Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-23 / 172. szám

A DOKTOR FAUSTUSROL Thomas Mann regénye : Xz ünnepi könyvhét kiadói Vállalkozókedve a sok tehetsé* ges szerző és jó mű között né­hány klasszikus alkotással is megörvendeztette az olvasókat, közöttük Thomas Mann Dok­tor Faustus című regényének Szőllösi Klára ihletett fordítá­sával. (Európa Kiadó) A kiás ezlkusok szemléletéhez újra és Újra visszatér az ember, mint egy városképhez, Leningrád- ban, Moszkva belvárosában. Budán vagy Firenzében legyen is az. Így térünk vissza időn- kint a Csendes Donhoz, He- mlngwayhez, Prousthoz, Ara- gonhoz és Mannhoz. ★ A REGÉNY — noha évtíze- ifiek mentek el fölötte — ma is ■ok új, tisztázatlan kérdést vet fel. Befejeződött-e Thomas Manna! a német regény nagy korszaka? Lezáródott-e a régi, s kezdődött helyette valami új? Uralkodóvá váltak-e éve­inkre a realizmus új színei? Vannak-e tanítványai? Azt ma már mindenki látja és el is is­meri, hogy a realizmusnak ko­runkban új színű változatai születtek, más alapállású és nézőpontú művek, mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a német fiatal intellektu­ális-elemző prózaírónemzedék egy része ne Thomas Mannt tartaná mesterének, ha más­ban nem is: a nemzeti lelkiis- meretvizsgálatnak a Doktor Faustusban kifejezett őszinte­ségében és nyíltságában. ★ MAR JELENTKEZÉSE is, fordulópont. Az elmúlt száz évben nem volt német író, aki ennyire alkotó eleme és része lett volna a világirodalomnak mint ő, talán csak Heinét és E. T. A. Hoffmannt kivéve. Ezt a világirodalmi szintet most Peter Weiss elbeszélései és Günther Grass jelentik. A há­ború utáni német próza kát úton akart kijutni a remény­telenség és ziláltság zsákutcá­jából: a Brecht- és Kafka-nyo- mon. Csakhogy. Thomas Mann tehetség volt, Kafka produk­tum. Thomas Mann mint az európai nagyrealizmus egyik képviselője ábrázolni akarta a kort és az életet. Brecht meg akarta változtatni az embere- J két, ami a gazdasági rendsze- - rek megváltozása nélkül csak­nem lehetetlen. Thomas Mann gyönyörködtet és elgondolkod­tat Az tény, hogy korunk nem kedvez a nagy terjedelmű nemzedékregényeknek és a Doktor Faustusban a XIX. századi realizmus annyira ár­nyaltan, kifinomultan jelentke­zik, hogy a realista ábrázolás­nak ezeket a tulfinomult voná­sait csak a legnagyobbaknál, Aragonnál. Hemingwaynél és Solohovnál találjuk meg. ★ THOMAS MANN 1943 májusában, a ngmet visszavo­nulások, a szövetségesek afri­kai partraszállása idején kezd­te írni ezt a regényét. Ez volt az idő, amikor Európában megerősödtek az ellenállási frontok. A német hadseregnek nemcsak a szemben álló és szakadatlanul támadó szövetsé­gesekkel kelett harcolnia, ha­nem a földrész felkelő népei­vel is. Ez volt az idő, amikor minden gondolkodó ember előtt köztudottá vált, hogy a polgári Németország a háborút elvesztette. „Akkor lázasan ki­pirult arccal gaz diadala tető­fokán támolygott, s a világnak meghódítására tört annak az egyetlen szerződésnek az ere­jénél fogva, amelyet megtar­tani hajlandó volt s amelyet maga pecsételt meg. Ma dé­monok rántják a mélybe, fél szemét kezével eltakarja, a hazájától, felülről és kívülről figyelhette mint rohan vesz­tébe népe egy téves politikai doktrína értelmezőjeként. Ennek a tévhitnek megjele­nési formája Mann—Lever­kühn, a rendkívüli tehetségű zeneszerző. Mintha Mann, a narrátor figyelné és magya­rázná Leverkühnnek, a mű­vésznek életét, aki ugyan ké­pes új zeneelméleti kutatásai nyomán a „Doktor Faustus panaszkodása” c. szimfónia megalkotása, de ezt a szimfó­niát már senki nem érti, az emberek értetlenül fordulnak el tőle. Mit ér egy remekmű, ha nincs értője? Mit ér egy egész politikai rendszer, ha csak prédikátorai vannak, tö­megei azonban nincsenek? ★ AZ IRODALOMTÖRTÉ- NET-IRÄS a regényt a Lotte Weimarban és a József tetralógia közé helyezi, de nem is a fejlődéstörténeti helyzete a fontos, hanem a válasz- és szentenciajellege. Hogyan fele! egy emigrációt vállaló, akkor már világhírű fró a fasizmus rém tetteire? Válasz arra a kérdésre, ml a sorsa annak, akik lelkét el­adja, megtagadja történelmi múltját Csak a kárhozat és a pusztulás. Doktor Faustus valóban re­mekmű, azzá teszi eszmeisé­ge, a szerkesztés ötletessége, a jellemábrázolás mélysége és modernsége. Méltán helyez­hető a Buddenbrook és a Va­rázshegy mellé. Mintha ez lenne az utolsó regény, amely­ben a német irodalom még világirodalmi rangra emelke­dett, de mindez már olyan, mint amikor a betonkifutőra ereszkedő repülőgép motor­jait lekapcsolja a pilóta. A gép még fut egy ideig, aztán saját súlyánál fogva megáll. Az érkező utasokon kívül a személyzet és a bámészkodó várakozók már csak hűlő motorok lázas párázatát fi­gyelhetik meg. Ebergényi Tibor SIMON LAJOS: NIKOLA VAPCAROV: Egy óra cseng Kitárt ablakból nézem, hogy szakad szét az éj, a nyári éj, a teliholdas, valahol éber vekker-óra cseng-bomg, tudom: valahol hajnal-riadó az. Valahol villany kapcsolója kattan, a szemhez kapott kéz is felfehérlik, mit tékozoiva szórt a gazdag álom, valaki éppen most gondolja végig. Egy óra cseng ... tudom, valaki indnl, mérföldet lép az ember árnyék-lába, siet, hogy amit álmaiban nem lelt holnap talán majd ébren megtalálja. ANTALFY ISTVÁN két verset Ez is elég... Becsukom már a könyvemet, a szemeim is lecsukódnak, nem mérem már a perceket, hogy ma van-e még, vagy már holnap? így jón mindig a napok vége, — a színek már összemosódnak _ Te úgy hajolsz a nap fölébe, hogy ez is elég altatónak. A villanásnyi időben... A villanásnyi időben, mfg a vonat lépcsőjére léptél, a karod kinyúlt, elkapva utad eme társát, s elhagyva engem a sínek mellett, a nyomán furcsa madár röpült fel, nem árnyék volt, nem is a hangod, csak az emlékké váló perc a mából, amelyen tőled megint búcsút vettemi TÖLGYESSY MIKLÓS: Szülőhazám Szülőhazámra ráderül naponta és tiszta kéken sugárzik a menny. Csillagot gyújt az este és kioltja az új nap lángja minden reggelen. Ha estémlant a reszkető homályban fáradtan ballagok hazafele, érzem, ellenség lesi szülőházam, s pisztolyt szorongat átkozott keze. Citáltad, jó anyám, az égi leckét, hogy mindenkit szeressünk, aki él — Szeretnék én is, jó anyám, szeretnék... De nékünk — szabadság kell és kenyér! II költő utolsó verse Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz harc a mi harcunk, — azt mondják: eposz. Lebuktam, s a helyemre áll más... Egy emberélet — nem oszt, nem szoroz! Sortűs után pondrókkal vár az árok. Ez a logika odalenn. De új viharban újra harcba szállók, népem, szerelmem, mindenem! 1942. Július 20, délután 2 órakor. Kardos László fordításai — Huszonöt esztendeje halt mártírhalált Ni­kola Vapcarov költő, a forradalmi bolgár munkásság küzdelmeinek legszuggesztívebb lírai tolmácsolója, a helytállás, a halálig vál­lalt forradalmi hűség énekese, KALASZDI ISTVÁN: Állványon Ft* pattan a máz és fordul a földre elomlik a hátán vések a létért vasbeton Izzik szikla-szilánkok szállnak egy percig a lendület éneke ritmusa járja a kán-kánt Vallom e kort Vallom e kort, mert az enyém. íme, a világ: vas, kő, olaj, amit megmunkálhatok kedvem szerint, mert minden, ami van, általam lesz értelmes egész s én általa leszek használhatóbb. íme, az ember: él, nevet, szorong, egyedüli joga és kötelessége, hogy megmunkálja a világot kedve szerint, mert minden, ami van, általa lesz értelmes egész s ő általa lesz használhatóbb. Vallom e kort, mert a miénk. 8 M&uiUvEn 1967. július 23., vasárnap József Attila és Bartók kezde­ménye után és mellett a Krle- zsa oeuvre is emellett szól.» Csendes emlékezés Sinkó Ervinre Egyik december végi estén látogattam meg Sinkó Ervint, a felszabadulás óta Zágráb­ban élő magyar írót, a zágrábi Jugoszláv Tudományos és Mű­vészeti Akadémia tagját, az újvidéki egyetem magyar tan­székének professzorát. Mint­ha ma lenne, úgy emlékszem e látogatásra, mely az utolsó volt nála — ez év márciusá­ban már csak a temetésére mehettem. Mosolygó arccal nyitott aj­tót, aztán dolgozószobájába ve­zetett, ahol felesége várt ránjj terített uzsonnaasztal mellett. A szobában kellemes meleg volt, az asztalon gőzölt a tea, köröttünk a polcokon könyvek sokasága. Igazi alkotóműhely, olyan, amely vendégvárásra, csendes beszélgetésre, munká­ra egyaránt kellemes. Utolsó, töredékben maradt regényé­ben meg Is írta, mennyire sze­rette ezt a csendes szobát; „A szilveszter réges-régóta a leg­háborítatlanabb, legkedvesebb estém. Kint az utcák a késő hajnali órákig visszhangosak, ismerőseim magánlakások tár­sas összejövetelein és külön­böző rendezvényeken szóra­koznak, a magamfajta öreg­ember a maga csendes szobá­jában mintha így magában, különleges biztonságban, úgy» szólván szabadságon volna”. Ez a szoba látta őt munka közben, látta pihenni, látta barátai társaságában, ez a A sok ízléssel, hangulatosan berendezett szobában — köny­vek, hanglemezek, festmények között — telnék a mester nap­jai. Az egyik asztalon művei­nek új magyar kiadása nyolc kötetben, ami az újvidéki Fó­rum, s a budapesti Európa ki­adó közös vállalkozása. Benne van már az új regény teljes fordításban, a Zászlók; erre különösen büszke, hisz horvá­tul eddig csak folyóiratban je­lent meg, nálunk pedig — ma­gyar nyelven — ez a második kiadása. Csak természetes hát, hogy ennek kapcsán nyomban kö­zép-európai irodalmi s törté­nelmi problémákra terelődik a szó. Azokra, melyek a legkö­zösebbek voltak a horvátság s a magyarság történelmében a társadalmi viszonyok determi­nálta törvények miatt Sokat, nagyon sokat írt erről Krlezsa. 1919-es Ady-nekrológ iában már megvan a csíra, 1922-ben nagy tanulmányban ölt testet ilyen jellegű gondolatainak sora (Petőfi és Ady a magyar irodalom két zászlója a címe); 1930-ban pedig már kristály- tiszta, Igazi Krlezsa-esszé in­terpretálja Ady líráját a szerb- horvát olvasóközönségnek, majd a harmincas évek dere­kán, az európai fasizmus egy­re szőri több, fenyegetőbb gyű­jongója volt; aztán Ady vonzá­sába került; Kosztolányival 1916-ban személyesen találko­zott; Móricz Fáklyáját a meg­jelenés esztendejében (1917), frissen olvasta; 1942-ben már Móricz Rózsa Sándorára fi- gyelmezett, meg arra: hogyan hördült fel a Pester Lloyd szél­sőjobboldali munkatársa Rot­terdami Erazmus, a nagy hu­manista A balgaság dicsérete c. művének budapesti kiadása miatt. 1942-ből való sorokat idéz: „ A Pester Lloydban megjelent egy recenzió Eraz­mus A balgaság dicséretének második magyar fordítása al­kalmából. A recenzió kleriká­lisán banális, kuriálisan ille­delmes, képmutató és (termé­szetesen) teljesen elutasító. Erazmus a recenzens szerint azok közé a negatív és dest­ruktív írók közé tartozik, akik a mai európai pusztulást okozták. A nekünk mindenek fölött kedves Pester Lloyd ál­talános, — hogy úgy mondjuk — erkölcsi kozmogóniáiának keretében Móricz Zsigmond Rózsa Sándorról szóló regénye csak egy h'tvány zsivány- és rablóvilág apológia ia, Rózsa Sándor (a Pester Lloyd sze­rint) nem volt más. mint egy közönséges útszéli rablóvezér”, márpedig ma semmi értelme sincs megregényesíteni egy bűnöző életrajzát, mert való­ban „Nagy történelmi időket” élünk, olyan kort, amely vég­leg elhatározta, hogy leszámol a rablóvilággal a történelem­ben és a nemzetközi politiká­ban. A Pester Lloyd (1942. augusztusában) úgy véli, hogy a „Humanitás Erasmiana” fo­galma korrozív fogalom, s hogy Erazmus sokban hozzá­járult ahhoz, hogy a valóságos etikai és társadalmi fogalmak veszítettek valódi értékükből. A Pester Lloyd úgy véli, hogy ma, amikor a magyar ifjúság a Don mellett pusztul, egyál­talán nem helyénvaló, hogy ilyen destruktív írót fordítsa­nak, mint Erazmus”. S még mindig nincs vége magyar vonatkozású emlékei­nek, a legfrissebb keletűeknek; valami négy-öt lapnyi jegy­zetet vesz elő, jórészt magyar nyelvű korabeli újsághírek, rádióadások részletei s saját reflexiók vannak rajta az úri Magyarország ama — ki tudja hányadik — szégyenteljes áru­lásáról, amikor a bécsi Belve- dere-palota Strauss-keringős villásreggelijén a magyar gró­fok területi revízió fejében el­adták a magyar népet Hitler Németországának — felszaba­dítva ezzel itthon a legszélső­ségesebb soviniszta indulato­kat Is... Késő este volt már, mikor végét vetettük a beszélgetés­nek, azzal a gondolattal: van még tennivaló, hogy a Duna táj népeinek fény- és árnyolda­lakkal teli múltjából ránk maradt negatív örökség sem­mivé legyék, hogy a béke, a megértés, az egymás iránti tisztelet, az egymást megis­merni akarás vezérelje az em­bereket, s soha többé ne tér­hessen vissza az irredenta gyű­lölet Ady ét Kodály Zoltán, rűjében kerülnek papírra a híres Kerempuh-balladák, ahol ezer év minden kínja-keserve, szenvedése, nyomorúsága és megpróbáltatása szólal meg egy a XVI—XVH. században virágzó horvát irodalmi nyel­ven, kajkavstinában, olyan hevülettel, ami — közép-euró­pai viszonylatban — csak Ady- nál, Bartóknál, József Attilá­nál vagy Ivó Andricsnál ta­pintható ki. Kit ne nyűgözné- ne le például ezek az annyira Adysan is hangzó, kemény­veretű sorok: Dózsa Györgyöt ebekként jobbágyok tépték szét.. . Magyarázzák meg ezt nekünk: ez volt az emberség? Gubechet a Püspek galambként serpenyőn sütötte, s Püspeket az égbe vánkoson angyalsereg vitte. Mért nem volt, mint illik, csúszó-mászó csiga, pórok jámbor fia s nem mint ökleló bikái Miközben ezekről beszélget­tünk, számtalan újabb momen­tum, eddig nem is publikált jegyzet, vázlat került elő 1 íróasztaláról, alkotóelemei egy most készülő könyvnek; Ma­gyar témák lesz a címe. Ma is meghökkent: mennyi magabiztossággal beszél a ma- , gyár literaturáról. Mint mond­■ ta: egész életén át figyelem­mel kísérte irodalmunk alaku­■ lását. Ifjúkorában Petőfi ra­LŐKÖSISTVÁN: Zágrábi v* r ▼ ▼ ▼ T T Y'NT'V ­NOTESZLAPOK II, másikkal iszonyodva kémleli a szörnyű valóságot...” — írja. ★ LÄTTA, hogy a háború befejezése után Németország­ban és Európában valami új­nak kell kezdődnie, de ennek az újnak megteremtője már nem a polgárság lesz. Köny­vét Németország regényének nevezte, és itt mondta ki azt is, hogy az emberiség ellen el­követett bűnök nem mosód­nak ki a népek tudatából, nem is évülnek el, hogy Németországnak valóban ke­gyelemre van szüksége. A vesz­tett háború talajáról, az em­beriség ellen elkövetett bűn­tettek ismeretében, e bűntettek ellen érzett felháborodásában írta élete legvadabb, legme­részebb művét ★ A FAUST-REGÉNYBEN a XVI. századi népkönyv és népi mítosz, az ördöggel kötött szövetség, a megfoghatat- lannak a megközelítése, az atonális muzsika kísérlete ke­veredik egymással így sokan zenei regénynek fogják fel. Erre utal az utolsó fejezet amelyben a szerző elmondja, hogy Leverkühn vállalkozása és kísérlete nem talált köve­tőre. Pedig nem erről van szó. Az atonális hangsortech­nika — a kromatikus skála tizenkét félhang fokának ön­álló élete — és minden hang­sorrokonság tagadása hatha­tott a hűvös észre, de semmiképpen az érze­lemre, lehetetlenné tette a hangok önálló életét, a va­riánsokat, az improvizációt, egyszóval mindazt, ami a ze­nében előre viszi az embert és az emberi képzeletet. Ez a zenei kísérlet képtelen érzel­met ébreszteni, a fantáziának szárnyakat adni, egyhangúvá és szürkévé teszi maga körül az életet és a világot. Mint maga a fasizmus. Ezért is ör­döggel kötött szövetség, ezért ítéltetett pusztulásra. ★ MANN — ZEITBLOM, a hűvös polgár évek óta távol

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom