Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
Ki dy Iiiril« A mama udvarlója Maries megállt a lépcső- Mindenesetre Zsuzsa alaházban. megszorította barát- posan megnézte, nője karját, és elmosolyodott. — Majd megcsináljuk — — Az a helyzet Jelenleg — ^«^t válaszolni Marioa. s mondta mellékesen —. hogy megfogta barátnője könyö- itt van a mama udvarlója két, hogy ne álljon olyan bá- Minden csütörtökön eljön, és mészan. éjiéiig sem akar eimenmd, A konyhában megmele0takármekkorát ásítasz is,,. tette, kitöltötte a teát, kek- Zsuzsa izgalomba jött azon, sz»t rakosgatott egy kistányér- hogy Matild néninek udvar- ralója van. és ezt nem is tudta titkolni, de azért próbálta megjátszani, mintha magától értetődőnek tartaná a dolgot a maga részéről. — Ha azt hiszed, hogy anyának tetszik, akkor nagyot tévedtél — húzta félre Marica a száját — Egyébként — a csengőre tette kezét — J Istenesnek hívják és nekem) kezitesókolornot köszön. J — Mi a keresztneve? — ♦ súgta Zsuzsa, hogy kérdezzen | valamit. ♦ Hogy az Illetőt Istenesnek j hívják, ezt nagyon mulatsá- J gosnak találta. — Mit szólsz — kérdezte a tea gőze mögül —, amúgy kedves ember, mi? Buzgón szürcsölte Zsuzsa a teát. hosszan ropogtatta a kekszet — Ricsit kövér. — Kövér?! — Marica félrehúzta a száját — Te talán sovány vagy. azt hiszed? Zsuzsa nem vett több kekszet szótlanul itta a teáját megbántottam figyelte as asztal viaszosvásaoo mintáit Marica megbőkte a barátnőjét hogy ne nevessen, mert Zsuzsa mindenen tud nevetni — Nézzed — szólalt meg engesztelőén Marica —, kicsit demokrata ugyan, de jó ember. Anyáért hidd el, mindent megtenne. ®s nagyon lovagias is • •. Nem figyelsz? Börtönben Is ült- Különben az anya főnöke, bérelszámoló. — Miért mondod, hogy börtönben ült — kérdezte Zsuzsa ellenségesen, és letette a kanalat. Marica szófiánál mosogatta el a porcelán csészéket a vízcsap alatt — Azért mondom — Hördült meg —’, most te ki akarod nevetni. — Én ugyan nem —■ felelte Zsuzsi komoran. — De ha akarod, el is mehetek... Mária. Ezt már Marica sem tudta nevetés nélkül megállni. Jól kinevették magukat, és besétáltak a szobába, ahol Istenes hangosan magyarázott valamit Matild néninek. — El tetszik tudni képazá- n — kérdezte —. amikor a két vasgólyót a hónuk alá helyezik? Istenes két gyufásdobozt tett az egyik, majd a másik hóna alá, és kezét az oldalához szorítva mulatságosan kezdte az evést imitálni. Még a száját la mozgatta, mintha enne. — Tetszik, e! tetszik tudni képzelni — kérdezte —, milyen gyötrő volt ez a kispapáknak? Egyébként zárdában is ez volt a nevelési mód- ezer! Istenes újból lejátszotta a jelenetet, hogy jobban el lehessen képzelni. Marica nem mert odaír,enni a kályhához; leültette Zsuzsát a sarokasztaűho«. éa oldalba bökte, ahol csiklandós volt különben. Istenes essek után kiszedte a gyufásdobo- zokat a hóna alól. és a kövérkés emberek méltóságával hátradőlt. Kispapok. vasgolyó. Istenes kövér, de én is az vagyok — gondolta Zsuzsi, és megha- rapdálta a szája szélét. — Nézze. Józsi — szólalt meg csendesen Matild néni —, ez valóban feszélyező dolog kezdetben, de kétségtelen, hogy sokkal elegánsabb is. Van olyan, aki a szomszédja hóna alá dugja a könyökét, figyelje csak meg az étkezőben. Egy szót sem értek — gondolta Zsuzsa, de nem nézett a barátnőjére, nagyon komoly volt. Matild néni is olyan furcsán beszélt, mintha ő is nevetni akarnak, csak hát neki nem lehet — Ez annyira Igaz — felelte Istenes—. hogy megcáfolnom szükségtelen lenne. Én csak a dolog abszolút voltát akartaim érzékeltetni, »menynyiben ezt észre tetszett venni,.. De engedje meg. hogy ez után a kitérés után folytassam. ahol abbahagytam. Marica titkon leste a barátnőjét. Mulatságosan mozgatta Zsuzsa az orrát, mintha légy mászna rajta, és ezt a legyet úgy akarná elzavarni, hogy nem nyúl oda kézzel, akárhogy is csüklandik. Nagyon értett Zsuzsi a matematikához, de egy verset példáiul egész délután tanult, és mégse tudta — Tessék elképzelni — hallották ismét Istenes hangját. amint a füzetre hajoltak — egy hatalmas termet — Voltam az Operában — szólt Matild néni kedvesen. — Mikor — kérdezte Istenes —. olyankor, amikor előadás folyik? De amikor mi odamentünk, egy lélek sem volt a hatalmas teremben. Én akkor n«m dolgozhattam a szakmában, talán meséltem már erről és a barátom maga mellé vett segédnek, lényegileg elég jó fizetéssel. Egyébként a barátom — folytatta Istene» — magas és sovány, nagyon magas és sovány ember volt. hangja mély, mint a pince. Ha én most felállók — Istenes félállt —, és a kezemet jó húsz—harminc centivel a fejem fölé emelem, akkor kapjuk meg az ő magasságát ... Ha pedig megszorozzuk hárommal, és a fordított arány kétszeresével elosztjuk — gondolta Zsuzsa, és erősen beharapta a szála szélét —. az így nyert eredmény adja a tizedes számok negyedének térfogatát, ami egyenlő... — Ne leskelődi hátra — szólt Marica —. üljél rendesen. Zsuzsa úgy helyezkedett a székién, hogy fél szemmel mindenkor láthassa Istenest. — Mit szólsz? — Nagyon barátságos ember — hunyorgott Zsuzsa. — Kösz. nincs szükségünk a gúnyolódásra — súgta Marica. De ő is elfordult, hogy láthassa Istenest — Egyébként — folytatta Istenes —, Kispéter Józsefnek hívták, szántén Józsefnek, Furcsa járása volt... — Ezt is meg fogja mutatni, nem kell odanézni! — sóhajtott fel Marica. Istenes valóban fölállt, néhányat lépett, megállt a szőnyeg közepén, és némi tétovázás után, hogy merre vegye az irányt, Kispéter jár rását kezdte szemléltetően utánozni, rövid, kövérkés lábaival — Így ment, pontosan Ilyen voit a menése — mondta —, mintha a következőkben, kérem, jobbra vagy balra akarna befordulni. Marica felnevetett, Matild néni is, csak Zsuzsa maradt GARAI GÁBOR: Minden élet Nem — Te olyan butaságokat ^ tudsz kérdezni néha, Zsuzsi-1 kám, hogy csodálkozom — fe- ♦ lelte bosszúsan Marica. —5 Nem mindegy az. hogy kinek j mi a keresztneve? | Zsuzsa az ajkába harapott, * hogy hangosan fel ne neves- « sen. Ha bosszankodni látojt t másokat, különösen komoly » felnőtteket, mindig csendes j nevethetnékje támadt. ! — Ezek szerint — húzta fel i a szemöldökét — ne menjünk J be? — Bemegyünk de meg kell J ígérned, hogy nem fogsz vi- | hogmi! I — Miért vihognék? Nem ! szoktam ugyanis — válaszolta J sértődötten Zsuzsa. « Marica végügmérte a barát- J nőjét, újra megtörölte a tál- « pát. és megnyomta a csengőt. * — Ne lepődj meg — súgta | —. ha kicsit mutogat. ♦ — Mutogat?! Mit? — Általában mindent — ( válaszolta türelmetlenül Ma- J rica és csendre intette barát;« nőjét. i**ÍW?S Általában mindent mutogat ♦ — gondolta Zsuzsa, mikor be- J nyitottak a szűk előszobából. « Matild nénii a cserépkályha J mellett ült a szobában, szem- ( ben Istenessel, teáztsak. A j vendég az ajtónyitásra azon- ♦ nal felállt. Marica megeső- J koita az anyját, és kezet» nyújtott Istenesnek. _ 1 — Kézit csókolom. Mária — » mondta az valóban —, hideg ♦ van odakint, látom, arcocs- » káiát szépen megcsípte idő. Marica kedvesen mosoly-» gott. Zsuzsi még kedveseb-» ben. J — örvendek — szólt Isié-; nes bemutatkozáskor —, Má- * ria barátnőjét tisztelhetem? Zsuzsa szertartásosan bő- ♦ lintott. » — Isztok teát? Van még aj kannában — kedveskedett; Matild néni s mintha szé- j «teilte volna magát. azj ♦ hiszek egyszer voit Ó6 megkövült örömökben, Minden étet folyton megújuló örömében hiszek. Hiszem, mert látom; föltámad a dermedt föld alól évelő hajtásaival a málna. a tavaly letiport diófacsemete eleven gyökere idén újra kihajt, nyüzsgő népszámlálásra gyülekeznek a százszor szétdúlt hangyabolyok; a féreg-járta almafán fehér szirmok fürdőznek habos tavasz-sugárban, a hajnali gyep nyálkás harmatában vidulnak a csigák, csont-házuk fémesen csillog; sárga kiscsibék igyekeznek a tyúkok aggodalmának tollas sátra alá; botladozó csikókat sodor a kancák oldala mellé a szorgos úti-sietség... 0, mindent lángra lobbantó sietség! Sietsége megifjúlt elemeknek! Benned immár rendelt helyükre lelnek a gyomok és virágok, férgek és szárnyasok, az emlősök — » az ember. Az ember, aki művét építve, s bizakodva szemléli ezt az egészet, az ember, aki nagy-kerekű gyermekkocsikban és épp csak testére szabott kis otthonokban sokasodik, hogy továbbadja utódainak e sókból és savakból százezerszín, százezer-forma, mozgó s mozdulatlan eleven fényt formáló Földgolyót, s a Mennyet is, a vegytanilag végleg elhanyagolhatókA Mennyet, mely kék tündöklés odafent, a Mennyet, mely már senkié, s nem maradt benne semmi más, csupán a téli lombtalan iák árnyképei — ha alkonyodik és sóhajai a létből menekülőknek — ha földtámad a széli De Idelent ez a Föld a miénk, fűveké, rügyeké, barmoké, embereké, árva vad-hajtásoké és kilobbant szirmoké, s fiainké, kik lelkes gépeikkel egyenest szállanak a görbülő tár folyton elmozduló ábráin át Miénk ez a világ, íi kép pen léte-holta gondja is miénk, s miképpen nem hiszünk íz egyszer volt és megkövült örömökben, csak minden élet folyton megújuló örömében hiszünk JELŰ PEONODOÜ: Az első eső Könny futott le ax üvegen. Könny! Még egy csepp, még egy... Ezek már csak vfzcseppék. Unalmas őszi esőcseppek. De m első: könny volt Tudont: könny futott le az üvegen. Könny! Lehet, hogy a lánykának, aki felettem lakik Osont le könnye a szerelmese után. Am lehet, hogy mint óriás könnyet —- nem akkora volt, mint ö maga, hanem mint a bánata — egy vöröshangya hullatta szívéből a zsákmány miatt, mely kicsúszott lábai közül. Könny futott le, igen, könny voit az az első: megint egy nyár folyt el könnycseppként örökre. Bán Ervin fordítása, TÉNAGYSÁNDOR A búzái etésben A búzavetésben — de szép! — szalad • lány, villog a térde, ahány szál, annyi ujj — de szép! — Ágaskodik, integet érte. A búzavetésben — de jó! — szalad, leguggol s megint szalad, már egyre lázasabb: ahány szál, annyi ujj — de jó! — incselkedik a szoknya alatt. ALEKSZANDR MEZSIROV: Magyarázat a szerelemre ...fis egyszer így szólt kedvesének: — Szeress, szeress, azért mert szépne! És erősnek szült meg az anyám. Erényeim óriás-nagyok: Tetterős, érzésben sem vagány, Zsenge-fiatal, de bölcs vagyok. Ó, nyíljon ki rám szemsugarad, Mitől elmosolyodik a vak — Szeress, szeress, úgy, esztelenül, Ahogy nyíló-szűz nyomorultat — Mert csúnya vagyok én és nyamvadt! Semmise jó, reménytelenül^ (Osváth Gábor fordításai.) femeto-: istenes feeéva* aw aoilyal felelt a nevetésre. «» a járás mellé most már * kézmozdulatokat is hozzáképzel tette Kispéter alakjához. — Ezek után — folytatta még a szoba közepéről —. mivel ismétlem, senki sem volt a teremben, a nézőtérén, Kispéter barátom így fordult hozzám: „Józsikám, mi lenné, ha felmennék, és komyikálni kezdenék kicsit, öt perc?” — Kérlek szépen, mondom néki, ha akarod, csak menjél fel, majd én leszek a nézők... Matild néni eróltetetten mosolygóik és rövidlátó szemét összehúzva a lányokra tekintett — Csináljuk meg a számtant, add ide a könyvet — súgta Zsuzsa, és fintorogva lapozgatott a tankönyvben. Ha énekelni fog — gondolta Marica —, szégyenemben elsüllyedek. Nem, befogom a fülem, hogy a mamát meg ne bántsam. — Na, érted? — kérdezte Zsuzsa. Marica meggyőződés nélkül biccentett, és szerette volna elfordítani Zsuzsa főjék ki a példára és Istenesre is tudott egyszerre figyelni» — Ekkor a barátom — hangzott Istenes hangja — átvágott a zenekari részen, és felment a dobogóra, az Ä jellegzetes járásával, és elkezdi a modulációkat... Vége — gondolta Marica —, és behunyta a szemét. Zsuzsa fél szemmel a füzetre, másikkal Istenesre figyelt. Marica teljesen háttal fordult — Csinált az én barátom néhány modulációt — folytatta Istenes —, aztán rázendít, ha jól emlékszem, a Levéláriára, hogy.», Marica hirtelen megfordult. Istenes már az énekhangok képzésére állította be az alakját, utánozni akarván sovány barátját — Azt istenért, Józsi bácsi — síkoltotta Marica —, ne énekeljen, kérem! Istenes lassan összezárta a száját keze lehullott a melléra szeme megbántott és jóságos volt, mikor a lányra tekintett — Kérem, Mária — mondta nagyon halkan —, ha maga.én csak a kedves édesJ anyját akartam megnevettetni, de ha maga,.. kérem. Ujjal szomorkásán fel kunk» rodtak, visszaült a helyére Marica kínjában az öklét harapdálta. Zsuzsa a könyv fölé hajlóit» finom ösztöneivel megsejtette, hogy mennie kell. A szobából mintha elszívták volna a levegőt — Hát akkor én, Matild — szólt Istenes —, mivel.., — Igazán ráérne még, Józsi — állt fel Matild néni —» hiszen nem lakik messze. Istenes ült még darab ideig» aztán szótlanul felállt meghajolt az asszony előtt majd Marica felé is, de a lány háttal ült A mama kikísérte az előszobába Istenest és amikor visszajött beleült a férfi székébe. Zsuzsi Is elköszönt Az előszobában sietősen magára kapta télikabátját sálját még a kezében tartotta» — Tudod, hogy megkérte anya kezét? — kérdezte Marica szorongva. Zsuzsa magához ölelte, megcsókolta barátnőjét leszaladt a lépcsőn. Marica az előszobában maÍ radt nem mert bemenni az anyjához. Fázott, vacogott a foga. — Gyere be..» Marica bement az anyja hívására, megállt az ajtónak támaszkodva. A mama a férfi székében ült, háttal Mari- cának, szemben a kályhának. — Pedig — szólalt meg csendesen — nagyon jó ember, jó lenne hozzád... — Ne legyen! — felelte hevesen Marica. A mama a szék karfáját simogatta, nem fordul meg. — Jól van kislányom —« mondta. S kezét az ölébr '>!!?■■‘e *(A szerző Adám apja című, az ünnepi könyvhétrf megjelent kötetéből).
