Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-25 / 199. szám
Én még Írtam palatáblára. Palavesszővel természetesen. A fekete, egyik oldalán vonalkázott, a másikon kockázott táblácska lyukasztott fakeretéből, vékony madzagon aprócska szivacs lógott, s ha a tábla a hónom alatt volt, a kis szivacs, mint valami ingaóra ingája, fityegve mérte lépteim szaporázását. És arra is emlékszem, hogy évekkel ezelőtt képtelen voltam megértetni a fiammal, hogy miért nem kékbe és nylonba borított füzetekkel, cipzáras tolltartókkal, körzőkkel, színesekkel, aktatáskával mentem én is iskolába immáron évtizedekkel ezelőtt... — Ugyan már, hiszen ötven fillér egy füzet — mondta olyan hangsúllyal, mint akinek kellő érzéke van ahhoz, hogy fölényes magabiztossággal intézze el a gyermeket mindig becsapni akaró felnőttek társadalmát. És arra is emlékszem, hogy nekem, nekünk nem izgalmas és szinte ünnepi, - nem jóízűen drukkos, büszkén lelkes és várakozó időszak volt ez a mostani, — az iskolaév kezdete, hanem a szorongásé, az összeszorított szájú, az összevont szemöldökű, sóhajtozó matematikai zsenik végnapjai. Mert szinte matematikai zsenialitás kellett ahhoz, hogy minden meglegyen: a lakbér is, a tandíj is, a kenyér is, a füzet is, a cukor és Palatábla és történelem a zsír is, meg a cipőtalpalás is: Am hiába volt minden: valami mindig és örökké hiányzott. Hol egy tankönyv, hol néhány füzet, hol a cipőtalpalás, hol a cukor a teába, a tejeskávéba hol maga a tej és a malátakávé, hogy reggelire rántott leves terítsen ünnepi lakomát az iskolaév kezdetét köszöntőn. Itt ülök az írógép előtt és megdöbbenve kell tudomásul vennem, hogy életem — gondolom — delén, java férfikorom idején, még csak imitt- amott ősz hajszálakkal, de már én, lám már én is történelem vagyok. Történelmi alak. Amire én, a magát még fiatalnak, a holnapokat messzinek és szinte végtelennek tekintő és kincses szigetnek tartó ember visszaemlékezem, az már történelem. Tankönyv-anyag. Vizsgatétel. Egyformán messze esik a mai kor gyermekétől az én gyermekkorom és a napóleoni háborúk kora; az én palatáblám és a maroknyi kis szivacsom kora, meg az iskolamesterek kora, a régi sárospataki, debreceni kollégisták kora ... Én is, te is, mi mind valamennyien túl a harmincon, de még jóval innen az ötvenen, mi már mind valami soha elő nem fordult, soha nem látott és hallott kettősség hordozói lettünk : élünk vagyunk, tervezünk, számítunk és számítanak ránk, ugyanakkor emlékeinkkel oly korba szállunk alá, „mikor gyereknek átok volt az anyja — s az asszony boldog volt, ha elvetélt — ... — mikor a költő is csak hallgatott... Radnóti költészetének igazságát az én emlékeim, az én emlékeim igaz tragikusságát a költő hexaméterei igazolják, tanúként tanúsítják. De félre az ostoba rezignációval. Emlékeink nemcsak történetiek, de történelmiek is. Nemcsak az adatott meg nekünk, hogy sejtjeink, izmaink villanásaival visszaszállni tudjunk a mély sötétségbe, de az is, hogy lássuk mit tettek ezek az izmok azért, hogy emlékeink valóban történelmi rekvizítumokká váljanak és azok is maradjanak; Ügy látszik, mégis öregszem! Vagy korom osztályosai mind így vannak velem együtt? Űj iskolaév kezdődik és én meditációba kezdek. Tankönyvet, ruhát kell venni, morogni azért most is, mert a pénz az ma sem elég, mert a pénz legfőbb tulajdonsága, hogy bacilusként osztódva is kevés lenne; arról kellene írni, szólni, töprengeni, hogy megint jön a szülők drukkja, a diák drukkja, a pedagógusok drukkja, — ehelyett a múlt szegre akasztott iszák- jában kezdek el kotorászni. Arról kellene szólni, hogy korszerű tanítás... hogy korszerű világkép... hogy életre nevelés... hogy az iskola és a szülői ház... hogy a mai fiatalok és a mai öregek ... hogy és hogy és hogy ... Uram ég, mi mindent lehetne és kellene elmondani most, amikor újabb tíz hónap kezdődik és ezzel a nyárnak is vége, az ősz is megkezdődik. .. Én meg azon töprengek, hogyan is lehetek, lehettem történelmi figura, élő lecke, akinek, ha jól meggondolom, nem is nagyon hisznek. Mert a mesét jó és szép dolog meghallgatni, mert a mese jó és szép, dehát lehet igaz egy mese? Ugyan! Pedig istenemre mondom, igaz volt. <k h uSklsik Bornírt és nepper...?! Két olvasónk is megkérdezte, szükséges-e, s helyénvaló-e a címben idézett két idegen szó a következő szövegösszefüggésekben: „Ádám Schaff könyve (Bevezetés a szemantikába) egy sor bor- nírt előítélet eloszlatásához járult hozzá ..(Valóság, 1968. 7. sz. 99.) — „Rendőrkézen a bútornepperek királya ...” (Népszabadság, 1968, júl. 28.) Az igényesebb megfogalmazásban nyelvi szerephez juttatott „bornírt előítélet'* jelzős szerkezetből valóban „kilóg” a bornírt idegen szó, hiszen ezt a francia származású, de közvetlenül a németből átvett idegen hangsort ritkán szoktuk ilyen jellegű szövegkörnyezetben használni. Különben a korlátolt, határolt, szűkre szaHázalókedvezmény Ä nyári—őszi időszakban igen sok személyi tulajdonban levő lakóházat tartaroz- nak, újítanak fel. Ennek ösztönzését segíti a házadókedvezmény. Ilyen kedvezményt akkor engedélyeznek, ha a lakóházat a természetes elhasználódás, vagy bármely más ok következtében beállott rongálódások miatt felújítják, tatarozzák, vagy helyreállítják. A háztulajdonos, — ha a felújítási házadó-kedvez- ményt igénybe kívánja venni —, a munkálatok megkezdése előtt legalább nyolc- nappal adja be kérelmét az illetékes tanácsi adóügyi csoportnál. Az üzemi balesetek ügyében több fontos törvényességi határozat hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. Súlyos szerencsétlenség történt egy vállalati építkezésnél. Munka közben az egyik szerelő a létráról leesett, koponyaalapi és csigolyatörést, valamint agyrázkódást szenvedett. Hosszú ideig kezelték kórházban, majd havi 1650 forint rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg részére. Ezek után a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatósága a szerelő 8 évre iáró rokkant- nyugdíjának megfelelő 158 ezer forint, továbbá 44 ezer forint segélyezési költség megfizetését rótta ki a vállalatra. Ebinek hatályon kívül helyezéséért a vállalat a SZOT ellen pert indított. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, ame'.v á keresetet elutasította. A határozat irányelvül szolgáló indokolása a következőket mondta ki: i4 menyasszony kalácsa inkább egy díszes toronyhoz hasonlít, amely sok-sok apró mézeskalácsból készült. Mérete, mint a képen is látható, elég nagy, általában két méter fölött van. A készítője Király Istvánná, a híres boldogi népi együttes vezetője. Boldogon nem múlhat el lakodalom anélkül, hogy egy ilyen kalácsot ne kapna a menyasszony. — Hány mézeskalácsból készült? — Körülbelül hétszáz darab van rajta. Az apró, színes, különböző formájú mézeskalácsokat, babákat, huszárokat, szíveket Aszódon készíti egy mézeskalácsos. — Mikor viszik ezt a lakodalomba? — Éjfélkor, az úgynevezett hérész után. Két népviseletbe öltözött legény szokta vinni a menyasszony keresztanyjának ajándékát. __ És mi lesz a sorsa? — A menyasszony tánc után amikor már mindenki odaadta az új párnak szánt ajándékát, a menyasszony minden vendégnek ad belőle egyet-egyet, mintegy jelképként, hogy ilyen szép és édes legyen a házasságuk. (Foto.; Kiss Béla) A Legfelsőbb Bíróságon dőlt el Munkakezdés előtt kőtelező a munkavédelmi ellenőrzés Az igyekezet nem róható fel gondatlanságként Daleset kiküldetésből hazatérőben — A baleset napján, munkakezdés előtt a művezető a munkahelyet nem vizsgálta meg. sőt. oda se ment. A másik művezető is csak két nappal korábban járt a helyszínen. A sérültnek a brigádve- zető mutatta meg. milyen munkát kell elvégeznie, de azt már nem mondta meg. hogyan. mert munkakezdés előtt ő iR eltávozott. Tehát a vállalat megbízottai súlyos mulasztást követtek. el-Ugyanis: munkakezdés előtt a munkahelyen a gépeket berendezéseket meg kell vizsgálni, vajon a munkavédelmi előírásoknak megfelelnek-e. Ez az ellenőrzés akkor is kötelező, ha a munkát szakképzett ember végzi. Tanúk vallották, hogy a szóban forgó munkánál a magasban kellett dolgozni. de sem álláscsinálás- hoz szükséges deszkaanyag, sem megfelelő létra nem volt Pedig a Szerelőipari Baleset- elhárító és Egészségvédő Öró- rendszabály értelmében olyan munkákhoz, amelyeket talajszintről. padlóról, vagy más állandó jellegű, biztonságos helyről elvégezni nefn lehet, állványt kell létesíteni. Továbbá, ha — az adottságok, vagy a munka természete következtében — állvány nem építhető, más módon jjell a dolgozót a leeséstől megvédeni. Ennek a kötelezettségnek azonban a vállalat nem tett eleget, a reá kötelező óvórendszabály foganatosítását elmulasztotta. Ez a mulasztása az üzemi balesettel összefüggésben van. ezért kártérítéssel tartozik. Egy bányavállalat hegesztője a műszak befejezése után azt. az utasítást kapta, hogy egy megrepedt csővezetéket a lejtős aknában sürgősen javítson meg. Bár a hegesztő a nyolcórai munka után fáradt volt. mégis leszállt a bányába. A szükséges szerszámokat két kézben vitte. Miközben a munkahely felé ment. á csőrepedés következtében vizes falépcsőn megcsúszott, elesett és rÚIvos sérülései miatt hosz- szabb ideig táppénzes állományban volt. Ilyen előzmények után a táppénze és átlagkeresete közti különbözet megfizetését, kérte, de a vállalat elutasította. így döntött a járásbíróság is megállapítva. hogy a baleset kizárólag a munkás gondatlansága miatt történt, mert mindkét kezében szerszám volt és ezé'-t nem tudott kapaszkodni. A legfőbb ügyész törvényességi óvására a Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte és a vállalat teljes kártérítési kötelezettségét megállapította. Az egyik szövetkezet alkalmazottja üzemi építkezésük műszaki átvételénél vett részt maid saját autóién hazaindult. a szomszédos községbe. Útközben a kocsi árokba fordult és a szerencsétlen ember kórházba szállítás után meghalt. Az özvegy kártérítési igényét a szövetkezet azzal utasította el. hogy férje közúti balesetet szenvedett és így a következményekért nem felel. Az asszony pert. indított. amely törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol elutasították. — Valamely vállalat felelőssége akkor állapítható meg. ha a dolgozót a sérülés munkaviszonya keretében érte és a vállalat működési körébs tartozó, vagy működési körén kívül eső. de általa elhárítható okra vezethető tússzá — hangzik a határozat. Bár az elhunyt kiküldetése munka- viszonya keretében történt, azonban a baleset, oka az i>*it. hogy kiküldetéséből hazatérőben ismeretlen körülmények között az árokba bukott. Ezt az okot pedig nem lehet a vállalat működési körébe esőnek tekinteni, vagy olyannak, amit elhá rí tiltott volna. Ilyen körülmények között anyagi felelősség nem terheli és kártérítéssel sem tartozik. H. E. bott, elfogult, szűk látókörű jelentéseket teljesítő francia bőmé szó adott alapot a közvetlenül németből átvett bornírt (bárgyú, ostoba, korlátolt) hangsornak. Nem tartjuk szerencsésnek, hogy ez az idegen szó már igényesebb szövegösszefüggésekben is nyelvi szerepet vállal. Eddig ugyanis csak argószerű használatáról van adatunk és tapasztalatunk. Maradjon is meg az igénytelenebb beszédben és írásban. A másik idézett szövegben már egy tipikusan zsargon-, illetőleg tolvajnyelvi szó jelentkezett feleslegesen. Az argóban valóban gyakran vállal szerepet a nepper idegen szó. Héber eredetű, " s eredeti je- . lentése házasságtörő, illetőleg szemérmetlen. A németben a következő hangalakokban funkcionál: Nepper (árdrágító, csaló), Nepperei (át- ejtés, árdrágítás), neppen (csal, átejt, becsap). Reméljük, hogy ez az idegen szó sem terjed el szélesebb körben, s különösen óvakodjunk a használatától az igényesebb fogalmazásban. Jellemzés kedvéért is csak akkor éljünk vele, amikor a szövegösszefüggésből jelentése is kitűnik. Dr. Bakos József a nyelvtudományok kandidátusa En, Don Miguelle de Santa Clara... — Buenos Dias! — köszöntem be az Úra- és Ékszerboltba, s félretolva az ott tolongó, lármázó, cek- keres, táskás, kalapos, kendős szárazföldi patkányokat, odaléptem a pult elé... — Senorita — emeltem meg kalapomat, hogy tollai elegáns ívben törölték fel a pad- maly porát — Senorita, engedje, meg, hogy bemutatkozzam... őfelsége XXIV. Alfonz, Castillia, Aragónia, a Nagy- és Kis-Antülák, a minden tengerek uralkodója és királya, Santa Maria de Lorenzo nevű háromárbocos briggjének a kapitánya vagyok. — Jé, maga kapitány? Irtó cuki ez az új ruhadivat — csicseregte a kissé ugyan el- kinzott arcú, de most felcsillanó szemű senorita a pult mögött.. — Ügy van. bájos senorita... Kapitány vagyok... A nevem Don Miguelle de Santa Clara de Munoz el Bagatello Jose Maria Benediktina Alfonzo de Spado kapitány, aki a tengerentúlról érkeztem, at ezüst országából... — Ja úgy, szóval, maga is ezüstöt hozott... Minek akkor ez a nagy felhajtás? Álljon a sor végére, aztán majd elintézzük a dolgát — förmedt rám egyáltalán nem donnái finomsággal az imént még bájos eladó senorita... De én, én nem hagytam magam... — Védőszentemre, a Verradosci Madonnára kérem, senorita, hallgasson meg... Én nyolcvan öszvérrel állok itt... És hat száz tonna ezüstöt hoztam a hajómon... — Mennyit mondott? — Nyolcvan öszvért... Hatszáz tonna ezüstöt, senorita kar- társnő... — Na jó... —- ásított nagyot a pult mögött, aztán blokkot, másolónapírt és tollat vett elő... — A nevei —• Don Miguelle de Santa Clara de Munoz... — Ne hadarjon... Ki érti ezt? Melyik a vezetékneve? Melyik a keresztneve, minek ez a sok név és egyáltalán... — villantotta rám mérges tekintetét a senorita, miközben gondosan, kaligrafiku- san leírta a nevem, még azt is, a végét is, hogy de Spado... — Lakcíme? — Ö-Castillia... Munoz... — Ez a Dunántúlon van? — Téved, senorita, ez a tengerentúlon van... — Hogy-hogy a tengerentúlon?... Maga külföldi? — Mondtam, hogy spanyol vagyok, régi grand, őseim a mórokkal marakodva szereztek jogot, hogy El Dorádóból ezüstöt hozhassanak... — Lári-fárl... Nem érdekel... Külfölditől nem veszek ezüstöt... Nem én. Mennyit is mondott?, — Hatszáz tonnát. senorita... — Na jó, majd meglátjuk... Álljon a sor végére... Ilyen kis tételekkel most nem érek rá foglalkozni... — mondta a senorita és már írta is a következő nevét, valami Puszpáng Alfonz nevezetű ősmagyar nemesét, aki háromkaros gyertya- tartót, öt kávéskanalat és a nagymamája brosstűjét nyújtotta át... ...morogva ébredtem fel. Hatszáz tonna eziist. S nekik nem kell. Aztán gyorsan keresni kezdtem egy ezüst ötforintost. Valahová eldugtam a minap. Sehol. Persze. Egy csomag Fecskét vettem belőle, amikor egy vasam sem volt. Csak egy ezüstöm. Kinéztem az ablakon, hátha ott áll a nyolcvan öszvér a hatszáz tonna ezüsttel... De csak egy szamaras kordé állt ott, három mázsa fával... A szamár rám nézett, én vissza. Megértettük egymást. (egri)
