Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-16 / 245. szám
Játék az élettel Mit őriz a föld? Hazánk földje valóságos múzeuma a régmúlt korszakban élt lények maradványainak. Érdekes, hogy míg a primitív lényeknek elsöprő többsége tengerlakó volt, a halakat — mégpedig a tengerieket és az édesvízieket együttvéve — ösz- szesen 34, a békákat 3, a hüllőket pedig 16 lelet képviseli csupán. Igaz, az utóbbiak között van a veszprémi Jeruzsálem- hegy mészkövében talált „kavicsfogú álteknős” is, amely eddigi legértékesebb paleontológiái leletünk. Nemcsak azért, mert csaknem 200 millió éven keresztül maradt ránk a triászból, hanem mert még a rokonai közül is alig néhány került elő eddig a világon. A madarakat mindössze négy „minta- példány” képviseli, köztük egy strucc is, amely még a jégkorszak elején temetkezett el Kisláng környékén, míg az emlős maradványok száma 89. Nevében is magyar lelőhelyre utal a Polgáréinál kiásott kardfogú tigris-lelet, a machae- rodus hangaricus. Sőt, az ősi ormányosok egyik fajtája is „magyar mammut” néven került be a tudományos iroda- dalomba, mert a jégkorszakban eltemetődött csontjaira szintén hazánkban, közelebbről Pécs-bányatelepen bukkantak rá először. ... hogy fogalmam sincs, miért nem tesz valamit a kormány. Meg‘a felső vezetés általában?! Azért választottam, mint választó és öntudatos honpolgár kormányt, felső párt- és állami vezetést, hogy amikor szükség van rájuk, ott legyenek, ahol nekem, nekünk szükségem és szükségünk van rájuk. Ehelyett? Ott állok például az egyik kocsmában, körülöttem vagy nyolcán mások, a kilencedik pedig úgy terjeszti a rémhíreket, hogy egy gyakorlott ázsiai influenza-vírus is tanulhatna tőle. Körülnézek, hol van a kormány, és sehol sincs a kormány. Én, kérem, öntudatos, a szocializmust tisztelő, a rémhíreket utáló, az izgatást mélységesen elítélő ember vagyok, de hiába vagyok, ha nincs ott a kormány, vagy legalább a belügyminiszter, vagy a főbíró a főügyész társaságában. Mert képzeljék el választópolgári telkemet, amint ott állok, jónéhányadmagammál és hallgatni vagyok és vagyunk kénytelenek, amint valaki magyar pénzen, magyar* rumot ina, bennünket szid, ócsárol, hülye híreket fecseg. És hiába forgok jobbra, bálra: a kormány, a miniszterek, a párt vezetői, hát azok, kérem, sehol. Ezért jegyeztem én meg, hogy fogalmam sincs, miért nem tesz valamit a kormány, hiszen nyolc, sőt velem együtt kilenc becsületes embert nem képes úgy látszik megvédeni egyetlen ostoba rágalmazó szellemi és politikai inzultusától. A legutóbb is például elmagyarázza egy bölcs pasas, hogyan emelik majd fel a liszt és a cukor árát, sőt tervbe vették, hogy a lakbérpótlék mellett levegőpótlékot is bevezetnek, aszerint, ki hányadik emeleten lakik, hadd fuldokoljon a légszomjtól a szegény magyar dolgozó; elmagyarázza, kérem, három órán keresztül — direkt néztem az órám —, elmagyarázza már a huszadik embernek ... és magyarázhatja. Nyugodtan, senkitől sem zavartatva, magyarázhatja. Nézek megint és újfent körül: ki utasítja már ezt az embert rendre, ki ad neki legalább egy nagy pofont, vagy esetleg szól egy rendőrnek —. de hát a kormány, a miniszterek sehol. Elfutkosnak az ENSZ-be, exporttal, importtal foglalkoznak, Moszkvában, Párizsban tárgyalnak, az ötéves terven dolgoznak, meg sok más ilyen üggyel szerteszét a világon, de hogy közülük valaki is idejönne és rend reutasítaná ezt a fickót — azt nem. Így védi a kormány a rendszerhez hú dolgozókat a rendszertelen gazemberektől. Hogy mit tetszik mondani? Én szólják ennek a fecsegő-? vek, vagy mind a nyolcán egyszerre? Nevetséges. Nem élég, hogy belül és alaposan felháborodom, hogy megvan a véle-, menyem az ilyenekről, akik csak eszik a nép kenyerét, isz- szák a nép borát és frecsegik az ostobaság rágalmait? Nállták, kérem, társadalmi munkamegosztás van: én felháborodom, őszintén, becsülettel, a kormány pedig intézkedik. Legalábbis intézkednie kellene, idejönni, móresre tanítani az nyerteket; ehelyett azonban elvárná, hogy a kormány rendelkezésére álló nagy apparátus helyett én egyedül, vagy esetleg mi nyolcast bánjunk el egy ilyen veszélyes fecsegővei. És, ha visszaszól? És ha megüt? XJtóvégre, az ilyeneknek van nagyobb szájuk.; utóvégre S a gyengébb, hiszen egyedül van és ilyenformán illetlen lenne, ha nyolcán vernénk meg! Nem olyan egyszerű a dolog, ahogy egyesek elképzelik. Igenis a kormány, meg a pártvezetés azért van, hogy bennünket, akár nyolcunkat is megvédjen egy ilyen embertől. Egyébként az is a véleményem, hogy ez és így a legkßny- nyebb, legkényelmesebb megoldás. És ki nem szereti nálunk a könnyű és kényelmes megoldásokat? minden szövetkezet munkavédelmi helyzetéről. Mindenkit hazavárnak A napokban történt a mikó- falvi Kossuht Termelőszövetkezetben, hogy a járási gépesítési előadónak le kellett állítania egy életveszélyes elektromos berendezést. Ebben a szövetkezetben házi készítésű hegesztő-transzformátort használtak. Rázott a berendezés, mégis dolgoztak vele. Könnyen megismétlődhetett volna a sa- rudi Pócs Béla tragédiája. A szabályok megszegőit fegyelmi úton felelősségre vonják, de megtörténik-e ez mindenütt és még idejében? A megyei rendőrkapitányság a hónap végén megkezdi az erőgép- és vontatóvezetők, valamint a fogatosok oktatását. Az első ilyen jellegű előadást Egerben tartják meg, majd később körzetekre osztva a megyét, mindenütt megszervezik a kötelező oktatást. Százezer forintokat költenek az üzemekben arra, hogy minél kevesebb veszély fenyegesse a dolgozókat. Sokszor ez is kevés, hatástalannak bizonyul a figyelmetlenséggel, az óvórend- szabályok megszegőivel, az ittasokkal, a bravúroskodókkal szemben. P. E. esetben figyelembe viszik és gondoskodnak a munkavédelmi hiányosságok pótlásáról. A munkavédelmi őrhálózat különösen a műhelyekben és az állattenyésztésnél végez hatásos munkát, ott, ahol .sokan dolgoznak együtt. A határfjan, egymástól távol eső munkahelyeken, ahol egy-két ember dolgozik, a munkavédelmi őrök munkája korántsem ilyen jó. Uj rendelet a szövetkezetek számára A munkavédelmi őrök felelősségét növeli, de egyben munkájukat segíti is a termelőszövetkezetek munkavédelmi tevékenységéről szóló új miniszteri rendelet. Segít az üzemi balesetek csökkentésében, elhatárolja a balesetek miatti felelősséget, szervezetté és egységessé teszi a közös gazdaságokban végzett megelőző munkát. Az új rendelet előírja a pontosabb tájékoztatást is, amely nagy segítséget jelent majd a megelőzésben. Az egri járásban már megszervezték a rendszeres jelentő szolgálatot. Olyan nyomtatványt készítettek, amely minden esetben helyes képet nyújt A munka- és erőgépek száma az utóbbi években megsokszorozódott, elterjedt a nagy hatású vegyi anyagok használata a mezőgazdasági üzemekben. Nincs ma már az állami gazdaságokban, erdőgazdaságoknál, gépjavítóknál, termelőszövetkezetekben olyan munkahely, ahol ne lennének gépek, egészségre ártalmas anyagok, villanyvezetékek és ezek magukban rrejtik a fokozott baleseti veszélyt. Bár kialakulták a munkavédelmi szervezetek, kijelölték, levizsgáztatták a munkavédelmi megbízottakat, megkezdték a közös munkában részt vevők munkavédelmi oktatását, mégsem sikerült még mindenütt egészséges és biztonságos munkakörülményeket kialakítani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évente 200 halálos üzemi baleset történik az ország termelőszövetkezeteiben. Legfőbb veszély a figyelmetlenség, az ittasság Az első félévben 155 baleset történt megyénk mezőgazdasági üzemeiben, valamivel kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A második félév első hónapjában viszont ismét megnőtt ez a szám, 41 baleset történt, köztük egy halállal végződött. A szakszervezeti biztonsági megbízottak jelentései alapján statisztikát készítettek, amelyből többek között kitűnt az, hogy a legtöbb baleset a kézi . szerszámokkal végzett mun- káknálf a .rakodásoknál történik. A legtöbb baleset oka pedig a dolgozók figyelmetlensége, az óvórendszabályok megszegése és az ittasság. Tanulságos esetekről lehet olvasni a baleseti jegyzőkönyvekben. A Horti Gépjavító Állomáson javították a kombájnokat. Az egyik gép szerelése , közben beindították a motort A szerelő munkást nem figyelmeztették ... Üzemzavar keletkezett a sarud! Tiszamente Termelőszövetkezet hidroglóbuszában, Pócs Béla kezelő leszerelte az elekttomos berendezés védő- burkolatát, hogy a hibát kijavítsa. Munkája közben halálos áramütés érte... Emberek mulasztottak, emberek haltak meg. Traktorosok fekszenek súlyos sérüléssel a kórházakban, mert elővigyázatlanul hajtottak a forgalmas útra, ittasan vézettek, bravúros- kodtak. 400 munkavédelmi őr Nem történtek volna meg ezek a tragédiák, ha figyelmesen végezték volna munkájukat, saját és embertársaik egészségére, testi épségére jobban vigyáztak volna! A MEDOSZ üzemeiben 270 munkavédelmi őr dolgozik, a termelőszövetkezetekben legalább 150. Négyszázan segítenek a balesetek megelőzésében. Feljegyzéseiket minden — Eltéphetetlen a műanyag kötény ...! Leértékelve 16-ért — az eladó kezébe veszi, nagyokat ránt rajta, persze módjával. — Két évig kötény, három évig pelenka, öt évig tú- rószaoskó...! Űj módszer a maszeknál! önkiszolgálás, mint az állami üzletekben... Es a hangos, az ízléstelenség határát súroló propaganda nem marad hatástalanul. Gyorsan fogy az olcsó kötény- halom, s ezzel párhuzamosan gyarapszik a kikilátó előtti pénz halmaza. Ám a mellette levő sátorban sem tétlenkednek. — Akarja, hogy megcsodálják a konyháját? Akarja, hogy irigyeljék ismerősei? Vásároljon a divatos falvédőkből...! — hangzik a másik sátornál. itt is nagy a tülekedés. A szemlélődő csak a háttérből láthatja ezt a zsibongó vásárt A falvédők pedig, a mosolygó madárral, a vígan szökdécselő őzzel, a két lábon álló csodálkozó tapsifülessel, eltűnnek a nagy kosarakban ... Még talán soha nem hallottam ennyire hangosnak a gyöngyösi hetipiacot. Az évtizedekkel ezelőtti vásárokra emlékeztetett, amikor fénykorát élte a „maszek” kereskedelem? Alig egy évvel ezelőtt még a szövetkezeti és az állami üzletek is kihozták áruikat a nagy piacnapokon. Ma egyet sem látREGGEL a gyöngyösi piacon... ni belőlük! De miféle elvből adódott ez a visszahúzódás? Erről egyébként szót váltottam az egyik kereskedelmi szakemberrel, aki tömören úgy foglalta össze; „Nagy a rezsink egy kipakolásnál” Ami nagy, azt csökkenteni lehet. Es meg is kell próbálni Nem mondjuk azt sem, hogy szüntessék meg a magán-kiskereskedelmet teljesen. Idejét múlta nézet lenne. De az állami kereskedelem se legyen olyan gavallér, hogy átengedi hetipiac alkalmával az egész terel A csirkepiacon régi ismerősömmel találkoztam. — Te is csirkeügyben? — nézett rám reménykedve. — Olyasmi... — hümmög- tem vissza az adás-vételt figyelve. — A feleségem kiküldött, hogy vásároljak két-három darabot. Vendégek jönnek... De csak tsz-csirke van! Igaz, hogy 29 forintért adják kilóját.. A bolondnak is megéri... Hm! Igaz, hogy csak tsz- csirke van! No, persze, olcsó, és a bolondnak is megéri! Én erre azt mondom, hogy vigyázat, emberek, mert tsz-kenyér van az üzletben, tsz-disznóhús van a hentesnél és amott távolabb egy háziasszony éppen tsz-káposztát vásárol. Sőt, tegnap a saját számmal tszkrumpliből ettem kolbászos paprikást, és ez a néhány papírra vetett sor szogál bizonyságul, hogy ma is élek. Hát mikor vetkőzzük mái végleg le a kicsinyes előítéleteket? Mert örülünk, hogy nem kell száz forintot fizetni égj pár csirkéért; ám mégis utána csempésszük azt a bizonyos de szócskát! Nem titok, hogy a tsz-ek tápot használna*; a baromfi nevelésnél. De... gyorsabban nőnek a szárnyasok, de több van és olcsóbb! Sőt, „de’ nem is lehet érezni annyira ennek a táppomak az ízét „De...” azért mi csak mondjuk. Baczik Jóms Miért szaporodnak el az alibi-mondatok? Ezt a kérdést igen gyakran tehetjük fel akkor, amikoi egy-egy írást fejcsóválássa] kell olvasnunk, s egy-egy előadást, felszólalást bosszanko- dások közepette kell hallgatnunk. Egyesek azt hiszik, csak akkor lesz beszédük és írásuk érthető, ha a kevés mondanivalót is sok szóval fogalmazzák meg. Többen már azt is „megtanulták”, hogy a sok szó éppen arra való, ne azt értsék pontosan az emberek, amit valójában el akart mondani a felszólaló. Vannak, akik azt is megtapasztalták, hogy a világos, pontos és érthető fogalmazással felvetett kritikát azonnal és könnyen megértik az emberek, s így hamarabb meg is sértődnek azok, akiket megbíráltak. Ezért csomagolják be kritikájukat felesleges nyelvi kifejezésekbe. A lényeg ugyan valahol és valahogyan benne van a mondatban, de olyan sok felesleges sző fullasztja el a mondat értelmét, hogy valójában a lényeg elsikkad, vagy legalábbis tompább csengést kap a bíráló szó, a kritikai hang. Ennek azonban az a súlyos következménye, hogy a megbíráltak nem sértődnek ugyan meg, de nem is érzik szükségét annak, hogy cselekedjenek. Röviden, velősen és érthetően így kellett volna a bírálatot megfogalmazni: Nagyobb gondot kell fordítani a csecsemők egészségvédelmére! a felszólaló azonban sok felesleges szóval szerkesztett mondatban „rejtette el” bírálatát: „Ügy néz ki, hogy tényleg az egyedi csecsemőkre lebontott- egészségügyi vonatkozásokat illetően az illetékesek részéről nem történik megfelelő intézkedés és gondozás.” Ez a szörnymondat nem mesterségesen gyártott elrettentő példa, a valóságban is elhangzott. Tip’kus alibi-mondat! Szót ejtették a problémáról, de csak általánosságokban. Egy másik elrettentő példa: A kerítés dűlőfélben, veszélyes, meg kellene csináltatni. Ez a lényeg! Ezt az egyszerű tényt mégis sok felesleges szóval terhelt mondattal így tálalták: „A rossz kerítés problémáját is útba kell tennünk a célkitűzések felé, mert életveszélyeket foglal magában, és szükségszerű a megoldása.” Miért így formálódott mondattá a mondanivaló? Azért; mert a felszólaló a csupa általánosságokat tartalmazó mondattal élét vette a kritikának, másrészt saját lelkiismeretét is elaltatta vele. Ha ugyanis baj lenne, nem ő a felelős, ő szóvá tette, van tehát alibije! Ezért született meg a sok f&i lesleges szóval valóban „elér- telmetlenített” alibi-mondat. Alijuk útját ezeknek a mondatoknak, s merjünk röviden és érthetően beszélni és írni; még akkor is, ha személyes felelősséget kell vállalnunk minden leírt mondatért és elhangzott szóért. Így nemcsak értelme lesz a mondanivalónknak, hanem emberi hitele is. Dr. Bakos József tanszékvezető főiskolai tanár; a nyelvészeti tudományok kandidátusa igazolást, mert sietős a dolgom. ön megírta a papirt, és elküldött egy másik szobába iktatószámért, aztán egy harmadikba pecsétért. — Kartársam, ez nem bürokrácia, ez ügyrend — szólt rám visszajövet, pedig én csak néztem boldogan az írásomat és megkönnyebülten hazafelé indultam. A folyosón tudtam meg, hogy az iratot még először záradékoltatni kell a második emeleten, mert anélkül kutya fülét sem ér az egész. Tisztelt Zódor Kartás! Őszinte szeretnék lenni, és ezúttal bevallom Önnek, hogy a záradékoló kartárs súlyos megjegyzést tett önre, azt mondta: Megrögzött bürokrata ez a Zódor. Tudnia kellene, hogy erre az igazolásra 1966. július 1. óta már nincs szükség. .. Közlöm továbbá, hogy a kiutalást azóta igazolás nélkül is megkaptam, de azért engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét egv apróságra: a bürokrácia. dudvája néha embermagasságig is felnő, és ha az illető nem eszmél, őt magát is könnyen benövi a gaz. Tisztelettel: Szalay István ügyfél. kevesebb aktát, egyszerűbb ügyintézést. Jó, jó, ez mind ; szép. De tudják-e a felek, a : tisztelt adófizető polgárok, • hogy az akta — a „papír”, ahogyan Önök nevezik — az i nem holt darab. Az aktákon i gyakran megfordulhat az em- : berek sorsa. Ne, ne mosolyog- : jón, kérem! Vagy nem hallott ] még olyan esetet, amikor egy fikarcnyi papíron múlott, hogy valaki nem kapta meg a i teljes nyugdíját, vagy egy el- i dobott, könnyelműen szétszórt ■ elismervény sok ezer forintos \ kárt okozott? i Én szólni akartam, Zódor ; kartárs, emlékszik? Mondani ; készültem valamit, de ön fel- : állt az asztal mellől. i — Kartársam! Tanulják meg végre: az ügyirat, az nem > papír, az ügyirat érték, sok- : szór pótolhatatlan doUument és ezeket csak körültekintő precizitással lehet kezelni. És erre a gondos, figyelmet érdemlő munkára mondják < önök, hogy „bürokra,tikus”. Ekkor, ha emlékszik, kér- j fém, adja ki végre azt a kis egy demokratikus rendszerben élünk, de akkor is az volt, amikor a parasztnak még a kapun kívül le kellett vennie a kalapot. Helyeseltem, mire ön így szólt: t— Maguk, kérem, azt hiszik, hogy a tisztviselők kannibálok, akik emberhússal élnek? Nem, kartárs. A tisztviselő is ember és jósága vagy rosszasága egyáltalán nem a foglalkozásától függ... Tiltakozni próbáltam, mire ön mosolyogva törölte félre rövid bajuszát: , — Ne tagadja. Maguk, ügyfelek, bürokratának tartanak minket, aktakukacoknak és tintanyalóknak, akik hidegen és ridegen bánunk mindenkivel és közben azt keressük, hogyan „nem” lehet elintézni az önök dolgait. Hogyan lehetne kitalálni valamit ami nincs, ami még hiányzik, egy okmánybélyeg, egy pecsét, ■vagy egy igazolás... Mert mit hallok az utcán, egy rádióban? — Burjánzik a bürokrácia. Tisztelt Zódor Kartárs! Mindenekelőtt szíves elnézést kéljek a kartárs megszólításáért, de őszintén szólva, megállt a kezemben a toll, amikor levelembe kezdtem, és sokáig tanakodtam, miként tiszteljem meg önt. Élvtársnak nem mertem, úrnak nem akartam, nehogy holmi előítélettel vádoljon. És akkor jutott eszembe, hogy Ön engem következetesen kartársnak szólított, bár foglalkozásunk csak annyiban hasonlít egymáshoz, hogy ön is tintával, tollai dolgozik, mint magam. Egyébként, semmitől sem kell tartania, hiszen a diszkréciót betartom. Álnevet adtam önnek, így nyugodt lehet, nem ismeri fel senki. Ám térjünk a tárgyra és forgassuk vissza két nappai az idő kerekét. Emlékszik? Beállítottam Önhöz, és előadtam, bogy egy igazolásra lenne feltétlenül szükségem. Ekkor Ön széket tolt elém. — Foglaljon helyet — mondta udvariasam. Ez jólesett, és ha visszaemlékszik. én elismerő megjegyzést tettem, mire ön feltolta homlokára szemüvegét. — Kartársam! Nálam ez így •zokás. Nemcsak most, amikoi Jtevél eqy bii
