Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-12 / 268. szám
9Ii' '•«‘ni Jehel Ve c* AjK ttusk lánya? Mrs. Gibson-Smith, Dean Rusk amerikai külügyminiszter lánya, mint megírtuk, négerhez ment feleségül, s ezzel a lépésével számtalan kellemetlenséget szerzett magának. Igaz ugyan, hogy társadalmi helyzete révén még így is sok ajtó megnyílik előtte, de élete azért nehéz lesz. íme, mit nem tehet meg ezután: Nem mehet férjével együtt karon fogva az utcán, mert az a veszély fenyegeti, hogy a rendőrök leállítják és igazoltatják, vagy ami még rosszabb, a fanatikus fajgyűlölők rátámadnak. Nem vehetnek részt az amerikai fe ső tízezer estélyem, nem iratkozhatnak be az előkelő klubokba. Nem fürödhetnek együtt Florida nyilvános strandjain, vagy az állam bármelyik nyitott fürdőmedencéjében. Nem kaphatnak lakást Washington, New York, vagy bármelyik más város előkelő lakónegyedében. Nem utazhatnak egy fülkében a vonaton, hálókocsiról pedig nem la ál- 'modhatnak. A parkokban nem ülhetnek ugyanarra a padra. Nem Írathatják be gyerekeiket egyetlen középiskolába vagy egyetemre sem. Kongó PortsróHa sücnl p?i!?$za a Biztonsági Tanács előtt Keddig „lélegzetvételnyi szünet” rise menyek _ SOrMmn MOSZKVA I Az Ermltázs ÜJabb Remb- randt-képpel gyarapodott Maga a kép már régóta a világhírű múzeum tulajdonában van, de mlndezldeig azt hitték, hogy a nagy holland festő művésznek, a „Három királyoknak” csupán az utánzata és az eredetit az egyik göteborgi múzeum őrzi. Az utóbbi időben azonban számos művészettörténész kételkedni kezdett a „svéd Rembrandt” eredetiségében, miközben Irina Linnyik lenlngrádl művészet- történész arra a felfedezésre Jutott, hogy az Ermltázs-beli kép őrzi Rembrandt ecsetvonásait. A mű röntgen-vizsgálata beigazolta, hogy a felső festékrétegek alatt megmaradt a téma számos átdolgozása, variánsa Rembrandt művészi kísérletezéseinek, keresésének nyomai, a vászon alsó szélén pedig ott látható Rembrandt jellegzetes aláírása és az 1632- es évszám, DELHI: Az Indiai fővárosban az arab népek támogatásának érdekében összehívott nemzetközi értekezleten ötven ország tSO delegátusa vesz részt A tanácskozásra dr, Randé Jenő, a Magyar Béketanács elnöksége tagjának vezetésével szombaton hajnalban magyar küldöttség érkezett. Az indiai fővárosban vannak már az európai, ázsiai, afrikai és latin- emer'kai szabadságmozgalmak és békeszervezetek küldöttei. A konferencia elnöke dr. Krishna Menőn. MOSZKVA: A moszkvai selyemipari tudományos kutató intézet munkatársai az összövetségi elektrotermikus tudományos kutató intézet szakembereivel, érdekes kísérletbe fogtak. A vil- lanyfűtésu ruha mintapéldányait állították elő Az új öltözékekben első látásra semmi különös nincs, de ha közelebbről megvizsgáljuk azokat, akkor konnektorra] ellátott villanyzsínórt fedezünk fel rajtuk. Ha a konnektort bekapcsoljuk a hálózatba, akkor a ruha 36 fok melegre fűtődik fel. Ezt az öltözéket viselve még a legkegvétlenebb hidegCHILE Nyolc is fél millió ember lakja ezt a latin-amerikai köztársaságot. Fővárosa Santiago de Chile. 2 millió 200 ezer lakossal. Chile terület^ 741 767 négyzetkilométer. Perutól és Bolíviától hatalmas sivatagok. Argentínától az Andok láncai választják el. Ezek a természeti körülmények és az őslakók hosszú évekig feltartóztatták a spa- nyol gyarmatosítókat, akiket végül is egy 4 éves kegyetlen háború tett az ország urává. A hódítók közül ötvenezren pusztultak el a hágókban ritka hegyláncok között. „Chile a nemesek krémjének elvesztésébe került nekem” <■» mondotta II. Fülöp spanyol király. Chile a múlt század második felében Bolíviától és Perutól elhódította a salétromban gazdag északi tartományokat. A salétrom bányászat és feldolgozás mindmáig jelentős helyet foglal el az ország gazdasági életében. Vegyiparának jó része a salétromhoz kapcsolódik. Ebben az országban van a világ rézkészletének 32 százaléka és újabban felfedezett vasércbányái is gazdagok. Bányásznak még aranyat, ezüstöt, higanyt ként, horganyt, kobaltot, uránt molibdént. Feldolgozóiparában a textilipar vezet. Hajó-, bőr- és cipőiparában jelentősek a külföldi érdekeltségek. Itt van Punta Arenosi a világ legdélibb városa. A 4500 kilométer hosszú, kard alakú ország rendkívül keskeny: szélessége helyenként alig haladja meg a 15 kilométert. A hét nemzetközi krónikájának jelentős magyar vonatkozású eseménye: az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésében lezajlott a szavazás a Biztonsági Tanács nem állandó tagjainak kijelölésére és beválasztották a Magyar Népközársaságot az ENSZ e legfontosabb szervébe. 1968. január 1-től kezdve hazánk képviselője két éven át helyet foglal az operatív jogkörű ENSZ-szervben és minden alkalommal kifejtheti a magyar kormány álláspontját a vjlág legidőszerűbb és legégetőbb kérdésedben, a Biztonsági Tanács szavazásaikor pedig érvényre is juttathatja a magyar állásfoglalást. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyének növekedését joggal lemérhetjük az ENSZ-ben való szerepünk állandó nagyobbodásán: 1965- ben az 1. számú politikai bizottság elnöke lett hazánk képviselője, tavaly az ENSZ- közgyűlés egv'v rlelnöki tiszt- 2 jutott Magyarországnak. Mindez azok után, hogy tiz esztendeje még a mondvacsinált „magyar kérdés” ürügyén az imperialista hatalmak képviselői dühödten támadták a világszervezetben a Magyar Népköztársaságot... Hazánk belső megerősödése, a szocializmus építésének számos sikere adja nemzetközi súlyunk eyarapodá^-^k pc,'’ív magyarázatát, a másik döntő ok a szoc'allsta közösséghez tartozásunk, A magyar nép és Egy hét a világpolitikában Hazánk a (Biztonsági Tanácsban — A nagy évforduló világ »isszlaaugja — Az USA fokozódó elszigetelődése Alkudozás Uliodesiában ben is aludni. lehet szabad ég alatt 1967. november 12., vasárnap vagy pedig további fordulat előhírnöke? A Biztonsági Tanács eredménytelenül birkózott a héten a közel-keleti problémával, amely e pillanatban a két gyökeresen ellentétes állásfoglalás között holtponton vesztegel: az afro-ázsiai csoport na- tározati javaslata az izraeli csapatok visszavonását sürgeti, ebbe Izrael és a mögötte álló Egyesült Államok nem..hajlandó belemenni. A Biztonsági Tanácsnak afrikai üggyel is kellett foglalkoznia: Kongó panaszával Portugália ellen. A kinshasai kormány azzal vádolja a portugál gyarmatosítókat, hogy Angolából segítséget juttat ti emberben és hadianyagban azoknak a fehér zsoldosoknak, akik még Csőmbe. egykori „birodalmában”. Katangában garázdálkodnak. A zsoldosok sorsáról ellentmondó hírek érkeznek, nehéz tisztán látni ebben a sötét ügyben. Még egy afrikai esemény: a két éve NagyBritanniától elszakadt Rhodesia fővárosában 1 megindultak az alkudozások a Wilson-kormány képviselője, Thomson nemzetkö- zösségügyi m'niszter és lan Smith fajüldöző kormányának tag’aj között. Úgy tűnik, hogy a munkáspárti kormány gaz- | desági okokból m«« presztízsének feláldozása árán is 'kész megbékélni a neki fittyet há- 1 nyó rhodesiai rendszerrel. Pál/]/ Jözstt ni őrségváltás és a dél-aráblal felszabadítási szervezetek viszálya csak újabb, bizonyítékkal szolgált arra. hogy az imperialista hatalmak „oszd meg és uralkodj” módszerei még mindig hatásosak lehetnek. Különösen Adenre vonatkuz k ez. ahol a brit kormány ígérete szerint küszöbön áll az angol csapatok kivonása és a terület függetlenségének elismerése, A még az angol gyarmatosítók által szervezett dél- arábiai hadsereg a Nemzeti Felszabadítási Front elnevezésű mozgalmat támogatja, ezt pedig a Megszállt Dél-Jemen Felszabadítási Frontja azzal vádolta, hogy az újgyarmatos.í- tás kezére látszik. A két rivális arab mozgalom küzdelmének hevessé .válása az úgynevezett „mérsékelt köztársa'-á- g'ak” megfosztották minden politikai és katonai hatalmától. Az úi vezetek. a hírek szerint tárgva'á.sokba kezdtok a király párti törzsek képviselőivel — ma még nem tudni bizonysággal hogy a kapcsolatfelvétel csak belső kompromisszum elérését célozza-«; légi kalózoknak mind több repülőgéppel kell fizetniük: washingtoni forrásokból tudtuk meg, hogy ma már magasabb a gépek felszállásához viszonyított lelovési arány- szám, mint volt a második vi- l.ignálXK'úban. A Vietnami Demokratikus Köztársaság légi terében már levegő-levegő rakéták, azaz a támadó bombázókra vadászgépekről kilőtt ra- réták is tizedelik az agresszo- rok légi kötelékeit. Az Egyesült Államok a vietnami agresszió támogatására még a NATO-országok legtöbbjében sem tud híveket toborozni. Az elszigetelődés az úgynevezett harmadik világban talán még veszélyesebb Washington számára: ennek ellensúlyozására járt Humphrey alelnök Malaysiában és Indonéziában. miután Dél- Vietnsmban hel., sz'n; szemlét tartott. A jelek szerint az amerikai kormány kttart illúziója mellett, hogy „szítv-'s bőrű” feevvertársakat verbuválhat vietnami háborújához. Az arab világon és Afrika két pontján volt még ezen a héten a világ szeme. A jemevezetői együtt ünnepeltek Moszkvában a testvéri szovjet néppel, október 50. évfordulóján. A világ képét megváltoztató forradalomra emlékezett a héten — túlzás nélkül mondhatjuk — az egész földkerekség. A tőkés világban az ellenséges felhangok sem tudták elnyomni a kényszerű elismerés mondatait: 1917-ben Moszkvában valami nagy, történelemformáló erő Indult el útjára. A szocialista világ- rendszer, a harmadik világ népei és a kapitalista államokban a haladás hívei őszintén, büszkén és bizakodón ünnepeltek. A moszkvai ünnepségeken elhangzott politikai megnyilatkozásokban központi helyit foglal el Vietnam megsegítésének ügye. Az ünnepnapokon sem lehetett megfeledkezni n.-pjrink elsőszámú nemzetközi problémájáról. Az amerikai hadvezetés — a Fehér Házból és a Pentagonból érkező utasítások szerint — mindegyre fokozza erőfeszítéseit, amelyek Északon a légitámadások kegyetlenebbé válásában mutatkoznak meg. Az amerikai pították. hogy azok kedvezően fejlődtek és hangsúlyozták az előnyös kapcsolatok konkrét intézkedésekkel való fejlesztésének szükségességét. Az ennek érdekében folytatott tárgyalásaik eredményeként kereskedelmi megáFapodást, műszaki együttműködési, valamint kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írtak alá. A Magyar Népköztársaság küldöttsége felajánlotta, hogy vállalatai révén ötmillió dolláros keretben hitelt nyújt beruházási javak, gépek és felszere’ések chilei exportjára. A felek tanulmányozni fogják annak lehetőségét, hogy ezen hitelek ellenértékét Chiléből importált árukkal egyenlítsék ki. A magyar küldöttség vezetője reményének adott kifejezést, hogy a magas szintű személyes kapcsolatok tovább fejlődnek a két ország között. SANTIAGO DE CHILE: A Chilei Köztársaság kor-' mányának meghívására a Magyar Népköztársaság kormányának küldöttsége Szurdi István miniszter vezetésével 1967. november 6—11 között hivatalos látogatást tett a Chilei Köztársaságban. A magyar küldöttséget fogadta dr. Eduardo Frei Montalva, a Chilei Köztársaság elnöke, Gabriel Zujovic gazdasági miniszter, dr. Juan Gomez Millas oktatási miniszter, Alejandro Haséi J. bányaügyi miniszter, dr. Fernando Luengo, a szenátus elnökének első helyettese, Oscar Pinochet külügyi és Sergio Caldivia közlekedési államtitkár és több más politikai és kulturális személyiség, akikkel őszinte és mindkét fél részére hasznos eszmecserét folytatott a két ország szívélyes kapcsolatairól. A felek megvizsgálták kapcsolataik fejlődését, megállaKözös közlemény a Magyar koriiiáii.vkiikliiüs^íiem'k a Chilei Köztársaságban tett látogatásáréi az indítványnak határozott el- j fogadási esélye van. A keddig tarfó „lélegzetvételnyi szünet” most a szöveg némi módosításához kell. Az Indítvány egyik szakasza ugyanis felhívná a Portugáliával „különleges viszonyt” fenntartó ENSZ-tag- államokat (értsd: NATO-or- { szágok), hogy vegyék rá a ^ lisszaboni kormányt: ne nyújt- : son menedéket a zsoldosoknak, j Ezt a paragrafust a NATO- ^ országok ellenzik. A | A Biztonsági Tanács ülésé- , vei egyidőben az ENSZ gyám- . sági bizottsága túlnyomó több- j séggel: nyolcvan szavazattal 8 . ellenében és 15 tartózkodás , mellett, megszavazta az afrikai és ázsiai tagállamok által * 1 támogatott, Portugália-ellenes : határozati javaslatot. i A közgyűlés elé kerülő do- • kumentum elítéli Portugáliát, mert nem ad függetlenséget afrikai területeinek, s felszólítja a világ minden országát: ■ ne nyújtson többé katonai és gazdasági segélyt a gyarmat- tartó országoknak. A dokumentum „elidegenít- hetetlennek” nevezi Angola, Mocambique és „portugál"- Guinea Jogát a függetlenségre, és törvényesnek minősíti az ottani függetlenségi mozgal- inskst. A határozat külön tollhegyre tűzi Portugália NATO-szö- vetségeseit, majd felszólítja a Biztonsági Tanácsot: emelje kötelező erőre a Portugália-ellenes bojkotra felszólító korábbi közgyűlési határozatokat. A Javaslatot 54 afrikai- ázsiai ország, valamint Jugoszlávia nyújtotta be. Portugálián kívül ellene szavazott — magyarázkodásokkal — az Egyesült Államok, Anglia. Ausztrália, Hollandia, Üj-Zé- land, Spanyolország és Dél- Afrika. (MTI) rial küldött azt hangoztatta, hogy a Kongó-ellenes agresz- szió a nemzetközi imperializmus akciója volt. Az imperializmus mindaddig fenyegetni fogja Afrikát a gyarmatosító rendszer visszaállításával, amíg Afrika területén ott éktelenkednek a kolonializmus utolsó bástyái: a portugál területek, a fajüldöző. Dél-Afrika, és az Anglia által oly gondosan őrzött másik fajüldöző rezsim: Rhodesia, Milko Tarabanov, Bulgária delegátusa leszögezte: kormánya csatlakozik Kongónak ahhoz a kéréséhez, hogy a Biztonsági Tanács ítélje el a portugál kormány tevékenységét és tiltsa el minden ország területén a zsoldos-toborzást Minden ENSZ-szerv — közöttük a Biztonsági Tanács — feladata, hogy véget vessen a nemzetközi monopóliumok működésének, amelyek továbbra is kizsákmányolják az afrikai földrész népeit. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének erőteljes intézkedésekkel kell felszámolnia az Anglia és Portugália által fenntartott utolsó gyarmati állásokat, az afrikai népek csak ezután léphetnek magabiztosan a gazdasági fejlődés és a nemzeti haladás útjára. A Biztonsági Tanács ülésén felszólalt még Kanada, Japán, Dánia képviselője és a csang- kajsekista küldött. Valameny- nyien „aggodalmukat” hangoztatták a kongói fejlemények miatt. A BT a kongói panasz vitáját — az éjszakai órákban született döntés szerint — kedden folytatja. Valószínűleg ekkorra kerül a testület elé a tanács afrikai és ázsiai tagállamai által támogatott indítvány, amely elítélné Portugáliát a zsoldosbetörés miatt. A nyugati hír- ügynökségek értesülése szerint NEW YORK (MTI): Az ENSZ Biztonsági Tanácsa másodízben la összeült, hogy megvitassa a Kinshasai Kongó Portugália ellen emelt panaszát Az ülés első felszólalójaként De Miranda, portugál delegátus — kevéssé meggyőző érvekkel —, kétségbe vonta • Kongó által előterjesztett írásbeli és fényképdokumentumokat. Terence Nsanza, Burundi képviselője, azt emelte ki, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság ellen végrehajtott legutóbbi agresszió összeesküvés része, amelyet néhány Imperialista ország jó előre kitervelt abból a célból, hogy visszaállítsa Afrikában a kolonializmus rendszerét. Burundi delegátusa felhívta a küldöttek figyelmét, hogy bizonyos országok — így például Belgium és az Egyesült Államok —, milyen hangzatos szavakkal Ítélik el az agressziót, viszont teljesen passzívaknak bizonyultak, amikor ezt az agressziót — tudtukkal — előkészítették. Joseph Ben Mwemba, Zambia képviselője, egyebek között rámutatott: a Kongó-ellenes agressziót Afrika népei az egész kontinens kihívásának, a béke fenyegetésének tekintik. Tefwik Bouattoura, algéBERLIN: A Szabad Német Ifjúsági Művészeti Nagydijával tüntették ki Berlinben Theodoraklsz, Ismert görög zeneszerzőt az ifjúság nemzetközi napja alkalmából. MANILA: Három nappal a fülöp-szlge- ti választások előtt az országban folytatódnak a kormánypárt és az ellenzék közötti helyenként véres összecsapások. Az eddigi incidensek során összesen 59 ember halt meg. BANGKOK: Jacqueline Kennedy szombaton reggel. háromnapos thai-földi látogatásának befejeztével Bangkokból Rómába repült. MADRID: Spanyolországban foMatód. nak a letartózta Lások. Barcelonában pénteken négy vasipari munkást vettek őrizetbe illegális szervezkedés vádjával. Letartóztatások történtek ezen a napon Sevillában és Madridban is. változtatják pozíciójukat és szünte enül harci készenlétben állnak. A hatalmas vontatók nemcsak a rakétát viszik magukkal. hanem a felbocsátásához szükséges teljes berendezést Is. Bármilyen pontról, akármelyik pi'lanatban el lehet végezni a rakéta felbocsátását. Az irányítási folyamatok automatizálása stabillá és rendkívül érzékennyé teszi a rakétákat az irányítás jeleire, biztosítja a pontos becsapódást a célba. MOSZKVA (TASZSZ): A Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lap szombati számában megállapítja, hogy i Vörös Téren a november 7-1 jubileumi díszszemlén bemutatott új szovjet mobil rakéta- dlövőhelyek gyakorlatilag sérthetetlenek, mivel az ellenség nem tudja azokat felfedezii és megsemmisíteni. Ilyen rakéta-kilövőhe yekkel a világ 2gyetlen más hadserege sem rendelkezik. Ezek a rakéták, az ilyen rakéta-kilövőhelyek, állandóan Az új szovjet rakéták kilövőhelyei gyakorlatilag sérthetetlenek