Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-11 / 60. szám

± Kerenszkij megszólalt A Mflőism rádió- és televízióműsora MOSZKVA (MTI): „ön elkésett antifoolsevista terveivel, Alekszandr Fjodoro- vics” — írja a pénteki Pravdá­ban Kerenszkij címére Sz. Visnyevszkij. Az ismert szov­jet publicista idéz azokból a nyilatkozatokból, amelyeket az ideiglenes kormány egykori miniszterelnöke legutóbb az amerikai sajtónak adott. Figyelemre méltó Visnyevsz- kij szerint Kerenszkijnek az a nyilatkozata, amelyet a New York Postnak adott, s amely­ben megígéri, mihelyt vissza­tér Moszkvába, „független” napilapot indít. „Az utolsó fél évszázadban sokat gondolkoztam — nyilat- r kozza Kerenszkij, — nem kö­vettem-e el valamilyen hibát az októberi forradalom küszö- ,béai”. í Kerenszkij ezen a kérdésen még tanakodik, de abban már i bizonyos, hogy az amerikaiak hibát követtek ei. „Az Egye­sült Államok kormánya nem nyújtotta nekem azt a pénz- beid segítséget, amit megadott a nyugat-európai antanthatal­maiknak”. Ha az Egyesült 41- lamokból rendesebben érkezett voloa anyagi támogatás, akkor — mint Kerenszkij megjegyzi — „kormányom fennmaradt voina és egészen másképp ala­kúk volna a történelem me­nete." Valamikor „polgártársnak", szocialista miniszterelnöknek tisztelték egyesek, most egy­szerűen — Mr. Kerensky — ír­ja a Pravda. Partizánok Kolumbiában A kolumbiai hadsereg — hírügynökségi jelentések sze­rint — a partizánok tevékeny­ségének letörésére katonai ak­ciót indított az ország nyugati részén fekvő három megyé­ben. Fegyveresek egy csoportja a a fővárostól körülbelül 450 kflornétemyire feltartóztatott egy sinautót, amely a vasúttár­saság bevételét szállította. A támadás során hét rendőrt és két polgári személyt megöl­tek. Eddig nem sikerült meg­állapítani, hogy a partizánok akciója volt-e, vagy közönséges rablótámadás. Garrison tovább nyomoz NEW ORLEANS (MTI): Egy New Orleans-i vádemeJő esküdtszék tanúként kihallgat­ta a Kennedy-merényletre irá­nyuló összeesküvés ügyében Dean Andrews ügyvédet és Josephine Hug asszonyt, Clay Shaw üzletember egykori tit­kárnőjét. Andrews valamikor védője volt az utcai verekedésbe ke­veredett Lee Harvey Oswald- nak, később pedig egy isme­retlen telefonáló, aki Clay Bertrand néven mutatkozott be neki — Garrison szerint Clay Shaw rejtőzik mögötte — arra kérte, hogy vállalja el is­mét az ezúttal már elnökgyil­kossággal vádolt Oswald vé­delmét. Mindkét kihallgatás rövid volt. Húg asszony ügyvédje kö­zölte az újságírókkal: Garrison a'rra kérte a tanúkat, hogy ne tegyenek sajtónyilatkozatot. Andrews ügyvéd a Kennedy- merénylet körülményeit vizs­gáló, s végül is egyedüli gyil­kosként Oswaldot feltüntető Warren-bizottság előtt azt mondta: három embert szeret­nék megtalálni. Azt, aki tény­leg megölte az elnököt; a me­xikóit és harmadszor Clay Bertrandot. A Warren-bizottság képvise­lőjének arra a kérdésére, hogy van-e kétsége Oswald, mint egyetlen gyilkos felől, Andrews annak idején azt válaszolta, hogy bizonyosra veszi: nem ő volt a gyilkos. „Az adott fegy­verrel oly rövid időn belül nem tudott volna három jól irányzott lövést leadni... Ez a fiú belekeveredett az ügybe, mint cinkostárs, de azt hiszem, hogy csak áldozat. A ravaszt valaki más rántotta el.” 2 Mmuism 1967. március 11„ szombat .állandó mQsomámok: KOSSUTH: 4.32—7.58: Hajnal- tói reggelig! 4.26: Rákóczi-indu- ló. 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. — Zenes műsor. 5.00: Hírek. Idő járás jelentés. 5.30: Reggeli Krónika. 5.50: Falurádió. 6.00: Hírek. Időjárás]elentés. Kb. 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. 7.00: Reggeli Krónika. H. Kb. 7.30: Üj könyvek. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: Műsorismerte­tés. A budapesti mozik és a vi­déki színházak műsora. 10.00: Hírek. Hazai lapszemle. Időjá­rásjelentés. 12.00: Déli harang­szó. Hírek. Időjárásjelentés. 13.00: A budapesti színházak műsora. 15.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 17.00: Hírek. Nemzet­közi lapszemle. 19.00: Esti Kró­nika. 22.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 22.20: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.25: Himnusz. PETŐFI: 4.26—7.58: Azonos a Ko6suth-rádió műsorával. Köz­ben: 6.20—6.30: Torna a 252 és a 344 m-es hullámhosszon. 9.54: Idegen nyelvű vízjelzőszolgá- lat 13.47: Vízállásjelentés. 14.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 19.54: J5 éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika (a Kossuth-rádió 19.00 órai adásának ismétlése). 20.20: Sporthíradó. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsor­zárás. URH: 13.4Ö—M.0O: Azonos a Petőfi-rádió műsorával. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. Március 13„ hétfő KOSSUTH: 8.19: DatJáMko8rt>öL 8.10: Látogatás egy gyógypedagó­giai iskolában. Tónikái Judit riportja — 9.25: A hét elő­adóművésze: Székely Mihály. Kecs­keméti István előadása. 18.10: Jön a kocsi, most érkeztünk... Az óvódások műsora. 10.30: Sántha Ferenc népi zenekara Játszik. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Chopin: Három polonéz. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Hlrdetöoszlop. 13.18: Szimfonikus zene. 14.05: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.20: Borda­lok operettekből. 14.40: Arany Já­nos költészete. vn. Keresztúry Dezső előadása. 15.15: Bartók-nép­dalfeldolgozások. 16.00: Harsan a kürtszó. A Gyermek rádió műsora. 16.40: Edesanyanyelvünk. 16.45: A debreceni II. Nemzetközi Kórus- fesztivál felvételeiből. XVI. rész. 1715: Prokofjev: Péter és á far­kas. (Mesemondó: Bulla Elma.) 17.40: Választ az ország. 18.00: A húszas stúdió vendége: az Ifjúsági Magazin. 19.35: Svéd Sándor ma­gyar nótákat énekel. 19.55: Erköl­csös történetek. 21.05: Slágerről slágerre... 21.30: I.eonle Rysanek- hangverseny. 22.20: Könnyűzene. 22.45: Érettségi előtt. Gera György Jegyzete. 23.00: Kamarazene. 0.10: Virágénekek. PETŐFI: 10.00: Szimfonikus tán­cok. — 10.30: Bolond histó­ria. Reményik Zslgmond regényét rádióra alkalmazta: Hunyady Jó­zsef. 11.00: Könnyű dallamok. 11.45: 150 millió éves lábnyomok. Tasnádl-Kubacska András előadá­sa. 12.00: Operarészletek. 13.02: Gazdaszemmel hazánk mezőgaz­daságáról. A mellék- és segéd­üzemek a szövetkezetekben. Ko­vács Mihály Írása. 13.17: Kovács István táncdalaiból. 13.27: Robin Hall és Jimmy McGregor angol népdalénekes énekel. 14.60: Kettő- től-hatig. .. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Székely Schu­bert- és Bartók-dalokat énekel. 18.32: A gesztenyefa alatt. Vietna­mi történet. Irta: Michd Renault. 19.00: Tavaszi zsongás. .. 19.35: Az Állami Hangversenyzenekar hangversenye, vezényel Borbély Gyula, közreműködik: Kovács Bé­la — klarinét. Közvetítés a Zene­akadémiáról. Kb. 21.25: A februárt forradalom és a Monarchia. Dr. Galántani József Írása. Kb. 21.45: A héá aflSadóművésze: Székely Mihály. Kecskeméti István előadá­sa. (Ism.) ITRH: 18.05: Tánczenei kokt®. 18.50: Mozart: Szöktetés a ezeráj- ból. Háromfelvonásos opera. Köz­ben; 19.36—19.56: Láttuk, hallot­tuk. A rádió színház-, film- és képzőművészetkritikai műsora. Köszönetnyilvánítás! Mindazoknak, akik felejt­hetetlen édesapánkat, TÓTH JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, bá­natunkban együttérzésükről tettek tanúbizonyságot, ez­úton mondunk hálás köszö­netét. Leánya, veje és testvérei Főkönyvelőt, építésvezetőt, kotró^épmestert keres azonnali belépéssel a Vízgazdálkodási Társulat, Eger, Lenin út 58. sz. 1967. 21.25: Liszt: Történelmi arcképek. (Kertész Lajos — zongora.) 21.55: Üj lemezeinkből. BRATISLAVAI TV: 17.45: Műsza­ki érdekességek 19.00: Tv-híradó. 19.30: Ostrava! másodpercek. 20.00: Angol szombat. (Tv-játék). 21.50: Tv-dokumentum az üveggyártásról. Március 14., kedd KOSSUTH: 8.22: De Falla: A bűvös szerelem — ■ balettszvit. 8.50: A sokarcú csapadék. Dr. Zách Al­fréd előadása. 9.00: Harsan a kürt­szó! A Gyermekrádió műsora. 9.40: Könnyűzene: Kerekes János műveiből. 10.lő: Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Rádiójáték. Irta: Hegedűs Géza. 10.43: A Je- reb-együttes játszik. 11.00: Iskola­rádió. 11.35: Blaháné. Részletek Polgár Tibor daljátékából. 12.15: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. 13.03: KI ölte meg Bartuez Istvánt? Békés Sándor no­vellája. 13.18: Verbunkosok, ma­gyar nóták. 13.50: Kóruspódium. A Pécsi Fmsz Janus Pannonius le­ánykara énekel, vezényel: Ivasiv- ka Mátyás. 14.00: Lodzi fiatalok között. Kő András útijegyzetei. 14.30: Először az urnák előtt. Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.45: Ken Griffin orgonái. 15.15: Mosonyi Mi­hály: Tisztulás ünnep az Ung fo- lyónál — kantáta. 15.48: Operett­dalok. 15.59: Gazdasági újságíróké a szó. Gyertyános Zoltán, a Közt ponti Sajtószolgálat rovatvezetője. 16.04: Rádióiskola. 17.15: Faragó György zongorázik. 17.30: Re­form. Gazdasági szemle. 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: Az MRT népi zenekara játszik, Kozák Gá­bor József vezetésével, Palló Im­re énekel. 19.30: A Szabó-család. 20.00: Vieo Torriani énekel, az MRT esztrádzenekara játszik. 20.20: A sevillai borbély. Háromfelvoná­sos vígopera. 23.17: Tánczene. 6.10: Éji zene. PFTŐFI: tt.Hfc Zenetearl muzsi­ka. 11.05: A 6ánta kutya. Bűnügyi rádiójáték. Irta: Radványi Dezső. 12.00: Nótaszerző prímások. 12.40: A Magyar Néphadsereg központi zenenöven dék-i skolá j án ak rézfú­vós szextettje játszik. 12.51: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.11: Réti József Liszt-dalokat énekel. 13.27: A gémén cl erdőben. 13.37: György Pál táncdalaiból. 14.00: Kettőtől — hatig. .. A Petőfi rá­dió zenés délutánja. 18.10: Gérard Souzay Debussy-dalokat énekel. 18.35: Az anyag szerkezete — mai szemmel. Atomok és molekulák. — Dr.Nyilasi János egyetemi docens beszélget Svékus Olivér. 19.00: Rah- maninov: IL szimfónia. 20.30: Bró- dy Tamás operettjeiből. 21.00: A Nyugat az Nyugat! Szatirikus vízió számtalan kalanddal és számos ta­nulsággal. írta: Radványi Ervin. — (Ism.) — 22.00: Hanglemezgyűjtők húszperce. 22.20: Ajánlott irodalom. Pataki János: Tervezési módsze­rek Nyugat-Európában. 22.30: Nép­dalok, népi táncok. URH: 18.06: Magnósok figyelem! 18.50: Reger: d-moll szól ószvit. — (Perényi Miklós — gordonka). 19 11: A ctósessz kedvelőinek. 19.29: Ariad­ne Naxosban. Részletek Richard Strauss operájából. 20.18: Besan- eoni Fesztivál. 1966. A Francia Rá­dió Szimfonikus zenekarának hang­versenye. 21.18: Bartók művészi pá­lyája. Denijs Dille előadása. XVII. n. vonósnégyes. 21.49: Kamaraze­ne. TELEVÍZIÓ: 17.30: A Magyar Hir­dető műsora. 17.40: Pályaválasztási tanácsadó. A szerelő szakmák. — 18.05: Hírek. 18.10: Üj könyvek. — 18.15: Választás előtt. Helyszíni köz­vetítés Győrből, Pécsről. Szolnok­ról. 18.50: Esti mese. — 19.00: „A harcban nem szabad megállni . . .** A Forradalmi Ifjúsági Napok meg­nyitóünnepségének közvetítése az Erkel Színházból. 20.30: Tv-híradó. 20.50: Keserű fű. Magyarul beszélő, jugoszláv film. 22.05: Tv-híradó. — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV: 17.55: Gy«r- mekműsor. 18.40: Tátrai turistaház. (Tv-film). 19.00: Tv-híradó. 19.30: Autórevü. 20.00: Minőség-olimpia. 21.50: Beszélgetés filmekről. Március 15., szerda KOSSUTH: 8.22: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából. 9.00: Orvosi tanácsok. A mozgásszervek és a munka. 9.05: Gyöngyösi Rá ez Géza népi zenekara játszik, Ger­gely Anna énekel. 9.34: Rádiósza­Biztonságot nyújt Önnek Az új épület- és háztartási biztosítás. ÜJ KOCKÁZATOK: Árvízbiztosítás, kibővített baleset- és szavatossági biztosítás, víz- és gőzkárok megtérítése stb. Meglévő biztosítását is át­cserélheti csekély díjkülön­bözettel, a családi házak, nyaralók új épület- és háztartási biztosítására. Felvilágosítással szívesen áll rendelkezésre az Állami BIZTOSÍTÓ március 13-tól badegyetem. 10.09: Kamarazene. — 10.44: Petőfi Sándor verseiből. 10.59: Aranyhid. Mesejáték. Irta: lápiák Gábor. 11.3«: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Tánczene. 13.00: Arany lános költészete. VIII. Keresztúry Dezső előadása. 13.23: Magyar indulók. — 13.32: Cherubini operáiból — halá­lának 125. évfordulóján. 14.05: A „Nagy társadalom”. II. — Vaj és ágyú? Gellert Endre dokumentum- műsora. 14.35: Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik. 15.10: „A harc­ban nem szabad megállni ..A Forradalmi Ifjúsági Napok megnyi­tóünnepélye az Erkel Színházban. 16.00: Közvetítés a Tatabánya—Fio- rentína KK labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. 16.45: Székely Mihály operaáriákat énekel. 17.10: Az MRT szimfonikus zenekarának új felvé­teleiből. 18.14; Petőfi útján. Emlé­kezés az 1942. március 15-i tüntetés­re. Dokumentumműsor. 18.44: Tör­ténelmünk dalaiból. 19.30: Magnó­sok, figyelem! 20.15: Miért szép? — Shakespeare Lear király c. drámá­járól beszél Nemeskürty István. 21.05: Híres énekesek könnyűzenei hangversenye. 22.23: Meditációk. — 22.35: Forradalmi előjáték a szín­házban. Balassa Imre Írása. 23.16: Részletek Dostal Clivia és Stolz Ta­vaszi parádé című operettjéből. — 0.10: Éji zene. PETŐFI: 10.00: K3s eraefceres, nagy szekeres. Daljáték. Irta: In- nocent-Vincze Ernő. (Ism.) — 12.06: Két szvit. 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. A be­ruházások és a mezőgazdaság. Eck Gyula írása. 13.02: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 13.32: Iskolarádió. 14.00: Kettőtől—hatig ... A Petőfi- rádió zenés délutánja. 18.10: iskola- rádió. 19.10: Georges Brassens éne­kel, a Leningrad! Rádió esztrád- zenekara Játszik. 19.30: Kulturális figyelő. 19.45: Preklasszikus kóru­sok. 20.30: Liszt—Bartók hangver­seny. Közben: 21.10—21.25: választ az ország! Kb. 22.10: Színes népi muzsika. ITRH: 18.00: Tánczene. M.90: Zon­gora mű vek. 19.37: Operaegyűttesek. 20 25: Huszonöt nagy koncert — Xffl, Közben: 21.09—21.18: Alek­szandr TvardovszklJ verseiből. — 22.20: Antibesi dzsesszfesztivál, 1988. TELEVÍZIÓI 17.20: FáMyavivők. Dalok, hősök, emlékek. IV. rész. 17.50: Hírek. 17.55: A képzőművé­szet története A posztimpresszlo- nlzmus. 18.25: Választás előtt. Jász­föld küldi. Riportfilm. 18.50: Tele- lmpex. Világgazdasági és külkeres­kedelmi híradó. 19.20: Március zász­lói. Megemlékezés a Történelmi Emlékbizottságról az 1942. március 15-1 Petőfi téri tüntetésről. — 19.50: Esti mese. 20.00: Show-hívatal... A könnyűműfaj rivaldája. 21.20: De Siea — önmagáróL 22.05: Tv-hír­adó. — 2, kiadás. BRATISLAVAI TV: 14.25: Lab­darúgó-mérkőzés. 16.40: Kicsinyek műsora. 17.45: Diákklubok műsora. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Egy na’^.— (NSZK-flim). — 20.00: Vér-Eldoiadó nyomában. (Tv-sorozat). 21.20: Ta­lálkozás Leonard Berasteinnel. Március 16., csütörtök KOSSUTH: 8.22: Leányvásár. Részletek J acobi—Bródy—Martos operettjéből. 9.00: Időszerű nemzet­közi kérdések. (Ism.) 9.10: Brahms- művek. 10.10: Táncmelódiák. 10.52: Erkölcsös történetek. (Ism.) 12.15: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Köti ári Olga és Bojtor Im­re énekel. 13.03: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.18: Két kan­táta. 14.27: A Deuts chlandsender esztrádzenekara játszik. 15.15: Zeng­jen dalunk! A Rádió énekkari hír­adója. 15.45: Találkozás a tegnap­pal. A gazdaságpolitikai rovat mű­sora. 16.00: Reményi Ede és a csá­szári rendőrség. Krizsán László összeállítása. 16.38: Arany János költészete. IX. rész. Keresztúry De­zső előadása. 17.15: Radnai György magyar nótákat énekel. 17.35: Ope­rabarátoknak. Kertész Iván műso­ra. 18.12: Ifjúmunkás-parlamenC — 18.27: Háromszor három. 19.30: Mo­zart—«Beethoven-ciklus. — Az MRT szimfonikus zenekarának hangver­senye a stúdióban, vezényel: Blum Tamás, közreműködik: Zempléni Kornél és Szabó Andrea — zongo­ra. Közben, kb. 20.10~20.23: Kooz- kás Sándor könyvszemléje. — Kb. 20.50: Csárdások. 21.05: Az elnök parancsára. Vértes Éva és Gimes György dokumentumműsora. 21.35: Paul Robenson énekel. Fred Hart­ley zongorázik. 22.25: A Juilliard- vonósnégyes játszik, Erika Köth énekel. 23.18: Albert István népi ze­nekara játszik, Körössy Marianne és Sikolya István énekel. 0.10: Két Herold-nyitány. PETŐFI: 10.00: Moha bácsi, a törpe. A Gyermekrádió műsora. — 10.20: Muzsikáló fiatalok. — 10.45: Ránk! György: Pomádé király új ruhája. Háromfelvonásos opera. — Közben: 12.14—12.34: A magyar köl­tészet századai. IX. Gyöngyösi Ist­ván. 13.21: Könnyű dallamok. 14.00: Kettőtől—hatig ... A Petőfi-rádió zenés délutánja. 18.10: Beszélő szé­kek. Egv régi, magyar család tör­ténetéből. Csapó György műsora. (Ism.) 18.58: Székelv Mihály opera­áriákat énekel. 19.20: Kemény Kiló és Tekeres Sándor népdalokat éne­kel. Keszthelyi Pál furulyázik. — 20.30: Mózes. Madách Imre drámai költeményét élő színpadra a^ka1- mazta: Keresztúry Dezső. Közvetí­tés a veszprémi Petőfi Színházból. 23.48: A dzsessz kedvelőinek. URH: 18.05: Hanigl^tn-ezp a rá dé, 19.00: Debussy. Játékdoboz-balett. 19.33: Wagner-est. 20.37: A dzsessz kedvelőinek 20.50: Jiri Reinberger orgonaestje. Barh-művek. 22.40: Ze­nekari muzsika. TFLFVtZTÓ: 10.21: A cirkusz ku­tyái Olasz kisfilm. 10.40: Zöld sző­lő. FrauHa revüfilm. (Ism.) 11.39: Kocerű ffl Madárul h^zéiő jugo­szláv film. rrsm.> 17.1*: Műsori *•- mórtetés. 17.?n* Zenekedvelő gyere­kek. Mai külföldi gyerekzene. — os: Hírek tt.io? Gauguin Kis­fáim. is 76: rTV»',«‘c-r»r»rt. 10 SO- érmen Tatabányán . . Bán .T?.noe és Trom András riportf^mje. 19.10: A ré-Ed mapo-qr muzsikáról A re­formkor. Adám Jenő mő«ora 19 ?5; A vúá«* förtrörm e^őft 19 45: FSU mo_ se. 20.00: Tv-híradó 20.20: Nyomok az óceánban. Magyara! beezrií. 19-ig szovjet film. 21.40: Szülők, nevelők egymásközt. „Játsszunk együtt!” H. rész. A jelenteket Fehér Klára Irta. 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV: 16.30: Film­híradó. 17.40: Ifjú szemmel. 19.00: Tv-hlradó. 19.35: Oj dalok. 19.45: Honismereti műsor. 20.15: Lacri- mae Rerum. (Bűnügyi tv-játék). — 21.25: Szlovák képzőművészek a xn. században. Március 17., péntek KOSSUTH: 7.45: Mit főzzünk? A Lányok, asszonyok főzési tanács­adója. 8.22: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 9.04: Bihari József szerepeiből. A bevezető- és kísérö- szöveget írta: Tímár Máté. 10.10: Júlia kisasszony... Az óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Gigi. Részletek Loewe zenés játékából. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Haydn: Esz-dúr (Dobpergés) szimfónia. Bostoni szimí, zkr. vez.: Charles Münch. 12.15: Tánczenei koktél. — 13.03: Csináld meg magad! Hasznos tanácsok. 13.08: Bánk bán. Részle­tek Erkel operájából. 13.50: Isme­retlen magyar táncok az 1711— 1790 közötti éveikből. Dr. Domon­kos Pál Péter előadása. 14.30: Rőka Móka bábszínháza. A Gyenmekrá- dió műsora napköziseknek. (Ism.) 15.15: üZENEtek. 15.55:Csorba Má­ria hegedül, Várhelyi Endre éne­kel. Freymann Magda zongorázik. 17.15: Bartók: IL zongoraverseny. (Anda Géza és a Belátni Rádió szimí. zkra. vez.: Fricsay Ferenc.) 17.45: Választ az ország! 18.00: Üj zenei újság. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre! 18.45: Boros La­jos népi zenekara látszik. Szabó Miklós énekel. 18.36: A Rádiószín­ház bemutatja. A gépírók. Murray Schisgal rádíójátéka. 20.53: Kodály Zoltánra emlékezzünJc. 22.20: Or­feusz az alvilágban. Részietek Offenbach operett) ébőL 23.10: Kar marazene. 0.10: a Nőwi énekegyüt­tes műsorából. PETŐFI: 10.06: Könnyűzene. 10JS: A Rádlő hangmúzeumábóL Látoga­tás Székely Mlhálynál. LL02: Már­cius. Fekete István írása. 1142: Kis Komárom, nagy Komárom ___ Fö üdművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. Komárom megye. — 11.42: Válaszoljunk haiffigaitóimknak! 11,57: Zenekari muzsika. 13.00: Mordvin köttök versei. 13.15: Helen Merrll énekel. Cedric Dumond ze­nekara játszik. 14.00: Kettőtől—ha­tig ... A Petőfl-rádló zenés dél­utánja. 18.05: „Bombavásár . . .” Gellért Endre írása. 18.20: Cigány- dalok. 18.40: Láttuk, hallottuk. A Rádió színház-, film- és képzőmű- vészetkritifcai műsora. 19.00: Oz. Részletek Arién filmzenéjéből. — 19.09: Rudolf Kerer zongoraestje. 21.05: Országjárás. 22.00: Az MRT szimfonikus zenekarának felvéte­leiből. URH: 16.06: Tánczenei koktél. 18.50: URH zened kalauz. 19.20: Is­merkedjünk a dzsesstzmuzsáikával. Pernye András műsora. 19.58: Hände:: Salamon — oratórium. — 21,43: Rahmaninov: d-moiU trió. — 2240: Giulitta Stmiomato és Cesare Slepi énekei. TEH5VIZIÖ: Mk Nyomok az óceánban. Magyarul beszélő szov­jet film. (Ism.) 10.50: A képzőmű­vészet törtére!». A posztlmpresz- szionizir.ua (lem.) 11.20: Teljesport. (Ism.) 18.49: Műsorismertetés. 18.50 —22.00: KI miben tudós? Föidnajzr középdöntő, Közben: 19.00—19.30: Pedagógus ik fóruma. BRATISLAVAI TV: 17.43: Tudo­mány és technika. 18.35: Kisiilm lengyel ejtőemyősökről. 19.00: Tv­hiradó. .9.30: Fehér péntek, zl.30: Marek Culen emlékezete. 22.20: Hét ló met; a babér. Március 18- szombat KOSSUTH: 8.22: Lányok, asszo­ny aK 8.42: PiUangÖldsasGizony. Rése tettek Puccini operájából, 9.20: Orvosi tanácsok, a füves gyógyí­tás) ól. 9.25: Ifj. Magyar! Imre népi zen akaira játszik. Kis® Károly és a Csepeli Posztógyár énekkara éneked. 10.00: Zenekari muzsika,. — 11 OO: Juiika.. Rádiójáték. írta: Sós György. (Ism.) 12.15: Kálmán Imre operettjeiből. 13.03: Sebestyén Mi­hály színházi anekdotáiból, 13.18: fúvósát írattok. 13.35: Néhány perc tudomány. 13.40: Kócrus,pódium. A pécsi MÁV vegyeskar énekel, vez.: Dobák Pál. 13.50: Hirdetőoszlop — 14.05: Mi történt a héten a nagy­világban? 14.20 Edwin Fischer zongorázik. 15.15: Alexisz Zorbasz élete és viselt dolgai. Nikosz Ka- zantzakisz regényét ismerteti: Di­mitri ősz Hadzisz. 15.35: Csárdások. 15.50: Mérkőzések percről percre. URH: 18.05: HanglemezparadÁ 19.00: Zenekari muzsika. 19.35: A 3 art ók- vonó sn ég y es ha ng verseny e Közvetítés a Zeneakadémia kis ter­méből. Közben: Kb. 20.20—20.40: A hátráló Niagara. Dr. Mérő József előadása. Kb 21.10: Rossini-áriák- 21.28: Bartók művészi pályája. De­nijs Dille előadása. XVIII. rész. Dalciklusok — Zongora-etűdök. 21.58: Antebos-i Dzsesszfesztivál 1966. 22.41: Hidas Frigyes: Cantata de min-oríbus. TELEVÍZIÓ: 14.55: Egri Dózsá­vá sas labdarúgó mérkőzés közve­títése Egerből. 16.50: Ki miben tu­dós? Történelem — középdöntő. — 18.20: Hírek. 18.25: Képviselőjelöl­tek arcképcsarnoka; 18.45: A logi­ka és az automaták. 3. Az előszó- bakapcsoló titka, vagy a logika ábécéje. 19.05: A TV jelenti. Aktu­ális riportműsor. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-Híradó. 20.20: Pompadour bikiniben .. . Operett-musical. Rár tonyi Róbert ötletéből irta: In no- cent-Vincze Ernő. 21.20: Első sze­relem. Magyarul beszélő francia tv-játékfilm. 22.50: Tv-híiadó — 2. kiadás. 23.10: Jó éjszakát, felnőt­tek. A láthatatlan Popeye. BRATISLAVAI TV: 10.00: A Szovjetunió—Finnország jégkorong VB-mérkőzés közvetítése. 14.00: A Csehszlovakia—NSZK jégkorong VB- mérkőzés közvetítése 16.15: Varázs­lók halála. (Dokumentumfilm Af­rika történelméből). 17.20: Jugo­szláv üetektávfilmek. 19.00: Tv-hís- adó. 19.45: A vadon birodalma. — 21.10: Esztrádműsor. 21.40: Egy fér­fi. (Bűnügyi tv-játék). Március 19m vasárnap KOSSUTH: I.1D: Tánc zenekarok parádéja. 9.05: Édes anyanyelvűnk. 9.10: Tizenkettőn a döntőben. Üttö- rő-versenyjáték. n. rész. 10.00: Szi­várvány — a választás nap j án. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Tiszta szívvel, Barcs Sándor műsora. 13.00: Könnyű zene Szófiá­ból, 13.35: A lőcsei fehér asszony. Jókai Mór regényét rádióra alkal­mazta és rendezte: Bozó László. L rész. 14.35: Muszlin Magomajev énekei. 15.08: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Illyés Gyuila. 16.20: Ambrus Kyri. Vámosi János és France Gall éneikéi, Ray Com ni ff együttese játszik. 17.05: Operett- muzsika. 17.18: Tudósaink fóruma. Ldgatí. Lajos akadémikussal beszél­get Kerényi Mária. 17.41: Stockhol­mi Fesztivál 1966. A Svéd Rádió sízimfomlkus zenekarának hangver­senye. Vezényel: Sergiu Celibidai- che. Közreműködik: Henry Sze- ryng — hegedű.. 16.10 Nótacsokor; csárdáscsokor. 16.52: Lemezek közt válogatva. — 20.10: Mélyáram, Kassák Lajos elbeszélését rádióra alkalmazta: Sttékeíly Júlia. 21.02: Dallal Itáliában. A mikrofonnál Anton. Parodi. az Unita állandó tudósítója. 22.20: Mahler: V. szim­fónia. (New York-d filharmonikus zenekar, vezényel: Bruno Walterj) 23.23: Cigány stzereöeim. Részletek Lehár operettjéből. 0.10: Filmzene. PETŐFI: 7*30: Az evangélikus egyház félórája. 8.00: Adám Jenő népdalfeidolgozásdból. Geszty Szil­via énekei, 8.15: Gazdastzemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. Beru­házások és a mezőgazdaság. Eck Gyula írása. (Ism.) 8.30: Miska bá­csi lemezesládája. A Gyermekrá­dió műsora. 9.00: Operakalauz. Verdi: Aida. Ismerteti: Kovács Já­nos. 10.00: Tánczene. 11.00: Fland­ria! Fesztivál 1966. A Belga Nem­zeti Zenekar hangversenye, vezé­nyel: André Cliuytens. Közremű­ködik: Abel Maitithys — zongora* 12.07: A kis hableány. Mesejáték Andersen meséjéből. 12.52: Vásár­helyi Zoltán kórusműveiből. 13.00? Mesterek — mesterművek. Chio- vind Ferenccel Aba Novak Vilmos­ról beszélget Ambrus Tibor. 13.15? Művészlemezek. 14.03: Táskarádió. Az fjúsági Rádió műsora. 15.00: Csajkovszkij: Anyegin, Háromfel­vonásos opera. Közben: 10.09—16.28? Pillantás a nagyvilágba. Bulgária, Kóródy József útíjegyzete. 17.41: Az Állami Népi Együttes műsorá­ból. 18.10: Mit hallunk a jövő hé­ten? 18.50: Freskók, kövek, műerni- lékek. Rózsa Gyula jegyzete. 19.00: Hándel-művek. 19.35: Egykor é* ma. . . Id, Lóczy Lajos A földren­gésekről c. írásának ismertetése, 20.10: EZ is, az is 120 percben. Köz­ben: Ugyanaz — másként. 22.10* Tánczene. URH: 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Brecht—Weill: Ma hagonn v városának tündöklése és bukása. Opera két részben. Kö-zvertítés aot Állami Operaházból. Közben: Kb 20.00—20.20: Pécsett, a művészeti gimnáziumban. A pécsi stúdió műsora. Kb. 21.20: Hamgszenszóíók. 21.43: Zenekari muzsika. 17.10: Csak fiataloknak! Komjáth György tánczenem űsora. 17.55: Bo­ros Jolán és Melis György magyar nótákat énekel. Lukács István cim- balmozik. 18.27: Zenekari muzsika. 20.00: Ki mit tud 60 évein felül? Vidám vetélkedő a Rádió 6-os stú­diójában. Középdöntő — n. for­duló. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI: 10.00: a hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 11.49: Nőgyó­gyászt a könnyűipari üzemekbe. Brády Zoltán műsora. 11.59: Ka­marazene. 12.49: Tudósítás az ENSZ-ből. 12.59: Weill: Koldus­opera — szvit. (Philharmonia zkr. vez.: Otto Klempere’*.) 13.21: Orvosi tanácsok. A füves gyógyításról. (Ism.) 13.26: Népek zenéiéből. 14.08: Petőfi útján. A felvidéki utazás. Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.59: Mérkőzéseik percről percre. 15.50: Verdi: Don Carlos. Háromfelvoná­som opera. 18.35: A szerelem év­adja. Valentyin Kalajev vígjátéka. 19.10: Szirmai Albert operettjeiből. 19.25: Élet az örök éjszaka biro­dalmában. Garamcsy Mihály elő­adása. 19.40: Az MRT énekkara énekel. 20.30: Közvetítés Hamburg­ból. A Hamburgi Rádió szimfoni­kus zenekarának hangversenye, vezényel: Otto Klemperer. Közben: 20.59—21.15: A művelődéspolitikai rovat vendége: Básrti Lajos. 2?..20: Nagypál Béla verbunkosaiból és feldolgozásaiból, 22.30: Sándor Jo- dH és BanJr Ztofe édcOmA. kamera. Üttöröhíradó. 9.45: A fiú és a kutya. Csehszlovák kisfilm gyerekeknek. 10.00: Ki miben tu­dós? Fizika középdöntő. 14.43: Mű- sorimertetés. 14.45: Jeientés a vá­lasztásról. 14.50: Szikrázó jégen. Filmö-szeáilítás a jégkorong világ- bajnokságok történetéből. 15.55: A láthatatlan Popeye. (Ism!) 16.00: A Magyar Hirdető műsora. 16.10: Nemzetközi Mezőgazdasági Maga­zin.. 16.30: Rajzolj velünk! Dom­bormű, szobor, gipszöntés. 17.30: Jelentés a választásról. 17.35: Poly. Magyarul beszélő, francia filmso­rozat. VI. rész. 18.05: Tv a tanyán. Riport film. 18.25: Utazás jegy nél­kül. A történelmi Moszkva, I. 18.55: Jelentés a választásról. 19.00: Farsang... A Televízió kisfilmje. 19.20: Ivanhoe. Magyarul beszélő, angol filmsorozat. 11. Egy láda arany, lü.45: Esti mese. 20.00: Tv- híradó. 20.30: Könnyű kis gyilkos­ság. Albűnügyi komédia . . Ki­rályhegyi Pál novellájából * írta: Paiasthy György. 22.05: Sporthírek. 22.15: Tv-Híradó — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV: 8.55: GyeiT mekműsor. 10.25: Labdarúgó-mén kőzés. 13.00: Síverseny. — 14.00- j Szovjetunió—Egyesült Államok jég: korong VB-mérkőzés közvetítés^ 17 3f: Tom Sawyer kalandjai. (Tv táték). 19.00: Tv-híradó. 19.50: Csen des Don. L rész. 2L35: Kultúrád' híradói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom