Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-07 / 6. szám

Légi csata Hanoi kSzeiéhen Russel szenátor: Az VSA bénítsa üteg Haiphong forgalmát SAIGON (MTI): Az amerikai légierő pénte­ken újra támadta a Vietnami Demokratikus Köztársaság te­rületét. Kiegészítő jelentések szerint csütörtökön 71 "beve­tésben bombázták Észak-Viet­namot. ” Nyugati hírügynökségek a saigoni amerikai parancsnok­ság szóvivőjét idézve jelentik, hogy pénteken Hanoitól 50 ki- lométerje északnyugati irány­ban újabb légi csatára került sor amerikai Phantom vadász­bombázók és MÍG vadászgépek között. A szóvivő közlése sze­rint egyébként Hanoitól 160 kilométerre nyugatra „ismeret­len okokból” lezuhant egy Phantom gép. ★ Richard Russel szenátor, a szenátus hadügyi bizottságá­nak demokrata elnöke, újság­íróknak adott nyilatkozatában követelte, hogy az Egyesült Ál­lamok bénítsa meg a legna­gyobb észak-vietnami kikötő Haiphong forgalmát. A szená­tor azt javasolta, hogy a ki­kötő bejáratában süllyesszenek el egy hajót, torlaszolják el í kikötőt. ★ Nguyen Cao Ky tábornok, i dél-vietnami miniszterelnök Mai Van Bonak, a VDK pari zsi képviselőjének csütörtöki kijelentéseire reagálva, aa Észak-Vietnam elleni bomba támadások fokozását követelte (Mint ismeretes, Van Bo kifej tette: a VDK kormánya haj lan dó lesz a Washingtonná való érintkezés lehetőségét ta nulmányozní, ha az amerika kormány úgy dönt, hogy vég legesen és feltétel nélkül be ÍJj tájékoztatási vezető a Pentagonban WASHINGTON (MTI): Johnson elnök bejelentette, hogy „mély sajnálattal” elfo­gadta Arthur Sylvester, a Pen­tagon tájékoztatási szolgálata vezetőjének lemondását A hatvanöt éves Sylvester 1961. óta állt a hadügyminisztérium szolgálatában. Az elmúlt hó­napokban az amerikai sajtó élesen bírálta tájékoztatási po. litikája miatt Johnson közöl­te, hogy Sylvester helyére Dhil G. Goulding hadügyi államtit­kár-helyettest nevezte ki. Khider ügyvédié az FLN kincseiről Még mindig Jelentős összeg van a svájci bankokban GENF (MTI): A La Suisse című svájci lap közlése szerint Antoine Hafner, Mohammd Khider genfi ügyvédje kijelentette, hogy azt az összeget, amelyet Khider 1962-ben különböző svájci bankokban elhelyezett, az algériai ellenzék részben már felhasználta, de jelentős összeg van még mindig a szóban forgó bankokban. Az ügyvéd hozzátette, Khider bizonyára megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy az ő ha­lála után az FLN kincse továbbra is az algériai ellenzék céljait szolgálja és ne az algériai kormányét. Az ügyvédi titoktartásra való hivatkozással Hefner to­vábbi részleteket nem volt hajlandó közölni. ESEMENYEK— sotokhan A rádió és televízió jövő heti műsora 1967. JANUAR 9-TÖL, 1967. JANUAR 15-IG. KOSSUTH RADIO; Ull Hi­fik. Idojlru - tr­act műsor — Ml; Hírek, (dó­ikra». - s.M: Falurádió. - »•00: Hírek. IdöJ&rá». — l.oo: Hl-ek. Időjárás. — 1.05: U) Könyvek. — 1J0: Színház-. aangverseny- te moziműsor. — 4.00) MUsoiismertetes. időta- róa. — 10.00: Hírek. Lapszem­le. Időjárás. — tj.oo: Hírek. Időjárás. — 11.00: Hírek, idó- lárás. — 16.00: Hírek Időjárás. — IMIi Műsorismertetés. — (8.00: Hírek. Időjárás. — 80.00: Esti Krónika. Időjárás. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Zene. PETŐFI RADIO: 6.00: Zene. 0.10: Torna. — 6.50: Hírek, idó- Járás. — 6.00: Hírek, időjárás. — 14.10: Időjárás- es vízállás­jelentés. — 14.21: Műsorismer­tetés. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 11.001 Hírek. Időjárás. — tl.OO: Hirtk. Időjárás. - 21.00: Hírek. Időjárás. — 23.00: Hírek. Időjárás. ? MémsM 1961. Január 1™ szombat PE7TÖFI RÁDIÖ: 10.00: A né* könnyű- és tánczenei műsoraiból; — 11.50: Magánvélemény — köa* ügyekben. Szántó Jenő műsora. — 12.00: Olasz mesterek művei. — 12.55: Orvosa tanácsok. Mit egyen a gyerek. (Ism.) — 13.00: Két zon­goraszonáta. — 14.08: Stark Tibor táncdalaiból. — 14.18: Petőfi útján. „Diligenter frequent ál tam iskoláim egykoron. . .” Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.5«: Dimitri Mitropou- los vezényel. — 16.05: A halhatat­lanság útján. Vidám műsor Ko­lozsvári Grandpierre Emil írásai­ból. — 16.52: Falusi gondolatok. — 16.57: A dzsessz kedvelőinek. 17.15: Vállalati önköltség — üzemi de­mokrácia. Dr. Garam József írása. — 17..30: Radies József népi zene­kara játszik. — 18.10: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Dombey és fia. Rádiójáték. II. rész. Charles Dickens regényéből írta: Zolnay Vilmos. — 19.00: Zenei önarckép. Igor Sztravinszkij. .Somogyi Vil­mos összeállítása. — 20.25: Salzbur­gi Ünnepi Játékok, 1966. Leonid Kogan hegedűestje. — 21.43: A mű és közönsége. Az ördög és ügyvéd­je. Botond Edit műsora Thurzó Gábor drámájáról. URH: 18.05: Hanglemezpairádé. — 19.00: Három Mozart-vonósnégyes. — 20.17: Wozzeck. Részletek Berg operájából. — 21.06: Huszonöt nagy koncert — IV. Közben: 22.00—22 15: Kereszt a hegytetőn. Barabás Ti­bor írása. TELEVÍZIÓ: 17.00: Otthon, 1967. Kisfilm. 17.15: Nem te vagy. Fran­cia rövid-játékfilm. 17.35: Hírek. 17.40: A Tv ifjúsági táncklubja. — 18.25: A Minisztertanács megtáiv gyalta . . . 18.35: Találkozás az ős­emberrel. 1. A jégkorszak. Dr. Be­nedek István előadása. 19.05: A Tv jelenti. Aktuális rir>ortműsor. 19.50: Esti mese. 20.00: Princ, a katona. Tv-fii msorozat. VTTI. rész. Juta­lomszabadság. 20.50: Piccolo a ki­állításon. Francia film. — 21.00: Otelló Gvulaházán. Tv-film. írta: Gádor Béla. Rendező: Zsurzs Éva. 22.30: Tv-híradó. 2. kiadás. 22.50: Jó éjszakát, felnőttek! Konzervatív konzerv-krimi . .. Január 15., vasárnap KOSSUTH RADIO: 7.30: Falusi életképeik. íródeákok. — 8.10: Pergő ritmusok. — 8.49: Édes anyanyel­vűnk. — 8.54: Nem a farkas kopog­tat. Rádiójáték gyermekeiknek. — 9.30: Vasárnat) détlelőtt. A Magyar Rádió magazinja. — 11.05: A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekarának Bach-matméja^ Vezényel: Lehel György. Közvetí­tés a Zeneakadémiából. — Közben: Kb. 11.50: Somlyó György: Versek orpzában. (Gá+i József és Horváth Ferenc.) — Kb. 12.50: Egy kortv tenger. Fekete Gyula írása. — Kb. 13.00: Böbe Gáspár Ernő néni ze­nekara játszik. — 13 14: Rádiólexi­kon. — 13.44: Tavaszi Parádé. Ro­bert Stolz—Ernst Ma risch ka—Hug© Wiener operettjét bemutatja Rá t o- nyi Róbert. — 15.08: Családi kör­ben. Az út végén. Asperján György dokumentum játéka. — 16.08: Slá­gerről — slágerre. — 16.37. PiPairv tás a nagyvilágba. Strasbourg. Ko- rolovsTky Lajos útiiegyzete. 17.08.: A Rádió lemezalbuma. — Közben: 17.56—18.11: GyÖn-gykagyló.— 19.10: Nótacsokor. — 19 55: jBeorge Lon­don énekéi. — 20 20: Made in Hun­gary! Könnyűzene. tánczene. dzsessz. — 21.00: Rendezte: Cseré© Miklós dr. A rendezővel beszélget: Mátirai-Betegh Béla. — 22.15: Ka­marazene. — 23.10: Márkus László és Dalid a énekel, az Ootim-eevüt- tes és Helmuth Zacharias együtte­se játszik. — 0.10: A Budapest Madrigállkórus énekel. x PETŐFI RÁDIÓ: 7 30: A római katolikus egyház félórája. — 8.00: Itália a zenében. — 8.44: Gazda­szömmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. (Ism.) — 8,59: Opera kalauz. Prokofjev: A három narancs sze- ré’imese. — 10.01: Az ősz r»ir<^s csi­kói. Alfred Kruküs Tett köMő ver­sei. — 10.11: Madarász Katalin éne­kel. Balogh Elemér cimbalmrzik. — 10.30: Magyar iáink. Tél a Nyírség­ben. Nagy Piroska műsora. — 11.00: Vasár na ni koktél. (Tcm ) — Topor- tván Tódor a mezei könyvnapon. Meseiáték. Irta: Fá«üs Éva. — 14.03: Táskarádió. Az T?1úsá<d Rádió ze­nés műsora. — 15.05: Ho^m-onkiita­tás a növényvilágban. Dr. ^imon József riportja.. — 15.25: Richard Strauss: ETektira. F.gvfeivonásos opera. Vezényel: Dimitri Mitro- poulos. 17.05: a ezínf^ak mögött. Portrék a veszprémi Petőfi Szín­házból. Ambrus Tibor rinortia. — 17.25: Mezed csokor. — 17.50: Mit hallunk a jövő héten? — 18.20: Szentivánéji álom. Shakespeare víg-*^tékának rádióváltozata.. (Tsm.) — 20.57: írók a katonákról. Egy padárait eredményei, tanulságai. Ilii és Lajos jegyzete. — 21.07: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettlébőft. 2i 46: Bee*bőven: IL szimfónia. (NBC szimf. zenekar, vezényel: Arturo To-ecandni.) 22.15: Verbunkosok, népdalok. URH: 18 05: Hanglemezparádé. — 19.<>0: Bartók: Zene húros-ütéhahg- szerékre és cselesztára. (Chicagói szimf. zkr.. vez.: Rafael Kubelig.) — 19.35: Kocsis Albert és Szabó CsiMa s-zoná+aestie. Közvetítés a Zeneakadémiáról. — Közben: Kb. 20.15—2-0.35: Kassák Lajos: Költe­mények prózában. Zenés irodalmi mikor. — Kb. 21.M: Orermkórtisok. 21.35: Aiándékfelvé+eiemkből. — 22.25: Monfeverdi operáiból. TELEVÍZIÓ: 9.46: Zseb-té-vé.., (Ism.) 10.15: Sakktanfolyam gyere­keknek. 10.35: Gyermekdalt kere­sünk ... Az Intervízió műsora Prá­gából. 11.25: BVSC—FTC jégkorong- mérkőzés közvetítése. 14.45: Kon** zervatív konzerv-krimi ... — 14.50: A Magyar Hirdető műsora. 15.00: [ Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 15.30: Kukkantó. 16.10: Egv pár pa- ; pucs. Tabi László tv-játéka. (Ism.) , 17.10: Monitor. Egv világbirodalom ; vége. 17.35: Szavak, csodála+os sza­vak. Játékos nvelvi verseoeé?. — TT. elődöntő 1.55: Mi Ham 1''rnk'°ba 1 énekel. 19.25: Tvanhoe. Maevanll herzőiő pncfol filmsorozat. TT. rés& rtanplrt eslpflvőle. 19 RO? VcU 1 no • '▼s »wii f r fi d ó **o« c north freit. • TTapncjoHulr a Vidám Prtrma­dot \ TA-l^rf^jó <zilvoc;7+^rt mŰSO- ránav Kb. 22.30: Tv-hír­adó. X kiadá*. 13.10: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója. Dombey és fia. Rádiójá- h ték. I. rész. Charles Dickens regé- - nyéből írta: Zolnay Vilmos. 18.56: í Színes népi muzsika. — 19.35: Az 1 Állami Han verseny zenekar hang- 1 versenye, vezényel: Erdélyi Miklós, £ közreműködik: Zempléni Kornél — k zongora. Közvetítés a Zeneákadé- t mia nagyterméből. — Közben: Kb. , 20.25—20.45: Esti Krónika. — H. e kiadás. — Kb. 21.40: örömmefl élni. Irodalmi műsor. — Kb. 22.05: Nagy 1 költők megzenésített versei. Mari- 1 ke. Wolf-dalok. URH: 18.05: Hanglemezparádé. 1 Könnyűzene. — 19.00: Kamarazene. " — 19.36: Mai osztrák muzsika. Ru- i dolf Klein előadása. — 20.45: Opera- * részletek. — 2L31: A nullaponti 1 energia.. Kürschner István írása. — 1 21.46: Zenekari muzsika. — 22.25: < Haydn-művek. TELEVÍZIÓ: 10.26: A filozófia ] doktora. Magyarul beszélő jugo- i szláv film. (Ism.) 11.50: Utazás jegy j nélkül. Bibi-Hanum nyomában. — ] (Ism.) 12.20: Mi történt azóta? Ri- i portfUm. (Ism.l 17.25: Hétmérföidcs ; kamera. Úttörőhíradó. (Ism.) 17.40: \ Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 18.10: Hírek. 18.15: Zseb-té-vé... Irta: Tóth Eszter. 18.45: Telesoort. 19.10: Ka okoljuk . . . Helvs^íni köz- . vetítés. 19.40: A v^á*» térképe előtt. , 19.50: Esti mese. 20.20: Harapófogó- < ban. Megvárni beszélő olasz film. ■! 21.35: Zend figvelő A Tv zenei új- ] Ságja. 22.15: Tv-híradó. 2. kiadás. Január 13., péntek i KOSSUTH RÁDIÓ: Kb. 7.45: Mit 1 főzzünk? a Lányok, asszonyok fő- ? zési tanácsadója. — 8.20: Szórakoz- « tató zene. nyugdíjasoknak. — 9.00: J Éjszakai repülés. Antoine Saint- j Exupery regénye. Ismerteti: Cser- J tői Oszkár. — 9.20: Udine. Részle- ■ tek Lort.zlpg operájából. — 10.10: 1 Mormogó aiz óvodában. Az óvodá- ' sok műsora, — 10.30: Édes anya- nyelvünk. — 10.35: Három tavasz. , Részleteik Lajtai—Kékeffy—Keilér— : Szenes operettjéből. — 10.59: Lottó- j eredményeik. — 11.00: Kamarazene. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.03: Csináld meg matgad! A gazdaság­politikai rovat műsora. — 13.08: Ze* nelkari muzsika. — 14.18: Da.1 ok a , munkásmozgalom történekéből. — 14.30: Róka Móka bábszínháza. A • Gyermekrádió műsora. — 15.15: üZENEtek. — 15.55: Falusi délután. 17.15: Az álarcosbál. Részletek Ver­di operájából. — 17.45: Pénzzel nem mérhető. Vitaműsor. XV. — 18.00: Új zenei újság. — 18.40: Hozzon egv dalit Budapestre! — 18.45: Tö­rök Erzsébet énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 19.30: Ez több, mink krimi... Szatirikus irodalmi mű­sor. — 21.05: Régi nagy zongoristák albuma ... — 22.25: Sullivan: Es­küdtszék! tárgyalás. Zenés komé­dia, — 23.00: Századunk zenéjéből. — 0.10: A dzsessz kedvelőinek. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Albert István népi zenekara játszik. 10.13: A cipők éneke. Só» György rádió­játéka. (Ism.) — 11.05: Szórakozható muzsika. — 11.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 12.00: így láttam Bartókot. Budapesti beszélgetés Seríy Tiborral. — 12.49: A Lipcsei Rádió fúvószenekara látszik. 13.05: Hivatása pedagógus Tom.kai Judit “ riportja. — 13.20: Zentral Anna és Rátonyi Róbert operettdal okát éne­kel. — 14.00: Kenőtől—hatig ... A Petőfi-rádió zenés délutánja. 18.05: Budanesti hírmondó. — 18 57: Men­tőm Fesztivál, 1966. A Torinói ka­marazenekar hangversenye. Vezé­nyel: Emanue1 Moris. — 20.30: Ber­ki Géza táncdalaiból. — 20.40: Az „élettér” és Magyarország. Dr Ráníki Györgv írása. — 20.55: Gen- csy Sári és dr. Pafó Imre magyar nótákat énekel. Burka Sándor tá- roc^tózik. — 21.27: Istenek eledele. H. G. Wells reg'h'iyét rádióra alkal­mazta: Fakan Balázs. (Tirol 21.57: Farkas Ferenc kórusműveiből. URH: 18.05: Tánczenei koktélt. — 18 50: URH zenei kalauz. 19.20: A dzsessz kedvelőinek. — 19.35: Se­bestyén János csemb álló-estje Közvetítés az Országos Filharmónia kamaraterméből. — Közben: Kb. 2 20:—20.40: A lélek nem tér vissza. Henri Barbusse elbeszélése. — Kb. 21.25: Kim szki j-Korszakóv opeirái- ból. — 22.02: Schubert: Rosamunda — kísérőzeneu TELEVÍZIÓ: 9.30: A Televízió po­litikai tanfolyama. A nemzetközi helyzet. (Ism.) 10.15: Harapófogó­ban. Msmrarui beszélő olasz film. (Tsm.) 11 30: Telocnort (Ism! U <*5: Princ, a katona. Tv-f11 msorozat. VI. rész. Az idogfrriű*edó. (Tsm i 19.00: A Televízió politikai tanfolyama. A harmadik ötéves terv. 19.45: Pe- d*'»örrusok fóruma. Taniiár 14., szombat KOSSUTH RADIO: 8.20: T.ánvok asszonyok. — 8.40: A szegedi D-m- kó Pista néni zenékar játszik, id. lakatos Géza vezetésével. — 9.00: Orvosi tanácsok. Mit egyén a gve­rek? — 9 05: Könnyűzene. — 10 10: Galh-Curci-hangverseny. (Ism.) — 10.40: Thába vendége. Ber/'dék Marcell színházi emlékeiből. 1104: Régi nagy zongoristák albuma... (Tsm.l — 12.15: Bob herceg. Rész'e- +ek Hnsrko—Martos—lnne cent Vin­cié onerrtt 1 éből. — 13 03* Fej ér Ist­ván és Tabi t ászló vidám írásai­ból. — 13.18: Népdalok. — 13.55: Né­hány perc tudomány. — 13 40: Kó- ri»«médium. Az Egri Tanárképző Főjsikola női kara énekel. — 14.05: ■ M.1 történt a héten a nagyvilágban? 14.20: A Nyugat lánya. Réaz’efek ■ Puccini operájából. — 15.15’ Csak fiataloknak! Komjáthy Gvörerv tárczenemnsora. — 16 00: Hétvége. 17.27: Merjünk a hóba. Szilágyi Fe­renc zenés irodalmi ösr-ze'11 :tá,sa — 17.52: Montreux-i Feszivá!, 1966. A Bambe»~gi szi»vfonikus zenekar hangversenye, vezényel: Kertész István. — i9.25: A Rádiószínház bemutatója. A heiverkedő katona Plautus komédiáiénak rádíóvái+o­5 zata Fordította és a betéteket írt . tat ümmeseri Gábor — 21 01: Zala . Tóth Frz^^bet és czaiav L-.ász’ó i óna-ire1 Németh János cimdaimo­- zik. — 21.S9: Vid^m nercek. — 21 40: Leontyne Prtee néger spirituálékat- énekel. — 22.30: Táncolj unkl lő... Magyar nóta- és népdalest. Közvetítés a Zeneakadémiáról. — 22.36: Látogatás a művészeti gim­náziumban. Ambrus Tibor riportja. * 2250: A dzsessz kedvelőinek. URH: 18.05: Hanglemezparádé. — 19 00; Vincze Imre: Movimento sin- fonico. (MRT szimf. zkra, vez.: Lu­kács Érvin). 1920: Lammermoori Lucia. Részletek Donizetti operájá­ból. 20.00: Kamarazene. 21.00: Hol­land Fesztivál, 1966. A Hágai Fil­harmonikusok zenekarának hang­versenye* vezényel: Bruno Mader- na. 22.17: A dzsessz kedvelőinek. — 22.34: Zongoraművek. TELEVÍZIÓ: 17.40: A Magyar Hir­dető műsora. 17.50: Hírek. 17.55: Századok dalban, táncban. 18.35: Üj könvvek. 18.40: Esti mese. 18.50: Mátrai-Eetogh Béla színházi jegyze­te. 19.00: Filmet forgatunk. Eduard Radzinszkij kétrészes .színműve. A Vígszínház előadása, felvételről. — A szünetben, kb. 20.25: Tv-híradó. 22.10. Tv-híradó. 2. kiadás. Január 11., szerda KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Zeng az erdő. Részietek Farkas Ferenc— Dékány András—Dalos László dal­játékából. 9.00: Orvosi tanácsok. A szél és a bőrünk. 9.05: Orgonáko- rálok. 9.34: Az anyag szerkezete mai szemmel. Hl. rész. Beszélge­tés. (Ism.) 10.10: Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Kecskés Sándor klarinétozik. 10.40: Huge­nották. Részletek Meyerbeer ope­rájából. — 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Tánczenei koktél. — 13.0.3: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18: Weiner: Csongor és Tünde. — Szvit. (MRT szimf. zkra, vez.: Bró- dy Tamás). 13.46: Frasquita. Rész­letek Lehár—Harsányi ooerettjéből. 14.10: Reform. Gazdasági szemle. 14.41: A debreceni IT. Nemzetközi Kórusfesztivál felvételeiből — VII. 15.15: Randevú. KönnyŰTene ba­ráti rádiók műsorából. 16.00: Téli zenebona. Kassák Lalos verse. (Gá­ti József). — 16.02: Wehner Tibor zongorázik. Két Beethoven-szoná- ta. 16.37: Urban Ernő szatyrai úti- ralza. V. Föl az Akba Tafelalet iszonyú hágóián. 17.15: Cliff Ri­chard és Ruth Fradin énével, a Ventures-errvüttes látszik. 17 36: Az országgyűlés tanácsadói. Beszél­getés Bonder Józseffel, az Toari Bizottság elnökével. 17.51: pimitri Tv/ruronouin« v°zénveb 19.30: Kozák Gábrvr József zen eirara játszik, Kntlárt Olga és r’oltor Pure éne­kel. fVT 10? A láttánVOST netfUVáról. cj*T,orvTr^ Towí«! frácq.. 70: Tcrr>e- ri-e? Könnyűzenei reitvórtTrTnűor>r. ?1 ns? nnr>H«lnf A R4d«Ó ire^Dlmí lanja. 21.46: Mella György ooerett- d.a lókat énekel. 27.75: ITgrroriPZ —- 7r»á«'«;'nT. 7a 04>: T-ínr^prio. 77 70: Or>0­rarészipfAk. o.io: a Szabó—Beam­ter—Pege-trió játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Mindenki kedvére! 12.15: Pirosfejű zöld ma­dár. Jurij Nagibin elbeszélése. — 12.35: Dalok az ifjúságról. — 12.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. Hol tart Ausztria me­zőgazdasága? Horváth Sándor írá­sa. 13.00: Gounod: Faust — balett­zene. 13.17: Könnyűzenei híradó. — 14.00: Kettőtől—M'tlg . . . A Petőfi- rádió zenés délutánja. 18.10: vNe f*á1isét°k őket ...” Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 19.10: A dzsessz ked­velőinek. 19 35: A MÁV Szimfoni­kusok hangversenye, vezényel: Mi- háiv énriT*ás. Közr,eműkőd1k: Peré­nyi Miklós — gordonka. Közvetítés a Zens^kad^mia nagirt°rrnéből — Kb. 70.30—76.50: F.c+i K’róoiVq — n. Irta ^ ás. Kb. 7.1 3S? A Kxrm‘»n'1l- együttes játszik. 21.50: A pályamun­URH: 18.05: Tánczenei koktél. — 18.50: Három Mozart-vonósnégyes. 70.10: Zenei panoráma. 20.51: Fran­cia orgonamuzsika. 21 40: A dzsessz kedvelőinek 27.03: 1. Bruokner: IX. szimfónia. fBécsi Filharm. zkra, vez.: Carl Schuricht). TFT.FVtZTÓ: 17.30: A Magyar Hir­dető műsora. 17.40: Hírek. 17.45: Ze­nekedvelő gyerekek. 18.30: Sok- szemközt. Aktuális ipari rinortmű- sor. 19 00: Mind^nnanok művésze­te. A kocsi. 19.70: Mi történt az­óta? Rioortfilm 19 40: Haz^1 tükör. Akt»»áHs jegvz.°t. 19 50: Fsti m^se. 7,0 na? TV-hír^dó. 20 70: Os^ar-dUas rpo-'fV11^V_ TjTn»iza^^irio>t fllmössze- ánftás. ?t 35: kö»ivv és ze^e. — A ívigerv/rtő Könyvki^'tó irodo^mt est­je. Kö-^rt-í+és a k.p^.q­ratprrr.-hől. Kb. 22.15: Tv-híradó. 2.. kiadás. Január 12., csütörtök KOSSUTH RADIO: 8.20: Franz Völker Wagner-operákból énekel. 8.40: Hófehérke és a hét törpe. — Részletek Churchill filmzenéjéből. 9.00: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Gsiliagszóró. Elbeszélés gyermekek- neknek. Írta: N. Noszov. 10.30: Is­kolai kórusok énekelnek. 10.40: Lá­togatás az indiánok földjén. Dr. Bora Gyula útibeszámo^ja. 10.55: Prágai ritmusok. Könnyűzene. — 12.15: Boross Lajos népi zenekara játszik. Józsa Ibolya és Bálint Sán­dor énekel. 13.03: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdr^ágáró1. A kong­resszus és a mezőgazdaság. Dr. Di- ménv Imrével, az MSZMP KB tag­jával beszélget Simon Ferenc. 13 18: Kamarazene. 13.45: Kórusnódium. A Szegedi Tanárkénző Főiskola énekkara énekel. 33.55: Törvénv- kö’-'w. A Rádió jogi műsora. 14.10: Rádióggve+em. Zenei tagozat. Wag­ner: I. rész. F-lőodó: Molnár An+al. is.»5: posztó «’zékc'k. Csapó György műsora 16 17* A hangip-ro-ozbolt T’örmvűz«u«i űldonságai. 16.3c? tt-,*« bán Fr^ő sz-aha^al ű+^raí-^a. Fi­féli tűnődő« TTed homok—-ión ÍR Só* fronflolo^oV. 1Z1R* (nr-pVióc'T nn*V-Tde m»cttt^r fánoíoTrlol— gorá.saíhól. 17.26? Tfjűmn.nlrás-noria- ’n,,nt. 17 5r? Asconai Zenei Hetek. 19R6 SmdetocTi^v pioh+oT* roncrora- es^ie. 1° °9: bnyájamé Flaubert **pw T*á '-»iéT’á1+o*»si?». t. ré^z. *>9 7Á* T*pnn-r<*vr«n A S+i'v1l(S t1 1ó*«?7ik c<74rmnTr irAr+n TTón-rvcí .Táno« firy n1-,»T. 7inR* O/-Tt-r"-T rtl«­nncitr^l 7«* OR. r’biM ,'fiiror)Ot,1oc o** tn* y’önnmJzene é’fél _ éíféi ii+án. PE TŐFI RADIO 18.88: Offenbach Hoffmann meséi. Háromfelvonésos opera. Vezényel: Erdf’yl Miklós — Közben: 11.13—11.18: Heíeíű’zó. Versek. — 12 50: Mírkfik. Vá-konyi Endre írása. — 13.00: Könnyű dal­lamok. — 14.00: Ke*.tötöl balig .. A Petőfi-rádió zené« délutánja. — ] Január 9, hétfő KOSSUTH RADIO: 8.15a Könnyű ' dallamok. 9.10: Hónapról — hinap- : ra. Illés Lajos folyóiratszemléje. — 9-25: A hét előadóművésze: Dimitri Mitropouloe. — Kecskeméti István előadása. 10.10: Az óvodások müso- , ra. 10.30; Viragénekek. 10.47: Salz- ' burgi Ünnepi Játékok, 1966. A Salz­burgi Mozarteum zenekarának Mo- zart-hangversenye, vezényel: Bern­hard Paumgartner. 12.15: Táncze­nei koktél. 13.18: Takács Paula és Radnai György énekel. 13.45: Ifj. Lakatos Géza népi zenekara ját­szik. 14.05: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.20: Régi beszélgetés Paul HindemitheL Andor Leon írása. — 14.40: Urbán Ernő szaharai útiraj­za. IV. A törvényes nőuralom föld­jén. 15.15: Zenekari muzsika. 16.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 16.47: Egressy-dalok Vé- esey Jenő feldolgozásában. Agay Karc la és Bartha Alfonz énekel. 17.15: Galli-Curci-hangverseny. — 17.45: Van új a nap alatt! Tudomá­nyos híradó. 18.00: Húszas stúdió. A siker és a kudarc. Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.30: Egy év Ve­lencében. Johann Strauss operett­jének rádióváltozata. 21.06: A han­gok. F.jszínű komédia rádióra. Irta: Gyárfás Miklós. (Tsm.) 21.49: Ránjci: Néoszerű dallamok. Kovács Apol­lónia énekéi. 22.75: Tánczene. 22 40: MedltáHók... 23.00: Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Liszt-mű­vek. 10.45: Hegyomlások, kifolyá­sok. Dr. Fogarasi László előadása. 11.00: Nagy slágerek — nagy sike­rek. Bolba Lajos műsora. (Ism.) 11.40: Zenés barangolás Franciaor­szágban. Útikalauz: Bodrogi Gyula. (Ism.) 11.57: Szőnyi Erzsébet: Fi­renzei tragédia. Egyfelvonásos ope­ra. 12.50: Vita a korszerű mezőgaz­daságról. 13.05: Operettrészletek. — 14.00: Kettőtől—hatig ... A Petőfi- rádió zenés délutánja. 18.10: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekkara Bartók-kórusműveket énekel. 18.30: Rádi ^egyetem. A Jugoszláv népek irodalmának története. Csuka Zol­tán előadása. XI. 19.00? Gyöngyösi Rá ez Géza népi zenekara játszik, Farkas Ponka énekel. 19.35: Az Ál­lami Hangversenyzenekar hangver­senye, vezényel: Oberfrank Géza. Közv^tRés a Zeneakadémia nagy­terméből. Közben, kb. 20.40—21.00: Esfi Krónika. — IT. kiadás. — Kb. 21.35: Nőkről — nőknek. (Ism.) — Kb. 22.05: Lehoerkv Éva énekel, Harno Marx hárfárlk. ->o *>e;? ^ előadérrtűvépze: Dtmitrt Mí+^nou- los. Kecskeméti István előadása. (Tsm.) URH: 18.05: Tánczene. 18.50: Há­rom Mozart-vonósnégyes. — 20.04: Szerelmes versek a francia nép- költészetből 20.11: Verdi: Otelló. Négvfelvonásos opera. — Közben, 71 "£—21 46: Láttak, hallottuk. A Rád^ó színház,- film- és művészet­kritikai rovata. Január 10., kedd KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Táncme- ,ódiák. 9.00: Harsan a kürtszó. A Gyermekrádió műsora. 9.42: Wal­ter Gleseking zongorázik. 10.10: A török irodalom megújhodása. Ger­man us Gyula előadása. II. 10.30: Fényes Szabolcs operettjeiből. 11.00: Miről ír a Társadalmi Szemle leg­újabb száma? 11.10: Zenekari mu­zsika. 12.15: Magyar tájak zenéjé­ből. 12.45: Városszélen. Részlet Sás- di Sándor regényéből. 13.03: Diet- rieh Fischer-Dieskau operaáriákat énekel. 13.27: Nem boszorkányság, technika! Az Ifjúsági Rádió műso­ra. 13.47: Az MRT gyermekkórusa énekel. 13.57: Az okos szegény. — Szerb népmese. 14.10: Könnyűzene. 15.15: Yehudi Menuhin hegedül. — 15.56: Gazdasági újságíróké a szól Lantos Lászlónak, az Esti Hírlap rovatvezetőjének jegyzete. I6.01: A kék álarc. Részief^k Raymond— Srűiwenn operettjéből. 16 74* Rádió­iskola. 17.15: Az" M?T néni zene­kara látszik. Járóka Sándor v^e- tésével. Andor Éva és Ancyai Sán­dor én. 17 *0: A Hazafias Nép­front központjában Ripp-rtműsor. 17 rr. TröOrhí^dő. ie«s? Mirt^notíips Vezártv^l. 19 ?0: ORatárí *>0 9n? tó m”-s*ka. "e ^r? ^ va­Vezérével? Otto K’emperer. 23 42: Verb im ír oc muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Zenekari muzsika. 11.00: Zenés barangolás ! Franciaországban. II. (Ism.) 11.19: I Magyar fúvószene. 11.40: A magyar költészet századai. I. A középkor. ! 12.00: Kamarazene. 13.00: Házunk i tája. A Falurádió műsora. 13.15: Frank Sina*ra énekel, a Deutsch- ■! landsender esztrádzenekara ját­szik 14.00: Kettőtő1—hatig ... A Pe­tőfi-rádió zenés délutánja. 19.10: Csajkovszkij-áiiák. 18.25: Az a^vag . szerkezete m«i szemmel. ITT. Be­szélgetés. 18 89? Vv-os Msmtrmd éne- * kel a Bristol jB'ftr szev+étt játszik 19 14: T<’r>m1óssv Erzsébet é^^kel, ; rtöndör Mártí> h^g^dűl. K^áhk Já­nos zonporázík. 70 39* MftO’fii4 hg- ’ jók a Köz**l-Keleten Klemen Kata műsora. (Ism.) 2L30: firik a sző­javaslatban foglaltak állást a különböző társadalmi és politi­kai rendszerű európai államok jószomszédi kapcsolatait célzó regionális akciók felkarolása mellett. A „Kilencek klubja” néven ismert csoport tagjai: Belgium, Dánia, Svédország, Bulgária, Románia, Jugoszlá­via, Finnország, Ausztria és Magyarország Ruby temetése CHICAGO (MTI): Jack Ruby holttestét Chica­go egyik halottasházában ra­vatalozták fel. A chicagói szegénynegyed ut­cáinak egykori vidám vereke­dés sráca ma némán fekszik a ravatalon, leborítva az ameri­kai zászlóval — írja a Reuter tudósítója. A zászló-tisztesség kijár mindazoknak, akik részt vettek a háborúban. A ravatal körül csak Jack Ruby fivérei és nővérei van­nak és néhány rendőr. A csa­lád kívánságára a sajtó kép­viselői is megtekintették Ruby holttestét. A család ítgaszko- dott hozzá, hogy az újságírók maguk állapítsák meg, valóban Ruby holttestéről van szó. Pénteken a chicagói zsidó temetőben eltemették Jack Ru- byt. A tizennyolcadik elnémul- tat —, ahogy a nemzetközi sai- tó a dallasi elnökgyilkosság rejtélyével kapcsolatban Ru- byt nevezete — csupán család­jának tagjai, riporterek és né­hány kiváncsi kísérték utolsó útjára. Magán a gyászszertar- ; táson csak három fivére és i négy leánytestvére vehetett Irázt. PRÁGA: Észak-Csehországban a nagy hófúvások miatt az országútiak mentén két-háromméteres „hó- kerítések” keletkeztek. A nyu­gat-csehországi Sumava hely­ségben az egyik gvermeküiülő 40 kis lakójának élelmezését a hegyi szolgálat sítalpas futá­rokkal biztosítja. BELGRAD: A napokban a boszniai íz-- manón reikordhideget mértei; —• a hőmérő higanyszála 38 fokkal ereszkedett a nullfotk alá. Nem kerülte el a tél a mediterrán tengerpartot sem. Fiúméban és Abbázia környé­kén havazik. MEXICO: Mexikóban — több mint 500 év után ismét — 25 peso cím­letű ezüst-tallérokat vernek. A tallért az olimpiai játékok al­kalmából bocsátják ki, de már az idén forgalomba hozzak. Mexikó a világ legnagyobb ezüst-termelője, s ezért a je­lenleg forgalomban lévő pénz- mennyisége közül is több az ezüst pénzérme, mint a papír­pénz. Még megtalálhatók a forgalomban az egy-, öt- és tíz peso címletű ősrégi tallérok is. BUKAREST: Toncic osztrák külügyminisz­ter a bukaresti Scinteiának adott nyilatkozatában bejelen­tette, hopv várhatólag idén u.i- ra találkoznak annak a kilenc országnak a külügyminiszteréi amelyek az ENSZ-ben közös szünteti a VDK területének bombázását.) A bombázások rosszat tesznek nekik — mon­dotta. A miniszterelnök amel­lett kardoskodott, hogy a „győ­zelemig” kell harcolni, majd gyorsan kijelentette: hogy ezen nem kizárólag katonai győzel­met ért. A győzelmet — mon­dotta — a katonai szakasz után megkezdett tárgyalásokon is el lehet érni. Tran Van. Do dél-vietnami külügyminiszter a VDK kép­viselőjének csütörtöki nyilat­kozatával kapcsolatban kije­lentette, hogy „Hanoi kifeje­zéseiben nincsen semmiféle enyhülés”. Egyebek között azt is mondta, hogy a dél-vietna­mi kormány csak úgy hajlandó tárgyalni a „Vietconggal” — a Dél-vietnami Nemzeti Felsza­badítást Fronttal —, ha kép­viselői az észak-vietnami tár­gyaló küldöttség tagjaiként szerepelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom