Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-02 / 284. szám
Folytatja tanácskozását az MSZMP IX. kongresszusa (Folytatás az 2-es oldalról.) zeteket népeik szabadságjogain, a társadalmi haladásért folyó harcban elfoglalt helyük, kulturális színvonaluk alapján rangsoroljuk, akkor a magyar nemzetnek a világban az első sorokban van a helye. A szocialista és nemzeti tudat formálója, a tudatba ivódott része a nemzet múltja, történelme. Ezért néhány történelemtudóssal vitatkoznom keLL A Baranya megyei pártértekezleten idézték Anatol France aforizmáját: „A történelem nem tudomány, hanem művészet” Ez a szellemes, csúfolódó meghatározás arra utal, hogy a történelmi múlt értékelését a pillanatnyi hatalom érdekei szerint változtatták. Tették ezt annak ellenére, hogy éppen a történelem bizonyította az önkényes „átírások” rövid élettartamát és kétes sikerét Így volt ez itt, a Duna-medencében is a polgári világban. A Duna-medence világát azóta megváltoztattuk, az itt élő népek szocialista forradalomban kivívták jogaikat, célokat követünk, megteremtettük a feltételeit a testvéri együttélésnek. Ezt zavarják egyes szomszédos országokban élő történész barátaink, ha új történelmet írnak, és a múltat ismét vélt pillanatnyi politikai érdekek szolgálatában úgy torzítják, hogy ezzel a szomszéd nemzet fiainak, lányainak nemzeti önérzetét sértik. A nacionalizmus elleni közös harcunk sikerének feltétele, hogy legyünk figyelemmel egymás nemzeti érzelmeire, számoljunk egymás érzékenységével. Ha nem ezt tesszük, akkor az itt és ott élő emberek gondolkodásában még meglevő nacionalista maradványokat konzerváljuk, esetleg megerősítjük. A marxista történelemtudomány művelői ne művészked- jenek, maradjanak tudósok. Az a feladatuk, hogy a történelemtudományt tisztítsak meg a pillanatnyi politikai taktika torzításaitól. A múlt feldolgozásában ragaszkodjam nak az 'objektív igazsághoz. Szirmai István ezután kulturális közvéleményünk kiszélesedéséről, igényességének növekedéséről szólott. Az irodalom és a művészetek termékeit — mondotta — mind többen igénylik, mind többen kritizálják és kulturális forradalmunk legnagyobb vávmanya, hogy ma már nemcsak szűk értelmiségi rétegeknek van olyan tájékozottsága, ideológiai fel- készültsége, határozott ízlése, esztétikai Igényessége, ami feltétele az aktív véleményformálásnak. Találóan írta nemrégiben Benedek Marcell, hogy a magyar közönségről „regényt kellene írni, mert olyan meny- nyiségi és minőségi változásokon ment keresztül az utóbbi 20 esztendőben. amilyent a könyvnyomtatás óta nem látott a világ.” Az elmondottakból azonban nem azt a konklúziót vonom le, hogy a követelményekhez viszonyítva a társadalma tudat fejlődésében nincs elmaradás. Be jelentős a fejlődés és ezt is regisztrálnunk kell ahhoz, hogy helyesen állapítsuk meg jövőbeli feladatainkat. Van még a mi közéletünkben sok múltbeli maradvány, polgári, kispolgári hordalék, néptől, céljainktól idegen szemlélet. Gondolatokat azonban nem lehet puskagolyóval kilőni az emberek fejéből, a gondolatszegénységet sem lehet erőszakkal, vagy ráolvasással pótolni. Az idegen szemléletek, a rossz magatartás ellen hosszú, türelmes eszmei harcot kell vállalnunk. Az ideológiai munkában nagyon sok a tennivalónk, de haladni csak türelmes meggyőződéssel, cáfolhatatlan érvekkel és logikával tudunk, arra kell törekednünk, hogy az eddiginél is sokkal nagyobb igényességgel megértessük a dolgozó tömegekkel terveinket, 7 MpnfiitSa 1326. december 2., péntek elképzeléseinket, nagyobb betekintést, több jogot kell biztosítani számukra az állami és egyéb döntésekben, hogy magukénak érezhessék azokat. Tovább kell tanítanunk a marxizmus—leniniizmust és jobban, mint eddig; magyarázzuk a mára alkalmazva, érvényesítsük mai problémáink megoldásában és közben védjük azt minden torzítással szemben. Ez mind együtt, fontos része a szükséges erkölcsi, eszmei ösztönzésnek, amelynek az anyagot kell kiegészítenie. Dolgozó emberek természetes törekvéseit, vágyait, hogy jobban akarnak élni, lakást, esetleg családi házat, jobb bútort, televíziót, autót akarnak, nem szabad elítélni, kispolgárinak minősíteni, ha mindezt tisztességes munka eredményeként kívánják elérni. A szocializmus nem az egyén céljai és érdekei ellenére akarja érvényre juttatni a társadalom érdekeit, azok harmonikus egységének megvalósítására törekszik. A szocialista politika nem öncélú, hanem — megfelelően a marxizmus—leniniz- mus tanításainak — az emberek életkörülményeinek javítását és megvalósítását vállalja. Amikor ezt követjük, eey gazdagabb társadalom félépítésén dolgozunk, a szegénység, a nehéz, sívár élet élten foly- ♦a+rnk háborút. Érdekes, hogy ezt a politikát mégis jobbról is, balról is, kispolgárinak, liberálisnak minősítik. Azt állítják, hogy közéletünkből hiányzik a nép és a munkásosztály érdekeiért folyó forradalmi harc. Jobboldali opportunisták és „baloldali” álradikálisok abban is összetalálkoznak, hogy társadalmunkat polgárosodónak minősítik, azt vetik szemünkre, hogy feladtuk forradalmi eszméinket, nem vagyunk elég harciasak, elkénvelmesedtünk. Vannak elmaradott, primitív, másra nem képes emberek, akik úgynevezett kemény kezű politikát reklamálnak. Nem veszik észre, hogy az elvtelen megalkuvás az egyik oldalon, az álradika- 1 izmos és a szektás magatartás a másik oldalon — egyaránt a valóban kispolgári. Hogy ki a harcos, W az elvhű, ki az igazi marxista-leninista, ki tart ki az ügy mellett, azt csak munkával és a munka eredményével lehet bizonyítani. Aki a nép négyesztendős erőfeszítéseiben és felmutatható nagy eredményeiben nem ismeri fel a forradalmi tettet, a forradalmi pátoszt, azt hadd emlékeztessem arra, hogy a forradalmi munkásmozgalom és a magvar munkásmozgalom története nemcsak a fegyveres harcok, hősi rohamok krónikája, hanem a fegyelem és az önfegyelem krónikája is. Az önuralom is a kommunisták erénye. Ennek nagyszerű példáját mutatják szovjet élvtársaink a kínai vezetők durva provokációivá1 nemben, és mutatták a mi elvlársaink tízezrei a falu szocialista átalakítása idején és az ellenforradalomban meeté- vedettekkel szemben. A győzelemhez nemcsak rohamozni kellett tudni, hanem várni Is, meg dolgozni is sokat, szívósan. és sokszor ez a nehezebb. A mi mai viszonyaink között íev szolgáljuk jé! a magyar népet Sokszor mondjuk, hogy bonyolult és összetett az a kor, amelyben élünk és azon munkálkodunk, hogv győzelemre vigyük a szocializmus ügyét hazánkban. Két világrendszer vív ádáz harcot nemzetközi méretekben, de az új és a régi küzdelme idehaza is folyik. Ellentmondásokkal terhes az a forradalmi átalakulás, amelynek részesei vagyunk, és ezek az ellentmondások törvényszerűen jelen vannak az emberek gondolkodásában, életszemléletében, ízlésében is. Harc dúl az emberekben a regi és az új ideológia között. Ebben a harcban a vezető szerep a párté, a politikáé, de jelentős feladatai vannak a tudományoknak, az irodalomnak, a művészeteknek is. Átmeneti korunkban a társadalmi problémák és az azokat hordozó emberek gondolkodása, magatartása is összetett. Az irodalom, a művészet sem mutathatja be életünket leegyszerűsítve, fekete-fehéren, hanem összetetten, gyakran ellentmondásosan. Az irodalom, a művészetek művelői akkor töltik be hivatásukat, ha az új, a szocializmus és a régi világ harcában a maguk tudatformáló eszközeivel az új győzelmét segítik, erősítik az emberek szocialista meggyőződését. A magvar irodalom, film, színház, képzőművészetünk és más művészetek alkotói az utóbbi években szép ereményekkel dicsekedhetnek. Ismert költőink filmművészetünk alkotói nemzetközi elismerésben részesültek. Nagy az érdeklődés az új magyar operák, zeneoktatásunk iránt. Minden művészeti ágban erősödtek a szocianyílt eszmei harcban lehet legyőzni A falu szocialista átalakítása és az, hogy a párt rámutatott gazdaságirányítási mechanizmusunk fogyatékosságaira, ennek gazdasági kihatásaira, lendületet adott a szociográfiai műfajnak. Ebben a műfajban jelentek meg jó írások, de olyanok is, amelyeknek alkotói a valóságnak csak egy- egy periférikus részletét fedezték fel és ezekből helytelenül általánosítottak. Ismerünk olyan alkotó embereket is, akik továbbra is tartózkodnak politikai állásfoglalásoktól, közönnyel néznek el a szemük előtt lejátszódó történelmi átalakulás felett. Így szaporodnak azok az úgynevezett elvont alkotások, nagyra becsüljük, barátian kritizáljuk őket. Végül szeretnék beszélni azokról a szocialista írókról, művészekről, párttagokról és pártonkívüliekről, akiknek problémáival — bevallom — nem foglalkozunk eleget, ök már eddig is jelentős szociális, ta realista alkotásokkal, sok új színnel, mondanivalóval gazdagították a magyar kultúrát. Most nehéz feladatokkal birkóznak. Az a rohamos fejlődés, amelyen a mi társadalmunk az utóbbi évtizedben átment, a dogmáktól megszabadult új stílus, megújuló eszméink és még sok egyéb, azt követeli meg tőlük is, hogy sok tekintetben vegyék újra számba á világot, I^oayid Brezsnyev és Münnlch Ferenc beszélgetnek (MTI foto — Tteta vonások, általában megizmosodott a magyar szocialista kultúra. Engedelmükkel, ón mégis néhány problémát vetek fel. Az irodalom és művészetek hivatását gyakran félreértik egyes alkotók, és néha olvasók is. Az irodalomban helyet kapott az utóbbi években — ha nem is nagymértékben — néhány szocializmustól idegen irányzat. Történelmünk során a magyar irodalom esetenként élenjáró politikai szerepet is betöltött. Az írótársadalom egy részében még ma is, a gyökeresen megváltozott körülmények között is, él az a tévhit, hogy az ő szerepük képviselni a nép érdekeit a politikával szemben. El: /léietet is gyártottak. Eszerint a magyar irodalomnak valamiféle nemzeti sajátossága is szembenállás a mindenkori hatalommal. A proletárhata- 1 ómmal szemben az ellenzékiséget, mint az irodalom nemzeti jellegének változatlan sajátosságát, feltüntetni nem eg éb. mint történelmietlen illúzió. A konformizmus a politikában elvtelen behódolást jelent minden hatalomnak. Csakhogy a nonkonformizmus a hatalom jellegétől és céljaitól elvonatkoztatva éppen ennyire elvtelen. Meggyőződésem, hogy sokan, akik a nonkonformizmust divatként követik, nem is gondolták azt végig és a tartalmában öncélú ellenzékieskedés a jébiszeműeknél divatos póz csupán. Ök azok, akik elzárkóznak minden megismeréstől, nem értik a világ belső törvényszerűségeit, az élet összetettségét. A világot egysíkúján mutatják, csak két típust ismernek, a tragikus magára hagyott, elidegenedett egyént és a vele szemben ellenséges, elesettségét okozó bürokratát, karrieristát. Az irodalmi berkekben jártas emberek ezt a műfajt a „rossz közérzet” irodalmának is nevezik, valójában ez tisztán kispolgári irodalom. Az olvasó az ilyen műveket joggal utasitia el. Miért kannak papírt, nyomdát? — kérdezik. Azért, mert meggyőződésünk. hogy ezt az elmaradt, múltban élő szellemet csak amelyek gyakorlatilag mind szegényebbek lesznek. Van másfajta, még ugyan nem szocialista, de közeledő, őszintén útkereső, értékes irodalom is. A magyar irodalom és művészet nagy táborára, olyan írókra, művészekre gondolok, akik mindenféle előítélet nélkül, becsülettel és bátorsággal tárják fel az élet valóságos folyamatát és belső összefüggéseit, megmutatják ami jó, ami rossz. Nem kívül- állóak, a jónak örülnek, a rosszra joggal haragszanak, a gondot maguk is vállalják. Az ilyen alkotókat és műveiket * kongresszus szünetében. Papp Jenő felvétele.) fogalmazzák újra a témákat, a hősöket, a konfliktusokat. A legnagyobb figyelmet, a Iegodaadóbb törődést ők ér. demlik, mert elsősorban tőlük várja a legtöbb segítséget a párt és az olvasó, a nép, amely az irodalomtól nemcsak szórás kozást, hanem tanácsot, eligazítást vár. A rendszeres olvasók, a színház- és mozilátogatók, a tapasztalatok szerint, mindenekelőtt olyan új alkotásokra figyelnek fel, amelyek őszin lén igyekeznek szembenézni múltunk és jelenünk problémáival és azokra művészileg hiteles, pártos választ adnak. Jó lenne, ha mind többen ilyen műveket igényelnének. Az emberek, a kritikát is tartalmazó, segítő szándékú, de még nem teljesen marxista szemléletű művekkel szemben — és ezt is meg kell mondanunk — indo- Kolatlanul türelmetlenek — állapította meg Szirmai István. A türelmetlenségről szólva a kritikákkal kapcsolatban megállapította: A türelmetlenség azért sem indokolt, mert nem arról van szó, hogy ma kulturális életünkben a nem ellenséges, de nem marxista nézetek gyakrabban vagy erőteljesebben jelentkeznek, mint régebben, hanem arról, hogy ma azok a korábbi évekhez viszonyítva nyíltabban tűnhetnek fel. A történelmi tapasztalatok ugyanis arra tanítanak, hogy a nem marxista irányzatok elhallgattatása nem helyettesítheti a velük folytatott érdemi vitát, hogy adminisztratív betiltásuk csak eszmei elszigetelődéshez, az egyedül célravezető ideológiai harc megkerüléséhez vezet. Mai kulturális életünkben éppen az az egészséges jelenség, hogy a gazdagodással, színesedéssel, a szélesebb tájékozódással lépést tart a marxista eszmei aktivitás: szellemi életünket eleven, termékeny vitalégkör jellemzi. A fejlődés ellenére a kultúrpolitikai irányításnak többet kell segítenie alkotónak és olvasónak. Jogos az az igény az életnek ezen a területén is, hogy az irányítás legyen határozottabb, következetesebb és az egészséges fejlődésnek megfelelően igényesebb. Kedves elvtársak! Lenin a kapitalista társadalomról szólva két kultúrát nevezett meg, az elnyomottak és az elnyomóik kultúráját. A mi társadalmunkban a két volt kultúra között ma más határvonalat húzott a történelem. Munkásosztályunk régi harci kultúráját egyesítette a magyar és a világ kultúrájának minden értékálló kincsével és azt az egész nép közös vagyo- nává tette. Ezt ápolni, fejleszteni, mindenkivel megismertetni a kommunisták feladata. Szirmai István nagy tetszéssel fogadott beszéde után Rapai Gyula, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, majd Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke és Havasi Ferenc, a Komárom megyei Párt- bizottság első titkára szólt hozzá a kongresszusi vitához. Ezután Péter János külügyminiszter emelkedett szólásra. Péter János felszólalása Tisztelt kongresszus! Tiszteit Elvtársak! Nagy utat tettünk meg, tisztelt elvtársak, nagy utat együtt és külön-külön is. Nagy utat tett meg a Magyar Népköztársaság bonyolultabbá váló nem. zetközi viszonyok között. Jól szemlélhető összehasonlítási lehetőséget nyújt az Egyesült Nemzetek Szervezete. Ültem az Egyesült Nemzetek Szervezetének padsorai ban 1957-ben és 1966-ban is, közben minden esztendő közgyűlésén. Tíz évvel ezelőtt szemtanúja voltam a tajtékzó gyűlöletnek, amellyel a magyarországi ellenforradalomban kudarcot vallott nemzetközi reakció az ENSZ-ben a Magyar Népköztársaság képviselőit ócsárolta és megbízólevelünk elismerése ellen is áskálódott. Ültem ugyanazokban a padsorokban ebben az évben is és elnézegettem a Magyar Nép- köztársaság képviselőjét a közgyűlés elnöki székében — mert mint a közgyűlés egyik alel- nöke, több alkalommal éppen a mi állandó képviselőnk elnökölt. A történelem enyhe igazságszolgáltatását és egyben vaskos iróniáját fejezi ki az ellenkép: a múlt évben a Magyar Népköztársaság képviselőjét éppen annaik az országnak képviselője javasolta elsőnek az I. számú politikai bizottság elnökévé, amelyik ország képviselői tíz évvel ezelőtt a legvadabb dührohamokkal támadták a Magyar Népköztársaság küldötteit. A Magyar Népköztársaság nemzetközi helyzetének alakulása és tevékeny részvétele a nemzetközi vitás kérdések megoldásában beszédesen bizonyítja azt, amit a kommunista és munkáspártok legutóbbi közös konferenciája 1960-ban Moszkvában így fogalmazott meg: „Korunk tő jellegzetessége, hogy a szocialista világ- rendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik.” Az ENSZ-ben további új jelentős munkakörökre nyílik meg előttünk az ajtó. Minden nemzetközi fórumon következetesen, megalkuvás nélkül képviseljük a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság ügyeit, s az ENSZ-beü jogai helyreállítása érdekében síkraszállunk a Kínai Népköz- társaságért is. Hazánk képviselői tevékenyen vesznek részt olyan nemzetközi bizottságokban, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezetének pénzügyi és politikai válsága megoldásáért, az európai gazdasági együttműködésért, a dél-afrikai faji megkülönböztető politika felszámolásáért, a gyarmati rendszer utolsó maradványainak kiküszöböléséért, az új jellegű fegyverkezési verseny kialakulásának megakadályozásáért, a világűr békés felhasználásáért küzdenek. Budapesten tartotta ebben az évben végrehajtó tanácsi ülését az UNESCO, a világ legnagyobb hatású és tekintélyű nemzetközi kulturális szervezete. Magyarországot történelme során nem vette körül világszerte elismerőbb megbecsülés és tisztelettudóbb szimpátia, mint éppen most. — Nemzetközi hatékonyságunk megnövekedésének egyik döntő magyarázata itthon van. Mint érzékeny szeizmográfok, más országok hozzánk való viszonyán, itthoni életünk minden lényegesebb megrezd ülése állandóén érezteti hatását. A (Folytatás a 3. oldalon)
