Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-29 / 256. szám

Emlékek egy „megholt” gyárról (Bélapátfalvi MSedénygyár 1843—1937) Vén idő csipkézte kőfalak, némán ásító lőrésék között, lombjukat vesztő gesztenyék alatt kaptatok az egri vár dombjára. S az érett őszben is pompázó, díszes kertbe térhe­tek. Világos purpur színű zsák, vérszíranel lüktető szir­mok, sárga tulipánok, rajz­szerű pontossággal kunkor odó levélkék, ágacskák, apró in­dák és frissen hajtó rügyek, kacsok. Hervadhatatlan e kert, formás tálak, tányérok, bög­rék, korsók, kulacsok, köcsö­gök őrzik virulását. Egy hó­napira múzeumi termekbe ke­rült a híres, rózsás edényeiről messze ismert Bélapátfalvi Kő­edénygyár termékeinek válo­gatott gyűjteménye. Csodálhatott az edények kö­zül jó párat még Kossuth is. Az 1846-os III. Iparműkiállí­táson — amelyet a Kossuth irányította Iparegyesület szer­vezett — sikerrel szerepeltek a bükki fiatal gyár termékei. A bélapátfalvi kőedény útja később elvezetett Párizsba, ahonnét a világkiállítás aranyérmét hozta el; s más nemzetközi kiállításról — St Louise-ből, Liege-ből — is dí­jakat érdemel. Jutott a szép termékekből Európa szinte minden országába. A múlt szá­zad éveiben pedig, az akkori bérlők, Nagy Zsigmomd és fi­vére ügyessége folytán, a ró­zsás edények elkerültek Ame­rikába is. bérlőjét, Pruzsinszky letudni, a a kemény cserepek festő­dinasztiájának legutolsó tag­ját, Durzó Gézát. A magnó­szalagok ma már nincsenek meg, odavesztek a hiteles ta­núk hangjával együtt; csak a szalagról leírt szöveg, a holt betűk őrzik vallomásukat. Szólaljanak előbb a holtak.« Tölgyek ritkás erdeje, bök­tök szétszórt csoportja a kiter­jedt tisztáson. „Bélháromkút” — így mondják e tájrész ne­vét még az idősek, merthogy három forrás ered a közelben. Ahol a N agy boldogasszon yr ól nevezett főforrós vize felfa­ltad, s alázubog jegenyéktől és harsaktól köirülállt medrében — templom szürke tömbje magasodik. Ősi apátsági temp­lom. Egyetlen román kori em­lékünk. Komor háttér a Bél­kő megbontott sziklaoromzata. Gyermekkorom búcsús, is­mert tája, hol a hajdan híres gyár nyomát kutatom. Meg- megállok a klastrom kútja kö­rül — ennek vizét még a leg­nagyobb télben sem látta jég­hártya alatt senki. Keresem az ősi helyet, ahol ötnegyed­százada, a regéci porcelángyá­ros fia, Hüttner József uram megpördítette a korongot, kat­lanba szelídítette a tüzet, s megálmodott mintáit a ke­mény csérépre égette. Itt, a klastrom mellett, a forrás kő­iül álltak a gyáracska épületei Kövek se maradtak belőle. A templom körüli ásatásokkor ráakadtak a generátor alapza­tába és előkerült egy kőmozsár is, a valamikori „festékma­lom”. A föld rejthet tán még valamit. Es sok mindent őriz­nek az emberek. Azok a keve­sek, akik még élnek az itt dol­gozók közüL S a holtak? A cementgyár egyik fiatal technikusa, a kő­edénygyár históriájának ama­tőr nyomozója, még magnóra beszéltethette a gyár utolsó Pörög a képzelet magnója... Durzó: „...Pruzsinszkyék fel­gyújtották a gyárat, s a biz­tosítási összegből újjá, korsze­rűvé építették. Megemelték a tetőket. Hajtómotort kaptak az államtól. Mindent géppel haj­tottak...” Pruzsinszky: „....Földes, ócs­ka hely volt Minden rozoga volt.. A kemencéket emele­tesre építtettem. A felső kam­rában még téglát is tudtam égetni, ezer darabot...” Durzó: „...A gipszformák mind a Pruzsinszky tulajdoná­ban maradtak...” Pruzsinszky: „...Bepereltek, hogy mindent elhoztam a gyár­ból.«” Durzó: „—Magával vitte a gipszformákat az öntőformá­kat az általa kikísérletezett massza-receptúrát, és azt a motort is, amit az államtól kap­tak.” Pruzsinszky: „...A főtárgya­láson is nekem lett igazam.” Durzó: „...Ezek a körülmé­nyek mind hozzájárultak, hogy a gyár mielőbb csődbe jus­son...” Hüttner, Földváry és Dub- ravszky Sándor, a Nagy test­vérek. a felvirágzó évtizedek után, Pruzsinszky időszaka a visszahanyatlás volt Jöttek még új bérlők, de a sorvadást visszatartani nem tudták. Mine emlékeznek az élők? Mondjuk Dudaskó Pál és fele­sége a bélapátfalvi Szomorú közben«. — Engem a nagyapám ho­zott magával Pestről, ő for­maöntő volt a gyárban, 1870 óta. Én akkor szabadultam, amikor kitört az első világhá­ború. A tanulóidő 3 év volt A képzőművészettől jöttek vizsgáztatni. Ha valaki három év után se tudott eleget, ak­kor visszavágták. — Mi titkuk volt a bélapát­falvi kőedényeknek? — Érteni kellett a munkát. Az agyagot itt bányászták, a nagy tótól bal'ra, az első dombnál. De szállítottak Gö- mörből is, Tapolcáról. Homo­kot egy budai bányából hoz­tak. Az agyagot megszárítot­ták, fakalapáocsal összetörték, feláztatták és egy favályún át folydogáltatták, hogy a vasas anyagot belőle leülepítsék. Ez­után következett a kigőzölés, a felesleges víz, nedvesség el­párologtatósa. Amikor ez is megvolt, a masszakészítők put­tonyokban a korongoláshoz hordták. A masszát a koron­gosok még átgyúrták. Az el­készített nyersárut megszólí­tották, utána következett az első égetés, a mázolás, a fes­tés és a második égetés. Ha aranyozás is volt, harmadszor is égették. Érre mondták azt, hogy „mufti”. A 69 éves Dudaskó Pál gép- korongos volt a hajdani kő­edénygyárban. A felesége for­maöntő. Szép rangos házukban sok dísze* tálat, tányért, vá­zát, korsót, kulacsot őriznek. Munkájuk, a gyár emlékeit. Sorban elém rakják kincsei­ket, s amit nem láthatok, sza­vakban festik. Legtöbbet a csali „tréfás korsót” emlegetik: 365 lyuk volt azon, rózsa alak­zatban; egy lyukat kellett be­fogni és csak úgy tudott inni belőle egy másik lyukon át az ember. Ha valaki elvétette, nem találta meg e két lyukat, ráömlött sugárban a víz. — Hogyan szűnt meg a gyár? — Semmi szennyezést nem túrt az agyag, s ha ilyen mégis belekerült vagy benne- maradt, a második égetésnél már nem volt tiszta fehérségű az áru. A szárított agyagot gyerekek törték fabunkóval, s egy személy, Mikó Bacsa Sán­dor, akit elutasítottak a gyár­ból, felbiztatta a gyerekeket: keverjenek a megtört agyag­hoz úti port, több lesz a tel­jesítményük, nagyobb a nap­szám. Csinálták is három hó­napon át Amit égettek belőle, mindet a cserépgödörbe kellett önteni, annyira elrondultak. Vizsgálgatták a vezetők, hol lehet a hiba, de nem tudtak rájönni. Egy gyerek aztán el­árulta az okát, de akkor már késő volt. Fehér edények he­lyett akkor már a vörös színűt gyártották. A vörös edény nem kellett senkinek, bezár­hatták a gyárat Ez 1927-ben történt. A histó­ria azonban még folytatódott. Átvette a gyárat egy kisvárdai kályhásmester, Ferencz Ágos­ton. Szenteket gyártott („olyan nagy éktelen szobrokat”), de csinált pipákat is, amiért az­tán elnevezték „pipagyáros­nak". — Volt egy 46 métefr magas kémény, azt én robbantottam fel. És széttúrták az egész gyá­rat is. A kályhás túratta szét. A tégláját is elhordták. Akkor épült itt a pékség. A gyár tég­lái abban vannak.« Pali bácsinak a kőedény után csak a kő adott kenye­ret. A bélkői kőbánya. 1927-től bontotta a hegyet, harminc éven át. 1945-től az egész bá­nyát is ő vezette, míg nyug­díjba nem került A kőedény­gyárat sokat emlegeti. Ügy be­szél ról, mint egy emberről, aki meghalt. Egyik legjelen­tősebb, kulturális elterjedőjé­ben és hatásában szinte egye­dülálló gyár halt meg Bélapát­falván, a komoran magasló Bélkő alatt Pataky Dezső Finis előtt a itiatramji Szénbányák üzemei összesített teljesítményeiket tekintve, a Mátraalji Szénbá­nyák üzemei sikeres háromne­gyed évet zártak. A leállított gyöngyösi Xll-es akna kivéte­lével mindenütt növelték az előírt termelési értéket, két esettől eltekintve csökkentet­ték a költségszintet, általában takarékosan dolgoztak. A terv­vel szemben kisebb mennyi­ségben értékesített lignitből származó jövedelmet az ecsédi szén kalóriájának javulása, a különféle szolgáltatások pótol­ták. Az üzemek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulójának tiszteletére tett vállalásaik nagy részét túltel­jesítették. A visontai Thorez Külfejtéses Bányaüzemnél a kitűzött határidő előtt meg* kezdték a 2-es géplánc próbá­it. A vállalatnál „feleslegessé” vált kotrógépekkel olyan bér­munkákat végeztek, amelyek­ből, az elképzelt 102 millió forint helyett 106 milliós jöve­delem származott. A termelési költségek csökkentésével és a minőség javításával 5 millió forinttal akarták megtoldani a vállalati eredményt s közös igyekezettel ez is csaknem 7-re sikerült! Az év hátralévő időszaká­ban a Mátraalji Szénbányák üzemei előtt még 111 millió fo­rintos terv teljesítése áll. Az első háromnegyed év tapaszta­latai arra engednek következe tetni, hogy az esztendőt is adósság nélkül zárják. A berlini „Interyraphik 67” című kiállítás teljes nemzet­közi anyagát bemutatták Budapesten is a Műcsarnokban. A kiállítás magyar művészei a „nagy nemzetközi seregszem­lén kifogástalanul megálltak a helyüket” — írja a Népújság a beszámolójában. Ez igy igaz is! De úgy azért nem, hogy Pablo R. Picasso Festő és modellje című képét a magyar Stettner Béla nevével, Kiáltás címen közöljük... Stettner képét viszont Picassónák tulajdonítsuk. „ Nem veszít értékéből sem Picasso, sem Stettner Béla, ha képeik alá saját nevüket írjuk... Sőt, így az olvasó is helye­sen tájékozódna ★ A Népújságban olvastuk, hogy Amerikában új alkohol­mentes üdítő italt állítottak elő. amely a gyomorban 12-szer gyorsabban szívódik fel, mint a víz... Persze, ez nehéz ügy, még Amerikában is... Mert a gyo­morban általában nincs felszívódás. A gyomor fő feladata az étel gyűjtése, keverése emésztőnedvekkel, a sósav és egyebek képzése... Tartalmát a bélcsatornába adagolja, ahol aztán a felszívódás kezdődik.« A gyomorban éppen az alkohol szívódik fel legelőször, de itt ugyebár alkoholmentes italokról volt szó.« Ha már akoholos italokról beszélünk, meg keU említ­sük: Az egri borospincék romantikáját sikerült kulturális kö­rülmények közt feleleveníteni az Agria Tavernában. Igazán szép ez a reprezentatív borvendéglő Egerben. Büszkék is va­gyunk rá. De nem hisszük, hogy ráfizetéses üzem lenne... A ráfizetésre azért gondoltuk, mert olvastuk, hogy az Agria Taverna két nap alatt 35 000 forintos forgalmat bonyo­lított le. Ezalatt 10 hektoliter különféle finom bor fogyott el és közel 1000 adag ételt tálaltak fel... A tíz hektoliter bor ugyebár 1000 liter... Tavernái vi­szonylatban ez maga megér 36—38 ezer forintot! Es az 1000 adag étel? Ezt csak nem adták ingyen? Mert akkor kész vol­na a súlyos ráfizetés... Leellenőriztük! Nem a pincér, hanem a cikkíró számolt rosszul— (OR. SZEMES) A Johanna éjszakája és a Gül Baba lassan átadja a he­lyét az újonnan bemutatandó daraboknak. De még mielőtt lekerülnének a műsorról, áll­jon itt néhány stary. ★ Gűl Baba bizony ráfizetett, hogy gyönyörű rózsákat ápolt... Farkas Endre (Gül Baba) panaszolta, hogy a szín­padon a pompás rózsákat a padlóból kiálló vastartóiba he­lyezték s amikor gyors léptek­kel lejött a .kertbe” a rózsák közé, három előadáson is megbotlott a vas „vázákban” és elesett. Mindig a térdét ütötte meg, ugyanazon a he­lyen és utoljára annyira, hogy most már kénytelen gumi térdszo rí tóban játszani, mint a focisták, mert úgy gondolja, hogy parcleválást kapott. * Gábor diák behatol Gül Ba­ba kertjébe és leszakít egy megszentelt rózsát, hogy sze­relmesének, Lédának adomá­nyozza, s akkor rátörnek Ali basa emberei. Még a próbá­kon Makay Sándor (Gábor diák) kdkönyörögte a rendező­től, hogy egy szép és nagysza­bású vívójelenetet iktassanak be. Hát legyen és megkezdő­dött a vívás „életre halálra”, sokat gyakorolták a parádé­kat, el is fáradtak. És ezután Makaynak énekelnie kell. Bi­zony ezt elfelejtették. Makay zihálva kapkodta a levegőt és most már kérte a rendezőt, ta­lán mégsem kellene ez a vívó­jelenet. De nem volt pardon és így előadásról előadásra, de zihálás nélkül — úgy látszik, nemcsak a sportolóknak kell állóképesség — a nagy riposz- tok után énekel Gábor diák. De Makay Sándor nemcsak énekel és táncol operettekben, nemcsak bonviván, hanem láttuk már drámában is mint karakterszínészt — sokoldalú ember ő a színpadon, sőt még azon túl is. Ö a színház tréfa- és mókamestere, néhány vic­ces történet mindig akad ná­la. Ezenkívül kitűnően rajzol is, karikatúrái találóak. S hogy „önkritikája” is van, en­nek igazolásaként álljon itt ez a rajz... ★ Hegedűs László mesélte, hogy a következő darab a Duna-parti randevú, — amit november 6-án mutatnak be — szerinte kiválóan szórakoztató, zenés vígjáték s már előre ne­vetett, amikor rágondolt és el­képzelt néhány jelenetet. A Fényes Szabolcs-darab szereposztásából: Fekete Ala­jos, Olgyai Magda, Nádassy Anna, Varga Gyula, Virágh Ilona, Szili János, Lörinczy Éva, Pálffy György, rendező: Sallós Gábor. n berkovits — — Bocsásson meg, uram, de ismeretlen vagyok errefelé, volna szíves nekem megmon­dani, hogy a Rezeda utca merre van_ — Rezedát mondott? — Igen, Rezedát, kérem... — Hát a Rezeda utca volnaképpen nincs is messze, a Pacsirta körutat keresztezi... Érti? — Igen, kérem, de hol van a Pacsirta kör­út? — No, hát voltaképpen az sincs messze... A Pacsirta körút pont párhuzamosan fut a Pitypang utcával... — Igazán kedves, de már szégyellem be­vallani, hogy fogalmam sincs, merre van ez a Pitypang utca... — Szóval, azt se tudja... Na jó, hát kérem, a Pitypang utca egyenes folytatása az Esz- terlánd cérna útnak... Most már tudja? — Azt tudom, hogy egyenes folytatása... De nem tudná véletlenül akkor azt is meg­mondani, hogy az Eszterlánci cérna utca merre van? — Nem. uram, fogalmam sincs róla... Viszlát! Egy analfabéta fiúra vára­koztam az apci gyárkapu előtt, aztán egy elegánsan öltözött, rendkívül szimpatikus, értel­mes tekintetű, bect-képű le­gény mutatkozott be ... — Berki József vagyok. — Nem Kozara? — A, az csak úgy rám ra­gadt. Itt mindenkinek van csúf­neve. Volt egy ilyen című film, azóta mindenki Kozarának hív. Nem tudom miért, de nem is érdekel. A bisztróban a suttogás is kiabálásnak hatott. A vendé­gek elnémultak, minden szem bennünket lesett, furcsa kí­váncsisággal próbálták lehall­gatni a fiú szavait.—. — Hány éves? — Tizenkilenc. — Egy betűt sem ismer? — Egyet sem. A nevem ugyan le tudom írni, de hogy milyen betűkből áll, már hiá­ba kérdezné. — Ezt hogyan tanulta meg? — Egy barátom leírta, aztán esténként kétszázszor is lemá­soltam. Csúnyán írom, de mégiscsak más, mint a három kereszt. — Járt iskolába? — Néha. — Hány osztályt végzett rt? — Egyet sem, — 7?? — Az egyik azt mondja más­fél, mások szerint meg két­éves Voltam, amikor édes­anyám meghalt. Nem tudom, Berki József vagyok semmit sem tudok édesanyám­ról. Nem ismertem. Rokonok neveltek. — Az édesapja? — Nem szeret. Sohasem sze­retett. Eldobott magától. Csak kor csalt vissza, amikor csipkét meg füvet kellett szed­ni. Ehhez értett, ilyenkor min­dig azzal jött,, hogy mégiscsak a fia vagyok, meg hogy ő az én apám. Gyerek voltam, men­tem. Ha vége lett a csipkesze­zonnak, kizárt a házból. Azt mondta, takarodjak a szeme elől. Iskolába csak. akkor men­tem, ha otthon nem volt mun­ka, és jó idő volt, ha nem fáz­tam mezítláb. Nekem senki sem vett cipőt, ruhát. Most már nem így van. A tanács felöltözteti a szegény gyereke­ket. — Mióta dolgozik? — Tizenhat éves koromtól. Sokáig Pesten dolgoztam, nemrég jöttem vissza Apcra. Nagyon örülök, hogy felvet­tek ide, a gyárba. — Mennyit keres? — Mostanában emelték az órabéremet, úgy 1500 forintot kapok. — Mire költi el? — Albérletben lakom, 25 0 forintot fizetek érte. 500 forin­tos KST van, a többi meg el­megy reggelire, vacsorára. Ci­pőt, inget, ruhát veszek belő­le. Hatezer forint gyűlt már össze. Ha kiveszem, megadom a tartozást, és nagykabátra, meg pulóverre költőm. Veszek majd az öcsémnek is egy nad­rágot. — Dohányzik? — Nem. — Ital? — Csak két pohár sör. Nem iszom. — Tud hegedülni? — Nekem nincs hallásom, teljesen elütöttem a többiek­től. — Barátok? — Nem nagyon barátkozom. T egtöbbször egyedül vagyok. — Ab betűt le tudná írni? — Nem, nem ismerem. Még sohasem írtam le. — Dehogynem, hiszen ezzel kezdődik a neve... — Olyan vagyok én, mint e— vak, süket ember. Pedig látok és hallok is. Rettenetes dolog ez. Ha r&gondolok, sírni tudnék. Tizenkilenc éves va­gyok és semmit sem érek. So- Ican lenéznek, megvetnek, ki­gúnyolnak. Lehet, hogy igazuk is van. Ebben a gyárban csak én nem tudok írni, olvasni. Mit ér egy analfabéta ember? Kép­zelje el, egy boltba merek bemenni, ha előbb meg­nézem a kirakatot. Ha olvasni kell egy moziban, jegyet vál­tok valakinek, aki hangosan olvassa a szöveget. Nem tu­dom, mit ír az újság, mi törté­nik a világban. Pesten dolgoz­tam, összegyűjtöttem egv kis pénzt, vettem magamnak ru­hát, inget, nyakkendőt. Szé­pen felöltöztem, s az egyik este elmentem szórakozni. Ret­tenetesen szégyellem azt az es­tét. A férfi-WC helyett a női­be mentem be. Sok. hasonló dolog történt már velem, ne kérje, hogy elmondjam, elég volt egyszer átélni. Ha beleha­lok is. megtanulok írni. olvas­ni, 'nini. Már megvettem a k is. A gyárban azt mondtak i .k, hogy segíte­nek. Hetente Kétszer foglalkoz­nak majd velem. Köszönöm még a szándékukat is. Mindent elkövetek, hogy sikerüljön. Talán még egy szakmát is ki­tanulhatnék majd. De boldog lennék, ha minden így lenne. Szót fogadok én mindenki­nek, még egy általános iskolás gyereknek is, csak segítsen.. Kezébe vette a toliamat, görcsösen szorítva elindította a papíron, s emlékezetéből le­másolta a nevét. A harmadik szóra én tanítottam meg. Mind­össze másfél percbe került. Boldogan mosolygott. Elő­ször, amióta találkoztunk.., ___ . Koós József /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom