Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

A színházi évad végén í. ítélni könnyebb, és jé, ha ezt nem felejti el máskor sem, de most lem az ember! A színház még akkor to nagyon komoly dolog, ami­kor a nézőtéren hömpölyög a kacagás — talán ekkor a legkomolyabb? —; de nevet­ve, vagy könny eztetve. szó­rakoztatva csak, vagy töp­rengésre késztetvén mindig és mindenkor — politika. Az érzelmek iskolája, az ér­telem csiholó ja, drámai kér­dések feltevése, vagy ma­gunkban megfogalmazott kérdésekre adott drámai vá­3. Szórakoztató intézmény Is? Az ia. Az unalmas színház rossz színházi apolitikus színház, mégha a legneme­sebb gondolatokat is mond­hatja ki színpadán: a cél nem szentesíti az eszközt, de a rossz eszköz nagyon sokat árthat a célnak. A rossz színész száján fanyar­rá válik a szó, a fecsegő, bányaveti, lapos és igény­telen színház színpadán híg kocsonyává silányul az ér­zelem. és buta bálvánnyá merevedik az értelem. Közhelyek ezek, tudónk De nem azért, mert sokszor mondjuk, hanem azért, mert sokszor bizony még mindig hiába mondjuk. S egyáltalán: közhely lehet so­kat ismételt igazság, de — igazság végtére is. 2 A popularitás nem igénytelenség. Reali- * tás. Legalábbis abban az értelemben, ahogyan „ színház politizált” a Gárdo­nyi Géza Színház az idei színházi évadban. A múlt évadhoz képest, amikor a sok nemes verettől kissé ne­héz lett Thália álarca, talán visszalépésnek tűnhet * mostani évad, hiszen az idén csak egv új magyar dráma ^bemutatója szere« pelt az egri színpadon, ille­tőleg egy új háromfelvoná- sos, — Gyárfás Miklós Jo­hanna éjszakája című játé­ka, számszerűleg is több a könnyedebb játék, a zenés színpadi mű, az operett, De a műfajlazítás még egyáltalán nem jelent Igény­telenséget, még kevésbé visszalépést. Modern, új ma­gyar dgámát, vagy klasszi­kust is lehet csapnivalóan játszani, s drámai értékben lényegesen alacsonyabbra súlyozott alkotást is lehet ízlésből, érzékből, mérték- tartásból és esztétikumból példát adőan színre vinni Mint ahogyan ezt tette — többségében — a színház az idei évad folyarruán. S ha rögtön hozzátesszük, hogy a prózai társulat aktu­ális érzékkel — s a televí­zióban is ország előtt vizs­gázván —1 magas művészi fokon mutatta be a Ljubov Jarováját; hogy ott szerepelt a prózai művek között a már említett Johanna éjsza­kája; az Ízléssel színpadra vitt móriczi játéte a Nem élhetek muzsikaszó nélkül; hogy Schiller Stuart Máriája és Shakespeare Ahogy tet­szik-e — ha nem is egyenlő rendezői nívóval a shakes- peare-i mű kárára a klasz- szikusokat képviselte —, nos, akkor joggal beszélhe­tünk sokkal inkább színház­politikai realitásokról mint az esetleg félreértelmezhető popularitásról. Sőt: kezdeményezésre, ha szerény keretek között is, de újszerű próbálkozásra is fu­tott az erőből, amikor, ha három előadásra is, de még­is, egyíelvanásosokat tűzött (Műsorára a színház. Nem kenyerem a sta­tisztika, de jó eszköz annak illusztrálására mégis, hogy igazoljam: egy viszonylag nem nagy lépés közelebb a közönséghez — és nem lefelé az igénytelen­séghez! — legalább ugyan­ennyi ha nem több lépést eredményezett a közönség részéről a színházhoz. Az 1966—67-es színházi évadban kereken 60 ezer nézője volt a színház előadásainak, egy- egy előadást nem egészen háromszázan tekintettek meg. Az 1967—68-as évadban több mint 63 ezer néző nézte vé­gig a 189 előadást — a meg­előző év 201 előadásával szemben — és a viszonylag alacsonyabb előadásszám, ab­szolút mértékben nagyobb nézőközönséget jelentett egy- egy előadás átlagában, neve­zetesen 333-at Sok ez, vagy kevés? Ter­mészetes, hogy nem sok, de oktalan sajnálkozás lenne le­kicsinyelni ezt a növekvő nézőszámot S tovább töprengve a szá­mokon, más érdekességet is felfedezhet az ember. Meg­bukott például a Bankrablás olasz módra eimű, egyébként szellemes, bár kétségtelenül szokatlan feszteleneséggel sziporkázó vígjáték — kilenc előadását másfél ezren néz­ték végig egy-egy előadást alig 170-en tekintettek meg. A Ljubov Jarovája viszont jóval több mint három és fél száz néző előtt ment estéről estére két héten keresztül. Ennél nagyobb közönségsi­kere prózában csak a napi két-három nézővel nagyobb átlagot felmutatni tudó Mó- ricz-vígjátéknak, valamint a zenés Gül Babának és a Montmartre-I ibolya előadá­sainak volt Igaz: a Ljubov Jarová­ja az évad talán egyik legsikeresebb produk­ciójának bizonyult aktuális témaválasztását, rendezését és színészi játékát illetően egyaránt Ez a dráma is nagyszerűen igazolja, hogy mennyire nem igaz, misze­rint a közönség nem szere- 2 ti a „politizáló drámákat”. A ^ közönség nem szereti a rósz- ^ szül politizáló, avagy a rósz- ^ szül „színpadra politizált” ^ drámákat — egyszóval a ^ rossz darabot, a rossz elő- ^ adást £ „De miért Is szeretné? Leg- ^ feljebb sajnálkozni tud egy ^ rossz darabban vergődő jp ^ színésznő miatt vagy mér- ^ gelődni egy jó darabban ha- mis nótát fújó rossz színész^ miatt; csakhogy sem sajnál- £ kozni, sem mérgelődni nem £ a színházba járnak az em- j: berek. A Ljubov Jarovája 2 ízig-vérig politizáló dráma, az októberi forradalom és azí e forradalomban összecsapó jj erők, emberek drámája Mélységesen emberi drámá' ja, mélységesen igaz drámá- ^ ja, s ezt az igazságot min- ^ den teatralitás nélkül, em- ^ berközelben sikerült színre 2 ft 4. nyíre szürkült Általában az előadások művészi színvona­la. Mire gondolok? Emlékszem, emlékszünk a Ljubov Jarovájára, Kovács Máriára, éppen ebben a drá­mában, felréved Is nem vé­letlenül Margittal Ági a Jo­hanna éjszakájában és talán a Luluban még, villanásnyi kép Paláncz Ferencről a Nem élhetek muzsikaszó nélkül­ijén, és tartalmasabb emlék ugyancsak a Ljubov Jarová­ja matrózáról. Ennyi az egész. Másnak talán több, vagy kevesebb, más nevek még, vagy eny- nyi sem: de mintha ez az évad nem raktározott volna el emlékeinkben ennyi nagy és emlékezetes színházi es­tét, művészi alakítást, ha vi­tára késztető is, de merész és egyéni rendezői alkotást Az volt az érzésem, ahogy emlékeimben végigfutottam a tizenkét bemutató hangu­latát, hogy mintha a színház vezetői eleve lejjebb szállí­tották volna saját művészi igényüket is, mondván, „hi­szen lejjebb szállítottuk a műsorpolitika színvonalát is". Ily szintű mércéhez, csak ily magas mércéjű művészet igényeltetlk?1 Valahogy azzal kezd­tem, hogy ítélni köny- nyebb és jó, ha ezt nem felejti el az ember. Igyekeztem nem elfelejteni és megjegyzéseim mércéjéül egy végtére nem lebecsülen­dő színházi évadot tekintet­tem. S ez a mérce semmi­képpen sem alacsony. De jö­vőre már ez egyáltalában nem „olimpiai szint”. Előbbre lépés kelletik a művészi igényességben, to­vábblépés a népszerű, de nem arisztokratikus színházpoli­tika irányába, mindig előbb járva, mint az úgynevezett közízlés, de soha sem hátat fordítva annak. Búcsúzunk és búcsúzom a színházi évadtól, várjuk és várom az újat. Gynrkó Géza 6. ILLYÉS GYULA: RAFFAI SAROLTA: Vasúti söntés, balladával A tömzsi kis gyári pohár magától is azt mondja: Csönd! a bor-tócsás asztalról fölemelve aa őszülő sorompó-kezelő gyári-tömzsi ujjal közt. Nyúlva épp oly egyforma poharakhoz épp oly egyforma ujjaikkal a pályamunkások bólintanak, az épp oly egyforma szívükben. Itt van a csönd, s csöndnek is marad De oly nyílt: bárki beleszólhat, akár egy kertből-hangzó operába. Így folyik le hát szó nélkül a férfi-ünnepi beszéd, az egyedi nagy vallomás, a szóló irta: özvegy magányé téli ágyról, fűtetlen konyháról, havas magányban, fűtetlen fülről; szájról, mely szó-fűtetlen. — De a kiszolgálóleány tovább riet, Ie-Ieguggolva az ablak előtt, hogy bejött-e már a hétvégi kiilön-vonai. Ifjúsága zsúfolt honában, kerengve küld egy mentegetődzö mosolyt a lány a tartalékból, amely megmaradt vasárnaptól, testében bújdokolva, s ki kell. hogy tartson szombat estig, tisztára gyújthatóan. Ez Is egy szólam. Míg a tömzsi poharakat lerakják, bólogatva szinte, az egyformán okos kezek. Szélcsend Kapát zárok. Este van, újra este. A szerkezet olajos acélnyelve kattan egyet, cuppan is. Vége hát. Magamban hordom én az éjszakát, hová indulnék? Az udvar felett felhőbe, fénybe bujtatott jelek: valami álnok, sokszínű csodát mímelő fodrok, fátylak húznak át, de itt lent szélcsend — mi lehetne más? Mindig ugyanaz. Rebben az akác, de csak egy percre — s már nem is igaz. Úgy sorjáznak a szabvány-levelek, amint az egyszer elrendeltetett, kocsányon függve őrlik a mai nedveket: lenni, el nem hullanL is. Hová indulnék? Rég nincs úttalan, nincs Ismeretlen, minden adva van számokban, rendben, önmagámban Valahogyan titkosan, szervezetten a bejárható út a lábfejekben, a belátható távolság vakon de bennem, s gyáván eltakargatom a bizonyságot. Elbírnám? S hogyan? A feljáróhoz lépek hangtalan, lehetőséggel súlyos-terhesen és mert láthatnak — mégis könnyedén, így nézünk szembe. Fentről fényeken átfutó fodrok, fátylak, lentről én. LELKES MIKLÓS: A RIGÓK FÖLDJÉN n feketerigók földjén majd átölellek ott lesz a püspök Is: a fehérsüveg ü ha üvegországban kibújik az este hová szaladnak azok a felnagyuló és vékonyodó árnyak? az évekből ahol sokat nevettünk s a bohóckirálynak tapsoltunk csak újra hová jutunk el? a fenyőket nézem fehérsüvegü püspök Ül m égen s tüskés bokroknak leikével rokon sündisznó mozog mosolyod csak sejtem Érzed-e most a nagy fák erejét? hosszú tollát a szélsebes madárnak? kisimult Ivét a szélsebes madárnak? (a szeme forog — csepp ezüstkerék) rigók utáni csendben átölellek egy szó se kell csak érezd most a tájat a kőarcú vallomások tetőin túl más a szépség gombákra hullt virágok íve feszült a szélsebes madárnak most érezd át a nagy fák erejét OIZXzÉ/W • vinnie a színháznak. A siker, lám, nem is ma- í ■» ft V. P.-neík nyolc felesége volt Mindig más kerületben kötötte házasságait, sose csapott látványos esküvőt, így aztán senkinek se szúrt szemet, hogy szerény kertvárosi családi hazában háremet tart A dolog véletlenül derült ki, mert az egyik V. P.-né ösz- szekarmolta a sarki rendőr arcát, aki a helyes közlekedésre akarta figyelmeztetni. A V. P.-né névre kiküldött idézésre heten jelentek meg , 5 a rendőrbíró előtt, mégpedig V. P.-né született Maurer Jo­drámája. í y. p.-né Titeli Franciska, Szabó Eleonóra, Unyi MariF- i drama. , ka, Pipsó Olag Karolina és Ehrlich Julia háztartásbeliek, va­lamint Soborkuti Géza autóbuszkalauz. A rendőr a szembesítéskor Maurer Jolánban ismerte föl a karmolót. Tettéért pénzbírságra ítélték, amiben meg is nyugodott; A bíró fölállt, aztán végignézett a sok asszonyon, és újra helyet foglalt —Ha meg nem bántom — kérdezte V, P.-től —, ezek mind az ön feleségei? V. P. egy karikás ostorral állt az asszonyok előtt, s oly- tam, hogy populári- kor odadúrrantott nekik egyet, ha sugdolóztak vagy összevi- sabb, reálisabb lett a £ hogtak, vagy más módon csorbították a bíróság tekintélyét . *-------A kérdésre megfordult, és megszámolta őket — Melinda hiányzik — közölte a bíróval — De ha szük­séges, igazolni tudom, hogy szülési szabadságon van. dukció prózában, zenés mű-2 — Fölösleges — mondta a bíró. _ Én csak mint magán­fajban egyaránt kellő hőfokú í ember érdeklődőm, mert kiváncsi vagyok, milyen lehet a és szoros kapcsolatot terem- \ ^öbbnejuseg. M .. ,. „ . tett a színház és nézőié kö-í v- p- gondolkozott egy Merit, aztán azt mondta, hogy • a*S n Z-„- ] , n á ennek is vannak jó és rossz oldalai, zott. Am mégis meg kell g — £s mit csinál ez a sok asszony egész nap? — faggatta tovább a rendőrbíró. — Amit már a nők csinálni szoktak — válaszolta a poli- gám férfiú. — Tisztálkodnak, piperészkednek, pletykálkod- nak, összevesznek és kibékülnek. — És ezért érdemes ennyi feleséget tartani? — kérdezte a bíró. , __ , i ra dt el. 5. Az előbb arról szól-1 jó és helyes. Arról is esett £ ft kockáztatnom azt a meg- J jegyzést, hogy amennyivel ^ reálisabb lett általában a £ színház műsorválasztásában, ^ kellően nem indokolhatóan, \ megközelítőleg legalább eny-: Van azért néhány jó oldala Is a ddognakl — mondta V; P. Végignézett a feleségein, és elkezdte elősorolni, melyi­kük mit tud nyújtani. Lórika balalajkázik, Olga Karolina ukrán kardtáncot tud járni. Franci a tenger hullámainak csobogását utánozza, csak egy fűszálat vesz a szájába. Mind­egyikük tud valamit, amiben ő kedvét leli. Melindának (aki most szülési szabadságon van) oly erős málnaszaga van, hogy bejárja az egész lakást. Mily üdítő azzimankós délutánokon! — Ez nem hangzik rosszui — ismerte el a bíró. — És mik a többnejűség hátrányai? •— Ez a sok éhes száj, a tömérdek bugyi, cipő, ruha — mondta V. P< — És, persze, nem könnyű köztük fegyelmet tartani! Hátranézett, mert szavait hailk, de nem kellemetlen víz­csobogás zavarta meg. Mérgesen durrantott egyet ostorával, aztán kihúzott egy fűszálat valamelyik felesége ajkai közül. — ön azonban — fordult a bíró a háttérbe húzódott Soborkuti Gézához —, ha jól látom, nem nő, hanem férfi; Az autóbuszkalauz fülig elvörösödött. Zavarában elővett egy csomag vonaljegyet, és tépdesni kezdte, mint a virág­szirmokat. — Előttem bátran beszélhet! — bíztatta bíró. — Én csak közlekedési kihágásokban vagyok illetékes. — Se férfi, se nő — mosolygott szégyenlősen az autó­buszkalauz. — Én eunuch vagyok. — És ő az egyetlen, aki hazaadja a fizetését! — kiáltott föl V. P. — Nem is tudom, hogy boldogulnánk nélküle. — Azért ezt nem értem — mondta a bíró. — Ha szüksé­get szenved miattuk, akkor minek magának ennyi feleség? — Mi ezen a furcsa? — csodálkozott V. P, — Én pont annyit költők a nőkre, mint más. — De egyszerre! — mondta a bitó, — Ami mégiscsak jó­val nagyobb megterhelés. — Mit csináljak? — mondta V. P., és mélázva nézett el a messzeségbe, hét felesége feje fölött. — Szeretem a táncot, a huros hangszereket, a tengervíz ütemes csobbanásait. Azt szeretem, ha pezseg körülöttem az élet, ha változnak az arcok, ha minden perc más, mint amilyen az előző volt. Nekem az egyformaság rosszabb, mint a halál; — Milyen szép mondta! — szólt elgondolkozva a bírói — Maga tulajdonképpen költőnek született. Talán igen — mondta V. P., és megdurrantva karikás ■storát, leterelte nagyszámú feleségeit a lépcsőn, és felült velük egy csuklós autóbuszra. (A szerző Egyperces novellák című, az ünnepi könyvhét­re megjelent kötetéből).

Next

/
Oldalképek
Tartalom