Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
| ‘&P&[<LhJk &> Pujppilü^h ERDÓK, MEZŐK PATIKÁRIUSA A teknősbékának biztonság gos ugyan a járása, de ez még nem ok arra, hogy le- nyessük a sas szárnyát. |i (Edgar A. Poe) IMPárázó reggel. Ketten ballagnak a dombnak futó köves utcán, idősebb férfi s asszony. Nyurga suhanc siet szemben, cipőjével dühösen az árokparti fúcsomókba rúg: — Mennyi gaz! As, idősebb férfi kibontja a hóna alatt összegöngyölt zsákot. Hajlott hátának vonala még jobban megfeszül, s éles szerszámaival egymás után metszi ki a földből a fűcsomókat. Felegyenesedik, végigfuttatja tekintetét az árok dús növényzetén, s csendes elragadtatással mormogja: — Mennyi kincs... Meredek, sziklás hegyoldal a taükki rengetegben. A férfi derekán kötél. Kipányvázta magát* hogy biztonságosabban dolgozhasson. Csákányával belevág a szikla apró hasadékai- ba. Kincset érő a zsákmány: daravirág, holdviola, jankatar- bóka, lizinke, héjakút. Erdős magaslat. A kiránduló a tárulkozó táj panorámáját csodálja Az idős férfi pedig a földet kutatja, fürkészi. Füveket gyűjt csokorba, mint a színeivel, illatozó pompájával szépelgő virágokat szokás csokorba kötni. * Tárgyalóterem. A vádlottak padján a hajlott hátú idős férfi. Kuruzslással és üzérkedéssel vádolják. Megrázó jelenetek játszódnak a büntetőtanács tagjainak szeme előtt. Egy idős asszony vall, azelőtt az ágyból sem tudott kikelni, s most kísérő nélkül utazott a tárgyalásra Pestről. A vádlottat személyesen egyik tanú sem ismeri. Miikor megmutatják egynek-egynek, úgy rohannak a vádlottak padjához, mint valami szenthez. Az egyik asz- szony meg akarja csókolni az idős férfi kezét. A tanúk mind betegek voltak, lemondtak róluk az orvosok, s most mind egészségesek, erősek. Az idős férfi gyógyította meg őket — a füveivel. A tanúk sorában neves orvosok. Dt. Zselyonka László. ismert rákkutató, dr. Topolyai Mihály, ideggyóintézeti főorvos. S azután egy tanú nyilatkozata is érkezett a Párizsban orvoskongresszuson tartózkodó dr. Kiss Ferenctől, az Orvosok Világszövetségének elnökétől, a Budapesti Anatómiai Intézet rákkutató csoportjának vezetőjétől. A professzorok arról vallanak, hogy hosszú idő óta tudományos kísérleteket végeznek együtt, a rák elleni hatóanyagot kutatják a gyógynövényekben. Csodálatos eredmények születtek már eddig is. Kiss professzor egyik leveléből: „A rákos vérek vizsgálata tovább folyik, azt látom azonban, hogy a rák gyökerei ‘nagyon mélyen vannak a szervezet vérében és a kis sejtek •világában.. .* Dr. Kiss a betegek friss véréből ki tudja mutatni, van-e benne rákos daganatokra jellemző sejt, illetve granulum. Konzultálás Után a vádlott gyógyfüvek keverékéből összeállítót teát küld, s a beteg rendszeresen tea- kúrázik. Meglepő és csodával határos eredmények születnek. A bíróság a vádlott elleni eljárást megszünteti... ★ Tudós tanártól, a nagy botanikus és pomológus Budai Józseftől hall először a gyógynövényekről. Tizenkét éves ekkor, de a gyógynövények tanulmányozásával életre szólóan eljegyzi magát. Orvosi egyetem. Nyomorúságos, keserves évek a fővárosban. Pályaudvarokon, egyetemi előadótermek padjaiban, a főpostán vagy a ligeti padokon tölti kínos éjszakáit. Szülei nem támogathatják, a háború mindent tönkretett. Gorkiji sorsot ismétel, mindenféle munkát Vállal, hogy fenntartsa magát: dolgozik a mentőknél, napidíjas „tisztviselő”, ligeti kikiáltó, szappanügynök, szénlapátoló egy dunai uszályon, magándetektív és napszámos. A hólapátolást abba kell hagynia, mert nincs felső kabátja. Újságpapírral tömi ki kiskabát- ját a téli hidegek ellen. Es cikkeket ír, nyomorúságos életét írja, s írásai napvilágot látnak a Népszavában is. Any- nyi pénzt így sem tud összerakni, hogy szigorlati vizsgáinak díját befizethesse. Utolsó szigorlata három vizsgáját nem tudja letenni, meg kell válnia az egyetemtől, amikor már csak fél lépcsőfok választja el a diplomától. 1923-ban az ország első gyógynövény-beváltóinak egyike a Komárom megyei Kisbéren. A „Pantodrog” nevű gyógynövény-nagykereskedésnek vásárol rengeteg gyógy- füvet. Barátságot köt Giovan- nirü Rudolffal, együtt publikálják szakcikkeiket a „Herba” című gyógynövény-szaklapban. Ök ketten az ország ismert gyógynövénytudósaivá érnék. ★ A gyógynövénygyógyászat évezredes hagyományú. Ismerték és használták az egészség füveit már az ókori Kínában, Egyiptomban, Görögországban, s Rómában is. Hindu, cseh, német, angol, francia, s kínai tudományos művek egész sorát tanulmányozza. S így gyűjti, válogatja a gyógyfüvek, növények sokaságát a természet végtelen patikájából, amelyet semmilyen laboratórium utánozni nem képes. Neves professzorok, egyetemi tanárok a segítői, együtt végzik tudományos kísérleteiket. A súlyos betegeket előbb az orvostanárok vizsgálják, s az így megállapított betegségekre készül a megfelelő gyógy- tea. így gyógyul meg — Kiss professzor ellenőrzése mellett — M. F.-né csepeli asszony orr-rákja. A nógrádi, káliói Sz. L. végbélrákja is hasonló körülmények között gyógyul a gyógytea hatására. S a legfrissebb példa: gyógyulásnak indult a verpeléti K. S. lábszár- szarkómája. És példák százait említhetnők. A gyógynövények teái még senki halálát nem okozták, nem találni adatot arra, hogy a gyógynövénykeverékek főzetei bárkinek is ártottak volna. Nem vizsgálja pácienseit, erre semmi szükség, mert legtöbb esetben orvosok küldik hozzá a betegeket, részletes orvosi diagnózissal, vagy gyógyintézetek, kórházak zárójelentéseivel. Nemegyszer az orvosok kérik betegeik számára a megfelelő gyógyhatású teákat, íme, néhány idézet orvosok leveleiből: „Vérképe daganat szempontjából teljesen normális, az illető 55 éves, egészséges személy, úgyhogy csak a légcsőhurutra kérünk 3 adag megfelelő teát... intézetünk címére elküldeni.” „.. .Egy másik páciensem számára kérnék an- tiasthma-teát. A nevezett végigjárt egy csomó gyógyintézetet és minden létező gyógyszert bekebelezett. Természetesen eredmény nélkül! A betegnek rövid légzése van, geny- nyes köpetet ürít, még éjjel is rohamok kínozzák. Erőállapota kielégítő...” Mind megannyi részletes kórmegál- lapitás! ★ Ki ez az ember...? Forst Károly Frigyes. Több száz ember áldja nevét. Roppant tudású, rendkívüli tapasztalaid férfi. Itt él Egerben. Idős, 68 esztendős. Élete több mint negyven esztendejét áldozta eddig gyógynövények tanulmányozására, gyűjtésére. A természetes gyógymód híve, alkalmazója. S e téren utolérhetetlen és egyetlen specialista. Gyógynövénykeverékei 70 félék. S egy-egy betegség gyógv- anyagát számtalan gyógynövény közül válogatja, állítja össze. A rák elleni gyógyteája például 72 féle gyógynövényt tartalmaz. Több évtizedes tudományos értékű tapasztalatainak adatai alapján számos betegség (rák, asztma, trombózis, női bajok, lép-, vese-, máj-, epe- és idegbetegségek stb.) gyógyanyagát állítja össze. Némely esetben előfordult, s előfordul ma is, hogy a gyógyanyagok jó hatása elmarad, ezek a betegek nem tartják be az előírásokat, s rendszertelenül fogyasztják a kapott gyógynövénykeveré- kek főzeteit. Az esetek több mint 99 százalékában azonban kimutatható a gyógyanyagok hatása, s eredményes tevékenységének ez a jellemzője. ★ Két ízben indítottak már eljárást. Forst Károly Frigyes ellen, kuruzslás miatt. Most harmadszorra is oda kell ülnie a vádlottak padjára, hasonló „bűn” miatt. — Kuruzslónak tartja magát? — Nem!... A kuruzsló hó- kusz-pókuszokkal, ráolvasással gyógyít és pókhálóval, tehéntrágyával, nyállal operál... Igaz, nem vagyok orvos. De így Kneippet, Priessnitzet és Pasteurt is felelősségre lehetett volna vonni, mert ők sem voltak orvosok. Mégis nagy jótevői lettek az emberiségnek... — Hogyan értékeli eddigi tevékenységét, s hogyan gondolja munkáját ezután? — Eddigi tevékenységemet hasznosnak tartom. Sok olyan esetben, mikor már sem a kés, sem más módszer és gyógyszer nem használ, a gyógyteák sokszor csodát tehetnek és tesznek... Ahhoz, hogy valaki tehetségét felfedezzék és elismerjék a tudását, ahhoz előbb mindig meg kell hálni. Én még életemben szeretnék embertársaimon segíteni... Roppant műveltségű és tudású, rendkívüli ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkező ember Forst Károly Frigyes. Neves professzorok bizonyítót ták és bizonyítják ritka értékeit, eredményes tevékenységének hasznosságát. Élő kincs. És hagyják, hogy félrekallódjon. Egyetlen vágya van, s ezt megérni szeretné: kórházban, orvosi szakfelügyelet és ellenőrzés mellett gyógyítani a gyógynövények főzeteivel. Olyan betegeket gyógyítani, akik szintetikus úton előállított gyógyszerekkel már nem gyógyíthatók, akiknek gyógyulásához az orvosok már nem fűznek reményt. így legálisan, törvények engedte módon kifejthetné áldásos tevékenységét, hosszú évtizedek során szerzett tudományos, gyakorlati és beteggyógyítási ismereteit mások javára, a tudomány hasznára gyümölcsöztetihetné. Pataky Dezső Mindent a maga helyén! .Megható, hogy költségvetésünket évről évre célszerűbben használjuk fél, s az a meglátásom, hogy korlátozott eszközeinket a jövőben társadalmi összefogással tudjuk megnyújtani.” — Ez a mondat nemrégen hangzott el egy értekezleten. A hozzászóló örömét akarta kifejezni amiatt, hogy a költségvetést évről évre okosabban, célszerűbben használják fel. Ennek tolmácsolására viszont nem az örömnek, hanem — helytelenül — a részvétnek, élérzékenyült hangulatnak, rokonszenvnek a kifejezésére alkalmas megható szó használta. Megható lehet egy anya áldozatvállalása, egy gyermek ragaszkodása, vagy az lehet egy ünnepség stb... de a költségvetés felhasználása semmi esetre sem. A felszólaló — helyesen — úgy látta, hogy ha a lakosság körében megszervezik a társadalmi munkát, akkor a korábbi tervet a költségvetés csökkentése ellenére is teljesítem tudják. Ha alaposabban megvizsgáljuk a fenti mondatot, megállapíthatjuk, hogy az a második részében sem fedte a kifejezendő gondolatot. A beszélő elvont főnevet használt (meglátásom). pedig az ige — a cselekvést kifejező főnevekkel szemben — a cselekvés személyre vonatkoztatásával a mondanivalót konkréttá, személyessé teszi. Ezért nem volt helyes a meglátásom főnév használata, helyette jobb lett volna az (ügyi látom, esetleg (úgy) gondolom ige. A korlátozott eszközök megnyújtása lehetetlen. Mit nyújthatunk meg? Megnyújthatja valaki kalapáccsal a vasat, átvitt értelemben megnyújthatja a munkaidőt, az orvosság néhány nappal a beteg életét stb. A megnyújtani szó tehát valaminek térben, terjedelemben való megnyújtását, időben való meghosszabbítását jelenti. Az idézett mondatban szereplő szavak mindegyike értelmes, jó magyar szó. Értelmetlenné azért vált a mondat, mert ezeket a szavakat nem a jelentésüknek megfelelően használta az előadó. Sajnos, az ilyenfajta mondatok használata nem egyedülálló. Néhány példát említek még annak bizonyítására, hogy a helytelen értelemben használt szavak, a betanult üres frázisok nem mondanak a hallgatóságnak semmit, s akadályai a világos megértésnek. „Az előttem felszólaló társamnak az volt a hiányossága, hogy hozzászólásával nem ösztönzött jobb munkára”. — „Ebben az évben irányt veszünk a meglevő hiányosságok kiküszöbölésére.” — „Az elmúlt időszak hiányosságainak köszönhető, hogy nem jutottunk a kívánt mértékben előre.” — Csupa „elkoptatott” kifejezések jellemzik ezeket a mondatokat. Napjainkban nagyon gyakran használják helytelenül a hiányosság szót. A hiba és a hiányosság közti különbség erősen elhalványult egyesek szemében, pedig a rokon értelmű szavak szerepe éppen az, hogy megfelelő alkalommal használva árnyaltan, gazdagon, pontosan fejezik ki mondanivalónkat. A fenti mondatban személyre vonatkoztatva használta a felszólaló a hiányosság szót, pedig személy hiányosságairól legfeljebb csak olyan esetben beszélhetünk, ha annak valamilyen testi fogyatékossága van. Ebben az esetben nem erről volt szó. Talán hatásosabb lett volna a felszólalás, ha a beszélő arra hívja fel a hallgatóság figyelmét, hogy ebben az évben azokat a hibákat kell megszüntetni, amelyek miatt nem jutottunk a kívánt mértékben előre Tanulságként levonthatjuk: mindig világosan kell latnunk, mit akarunk mondani, s gazdag, szép nyelvünk szavait jelentésüknek megfelelően a maguk helyén kell használnunk. Fekete Péter főiskolai adjunktus DARVAS Józsc* *<Nwiism 1966. május 15„ vasárnap T. Veréb Jani bácsin az utóbbi időben újra erőt vett a búskomorság. A felesége panaszkodott anyámnak, hogy kezd olyan lenni, mint mikor hazajött a háborúból. — Egész nap csak ül a kuckóban, lecsatolja a falábát és azt nézegeti. Tegnap is azt kérdezte tőlem: „Te, Róza, tetszik neked az én falábam?” Félek, hogy megint baj lesz vele. Egyik nap én is találkoztam vele az utcán. Odahivatott magához és azt kérdezte tőlem: — Tetszik neked az én falábam? Ijedtemben azt feleltem neki, hogy tetszik. Erre elkezdett nagyon nevetni, megfogta a két vállamat és egészen belehajolt az arcomba, hogy a leheletét Is éreztem. A két szemében valami furcsa láng lobogott. Rémülten próbáltam magam kiszabadítani a kezéből, de olyan erősen fogott, hogy mozdulni se bírtam. — Csakugyan tetszik neked? — kérdezte még mindig nevetve. — Nem akarsz engem becsapni? — Tetszik, — ismételtem még jobban megrémülve és már sírás kaparászott a torkomban. — Ha annyira tetszik, legyél te is mindig becsületes, szófogadó ember. És ha szófogadó leszel, akkor te is kaphatsz ilyen szép, finom lábat. Mert nem közönséges fából van ám ez. Neked megsúghatom, de el ne mondd senkinek — és itt körülnézett, mint mikor a bátyámat traktálta titokzatos híreivel. — El ne mondd senkinek, hogy ez finom tölgyfából van... Nagy nehezen íkiráncigáltam magam a szorításából és elszaladtam. Még akkor is nevetett és utánam kiabált: — Fogadj szót mindig, hogy te is kapj ilyen finom lábat... Mikor otthon elmeséltem ezt az anyámnak, ezt mondta: — Ügy hiszem, hamarosan visszakerül az megint a bolondokházába. Akkor pedig aligha jön ki többet... Most az egyszer azonban nem lett igaza anyámnak. Egy reggel fésületlenül, csak úgy alsószoknyában szaladt át hozzánk a felesége és jajveszé- kelve, kezeit tördelve mondta: — Fölakasztotta magát az uram... jöjjenek át, szomszéd- asszony ... jaj, hová szaladjak?. .. Anyám és Feri bátyám mingyárt átszaladtak. Mikor visszajött az anyám, csendesen csak ennyit mondott: — Jobb is így szegénynek ... A temetésen ott volt az egész házsor. A pap szép beszédet mondott, hogy mindenki sírt. Dicsérte, hogy milyen becsületes, jó ember voFt és milyen nagy lélekkel viselte ezt a keresztet, amivel megterhelte az Ür. A beszéd közben én mindig arra a napra gondoltam, amikor elfogott az utcán. Mikor a pap arról beszélt, hogy milyen kötelességtudó, jó hazafi volt, az ő szavai csengtek a fülembe: — Legyél mindig szófogadó és te is kaphatsz ilyet... A rémületes emlékezés hatása alatt én is sírni kezdtem és együtt hullattam könnyeimet anyámmal, aki egyre azt hajtogatta a pap beszéde alatt: — De szépen mondja... Istenem, de szépen mondja... Azután ez a szomorú emlék is eltemetődött bennünk és eljött a tavasz. Szívet vidámító, friss zöldelléssel, tüdőt tágító, langyos fuvallatokkal. Az életünk is vidámabb lett. A nyomorúságunk ugyan nem lett a tavasszal kisebb, de kiszabadultunk a hideg szoba nyomasztó zártságából. Bátyám fölásta a kertet és anyám elkezdett veteményezni. Ahogy nagy komolyan megvitatták, hogy melyik parcellába mit fognak vetni, önkéntelenül is közelebb kerültek egymáshoz és elfelejtették a téli keserűségeket. Kicsit hűvös volt még a föld, de én már mezitláb jártam. A nagy csizmákat fölvitte anyám a padlásra penészedni, hogy a következő őszön újra lehozza, mondván: — Kicsit nagy, de legalább több kapca fér belé ... Tavaszra Füleki bácsi is kiszabadult és hazajött. Sírva panaszolta el anyámnak, hogy nagyon megverték és úgy bántak vele, akár a kutyával. Általában az anyámnak nagyon szerettek panaszkodni az emberek. Talán, mert olyan becsületes képe volt. Ö, szegény, csak magába fojtotta a bánatát, sőt még a másokéval is súlyosbította a magáét Ügy beszéltük meg odahaza, hogy a húsvéti szünetben meglátogatom a bátyámat a tanyán és legalább két-három napig kint maradok nála. Előre örültem ennek a látogatásnak, talán jobban, mint az urak, akik valahol a tengerparton szándékoztak eltölteni a húsvéti ünnepeket , Nagypénteken reggel indultam. Anyám már korán fölkelt és mákos tésztát főzött. A mi falunkban ez volt a vallásunk szerinti nagypénteki eledel. Ha valamelyik háznál nem tellett rá, összekéregették a hozzávalót, de annak lenni kellett Mikor megfőtt a tészta* anyám tett belőle egy papírzacskóba, hogy majd kiviszem a bátyámnak. Valószínű, hogy Mihály gazdájánál jobbat főznek: több mákkal és több cukorral, mégis küldött neki a saját főztéből, hogy ezzel is kimutassa a szeretetét Magam is jóllaktam tésztával és megindultam a tanyák felé. Természetesen, csak úgy, gyalogosan. Anyám megmagyarázta, hogy merre találom a tanyát és már rá is bízott az utak futására. Gyönyörű tavaszi délelőtt volt. Bársonyos zölddel voltak elevenek a búzatáblák, szinte kedvem lett volna őket meg- símogatni. Amott kukorica alá szántottak. Zsírosán borultak s fekete barázdák és a nedves földből sűrű gőz szállt fölfelé az erős tavaszi napsütésben, mint áldozati oltár füstje. Az újraébredő élet szinte harsoná- zott a szertefutó földeken, és semmi sem mutatta, hogy ez tulajdonképpen a halál ünnepe. A falu felől templomi harangok zúgása jött utánam, de ezekben a szélesen zengő hangokban is több volt az örö- mös újjongás, mint a gyász szomorú áhítata. Most minden örömről zengem dezett nekem. Ügy éreztem, lépésről lépésre könnyebb lesz a testem. Mintha a vidáman sütő nap engem is felszippantott volna cseppenként és a tavasz himnuszát énekelve, oele- olvadtam volna a messzi kékségbe. (Folytatjuk^ „Törvényen Kívül”- a hálái ellen
