Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-19 / 196. szám
€rn* knltnrális küldöttség érkezett Budapestre A grúz kulturális napok alkalmából küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttséget Usangi Oboladze oktatásügyi miniszterhelyettes vezeti. Képünkön középen: Usangi Oboladze és Mihályfi Ernő, az MSZMBT elnöke. (MTI-foto — Tormái Andor felvétele) Nagygyűlés Pekingben Csütörtökön Pekingben egymillió ember részvételével nagygyűlést tartottak a „nagy proletár kulturális forradalom” tiszteletére. A gyűlésen jelen volt Mao Ce-tung, a KKP Központi Bizottságának elnöke. A nagygyűlésen Lin Pioa marsall, honvédelmi miniszter, majd Csou En-laj miniszterelnök, a KKP Központi Bizottságának alelnökei mondtak beszédet. Felszólalt Nie Juan-cu, a pekingi egyetem képviselője. NATOhadgyakorlatok öt NATO-ország 31 hadihajója hétfő óta tengerészeti hadgyakorlaton vesz részt az Északi-tengeren, Norvégia partjai közelében. A hadgyakorlat, amelyet előzőleg nem jelentettek be, ma fejeződik be. Nyolc semleges állam memoranduma a nukleáris kísérletek sürgős beszüntetésére Ki lesz U Thant utódja? LONDON (MTI): A csütörtöki Guardian felsorolja azokat a diplomatáikat, akik — a lap szerint — számításba jöhetnek U Thant ENSZ-főtitkár utódaiként A tunéziai Monzsi Szlim már régóta szeretne főtitkár lenni, de tervei megbuktak Izrael éles ellenkezésén — írja a Guardian. — A fekete-afrikai országoknak sok jelöltjük van: a gfaanai Robert Gardiner, a köztiszteletben álló Simeon Adebo nigériai ENSZ-megbí- aott, Gábriel d’Arboussier szenegáli diplomata és mások. Az ázsiaiak ezúttal nincsenek versenyben, hiszen U Thantot követően, most más földrészeken van a sor, La tin-Amerika pedig csak olyan jelölteket tudna adni, akiket Amerika elfogadna, de a Szovjetunió nem. Lehetséges. hogy ismét Európán a sor. Talán Finnország jelölhetne egy eléggé semleges diplomatát, vagy esetleg Jugoszlávia. A tizennyolchatalmi genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésén nyolc semleges állam közös emlékiratban követelte, hogy az atomfegyverrel rendelkező hatalmak sürgősen tegyenek lépéseket az összes nukleáris kísérlet beszüntetésére. A memorandum, amelyet Brazília, Burma, az EAK, Etiópia, India, Mexikó, Nigéria és Svédország képviselői írtak alá, aggodalmat fejez ki amiatt, hogy mind ez ideig nem sikerült a moszkvai részleges atomcsendegyezményt kiterjeszteni a föld alatti nukleáris robbantásokra. A nyolc ország öt pontban foglalja ösz- sze javaslatait. Első helyen a föld alatti robbantásokat betiltó egyezmény megkötése szerepel. A másik négy pont a tudományos intézetek és tudósok nagyobb nemzetközi együttműködésével foglalkozik, különös tekintettel az ellenőrzés kérdésének megoldására. A memorandum aláírói sajnálatukat fejezik ki amiatt is, hogy még a moszkvai atomcsendegyezményt sem írta alá minden állam. Az ülés többi felszólalója, Lord Chalfont brit leszerelésügyi miniszter, Roscsin szovjet és Blusztajn lengyel küldött a megegyezést gátló körülményekkel foglalkoztak felszólalásukban. A szórakozott magyar búvárhajó tulajdonos Teljesített vállalások Mint az ország többi üzemében, az ecsédi külfejtésnél is készülnek a IX. pártkongresszusra. Az üzem valamennyi szocialista brigádja vállalást tett a kongresszus tiszteletére. Vállalták az általános és szükséges karbantartások, javítások pontos, balesetmentes elvégzését a minimális idő alatt. Vállalták a munkaidő és a munkagépek maximális kihasználását, és az általános vállaláson kívül minden brigád tett szakmai vállalást 'is. Kovács Tibor harmadjának két szocialista brigádja, Szerencsés Ferenc szenelő és Bezzegh Ferenc robbantó brigádja már teljesítette vállalásának egy részét. Az alsótelepi hármas szalagegységet építették át, munkaidőn kívül, így az átépítés nem okozott kiesést a termelésben. Fekete .Lászlóné Ecséd Ajándék az óvodának Augusztus 20-ára összefogtak az ecsédi szülők és kedves ajándékot készítettek az óvodás gyerekeknek. Az ecsédi földkotró vállalat három dolgozója, Muhart Sándor asztalos, Kiss Mihály technikus és Táncos Lajos lakatos vitorláshajót, telefonkészüléket, fut- ballkaput készített az óvodásoknak. Több mint kétezer forint értékű ajándék ez. A földművesszövetkezet 800 foTermelési tanácskozás a MÁV-ná! A hatvani vastúállomás vonatkísérő személyzete a napokban tartotta meg kétnapos termelési tanácskozását. A termelési tanácskozás előadója Nagy István vezénylőtiszt volt, beszámolója első részében részletesen foglalkozott az első félévben elért eredményekkel, és a következő félév termelési feladataival. Az értékelés szerint az első félévben túlteljesítették a vállalt tervszámokat. A kocsikihasznál ás tervét például 103.3 százalékra teljesítették. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva csökkent az utazószemélyzet távolléti órája, s csökkent a szolgáltatói órák száma is. A személyi sérüléseknél 30—40 százalékos volt a csökkenés, - halálos baleset nem fordult elő. Értékelte a beszámoló a szocialista brigádok munkáját is. A termelési tanácskozás részsorán is összehívják tanácskozásra a szocialista brigádvezetőket. A kétnapos termelési tanácskozáson elhangzottak biztosítékot jelentenek a kongresszus tiszteletére tett vállalások teljesítésére. Szűcs Ferenc Hatvan Jó eredményekről számolhatnak be a Hatvani Építő és Javító Ktsz dolgozói: túlteljesítették első féléves tervüket. Kevesebb munkát végeztek a közületeknek, s növekedett a lakossági szolgáltatás mértéke, közel egymillió forint értékkel. A javító és szolgáltató tevékenység fokozását kérik a járás községeiben is, vb-üléseken tettek javaslatot ezzel kapcsorintos költséggel egy kis játékboltot létesített az óvoda udvarán. Az Aranykalász Tss gépműhelyének vezetője és dolgozói vonatot készítettek a gyerekeknek. A társadalmi munkában készített ajéndéko- kért dicséret illeti valameny- nyiüket. Nagy Píroslcc Ecséd tése, példáid a szállításé» megoldására kellene egy sze- mély, mert ezzel jelentősen javítani lehetne a raktározási renden. Tervszerűbbé kell tenni a saját és idegen anyag felhasználását, minimálisra csők kenten! az elfekvő készletek értékét. Ezeknek az intézkedéseknek végrehajtásával elérhető lesz a ktsz magasabb tervfeladatának teljesítése. Túlteljesítette tervét a Hatvani Építő és Javító Ktsz If vára „fogly ai” PÁRIZS (MTI): Újabb „foglyodat” kapott If vára. A Földközi-tenger mentén kedden tomboló vihar 24 órára Marseille kikötője előtt, If várába — Alexander Dumas regényhőse, Monte Christo grófja kálváriájának színhelyére — zárt húsz turistát. A szigeten rekedt kirándulók a híres börtönben kerestek menedéket a vihar elől. LONDON (MTI): Papp József, a 33 éves kanadai magyar, aki azt állította, hogy saját építésű tengeralattjárón kelt át az Atlantióceánon, végre bevallotta, hogy az egész történetet barátai megnyugatására találta ki. Amikor rájött, hogy nem működik a Hungary nevű búvárhajó, amelyen éveken át dolgozott, mindenáron el akarta kerülni a szégyent. Ezért a múlt héten azt mondta feleségének és montreali magyar ESEMÉNYEK — s&r&kkan SIDNEY Egy hattagú család halálra égett Sidneytől mintegy 60 kilométerre délre, amikor tűz ütött ki lakott településtől távol álló házukban. BELGRAD Az Adriai-tenger partján fekvő Knin hegyi faluban hét gyermek1 játszadozott egy régi kézigránáttal, amelyet málnaszedés közben találtak az erdőben. A gránát felrobbant, és hat gyermeket megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített. MOSZKVA Raul Prebisch, az ENSZ kereskedelem — és gazdaságfejlesztési értekezletének főtitkára Moszkvában V. V. Kuznye- cowal, a szovjet külügyminiszter első helyettesével tárgyalt, a nemzetközi kereskedelem normalizálásáról és továbbfejlesztéséről. Szó volt a kelet-nyugati kereskedelem kérdéseiről is. BÉCS Szeptember 11-én nyílik meg a 84. bécsi nemzetközi vásár. A hagyományos őszi áru- mintabemutatón az idén huszonegy ország — köztük hazánk is — kollektív kiállítással szerepel. NEW YORK Robert Kennedy szenátor 80 • >f ees megbeszélést folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral. S ennek során megvitatták a délkelet-ázsiai fejleményeket, valamint a vietnami háború békés rendezésének kilátásai. A találkozót mindkét fél rendkívül hasznosnak nevezte. REGGIO CALABRIA Még mindig 49 személyt kezelnek Oppido Manertinóban, ahol már 8 gyermek és egy nő halt meg ételmérgezés miatt. A mérgezést rovarirtó szer okozta. barátainak, hogy bű várhaj ón elindul Amerikába. A KLM gépén titokban Amsterdamba repült, onnan pedig Párizson át, vonaton Brestbe utazott. A kikötővárosban egy gumicsónakban azonnal tengerre szállt. Amikor észrevették, Papp a francia parti őrjárat kérdéseire azt válaszolta, hogy tengeralattjárón kelt át az óceánon, de a hajó elsüllyedt. Egy apróságra azonban nem gondolt: és ez lett a „veszte”. Zsebében maradt a párizs—bresti vonatjegy. A póruljárt búvárt a francia hatóságok tiltott határátlépésért kitiltották az országból. Londonban vidámabban fogták fel az ügyet: a Daily Express szerint Papp József minden idők egyik legnagyobb beugratójaként vonul be a történelembe. vevői számos értékes javasla- tott tettek a II. félév sikeres teljesítésére. A termelési értekezleten felszólaltak a pártszervezet és a szakszervezet képviselői is, szintén javaslatokat téve a tervteljesítés segítésére. A szakszervezet képviselője bejelentette, hogy a második félév latban. Problémát okoz a ktsz- ben újabb munkakörök létesíJuhász Ferenc Hatvan Példamutató fiatalok A nyári mezőgazdasági munkák idején példásan dolgoztak a tarnazsadányi fiatalok. A termelőszövetkezet bármely termelési területén ott találÁmbrus Kyri Bükkszéken A bükkszéki strandolók és a helyi lakosok szórakoztatására, több színvonalas műsoros estet rendezett a Pétervására és Vidéke Körzeti Fmsz a nyári hónapokban. Az első ilyen est Dóry József magyamóta- estje volt, majd jól sikerült a divatbemutatóval egybekötött Anna-bál. A fiataloknak okozott nagy örömet Ambrus Kyri vendégszereplése. Augusztus végén ismét magyamóta-est lesz, majd budapesti művészek közreműködésével táncdal-es- tet rendeznek a bükkszékiek- nek. Zay József Pétervására Amnesztia Algériában PÁRIZS (MTI): Az Humanité jelentése szerint Algírban szabadon bocsátották a politikai foglyok első csoportját, A hosszú ideje fogságban tartott Jean Marrot, Henri Zannetacci újságíró repülőgépen, az ugyancsak kiszaMegindult a hajsza Roberts után Duddyt erős rendőri iedeseHcl Londonba szállította» Némsün 1966. augusztus 19., péntek LONDON (MTI): Több mint kétszáz, puskával felszerelt és rendőrkutyákkal megerősített Bobby indult csütörtököm kora hajnalban, hogy átkutassa a Londontól mintegy tizenhárom kilométerre keletre fekvő eppingi erdőt. Bejelentés érkezett ugyanis arról, hogy szerdán este itt láttak egy hátizsákos, magas férfit, aki állítólag azonos a rendőrség által körözött Harry Robertsszel. Egy másik bejelentés alapján a rendőrség biztosra véli, hogy Roberts két nappal ezelőtt Londonban egy katonai típusú munkásruhát és egy szürke hátizsákot vásárolt. A rendőrség a szokásoktól eltérő módon Roberts fényképét a lapok rendelkezésére bocsátotta. S azok csütörtöki számuk első oldalán közük „Ez az ember rendkívül veszélyes” aláírással. Időközben a 37 éves John Duddyt, akit szerdán Glasgow egy elhagyott bérházában tartóztattak le, erős rendőri kísérettel az angol fővárosba szállították. A harmadik személy, a 36 éves John Edward Witney immár majdnem egy hete letartóztatásban van. badult Gilbert Rodriguez. Henri Vial és Alfred Canadas pedig hajón azonnal elhagyta Algériát és Franciaországba utazott. Jean Marrot és Henri Zannetacci Párizsba érkezésük után felkeresték az Humanité szerkesztőségét, ahol a lap vezető munkatársainak élén Étienne Fajon fogadta őket. A szabadon bocsátásokról írva, az Humanité megállapítja. hogy fontos sikerről van szó. amelyet azok a demokratikus erők értek el, amelyek az első naptól kezdve eütélték Algéria haladó irányú fejlődése legszilárdabb híveinek üldözését. Azt is meg kell állapítani — hangsúlyozza a lap —, hogy egyszersmind bizonyos algériai vezetők álláspontjában végbemenő változásnak és a helyzet tisztázódásának tanúi vagyunk. A most végrehajtott szabadon bocsátásokat ugyanis megelőzte a legtöbb fogvatartott helyzetének megjavulása és Hocine Zahunane. Besir Hadzs Ali, Mohamed Habri és társaik elleni bírói eljárás közeli megindításának híre. Az algériai ellenzék fogva tartott vezetőit egyébként Algírba szállították, de a vizsgálóbíró még nem kezdte meg kihallgatásukat. ÜSS költségvetés WASHINGTON (MTI): Az amerikai szenátus a héten fogadja el az USA katonai költségvetését. Az 1966—67-es pénzügyi évre rekordmagasságú katonai kiadásokat irányoztak elő: a szenátus elé terjesztett változat 58,2 milliárd dollár megszavazását kéri. Az amerikai katonai költségvetés csupán egy esetben, a második világháború végén volt ennél magasabb, s még a koreai háború idején sem kért ennyit a kormányzat katonai célokra. A költségvetési előirányzat lehetővé teszi újabb nagy mennyiségű hadianyag és technikai berendezés felhasználását a vietnami háborúban. A többi között előirányozza mintegy kétezer repülőgép és igen sok helikopter beszerzését, ezeknek jó részét a növekvő veszteségek pótlására fordítják. A költségvetés biztosítja azt is, hogy a vietnami háborúban jelentős újabb erőket vessenek be. A katonai költségvetés kiegészítéseként a szenátus elfogadott egy olyan javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy Johnson elnök tetszése szerint hívhasson be katonai szolgálatra tartalékosokat, illetve a nemzeti gárda tagjait' hatók a község ifjú dolgozói is. A kertészetben ifjúsági munkacsapatok vannak. A magtisztításnál, gépjavításnál* a mintalegelők locsolásánál* karbantartásánál, a szalmáié» takarításnál és egész sor mái munkánál foglalkoztatják a fiatalokat Az általános iskolásoktól az egyetemistákig minden korosztály képviselve van, és hétről hétre komoly teljesítményeket érnék él. A „KISZ-” illetve „vietnami” na?* pok aktív részvevői ezek a fiatalok, a termelőszövetkezetben végzett munka mellett ott voltak a sportpálya felújításánál, csinosítják klubjukat, van idejük társadalmi munkára ísl. A termelőszövetkezet vezetői a munka elosztásakor számot 'tartanak a fiatalokra. A fiatalok fokozottabb részvétele a közös munkában köszönhető a rugalmas bérezési módszernek és nem utolsósorban a KISZ hatékony szervező munkájának. Nem véletlenül nyilatkoznak elismerően a község vezetői a fiatalokról. Vrbán András Tarnazsadány 1 Kirándulás a Tátrába A hatvani postások szakszervezetében immár hagyományossá válik nagyobb szabású kirándulások szervezése. Az elmúlt évben a Magas-Tátrá- ba mentek el a szakszervezeti tagok és hozzátartozóik, az idén, augusztus 20-án az Ala- csony-Tátrába indul a különjáratú autóbusz a hatvani postásokkal. A kirándulás során megtekintik Rozsnyó, Kraszna- horka, Dobsína, Besztercebánya, Zólyom és Szliács nevezetességeit. A kirándulás költségeit a Nagygombosi Tangazdaságban végzett gyümölcsszedés munkadíjából fizetik. A tervezett túrán 43-an vesznek részt. Papp Gyula Hatvan