Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-19 / 91. szám

Ghánában a helyzet változatlan Számos merénylet és puccskísérlet a katonai—rendéri diktatúra megdöntésére DAR ES-SALAAM 'MTI): A Nyugat és mindenekelőtt Anglia, valamint az Egyesült Államok — azt igyekezett el­hitetni a világgal, hogy Ghá­nában szilárdan tartja magát a több, mint egy évvel ezelőtt hatalomra jutott katonai-rend­őri diktatúra. A napokban tet­ték közzé az Afrikába irányu­ló amerikai segélyprogramot amely Ghánát az amerikai tő­ke szempontjából legstabilabb­nak tekintett tíz afrikai or­szág közé sorolja. Az Ankarah tábornok által vezetett Nemzeti Felszabadí­tás! Bizottság (NLC) megdön­tésére irányuló katonai ellen- puccs, megmutatta, mennyire alaptalan ez a nyugati állítás. A ghanai belpolitikai hely­zet több mint egy évvel az el­ső puccs után ugyanolyan bi­zonytalan, mint amilyen a puccsot követő első hetekben volt Az uralmon lévő katonai junta az ország egyetlen je­lentősebb gazdasági vagy po­litikai problémáját sem oldot­ta meg. A katonai-rendőri kormány belső ellenzéke erő­sebb, mint valaha. Nem vélet­len, hogy dr. Busia jobboldali politikus a napokban figyel­meztette Ankrah tábornokot és társait: amennyiben nem hajlandók átadni a hatalmat a polgári politikusoknak, ellen- puccsra számíthatnak. Az elmúlt hónapok során számos merénylet és puccskí­sérlet történt Ghánában. Meg­figyelők szerint ezek a kísér­letek azért nem jártak siker­rel, mert az angol és .»z ame­rikai hírszerzés mindig időben figyelmeztette a katonai jun­tát az ellene irányuló tevé­kenységre. Megbízható hírek szerint tavaly augusztusban és szep­temberben három kísérlet tör­tént az NLC megdöntésére. De Gaulle— Norstad találkozó PÁRIZS: De Gaulle tábornok, francia köztársasági elnök, kedden háromnegyed órás kihallgatá­son fogadta Norstad táborno­kot, a NATO európai haderői­nek volt főparancsnokát, aki­vel a vietnami helyzetről és a francia—afrikai viszonyról folytatott eszmecserét Egy polgári és katonai szemé­lyekből álló csoport kísérletet tett Ankrah tábornok és Afri- fa ezredes elrablására, amikor azok egy ghanai vidéki köz­pontban, Kibiben tartózkod­tak. Ankrah tábornoknak a nyugati tartományban tett lá­togatása alkalmával számos katonatisztet tartóztattak le. Ezek a tisztek azt tervezték, hogy letartóztatják az NLC tagjait és átveszik a hatalmat Afrifa ezredes a közelmúlt­ban hivatalosan is beismerte, hogy több merényletet kísérel­tek meg a katonai kormány tagjai ellen. Az ezredesnek állítólag már házat is vásároltak London­ban. Olyan hírek is vannak, hogy a katonai junta más tag­jai is felkészültek Ghana el­hagyására. A most lezajlott el- lenpuccs tehát csupán egy ré­sze az NLC megdöntésére irányuló kfsérletsorozatnak. Ghánában a helyzet válto­zatlan, vagyis: ugyanolyan bi­zonytalan. mint amilyen a katonai-rendőri hatalomátvé­telt követően volt és semmifé­le biztosíték nincs arra, hogy a mostani volt az utolsó ellen- puccs kísérlet Garrisont Az egész világnak joga Tan megtudni az Igazságot LONDON (MTI): Jim Garrison, a New Or- leans-i kerületi főügyész nyi­latkozatot adott a BBC televí­zió politikai híradó műsora, a Panoráma részére. Nyilatkoza­tában hangoztatta, hogy a ren­delkezésre álló tények, adatok és tanúvallomások alapján to­vábbra is kétségbevonja a Warren-bizottság jelentésének következtetéseit továbbra is fönntartja azt a meggyőződé­sét hogy Kennedy elnököt nem egyedül Lee Harvey Oswald gyilkolta meg. — Amikor bejelentettem, hogy itt New Orleansban szőt­tek összeesküvést az elnök meggyilkolására, kemény té­nyek ismeretében cselekedtem. Tudtuk és tudjuk, hogy 1963 nyarán New Orleans-ban mű­ködött egy felforgató, ha úgy tetszik, terrorista csoport, amely Kuba elleni akciót ter­vezett Einnék a csoportnak volt teljesein jelentéktelen tagja Oswald is, aki, hangsúlyozom: nem volt kommunista, soha­sem volt a jelenlegi kubai re­zsim híve. A szervezet — Fair Play for Cuba — egyébként csak fedőszerv volt, a háttér­ben egészein más célok voltak.» A célok különleges módon 1963. őszén hirtelen megvál óz­tak és Kennedy elnök ellen fordultak... — Természetesen ma Is a legmélyebb meggyőződésem, hogy több fegyverből lőttek Kennedy elnökre. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elnök a halálos lövést nem hátulról, hanem élőiről kapta ... Val­lom, hogy akkor is igazságot kell tenni, ha az egek ránk szakadnak... Bizonyos állami szervek páncélszekrényeit meg kellene nyitni, mert az Egye­sült Államok népének, sőt azt mondhatnám, az egész világ­nak joga van megtudni az igazságot. Tömegtüntetés Pekingben Csen Ji ellen MOSZKVA (TASZSZ): Az Izvesztyijában olvashat­juk a kínai eseményekről: A „kulturális forradalom” szervezői immár huzamos ide­je támadást folytatnak a Kí­nai Kommunista Párt, a KKP KB, a KNK kormánya és a KKP tartományi oizottságai vezetőinek jelentős csoportja ellen, de sem a Mao Ce-tung csoport által ellenőrzött sajtó­ban, sem híveinek nyilatkoza­taiban mind ez ideig nem em­lítették nyíltan Liu Sao-csi és Teng Hsziao-ping nevét. Most azonban kísérletek történnek, hogy feltegyék a pontot az i-re. Liu Sao-csit azzal vádolják, hoev immár 15 éves „revizio­nista tevékenységet” fejt ki, a KKP KB főtitkára pedig ál­lítólag 10 éve folytat ilyen te­vékenységet. Mao Ce-tung hívei nem le­becsülendő nehézségekbe üt- ] köznek a Liu Sao-csi almozdí- > tását célzó tervük megvalóst-; tásában. A Renmin Ribao, anélkül, hogy megnevezte vol­na a KNK elnökét, a napok­ban utalt arra, hogy esetleg még mindig a Központi Bi­zottság tagjainak többségére támaszkodhat. PEKING (MTI): A Csen Ji külügyminiszter ellen folyó kampány hétfőn tömegtüntetés jellegét öltötte. A CTK pekingi tudósítója szerint hétfőn délután a kül­ügyminisztérium épülete előtt lezajlott tüntetés részvevői megpróbáltak behatolni az épületbe, hogy a minisztérium „forradalmi erőivel” egyesül­ve egységfrontot hozzanak lét­re „azon személyek ellen, akik a nemzetközi kapcsolatok te­rületén elnyomják a kulturá­lis forradalmat”. Heves vita a FLOSY vezetőinek ülésén TA TZZ (MTI): A Megszállt Dél-Jemen Fel­szabadítási Frontjának (FLOSY) vezetősége a jemeni Ta, Izz városában ülésezik. Az AP tudósítója szerint a száműzetésben élő adeni poli­tikusok egy jemeni területen felállítandó emigráns kormány lehetőségéről is tárgyalnak, amely Aden és a jelenlegi Dél-arábiai Államszövetség felszabadulása után Adenbe tenné át székhelyét Abdul Kavi Makkavi volt adeni főminiszter, a FLOSY vezetője újságíróknak kijelen­ningrädSban törvénykönyve 70. cikkelye alapján Schaffhauserre hat hónaptól hét évig terjedhető szabadságvesztés szabható ki. Schaffhausert január 5-én tartóztatták le. Amikor egy leningrádi lakosnak átadott egy táskát, amelynek belső re­keszében szovjetellenes tartal­mú, utasításokat tartalmazó levél, titkosíráshoz szükséges speciális másolópapír és 125 filmkocka volt. tette: „Haladó kormányt kí­vánunk alakítani. Angliával, az Egyesült Államokkal és Iz­raellel egyaránt szembenálló politikát folytatunk”. Az AP tudósítója szerint Makkavi ki­jelentése meglepetésként érte azokat az amerikai kormány- tisztviselőket, akik a FLOSY- val nem hivatalos érintkezést tartottak fenn abban a re­ményben, hogy a szervezetet a nyugati hatalmak iránt ba­rátságosabb politika követésé­re vegyék rá. Makkavi árulóknak nevezte az angolokkal együttműködő dél-arábiai szultánokat és a Dél-arábiai Államszövetség minisztereit. Makkavi kijelen­tette, a jelenlegi helyzetben nem látja értelmét az ENSZ adeni különbizottsága vissza­térésének, s amennyiben a bi­zottság visszatérne Adenbe, újabb sztrájkok és tüntetések robbannának ki. A tudósító szerint a FLOSY vezetőinek ülésén heves vita folyik arról, helyén való-e Angliával tár­gyalásokat kezdeni. Események — sorokban DACCA: Hivatalos jelentések szerint Kelet-Pakisztánban a kolera és a himlő 398 emberéletet kö­vetelt az elmúlt három hónai­ban. KARACHI: A kelet-pakisztáni Madari- pur térségében, Daccától né- hányszáz kilométerrel délre hétfőn a forgószélnek mintegy száz halálos áldozata volt, kö­rülbelül ezren maradtak haj­lók nélkül. TOKIÓ: A tokiói nemzetközi repülő-, téren leszállt az első menet- rendszerű TU—114-es repülő­gép, s ezzel megnyilt a Moszk­va—Tokió közvetlen légiiánat, A turbólégcsavaros szovjet utasszállító repülőgépek a nyolcezer kilométeres távolsá­got 10 óra és 35 perc alatt te­szik meg. BEIRUT: Porter bei ruta amerikai nagykövetet berendelték a li­banoni külügyminisztériumba és ott Hakim külügyminiszter közölte vele, hogy a libanoni kormányt aggodalommal tölti el az izraeli miniszterelnöknek az a nyilatkozata, amely sze­rint az Egyesült Államok 6. földközi tengeri flottáját Izrael „védelmének” rendelkezésére bocsátják. TEHERAN: Teherántól 130 kilométerre a levegőben felrobbant az iráni légierő egyik C—130 Lockheed Hercules típusú szállrtórepüló- gépe. Nem hivatalos adatok szerint a repülőgépen katonák és családtagjaik, összesen mintegy hatvan személy tar­tózkodott. Feltételezik, hogy senki sem maradt életben. RAWALPINDI: U Thant, az ENSZ főtitkára kedden háromnapos látogatás­ra megérkezett a pakisztáni Rawalpindi be. PÁRIZS: Miután az újabb olajáradat közvetlen veszedelme hárult a francia partokon, újabb prob­léma támadt. A franciák egy elterjedt rémhír következté­ben, hogy a halak olajszagúnk lettek, napok óta nem nagyon vásárolnak halat, s ez súlyosan érinti az egész francia halász­ipart. (MTI) Kérdések és feleletek a tsz-ny u gd íj törvényről L A tsz-tagok öregség! nyugdiját átlagjövedelmük­nek megfelelően állapítják meg. Hogyan számítják ki az átlagjövedelmet? Az öregségi nyugdíj össze­gének megállapításánál figye­lembe vehető havi átlagjöve­delem 900 forinttól 5000 forin­tig terjedhet. A termelőszövet­kezet — a személyi jövedelem nyilvántartása, illetve a nyug­díj összegének egyszerűbb megállapítása céljából — va­lamennyi tagját az előző nap­tári évben elért személyi jö­vedelme alapján nyugdíjosz­tályba sorolja. Huszonegy nyugdíjosztály van. Mindegyi­ket ismertetni szükségtelen, ezért csak néhány példával mutatjuk be, hogy a személyi jövedelmek alapján kit melyik nyugdíjosztályba sorolnak. 951 forinton aluli jövedelem­nél a tag az 1. nyugdíjosztály­ba tartozik, s a nyugdíj meg­állapításánál figyelembe vehe­tő havi jövedelem 900 forint, 951—1050 forintig terjedő jö­vedelemnél a tag a 2. nyugdíj­osztályba tartozik, s jövede­lemként ezer forintot vesznek figyelembe. Harmadik és negyedik pél­daként egy magasabb jövede­lem besorolását mutatjuk be. Akinek például havi jövedel­me 2101—2300 forint között 7 Vwlíisá? 1967. április 19., szerda volt, azt a 12. nyugdíjosztály­ba sorolják, 2200 forintos át­lagkeresettel. Aki 3601—4000 forintig terjedő jövedelemre tett szert, az a 18. nyugdíjosz­tályba kerül, 3800 forintos át­lagkeresettel. A személyi jövedelembe az alább felsorolt jövedelmeket számítják be: a közösein vég­zett munka alapján kimutatott részesedést, továbbá a családi vagy egyéni művelés keretében a termelőszövetkezeti tag által személyesen teljesített munka­napokra jutó részesedést, s végül azokra a napokra jutó részesedést, amelyeken a tag nem dolgozott ugyan, de távol­létét olyan ok indokolta, ame­lyet munkamapként számítás­ba kell venni (például kórházi ápolás alatt állt, tanfolyamon volt, katonai szolgálatot telje­sített stb.). A fentiek szerint kiszámított jövedelemből az átlagjövedel­met úgy kapják meg, hogy a figyelembe vehető összegeket osztják a naptári évben terme­lőszövetkezeti nyugdíjbiztosí­tásban töltött hónapok számá­val. 2. Hogyan történik a ter­melőszövetkezeti tag nyug- díjosztá’yba sorolása, ha a besorolást megelőző naptári évben egyetlen munkanapot sem dolgozott? Azt a termelőszövetkezeti ta­got, aki a bes rolást megelő­ző naptári évben saját hibájá­ból nem dolgozott egyetlen lapon sem, az 1. nyugdíjosz- tályba kell besorolni. Azt a termelőszövetkezeti tagot, aki saját hibáján kívül, vagyis a tsz-nyugdíjtörvény'ben felso­rolt valamely okból nem dol­gozott egyetlen napot sem, ab­ba a nyugdíjosztályba kell be­sorolni, amelybe a termelőszö­vetkezet a vele azonos vagy hasonló munkakört betöltők többségét besorolta. A besorolásokat a termelő­szövetkezetek végzik. Ezzel kapcsolatban a Földművelés- ügyi Minisztérium munkaügyi és szociálpolitikai osztálya közleményt adott ki „Az új nyugdíjtörvény végrehajtásá­val kapcsolatos feladatokéról, amely a termelőszövetkezetek­nek a tagok nyugdíjosztályba sorolásával összefüggő tenni­valókat ís magában foglalja. A közlemény a Mezőgazdasági Értesítő 1967. évi 7. számában jelent meg. S. Miképpen állapítják meg, hogy az úgynevezett családi művelésből szárma­zó jövedelem mennyit tesz ki? Első lépésként a családi mű­velésre vállalt földterületen a tag által személyesen teljesí­tett munkanapok számát kell meghatározni. Ehhez elsősor­ban azt kell megállapítani, hogy mekkora a tag által vál­lalt földterületen az általa vagy családja által elvégzen­dő összes teendők munkanap­szükséglete. A különböző nö­vényi kultúrák 1 kát. holdra vetített munkanapszükséglete sok helyen közismert. Ahoi nem az, ott célszerű ezt az érvényben levő tervezési elő­írások alapul vételével meg­határozni. Idevonatkozó irány­számokat tartalmaz a Mező­gazdasági Értesítő 1963. évi 11. számában közzétett FM—KSH együttes közlemény mellék­lete is. A szükséges munkanapok számának megállapítása után azt kell megvizsgálni, hogy a család tagjai a terület meg­munkálásában milyen mérték­ben vettek részt. A munkana­pok számát a munkában való részvétel arányában kell a csa­lád tagjai között megosztani. (Ha például a család 3 tagja 3 kát. hold kukoricát vállalt csa­ládi művelésre és az előzőek szerint figyelembe vehető mun­kanapok száma 48, úgy — fel­téve, hogy a munkában egyen­lően vettek részt — a 48 napot hárommal kell osztani és az eredményt — 16 munlsanapot —kell a tag javára a besoro­lásnál figyelembe venni. Te­gyük fel, ha a művelést ket­ten vállalták és a munka há­romnegyedét nem a tag, hanem felesége végezite, úgy magánál a tagnál csak az összes mun­kanapszükséglet egynegyedét — a jelen esetben 12 napot — lehet figyelembe venni.) A tag által személyesen tel­jesített munkanapok számát azzal a részesedéssel kell meg­szorozni, amelyet a termelőszö­vetkezet a besorolást megelő­ző naptári évben egy napi munkájáért átlagosan fizetett. A családi művelés munkanap­jaira figyelembe veendő ré­szesedés tehát a termelőszö­vetkezetben fizetett egy napi átlagos munkadíj. A szorzás eredményeként kapott jövedel­met kell a tag javára családi művelésből származó jövede­lem címén figyelembe venni. 4. Hány évi jöved j’emát- lag alánján állapítják neg a nyugdíjat? A nyugdíjat arra a nyugdíj­sztályra meghatározott jöve­delem havi átlaga alapján ál­lapítják meg, amelyben az igénylő e nyugdíjazás évében a nyugdíj megállapítását meg­előző hónap utolsó napjáig, va­lamint a közvetlenül megelő­ző négy naptári év alatt be volt sorolva. (Ha például valaki a nyugdíj megállapítását meg­előzően két hónapot dolgozott abban az esztendőben, és ak­kor a 3. nyugdíjoszitályba tar­tott, ebben az esetben erre a két hónapra az 1100 forintos átlagkeresetet veszik figyelem­be. Tegyük fel, hogy az illető a nyugdíjazás előtti két esz­tendőben az 5. nyugdíjosztály­ba tartozott, az ezt megelőző két esztendőben pedig a 7.-be. Ebben az esetben 24 hónapra 1500 forintos, a másik 24 hó­napra pedig 1300 forintos át­lagkeresetet számítanak. Ösz- szesen tehát figyelembe vesz­nek neki 24x1500 plusz 24x1300 plusz 2x1100 forintot, amelynek végösszegét elosztják ötvennel, vagyis az összes hónapok szá­mával. Az így kiszámított havi átlagjövedelem — ebben az esetben 1380 forint — lesz a nyugdíj megállapításának alapja.) Az 1967. évet megelő­ző esztendőre a figyelembe ve­hető havi átlagos jövedelem: 900 forint. A fentiektől eltérő, kedve­zőbb szabályokat is tartalmaz a rendelkezés azok számára, akik már nem tölthetnek négy­öt évet munkában és 1967—70. évben kérik nyugdíjazásukat. Ez a szabály kimondja: annak a tsz-tagnak, aki egy, két vagy esetleg három év múlva megy nyugdíjba, az egy, két, illetve három naptári év alatti nyug­díjosztály szerinti átlagjövede­lem alapján ke’l a nyugdíját megállapítani. Ez a szabály azért kedvező, mert ha az utol­só négy, illetve öt évet ven­nék figyelembe, akkor az 1967 előttre visszanyúló időket nem a tényleges jöveőe’em szerint, hanem csak havi 900 forintos átlaggal lehetne számításba venni. 5. Hogyan számítják ki s nyugdíjéveket? Az öregségi nyugdíjhoz — ugyanúgy, mint a munkavi­szonyban álló dolgozóknál — legalább tíz nyugdíjév szüksé­ges. Nyugdíjévként a tagsági időnek azokat a naptári éveit kell beszámítani, amelyeknek teljes tartama alatt a nyug­díjbiztosítás fennállott és a tag a közös gazdaságban 150 (a tsz nőtagja 100) tízórás munka­napnak megfelelő munkát vég­zett. Ha a termelőszövetkezeti tag egy naptári évben 150 (nő 100) tízórás munkanapnál kevesebb időn át vesz részt a közös munkában, nem szerez teljes nyugdíjévét. Ilyenkor teljesí­tett munkaidejét nyugdíjhóna­pokban kell számításba venni. A férfi tsz-tag 13 munkanap­pal, a női tsz-tag pedig 8 mun­kanappal szerez egy nyugdíj­hónapot. Vagyis, ha a férfi szö­vetkezeti tag a kötelezően elő­írt 150 munkanap helyett csak 130-at teljesített, akkor nem egy nyugdíjévét szerzett, ha­nem csak tíz hónapot. Munkanapnak számít az a nap is, amelyen a termelőszö­vetkezeti tag kártalanítási se­gélyben, kórházi ápolásban vagy a termelőszövetkezettől betegségi segélyben részesült, szülési szabadságon volt, to­vábbá katonai szolgálatot tel­jesített, vagy az 1958. évi 40. számú törvényerejű rendelet hatálya alá eső munkaviszony­ban állt, a közgyűlés hozzájá­rulásával közép)- vagy felsőfo­kú oktatási intézmény nappali tagozatának hallgatója volt, vagy egész napos tanfolyamon (iskolán, edzőtáborban stb.) vett részt, s végül a termelő- szövetkezet által engedélyezett tanulmányi vaev pedig olyan szabadságon volt, amelyre dfr jazást kapott. (Folytatjuk) Kemper Lei LENINGRAD (TASZSZ): A leningrádi városi bíróság kedden megkezdte Volker Wilhelm Schaffhauser NSZK- állampolgár ügyének tárgyalá­sát. A 26 éves heidelbergi diákot a Szovjetunió állami társadalmi rendje ellen irá­nyuló bűntettekkel vádolják. Az előzetes kihallgatás során Schaffhauser beismerte bűnös­ségét és megbánást tanúsított. Az orosz föderáció büntető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom