Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1967-02-11 / 36. szám
Ä dolgozó nőről — illúziók nélkül J ellemző és igen elgondolkoztató a következő történet. Az egyik üzem párttaggyűlésén, ahol a Kongresszus útmutatása nyomán a gyárban dolgozó nők helyzetét, s a teendőket vitatták meg, felállt a kettes üzemrész főművezetője. Dicséretnek szánt gyengéd szavakkal ecsetelte, mi mindenre képesek az üzemrészükben dolgozó nők, így a többi között arra is, hogy — érdemes szó szerint idézni — „zúgolódás nélkül végzik 6,50-es órabérért azt, amit férfiak csak kilencért, vagy még annál is többért vállalnának el”. A felszólaláson nem akadt fenn senki, sőt. szaporán bólogattak, lám, milyen derék nődolgozóik vannak. Az ott ülők minden bizonnyal helyeslői a női egyenjogúságnak, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének. És eszükbe sem jut gondolkozni azon, hogy ezeket az elveket az orruk előtt csúfolják meg, éppen az említett esettel. Hazánk munkaképes korú lakosságából 2 940 000 a nő. Ebből mintegy háromszázezer tanulót kell leszámítani, s 3 probléma jelentőségét igazolandó. az aktív kereső nők száma: 1 840 000! A dolgozó nő döntő tényező a népgazdaság minden területén, egyes iparágak egésze áll vagy bukik a női munkaerőn. A munkavállalásban tehát nem szenved csorbát a női egyenjogúság, a munkavégzés körülményeit, a munka anyagi és erkölcsi megbecsülését illetően azonban — ahogy a kongresszus is erre ösztönzött — illúziók helyett ideje szembenézni a valósággal. Egy úgynevezett reprezentatív, tíz nagyüzemre kiterjedő vizsgálat megállapítása szerint az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők kereseti aránya a vizsgált helyeken 20—50 százalékos eltérést mutat, * mindössze az esetek 27 százalékában nem volt semmiféle különbözőség! Érdemes továbbra is segítségül hívni a beszédes számadatokat. Az állami iparban mintegy ötszázezer nőt foglalkoztatnak, az összipari létszám 37,3 százalékát. A mezőgazdaságban, a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban 460 ezer nő dolgozik, s mintegy 100 ezer kisegítő családtagként. Ez a mezőgazdasági foglalkozású lakosság több mint fele! Az állami iparban dolgozó munkások 35,4 százaléka nő — mintegy 360 ezer fő —, de csak mintegy 70 ezer közülük a szakmunkások száma, az összes szakmunkások mindössze 16,6 százaléka. A képzetlen női munka- ** erő dominál tehát, s ez egyben meghatározója is a kereseti lehetőségeknek. Szükségszerű, hogy ennek így keli lennie? Igen jellemző példa, hogy. az élelmiszeriparban — amire mindenki hagyományosan azt mondja, „női” iparág — 68 ezer nő dolgozik, a munkáslétszám 45,7 százaléka, ugyanakkor a szakmunkások között csak 11,9 százalék a nő. A hagyományos női iparágban ... A textilipart és a textilruházati ipart kivéve valamennyi iparágban aránytalanul kicsi az összes nők számához mérten a szakmunkás nők aránya. így például a műszeriparban foglalkoztatottak 40,6 százaléka, a fémtömegcikkiparban 41,8 százaléka nő, de a szakmunkás-létszámból mindössze 14, illetve 6,3 százalékkal részesednek. A textiliparban foglalkoztatott mintegy százezer nő az összlétszám 67,7 százalékát jelenti, magas a nők arányszáma a híradástechnikai és vákuumtechnikai iparban, az építőanyagiparban, s még a kohászatban is tízezer női munkás dolgozik! S mindenütt aránytalanul alacsony a szakmunkásnők aránya. A további számszerű részletezéstől — például a műszaki vezetői munkakörben, egyéb irányító beosztásban foglalkoztatott nőktől — úgy hiszem, eltekinthetünk. Az elmondottak is igazolják, milyen bonyolult, összetett kérdés a dolgozó nők problémája, s hogy a visszásságokért, a foglalkoztatási szerkezet bizonyos torzulásaiért igazságtalan lenne kizárólag a gyárak, intézmények vezetőit elmarasztalni. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem volt meg mindenkor és mindenütt a szükséges összhang a politikai elvek, kívánalmak, s a gazdasági valóság között. A csak napjainkban változó, eddig rendkívül kötött létszám- és bérgazdálkodás például fontos tényező volt abban, hogy sok helyen húzódoztak a női munkaerőtől, illetve nem honorálták tevékenységét megfelelően, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve alapján. A pártkongresszus hatá- *’*■ rozatában foglalt ajánlás nyomán a kormány a közelmúltban elfogadta a gyermek- gondozási segély bevezetésére vonatkozó előterjesztést; a textiliparban fizetendő éjszakai pótlék ugyancsak elsősorban a nőket érinti; a termelőszövetkezetekben dolgozó anyák helyzetének további javítására tervbe vett intézkedések mindmind alkotóelemei egy olyan folyamatnak, amelynek lényege a fokozott anyagi-erkölcsi megbecsülés. A népgazdaság irányítási rendszerének reformja — érthetően — nem marad hatás nélkül a foglalkoztatottságra sem. Az általános irányelvek helyessége ellenére például a nők munkába állításánál, tevékenységüli anyagi-erkölcsi megbecsülésénél helyben, egy-egy gyárnál, más intézménynél jelentkezhetnek kedvezőtlen, visszás törekvések. Itt jutnak döntő szerephez a társadalmi szervezetek, az ellenőrzés, számonkérés jogával felruházott pártszervezet és szakszervezet, hogy a párt általános politikájának megfelelően, biztosítsák a dolgozó nők, az anyák jogait, ne engedjék, hogy azokon csorba essék. A pártkongresszus nyo- mán egész közéletünkben fokozódott az érdeklődés, a való helyzet hű számbavétele iránti igény a dolgozó nők gondjait, s a teendőket illetően. Az illúziókkal való leszámolás egyet jelent a cselekvések realitásával, a hathatós intézkedésekkel, könnyítésekkel, a megbecsülés fokozódásával, azzal, hogy a dolgozó nő necsak politikai, hanem gazdasági értelemben is mind inkább elnyerje megérdemelt egyenjogúságát. Mészáros Ottó V*' Hiába, változnak az idők. Kezdetben vala zsirjegy, cukorjegy, kenyérjegy. Aztán következett az ebédjegy. Ma a jótállási jegyek szimbolizálják az idők változását. ★ Nagy megnyugvással konstatáltam, hogy a tudósok teljesen tisztában vannak egy-egy influenzajárvány vírusainak természetével. Még neveket is adtak ezeknek a vírusoknak. Hiába, mégiscsak jó érzés tudni, mitől — pardon 1 — kitől kaptam tél végi influenzámat. ★ Sokan és sokat vitatkoztak már azon: melyik betegség a legveszélyesebb az emberiség számára. Szerény képességemmel szeretnék hozzájárulni e termékeny vitához. Véleményem szerint a legveszélyesebb betegség — az élet. Ebbe még mindenki belehalt. ★ Megkérdezték tőle, mit csinálna, ha ő lenne az üzem igazgatója. — Semmit. Abszolúte semmit — válaszolta. — Nehogy elrontsak valamit. (—ó) Erőfeszítések az ár- és belvízveszély csökkentésére Megyénkben évente visszatérő veszélyt jelentenék az ár- és belvizek. Mintegy tízezer hold az árvízzel és ötvenezer hold a belvízzel veszélyeztetett terület. A károk összege a megye mezőgazdasági üzemeiben évenként általában meghaladja a húszmillió forintot. Felkerestük Najményi Lászlót, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezető-helyettesét, hogy tájékoztasson arról, milyen intézkedések történnek majd a károk csökkentésére. — Heves megye közigazgatási területét több, vízrajzilag különálló ’részvízgyűjtő bontja meg. A közigazgatási határ nem esik egybe a viz gyűjtő határokkal, így a megye területe több vízügyi igazgatóság között oszlik meg. A vízügyi kérdések egységes koordinációját azonban az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság végzi. Heves megyét mintegy kilencszáz kilométer hosszúságú kisebb folyó, patak szeli át. A déli sík területeken a vizek levezetését 460 kilométer belvízcsatorna biztosítja, ennek ellenére mind a folyók völgyében, mind a sík területeken, főleg az utóbbi években, jelentős elöntések voltak. Ezek megszüntetésére és a károk csökkentésére a második ötéves tervben több mint hatvanmillió forintot költöttek a vízügyi szervek, főleg a Tama szabályozására. — Az elkövetkezendő években milyen anyagi lehetőségek állnak majd rendelkezésre? — A harmadik ötéves tervben majdnem háromszor anv- nyi pénzt költhetünk a folyók, patakok szabályozására, gátak építésére, mint az előző ötéves tervben. Mivel Heves megyében igen nagy az ár- és belvízveszély, a megye több pénzt kap a munkára, mint területének nagysága indokolná. A harmadik ötéves tervben végzendő munkák nem tudják teljesen elhárítani a veszélyeket, mégis Jelentős javulás várható, különösen á megye déli részein. — Milyen segítséget nyújthat a II. tiszai vízlépcső? — A vízlépcső építése elsősorban nem azért történik, hogy megoldja a belvízproblémákat. Mégis a Jászsági főcsatorna megkönnyíti a hevesi járás belvizeinek levezetését, függetlenül attól, hogy milyen a Tisza vízállása. A vízlépcső lehetővé teszi azt is, hogy az eddigieknél több belvízlevezető csatorna készüljön. — Milyen feladatok hárulnak a vízgazdálkodási társulatokra a belv'zek csökkentésében? — Egyre nagyobb szerepük lesz az utóbbi években létrejött vízgazdálkodási társulatoknak. Feladatuk, hogy fejlesszék a csatornahálózatot, gondoskodjanak arról, hogy ezek megfelelő állapotban legyenek. A társulatok szaktanácsadással is segítik a különböző munkákat. Elkészítik a több termelőszövetkezetet érintő vízrendezési terveket, szükség esetén az építésről is gondoskodnak. A társulatok egyre inkább megerősödnek, egyre több géppel rendelkeznek. A megnövekedett feladatok miatt Egerben a társulatok közös tervezőrészleget létesítettek A részleg az elkövetkezendő években egyre inkább alkalmassá válik arra, hogy időben és szakszerűen elkészítse a szükséges vízrendezési terveket. — Jelenleg milyen feladat hárul a vízügyi szervekre és a mezőgazdasági üzemekre? — Most tavasszal ismét veszélyt jelentenek az ár- és belvizek. S mint már említettem, a harmadik ötéves terv során megvalósuló munkák sem tudják teljes egészében megszüntetni ezt a veszélyt. Ezért arra kell törekedni, hogy legalább részben csökkentsük a károkat. A vízügyi igazgatóságnak, a társulatoknak, a tanácsoknak és a mezőgazdasági üzemeknek egyaránt arra kell ügyelniük, hogy a belvízlevezető csatornáié jó karban legyenek, ki legyenek tisztítva. Ezekben a napokban szakemberek keresik fel a közös gazdaságokat és felhívják a figyelmet a gyorsan elvégzendő feladatokra. Érdemes megszívlelni ezeke+ a tanácsokat, mert az általuk ja. vasolt munkák nagymértekben csökkenthetik a veszélyt és természetesen a károkat is A javasolt munkák elvégzését mindenkineK támogatni szükséges, hiszen jelentős értékek megmentését tesz'k lehetővé — fejezte be nyilatkozatát Najményi László. Kapós) Levente VISO\TAI EMBEREK A munkavezető TIZENHÉT ESZTENDEJE, hogy felkerekedett a csendes Tisza-partól s nyakába vette az országot. A sorrendet még nem felejtette el, ma is fejből sorolja az állomásokat; Kisújszállás és Karcag a földgépek mestereihez s csatornatisztítással kezdte a munkát. Aztán elkerült a berentei építkezésre, megfordult Palko- nyán, Pécsett, Oroszlány mellett, ott volt úgyszólván minden „valamirevaló” erőmű születésénél. 1958-ban hagyta el a gépét, amikor munkavezetővé léptették elő. Ettől fogva egy ideig nem akadt számára különösebben érdekes feladat, hacsak a miskolci AKÖV-telep- hely rendezését nem számítja annak. Inkább téglagyárakhoz jártak, a „lefedésnél” segédkeztek — igen egyhangú műszakokkal. .. Csupán két éve zökkent ki ebből a már-már unalmassá váló megszokottságból, hogy Visonta határába rendelték. Ez igen, ez kedvére való megbízatás! — dicsérte, amikor tavaly nyáron a Nyiget partján találkoztunk egy szussza- násnyi időre. Többet azonban nem mondott, sietős dolga szólította tovább. Azzal búcsúzott, hogy ha esetleg ismét feléjük látogatok, a télen nézzek be hozzá is. Télen ugyanis nyugodtabbak a napok, ráérősebben tud beszélgetni. S Tábi Dezső most tényleg többet is mondott. Legnagyobb élményének nevezte a visontai munkát — pedig kalandos útja során, egy alkalommal még mammut-agya- rat is talált —, amely részéről a vasúti iparvágánynál indult s mint láthattam, a markazi völgyzáró gátnál, az ország leendő legnagyobb mesterséges tavánál folytatódott. Említette, hogy amit itt kap, az csupa bonyolult „lecke”: sok kitűzéssel, szintezéssel. S a tömörítés elvégzése is gyakran meglehetősen komoly műszaki problémák megoldását követeli. A Nyiget partján — újságolta" — eddig mintegy félszázezer köbméternyi földet mozgattak meg, 1700 méteres „szivárgó rendszert” építettek. Ezután jön a többi: még az idén felteszik munkájukra a „koronát”: ősztől kezdve hadd gyűljön a viz... PERSZE EHHEZ a iáihoz már más is köti. Lakást talált, maga után hozta végre a családját is. Megtelepedett. Eleinte csak albérlet jutott a faluban, most már egy régi kastélyban vannak valamivel ké- nvelmeoehben. szabadabban — de talán nemsokára igazi, megfelelőbb hajlékot is találnak. Már emlékei is vannak »r- ről a vidékről: itt érettségi^ zett a nagyobbik fia, innen vonult katonának — s a kisebbeknek ez a kitűnő mátrai levegő hozta a gyógvulását JO HANS RÖSLER: Ültem a vonaton és tüsszög- tem. „Hapci, hapci!” — harsogtam szakadatlanul, mint egy ezredtrombitás. Nem tehettem ellene semmit. Az útitársaim sértődötten néztek rám. Ez azért mégsem járja, nyilvános vasúti kupéban ilyen hangosakat tüsszenteni. Ha különvonatot rendeltem volna magamnak, akkor igen. Az más! De így, olyan smberek között, akik a vonatjegyüket épp úgy megfizették, mint én? Hová jutnánk, ha mindenki a maga búbaját, fájdalmát ilyen tűrhetetlenül hangosan juttatná kifejezésre? A körülöttem ülők arcáról könnyedén leolvashattam ezeket a gondolatokat, szinte éreztem, hogy körülzár az ellenséges érzelmek gyűrűje. Csak az volt a szerencsém, hogy senki nem ismert senkit, különben egyesült erővel nekem esnek, s talán szét is téptek volna. Pokolba kívántak, annyi bizonyos, de jámbor óhajuk ennem teljesen közömbösen hagyott. Annyira elfoglalt a tüsszögés, hogy más dologra egyszerűen nem maradt időm. Ahogy múlt az idő, s én hajthatatlanul tüsszentget- tem tovább, az ellenségeskedés egyszeriben forró együttérzésbe csapott át. Ügy kezdődött a dolog, hogy a velem szemben levő úr az egyik harsány „hapci”-ra barátságos „Prosit”-tal válaszolt. Én meg sem tudtam köszönni, csak kétségbeesetten intettem, mert az orromat már csavarta az újabb roham, s már szólt is mint harsogó trombita, és utána felhangzott a szemközti úr vidám, kemény és tárgyilagos biztatása: Prosit! Aztán ez így ment. Egyszer ő, egyszer én. Csodálatos kórus volt, melynek én voltam az előénekese. Ekkor úti- társaink egyike elhatározta, hogy kitünteti magát. Vidáman a térdemre csapott és azt mondta: — Tízig számolok, és ha közben újra tüsszent, kap egy márkát. — Ez a módszer csak a csuklásnál használ — nyögtem bánatosan. A derék férfiú elállt a fogadástól. Én ismét hármat tüsz- szentettem egyvégtében. És ekkor mindenkinek eszébe jutott valamilyen kúra. — Mondanék én valamit — kiáltotta P. úr. — Itt csak egy dolog segít: azonnal ágyba bújni — Csakhogy az ágyam Münchenben van, mi pedig Egerlandban. — A legjobb a konyak! — duplázott rá T. úr. — A sligo- vica is segít, de a konyak sokkal jobb. Van önnél konyak? — Nincs — feleltem le- mondón. A mellettem ülő idős hölgy a kézitáskájából bonbont vett elő. — Szopogasson el egy bonbont — biztatott —, az valósággal elfújja a náthát. — S ezzel egyet a számba dugott. Sajnos, ez sem használt, mert a következő tüsszentéssel elrepült a szemközt ülő, rendkívül barátságos úr irányába. — Nem tesz semmit — szólt az, mielőtt még bocsánatot kérhettem volna —, nincs is más segítség a nátha ellen, csak egyetlenegy: húzzon nedves harisnyát. — Ezt nevezem merész állításnak, de mondhatnám azt is, hogy ostoba fecsegés — kapcsolódott a beszélgetésbe egy úr aki eddig mélyen hallgatott. — A nedves harisnyától éppen hogy náthát lehet kapni! Nincs itt más teendő: a két mutatóujjával szorítsa össze jól az orrlyukait. Az rögtön segít. Én megtettem, amit mondtak. És most már nemcsak tüsz- szögtem, hanem valósággod mennydörögtem. A szemközt ülő úr rosszallóan csóválta a fejét: — Tartsa vissza a lélegzetét! — Ellenkezőleg. Lélegezzék nagyokat és mélyeket! Az egész kupé egy szív, egy lélek volt. Mindenki adott valami jó tanácsot. Mindenkinek támadtak újabb és újabb ötletei. Csak egyvalaki ült némán a sarokban és úgy tett, mintha őrá nem tartozna az egész. Ez feltűnt nekem és végül is egyenesen hozzá fordultam: — Mindenki javasol valamilyen kúrát a nátha ellen, ön miért nem tanácsol nekem semmit? A megszólított úr könnyedén elmosolyodott, azután alázatos hangon felelt: — Én, sajnos, nem tudok. Orvos vagyok. Fordította: Z. J. Elégedett embernek mondja magát, mert úgy érzi, hogy végérvénvesen abbamaradt a „csavargás”, nem kell ezután 300—400 kilométereket utazgatnia a munkahelyére, féleségével, gyerekeivel töltheti az ünnepeket — s ha az építkezésnek egyszer vége szakad, az új hőerőműnél talál maid munkát, vagy a külfejtésen... Az ÉM Földmunkát Gépesítő Vállalatnál megbecsülik: volt már szakszervezeti bizalmi és műhelybizottsági tag is, s naponkénti igyekezetét eddig kétszer jutalmazták Kiváló dolgozó kitüntetéssel. TÁBI DEZSŐ azonban nem ez utóbbiakkal dicsekszik, hanem arra büszke, hogy amióta Visonta határában talált elfoglaltságot, embereivel akiknek létszáma olykor százharmincra is felszalad még nem fordult elő baleset. (gyóni) Nßnuhnn 3 1967. február 11., szómba!
