Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
rr / ( PALOTAI BORIS: Nem válogatunk jlTX » Már nyolcadik hete... — Mondta az öregasszony, és várta, hogy • lánya sóhajtson. De a «óhajtás elmaradt.- Ai a B. hogy jobban vagy — mondta szigorú mosollyal Vilma, í a szája széle vibrált, óoaae kellett szorítania, attól keményeden meg a mosoly az arcán. — Beszéltem az orvos- aaL J6v6 héten hazaenged. A kórteremben megfülledt a levegő. A verejtékes testek kigőzölgését nem tudta elnyomni a kinti világ illata, amelyet a látogatók hoztak magukkal. Vilma egy cserép jácintot tett az asztalra, támadóan édes illatán keresztülszivárgott az öregasszony savanykás lehetánciskolába járt, az volt a vágya, hogy azt mondhassa: minden négyesem foglalt már. De erre sohasem került a sor. Nagylánykorában azt szerette volna, ha egyszer legalább késve érkezik a randevúra. Ez sem sikerült. Mindig előbb érkezett, mindig neki kellett várnia, az ajtónyílást lesni, lemben azt csináltam... ellátni a családot, úgy beosztani... de te... sohasem tudtál beosztani. — Most tudok... Az ember belejön. Egy-kettőre összecsapom az ebédet... Az öregasszony arca besüppedt, a szeme is mintha hátrább csúszott volna. — össze— jövő hét... azt csak ógy mondják — dünnyögle az öregasszony, és a falnak fordult. Vékony hajfonata szürke madzagként futott a hátára. — Bn már ellennék itt... csak miattad... Hogy bírod..., hogy búrod •gyedül? — Azzal ae törődj, mama. Látod, bírom. Kóstold meg, reggel sütöttem. Az öregasszony gyanakodva harapott a piskótatésztába — Nem szalonná«. — Miért lenne azakxmáa? — A «óhajtás most hangzott eL Fegyelmezett «óhajtás volt, nem as a mélyről fakadó, kétségbeesett, mely az öregasszony idegeiben élt — Mennyi bajt zódítok a nyakadba, mennyi munkát! Bevásárlás, főzés... mikor jutsz honi, hogy a magad dolgát aknáid? — Hát... ágy osztom be, hagy mindenre jusson idő. &PP most készültem el két borítólap-tervvel — mondta Vilma egy árnyalattal lelkesebben, mint ahogy akarta. Nem tartozott a befutott grafikusok közé. Még mindig rengeteg utánjárás, telefonálgatás előzte meg, hogy megrendeléseket kapjon. Mire a rajzasztalához ttlt, elfáradt a könnyed csevegéstől, attól, hogy „fontos” emberekkel itta a duplákat, miközben azon töprengett, nem célravezetőbb-e, ha panaszkodik: két gyerek, meg a mama... a férjem disszidált... úgy maradtam itt... Kislánykorában, amikor szorongva számolni a perceket. Most pedig arról álmodozott, hogy a noteszában böngészgetve kijelenthesse: sajnos, képtelen vagyok több munkát vállalni! — Na, mamikám... minden úgy megy, mint a karikacsapás. —• Hogy bírod... — hajtogatta az öregasszony. — Az a sok bevásárlás, cipekedés... nekem nem volt sok. Egész élecsapnl... Mindennek megvan az ideje... Képzelem, hogy néz ki a lakás. A parkett összetaposva, a szekrény teteje poros. Nem Is győzheted egymagádban, segítség nélkül. — Győzöm — mondta Vilma eltökélt türelemmel. Szegény mama, még mindig a parkett miatt bánkódik. Olyan a lakás, mint egy zsibvásár. A gyerekek nem segítenek, önzők, akár az apjuk! Természetesnek tartják hogy elébük rakja az ételt, mosson főzzön rájuk Észre som veszik hogy az örökös gondban elmorzsolódik az élete. Az öregasszony szempillája megrebbent — Szóval győzöd — mondta színtelen hangon. — Mit adsz ma vacsorára? Mit tudom én, gondolta Vilma. Ezer dolgot kell még addig lebonyolítani. Dudás megígérte, hogy egy plakáttervezést szerez neki. Mit főz! Majd csak akad valami otthon. Ha más nem... — Mit mondasz, mamikám? — Semmit. Vilma abban a percben megérezte, hogy a mama azt várta tőle, hogy kétségbeesve panaszolja, meg se tudok mozdulni mama nélkül, képtelen vagyok dolgozni, nézzen rám, ez a sok házi munka lenyúz, tönkretesz, kiszívja az energiámat. Az nyugtatta volna meg a mamát ... Ha őnélküle boldogul, akkor mirevaló az erőlködése, hogy ezt a rozoga szervezetét foltozgassa ... ml értelme az életének, ha nem tudja hasznukra fordítani, ha minden úgy megy, mint a karikacsapás?! — Paradicsomlevest főzök. Bontok egy üveget... — Ugyan — legyintett az öregasszony. — Ildikó utálja • paradicsomlevest. — Nem válogatunk — mondta összeszűkült torokkal Vilma, mert valami gyengédet akart mondani, valami olyat, hogy a mama megsejtse, szüksége van rá, az éjszakáit átvirrassza miatta, reszket érte, el sem tudja képzelni az életét nélküle, mama, mama! De csak ez a suta, szigorú mondat jött ki belőle: nem válogatunk! Amikor beadta a vacsorát, Ildikó elfintorította az arcát —- Paradicsomleves! Mikor jön haza a nagymama? — és zaklatottan, reszelés sírással, — mikor jön már haza? Mindenért szidsz és paradicsomlevest kell enni és Ideges vagy és... — hirtelen félrekapta a fejét, mint aki pofont véd ki. Sohasem értette meg, hogy pofon helyett miért szorította úgy magához az anyja, hogy a brosstűje recésre nyomta a homlokát Christine dr la Tonr 1»«m Fiatal francia költ önő. múlt évben tragikus körülmények között meghalt Ez a verse, melyben mintha szörnyű sorsát jövendölné meg, halála után került a közönség elé. TIERS Nedvtől kocsonyás seb gyűjtőhelye az iszonyodásnak amiért születtem darázsraj a bőröm alatt. Életem forgó virágnak akarom és eszemet a bolondság vizébe fúlva. Tört hajó fakadó nedv engem mint gyümölcsöt halálnak kitáró. És lennék érted a tenger dörömbölése és leszek a szerelem két szemed tavaszában. Fordította: Bán Ervin. FORGÁCS KAROLT: Tavaszhöszontö Bársony barkával csengetek, zsenge zöld ága integet. Gyémánt-fehéren csillogó frissen lehullott puha hószőnyeget terítek eléd. A fenyőágak hó-díszét a napfénnyel felröpítem a hegy fölé, s erdőiben vezényelem a hóvirág- kórus köszöntő énekét. Lábad virágra, s dalra lép, csak jöjj Tavasz — ne késlekedj, hódol a síkság, völgy, a hegy, rügy pattan, patak zuhogó sodra harsog, mint nagy folyó. Jöjj hát, Tavasz! Az avaron légy tisztító forradalom; gyűrd le az élő tegnapot, s a mába oltsd akaratod: a mozdulatlan induljon, a csíra gyökérré forduljon* kapaszkodjon meg a gyökér: ne döntsön törzset semmi szél. Tavasz! légy a rím a dalon, légy a Télnek riadalom, s a Nyárba menőknek erős barát, ne röpke ismerős! BŐSZ JENŐ: Szerelmes vers Mondd, mire Jó ez? Elmegy a férj, Maiadnak a házak, mind csupa éj; csupa hűlt hamu, már csak a tegnapi tűt Elmegy az asszony, múlt heti étel üzenget, romlott szél szaga száll — gyötrl a tíz a hatévest várva bedőlt kapunál. — Mondd, mire jó ez? JOHN GALSWORTHy: ftJPVS marói hol napra. A nagy, magányos szo- ■** Dában a kandalló tüze •lyan volt, mint az oázis. Keith Darrant odahúzta a karosszékét és arra gondolt, bárcsak Mai sie, a lánya hazatérne .» bentlakó iskolából, vagy legalább Larry, az öccse vetődne errefelé. Milyen más is Larry, mint ő maga — gondolta kis mosolyai. — Máról holnapra *1, semmit sem tud Igazár eltökélni és keresztülvinni, ő viszont minden siketet az akaraterejének köszönteti. E morfondírozások közepette el Is aludt, s arra ébredt, hogy neszezést hall a szobában. — Ki az? — kérdezte megriadva. Felcsavarta a villanj. Larry állt az ajtóban, sápadtan, szinte megbénulva. — Mi van, Larry? Gyere beljebb! Mi van, te beteg vagy? Válasz helyett az öccse csak egy mély sóhajtást hallatott. Keith fölkelt és odalépett hozzá. — Mi történt, Larry? Meggyilkoltál valakit, hogy úgy állsz ott, mint hal a szárazon? Egy másodpercig Ismét csend volt, majd suttogva hangzott el a felelet: — Igen. — Hogyhogy? Gyere már ide a fénybe, hadd lássalak! Mi bajod van, hadd tudjam végre! Larry hirtelen egy székbe roskadt, s egyszerre kitört belőle: — Igaz, amit mondtam. Megöltem egy embert. Keith fölé hajolt, az arcába bámult és látta, hogy valóban igazat beszél. — S miért jöttél ide hozzám, hogy ezt elmeséld? — Kinek mondanám el? Azért jöttem, hogy megkérdezzem tőled, mit tegyek. Feljelentsem magam? Keith úgy érezte, hogy szíve a torkában dobog, de erőltetett nyugalommal felelt. — Mondj el mindent. Mikor és hol történt? Mondd el az egészet szép sorjában. I arry arcán megjelent a gyermeki őszinteség régi, ismerős kifejezése, aztán hozzáfogott a történethez. — Ismerek egy lányt. Az apja meghalt, amikor ő tizenhat éves volt, s később elvette őt egy férfi, aki ugyanabban a házban lakott. Wanda, a lány nagyon csinos, de ez a férfi magára hagyta a közben megszületett gyerekükkel. Aztán meghalt a kisbaba és kis híján Wanda is. Éhezett és fagvoskodott, mikor Walenn. a férfi visszatért. Akkor ütötte, verte, végül isméi otthaevta. — Larry hirtelen felpillantott. — Keith, én szavamra mondom, sohasem láttam Wandáná] aranyosabb, hűségesebb nőt. Nőt! Hiszen még most is csak húszéves. És tegnap, amikor meglátogattam, az a vadállat, Walenn, megint ott volt nála. Meglátott engem és nekem rohant, idenézz — Larry egy fekete foltot mutatott a homlokán. — Erre aztán nyakon ragadtam és amikor elengedtem, halott volt. Keith keményen megkérdezte: — És akkor mit csináltál’ — Sokáig ültünk ott, szólni se tudtunk. Aztán lecipeltem a hullát egy közeli árkád alá. — Látott valaki? — Nem. — És hol történt mindez? Hol lakik a lány? — A Sohóban. Glove Lane 42. — Glove Lane! Hiszen ezt láttam az újságban. — Visz- szaemlékezett az aznapi újság öles betűire. Gyilkosság! S a gyilkos a saját öccse, aki tőle várja a választ, hogy mit tegyen. Pillanatnyilag semmi sem jutott az eszébe, oly nagy volt a megdöbbenése, s ezárt csak anyit mondott: — Szedd Össze magad, Larry, holnapra kigondolok valamit. Csak azt ígérd meg. hogy innen egve- nesen hazamész. Most vacsorameghívásom van, mennem kell. 'T' izenegy óra volt, amikor Keith Darrant kilépett vendéglátói házának kapuján. Az öccse ügyén gondolkodott: egyelőre senki em tud még a dologról, csak a lány: őt kell tehát megkeresnie. A holtra ijedt lányt megnyugtatta, hogy ő Larry bátv- ja, s akkor az felengedett, beljebb tessékelte és hellyel kínálta. — Bocsásson meg, hogy ilyen későn jöttem. Az öcsém mindent elmondott — borzasztó ügy. Szeretném megmenteni magukat, de a kérdéseimre válaszolnia kell. — Mindenre felelek — suttogta a nő kerekre tágult szemmel. — Szereti az öcsémet? — Meghalnék érte. — Ez a férfi, a férje, rossz ember volt? — Szörnyeteg. — Az öcsém látta őt már azelőtt? — Soha. — De maga elmondta az öcsémnek, hogy miként bánt magával? — Igen. De Walenn kezdte. Megütötte Larryt. — Tudom. Látta valaki az öcsémet, amikor jött, vagy amikor távozott? — Senki. — Maga elment ma itthonról? — Nem. — Mit csinált egész nap? — Sírtam. — Véghetetlen egyszerűséggel mondta ezt, s közben kezét tördelte. — Most veszélybe került miattam, s oly rettenetesen féltem. — Néhány naoig nem szabad találkozniuk. Neki nem szabad idejönnie és macának sem szabad felkeresnie őt. A nő ajka remgeni kez- . dett, de azért engedelmesen bólintott. Aztán hirtelen megszólalt, könyörgő, halk hangon. — Kérem, ne szakítsa el tőlem őt Nagyon óvatos leszek, de ha nem láthatom, belehalok. — Bízza rám. Elrendezek mindent, és ha igazán szereti, akkor most legfontosabb az elővigyázat. A lépcsőn lefelé arra gondolt: a veszély kisebb, mint sejtette. Azok a szemek! Ez s lány feláldozná magát Larry- ért. Sohasem árulná el. Idea, Larrynak el kell tűnnie Dél- Amerikába, a Távol-Keletro, bárhová. Eszébe jutottak az ügyfelei, a pályája, a jövője: ha kipattan ez az ügy, őt teljesen tönkreteheti. Másnap a szokásos időpontban ébredt, s mikor átlapozta az újságokat, rábukkant a hírre, mely szerint a rendőrség letartóztatta a sohói, Glove Lane-i gyilkosság elköv~4*«é- vel gyanúsított szemlét. Istenem, ha Larry az! Meg kell bizonyosodnia róla, azonnal látnia kell az öccsét. Amikor belépett Larry szobájába, az öccsét az ágyon találta. Hirtelen megkönnyebbült. hiszen a rendőrség valaki mást tartóztatott le Larry helyett, s így a dolog a lehető legjobban alakult. Most majd a rossz nvömön kutatnak, s ezalatt Larry könnyedén leléphet. A lánynak is el kell tűnnie előbb-utóbb, de nem vele. I arry felpillantott rá és megkérdezte: — Nos, mit döntöttél? — Azonnal el kell utaznod, Larry. Wanda utánad mehet s következő hajóval, de együtt semmi képnen sem indulhattok. Van pénzed? — Nincs. — Kifizetem előre egyévi jövedelmedet. — Nagyon jó vagv hozzám Keith. Mindig jó voltál. Keith szárazon válaszolt. Holnap indul egy ható Argen tínába Egyébként Szerencsé* van. Letartóztattak vala^
