Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-07 / 132. szám

EMBER SZOLGALATOM, munka­időm letelt, a felelősséget és kötelességet eltesszük holnap­ra, bezárjuk az íróasztal fiók­jába, s mindaz, ami látókörö­mön és hallótávolságomon be­lül történik, már nem tartozik rám! Mi tagadás, sokakban él a hajlam erre az erkölcsi tu­nyaságra, a közömbösségre, a halvérűségre, az embertárs gondjával-bajával szembeni közönyre. Egyik télen történt. Az al­földi kis falu gyógyszerészét felzörgették éjnek évadján, menjen, mert a közeli tanyán (csekély hét-nyolc kilométer) vajúdik egy viselős asszony. Viharos hófúvás volt, kegyet­len hideg. A gyógyszerész nyu­godtan visszafeküdhetett vol­na a meleg ágyba, mert mit tud tenni ő, aki nem orvos, ám mégis sietve felöltözött és in­dult izgatott kalauza után. Fe­le úton találkoztak az asszonyt hozó szekérrel. Aztán vissza. A lakásban az asszonyt az ágyra fektették. A feleség for­ró citromos teát készített gyor­san, aztán odaült a telefon mellé és tekerte a készülék hajtókarját és hallózott Más­fél órát eltartott, míg sikerült a mentőket megkapni. A gyógy­szerész ezalatt az asszony mel­lett ült. Nyugtatta szavakkal, gyógyszerrel, tapintotta ütő­erét és figyelte az órát, ho­gyan ismétlődnek a görcsös ro­hamok. Melegedett a viz a re- zsón. Ha sokáig kell még várni ég sűrűsödnek a rohamok, gon­dolta, mese nincs, levezeti a szülést, világra segíti a kis jövevényt. Odakint lecsendese­dett a hóvihar, s az asszony légzése is egyenletesebbé vált, a fájdalmak okozta fáradtság kimerítette, kicsit elszendere- dett. Aztán befutott a mentő­autó. A tanyai asszonyt a kór­házban már várták. Pufók, egészséges lánykája született. KÖNNYEN AZT MOND­HATNÁK, ami történt, nem különleges. Végeredményben az a tanyai asszony a kórház­ban szülte meg gyermekét. A gyógyszerész magatartása ak­kor is hősies. Soha senki fele­lősségre nem vonhatta volna, ha azt mondja az ajtaján zör­getőnek, hogy sajnálom, én csak gyógyszerész vagyok és nem orvos, minden orvosi se­gítségadás, beavatkozás tilos. Cselekedete éppen azért fel­emelő, mert az adott pillanat­ban nem méricskélte, mit sza­bad tennie és mit nem, mert az adott pillanatban nem di- lemmázott, hol a határ a szak­mai kötelesség és a humanitás emberi parancsa között. Amennyire felemelő e szép magatartás, épp annyira elma­rasztaló és haragra gerjesztő a másik. Szinte minősíthetet­len a viselkedés a következő példázat alakjának, aki tömény közönyével a hőmérséklet nél­küli embert testesíti meg. Egy nyugdíját rendezni aka­ró öreg néni bekopogtatott az egyik egri vállalat munkaügyi osztályára. Az osztályvezetőt mindenki józan életű, tisztes­séges embernek tartotta és senki sem gondolta volna, egy napon majd kiderül róla, hogy lelkiismerete a közömbösség vastag pókhálója alatt szuny- nyadozik. A vállalattól az idős asszony az ott eltöltött évekről igazoló papírost szeretett volna kapni és el akarta kérni a munkakönyvét. Balsorsa a hő­mérséklet nélküli emberrel hozta össze, aki azzal küldte el — mert neki sem kedve, sem ideje régen irattárba he­lyezett lajstromok között koto­rászni —, hogy majd postán megkapja, amit kért Kapott is az öreg néni pár soros írást kurtán fogalmaz­va: „Nevezett vállalatunkkal munkaviszonyban nem állt így nincs módunkban a mun­kakönyvét visszaszolgáltatni.” Elkezdődött a kálvária. Az idős asszony kétségbeesett hangú leveleket írt a felelős szervek­hez, segítsenek a valóságot fel­deríteni. A nyomozás egy idő­re félbeszakadt. Hivatalosan igazolták — máshol, feljebb is került hőmérséklet nélküli em­ber! —, hogy a keresett mun-' kakönyv nem szerepel a mi­nisztériumi nyilvántartásban, tehát nem is létezett soha. De, ne nyújtsuk a történetet: elő­került a munkakönyv, hosszú­hosszú hónapok múltán, s a jogosult megkaphatta a nyug­díját. Azt már szükségtelen hangoztatni, hogy gyorsan, idő­ben lehetett volna intézkedni, ha az intézkedőkben van sze­mernyi lelkiismeret. ha a vajúdó asszonyon segítő gyógyszerész erkölcsi antennái is ilyen rosszul lettek volna betájolva, vajon mi tör­ténhetett volna a hóviharban? A következtetés kézenfekvő: adott esetben a közöny súlyo­san, a legsúlyosabban árthat, emberi sorsokat tehet tönkre, otromba akadályként ágaskod- hatik fejlődésünk útjába. Irta­ni kell hát ezt az erkölcsi bur­jánt nemcsak magunkból, de magunk körül is. Megtörténik számtalan eset­ben, hogy közhivatalainkban, úrhatnámságból, fél óráig lá­bon állva várakoztatnak idős, meglett embereket, akik végül i. dolga végezetlenül, kábul tan távoznak. Szaporíthatnánk a példák sorát oly esetek felidé­zésével is, hogy a civilizálat­lan, nyegle és udvariatlan ügy­intézők képzelt fensőségükben gyakran kiszolgáltatott alatt­valónak tekintik a hozzájuk forduló állampolgárokat. A jelenség, ami ellen szót emelünk — többszörösen ká­ros. Aki hibát vét — többszö­rösen hibázik. Hibázik, mert megfeledkezik arról, hogy ő nemcsak egyszerűen Kis, Nagy vagy Kovács, hanem adott pil­lanatban ő a társadalom, en­nek a társadalomnak képvise­lője egy-egy ember színe előtt. A mindennapi életben — ta­lán még — elnézőek, engedé­kenyek lehetünk apró-cseprő hibákkal, botlásokkal szemben, de rtíihelyt a társadalom kép­viselőjeként vagyunk jelen a közéletben, az igényesség mér­céje hirtelen magasra emelke­dik A TÄBSADALOM SZERKE­ZETE atomokból: belőlem, be­lőled és belőle áll, s mindegyi­künk felelős a szerkezet tar­tósságáért. Ezért nem tűrhet­jük magunkban a hőmérséklet nélküliséget, s ezért nem tűr­hetjük magunk körül a hőmér­séklet nélküli embereket. Pataky Dezső Országos dalostalálkozón a füzesabonyiak A Földművesszövetkezetek Szolnok megyei Szövetkezeti Központja, a Szolnok és Vidé­ke Körzeti Földművesszovet- kezet igazgatósága, a városi tanács művelődésügyi osztá­lya és a KPVDSZ megyei bi­zottsága a Nagy Októbeii Szo­cialista Forradalom 50. évfor­dulója tiszteletére, a III. szol­noki kulturális hetek kereté­ben országos földművesszövet­kezeti dalostalálkozót rende­zett Szolnokon, amelyen me­gyénket a füzesabonyi földmű­vesszövetkezet Erkel Ferenc férfikara képviselte. A dalostalálkozónak gazdag, színes programja volt. Szép látványban volt részük a szol­nokiaknak szombaton délután, amikor a dalostaláikozón részt vevő 19 énekkar a város főűtján felvonult a Tisza-parti Lenin-szoborhoz. A több száz fős egyesített kórus elénekelte Lóránd Párt­tal, a néppel... című szerze- rrérr'ét. majd dr. Pál József, az SZÖVOSZ főosztályvezetője mondott beszédet... Ezután sor került a kórusok zászlóinak szalagozására. A füzesabonyiak zászlajára Zakar Etelka, a szolnoki közgazdasági techni­kum harmadik osztályos ta­nulója kötötte fel a díszes sza­lagot. A kórusok nevében ko­szorút helyeztek él a Lenin- szobor talpazatán, majd a megnvftó ünnepség befejezé­séül ismét az egységes kórus szólalt meg Kodály—Berzsenyi Magyarokhoz című szerzemé­nye tolmácsolásával Az országos dalostalálkozó bemutató hangversenyeit két helyen, a Ságvári Művelő­dési Ház és a Költői úti' Mű”e_ lődési Ház nagytermeiben ren­dezték meg. A füzesabonyiak a Költői úton léptek fel. A kórust Koczka István karnagy vezé­nyelte. Műsorukon négy szám szerepelt: Palestrina Már bú­csúmat veszem, Vecchi Rajta hát, cimborák ..Kodály Fel- szállott a páva és Gárdonyi Nem messze van ... A közön­ség tapsából ítélve nem keltet­tek csalódást a füzesabonyi dalosok, különösen a Vecchi- és a Gárdonyi-szám aratott tet­szést, Szigetváry József (Befejező rész) 15. Ex ax út ide vexet — Csinos, hangulatos klu­bunk van. Egy cseppet sem hasonlít az Államok-beli ka­szárnyák klubjaihoz. Innább nagyvárosi bárnak illenek be. Jegelt italok, jő zenekar, éne­kesek, táncosok, az előtérben játékautomaták. Szépen be­rendezték az egészet. A régiek kíváncsian mére­getnek bennünket. Mi viszont őket vesszük szemügyre. Egv csomóban ülnék, akárcsak mi. No, szuperfiúk, hogy ítyeg a fityeg? Rendet csináltok Vietnamban? — kiált át hoz­zánk egyszer csak egy tenge­részgyalogos törzsőrmester. Szavait társai harsány rö­högéssel kísérik. Nem válaszolunk. Nem aka­runk mindjárt az első esre nézeteltérésbe, vagy botrány­ba keveredni. — Jól van — mondja a tengerészgyalogos törzsőrmes­ter, — a fene akart megbán­tani benneteket. Mi újság otthon, az Államokban? A kérdésre megenyhül a 4 NwHsía 1967. június 1., szerda hangulat. Felenged a jég. Is­meretségek kezdődnek, kér­dések, válaszok röppennek. A tengerészgyalogos törzs- őrmester és néhány társa az asztalunkhoz ül. — Régen vagytok itt? — kérdi Beppo. — Lassan egy éve. — Milyen az élet? Csend. A tengerészgyalo­gosok összenéznek. — Őszintén, ne tartsatok tőlünk — biztatja őket Andy. — Nehéz, nagyon nehéz — mondja egy tagbaszakakadt közlegény. — Furcsa ország, furcsa nép. — A vörösök még Saigon­ban is fegyvereket rejteget­nek. — folytatja a törzsőr­mester. — A szennyvízcsator­nákat is felhasználják fegy­verraktáraknak. S mi mindent csinálnak még. Roppant el­szántak és találékonyak. — Fegyvert rejtegetnek a virágárusok bódéiban, vagy földbe vájt lyukakban, amit vízzel, vagy rizzsel telt csöb­rökkel takarnak el. Fiatal lány ü! a székerre rakott ri- zseszsákokon, vagy cukornád- kötegeken. Még rá is moso­lyogsz, alatta pedig fegyverek vannak. A puskát vízhatlan vászonba csomagolják és a tu­taj alá kötözik a bambuszru- dakboz. A bárkák teteje, amely legyezőpálmák levelei­ből van, olyan rudakra tá­maszkodik, amiknek a belse­jét kifúrták, hogy töltényeket rejtsenek bele — sorolja egy tizedes. — Jóformán az egész lakos­ság a Viet Kong szövetsége­se. Aktív, vagy passzív. Be­lépsz egy házba, mosolyogva fogadnak, a lábaid alatt vi­szont fegyvereket rejtenek, vagy alkalomadtán elmetszik a torkodat — Ha ennyire ismeritek már a módszereiket, akkor küzdeni is lehet azok ellen — veti közbe Pablo. — Csakhogy, ami a hadi­fortélyt illeti, a vietnamiakon nem lehet túltenni — mondja a törzsőrmester. — Számta­lanszor előfordul, akire gya­nakszol, ártatlan, akiben pe­dig megbízol, az ellened van. — Látsz valahol egy jám­bor, öreg parasztot. Nem is ügyelsz rá. Pedig a Viet Kong felderítője. Mihelyt hátat for­dítasz neki, kiássa a puská­ját a földből... — Hírvivőnek mindenkit felhasználnak. Gyermekeket, asszonyokat. Az asszonyok és lányok az üzeneteket öltöze­tük legintimebb részeibe búg­ják és úgy viszik. — Találkozhatsz olyan em­berrel. aki a harc hevében amerikai egyenruhában buk­kan eléd. Azt hiszed, a tieid közé tartozik, aztán csak dirr- durr, közénk vágja a kézigrá­nátjait, — Számosán megbújnak a rizsföldeken. Teljesen a víz alá húzódnak. Náluk van a vízhatlan puskájuk. Levegőt vékony bambusznádszálon ke­resztül szívnak. Amikor elha­ladtál, kibukkanak a víz alól és te máris a halottak név­jegyzékére kerülsz. — Nem is beszélve arról, amikor a kunyhók dupla fö­delébe rejtik magukat. Ez a jó lövészek legkedveltebb tűzelőállása. — A mesterlövészeik a hí­res „snipersek”. — A „snipersek” kész ka­tasztrófát jelentenek — sóhajt fel a törzsőrmester. — Meg­bújnak a víztartályokban, vagy a rizstartó cserépedé­nyekben. — Belefekszenek az iszap­ba és odatapadnak a házak tartócölöpjeihez. Egyszerűen képtelen vagy felfedezni őket. — Mások nadrágjuknál fog­va oda akasztják magukat a fák ágaira. Ha ószreveszed őket és rájuk lősz, még ha meg is sebesülnek, ott ma­radnak a helyükön és ponto­san tűzetnek, amíg csak van bennük szusz. Szédülve, csodálkozva, hi­tetlenkedve hallgatjuk a ré­gieket. Fort Braggben a tan­folyamon ilyesmiről nem volt szó. Űj ismerőseink azonban még egyáltalán nem fogytak ki az elmondanivalójukból. — Találkozol egy jó nővel. Rádkacsint, kikezd veled. Megkívánod. Vele mégy. Ész­re sem veszed és máris a há­tadban egy tőr. — Ne is beszéljünk azokról a kézigránátokról, amiket Saigon kellős közepén bevág­nak a mozikba, klubbokba, vagy akár katonai hivatalok­ba. — És még nem is szóltunk a számtalan felrobbantott út­ról, vasútról, amiket jó dara­bon szétrombolnak. Felgyújt­ják a fahídakat, levegőbe rö­pítik a vashídakat, bedöntik az alagutakat. Elhordják a vasúti síneket a hozzávaló »avarokkal, talpfákkal együtt; Uj élet a régi falak között Az egri vár helyreállítási terve Eger városnak legjelentő­sebb műemléki objektuma az ősi vár. A hatalmas, sok év­százados alkotás különleges történelmi értéke és az ezek­hez kapcsolódó nagyfokú ér- I deklődés (évenként 350—400 ezer a látogatók száma) — megkívánják a létesítmény fo­kozott gondozását, az alapos, szakszerű helyreállítást, a ven­dégek igényeit kielégítő új in­tézményeket. A sok éve folyó különféle munkák ellenére a vár mai formájában még nem méltó az emlék történeti híréhez és az említett nagy látogatottságá­hoz. Kétségtelenül értékesek voltak az utóbb végzett kuta­tások, felújítások, építkezések, a hatalmas kiterjedésű vár egésze azonban ma is elhanya­golt és rendezetlen, a falak helyenként életveszélyesek, nem megfelelő a várat látoga­tó közönség ellátása, gondot okoz a várban székelő megyei múzeum fejlesztése. A megoldás nem egyszerű: Alapos szakértelmet, összefo­gást, és nem kevés pénzt igé­nyel. A most elkészült várre­konstrukciós program mégis igyekszik megfelelő javaslato­kat adni —, egyesítve a mű­emléki szempontokat és a kul­turált használattal kapcsola­tos, pénzügyileg reális elkép­zeléseket. Szabadtéri múzeumi egység működnek majd a gótikus pa­lotában, és egy — a lebontan­dó jelenlegi képtárépület he­lyére tervezett — modern üveg csarnokban. A képtár (és a mostani múzeumi igazgató- sági épület) lebontását a prog­ram készítői azok történelmi­leg kevéssé értékes voltával, (a XIX. század utolsó negye­dében épültek!) és a lebontá­sok után ott várhatóan előke­rülő épületmaradványok (káp- talansor, provisori palota stb.) bemutatási lehetőségével indo­kolják). A képtár, a természet- tudományi, néprajzi kiállítá­sok, valamint az új bormú­zeum a városba, a Széchenyi u. 5. számú átalakított és eme­lettel kiegészített épületbe ke­rülnének). Történelmi emlékek felújítása Az elkövetkezendő években a vár meglévő falainak, értéket jelentő építményeinek, vala­mint a feltárásokból előkerülő épületromoknak az állagmeg­óvása, részleges kiegészítése folyamatos munkával valósul meg A mostani — helyes — műemlékvédelmi elveknek megfelelően a létesítmények nagyobb újraépítéséről nem le­het szó, egyes helyeken is csupán kisebb méretű „értel­mező kiegészítések” történhet­nek. Ilyeneket terveznek az A tervek szerint az egész várterület. egy nagy összefüg­gő — kapukkal lezárt — sza­badtéri múzeumi egység lesz, ahová a belépés csak megfele­lő ellenőrzéssel történhet. Ez a nagy „múzeum” a romterület­ből, a bástya- és kazamata- rendszerből, a gótikus épület­ben működő múzeumból, to­vábbá a vármúzeumnak egy új épületéből áll majd. A program égyik döntő kér­dése a múzeum problémája. Az elképzelések szerint (bár ezek még sok vita tárgyát ké­pezik) a várban csak a tűr­és várostörténeti kiállítások De ez még nem is igazi harc. Ez csak előétel. Mindezek után következnek még a ke­lepcék, aztán a támadások, rohamok... — Elég — kiált fel dühö­sen Schrantz. Mit locsogtok mindenféle marhaságot itt össze-vissza? Be vagytok ré­zéivé és terjesztitek a vörös propagandát. Megfertőztek benneteket! — Befogd a szád, komám — egyenesedik fel az asztal mellett a tengerészgyalogos törzsőrmester. — Vedd tudo­másul, hogy semmivel sem vagyunk gyávábbak, mint te! A vörösöket egyáltalán nen: szeretem, de ami tény, az tény. — Tény? — gúnyolódik S'-Vantz. — Én már megér­tem egyet és mást. Harcoltam az oroszok ellen. — Hát ami azt illeti — vi­gyorog közbe a tagbaszakadt közlegény, — az oroszok ala­posan elpáholták, aki ellenük harcolt. — Mert már akkor is akad­tak, akik berezeltek — tajték­zik Schrantz. — Ki hiszi el, amit itt összepapoltok? — Te is, komám — feleli nyugodtan a törzsőrmester. — Sokkal, de sokkal korábban mint gondolnád! Gyerünk, fiúk — int a társainak —. nem szívhatunk egy levegőt olyanokkal, akik sértegetnek bennünket. Maid a dzsungel­ben, a Viet Konggál szem­ben mutassa meg. hogy mit tud. Ha tud! És \főleg, ha lesz rá ideje! ★ Itt megszakad a napló. A következő hivatalos levél, mely Magyarországra érke­zett, már csak egy megszokott híradás: „Az amerikai had­ügyminisztérium utasítására közlöm, hogy fia, az amerikai hadsereg katonája, harc köz­ben elesett Vietnamban. Holt­testét menyasszonyának kiad­tuk. Olvashatatlan aláírás, ve­zérőrnagy, főhadsegéd”. VÉGE Estei Hippolit-címeres gótikus kapunál, a székesegyház rom­jainál, vagy a később feltáran­dó palota-maradványoknál. Nagyobb kiegészítést kaphat­nak a védőművek közül a t st csúnya „kupacszerű” Szép. bástya, a város fölé kiemelke­dő Dobó-bástya, vagy az el», psztult Föld-bástya. Sokat vá­runk a további kazamata- és aknafigyelö folyosók feltárásá­tól. Tervbe van véve a várfalak alatti lejtők rendezése is, a falak kellő városképi bemuta­tása érdekében. A lejtők itt közös zöldterületeket képez­nek majd, sétautakkal, pihenő­helyekkel, innen történik az­után a rekonstruált bástyafa­lak esti díszvilágítása! Űj létesítmények A vár területén csak a mú­zeummal kapcsolatos, illetve a látogató közönség kiszolgálását biztosító új intézmények épül­hetnek: az Alsó-kapu és Var- koch-kapu közötti területen pamlonsor, csomagmegőrző. Az alsó kaputól balra áll majd a „porta” épülete, a pénztár, itt várják az idegenvezetők a ven­dégeket. A Törökkert-bástya belsejébe exkluzív éttermet terveznek, amíg a vár felső te­rületén csak egy szerényebb, ülőfogyasztásos gyorsbüfét épí­tenek. Űj létesítmény lenne az elő­zőkben már említett modern múzeumépület. Gondolnak a vár úgynevezett „északi fal­szorosánál” egy. szabadtéri elő. adások, szabadtéri mozi cél­jára szolgáló létesítmény épí­tésére is. Végül: a Gárdonyi­sír fölé — remélhetőleg hama­rosan — új, művészi emlékmű kerül.., Mikorra és mennyiért? Az ütemezés szerint 1974 a rekonstrukciós munkák befe­jezésének határideje. A vár­ható költség: körülbelül 39 mil­lió forint. ★ A fenti, vázlatosan ismerte­tett program kétségtelenül sok szép gondolatot tartalmaz. Vi­tás kérdések még vannak (és lesznek is), de reméljük, hogy az esetleges nehézségeket le tudjuk küzdeni, és a helyreállí­tott egri vár megérdemelt szépségében regélhet majd az elmúlt időkről. Hevessy Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom