Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-11 / 161. szám
Miért „csak" 1968-ban? Változásokat az idő érleli Mi új súg a kitéro^várban? Elkészült a gép, ami „sokat tud’ László, Papp Nándor és Szabó László működött közre, akik ezért kitüntetésben is részesültek. A gép elkészítése a vállalati műszaki fejlesztési kereten belül folyt le. Annyi biztos; megérte a vele való törődést. Nagy sikere van a sínfej- edzesi eljárásnak. Ennek hasz. na népgazdasági szinten mutatható ki. összeg szerint milliós nagyságrendben. Mint minden ehhez hasonló új eljárásnak, ennek a kísérleti ideje is elég hosszan tartó. Megépült már néhány kísérleti szakasz a vasútvonalakon, amelyek a gyöngyösiek eljárásának kipróbálását szolgálják. Még végleges adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de várhatóan eredményes lesz a kísérlet — a kitérőgyáriak legnagyobb örömére. Most a vállalatnál a jubileu. mi munkaverseny mozgat mindenkit. Annál is inkább, mivel a gyártmányok iránt megnőttek az igények, és emiatt a tervezett mennyiségek nem i elegendőek. A jubileumi mun- ! kaverseny, a szocialista bn- | gádmozgalom keretében mód j van arra, hogy ezeket a meg- ! növekedett igényeket igyekezzenek hiánytalanul kielégíteni. Az üzemek már ismerik a feladatukat. most folyik ennek alapján a brigádok felajánlása: melyik brigád mit Tállal magára, hogy végül összeálljon a terv. Bár a szocialista brigádmozgalom egyre jobban átfogja a vállalat kollektíváját, csak év végére várják, hogy egy-egy üzem valamennyi dolgozója tagja legyen valamelyik szocialista címért küzdő brigádnak. Ekkor térnek rá annak az elképzelésüknek a megvalósítására, hogy maguk elé tűzzék célként p szocialista üzem cím elnyerő'et A verseny élő valóság a vállalatnál, mivel a felajánlások teljesítését havonta értékelik, tehát mindenki tudja, hol áll a versenyben, esetleg miben kell még a jövőben fejlődnie. összegezésül azt mondhatjuk: a kitérőgyáriak nemcsak céltudatosan dolgoznak, de bizakodóak is, mert eddigi eredményeik joggal adnak okot ehhez a bizakodáshoz. (gmf) Mindenekelőtt azt közölte a MÁV Kitérőgyártó ÜV főmérnöke, Szabó László, hogy az első félévi tervüket nemcsak egészében, hanem részleteiben is teljesítették. A következő hat hónap feladatait ismerik, azokat úgy előkészítették, hogy különösebb gondjuk nincs, biztosra veszik: a tervezett értékeket .túl fogják szárnyalni. Újdonságnak számít a hegesztőtelepen folyó gépesítési munka, ami régebbi elképzelések valóra váltását jelenti. A 120 m-es ponkon (így nevezik szaknyelven a föld felszínénél magasabban lévő munkahelyet) az anyagmozgatást már ebben a hónapban villamos futómacskák segítségével végzik. Ennek a nehéz fizikai munkának a megszüntetése azt eredményezi, hogy tizennégy embert tudnak ezentúl más Felelőtlen virtuskodók Eger szebb lett az idén. Kedvesebbé, hangulatosabbá tették a virágok, a frissen rendezett parkok, a színes lócák, és mintha tisztábbak lennének az utcák. Ezt látja az ember a Szakszervezeti Székház, a főiskola és a Lenin út elején, de néha megdöbbentő kép fogadja. Padok ágaskodnak a virágágyak közepén, letépett rózsák és virágok hevernek a pázsiton és a járdán, duhaj pusztítás nyomai éktelenkednek ott, ahol tegnap még derűt árasztott a park. Arról is hallottam, hogy felelőtlen virtuskodók az Eger patakba hajigálták a szeméttartókat, marékszámra tépték ki a virágokat. Nem a kedvesüknek lopták, csak ki- húzgálták, szétszórták és eltaposták. Kik lehetne ezek a szépérzéket nélkülöző duhajok? Bosszúból vagy beszámítha- tatlanul részegen követik el megbotránkoztató tettüket? Én nem tudom, csak arról hallottam, hogy már figyelik őket. A környékbeli lakók és az önkéntes rendőrök fogad- koznák, hogy emberségre tanítják a vandál pusztítókat. ____. fi I» is n élkül. Éppen ezért helyes, ha a szövetkezeti vezetők a vízügyi szakemberekkel egyetértésben, idejében felmérik a szakmunkás-szükségletet, s idejében iskolára küldik fiataljaikat Mert aki késik, aus éveket veszíthet. Lehetséges, hogy néhány vezetőben felmerül a kérdés: miért szükséges ezt a szakemberkérdést már most szóba hozni. Hiszen jó néhány év van még addig hátra, míg a vízlépcső elkészül, addig van idő gondolkozni. AZ ILYENFAJTA vélemény azonban helytelen szemlélet- módot tükröz. A lehetőségek, ha tágabb körvonalakban is, már ma világosak. S éppen ezért szükséges a távlatokban való gondolkodás. A lehetőségek mérlegelése, az előrelátó elképzelés már ma szükséges. Hiszen a közös gazdaságok nem készen kapnak mindent, ők is tevékeny részesei lesznek az új gazdálkodási ágazatok kialakításának. Az új, magasabb szintű gazdálkodáshoz pedig új szakemberekre is szükség lesz. Ezért érdemes már most gondolkodni a szakemberkérdésen. (kaposi) tileg nem történt történet — Maga magyar? — Igen — mondtam szégyenkezve ... — Itthoni, vagy hazalátogató? — kérdezte a pincér most már szigorú gyanakvással .. — Itthoni, kérem szépen. Tetszik tudni, az úgy volt, hogy annak idején — kezdtem volna magyarázni, miszerint 1945-ben korom, 1956-ban hitem miatt maradtam itthon, de a pincér rám formed t: — Jó... jő, hagyjuk, kérem a legendát, tessék innen elülni. Ez külföldieknek fenntartott hely ... — Kiknek, kérem? — Angol csoport jön ide, ehhez az asztalhoz.., — Akkor talán oda ülök — mutattam a mellettem levő, tiszta, szép asztalra, amelyen virágok díszlettek, szalvéták és metszett poharak...' — Oda sem lehet, kérem oda olaszok jönnek,,. — És mit tetszene szólni — tettem össze könyörögve a kezem —, ha átülnék ahhoz az asztalhoz — mutattam egy másikra, az „olasz” asztal mellett.., — Hová? — sikoltott fel a pincér, mint egy halóira sebzett pingvin. — Oda akar, éppen maga akar oda ülni, ahová svájciakat várnak? Nem-, uram, beláthatja, hogy erről szó sem lehat... — De én éhes vagyok, enni szeretnék, mondja meg maga, kedves pincér kartárs, hová üljek? A pincér töprengeni látszott, arcán mély undor könnt, de aztán győzött henne a szakma, s mint valami közlekedési rendőr, akit a csúcs- forgalom sem tud sodrából kihozni, könnyed és elegáns mozdulattal, a sarokba mu- laicH — Méltózassék talán, uram, oda . Az ajtó mellé. — Odg a, sarokba^ az ajtó, mellé, miért pont oda? — siránkoztam, mert úgy éreztem, nem voltam olyan rossz, hogy a sarokban legyen a helyem. A ptincér arcát most elöntötte a szemmel látható jó szándék, közel hajolt hozzám és baráti hangon suttogta a fülembe: Uram, higgyen nekem, az a legjobb hely... Ha nem szolgálják ki, s megunta a várakozást, onnan egyetlen lépéssel, feltűnés nélkül távozhat ... ★ Na, természetes, hogy ez nem igaz. Tudom én, hogy nálunk ilyesmi dehogyis történhet meg. Még hogy magyar vendéget, magyar vendéglőben, magyar pincér, magyar forintért sarokba ültessen. Kár is volt ilyet kitalálnom ... Hát nem borzasztó, hogy milyen alakok ezek a humoristák? (figrQ „Ajándék”- aminek nem örülnek Az idei tavaszon új autóbusz-megállóval „ajándékozták” meg a felnémeti Tarkanyi utat. Szebb, korszerűbb is a réginél ám, — ugye, milyen hálátlanok az emberek? — mégsem örülnek neki. Az AKÖV és a közlekedésrendészet figyelmességét különösebben nem is méltányolhatják, mivel korábbi helyétől valami háromszáz méterrel feljebb tették, oda, ahol már nemcsak a fűrészüzemtől, a tsz-től, hanem a Sánc házaitól is egyaránt messze esik. S ha esik is — már az esőre gondolunk — tető alá sem húzódhatnak az emberek mint hajdan, amikor a fűrészüzem portája még az idegeneknek is menedéket nyújtott egy-egy zánor. zivatar eseten. A régi helyen állítólag balesetveszélyes volt a megálló — jóllehet évek óta egvetlen balesetről sem tudnak a környékbeliek. S más véleménye szerint az áthelyezést némi gazdaságosságra való törekvés is vezette: iohh, ha a hely?- és f.Svnt- cá<rf lónntnk; me<*5?lótát pgr- bnvov-éV S eg aí^íiKí. nah feil-hb „„.it a. helye, ide teljék a Tnócdlrof ?s. A fei„é«>ptiolr szerint, a „«merészben inkáhu a. h»tv? forgalom a tolwtősiehh, S —Mipfl ———i V*, —, fűrészüzemnek és a tsz-nel:. Csupán az e!őbb*hen 60—70 bérletest tartanak számon. S ennélfogva érthető, ha annak idején még a műszakokat is az autóbuszok menetrendjéhez igazították. Most az a pár száz méteres távolság — amit az üzem kapujától, a régebbi megállóhelytől az új állomásig megtesznek — némi időveszteséget jelent, szüntelenül rohanásra készteti a blokkoló embereket, a járda nélküli forgalmas úttesten. Ha a korábbi megálló balesetveszélyes volt — úgy a mostani annál inkább az. S a gazdaságosságot is vitatni lehet, mivel úgy néz ki, hogy rövidesen újabb költségek merülnek fel: az aszfaltozott megálló ugyanis „belóg” a fűrészüzem másik kijáratába, zavaria a forgalmat. így egy részét le kell bontani. No és különben sem valószínű, hogy az összevont megállókkal oly sok pénzt nyernek... TIa már az építést megelőző helyszíni bejárásra nem hívták meg »z üzem és a ísr vezetőit, ?ó lenne, ha utólag tárgyalnának ez ügyben s közös meeállanndással név -Wnfenronk mielőbb, bovv a., Sf,lőhnszinegá?ló mindenkinek örömére legyen. (—n!) 1967. Július 11„ kedtT — némi egyszerűsítéssel — csak a lakosság számát és a cipőgyárak maximális teljesítőképességét kell ismerni, s kitűzni azt a célt, hogy termeljék a lehető legtöbbet. Az elemi igények kielégítése után azonban ez az utasítás oda vezethet — közismerten vezetett is —, hogy eladhatatlan cipőkészletek halmozódnak fel, miközben egyik-másik típust, fazont hiába keresünk az üzletekben. Mindebből az következik, hogy a gazdaságirányítás korszerűbb rendszerének — történelmi értelemben vett — startidőpontjához előbb arra volt szükség, hogy elérjük a gazdasági fejlődés bizonyos szintjét. Természetes azonban, hogy az említett tárgyi, tehát gazdasági feltételek és folyamatok „megérése” mellett bizonyos szubjektív körülmények is szükségesek voltak az új mechanizmus történelmi „színre lépéséhez”. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságirányítás alapvető megváltoztatásához szükség volt bizonyos tapasztalatszerző, kísérleti periódusra is. Közismert, hogy lényegében már 1957—5S-tól egész sor olyan gazdálkodási változást vezettünk be, amelyek, ha csak lépésben haladva is, de már a mai új gondolatok és módszerek előhírnökei voltak (elég csak a nyereségrészesedési rendszerre, a vállalati bér- és létszámgazdálkodás egész sót módosítására utalnunk). Ezek alkalmazásából leszűrt tapasztalatok nélkül aligha kerülhetne sor a szándékolt nagy horderejű változtatásokra. A nézetbeli, szubjektív tényezők sorából nem hagyhatók ki azok a feltételek sem, amelyek ösz- szefoglalóan a párt által mind kedvezőbb hőfokra hevített politikai atmoszféra címszóval jellemezhetők, s amelyek megteremtették a társadalmi-gazdasági folyamatok megalapozott kutatásának, bátor gondolatok által sugallt új módszerek széles körű megvitatásának, a vizsgálódás-kísérletezés^ légkörének feltételeit. A kérdésre, hogy miért n most, sőt: miért „csak” most — az a válasz is hozzátartozik, hogy a „most” korántsem fogható fel az idősor egyetlen pillanataként. Bár az új gazdaságirányítás bevezetése időhöz kötött, a stárt: 1966. január elseje, hiba lenne ezt statikusan és nem folyamatnak értelmezni. Valójában ugyanis, január 1. — szinte úgy mondhatnék — jelképesen értendő, az új mechanizmus egész sor eleme akkor kezd működni, ám a korszakváltás összes hatása, a korszerűbb gazdaságirányítás teljes fogaskerékrendszerének működése csak hosszabb időszakban bontakozhat ki. Lényegében tehát olyan folyamatról van szó, amelynek bizonyos előtörténete csaknem évtizednyi és kibontakozásának holnapja is csak évekkel mérhető! Tábori András tőkésítés, a piaci kereslet, hi- ■ szén eleve abból indulhatott ki — és teljes joggal, megalapo- ' zottan —, hogy bármit állít elő, mindenre szükség lesz. Ez, a természetesen csak fokozatosan szűkülő hiány volt tehát a gazdálkodási módszerek egyik meghatározó tényezője. A másik sem kevésbé ” fontos: a gazdálkodás olyan jellegű, irányú megszervezése, hogy az adott anyagi eszközök felhasználásával lehetőleg minél több ember számára nyíljék foglalkoztatási lehetőség. Gondoljuk át alaposabban, miről van itt szó, a hiányokkal küzdő, beruházási javakban szegény országban azokra a létesítményekre kellett fordítani a rendelkezésre álló eszközöket, amelyek egyrészt: a lehető legtöbbet „adják vissza” az országnak, másrészt: amelyek segítségével gyorsan bővíthető a foglalkoztatás. Az elvi meggondolásokon túl is, az ipar volt kedvező terep ehhez — jóllehet, természetesen, a mezőgazdaság fejlesztése is elsőrendű érdek volt —, ám az iparba beruházott forintok lényegesen gyorsabban növelték a nemzeti jövedelmet, egyszersmind úgyszólván korlátlanul rendelkezésre állt a munkaerő, amellyel a termelés emelhető. Közbevető- leg meg kell jegyeznünk: ebből az objektív helyzetből — és nemcsak „hiba” vagy vállalati „melléfogás” miatt — növelték akkoriban elsősorban új dolgozók munkába állításával termelésüket az iparvállalatok és csak másodsorban a technológia, a műszaki feltételek költséges javításával. I dőközben azonban — * nem utolsósorban az említett beruházási, foglalkoztatási stb. módszerek hatásaként — alapjaiban változtak gazdálkodásunk körülményei. Az ipari termelés mintegy ötszörösére nőtt, és egész sor, valamennyiünk életéből ismert ténnyel biztosítható, hogy a mai iparirányítás kinőtte azt a keretet, amilyennel az ötod- résznyit termelő vállalatokat vezették egykor. A boltokban ma már korántsem az a fő kérdés: kapni-e, — természetesek ezek a kérdések is: mi; lyen színben, fazonban, minőségben? Más szóval: a piaci kereslet rendkívül erőteljesen nőtt és változatossá vált. Tegyük hozzá: a mi gazdasági életünkben különösen jelentős arányú külkereskedelemben — tehát a világpiacon — még erőteljesebben teszik fel ugyanezeket a kérdéseket, amikor eladni akarunk. Aligha kell most már mindehhez hozzátenni, hogy lényegében különbözik a hiánnyal, illetve kifinomult piaci igényekkel számoló gazdálkodás irányítási rendszere. Pontosabban: ameddig csak arról van szó, hogy mindenkinek jut-e, mondjuk, elegendő cipő, addig a cipőtermelés egyetlen központból is irányítható, hiszen T alán soha nem emelkedett a termékeny vitatkozás olyan magas közéleti rangra hazánkban, mint ezekben a hetekben, hónapokban. Egymást érik az ankétók, konferenciák, nein is szólva a vállalati atmoszféráról, amelyet szinte mindenütt az újat kereső gondolat és töprengés jellemez, helyesbben: mindezek vitája. Ily módon vált a gazdasági reform előkészítésének befejező időszakában a társadalmi méretű eszmecsere — a holnapi gazdálkodás elsőrendű megalapozójává. Mivel a viták az ország jövőbeli fejlődésének ilyen fontos alkotóműhelyei, és mert a gazdálkodás modernebb módszereinek tömérdek részletkérdése bőséges és nagyon jelentős polémia-anyagot nyújt, célszerű néhány gondolattal megvilágítani olyan alapkérdéseket, amelyek egyértelműségük miatt aligha érdemesek különösebb vitatkozásra, jóllehet, a közvéleményt ilyen problémák is foglalkoztatják. Magyarán szólva: a gazdasági reformmal összefüggésben akadnak olyan közéleti kérdőjelek is, amelyek voltaképp — ténykérdések: tehát a valóság folyamatainak, számba vételével egyértelműen megválaszolhatók. Ilyen, mostanában fel-íelbukkanó kérdés ez is: miért éppen most, illetve: miért „csak” most kerül sor az új gazdaságirányítás bevezetésére? Célszerű rendet tartanunk az érvek bőségében, ezért kezdjük a sort — időbeli folyamatossággal — a „régi" mechanizmus néhány stílusjegyének ábrázolásával. Kétségtelen, hogy ez az irányítási rendszer magán viseli azokat a vonásokat, amelyek kialakulásána* történelmi-gazdasági körülményeit tükrözik. Hadd fordítsuk le ezt a kissé általánosan hangzó megállapítást, a kortársak, valamennyiünk személyes emlékeire. Másfél-két évtizede alighanem távolról sem az okozta legfőbb vásárlási gondjainkat, hogy kapni-e ilyen vagy olyan színű, mintájú, minőségű ruhát és cipőt, hanem hogy egyáltalán jut-e minden állampolgárnak valamilyen lábbeli vagy ruha! Alapvetően és általánosan a hiány jellemezte akkor a gazdálkodást, ami egyszersmind azt is jelentette: a termelésnek nem kellett számolnia olyan tényezőkkel, mint az érA NAPOKBAN megyéink termelőszövetkezeti vezetői, mezőgazdasági szakemberei tanácskoztak a kiskörei vízlépcsőről, pontosabban annak mezőgazdasági hatásairól. A tanácskozáson elhangzottak a tervek, elképzelések, egyelőre még csak körvonalazottan, de feltárták a mezőgazdasági fejlődés széles perspektíváit. A szakemberek a ma talajáról kiindulva latolgatták a holnap lehetőségeit A tervek egyelőre még nem tartalmazzák, hogy egy-egy kő. zös gazdaságban mi valósul meg pontosan, hol lesz halastó, hol lesznek öntözőcsatornák. Annyi azonban tény, hogy megyénkben is jó néhány ezer hold öntözése válik lehetővé. S ez a lehetőség már most arra készteti a termelőszövetkezeti vezetőket, hogy megfelelő szellemi tőkéről is gondoskodjanak — ahogyan ez a tanácskozáson is elhangzott. Hiszen az öntözés a mezőgazdaság külön tudománya, s a közös gazdaságok csak akkor tudnak majd kellően élni a lehetőségekkel, ha megfelelő szakmunkás-garnitúrájuk lesz. Öntözéshez értő szakmunkásokra, technikusokra, mérnökökre lesz szükség, olyanokra, akik ismerik a mesterség csín- ját-bínját. A vízlépcső, az öntözőrendszerek megvalósítása államunknak sok milliárd forintjába kerül, s érthető, hogy ezt a hatalmas értéket csak nagy tudású szakemberek gondjaira lehet bízni. Az is nyilvánvaló, hogy az öntözésnek hozzá kell járulnia majd a termésátlagok növeléséhez, a jelenlegi gazdálkodási szint magasabbra emeléséhez. És ez sem megy szakemberek Szakemberekre lesz szükség területen foglalkoztatni. Ugyanakkor az anyag további, tására használt idő is lerövidül. Nemrég érett be annak a mintegy két évvel ezelőtt elkezdett munkának a gyümölcse, amely a geo-üregelő gép üzemszerű működésében mutatkozik már meg. Ez a gép nemcsak a termelékenységet növelte meg mintegy ötven százalékkal, hanem a minőségi követelményeknek is maradéktalanul megfelel. A geo-üzem dolgozói azért is áldják a gépet, hogy teljesen zajtalanul üzemel. Csak a lemezek adagolását követeli meg a gép, a többi műveletet önállóan végzi, még a lemezek leemelését is. Tény, hogy ehhez a géphez „érteni kell”, még eléggé érzékeny. Tulajdonképpen prototípus, bár szabadalomnak van bejelentve, mert annyira „sokat tud”... Megszerkesztésében Gulyás Emil, Mocsáry
