Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-17 / 13. szám

0 Szov'elunió ENSZ-képvisetetének újabb levele a nyugati diszkriminációk miatt 1067 ellenséges gépet lőttek le tavaly a YDK felett Amerikai politikusok a vietnami háború ellen MONTEVIDEO: Az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja, a Popular ezt írja: az uruguayi kommunisták támo­gatják a kommunista és mun­káspártok budapesti találko­zójának összehívását és részt vesznek azon. E találkozó megtartása teljesen indokolt és megleled ax idő követelé­sének. NEW YORK: Az ENSZ emberi Jogok bi­zottságának különleges mun­kacsoportja jelentést tett köz­zé a Déd-afrikai Köztársaság börtöneiben sínylődő foglyok és letartóztatottak helyzeté­ről A jelentés szerint a be- börtönzötteket embertelen körülmények között tartják, bántalmazzák és kínozzák őket. s megalázó faji megkü­lönböztetést érvényesítenek velük szemben. A fajgyűlölet politikája ellen harcolók szá­mára a Dél-afrikai Köztársa­ság hatalmas börtönné lett, amelyet törvényei és gyakor­lata a hitleri Németország fasiszta viszonyaival állíta­nak egy sorba — állapítja meg a jelentés. A bizottság követeli: a Dél-afrikai Köz­társaság kormánya vessen vé­get a letartóztatottakkal szemben alkalmazott kegyet­len bánásmódnak. LONDON: Iliász Iliu, a baloldali EDA párt parlamenti csoportjá­nak a görög katonai junta börtönében fogva tartott ve­zetője súlyos beteg — jelen­tik Athénból A 64 éves lliu már néhány év óta cukorbaj­ban szenved és állapota a ju­ra-szigeti koncentrációé tá­borban . rosszabbodott. A ha­tóságok végül kénytelenek voltak visszaszállítani az athéni börtönbe, ahol a poli­tikai foglyok helyzete vala­mivel könnyebb. TOKIÓ: A japán kormány meghívá­sára kedden Tokióba érke­zett N. Bajbakov. a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, a Szovjet Ál­lami Tervbizottság elnöke. Bajbakov megbeszéléseket folytat Szato miniszterei nők­kel. Miki Tákeo külügymi­niszterrel, valamint a japán kabinet más tagjaival és az üzleti körök képviselőivel. NEW YORK (TASZSZ): A Szovjetunió ismét hatá­rozottan elutasítja a nyugati hatalmak kísérleteit, ame­lyek arra irányulnak, hogy az NSZK t mint a német nép „egyedüli képviselőjét” is­mertessék el a nemzetközi életben — hangzik az a hét­főn nyilvánosságra hozott le­vő. amelyet a Szovjetunió ENSZ-képviselete intézett a közgyűlés elnökéhez. A köz­gyűlés hivatalos dokumentu­maként közzétett levél éle­sen bírálja a diszkriminációs megjegyzéseket, amelyekkel az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország állandó képviselői korábban a közgyűlés elnökéhez inté­zett levelükben az NDK-t il­lették. A három nyugati nagyhata­lom képviselői — mutat rá a szovjet okmány — megvaló­síthatatlan célt állítottak ma­guk elé, amikor megpróbál­tak úgy tenni, mintha nem vennék észre az NDK létezé­ATHÉN (MTI); Andreasz Papandreu, a Centrum Párt elnökének, az idősebb Papandreunak a fia, kedden reggel családostól re­pülőgépen elhagyta Görögor­szágot. A fiatal Papandreu hétfőn kapta meg a belügy­minisztériumtól az útlevelét. A Papandreu-család Pári­zson át utazik Skandináviá­ba, majd onnan Amerikába. PÁRIZS (MTI): Andreasz Papandreu At­hénból jövet kedden reggel családjával együtt megérke-1 zett Párizsba. Az Orly-i re­pülőtéren az újságírók kér­désére kijelentette, hogy egyelőre nem nyilatkozik- Mint mondotta, szándékában áll egy sajtóértekezletet tar­tani, erre azonban csak két nap múltán kerül sor. A hírügynökségek meg­jegyzik, hogy a fiatalabbik Papandreu és családja ti­tokban hagyta el Görögor­szágot, senki nem kísérte ki az athéni repülőtérre és nem ismeretesek további szándé­kai. A görög fővárosból azj amerikai nagykövetség szó- vivőjének tájékoztatása sze- | rint Papandreu amerikai ví-l sét. Valójában ezek a kísér­letek mit sem változtatnak azon a tényen, hogy a Német Demokratikus Köztársaság mint szuverén és független állam, közel húsz éve létezik. Az NDK nem egyszer meg­mutatta, hogy támogatja az ENSZ elveit és céljait, konst­ruktív lépéseket tett egész sor fontos nemzetközi kérdés megoldására, kifejezte azt az óhaját, hogy ' az ENSZ tagja kíván lenni. Ami pedig egyes nyugati hatalmak törekvéseit illeti — hogy az ENSZ-nek kizáróla­gos képviseleteiket próbálnak biztosítani, elősegíti a nyu­gatnémet vezető körök re- vansista nézeteinek terjeszté­sét az ENSZ-ben. A nyugati államok ehhez hasonló ak­ciói ösztönzik az NSZK mili­tarista és neonáci erőit, ame­lyek revízió alá akarják ven­ni a második világháború eredményeit és komoly ve­szélyt jelentenek a világbé­kére. rum nélkül utazott el, de — mint megjegyezte — a be­utazási vízumot bármelyik amerikai konzulátus kiadhat­ja számára. Jelentések szerint Papand­reu mindenekelőtt egy pári­zsi kórházban megvizsgáltat­ja magát leromlott egészségi állapotára való tekintettel. A nigériai szövetségi kor­mány. felhívta a külföldi re­pülőtársaságokat, hogy gépeik ne repüljenek át biafrai te­rület felett és közölte, hogy újabb rendelkezésig nem ad­nak lei leszállási engedélyt Bonnű. Calaber, Port-Har- court és Enugu térségére. A szövetségi kormány szerint Biafra területének átrepülé- se kbekázatot rejt magában. A lagosi kormány e dönté­se összefüggést mutat az ed­SAIGON: Ismét a partizánok csap­dájába esett a dél-vietnami An Khe támaszpont közelé­ben egy amerikai szállít­mány. A 40 teherautóból álló konvoj alatt három akna robbant és ezzel egyidejűleg a partizánok erős aknatüzet nyitottak. A teherautók több­sége megsemmisült, 19 ame­rikai katona pedig megsebe­sült Eskol Kanadában OTTAWA (MTI): Levi Eskol izraeli minisz­terelnök közel kétórás meg­beszélést folytatott Lester Pearson miniszterelnökkel. A kiadott közlemény szerint a két kormányfő tárgyalásai­nak központjában a nemzet­közi élet, elsősorban a közel- keleti helyzettel és a kanadai —izraeli viszonnyal kapcso­latos problémák álltak. Egyik fél részéről sem hangzott el valamiféle új javaslat A kanadai kormány képvi­selői szóba hozták Jeruzsálem helyzetét ist hangoztatva,, hogy Kanada régóta támogat­ja Jeruzsálem nemzetközi státuszának gondolatát A kanadai szóvivő újságíróknak elmondotta még, hogy Eskol miniszterelnök nem kér Ka­nadától fegyvereket. Az amerikai külügyminisz­térium nyilatkozatot adott ki, amelyben ismét leszögezi „az Egyesült Államok nem ismer el semmiféle egyoldalú vál­toztatást Jeruzsálem státusá­ban”. dig meg nem erősített hírek­kel, amelyek szerint a szövet­ségi erők fokozták akcióikat a biafraiak ellen Port-Har- court körül. PorteHarcourt a legfonto­sabb központ, amely még biafrai kézen van. Meg nem erősített hírek érkeznek arról, hogy a fran­cia Bob Denard vezetésével, aki hosszú ideig „működött” Kongóban, zsoldoskontingens érkezett Biafrába. MOSZKVA: Szufan uvong herceg, a Laoszi Hazafias Arcvonal Központi Bizottságának elnö­ke, nyilatkozott a Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lap tudósítójának. Kijelen­tette, hogy a laoszi hazafias erők által az ország semle­gességéért, demokratikus egységéért vívott harc már régen sikerrel végződött volna, ha az amerikaiak nem avatkoznak be Laosz bel- ügyeibe. Az Egyesült Álla­mok arra törekszik, hogy to­vább erősítse a jobboldal hadseregét és kiszélesítse sa­ját agresszióját azzal az ürüggyel, hogy a VDK ,,el akarja foglalni” Laoszt. Mi saját erőnkkel harcolunk. Ha az amerikaiak megkísérlik valóra váltani intervenciós terveiket, határozott válasz­ban részesülnek — mondotta. BONN: Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt elnö­ke, levelet intézett Dean Rusk amerikai külügyminiszterhez. Levelében részletesen ismer­teti a Német Szociáldemok­rata Párt elnöksége által ja­nuár 5-én elfogadott határo­zatot, amely a Vietnami De­mokratikus Köztársaság el­len intézett, amerikai bomba- támadások azonnali beszün­tetése mellett szállt síkra. NEW YORK (TASZSZ): McCarthy demokrata párti szenátor, aki jelöltetni kíván­ja magát az elnöki tisztség­re, újra élesen bírálta . az Egyesült Államok kormányá­nak vietnami politikáját. Kalifornia állam egyik egye­temének diáksága előtt mon­dott beszédében síkraszállt a DNFF elismerése, a vele való tárgyalások mellett, s követelte az amerikai csapa­tok fokozatos kivonását Dél- Vietnamból. George Romney. Michigan állam kormányzója is az összes külföldi csapatok Dél- Vietnamból való kivonását és az ott levő katonai támasz­pontok felszámolását sürget­te nyilatkozatában. Charles Percy, Illinois ál­lam köztársasági párti sze­nátora azt követeli, hogy az Európában állomásozó ame­rikai csapatok létszámát 50 ezer fővel csökkentsék. Saj­tóértekezletén Percy hangsú­lyozta. hogy a kormánynak rá kell szánnia magát erre a lépésre, valamint a viet­nami háború „deeszkaláció- jára” is. HANOI: 1967-ben 384-szer rendeltek el Hanoiban légiriadói — jelenti az AFP hírügynökség. — A VDK területén tavaly összesen 1667 amerikai repü­lőgépet lőttek le. A VDK fővárosában közzé­tett adatok szerint az ország valamennyi városa és tarto­mánya közül Hanoi szenve­dett legtöbbet a lég' háború­ban. „Legforróbb” hónap­ként októbert tartják számon. E hónapban 82 ízben rendel­tek el légiriadót és a főváros légelhárító ütegei 42 ameri­kai repülőgépet lőttek le. Novemberben a légiriadók száma 48, a megsemmisített repülőgépeké pedig 30 volt. Az 1968-as év a légiriadók szempontjából ugyanúgy kez­dődött, mint ahogyan az 1967-es végződött: január el­ső 15 napja alatt a fővárost 21 ízben bombázták. Az első bombatámadás január 2-án, helyi idő szerint 7.30 óra­kor történt. Romney a háború ellen WASHINGTON (MTI): Romney, michigani kor­mányzó. a republikánus párt egyik lehetséges elnökjelölt­je. aki jelenleg kéthetes vá­lasztási kampányt folytat New Hampshire Államban kije­lentette, hogy az Egyesült Ál­lamoknak nem szabad mere­ven elutasítania a békés ren­dezés lehetőségét. Javasolta, hogy tegyenek lépéseket a vietnami béke helyreállításá­ra, az amerikai csapatok ki­vonására. A michigeni kor­mányzó ugyanakkor nem szólt a VDK elleni amerikai légi­támadások megszüntetéséről. Mint ismerejes. Romney az elmúlt év őszén nagyszabású politikai vihart kavart, ami­kor kijelentette, hogy viet­nami útja során az amerikai katonai és polgári hatóságok „agymosásban” részesítették és eltitkolták előle a ténye­ket. A kormányzó e7- év de­cemberében újból látogatást tett Dél-Vietnamban. Űtja ta­pasztalatairól szólva most ki­jelentette. megítélése szerint az Egyesült Államok .,ott is katonai megoldást akar ki­erőszakolni, ahol erre nincs lehetőség” s a kormány által hangoztatott „haladás” csak minimális méretű. A fiatal Papandreu elhagyta Görögországot Zsoldosok érkeztek Biafrába ? A szövetségi erők fokozták akcióikat LAGOS (MTI): PINTÉR ISTVÁN : # j MÉGSEM LElítIRÁLY * A különít menyes dezertál Igaz, akkor már törvény mondja ki a Habsburg-ház trónfosztását. Mindez Károly király második balul sikerült hazatérési kí­sérlete után történik. Hogy ebben mennyi része van a rendkívül ravasz Bethlennek, azt nem lehet tudni. Annyi azonban bizo­nyos, hogy Bethlen még a kormányalkaitás előtt megígérte: teljesen lehetetlen helyzet­be fogja sodorni Habsburg Károlyt, s így alkalmat teremt a detronizálásra. IV. Károly 1921 októberében kísérli meg másodszor, hogy visszatérjen a magyar trón­ra. A húsvéti események után már nem is gondolja, hogy megegyezhet Horthyval. Tisztában van vele: egykori flottaparancs­nokának az ambíciói túlnőttek már azon, hogy a király egyszerű helytartójának te­kintse magát, s.meg sem kísérli, hogy meg­egyezzék vele. Fegyveres csapatokat állít maga mellé, s azok kíséretében indul útnak Budaoestre. hogy beköltözzék a budai Vár­ba. A királv) '-»ar'-tok Ostenburg és Lehár Antal ezredes alakulataiból állnak. Az 5 katonáik vonultak be két esztendővel előbb Budapestre, az ő darutollas legényeik kö­vették a fehér lovon galoppozó Horthyt, — s most a kormányzó ellen vonulnak Sopron­ból, ahová Habsburg Károly 1921. október 21-én érkezik meg. Károly kormányt ala­kít: miniszterelnökké kinevezi Rakovszky Istvánt, a nemzetgyűlés elnökét, hadügymi­niszterré és hadsereg-főparancsnokká Lehár ezredest, akit mindjárt elő is léptet tábor­nokká, külügyminiszterré Andrássy Gyula grófot, belügyminiszterré Beniczky Ödönt. A király elképzelései szerint Horthy majd •nyug1 díjba megy, ha csak- nem viselkedik olyan felságsértő módon, hogy egyenesen meg kell őt büntetni. Maga Horthy, amikor hírül veszi, hogy a király Magyarországon van, s fegyveresek kíséretében Budapestre készül, tanácstalan. Nem hívhatja kedves különítményeseit, Bethlen már eltávolította őket a kormány­zótól, sőt, ahogy Sopronból jelentik, Osten- burg egyenesen ellene fordult, s ráadásul Bethlen és Gömbös is távol van. Mindket­ten Pécsett tartózkodnak, de hanyatt-homlok Budapestre rohannak a. király érkezéséről szóló hírekre. S Horthy megkönnyebbülten látja, hogy mindketten energikus, a bajban is higgadtan viselkedő férfiak, akik meg­találják a megoldást. Bethlen sietve értesíti az antant diplo­máciai megbízottait, hogy a király Magyar- országon tartózkodik, ők azonnal — a királyi különvonat alig indult útnak a fegyveresek kíséretével — tiltakoznak a külügyminisz­tériumban, sőt az angol, a francia és az olasz diplomaták még Horthyt is felkeresik, hogy tiltakozzanak. Bethlen ezzel erkölcsi alapot teremt ah­hoz, hogy Horthy az ország érdekeiért, mintegy kényszerből, erőszakkal is szembe­szálljon a királlyal. Gömbös a fegyveres ellenállást szervezi. Igaz, hogy a kormányzó báró Nagy Pál al­tábornagyot nevezi ki a honvédség főpa­rancsnokának, de a valódi parancsnok Gömbös, a kormányzó különleges meg­bízottja. Gömbös szolgálaton kívüli századosnak egyelőre mindössze Budapest helyőrsége, hat század gyalogság, egy század lovasság és két üteg áll rendelkezésére. Erősítésül Sze­gedről és Miskolcról rendel fel csapatokat a fővárosba, s mivel azok lassan mozognak, kirohan az egyetemekre, mozgósítja az egye­temi bajtársi szövetségek tagjait. A kor­mányzó sokáig aggódik: vajon sikerül-e olyan katonai erőt felvonultatnia maga mö­gé, amely képes a király alakulatait feltar­tóztatni. A kormányzói hadparancsot, amely hangsúlyozza, hogy a nemzeti hadsereg Horthy kezébe tette le az esiküt, tehát az 5 parancsait tartozik követni, sem Ostenburg, sem Lehár, sem a közben hozzájuk csatla­kozott komáromi helyőrség nem veszi tudo­másul. Horthy az angol, francia és olasz iegv- zéket elküldi IV. Károlynak, egy kísérő­levéllel: „Felség! Súlyos lelki küzdelem után, nyomasztó aggodalom kényszere alatt kérem Felsége­det, ne folytassa útját fegyveres erővel a főváros felé... A kisentente most már nyíl­tan fenyeget a bevonulással..Erőviszonyaink pedig időközben csak rosszabbodtak. A há­rom oldalról benyomuló ellenséggel szemben ellenállásra képtelenek lenné n’-. De ha még fel is tételeznénk, ami lehetetlennek lát­szik, hogy a végsőkig védekező nemzet vala­hol mégis feltartóztatná az ellenséget, az ország jelentős részei akkor is tönkremen­nének. Az ebből származó súlyos elkesere­dés és téli nyomor a bolsevizmus számára egyengetné az utat. Sőt, a körülmények komoly mérlegelése arra a felismerésre ve­zet, hogy már korábbi időpontban is szá­molnunk kell bizonyos veszedelemmel... Ha Felséged fegyveres erővel tovább vonul Bu­dapest felé, végzetünket nem kerülhetjük el és néhány nap alatt az ország megmaradt részei is idegen kézre kerülnek. Ha Felségednek az lenne az óhaja, hogy az entente képviselőivel, velem, vagy a kor­mánnyal személyes érintkezésbe lépve a helyzetről közvetlen meggvőződést szerez­hessen, ennek nincs akadálya. Felséged kis kísérettel tökéletes biztonságban teheti meg ide az utat. Egész életemben önzetlenül teljesítettem kötelességemet. Ma az a kötelesség-m, hogy jelentsem: ha Felséged fegyverre! vonulna be Budapestre. Magyarország léte meg­szűnne. Legmélyebb hódolattal Horthy.” A levelet Komáromban veszi át a király képviseletében Rakovszky, s Hortbv soha nem kap választ rá. Illetve: válaszkéopen a király vonata tetetette úttát Budapest felé. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom