Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
Az „elátkozott költő” Emlékezés Charles Baudelaire-rehalálánaklOO. évfordulóján Daudelaire a modern köl- ® tészet kezdete, a nagyváros költője, a nagyváros érzékeny lelkű lírikusa. Költészetének problémagazdagságát, fokozott érzékenységét a nagyvárosi ember élményvilága határozza meg. Jelképei mögött a való élet, a nagyvárosban szenvedő ember eredendő magányossága, önmarcangoló fájdalma és keserve rejtőzik. Költeményei nem üvegházi növények, nem az üvegház fülledt párájában születtek, hanem a világvárossá fejlődő Párizs szörnyű szorításában vergődő, megkínzott és meggyötört költő leikéből fakadtak. Baudelaire mélyen átérzi korának társadalmi, világnézeti és szellemi válságát, költői világa a kor fojtott légköréből nő ki, s a maga leplezetlen szubjektivitásában fejezi ki szürke korának minden szépséget és nemes ideált eltipró társadalmát Ebben a költőietlen világban bontakozik ki a mélyen érző Baudelaire magányos költészete, aki nem talál művészetét éltető visszhangra és keserű pillanataiban „elátkozott költőnek” érzi magát. Költészetének legnagyobb újdonsága, hogy verseinek forrása és témája is -Isősorban önmaga, az újat k. .reményeiben sehol sem a forma jelenti, hanem minden esetben az, amit mond. Költői képeinek nem az ábrázolás a funkciójuk, hanem a „megelevenítő varázslat”. Baudelaire versei nem külső benyomások ihlető ereje nyomán születnek, hanem forrásuk maga az érzés, vagy bonyolult lelkiállapot. A modern irodalomban ő az első „differenciálódott poéta”, aki először teszi érzéseinek és érdeklődésének központi témájává a modern ember szen- zibilitását, a modern lélek bonyolult, ellentmondásokban megnyilvánuló életérzését, szellemi nyugtalanságát, életszemléletét; egy érzékeny és érzéki lélek finom remegését és vívódását. D audelaire értelmezése ® szerint az ember úgy jár a természetben, mint jelképek erdejében, s a felület alatt együttes érzékeléssel, egyszerre több érzékkel eszmél és reagál egy igazabb és mélyebb valóságra, amely egységbe kapcsolja a látható világ kusza jelenségeit. A látható és láthatatlan világ ösz- szefüggéseit: a korresponden- ciák elméletét kiterjeszti a színek, hangok és illatok rejtett összefüggéseire és kapcsolataiba is. S így a baudelaire-i esztétika alapján a költő feladata az. hogy kibetűzze, feltárja ezeket a rejtelmes kapcsolatokat és összefüggéseket, a költő dolga, hogy fellebbent- se a fátylakat a világról, az egész látható mindenségről, amely csupa jelkép, s csak jele és jelentkezése annak, ami közvetlenül nem látható. Baudelaire életművét A romlás virágai c. kötete foglalja egységbe, amely a világ- irodalom egyik legjelentősebb költő alkotása. A kötetnek belső architektúrája van, mert a versek mondanivalója, helyük az egyes ciklusokban és a ciklusok viszonya egymáshoz, túlmutat önmagán, és egy mélyebb jelentés hordozója lesz, amely a Jó és a Rossz, a bűn és a tisztaság örök harcának gondolatára épüL Az egyes versek és ciklusok témavilágát gazdag életrajzi anyag szövi át, amely művészileg megszűrve, átlelkesítve, lényeges költői tartalmában jelenik meg a versgyűjteményben. Ez a nagy versfüzér a maga leplezetlen őszinteségében valamilyen formában mindig a valót, a lelki valóságot tartalmazza, a benső élet szempontjából valósággal önéletrajz, felszakadó nagy, emberi vallomás. Az egyik francia mélta- tója szerint, a francia irodalom „legcsodálatosabb önéletrajza”, amely egy végzetesen egyedülálló és magára hagyatott ember belső vívódásait; lélektani drámáit, s azt a tragikus küzdelmet idézi, amelyet az ember vív önmagával, eszményeivel és gyarlóságaival. Azt a megrendítő és fájdalmas küzdelmet fejezi ki, amit a költő a lélek és a test démonaival, saját esendő természetével, környezetével, szerelmével, lelkére nehezedő súlyos magányával és életének kilá- tástalanságával folytat. Daudelaire új esztétikájáig vyal, a testi és lelki szerelem rajzával, a modern nagyvárosi élet képeivel, dekadens életérzésével, halálsejtelmeivel Victor Hugo szerint „új borzongást” teremtett a francia költészetben. A modem nagyváros lihegő ideges életét ő szólaltatja meg először a francia irodalomban, őszinte együttérzéssel állít művészi emléket a világváros áldozatainak, az öreg anyókáknak, akik a szennyes élettől megfertőzve úgy vonszolják magukat, mint sebzett állatok, a sáros hóban tántorgó aggastyánoknak, a rongyos, rőthajú kolduslányoknak és a vén, részeg rongyszedő tündöklő álmainak és terveinek. Az önmarcangoló bűntudat belső drámájából? a szellemi vágyak és az érzéki mámor örvényeiből sírnak és szárnyalnak fel Baudelaire költeményei. A romlás virágai forró zokogás a bűnök örvényében, s a legőszintébb és legfájdalmasabb emberi vallomás, amit valaha költő a művészet nyelvén elmondhatott. De egy nyugtalan és fájdalmas élet után, az emberi sors nyomorúságain, a szenvedély poklain és gyönyörűségein túl oldhatatlan vágy is valami ismeretlen, valami új, szebb és tisztább világ után. Baudelaire a l,art pour l’art elméletének legnagyobb és legjelentősebb képviselője. Életműve tiltakozás a polgári civilizáció embertelensége ellen, de reménytelen menekülési kísérlet is az álomba, a szépségeszménybe, a mítoszba a kor megoldatlan társadalmi problémái elől. Bár Flaubert mellett ő személyesíti meg a legtragikusabban a l’art pour l’art feloldhatatlan ellentmondásait, mégis egész életműve erkölcsi érzékenységénél és mély humanitásánál fogva távol áll a l’art pour l’art hűvös ideáljától. Költészete nemcsak a Part pour Part és a polgári dekadencia virágbaboru- lása, hanem a század valamennyi irodalmi áramlatának, szellemi nyugtalanságának szintézise is. Daudelaire a nagy kere- ® sők, a nagy nyugtalanok közé tartozott, a tizenkilencedik század nagy francia költői között ő a nagy összegező és kezdeményező. Költészetében fellelhető és nyomon követhető a modern ember érzelmi differenciáltsága, intellektuális és metafizikai nyugtalansága; a misztikus és beteges iránti vonzalom, a dekadens életérzés és halálsejtelem, az impresszionista látásmód mellett az arisztokratikus szépségeszmény éppúgy, mint a parnasszista formák és a szimbolista hangszerelés is. Ez az új életérzés az ő költészetéből áradt szét az európai irodalom vérkeringésébe. Hatása az egész modern költészetre felbecsülhetetlen, Verlaine-től, Rimbaud-tól kezdve, az angol, német költészeten át egészen a szürrealizmusig szinte minden költő valajnilyen formában lekötelezettje szellemének. Szerepe a magyar költészetben is páratlan, a „Nyugat- nemzedék legnagyobb lírikusai az ő költészetéből nyertek ösztönzést és útmutatást. Berzy András CHARLES BAUDELAIRE: A SZÉPSÉG Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom, s keblem, mely. fájni zúz mindenkit egyaránt poétákat felém dús szerelemre ránt, mely mint az ősanyag, némán győz a halálon. Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hő-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem, és orcám sohase sír és sohase mosolyog. Míg lassú tagjaim kevély fenséget öltők, és büszke szobrokat idéz minden redőm, tanulnak engem az aszkéta-éltű költők, s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm: mert minden bús dolog szépülve tündököl föl a két nagy és finom, örök fényű tükörből! Fordította; Tóth Árpád RÖNAI GYÖRGY: Nyári album JÜNIUS v Még egyszer ez a korányát-, még egyszef ez a sárga rózsaözön a kertben, a petónia-mámor. Június. Hömpölyög a szélben a virágpor, s havazva hull a nyárfák szösz virága. ALKONY ESŐ UTÁN Zápor volt délután. Csillámlik az esővert nyárfalomb és a süppedt sírokon a moha. Most csupa-csupa gyöngy a temetőkert, s az égen szivárványuk a holtak mosolya. ELVADULT KERT Senki sem ültetett, nem vetett az idén itt; látod, a kert mégis dúsan tenyészik: sarjai hoz a gyökér, szárba szökik a mag. Folytatják azt, amit az ember abbahagy. SETAÜT Hányszor sétáltam arra, hány nyári s őszi napnak alkonyát néztem Innét? Számolnám, s számtalan. A tó, a fák, az út: mind ugyanaz maradt. Csak valahogy tövidebb lett, ami még hátravan. ESTI ÁLLOMÁS Alkonyul lassan a júniusi vasárnap. Csillog a sín, a szemafór zöldet mutat. Fáradtan szorongatják fonnyadó csokrukat, akik az esti gyorsra várnak. VIGH TIBOR: Az én fa!um Két sápadt körte kiloccsant fénye csattan az úton, s a tájba döngölt házakon. Két öklöm ökölbe zárom, mint ki ellenére ráront, pedig csak kushadok itt, s csak ellenemre azok. Alvó libacsapat rebben; elfáradt eső pityereg az estben s lopva ül ki a szél pohos házereszre. FORGÁCS KAROLY versei: K órház Fehér ágy, zöld falak közt, csupa üveg , egyik fal, Félszáz éves fenyőknek csúcsára is lenézel, De itt tán minden ág tűlevelére esik jaj, A csillogó havas táj orvosság itt, nem ékszer! Az éj tíztől hatig tart s nappal is társ az ágyad, Injekció és gyógyszer ébreszt fel ha már virrad, Ajtót ajtó után nyitsz, ott, ahová kiírnak, Itt vért szívnak karodból, ott ujjhegyedbe vágnak. Röntgen Mit nem mutat meg láz, se fájdalom, verejték, Mit eltakar előled a vér, a bőr, a sejtek: Levetkőztet a csontig a sétáló röntgenkép Vesék mögé benézve zsenge titkot is felfed. Szembefordul veled s filmre Táj zol ja belsőd Fehér foltjait a csíkos szürke mezőben, A homlokodon barázdát gyúrnak komorló felhők, Szél süvölt el fölötted, csapkodó kapu dörren. FARKAS ANDRÁS: Nézi akárki? Zümmög az esti levélhad, Vallani, hallani indul. Egy kicsit éltet-aléltat Nyugtalan életemen túl — Furcsa szelíd levelekben Búvik a gond, idebúvik, Rámkuvlkol neveletlen: „Lelked, e szép-szomorú hit Mért, kinek égeti mécsét? Látja, ha nézi akárki? Jó, ha ma itt, ez a mécs ég? Fénye visz útra találni? Udvara ennyi határt szab? Ennyi a mécs levegője? Mennyi is ebben a látszat, S mennyi, mi telne belőle? Még ma, ha bírod a várást, Rejtve maradjon a kérdés, Majd jön a csend, ez az ádáz, S hozza a drága megértést, Majd hitedet kikíséred Zajtalanul temetődig, S ott hagy el — All a kísérlet?!” Még jön a perc, terelődik Egyre belülre a játék, Már nem is az, nem is értem Innen a kinti világét, Mennyire játszadoz értem — Zümmög az esti levélhad. Távoli, régi panasz szól, Áltat is, éltet, aléltat, Kérdez is egyre: Haragszol? MI TÖRTÉNT VELÜK ? Drámarészlet A második világháború még tart, 1943-at írunk. Ez év januárjában törte át a szovjet hadsereg Voronyezsnél a Doni magyar arc- vonalat. A II. magyar hadsereg megsemmisült, katonáinak mintegy harmada szovjet hadifogságba került. A front mögött a hadi- fogolytáborban az emberek lassan eszmélnek. Az oda érkező hírekből és saját élményeikből összeáll a kép: mi történt velük? A darab ezen a ponton ragadja meg az eseményeket. Egy tábor magyar foglyai elhatározzák, a maguk módján felidézik a történteket. Színházat alakítanak, hadifogoly színházat, megjelennek a színen a szovjet, a magyar, a német hadsereg tisztjei és katonái. Az előadás szövegét, a játékot maguk a hadifoglyok írják, alakítják, korrigálják, a szerzők és a színészek azonosak. Nem a véres eseményeket viszik színre, hanem a történetek tragikomédiáját. Kerekes Imre: Kapaszkodj, Malvin! című drámája a Művelődésügyi Minisztérium és az írószövetség drámapályázatán díjat nyert. A színműbői mutatunk be egy részletet: (A szín jobb oldalán hatalmas, térképszerű díszlet, a Don-kanyar — bal oldalán egy laktanyaépület fala, sok ablakkal. A színpad közepén, némileg a háttérben, kiégett, a háború zivatarában ottfelejteti tank.) Rendező: Szovjet tiszt: Német tiszt: Rendező: Szovjet tiszt: Német tiszt: Szovjet tiszt: (Előre jön a közönséghez) Kérem, abban állapodtunk meg, hogy a taktikáról áttérünk a stratégiára (a német tiszthez) Mi volt az ön véleménye mikor a hadsereg zömét visszavonulni látta Napóleon? (tapsol) Bravó ez rögtönzésnek és hasonlatnak is kitűnő volt Mégis mi jutott eszébe Sztálingrád után a vereség a züllés a mindkét oldalon tömegesen elpusztult emberek láttán Az ész szuverénitása amely szerint elménk képes a való világot egész teljességében ellentmondásai ban mozgásában megismerni Érdekes És ön hogyan jutott el eddig a majdnem hogy is mondjam gondolatig Német tiszt: Kitartóan kutattam itt a könyvtárban Ügy is mondhatnám imént egy hazámfiát Hégel urat idéztem A könyvét itt találtam meg az önök könyvtárában Szovjet tiszt: Ezt otthon is megtalálhatták volna (a térképhez fordul) Tessék itt az ábra (A szovjet katona félreül nem érdekli a magyar és a német katona bámulva figyeli a három tisztet egyre közelebb húzódva A rendező később a szovjet katonát is a többiekhez tessékeli) Szovjet tiszt: (a német tiszthez) Mondjuk itt áll a szemledombon és onnan látja hogy a fagyott folyón át a támadás megindul Brutális súly melyet a tüzérség támogat Hol áll az ön tartaléka Német tiszt: (mutatja a térképen) Itt itt állt jobbra lenn és ott is maradt Magyar tiszt: (a szovjet tiszthez) Értse így szó szerint ott is maradt mind egy szálig Német tiszt: Később de akkor még ez nem volt biztos hogy ott is marad Ki tudja azt hogy ez a felállás jó vagy rossz Rendező: (a szovjet tiszttől kérdezi) Van erre szabály Szovjet tiszt: Német tiszt: Szovjet tiszt: Magyar tiszt: A háborúban minden hadművelet borotvaélen táncol A háborúban minden rossz ha nincs akaraterő A háborúban minden összeomlik ha aktív cselekedetnél nincs brutális súly aminek nincs épeszű átgondolt végrehajtási terve ami nincs félre nem érthető módon elrendelve Ezek szerint minden más jó a háborúban Igen kivéve magát a háborút így maradtunk ott a nagy Don kanyarban hátvéd és tartalék nélkül (a német tiszthez)
