Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-12 / 86. szám
A 87n^mnnkásképzés r a • r __ • •• ** * útja es jövője Irtai Barta Alajos, a megyei pártbizottság osztályvezető je papjainkban a* lskolák- A ” ban — leginkább az általános iskolák VIII. osztályaiban — és a családon belül. de máshol is, sok szó esik arról, hogy a gyerekek érdeklődése milyen területek, szakmák felé irányul. Nem kisebbről van tehát szó. mint arról, milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt a szakemberré válás útján, hogyan alakul a népgazdaság és ezen belül Heves megye szakmunkás munkaerővel való ellátása a jövőben és milyen utánpótlást kap a társadalom vezető osztálya, a munkásosztály. Ha vizsgálat alá vesszük, hogy milyen felkészültségű munkaerőket keresnek a munkahelyek, akkor azt tapasztaljuk, hogy csökken a betanított munkások iránti kereslet és növekszik az igény a szakképzett munkások irányában. Országunkban 1960-ban minden 100 aktív kereső közül 14 volt szakmunkás. 1970-re ez a szám várhatóan 28 főre növekszik. Nézzük tehát, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak milyen lehetőségeik vannak a továbbtanulásra, illetve az ipar. a mezőgazdaság é* a kereskedelem milyen forrásokból biztosíthatja Szakmunkaerő utánpótlását. — Elsőként a szakmunkástanuló-képzésről. Népgazdaságunk szakmunkás szükségletének fedezése jelenleg és hosszabb távon elsősorban az általános iskolán alapuló hagyományos ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági tanuló- képzésre hárul. Az ipari fejlődés és a gépesítés többek között azt is jelenti, hogy jól képzett szakmunkások tömegére lesz szükség. A megye előtt álló feladatok megoldásában az elkövetkezendő években százával vesznék részt azok a fiatal szakmunkások, akik tanulóképzési rendszerünkben szerezték meg ismereteiket, szakmai tudásukat, így 1967- ben az egri szakmunkásképző-intézetben az első évre általános iskolai végzettséggel felvételt nyert közel 700 fő, gimnáziumi érettségivel 100 fő. A jövőben olyan szakmákban, amelyek több elméleti ismeretet igényelnek, az érettségizettek felvétele — főként felsőfokon tovább nem tanuló, gimnáziumot végzettek szakképzése céljából — indokolt lehet, de a képzési forma jelentősebb fejlesztése a népgazdaság szempontjából nem kívánatos. Az érettségizett szakmunkások végső sáron 11 év helyett 13—14 éves tanulmányi idő után állnak csak munkába. — A szakmunkás-szükséglet fedezésének további forrását jelentik a szakközép- iskolák. A négyéves tanulmányi idő a hagyományos képzésnél szélesebb körű műszaki műveltséget és szakmai ismereteket adhat. A népgazdaság teherbírását, a képzés tárgyi és személyi feltételeit, a szakmák sokaságát figyelembe véve a szakmunkás-utánpótlás szempontjából rövidebb távon kevésbé jöhet számításba. Továbbá a szakközépiskola a felsőfokú technikum bázisát is alkotja. Miután a szakközépiskolát végzett fiatalok egy része felsőfokon kíván továbbtanulni, közvetlen szakmunkás munkakör beltöltésére csak részben vehetők számításba. — A szakmunkás munka■erő-után pótlás egyik útja a felnőtt szakmunkásképzés. Az elmúlt években — főként a mezőgazdaságban dolgozók képzése következtében — növekedett a felnőtt dolgozók szakvizsgáztatási igénye. A felnőtt szakmunkás-vizsgáztatással szemben támasztott magasabb követelmény 1 együtt Jár azzal, hogy csőkben a vizsgára jelentkezettek száma. így tehát az oktatás ezen formája csak korlátozottan vehető figyelembe az üzemek szakmunkás munkaerővel történő utánpótlása szempontjából. A ttekintve a szakmtm“ kás-szükséglet fedezésének különböző forrásait, arra a megállapításra jutunk, hogy — a nem mező- gazdasági szakmákban — a következő évek folyamán a népgazdaság szakmunkásszükségletének 65—70 százalékát az általános iskolákra épülő szakmunkásképző iskolák biztosítják. Ennek az iskolatípusnak elsőrendű feladata. hogy a munkásosztály számára utánpótlást képezzen. A technika fejlődése és mai állása mindinkább magasabb szaktudást, művelt szakmunkásokat igényéi. A gyors technikai haladás tehát sürgeti a szakmunkás- képzés korszerűsítését. Indokolt, hogy a szakmunkás- képzés kövesse az iparban, a technikában végbement és végbemenő fejlődést és e fejlődést fiataljaink megismerjék. Olyan szakmunkásokat igényel a népgazdaság, akik a gyorsan váltózó termelési feltételek között is otthonosan mozognak. Az elmúlt években — alapos felmérések és a vállalati igények alapján — korszerűsítésre került az általános iskolai végzettségre épülő szakmunkásképzés az emelt szintű szakmunkástanuló-képzés keretében. E korszerűsítés lényege, hogy — a szak- elméleti tárgyak mellett — növekszik az általános műveltség növelését élősegítő elméleti órák száma. A tan- terv és a tananyag korszerűsítésével a humán tárgyaknál közeledik a gmnázlum első kétéves tananyagának követelményéhez. A korszerűsítés jelenti az elméleti és gyakorlati képzés tartalmi, ismeret- anyagi fejlesztését, korszerű pedagógiai és oktatási módszerek alkalmazását libben az oktatási rend- szerben szakmunkás- vizsgát tett fiatalok a képzés éveiben olyan ismereteket szereznek, amelyek a szakmunkásvizsga után feljogosítják őket a továbbtanulásra. A fiataloknak lehetőségük van arra. hogy mint felnőtt szakmunkások — különbözeti vizsga nélkül — beiratkozzanak az esti középiskola III. osztályába, itt folytatva tanulmányaikat érettségi vizsgát tegyenek. Rendelet a me*oga*d«»sSgi szaktanäcsadäsräi Dy módon népgazdaságunk a munkába állás időpontjának kitolása nélkül képzettebb szakmunkásokat kap. Továbbá a tanulóképzés szervesen beépül közoktatásunk egész rendszerébe. megszűnik a szakmunkásképzés zártsága, a középiskolai érettségi ezúton történő megszerzése pedig a középfokú oktatás általánossá tételének egyik — az egyén és a társadalom számára egyaránt gazdaságos — útját jelenti. A szakmunkás iskolákból kikerült ifjúmunkások száméra az érettségi bizonyítvány megszerzésén túl lehetőség lesz a felsőfokú tanulmányok elvégzéséhez. Megszűnik tehát a szakmunkásképzés eddigi, sokak által kifogásolt, úgynevezett „zsákutca” jellege. Hiszen a szakma megtanulására fordított idő a továbbtanulók számára nem jelent lényeges időveszteséget. És máris szélesebb rétegek számára vonzó a szakmunkásképzés, mai a népgazdaság munkaerő- utánpótlásának kielégítése szempontjából lényeges tényezőként jelentkezik. Egyértelműen leszögezhet, jük. hogy a szakmunkástanuló-képzés egyrészt minden, iskolai képzést megelőzve, elsőként valósítja meg az oktatási reform egyik fontos alapelvét, az iskolának az élettel, az oktatásnak a termeléssel való összekapcsolását, másrészt megnyitja az utat a munkásosztály széles tömegei számára a középfokú műveltség (érettségi) megszerzéséhez és ezzel a középfokú oktatás általánossá tételéhez. Ilf egyénik gyom ütemű fejlődése, a gazdaság szinte minden ágának iparosodása, az ipar ágazati és gyártmányszerkezetének kedvező irányú változása együtt jár. egyúttal megköveteli a szakmunkások számának, az összes fizikai dolgozókhoz viszonyított arányának növekedését A korszerűbb termékek gyártásával nő a szak. képzett munka szerepe, előtérbe kerülnek a nagyobb kvalifikáltságot igénylő mim kák, a követelmények szintje fokozatosan közelít a technikusi színvonalhoz. Társadalmunkban a szakmunkás megbecsült ember, nemcsak társadalmi megbecsülést, de szép hivatást és biztos egzisz temciát is jelent Köztudomású, hogy a szaktanácsadásnak kiemelkedő szerepe van a mezőgazdasági termelés korszerűsítésében. A tudományos eredmények egyre növekvő áradatát napjainkban csak az olyan szakemberek közreműködésével lehet a gyakorlatban gyorsan átültetni, akik otthonosan mozognak a kutató- intézetek világában és az üzemi gazdálkodás körében egyaránt. Ezért • fogadták megelégedéssel a mezőgazdasági szakemberek azt a miniszteri rendeletet, amely a közelmúltban jelent meg a szak- tanácsadásról. Hangsúlyozza az a rendelet, hogy a szak- tanácsadás a mezőgazdasági nagyüzemi termelés fejlesztésének, s jól bevált termelést módszerek elterjesztésének, a gazdasági és technikai tudományos eredmények gyorsabb térhódításának fontos eszköze. Olyan szolgáltatás, amely arra hivatott, hogy elősegítse az állami és az üzemi érdekek szoros kapcsolatát, a gazdaságok jövedelmezőbb és korszerűbb termelését. Nem tartozik viszont a szaktanácsadás körébe az az irányitó, illetve fel- világosító tevékenység, amelyek a különféle vállalatok, szakigazgatási szervek gazdasági, szerződtetési, kereskedelmi és igazgatási feladataival kapcsolatosak. A szaktanácsadás lehet üzemi vagy ágazati. Az üzemi szaktanácsadás előzetes üzemelemzés alapján a helyes termelési irányok, üzemi arányok és a megfelelő munkaszervezet kialakítását, a főbb munkafolyamatok célszerűbb megszervezését segíti elő. Az ágazati szaktanácsadás célja, hogy az egyes termelési ágakban előmozdítsa az alapvető, s az új eljárások, módszerek alkalmazását. Ebbe a Körbe tartoznak a termelés- és tenyésztéstechnikai eljárások, az elsődleges feldolgozási értékesítés, valamint a korszerű anyagok és technika helyes felhasználási módjainak a megismertetése. A szaktanácsadást egy erre a célra kialakított hálózat tagjai végzik. A hálózatba a MÉM által kijelölt, továbbá a felvételre önként jelentkező intézetek, intézmények, vállalatok, gazdaságok, szövetségek, szövetkezetek stb. tartoznak. A szaktanácsadó szerveket a MÉM információs központja, az AGROINFORM által vezetett címjegyzékben tartják nyilván. Jó néhány kutatóintézet, vállalat és más szerv végzett eddig is szaktanácsadast, de egységes rendszere mindeddig nem alakult ki. Most, a gazdaságirányítás új rendszerében a tsz-ek megnövekedett önállóságának körülményei között megvannak a lehetőségek ahhoz, hogy a szaktanácsadás a kellő színvonalra emelkedjék, s még sikeresebben járuljon hozzá mezőgazdaságunk fejlődéséhez. Gulyás Pál SABLONOS KÉRDÉS a legény szálláson. — Mikor volt odahaza? Meglepő a válasz: — Én még soha sem voltam otthon... mert sdkáíg nőm is tudtam, hogy hol keressem a szüléimét. Elhagyóit gyerekként, évekig idegenek neveltek, hajdúsági parasztoknál cselédeskedtem, utána meg Intézetekben szoktam a betűhöz, a murisához. Anyámhoz, apámhoz, testvéreimhez úgy sem kerültem közelebb, hogy az egyik tanárom Debrecenben rájuk akadt, elvezetett hozzájuk. Pedig többször is meglátogattam őket. próbáltam megszokni, megszeretni a családot, de valahogy nem sikerült. Láttam, éreztem, hogy hiába várok, remélek, tőlük sem kapok többet mint másoktól, s így lassan elmaradtam a pincelakástól. Ennek már négy esztendeje. Ezalatt még levelet sem váltottunk. Megint magam vagyok, mint régem... A szállónak — gondolom — minden szobája foglalt s itt, ebben a háromszázhatvan forintosban is ketten lakinak. Felfogja pillantásomat a fiatalember, s szomorkásán magyarázza: — Ketten lakunk, mégis egyedül vagyok. A társamnak megvan a maga baráti köre. hozzá hasonló eleven, épkézláb fiatalokból. Én nem vagyok közéjük való... Velem legfeljebb azok állnának szóba, akiknek néha fizetnék egy-egy pohár italt... Sápadt arcú, vézna, alacsony kis ember Hock György. Testi fogyatékos... — Már óvodás koromban is kinevettek, akikkel együtt jártam s később sem vettem Nehéz egyedül észre, hogy jobban kedvelnének. Még nemrégen is eljártam a KISZ-be, segítettem a mozgalmi munkában, igyekeztem megkedveitetnd magam, de a kirándulásokon, bálokon mindig csak teher voltam. Mindig csak a harmadik, a felesleges, mert mindenki talált magának párt, csak nekem nem akadt egyetlen barát sem. Így inkább kiléptem a szervezetből is. A sarokban horgászfelszerelés. — Ha Jó idő van. kimegyek a tóhoz. A mozi mellett ez a szórakozásom. No, meg a rádiózás, a tv-nézés. Éjjeliszekrényén újságok. — Olvas is — mutatok az egymásra rakott Magyar Nemzetekre. — CSAK EZT AZ ÜJSA- GOT. A hirdetések miatt... Könyv olyan régen volt a kezemben, hogy már a címére sem emlékszem. Különben is elég nehezen fog a fejem, annak idején a tanulást is abbahagytam az általános iskola negyedik osztályánál... De azért azóta már elvégeztem egy tanfolyamot! Csatorna- és vízmű-telepke- zelői képesítést szereztem. Igazi színházban, múzeumban még nem volt. Néhány üdülést, kirándulást emleget és egyetlen külföldi útját, amely a csehszlovákiai „csontkovácshoz” vezetett. Interjú Diódámmal Az Ebek Szövetségének székhazában Diadém, az elnök csak kutyafuttában fogadott. Nyakában ékes medáliák csüngtek. Tekintete szigorú és méltóságteljes volt. Lompos farka meg se rebbent. — Csak röviden, szerkesztő úr — szólott —, nem érünk rá. — Óriási itt a sürgés-forgás, elnök úr. — Olvashatta: ismét nemzetközi ebkiállításra készülünk. Tagságunk szine-java felvonul. — Megengedne egy elvi kérdést? Ügy tetszik, a kutyák kiváltságos helyzetbe kerültek napjainkban. — Ez a fejlődés útja, barátom — felelt tűnődve Diadem. — Végre mindinkább méltányolják erényeinket. Ügy találja, egy kissé gőgösek vagyunk? Ne feledje: mi voltunk az ember első háziállatai időszámításunk előtt tízezer évvel. — Bocsánat, de ezt megelőzően önök a farkasok és a sakálok családjában... szóval, az a családfa... — Minek ezt emlegetni? — vakkantott nyersen az elnök. — Ml tapintatból nem beszélünk a majmokról... A kutyákat viszont ma már senki sem téveszti össze a farkasokkal. — Kérem, elnök úr, óvakodjunk a célzásoktól. — Tudja ön, hogy fejlődésünket, az emberekkel kialakult barátságunkat tanulékonyságunknak. kitűnő biológiai tulajdonságainknak ét kutyahűségünknek köszönhetjük? — Tudom, elnök úr. — A kutyák hivatása nőttem nő. Igen sok embernek mi aranyozzuk be az életét. — Mindannyian láttuk a tévében, hogy önök herendi porcelántányérokról csokoládétortát lefetyeltek... — Emlékszem, én is ott voltam. A tévé indiszkréciót követett el. Az ilyesmi nem szokatlan. Természetes, hogy hűvös előkelőséggel nézünk szembe a tévé-kamerá...uíl, elvégre sok ebtársunk elsőrendű exportcikk. Vagyis bedolgozunk a valutakasszába. Nem vagyunk olcsójánosok. Az amerikai sajtó, azt írják, hogy Hollywoodban, ahol egy emberi paróka körülbelül 20 —25 dollár, egy ritkuló szőr- zetű eb számára készült paróka 50—100 dollár. — Értem — bólintottam—, innét hát a modem kutya- gőg. — Tagtársaink tízezreit igenis ölben hordozzák, puha fövenyen sétáltatják, babusgatják, fésülgetik. És nem tűrik, hogy bárki kutyába vegye őket! Nem, tisztelt uram, a történelem kerekét Az emberi élet bearanyozá- sára hívatott tagtársainkon kívül mind több szakértőt adunk a társadalomnak: vadászaink. nyomozniuk, életet mentünk. Kívülről óriási lárma, csaholás, visítás hallatszott be az elnöki szobába. Kérdőn néztem az elnökre, ö szomorúan legyintett: — Sajnos, még nem vagyunk tökéletesek, uram. nem lehet visszafelé forgatni. Elmúlt az a világ, amikor az elvetemült nemesi osztályok kutyabőrre pingálták rangjukat. Mi, kutyák, felnőttünk a kor színvonalára. Odakint Osztják az ebédet. Ilyenkor még kísért a múlt. Vannak még köztünk, akik a zabálnivalóért porig alázzák magukat. Horváth József Megbánta, hogy átlépte a határt, oly messzire kívánkozott — mert csak a pénze fogyott, a csodadoktor sem tudott segíteni a baján... — Meg kell fognom a pénzt, mert bizony nem sok az az 1050 forint, amit a hőerőmű portáján tejesftett szolgálatért kapok. Száz- nyolcvan a fél szoba bére, száznegyven a havi ebéd s hathetente 40—80 forintba kerül a mosatás. A reggeliről,, vacsoráról és a teljes vasárnapi étkezésről magamnak kell gondoskodnom s ez is elég sokba van. Szóval: jut is. marad is egy kevés... Kétajtós szekrényében a vagyona: csomó nadrág, pár öltözet ruha, külön fogason felöltő, bőrkabát, a szomszédos polcokon pedig a „konyhakészlet”. Néhány tányér, pohár, lábas és egy kis villanymelegítő — amivel olykor a folyosón főz. — Így élek — mutatja... pedig valamikor nékem is voltak álmaim... Ahogy a nevelőotthonból kikerültem s végre „igazi munkához” jutottam, azt hittem: egyszer nekem is lesz majd tágas, nagy lakásom s talán a családi boldogságból is részelek. De — láthatja — mindeddig csak ez a fél szoba jutott. 9 lehet, hogy ennyi is marad... Mert ugyan, ki kötné hozzám a sorsát, amikor még táncolni sem akarnak velem elmenni a lányok? Legfeljebb egy külön szobára gondolhatok, egyetlen olyan helyiségről ál mod ózhatom amelyet csak én lakom, csak én rendezgetek, csinosítok, mint annyian mások az otthonukat. Tíz éve dolgozom a vállalatnál — ugye nem nagy merészség, ha ilyen terveket forgatok magamban. LÁTHATÓAN halas, hegy őszinte, emberi szavakat válthatott valakivel, boldog, amiért beszélgethetett Mert vele keveset beszélgetnek, őt alig veszi valaki komolyan, sokan még — visszakÖ6zönésre sem méltatják. ö az erőmű, a lakótelep „kis Gyurija”, de a kedveskedő jelzőből is inkább csak lekezelést érez lépten-nyo- mon. Ügy gondolja, hogy itt csak — a szolgálatához ragaszkodnak. A „kis Gyuri” ugyanis bármikor „leakasztható a szegről”, mivel ő mindig ráér, nem köti senki, semmi”. Egyedül van. Teljesen egyedül. Lőrinciben vajon gondol, a már valaki arra. hogy milyen nehéz ilyen magányosan, ennyire egyedül...? Gyón! Gyula ,11 muses 3 1968. áy-n'f 12* pé"ta%
