Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-02 / 155. szám

Tiltakozás világszerte a nekivadult imperialisták barbár bombázásai ellen Hanoi és Haiphong barbár bombázása újabb tiltakozó hullámot váltott ki világszerte. A moszkvai gyárakban és üze­mékben, valamint az ország más részeiben a dolgozok né­pes gyűléseken követelik a ne­kivadult imperialisták megfé­kezését. A jugoszláv kormány nyilat­kozatát adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy Jugoszlá­via népe és kormánya határo­zottan elítéli Hanoi és Haip­hong bombázását, amely köz­vetlenül fenyegeti a világ bé­kéjét A norvég külügyminisz­térium nyilatkozata megálla­pítja: az új helyzet komoly nyugtalanságra ad okot Szé­náira jaké ceyloni miniszterel­nök nyilatkozatában hangsú­lyozta, hogy kormánya csakis tárgyalások útján tartja lehet­ségesnek a vietnami probléma megoldását A washingtoni Fehér Ház előtt amerikai fiatalok egy csoportja ülőtüntetést rende­zett _____ Az Egyesült Államok KNS5Z- küldöttségének székhaza előtt többnapos békeőrségeit szerve­zett a* „erőszakmentes cselek­vés amerikai bizottsága" tilta­kozásai Hanoi és Haiphong bombázása miatt Az amerikai szenátus karzatán letartóztat­lak 12 kvékert, akik követel­ték, bogy a szenátorok mie­lőbb Indítsanak vitát a vietna­mi háborúról. Az amerikai hadsereg három ftjonaa, aki parancsot kapott, hogy csapatával vietnami szol­gálatra induljon, bírósági pa­naszt emelt a hadügyminiszter és a hadseregügyi miniszter ellen. Követelve, hogy ismer­jék el azt a jogukat, hogy nem vesznek részt az illegális és alkotmányellenes» háborúban. Álláspontjukat a nürnbergi törvényszéknek a náci háborús bűnösök ügyében hozott dönté­sével támasztják alá. Hartke, Indiana állambeli demokrata szenátor felszólítot­ta Nagy-Britanniát és a Szov­jetuniót, hogy hívják össze a harmadik genfi értekezletet, mert a legutóbbi napokban fo­kozódott a nukleáris háború veszélye Körülbelül háromszáz neves Puerto Rico-i művész és kul­turális személyiség tiltakozott az ellen, hogy Puerto Rico-i fiatalokat is küldenek Viet­namba. Még az amerikai újságírók körében is meglepetést keltett Holt ausztráliai miniszterelnök nyilatkozata, amely a washing­toni országos sajtóklubban hangzott el. Kijelentette, hogy maradéktalanul támogatja az Egyesült Államok ázsiai és vi­etnami politikáját Függetlenségi évforduló Kongóban Kmshasában (a korábbi Léo- poldville-ben) tömegfelvonu­lással és katonai díszszemlével ünnepelték Kongó függetlenné nyilvánításának hatodik évfor­dulóját A díszszemlét megelő­ző ünnepségen Mobutu elnök Leopárd-rendet egy újonnan alapított kongói kitüntetést tű­zött Nzerere tanzániai és Ka- unda zambiai elnökök mellére, akik a függetlenségi ünnepsé­gekre érkeztek a kongói fő­városba. Az ötórás felvonulás és ka­tonai parádé után Mobutu tá­bornok felavatta a „Függet­lenség terét". Beszédében éle­sen támadott egyes kongói po­litikusokat akik „külföldi pénzügyi csoportok érdekében lábbal tiporták Kongó törvé­nyes jogait". Ezután ígéretet tett, hogy 1970-ben az általá­nos választójog alapján par­lamenti és elnökválasztásokat tartanak. Beszéde végén Mobutu ki­tért a Belgiummal fennálló vitás pénzügyi kérdésekre. A múlt év márciusában Csőmbe által a Spaak akkori belga külügyminiszterrel kötött meg­állapodást hazaárulásnak mi­nősí tette. Az A1 Ahram közlése sze­rint Antoine Gizenga volt kongói miniszterelnök Kairó­ban folytatja tárgyalásait több, száműzetésben élő kongói po­litikussal, egy kongói felsza- t .dítási front létrehozására. A front célja — mint Gizenga kijelentette — „Kongó kisza­badítása a aeokolon táti zrmis szorításából”. Életbelépett Párix» döntését Franciaország tegnap kivonta csapatait a NüTO-ból Megkezdődött az amerikai támaszpontok felszámolása Franciaországban PÁRIZS (MTIk A NATO katonai gépezete írja az AP — pénteken 14 ország fegyveres erőire csök­kent, mivel csütörtökön éjfél­kor életbe lépett Párizsnak az a döntése, hogy kivonja fegy­ver« erőit a NATO integrált parancsnokságai alóL Ugyan­akkor egyes francia egységek továbbra is meghatározott fel­adatokat vállalnak — a NA­TO katonai szervezete által meghatározott tervek szerint — háború esetén. A francia tisztek hivatalosan is megváltak posztjuktól a NATO európai fegyveres erői­nek Párizs környéki parancs­nokságán és a közép-európai parancsnokságon: az utóbbi jú­lius 1-től Kielmansegg nyugat­német tábornok parancsnoksá­ga alá került, elődje Crépin francia tábornok volt Franciaország mintegy húsz összekötő tisztje továbbra is a közép-európai parancsnoksá­gon marad •* átmeneti idő­szakra, de nem vesz kzvább részt a NATO katonai szerve­zésében és kiképzésében. Az európai főparancsnokságon Franciaországot Robert Lanc- renon vezérőrnagy képviseli a továbbiakban összekötőként Franciaország tájékoztatta atlanti szövetségeseit, hogy N yugat-Németországban állo­másozó csapatai — amelyeket péntektől kivont a NATO-pa­rancsnokság alól — további jelzésig vállalják a számukra kijelölt feladatokat, de szere­pük az integrált NATO-pa- rancsnokságban véget ért. Az amerikaiak közölték a fran­ciákkal, hogy péntektói visz- szavonják a Nyugat-Németor- szágban állomásozó francia csapatok rendelkezésére bocsá­tott taktikai atomfegyvereket. A bonni kormány közle­ményt juttatott el a francia kormányhoz, amelyben ismét leszögezi álláspontját a Nyu- gat-Németországban állomáso­zó francia csapatok kérdésé­ben. A közlemény hangoztatja, hogy a szövetségi kormány a francia csapatok maradását kívánja és üdvözli a párizsi kormány szándékát, hogy részt vesz az Atlanti Szövetségben. Ugyanakkor — mutat rá az okmány — a francia csapatok nem maradhatnak állandóan az NSZK-ban, az 1954-es egyezmények alapján, és „ész­szerű határidőn belül” meg kell kötni az új státusról szóló egyezményt. Ezért a-szövetségi kormány azt kívánja, hogy minél hamarabb folytassák a június 13-án megkezdett két­oldalú tárgyalásokat. Megkezdődött a Franciaor­szágban állomásozó amerikai csapatok kivonása és a Fran­ciaországban levő amerikai tá­maszpontok felszámolása is. 1966. JULIUS 4-Töfc 1966. JÚLIUS 10-IG Július 4., hétfő KOSSUTH RADIO: 80S: Vakáció. A Gyermekrádió zenés műsora. — 3.45: Sárosi Katalin és Frank Ifiéid énekel. — 9.00: Ipari tanulók kö­zött. Tomikái Judit riportja. — 9.15: A hét zeneszerzője: Hindemith. Dr. Gárdonyi Zoltán előadása. — 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi zene. — 11.02: Liszt-kórusok. — 11,17: Toldi szerelme. Arany Já­nos elbeszélő költeményének rádió­változata. Ht. rész. — 12.15: Min­denki kedvére l — 14.05: Paul Sa- char vezényel. — 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.00: Tánczenei koktél. — 15.40: Az utolsó tévedés. Smelev és Vosztokov kémregénye folytatásokban. X. rész. — 16.10: Villanófényben: a gazdasági ABC. — 16.15: Gyermekrádió. — 16.55: Muzsikáló képeslapok. Üdvözlet Székesfehérvárról. — 17.23: Látoga­tás a nyíregyházi állami levéltár­ban. Dr. Benda Kálmán riportja. — 17.43: Farkas Ferenc: Correspon­dences. (Szűcs Lóránt — zongora.) — 18.00: Mi történt a nagyvilág­ban? — 18.20: Klasszikus operett- részietek. — 19.00: Üj lemez efn,k- bőL — 20.30: Szórakoztató magyar muzsika. — 21.00: Színek, Izek, il­latok . . . összeállította és rendez­te: Rácz György. 22.15: Mai szem­mel. — 22.25: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc műveiből. — 23.00". Operar észleték. — 0.10: Filmzene. PÜETTÖPI RADIO: 14.00: Mezeá csokor. — 14.27: Bársonyról. Bihari Klára novellája. — 14.45: Könnyű­zene. — 15.05: Barokk hangverseny 15.50: Sas László táncdalaiból. — 10.00: Beethoven*, g-moli gordonka- zongora szonáta. (Msztyiszia* Rosztropovics és SzvjatosZLav Rich- térj — 10.28: Bye, bye, Bridie. Részletek Strause-Adams zenés já­tékából.) 10.54: Édes anyanyelvűnké 17.05: Operaáriák. 17.25: ötórai tea. — 18.20: Lányok, asszonyok. (IsmJ 18.50: Indulók. — 18.10: Népi zene. —19.35: Gazdaszemmel hazánk me­zőgazdaságáról; — 19.50: Schubert: Hattyúdalok. (Dietrich Fischen- Diescau.) 20.40*. A pápuák tanítója^ Krizsán László írása MUchiho Mak- lajrói. 21.05: Emlékezés egy régi előadásra. Sergio Faflonl Verdi Re- quiemjét vezényelte. — 21.27: Szó­rakoztató muzsika. — 22.15: A hét zeneszerzője: Hindemith. Dr. Gár­donyi Zoltán előadása, ffismj Július 5„ kedd KOSSUTH RADIO: 8.20: SÖ9S* mayr: Nagypapa névnapja. Gyer- meskkantáta. — 8.56: Bartók-zon­goraművek. — 9.25: Verbunkosok, népdalok. — 10.10: Tiszán innen, Dunán túl. . . Tizenkét megye ve­télkedője. Elődöntő — VL forduló. Vas — Pest. — 12.15: Tánczenei koktéL — 13.00: Az új büntetőel­járási rendeletről. A mikrofon előtt: Markója Imre igazságügy- miniszter-helyettes. — 13.15: Opera- részleteik. — 14.05: Népi zene. — 14.20: Nincs béke a Kongó partján, ülés László és P. Szabó József do­kumentumműsora. n. rész. — 15.00: Beethoven: Esz-dúr zongoraver­seny. (Van Clibum.) — 15.40: Az utolsó tévedés. Smelev és Voszto­kov kémregénye folytatásokban. XI. rész. — 16.15: Fenyő István könyvszemléje. — 16.25: Kinek a számlájára? A Soroksári Vasön­töde. — 17.12: A zene műhelyében. Honegger: Pacific: 231. Mátrai-Be- tegh Béla. Szöllőssy András és Üj- falussy József műsora. — 18.00: Mi történt a nagyvilágban? — 18.20: Hanglemezparádé. — 19.25: A Sza­bó család. — 20.18: Puccini-cilklus. PiHangóikasszony. Háromfelvoná- sos opera. — 23.01: Jean Coctau verseiből, a költő születés ének 75. évfordulóján. — 23.16: Tánczene. — 0.10: Marenzio műveiből. PETŐFI RADIO: 14.00: Opera- finálék. — 15.05: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 15.40: Kamarazene. — 16.40: A kis konyhakertészek. N. Noszov elbeszélése. — 17.05: Tánczene. — 17.45: Egy év a vidé­ki színházakban. Ambrus Tibor jegyzete. — 18.00: Hanglemezgyűj­tők húszperoe. — 18.20: Űj művek a világirodalomban. — 18.50: Ke­mény Egon — Gál Zsuzsa dalai­ból. — 19.30: Hindemith-művek. — 20.15: Magyar nóta- és népdalest. — 21.05: Üzenet a palackban. Ka­rinthy Frigyes a háborúról. 22.08: Könnyűzene. Július 6., szerda KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Balatoni várak: Sümeg. — 8.50: Nagy mes­terek — nagy karmesterek. 10.10: Könnyűzenei híradó. — 10.57: Né­hány perc tudomány. — 11.02: Pet- ress Zsuzsa énekel. — 11.22: Orvosi tanácsok. — 11.27: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Együttesek Mozart operáiból. — 17.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Népdal­csokor. — 14.05: Liszt-művek. — 15.00: Lányok, asszonyok. — 15.30: Magyar szerzők kórusai. Az MRT énekkara énekeL — 15.40: az utolsó tévedés. Smelev és Vosztokov kém­regénye folytatásokban. XII. rész. — 16.10: Vilanófényben: a gazda­sági ABC. — 16.15: Tánczenei kok­tél. 17.05: Hogyan tovább? A gaZ- aaságpolitikai rovat vendége: Ti­scher Imre műszeripari igazgató, 17.20: Operabarátoknak. •— 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Gulyás László: Első szerelem. (Al­bert István — hegedű, az Áll. Népi Egy. ének- és zkra.) — 18.35: Mo­zart: G-dúr szonáta. (Kovács Dénes hegedű. Bächer Mihály zongora.) — 18.55: Húszas stúdió. Az Ifjúsági Rádió hangos újságja. — 20.20: Ri­valdafényben. — 21.10: Rögös út. Búcsú Gergely Sándortól. 22.25: Népi zene. — 23.00: Zenekari mu­zsika. — 049: A dzsessz kedvelői­nek. PETŐFI RADIO*. 14.00: Könnyű­zene. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Kerekes János operettjeiből. — 15.45: Könnyű fúvósmuzsika. — 16.00: Arcképek a századvég fran­cia aenevilágából. Albert István összeállítása. — 17.05: Könnyűzenei híradó. — 18.00: Hindemith-művek. — 18.29: Tömörkény a háborúban. Barabás Tibor írása. — 18.39: Köny- nyű dallamok. — 19.10: Népi cene. — 19.35: Gaadaszemmei a nagyvi­lág mezőgazdaságáról. — 19.50: Puectni-dklus. Triptichon. Három egyfelvonásos opera. (L A kö­peny. IL Angelica nővér; HL Gi­anni Schicchi.) Július U csütörtök KOSSUTH RADIO: 8J6: Maja; a méhecske. Mesejáték. — 9.13: Könnyűzene. — 10.10: Német ro­mantikus operamuzsika. — 11.00: Toldi szerelme. Arany János elbe­szélő költeményének rádióváltoza­ta. IV. rész. — 11.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Szovjet zenekarok • műsorából. — 14.05: Színes népi muzsika. — 14.40: Munkapadnál — dolgozószobában. — 14.55: Könnyű­zene. — 15.10: A Rádió énekkari híradója. — 15.40: Az Ezeregyéjsza. ka meséinek forrásai. Germanus Gyula előadása. — 16.15: Csak fia­taloknak! — 17.05: Aida. Részletek Verdi operájából. — 17.37: Bemu­tatjuk Robin Hall és Jimmy Mc­Gregor angol népdalénekest. 18.20: A vádlott. Rádiójáték. Irta: Sásdi Sándor. — 19.16: Ismeri-e? Köny- nyűzenei rejtvényműsor. — 20.20: Vívó-világbajnokság. — 20.30: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye, vezényel: Lukács Ervin. — Kb. 22.20: Operettrészle­tek. — 23.15: Kövek. Az új görög lírai antológiát ismerteti: Marsall László. — 23.30: Kamarazene. — 0.10: Csárdások PETŐFI RADIO: 14.00: Kamara­zene. — 15.05: Daljátékokból. — 15.55: Körmendi Vilmos táncdalai­ból. 16.04: Hindemith-művek. 17.05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 17.35: A kulisszák mögött. Mihail Bulgakov Színházi regény című művéről. — 18.00: Várhelyi Endre énekel, Janota Gábor íagottozik, Almássy László zongorázik, 18.35: ESEMÉNYEK — VANCOUVER: A Kanadában tartózkodó movjet parlamenti küldöttség Vancouverbe érkezett. DELHI: Nepal nyugati részén már harmadik napja reng a föld. A jelentés szerint tíz ember meg­halt és több mint kétezren vál­tak hajléktalanná. WASHINGTON: Az amerikai atomenergia-bi­zottság bejelentette, hogy ane- vadai atoniikísérleti telepen csütörtökön 200 000—1 millió tonna tut. közötti erősségű 2 WmüsM 1966. július 2„ szombat földalatti atomrobbantást haj­tottak végre. BAGDAD; A bagdadi rádió pénteken reggel a szokásos időben meg­kezdte adását. A híradásokban ismertetik az ország különbö­ző részeiből érkező táviratokat, amelyek támogatásukról bizto­sítják Aref elnököt. BERLIN: Az NDK hatóságai részéről dr. Michael Kohl külügyi ál­lamtitkár a nyugat-berlini sze­nátus részéről Horst Korber tízórás tárgyalás után megálla­podásra jutott annak a Nyu- gat-Berlinben működő irodá­nak az ügyében, amely nyu­gat-berlini lakosok számára engedélyt ad, hogy sürgős csa­ládi ügyekben az NDK fővá­rosába látogassanak. (MTI) 1966. június 28-án hajnalban az argentin hadsereg jobbolda­li vezetői átvették a hatalmat Illia elnöktől. Illiát 1963. októ­ber 12-én iktatták tisztségébe. A katonai pucs Dél-Amerika második legnagyobb államára irányította ismét a világ köz­véleményének figyelmét. A 2 778 412 négyzetkilométer ki­terjedésű ország 22 352 000 (1965) főnyi lakosságával a kontinens déli részén, a Bak­térítőtől a Tűzföldig terül el. Fejlett ipari-mezőgazdasági or­szág. Különösen olaj és föld­gáztermelése fejlődik gyors ütemben. Patagóniában, Como- doro Rivadavia környékén ta­lálhatók számottevő lelőhelyek, 1965-ben havi átlagban 1,2 millió tonna kőolajat és 350 millió köbméter földgázt hoz­tak a felszínre. Az állami olaj- társaság, a Yacimientos Petro- literos Fiscales azonban tőke­hiány következtében egyre na­gyobb teret kénytelen engedni a külföldi, elsősorban ameri­kai, angol és holland tőke be­hatolásának. Az olajom és földgázon kívül Argentína viszonylag jelentős arany-, ezüst-, réz- és wolf- ramkészletekkel, valamint ólom. és horgany-lelőhelyekkel rendelkezik. Az ország területének 41 százaléka legelő. 32 százalék erdő és 11 százaléka mezőgaz­daságilag megművelt terület. A kiterjedt legelők különösen szarvasmarha- és juhtenyész­Argentína tést tesznek lehetővé. Világvi­szonylatban is jelentős Argen­tína élőállat- és húsexportja. A megművelés alá vett területe­ken termelt búza, kukorica és árpa szintén jelentős export­cikk. 1965-ben például 2,5 mil-j lió tonna búzát adott el a Kí­nai Népköztársaságnak '1965. április, l millió tonna, és 1965. októberi, 1,5 millió tonna) meg­állapodás. Argentína igényt tart a brit igazgatás alatt álló Falkland (Malvinas) szigetekre, valamint az Antarktisz egy részére is. Verbunkosok, cigánydalok. — 19.19s Fúvószene. — 19.22: Miről ír a Tár­sadalmi Szemle legújabb száma? — 19.32: Elfelejtett operasikerek. =— 20.18: Bolhabái. Vidám zenés játék 2 részben. írta: Illyés Gyula. Kö&< vetítés az Állami Dérjmé Színház» bői. — 22.42: A dzsessz kedvelői­nek. Július 8., péntek KOSSUTH RADIO: 8.20: Ételm» ceptek. — 8.25: így írunk mi.-.* jutalmazott pályaművek. — 9.15: Nicole Felix énekel, a Körmendi- együttes játszik. — 9.40: Cilea ope­ráiból. — 10.10: Az óvodások mű­sora. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 10.35: Dallal — tánccal « világ körül. — ll. üO: Toldi estéj ©a Arany János elbeszélő költeményé­nek rá dió változata. I. rész. 12.15: Vivaldi-Gluck-hangverseny. — 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. —- 14.05: Chopin-zongora- művek. — 14.30: Gyertek, gyerekek* a játszótérre! - 15.00: üZENEtek. 15.40: Az Életünk c. antológiát be-» mutatja: Tóth Endre. — 15.50: Ro­mán kórusok. — 16.10: Villanó­fényben: a gazdasági ABC. — 16.15: Arabella. Részletek Richard Strauss operájából- — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Mi történt a nagy­világban? — 18.20: Üj zenei újsága — 18.45: Ki oldja meg, kié a jobb? 19.00: Szórakoztató muzsika, 20.20: Vívó-világbajnokság! Hangképek a kard egyéni döntőről. — 20.30: A Rádáószínház bemutatója: A szarvasbőr. Rádiójáték. Irta: Ke­mény Dezső. — 31.43: Hubay Jenő; Két csárda jelenet. — 22.20: Vezé­nyel a szerző: Paul Hindemith. — 23.23: Opera részletek. PETŐFI RADIO: 7.15: Az toráért- ta felekezet negyedórája. — 14.00: Fúvóezene. — 1445: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.30: Népi ze­nei — 15.05: Heti hangversenyka­lauz. — 15.50: Bélyeggyűjtőik öt­perces — 15.55: A Magyar Vonóa- trió játszik. Haydn-divertimentók. — 17.45: A másik Kanada. Komor Imre írása. — 18.00: A Moszkvai Rádió műsorából. — 18.19: Cher­bourg! esernyők. Rádió-novella ze­nével — 19.10: A dzsessz kedvelői* nek. — 19.30: Láttuk, hallottuk. — 19.50: Verdi-áriák. — 20.25: »«agyar nóták. — 21.05: Közvetítés Frank­furtból A Hessen! Rádió szimfo­nikus zenekarának hangversenyei vezényel: Kulka János. — 21.55: Dutka Ákos versei. — 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kima­rad . &. (Ism.) Július 9„ szombat KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: A régi muzsika kedvelőinek. — 9,25: Orvosi taná­csok. — 9.30: Balatoni várak: Csil­lag-vár. — 10.10: Népi zene. 10.40*: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. - 11.10: Toldi estéje. Arany János elbeszélő költeményé­nek rádlóváltozata. n. rész. — 12.15: Gül Baba. Részletek Huszka—Mar­tos operettjéből. —• 13.00: Veréb, Bárdos Pál elbeszélése. — 13.15: Lisa della Casa énekel, Szigeti Jó­zsef hegedül. — 14.20: Népi zeme4 14.45: Mi történt a héten a nagyvilág­ban? — 15.00: Csak fiataloknak! — 15.40: Victoria de Los Angeles ope­raáriákat énekel. — 16.15: Hétvége. — 18.10: Odüsszeusz halála. Gio­vanni Arpino jelenete. — 18.31: Becsi Ünnepi Hetek, 1966. a Bécsi Filharmonikusok Beethoven-hang­versenye, vezényel: Kari Böhm4 közreműködik: Wilhelm Backhaus — zongora, — 20.20: Vívó-világbaj-» nokság. — 20.30: Halandzsa ki* csínyben és nagyban. Irta: Karin­thy Frigyes. — 21.35: Üj népzenei felvételeinkből! — 22.20: Táncol­junk! PETŐFI RÁDIÓ: 14.09: Filmzene; 14.10: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.2* Zenekari muzsika. — 15.45: Köny- nyűzene. — 16.10: Gyermekrádió. — 17.05: Látogatás a Moszkvai Nagy­színházban. — 18.05: Népi táncoki népdalok. — 18.45: Tabi László vi­dám írásaiból. — 19.10: Mikes Éva énekeL — 19.25: A filozófia nagy problémái. Hermann István írása. — 19.40: Nyugtalan boldogság. Részletek Miljutyin operettj ébőL — 20.25: Századunk kamarazenéjéből. 21.51: Segédfogadás. Részletek Kiss Lajos Vásárhelyi kistükör c. köny­véből. — 22.00: Könnyűzene. 22.25: Lovászy Márton vidám műsora. Július 10., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 849: Barát­ság-expedíció a Dunám — 9.10: Édes anyanyelvűnk. — 945: Ven­dégkarmesterek. 1965—66. — 10.26: Szivárvány. — 12.15: Nótacsokor. — 12.50: Egy korty tenger . .. Fekete Gyula írása. — 13.00: Híres bemu­tatók történetéből. VH. rész. 14.00: Fotóriporton a dél-amerikai indiá­nok között. — 14.20: Erns Fischer melódiái. — 15.00: Társasutazás, Opatija. — 16.08: Magnósok, figye­lem! — 16.53: Dietrich-Fischer Dies­kau énekel. — 17.25: Népi zene. — 18.05: Johann Strauss-est. — 18.55: Arriveredci, Budapest! Moldova György szatírája. — 19.06: Az MRT szimfonikus zenekara játszik, ve­zényel: Lehel György. — 20.10: Ví­vó-világbajnokság. _ 20.20: Nagy slágerek — nagy sikerek. — 21.00: Emlékezés Bálint Györgyre. 22.15: Szegedi Anikó zongorázik. — 23.16: Könnyűzene. — 0.10: Smetana ope­ráiból. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: A római katolikus egyház félórája. •— 8.00: Operakalauz. — 9.00: Tánczene« — 10.50: Népdalok. — 11.25: Prágai Tavasz. 1966. A Cseh Filharmoni­kusok hangversenye. — 12.45: Ma­gyar tájak. Nagy Piroska műsora 13.15: Fogkefekirálynő. Mesejáték* — 14.00: Puccini-ciklus. Turandot. Háromfelvonásos opera. — 16.27: Hindemith-művek. — 16.52: Hires prímások muzsikálnak. — 17.12: A vezénylés nagymesterei a vezény­lésről. I. r. — 18.05: Hulló csilla­gok. Jankovich Ferenc regénye. — 18,55: Lapozgatás Kálmán Imft naplójában. — 20.34: Robert Caja- desus zongorázik, Zino Frances- catti hegedül. — 22.01: A dzses** kedvelőinek. — 22.25: Józsa Ibolpe és Varga András énekeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom