész őrület. — Zuhanunk! — sikoltok fel hirtelen, hogy az erősebb idegzetnek is megborzonga- nak... — Légzsák, kedves utas — tapasztja a kezét a számra az égvilágon mindent tudó és mindent megmagyarázó légi- maneken, hogy nem kapok le­vegőt. Elernyedek. Mindegy. Itt már csak a halál biztos, ami bizonytalan, hogy mikor zuhanunk. Nekem itt ne ma­gyarázzon senki. Könnyű a kisasszonynak. Van neki biz­tos ejtőernyője, meg a pilótá­nak is, van, sőt, biztos, hogy a protekciós utasoknak is van... Nekem nincs. Se ejtőernyőm, se protekcióm. Csak egy nek­rológom lesz. Amilyenek ezek, még az se lesz. örülni fognak, hogy meghaltam... Igen ... biztos, hogy zuhanok. Ha más nem, én biztos, hogy le is zu­hanok. Tőlem megkérdezték, hogy kötök-e életbiztosítást. Nem kötöttem. Gyilkosokkal nem kötök üzletet. Felnézek: egy pohárka ko­nyak áll előttem, és a stewar­dess. Értem. Részegen jobb elviselni a halál gondolatát és pillanatát. Férfi vagyok, elvi­selem. Ide a konyakot. Még egyet, légi angyal, hadd lássa mindenki, hogy tudok lezu­hanni, én, aki férfi vagyok a repülő férfiak között. Ha még egyet lehetne. Lehetett! Égész kellemes ez a konyak. S ha jól meggondolom, már csak ötven százalék az esélye, hogy lezuhanjak. A fele úton vagyunk, tram tallárom haj... És végeredményben itt nem is „Jó alakkal rendelkező...”(?!) (A fontoskodás nyelvi formáiról) A címben idézett szerkezet a következő mondat alkotó része: „Jó alakkal rendelkező nővel házasság céljából leve­leznék”. A hirdetés szövegé­nek megfogalmazója tehát jó alakú, csinos, formás, szemrevaló, takaros nőt óhajt levelezőtársul. Egyszerű köz­lése azonban a rendelkezik ige felesleges használatával színtelenné, hivataloskodóvá és fontoskodóvá vált. A rendelkezik ige újabban annyira elterpeszkedik szó­ban és írásban, hogy feltét­lenül rostára kell tennünk a vele elkövetett leggyakoribb hibázásokat. Csak egyetlen­egy napon a következő példá. kát sikerült lejegyeznem: „A fiú jó modorral rendelkezik”. — „A főkönyvelő nagyobb hatalommal rendelkezik a kelleténél”. — „Lányomat felvették a főiskolára, mert jó ésszel rendelkezik”. — „Nagy befogadóképességgel rendelkező raktárt építet­tünk”. — „Szakképzettséggel rendelkező állattenyésztőket keresünk”. — „önnyugdíjjal rendelkező idősebb hölgyet alkalmazunk”, stb., stb. A felsorakoztatott példák­ban feleslegesen vállalt nyelvi szerepet a rendelkezik sző. Használatával valameny- nyi példamondat nyelvi for­mája fontoskodóvá, kö- rülményeskedővé, hivatalo­san nagyképűsködővé vált. A mondatok megfogalmazói a könnyebbik utat választották: nem keresték meg az egy­szerűbb és világosabb nyel­vi képleteket. A tágas jelző például egyértelműbb és szí­nesebb fogalmazást eredmé­nyez, mint a helyette hasz­nált szószátyár „nagy befo­gadóképességgel rendelkező” terpeszkedő kifejezés. A rendelkezik ige azonban jogos és hasznos nyelvi sze­repet tölt be akkor, ha hasz­nálatával a következő rokon- értelmű sorba illeszkedik be­le: utasít, előír, intézkedik, megszab, elrendel, irányit, meghagy, parancsol stb. Mondjuk és írjuk tehát bát­ran : Csak az apa rendelkezik a család vagyonával. Rendel­kezett arról, mit vegyenek meg stb., stb. Dr. Bakos József, e nyelvtudományok kandidátusa • lehet durrdefektet kapni... És fának sem rohan a gép, nem igaz? Tram tallárom, haj... Egész jó ez a légi konyak... He még egyet lehetne.., Lehetett! Ejtőernyő nincs, konyak van. Kit érdekel itt egy vacak ejtőernyő. Majd konyakkal ugróm. Dehogyis ugróm. Én ugróm, és a konyak marad? Tram tallárom haj. Nem tu­dom, mit vannak oda azzal az űrhajózással. Gyerekjáték az egész. Az űrhajós ül, az űrha­jó megy és kész. Megy a fehér hátú bóbitás galambom, val­lómra szálltj úgy szólt hoz­zám ... — Ha lehetne, halkabban, kedves utas! — Lehet, angyalkám... Égy puszit o berepülő pilótának és halkra fogja a motorját... Né. mi az... megérkeztünk1 Hol egy másik gép, utazom Kamcsatkába, drága tuba an­gyalkája a légi utazásnak... Másnap itthon. — Milyen volt a repülőút, izgi? Könnyed, fölényes ásítás kí­séretében: — A, semmi az egész. Mint­ha liften mennél, csak vízszin­tesen és tovább tart... (egri) 1963. szeptember

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom