Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-02 / 154. szám

f I nevelők és a szülők összefogásával Legyen „általános" az általános iskola Riport száz esztendő ürügyén I SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1867-BEI LETT ÖNÁLLÓ A MAGYAR POSTA Ma este : Egerben szerepel a Pécsi Baléit DOBOZ V iVIRe 'JRAIIHET KEZDENI 4 NmmsM 1967. július 2., vasárnap Jól vizsgáztak az önkéntes tűzoltók (L. Elekes Éva tudósító.) Gyöngyössolymoson rendez­ték meg a gyöngyösi járás ön­kéntes tűzoltóinak versenyét, ahol 23 község és az üzemek 55 csapata vizsgázott a kor­szerű tűzvédelemből. A ver­seny során többféle elméleti és gyakorlati feladatot kelleti megoldani. Rajthoz, illetve fecskendőkhöz álltak a felnőt­tek mellett az általános isko­lások is. Közülük a Gyöngyös­halászi Általános Iskola tűz­oltó szakköre lett az első, az adácsi és gyöngyössolymosi fiúkkal, a visontai úttörőlá- nvokkal együtt. A férfiak több kategóriában kitüntették magukat; a detki, a gyöngyös- oroszi. a mátraszer.timrel csapatok győztek, az üzemi önkéntesek között az Egyesült Izzó és a 4-es AKÖV tózoltit jeleskedtek. tárgyi feltételekkel rendelke­ző általános iskoláinkból ilyen nagy mértékben buknak ki nehezen képezhető, de szelle­mileg egészséges gyermekek. Senki sem vonja kétségbe, hogy a jó képességű, érdeklő­dő gyermekekkel könnyebb, nagyobb öröm foglalkozni, a befektetett energia is gyor­sabban megtérül, viszont a nehéz pedagógiai esetek előtt sem állhatnak nevelőink ta­nácstalanul és általános isko­lai fokon semmi esetre sem választhatják megoldásként elsősorban a sorozatos bukta­tást. Minden egyes pedagógiai „selejt”-tel számolniuk kell nevelőinknek, elsősorban saját lelkiismeretűk előtt. Nem ar­ról van szó, hogy minden ta­nulót, minden áron ki kell húzni legalább kettesre, hogy év végén iskolánkban r.e le­gyen elégtelen tanuló. Ez a másik véglet lenne. Az viszont nem tartható, hogy a jelenlegi nevelői létszám és felkészült­ség mellett évente százszámra kerüljenek ki az általános is­kolákból olyan gyermekek, akik ötödik, vagy hatodik osz­tálynál tovább soha nem jut­nak. Ez általános iskolai fo­kon fontos pedagógiai problé­ma. olyan kérdés, amelynek vizsgálatát a továbbiakban sem a művelődésügyi osztá­lyok, sem az általános iskolai pedagógusok nem nélkülözhe­tOSL Szalay István kevés segítséget kapnak a ta- 1 nuláshoz. Ide vezethető vissza, : hogy megyénkben a gyerme- : meknek mintegy 7 százaléka ' még 16 éves korban sem fejezi ■ be az általános iskolát. így '• évente körülbelül fél ezer \ gyermek kerül ki az általános < iskolákból a kötelezően előirt : általános iskola nyolc osztá- lyának elvégzése nélkül. : Ezt a tényt még az a nagy- : szerű eredmény sem pótolhat- : ja, hogy a nyolcadik osztályból : kikerült tanulók 84 százalé­ka valamilyen módon tovább ’ tanuL Ez kultúrpolitikánk - nagyszerű győzelme, kimagas­ló sikere, amelyre mind ma- , gunk, mind a nagy világ előtt méltán büszkék lehetünk. Ez a 84 százalék nálunk még azt is jelenti (az országos adat itt : megegyezik a megyei adattal), hogy a 10 éves képzésnek ifjú- ■ Ságunk többsége eleget tesz. 1 A bukások magas számán, azon a valóságon, hogy évente fél ezer gyermek nem végzi el az általános iskolát és így ke- i rüi ki az életbe, változtatni kell. A „hogyanra” sokfajta receptet ismernek a pedagó­gusok, közöttük néhány rosz- szat is. Arról például nem le­het szó, hogy a bukásra álló ta­nulókat liberálisan kezeljék, vagy valamiféle nagylelkűség­ből továbbsegítsék őket. Ez helytelen, látszatmegoldás len­ne! Nehezebben, de célraveze­tőbben járható az az út, hogy nevelőink az új tanévben — esetleg már a nyáron is — külön törődjenek a gyenge ta­nulókkal, az eddigieknél töb­bet korrepetálják őket, keres­sék a módját, hogy a szülők­kel együtt hogyan tudnának hatékonyan segíteni Számos iskolában már ala­csonyak az osztálylétszámok és a demográfiai hullám ilyen irányú alakulásával egy jó ideig még számolhatunk. Ez a helyzet lehetőséget te­remt arra, hogy a pedagógu­sok egyénenként is többet fog­lalkozzanak a gyermekekkel, különösen a gyengékkel. Szük­séges, hogy az általános isko­lák igazgatói, együtt a neve­lőtestülettel, intézkedési ter­vet dolgozzanak ki, és a szü­lőkkel, a szülői munkaközös­ségekkel közösen tűzzenek el­érhető célokat maguk elé. Nem engedhetjük meg, hogy a viszonylag jó személyi és Az általános iskola az a jól evált iskolatípus, ahol gyer- íekeink az élet indulásához sükséges alapműveltséget megszerezhetik, illetve felké- sülhetnek arra, hogy közép­okú iskolában tanulhassanak. & általános iskola iskola- sndszerünk alappillére, hi- zen törvényeink szerint mitt­en gyermek 6—16 éves korig skolába köteles járni. Megyénkben évente több mint ötezer gyermek végzi el z általános iskola nyolc asz­ályát. Ez önmagában véve is iszteletreméltó, bizonyos mér- ékig jelzi a fejlődést is, még- f érdemes néhány nyugtala- ató jelenségre odafigyelni. A most véget érő tanévben oegyénkben 5164 tanuló ka- ott nyolcadik osztályos bizo- tyítványt. Az általános isko- ákban az idén 1158 túlkoros, ehát a 14. életévét betöltött yennek taniüt. Közel 400 ilyan gyermeket tartanak lyilvám, akik már 15. élet­ívüket is betöltötték. Ezek a anulók többségükben a 16. üetévük után búcsút monda­lak az általános iskolának ekkor is, ha éppen ötödik, eagy hatodik osztályból kell ávozniuk. Országos adatok birtokában s vizsgálható a helyzet Ha­lálukban a gyermekek 74 szá- jaléka fejezi be 14 éves kór­ján általános iskolai tanul- nányait, és sajnos, 16 éves torban a tanulóknak igen je- entős része nyolcadik osztá- yos bizonyítvány nélkül ma­iad ki az iskolából. Ez azt jelenti, hogy az általános is­kola számukra nem nyújtotta i kötelező általámos alapmű­veltséget. Ha megvizsgáljuk, mi törté­nik ezekkel a túlkoros tanu­lókkal, kiderül, hogy kis ré­szük később a dolgozók isko­lájában elvégzi a hiányzó osz­tályokat, megszerzi a nyolc- osztályos bizonyítványt, több­ségük viszont nem tanul to- vébb és nagyon is gyenge alappal, vérszegény művelt­séggel, hiányos ismeretekkel éli a termelőmunkába. Általános iskoláinkban még elég sok a bukott tanulók száma. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a bukdácsoló túlkoros gyermekek többsé­gükben kétkezi munkások gyermekei, akik otthon bizony jártak. Sőt: Walt Disney egyik Bécsben forgatott filmjében is fellépett. „Törekvésünk — írta Eck Imre, az együttes vezetője, koreográfusa és egyben tán­cosa —, hogy olyan táncjáté­kokat hozzunk létre, amelyek elevenen hatnak a ma embe­rére... az emberi test, a zene, a látvány szépségének együtt megnyilatkozó művészi erejé­vel.” Az együttes ma esti egri vendégszereplése bizonyára el­ismerést és sikert arat az újat szerető közönség körében. Az Egri nyár programjában ma este kerül sor a Pécsi Ba­lett vendégszereplésére a vár Eöldbástyáján. Eck Imre világ- íírnévre szert tett együttese L 960-ban alakult me/J, célul tűzve egy önálló, újszérű for­manyelv kialakítását a klasz- ; zik us balett eredményeinek felhasználásával. A kis együt­tes rövid fennállása óta sikert íiker után aratott, bejárta Európát, hosszabb tűmét tett ;öbbek között Angliában, Skandináviában, az NSZK-ban, iicsérő szavakkal emlékeztek meg róla a népi demokratikus országok újságjai is, ameirre nikumot is végzi levelezőig most negyedéves. Egerből naponta 10—11 ezer levelet küldenek a szélrózsa minden irányába, ugyanannyi érkezik is. Vidám vagy szomo­rú sorok lapulnak a boríté­kokban, húzódnak a távírósza­lagon. A kézbesítő is ember, jó ismerője az utcáknak, ka­puknak, természetes hát, hogy a jó hírt szívesebben viszi. A rosszat kötelességből. Rózsahegyi Alajos bácsi mát 33 éve végzi ezt a munkát Ö a 18-as körzet kézbesítője, Eger északi részéé. — Én még a kürtöt is fúj­tam — mondja. — 7 — Bizony. Amikor Bábolnán dolgoztam, mint fogatos-pos- tás. Tudja, az egy tanyavilág. Fújni kellett, hogy hallják: megjött a postás. Akkor össze­szaladtak az emberek. — Egerben mióta dolgozik? — Harminchét december 1- től. Jövőre megyek nyugdíjba.1 Ugye, hogy megy az idő? — Sok embert ismer? — Egerben osomagkihordó- ként kezdtem. Jártam minden­felé, ismerem a város egy- harmadát, főképpen névről. Ha valaki megmondja a nevét, én megmondom, hogy hol lakik. A O O — 1 és a többiek A 100 év sok mindennek ta­núja volt. Ha megszemélyesít­hetnénk, többek között talán ezt is mondaná: — Emlékszem, amikor Bell először telefonált. Látni kel­lett volna az arcát!... Aki ma Egerben telefonál, annak néha igen csúnya az arca. Nem csoda: az 1955-ben felszerelt automata központ már akkor sem volt valami korszerű. Az „inter”, a távol­sági beszélgetéseket kapcsoló központ, nehezen ugyan, de állja a sarat Csendesebb na­pokon óránként 50 felet kap­csolnak össze az itt dolgozó lányok, asszonyok. Itt van a 00-1 is, látogatásunk időpont­jában név szerint Tavaszi Jó- zsefné, ő jegyzi elő a beszélge­téseket. A kezelő — mint pél­dául Kovács Sándorné, egy­szerre öt-hat felé nyúlnak, ösz- sze- és szétkapcsolnak... — Hívásukra itt van Zala­egerszeg, köszönjük a türel­met... Lejárt a három perc, tes­senek befejezni... Kapcsolom az egri hívót... Itt van a 00-8 is, név sze­rint Petrányi Istvánná, a „tu­dakozó”. Bagi Istvánná, a „ren­dező” telefonja pillanatonként csörög, reklamációkat hallgat, indokol, megmondja, mennyit kell még várni, amíg az illető sorra kerül a kapcsolásban* magyaráz, irányítja a kezelő­ket. Itt éjjel-nappal tartanak szolgálatot. ★ Üzenetek röpködnek, levelek* csomagok indulnak és érkez­nek — így volt ez 100 évvel ezelőtt is, a száz év alatt is, és így lesz a következő évszázad­ban is, csak — még ennél is gyorsabban. Vajon mit írnak erről a kö­vetkező jubileum idején? Kátai Gábor nál, egyszerre többfelé nyúl, i és sem ő, sem a sorbanálló nem : gondol a 100 éves jubüeumra, a kürtöt fújó hajdani elődökre. ] Kállai Lajossal, a postahiva- j tál vezetőjével beszélgetünk az , irodában. ■ — A kürt már csak a jel­vényben szerepel — mondja. ! — A postás pedig becsenget az , ajtón. De nemcsak ő a „pos- : tás”. Kézbesítők, csomagkihor- dók, felvételezők, távirászok, : telefonközpontban dolgozók, szerelők... Az ügyfelekkel itt Egerben közel 150 ember fog- , lalkozik, plusz a műszak, ők is majd ennyien vannak. — Milyen itt a hétköznapi forgalom? — Végeztünk egy felmérést. Eszerint a felvételi termekben , naponta 3000—4000 ember for­dul meg. Pénzt, levelet, cso­magot, táviratot ad fel, vagy telefonál. A legnagyobb forga­lom a késő délutáni órákra esik. Ilyenkor hozzák „zsákok­ban” a pénzt, a vállalatok, in­tézmények leveleit. Ünnepek­ről — karácsony, újév, húsvét — jobb nem beszélni. Az utób­bi években mégis könnyebb lett a munkánk. Itt van pél­dául ez a felújított épület, szebb, kényelmesebb, mint volt. Aztán sokat segítenek a bélyeg- és képeslap-automaták. A levelek bélyegzését fél éve gépesítettük. Augusztus 1-től az egész város területére kiter­jesztjük a csomagok kézbesíté­sét. — Gond? — A legnagyobb a telefon- központ. Elavult az automata, túlterhelt. A táviratok kézbe- * sítéséhez még kevés a motor- kerékpár. Gond a hírlap is; ke­vés a kézbesítő. Lenézik ezt a 1 munkát, nem nagyon jelent­keznek. „Megmondja a nevét, megmondom hol lakik” A postahivatal legfiatalabb dolgozója Hajdú Mihályné. Fiatal postásnak is, asszony­nak is. Április óta dolgozik itt és alig több mint fél éve kö­tötték be a fejét. — Hol pénznél, hol az ál­talános felvételnél dolgozom. — Melyik tetszik jobban? — Az általános. — Zavarja a sok pénz? — Nem. Meg lehet szokni. De itt változatosabb, több min­dent kell csinálni. Legjobban a dísztáviratokat szeretem. Közben a postaforgalmi tech­Az üzenetek "továbbítása száz esztendőnél is régibb ke­letű, illetve a keltezésre nincs is mód. Rég porladnak már a kengyelfutók, a lovas küldön­cök, akik álmukban sem gon­dolták, erdőkön, mezőkön, éj­jel és nappal vágtatva, soha nem sejtették, hogy éppen érre suhan el szikrázó áramszedő­vel a csinos, kék Tokaj-ex­pressz, „paklikocsijában” cso­magokkal, levelekkel utalvá­nyokkal... Aztán a legendás postakocsi. Aztán a — vonat. Telefon, távíró, rádió. „ Kürt helyett csengd Az üvegablak mögött a „postáskisasszony” egyszerre több mindent végez. Felveszi a berregő telefon kagylóját. — Eger 1-es... Igen — és ki­szól: — Itt vah Debrecen, a 2-es fülkébe tessék... Közben szignálja a postai feladóvevényt, s míg a telefon- kagylót a vállával szorítja fü­léhez, bal kézzel egy 60 filléres bélyeget nyújt ki az ablakon. Visszateszi a kagylót, meg­számolja az átadott pénzt, pe­csétet nyom a feladóvevény­re... Kész zsonglőr. — Nem lehetne egy kicsit gyorsabban? — érdeklő® ik a sor végén egy türelmetlenkedő szemüveges férfi. Kezében ké­peslap. — Ezt bedobhatja a ládába is — jegyzi meg az előtte álló. — Mit szól hozzá, én itt aka­rom. Senkinek sem szimpatikus. A postáskisasszony pedig bé­lyeget ragaszt, pecsétel, telefo­pöklila bársonyruhájában olyan az asztalfőn, a vakító fe_ hér abrosz felett, mint egy éretten pompázó, dús viola, mielőtt végképp elnyilna. Hideg pontyot eszünk, aztán kevés, de erős húslevest, utána tűzdelt fácánt, gombás borjú­sültet, ropogósra pirított disz­nókarajt. Amikor behozzák a puncstortát, a báróné maga szeli fel. Ezt is némán csinál­ja. egész vacsora alatt egy szót sem szólt, ezért senkinek sem volt bátorsága beszélni. Ügy evett a báróné, a tányérja fö­lé nézett mindig, valahová messze, mégis utánozhatatla- nul ügyesen bánt a késével, villájával. Gallai szeme felra- gvog, végre pezsgőt bontanak. Közelebb hajol, de nem tudja elolvasni, milyen márkájú pezsgő. Torkig ette-itta magát, szalvétája alatt folyton eresz­tett a nadrágszíján, de a poha­rakba belebuggyanó, halvány mustárszínű pezsgő láttán olyan mohó várakozás fogja el. nem bírja kivárni, hogy az asztalfőn végre inni kezdieneV A báróné hirtelen feláll. Épp csak szájához érintette a pezs­gőspoharat, rögtön le is tette. Az urának nyújtja kezét, Gál- dy kezet csókol, hosszan, mint­ha ez a kézcsók valami fonto­sat, szokatlant jelentene. A báróné elindul kifelé, de szép szemét könnyek öntik el, visz- szafordul, és odamegy minden­kihez, mindenki kezet csókol neki, csak az esperest előzi meg, annak tisztára sikált bar­na kezére ő hajol le elsőül. Aztán lassan, fejét lehajtva ki. megy az ebédlőből. Csend. . . - . . (Folytatjuk) Gallai felhajt egy pohár pá. linkát. Ijesztő, mennyit bir in­ni. — De kérem, Malikinóban nem klozett volt a fontos. És hogy is nevezzem, ahová az ember kakálni jár? Árnyék­széknek? Az szebb? Rendben van, legyen, de ne tessék há- borogni, nekem majd a szí­vem szakadt meg, Malikinó- ban ütötte agyon a repesz a legjobb csicskásomat. Emlék­szel rá, főhadnagy úr? Rindács Gyulára? Nagyon derék, jó ember volt szegény, bár én sokszor mérges voltam rá, ez a Rindács pórázra fosott erköl­csű. jehovás ember lévén, csu­pa rozoga vénasszonyhoz kvár. télyozott be engem, de egyszer az ágy is rozoga volt, össze­dőlt, ressel olvan zúzott pofá­val kerültem elő a szobámból, mintha eev lésió harcias szűz­zel verekedtem volna. Gáldy, mintha nem is halla­ná az egészet, figyelmesen szívja szivarját, tekintetével a felfelé csavarodó füst útját kö­vetve. Szép kis vendéget pre­zentáltam neki, ezek után ró­lam is meglehet a véleménve. bár engem mulattat Gallai vaskossása. Különben mind­egy, mit gondol a báró, volta- kénnen minden mindegy. Jó­zsef nesztelenül kinvitja a sza­lon aitaiát. belén . a bámné. Esvedül. Hát a két fia? Nin­csenek itthon? Ve«v r-sak nem jönnek va-soráznl? Nem aka­rom megkérdezni, nincs is rá idő A bárónő két évvel idő­sebb a főriénél. hala már szűr kül de alakia akár eev lánvé. bőre puha. szeme élénk. Szót­lanul bólint, átvonulunk az ebédlőbe. Elsőnek ő ül le, pü*­módon élcelődik, uram, hát ne szaladt volna idáig, akkor... Deső leteszi poharát. Ebből elég, kár is bosszantani az öre_ get. — Valóban szaladtunk, es­peres úr. Ha jól összeszámo­lom, vagy ezerkétszáz lei lomé­tert. Persze, nem egyvégtében, , másfél év alatt. — Szé~--ellhetik magukat! Maga is! Én tanítottam hittan­ra, uramisten, ilyen emberek­re bízták Mária országát... — Rendben van, esperes úr. Még jobban szégyellnénk ma­gunkat, ha nem utóvédként fu­tottunk volna idáig, a vissza­vonuló csapatokat, köztük né­met egységeket is fedezve. — De ember, hát nem érti... — Értem, esperes úr. — Mit? Ne játsszunk... Erre a szerencsétlen népre, erre a védtelen nyájra rázúdul a front. Irgalomra bízzuk ma­gunkat? Azok irgalmára? Még nincs késő... még most is, ha minden erővel... — A mi erőnk, esperes úr, az önével együtt, akkor kellett volna felmérni, amikor a há­ború elkezdődött. Grétha fáradtan retirál. — Igen, de mit tehetünk, fiam. És akkor is... közönsé­ges szavakat használni, ilyen időkben... Ez az úr. bocsánat, klozettról beszél, miközben én azt se tudom, holnap még mi­sézhetek-«, a rács elé, és sorolni kezdte Kanálos Misinek, mi minden dísznóságot miveit. A cigány megijedt, ebből baj lesz, ki­szabta hát rendesen a peniten- ciát, három Miatyánkot, há­rom Udvözlégyet, s iszkolt vol­na, de nem lehetett, a hívők egymást váltották a térdelőn. Végre azonban Kanálos nem győzte mersszel, kidugta fejét a rács mögül, én csinyálom, csinyálom, kérem állásán, de nem tudom, az úristen hely. benhagyja-e. Szegényt persze kirángatták a gyóntatószék­ből, a feldühödött hívek vagy öt «vonásra valót pofoztak raj. ta. a késve érkező Grétha ideggörcsöt kapott, a botrány­ból vizsgálat lett, a gyóntató­széket el is kellett tüzelni, mert Kanálos ijedtében bele­pisilt. Gallai elszomorodik. — Megállj? Hát bizony, már nagyon inthetne. Már a Kár­pátoknál kellett volna, de leg­később Beregszászon. Sürgesse maga is, esperes úr, mert mt- re az isten megmozdul, fát vágunk Szibériában. — Fél? Hát maga is? De ön katona. Egészséges, kutyaba­ja... hát miért van itt? — Hol a csudába lennék? Meghívtak. — Ne értetlenkedjék! A ha­táron... ott kellene! De uram, ön már innen van a Dunán, holott ép, egészséges: trágár 13. Vagy tíz éve, Kisasszony nap táján, hetekig olyan volt mint az alvajáró, amúgy is lapos arca gödrösen beesett, talán enni se mert, egy vacak kis •vizsgálat miatt, amelynek vol­taképpen nem is ő volt az oko­zója. Van nekünk még egy templomunk, a Gáldyakénái is régibb, Illésházy-alapítás, Bői. dogasszonynak szentelve, Kis­asszony napján már kora reg­gel nagy csődület van körülöt­te, kismise előtt a templom, kertben álló Mária-szobor mö­gött, öreg hársfák árnyékában, két gyóntatószékben szokta kivallatni híveit Grétha meg a segédig Benevits káplán. Akkor reggel azonban az öreg elaludt, vagy valami dolga volt, elé" az hozzá, hogy mi­előtt odaért volna, Kanálos Mi­si gyapai cimbalmos — aki részegen imbolygóit hazafelé, s bizonnyal elgyengült^ — a v nésos rendeltetésű bútorcíi- rabok csábításának engedve beült i egvik evóntató'-zékbe. Mindiárt elaludt volna, de nem hagyták. Valamelyik hivő felfedezte, hogy az egyik szék. V-n már ülnek, odatérdelt hát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom