Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-12 / 110. szám
WZr r • ' «v ->4 \ *v. -v-'í1 £ .‘t: .. • • i •. Irodalmi közízlés és Vitazáró pedagógia véletlenül felvetődött probléma. Az igény és igényesség az írókikai és az olvasókkal szemben rendszerint együtt hangzik el. Az író belső közlési kényszerére hallgatva a társadalom rezdüléseit. változásait közli a világgal. írásaival, gondolataival hatni akar a társadalomra, az emberekre. De azt is tudja — vagy legalábbis sejti — milyen formát, milyen tartalmat kíván tőle az olvasó. Ebből a kölcsönhatásból alakult ki mindig az irodalom. S amikor igényességet emelegetünk. nem árt arra a mindenütt, színházban, hangversenyem rádióban és tévében, de a könyvkiadásban is visszhangot kapni akaró tömegízlésre gondolni, amely szórakoztatni akar. A technikai forradalom évtizedeiben. amikor a tévé már csaknem minden este mozit és színházat visz az otthonokba, ezernyi hatóerővel játszanak és küzdenek meg az emberek, nem véletlen tehát, ha a könnyebben leküzdhető ellenállás felé fordulnak nem kevesen az olvasásban. Ebben a Vitazárónkban nem a közönség rosszallható, vagy még mindig rossz bizonyítványát akarjuk megmagyarázni, vagy felmertteni a közönséget a növekvő igényesség belső kötelezettsége alól, hisz jól tudjuk, a közízlés dolgában még sok a tennivaló. De a realitások figyelembevételére, a tudatformálás és fejlesztés türelmet követelő módszereire hívjuk fel a figyelmet. A vitát hasznosnak tart“ juk, mert vélemények csatáztak és az irodalmi közízlésre, az igényes olvasásra, az írói értékekre terelődött a figyelem. Mindany- nyiunk feladata, hogy a ma még szórakoztatási igényeken nyugvó közízlés egyre magasabb szintre emelkedjék. OSVÁTH GABOR: CSILLAGOM Csillagom, süvölt a vihar, Felkap, elvisz, itthagysz, ihaj! És nem látlak sohasetán! Nem lop tőled csókot a szám. Mint nyárfa állok magamba, Évgyűrűk vésnek karomra, Ösz-fürtöm bús, beteg taréj; Gondjaim: meszes csigahéj. FÖDNEK ZOLTÁN versei: A gyermekkor dzsungelében Emlékeim megmászhatatlan fák a gyermekkor dzsungelében. Foszfor ragyogásban áll az udvar.' Dél van. A csodák teremtő napjaLátod Szépségem égig ér a fű körülöttünk s a diófák zöld termése hajnalra szavaidtól beérik a szélben. Az égen keresztülzuhan a nyár, elégnek a tulipánok. Mosolyogsz. Hideg szobákra gondolsz, ahol nem maradt utánad semmi. Hirtelen felriadnak a bodzák, kicsordul lilán a vérük és az árnyékból rézbőrű kisfiúnk csapzottan előbukkanAz apostolok Amidőn kettéhasadt az égi kárpit s a világ sötétedni kezdett aranyos igékkel szárukban az apostolok szétszéledtek. Most utcáinkat róják s a nők, akikké vágyón a parkokba sétálunk esténként nevük mondogatják: Opel, Fiat, Citroen, Wartburg. TÉNAGY SÁNDOR: VÁLLAMON KAPA Vállamon kapa, ballagok haza. Lüktet izom, tenyér, süt a kapanyél. Vonszol, segít a láb, pöffenti az út porát, boldog maradék erőm megáll töltésen, dombtetőn. Egy órája még a sorok között vágtam a gyomot, villogta kapám vasa, hogy neki van igaza. Egy órája még a tett parancsának engedelmeskedett kar, gerinc, ideg, i— és nem csak elvileg! A munka — a mű! — bár köznapian egyszerű: készen áll, köszönt a tiszta krupliíöld. Most ballagok haza, vállamon kapa. Fáradt a test, dohog, hasít. De befejezett valamit! A vitát, amelyet Abkarovits Endre főiskolád adjunktusnak lapunk február 18-i számában a Szülők és pedagógusok fóruma keretében megjelent Rombol-e ma is a ponyva? című írása váltott ki, lezárjuk. Amikor a pedagógiai szemléletű és szándékú cikket leközöltük,1 még nem gondoljunk arra, milyen heves vitát vált majd ki. Nem a szerző pedagógiai nézetei, mint inkább a ponyva hatásával kapcsolatos bevezetője — és abban is Rejtő, Berkesi említése, az ő sikerük rosszallása kavart viharlMárcius 3-i lapszámunkban dr. Farkas András válaszában már nem a pedagógiai szempontot hangsúlyozta, hanem azokat a megállapításokat kifogásolta, amelyeket szándékkal vagy anélkül a pedagógus tett Rejtő Jenő régen lezárt életművére és Berkesi András ma is alkotó munkájára. A cikkíró azt a summás, elmarasztalásnak látszó állásfoglalást nem tartotta igazságosnak, amely- lyel elsősorban példányszámuknál fogva lát veszélyt a pedagógus a Rejtő- és Berke- si-művekben: egyrészt a fiatalságot, másrészt a „komoly” irodalmat félti e művek hatásától. Ebergényi Tibor írása és a könyvtárosi tapasztalatokat is felsorakoztató okfejtése tovább szélesítette a vitát Amikor a sznobságról és az olvasói szokásokról írt, nem hagyott kétséget afelől, hogy változó és rohamosan átalakuló korunkban — amelyben mi is erőteljesen átformálódunk ízlés és szemlélet dolgában — elképzelhető egy konzervatív és a változásokat észrevenni nem akaró sznobság is. amely nem akar tudomást venni a közízlésről, s annak változásairól. Vagy éppen lenézi a divatot. amely a maga idejében természetszerűen uralkodik. Az ilyen konzervatív vélemény az olvasmányosságtól, a divattól, a mindig létező és közkedvelt lektűrtől óvja indokolatlanul a fiatalságot. s ezzel az irodalomtól, az olvasás élvezetétől is el akarja zárni őket egy olyan korban, amikor a vizualitás minden közlési formát elárasztani látszik tévében, filmen, sajtóban. Igaz. hogy az Irodalomban vannak műfaj ók fájsúly szerinti különbségek, a művek azonban attól függetlenül léteznek és hatnak, hogy ki és hogyan tartja hasznosaknak az egyes alkotásokat — pedagógiai szempontból. Dóra Zoltán Igenis rombol a ponyva című hozzászólásászemléletet. amelyet Abkarovits Endre képvisel. E. Nagy Sándor írása tovább szélesítette a vitát. Sznobizmus-e az igényesség című kérdőjeles fejtegetésében Rejtő Jenővel nem is foglalkozik. A lezárt életmű számára nem ad okot vitára, mert Rejtő újjászületése a könyvespolcokon létező és nem káros szórakoztatási igényt szolgál. Véleménye szerint sokkal több kérdést vetnek fel Berkesi András művei. Sikerével csaknem egyenes arányban váiik kérdésessé az a morális nézőpont amely szerint hősed élnek és hatnak. Az erkölcsileg vakvágányra futott alakok egész sorát mintázza meg Berkesi. s ezek a hősök nem azzal az előjellel hatnák alkalmasint az ifjúság körében, ahogyan az ebben a változó korszakban elvárható lenne. És mert Berkesi a mai húszévesek nyelvén és problémáiról ír, egy- egy regénye veszélyeket rejthet magában. E. Nagy Sándor az olvasói statisztikák elfogulatlan vizsgálatára int és arra, hogy az igényesség ajánlatos a megjeiLenő művek megítélésénél. közöltük lapunkban Dersi Tamásnak e témához illeszkedő írását valamint az elmúlt vasárnap Renyi Péter Tömegízlés és színvonal című okfejtését A vita ezzel lapunkban lezárult. Bár jól tudjuk, hogy a különböző álláspontok igazát végső fokon az élet dönti él. mégis szükségesnek tartjuk közölni a szerkesztőség véleményét, természetesen a teljesség igénye nélkül. Elöljáróban fontosnak tartjuk elmondani, hogy a pedagógia szomszédságában levő irodalmi kérdéseket sem lehet elnagyoltan, vagy avult nézetek alapján kezelni. Nem szabad csak azért irodalmon kívülre terelni, vagy alantas irodalomnak minősíteni egy- egy írói életművet, különösen nem szabad egy írót kUitu másan elmarasztalni, mert egy-egy művében a kelleténél több negatív hőst vonultat fel. Rejtő Jenő műveiben a kalandregényei!; persziflázsát nyújtja át az olvasóknak, írásait nagy tévedés ponyvának tekinteni, * ezzel az indokkal kiragadni az ifjúság kezéből. Berkesi műveit sem ítélhetjük summásan ponyvának. de még ponyvaízűnek sem. Egy-egy írását ugyan lehet vitatni — sőt bírálni kell is! —, de summásan elítélni nem szabad. A pedagógiai veszély és hasznosság az iskolában — mint nevelői kérdés — persze fölébe emelkedhet az irodalmi értékrendnek, de az irodalom ettől még megtenni a maga alkotásait és az irodalom marad — irodalom. A z irodalmi közízlés ki" alakításában fontos kulcsszerepet játszanak a kiadók. A lektorok ismerik a megjelenésre szánt műveket és figyelemmel kísérik az olvasók igényeit Is. Ha tehát egy Rejtő. vagy Berkesi- könyv iránt mennyiségileg nagyobb az érdeklődés, mint Németh László kiváló és több nyelvre lefordított regénye, az Iszony iránt, akkor ezt az igényt — sok-sok jelentős kultúrpolitikai szempont mellett és érdekében — bizonyos mértékig tudomásul kell venni. Mert nemcsak arra kell gondolnunk, hogy igényes olvasókat kell nevet nünk. hanem arra is. hogy a regényekben a kalandot és a szórakozást kereső közönség érdeklődését is ki kell elégíteni. Sem a kultúrpolitika, sem a könyvkiadó nem mondhat le arról a szándékáról, hogy erősítse az olvasók esztétikai igényességét, de a nevelőmunkában éppolyan hiba mindenáron erőltetni ezt az igényességet, mint lemondani arról hogy a kalandregények olvasói kedvet kapjanak esztétikailag igényesebb művekhez is. A realitásokat nem lehet; nem szabad szem elől téveszteni. Az olvasóközönséget nem lehet „leváltani”, a ezért, bár az irodalmi értékrend megállapításánál ez nem lehet mérce, mégis tudomásul kell venni, hogy a mai világban az emberek egy nagy része, talán többsége szórakozni akar és kalandot és krimit — azt is — kér hamleti gondolatok helyett. Könyvkiadásunk nem kis gondja és feladata, hogy megtalálja a helyes arányokat és ne csak krimit adjon, hanem hamleti gondolatokat is. A pedagógia, a népművelés Is valamennyiünk dolga, hogy szélesebb utat nyissunk a hamleti gondolatoknak. De nem úgy, hogy különböző tilalmakkal szabunk gátat a kalandos történeteknek Rejtőnek vagy Berkesinek. Nem szabad efiifleledlke®- nünk arról az egyszerű igazságról, hogy ha a mi kiadóink nem elégítik ki az igényeket, akkor a kalandregényekre éhes olvasók más úton szerzik azt a be, és így a mi társadalmiunk igazságaiért moralizáló jól, vagy rosszul sikerült krímii helyett rosszízű, igazi ponyva kerül a kezükbe. A vita összefoglalása ao- rán szólni kell arról is, hogy a közízlés, az irodalmi ízlés kialakítása nem SZEB ERÉNYI LEHEL: Hajrá, A család együtt vasárnapozott a gyepen, a májusi ég alatt A családfőnek régen volt vasárnapja a túlmunka miatt Elhatározta, hogy ezentúl másképp lesz, változtat a ritmuson. Ezzel a vasárnappal kezdte. Pihent Belevetette magát családja békés és nyugalmas körébe, mint egy langyos vízbe, ami csak azért nem jó hasonlat, mert hűs fű-, szálak cirógatták orcáját Csodálatosan érezte magát Nagyon-nagyon régen érzett így. öregedő izmain a gyors fiatalodás futamai bizseregtek, agysejtjei könnyű lebegés közepette kicserélődtek. Ügy érezte, egyáltalán nem ment el nagy idő felette. Furcsa ötlete támadt — Fejeljünk! — rikkantott bele a méhzümmögéses légbe, mintha most Is akkor lenne, amikor még Ifjú volt, és felpattant a fűről. A lányok tapsoltak és nevettek. A csupa kéz-láb keresztfiú artikulálstlan hangokat adott, s eldobta magát Szűk volt neki a tizenhat esztendeje, akár a ruha meg a cipő. A családfő táncos mozdulatokat tett, mint hajdani réteken a táskák és kabátok kupacával megjelölt kapuban. Aláállt a feldobott láb-; főnöki dának, mely ősz fejére huppant. Ügy érezte, a régi mozdulat kecsessége mit se fakult. Hajdan volt édes áramok tagjait végigfutották. A lányok nevettek. — Odanézzetek, a „főnök”! A családfőnek tetszett, hogy a bandába bevették. A keresztfiú botokat döfött a fűbe kapufának. Kurjongatott, s ormótlan lábait hol itt, hol ott lehetett látni a mezőben, mintha egyszerre többfelé dobta volna. Mikor a családtő utóljára focizott a keresztfiúval egy erdei kiránduláson, könnyedén kicselezte. A keresztüli elfáradt benne, hogy körbe- szaladgálta. A bátyja is rájött, semmi se volt leráznia őket. Éppencsak kicsit megizzadt s egy könnyű felhőcs- ke átfutott az agyán, eszébe jutott, hogy harmincöt éves. Ez tegnap volt; vagyishogy tíz éve. A keresztfiú hatéves volt. a báty nyolc. — Millió éve nem fejeltem —— mondta mikor nomloka he’yett feje búojával találta el a lasztit A lányok kiabáltak: — Hajrá, „főnök”! A keresztfiú szövegelt; kapus, csatár és szpíker volt egyszerre. — Csúsztatott fejese * kapu közepébe ... Óriási védés! — A keresztfiú fél kézzel elmarkolta a pettyes labdát, mert a labda nem akart magától eljutni hozzá. — Fene vigye el — dörmö- gött a családfő. — Egészen kijöttem ebből. — Nem baj. majd belejössz — vigasztalta a keresztfiú, lezseren félrecsapta kissé a fejét, amitől a labda elindult a másik kapu felé s a családfő háta mögé került, karja és dereka között. — Micsoda reflexek! De a védhetellen labda a léc alatt bevágódik a hálóba! — No megállj! — saedl®
