Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-18 / 65. szám
Megkezdte munkáját a Béke-világtanács elnökség tWCUTÓINK ÍVJAK-í Ä v ^ 1 p X % Isabelle Biume asszony, a Bóke-világianács ügyvezető elnöke megnyitja az ülést. Mellette dr. Sík Endre, a Béke-világ tanács tagja, az Országos Béketanács elnöke ül. (MTI Foto — Vigovszki Ferenc felvétele.) Csütörtökön a Gellert Szálában a Beke-világtanács elnökségének ülésével megkezdődött a béke-világmozgalom vezérkarának budapesti tanácskozás-sorozata. Részt vettek az ülésen: Isabelle Blume, a Béke-világtanács ügyvezető elnöke, továbbá Alberto T. Cerella, Romesh Chandra, Diwan Chaman Lall, James G. Endi- cott, Enrique Lister, William 2. Gollan, az elnökség tagjai. Ott volt több távollevő elnökégi tag személyes képviselője. Ezenkívül számos meghívott vendég is helyet foglalt a tárgyalóasztalnál. A magyar bé- .emozgalom képviseletében dr. Sík Endre és Darvasi István vett részt az ülésen. Dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke a béke ma- Syar munkásai, egész népünk levében köszöntötte a testületet, majd Isabelle Blume nyi- otta meg a tanácskozást. Ezután Romesh Chandra, az Indiai Béketanács elnöke, az el- ő napirendi- pont előadója ter- v>z tette elő a Béke-világta- ács szervezeti kérdéseivel iglalkozó referátumát, majd vita következett. A Béke-világtanács elnökségének csütörtöki ülésén a nemzeti békemozgalmak vezetőinek pénteken kezdődő értekezletét kiszitették elő. A jelenlegi nemzetközi helyzet, a világban lezajlott változások tükrében sokoldalúan elemezték a Béke-világtanács és a béke- világmozgalom feladatait és ’ehetőségeit. Felmérték, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően hogyan tehetnénk még erőteljesebbé,* hatékonyabbá, sokoldalúbbá a békeszerető embermilliók akcióit, kezdeményezéseit, amelyek az egész haladó emberiség akaratának megfelelően a háborús tűzfészkek kioltását, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását, az atomfegyver-kísérletek teljes megszüntetését, Európa, az egész világ biztonságát, a külföldi katonai támaszpontok felszámolását, valamennyi vitás kérdés, nemzetközi konfliktus békés rendezését szolgálják. Ezenkívül egyebek között a nemzeti függetlenségi mozgalmak helyzetével és további támogatásával kapcsolatos kérdéseket is megvitatták. A Béke-világtanács szervezetének és munkamódszereinek korszerűsítésére, továbbfejlesztésére előterjesztett referátum és az ezt követő véleménycsere azt a tanácskozássorozatot folytatta, amely a múlt év derekán J. D. Bernal professzornak, a Béke-világtanács akkori elnökének memoranduma alapján bontakozott ki a helsinki béke-világkongresszuson, majd a nemzetközi békemozgalom legkülönbözőbb fórumain. A Béke-világtanács elnökségénél budapesti ülése előtt a legkülönbözőbb szervezetek, mozgalmak és személyiségek fogalmazták meg és juttatták el észrevételeiket, javaslataikat a Béke-világtanács titkárságához. Az indíványok a legkülönbözőbb szempontok figyelembevételével körvonalazták a béke-világmozgalom vezető testületéi, legkülönbözőbb szervei korszerűsítésének, megújításának útját, módozatait Valamennyi állásfoglalás azt a célt szolgálta, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor az imperialista agresz- sziók Vietnamban, több afrikai országban és egyebütt is, az egész világ békéjét is veszélyeztetik, új lendületet adjanak a béke-világmozgalom munkájának, s ezzel egyidejűleg megfelelő kereteket is teremtsenek a sokrétű és szerteágazó feladatok megoldásához. Az elnökség ülésén ajánlásokat fogadtak el, amelyeket további megvitatásra a Béke-vi- lágtanácshoz tartozó nemzeti békemozgalmak vezetőinek értekezlete elé terjesztenek. Pénteken és szombaton meghallgatják a legkülönbözőbb mozgalmak képviselőinek véleményét, majd vasárnap és hétfőn újra az elnökség fórumán folytatják a tanácskozást. (MTI) Egyórás ülés a genfi leszerelési értekezleten A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság csütörtökön folytatta tanácskozásait. Az ülés alig tartott egy óra hosszat, a megbeszélést korán befejezték, hogy a küldöttségek részt vehessenek a Titulescu román A szavak súlya minden újságolvasó előtt kétségtelen. Ettől függetlenül szép, ambiciózus kijelentés, mely előreveti a fényét a nemsokára újra sorra kerülő elnökválasztási küzdelem kortesígéreteire. Bizonyára szimpatiku- sabb sok amerikai állampolgár előtt az ilyen ígéret, vagy kijelentés a mérleg másik serpenyőjébe hullatott, és sok ember életébe kerülő szavaknál. Az optimisták előtt a béke apró szikrafénye is felvillanhatna, ha nem állna készenlétben és állandó működésben a háborús veszély haboltója, melyben az oltó ve- gyület felelőtlen, súlyos kijelentések szavaiból áll. ígéretek a munkanélküliség felszámolására és ígéretek a Dél-Vietnamba küldendő katonák létszámának emelésére. ígéretek a színes bőrűek jogainak helyreállítására és ígéretek a vietnami háború kiterjesztésére stb. A megvalósítás? Többnyire ilyenkor vér folyik, megkönnyebbült sóhaj nem remegted meg a levegőt. Ezért kétséges, hogy akár Johnson hazájában, akár világszerte hasra esnének az űrkutatás kapcsán elhangzott elnöki kijelentéstől. k. g. Ha egy kormányfő még a legszerényebb villásreg- gelin is kijelent valamit, annak súlya van, s aznap vagy másnap többnyire az egész világ tudomást szerez róla, kommentárokat fűznek hozzá, következtetéseket vonnak le, konkretizálnak és általánosítanak — mert a politika színterén minden szónak súlya van. Sőt, az egyik szó ellensúlyozhatja a másikat a diplomáciai mérleg serpenyőjében, s az benne az érdekes, hogy a skáláról mindenki azt olvas le, amit akar. Johnson elnök a minap, a Gemini 8. fellövésének alkalmából kijelentette, miközben a tudósítók léleg- zet-visszafojtva várakoztak, hogy amíg ő az elnök az USÁ-ban, addig hazája nem szorul a második helyre az űrversenyben! Optimista kijelentés, a kísérlet nagyszerűsége — a nagy- szerűség kétségtelen az űrkutatás útján — adott erre okot, de alapot nem, hiszen az űrverseny mai állása 2 Mmism 1066. március 18-, péntek diplomata halálának 25. évfordulóján tartott szertartáson Titulescu a genfi Népszövetség egyik elnöke volt. A leszerelési bizottság legközelebb a jövő kedden ül össze, hogy folytassa a vitát a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó szerződés kidolgozásáról. Vöröskatonák találkozója 19-én este a kiskörei tanácsház tanácstermében találkoznak az 1919-es vöröskatonák, akik fegyverrel harcoltak a Tanácsköztársaságért. Községünkben 23 vöröskatona él, valamennyien részt vesznek az ünnepségen. A veteránokat a v-b elnöke köszönti majd, meg- émlékezve arról, hogy akik fiatalon védték a Tanácsköztársaságot, most megállják a helyüket a termelőszövetkezetben is. A találkozó külön érdekessége lesz, hogy ezen a napon ünnepli Bódi István, az egyik vöröskatona házasságkötésének 50. évfordulóját. Az aranylakodalom két tanúja, Sramkó László, a járási pártbizottság első titkára és Barna András, a járási pártbizottság titkára lesz. A bensőséges találkozó vacsorával végződik. Szigili János Kisköre 4 városrendezési terv része — az utak javítása A hatvani építési és közle- | kedési osztály útkarbantartó részlegének kis csapata befe- j jezte idei első munkáját, azt I az utat, amely a III-as számú főútvonalat köti össze a szabadtéri színpaddal. Az útsza- | kasz alig 200 méter, csupán kis ! része annak a munkának, amit 11966-ra terveztek, i A karbantartó részleg ez évi I tervében a szilárd burkolatú járdák, aszfaltok burkolása, 1 felújítása szerepel 170 ezer ío- ! rintos költséggel. A felújításra | felhasználható összeg összesen I 993 ezer forint. Ez sajnos, kevesebb, mint amennyire igény ! volna, hiszen a város szívében ! is sok utca vár sürgős korsze- 1 mák megoldására. A rendel- | kezésre álló összeget úgy osztották el, hogy a tanácstagok i fogadóóráin elhangzott javaslatok közül azokat fogadták el, amelyek a legégetőbb problémák megoldására születtek. A rendelkezésre állő összegből 14.5 ezer négyzetméternyi kocsiút szélesítésére, aszfaltozására nyílik lehetőség. A város területén még ma is sok problémát jelent az esővíz elvezetése. Áprilisban 'kezdik meg 1900 méter hosszú, 30 centiméter átmérőjű betoncső lefektetését, amely öt utcából vezeti a csapadékvizet a város területén kívülre. Az útkarbantartó részleg 36 főnyi munkásgárdája most az útszegélyek lefektetését, csatornák és árkok tisztítását végzi. Pályázati felhívás A MARXISTA-LENINISTA ESTI EGYETEM SZAKOSÍTOTT TAGOZATÁRA A Heves megyei pártbizottság felvételi pályázatot hirdet a marxista—leninista esti egyetem szakosított tagozatának filozófia és politikai gazdaságtan szakára. A két szak egy-egy osztállyal indul az 1966—67-es tanévben. A marxista—leninista esti egyetem szakosított tagozata Egerben működik. Az esti egyetem szakosított tagozatának célja: párt-, álla111^ ^ tömegszervezeti funkcionáriusok, vezető propagandisták, értelmiségi dolgozók, párttagok és pártonkívüliek szervezett marxista—leninista továbbképzésének biztosítása egyetemi színvonalon. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók államvizsgát tehetnek filozófiából, politikai gazdaságtanból, valamint a nemzetközi és magyar munkásmozgalom történetéből. Az államvizsgák sikeres letétele alapján megszerzett oklevél főiskolai érvényű. Az oklevél törvényes elismerését a 17/1963. számú kormányrendelet biztosítja. Az esti egyetem szakosított tagozatán a tanulmányi idő két év. A hal Igátokat, minden tanévben 24 munkanap tanulmányi szabadság illeti meg. A tanév szeptember 1-től június 30-ig tart. Hetenként egyszer — meghatározott napon — kollektív foglalkozás (előadás, osztályfoglalkozás, konzultáció) van, amelyen a részvétel kötelező. A tandíj egy évre 170 Ft. Az esti egyetem szakosított tagozatára azok kérhetik felvételüket, akik elvégezték a hároméves tagozatot, illetve egyéves pártiskolát végeztek. Azok is jelentkezhetnek, akik nem szerezték meg ugyan az említett végzettséget, de megfelelő előképzettséggel rendelkeznek és munkájuk magas marxista—leninista képzettséget igényel. A szakosított tagozatra pártonkívüliek is jelentkezhetnek. A felvételi pályázatot a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem címére (Eger. Szabadság tér 7.) április 15-ig kell megküldeni. Utólagos jelentkezést nem fogadunk el. A pályázat az esti egyetemen beszerezhető jelentkezési lap alapján történik. A felvétellel kapcsolatos további tudnivalókról a jelentkezőket a marxista—leninista esti egyetem tájékoztatja. A karbantartó részieg munkáját sok nehézség gátolja. A hengergépet például alkatrész hiányában nem tudják használni. Az anyagszállítást sokszor nehezíti a szállítóeszköz hiánya. Meg kellene oldani a bitumenszórás gépesítését is. De a nehézségek ellenére is jó munkát végez a karbantartó részleg. Juhász Ferenc Hatvan Úttörőparkot létesítünk Ecséd község tanácsi, tömegszervezeti vezetői elhatározták, hogy április 4-re úttörőparkot létesítenek a község központjában. A munka nagy része társadalmi munka lesz. A park létrehozásával egy időben 10 ezer forintot fordítanak a hősök emlékművének felújítására, és tervbe vették, hogy később áthelyezik e parkba a szovjet hősök emlékművét is. A parképítés során 10 kerti padot állítanak fel, 10 virágtartót helyeznek el és 400 rózsatő díszíti majd az úttörők parkját Nagv Piroska Ecséd Póktechnikái kiállítás Hatvanban A hatvani Bajza József Gimnáziumban a III/D. osztály KISZ-szervezete nagy gonddal rendezte meg a politecnikai kiálítást. Hatszemélyes vadászterítéket készítettek a III/D oszály szakácsai. Első díjat nyertek a „művészi” tortákkal, süteményekkel. A második díjat Robotka Mária és Lipták Mária II1/F. osztályos tanulók kapták fénysorompójukért, amely a kiállítás látogatóinak kedves játéka is lett egyben. A kézimunka szakkör díszpárnái, népi hímzéssel díszített blúzai, köpenyei szintén nagy hozzáértésről tanúskodnak. A látogatók megtekintették a kertészek munkáját, a gombatermesztés eredményét és a palántákat. A tanműhely tagjai szerszámokat és rádiót is készítettek. Az elfogyasztható finomságokat tombolán nyerhették meg a kiállítás látogatói. A vendégkönyv tanúsítja, hogy a kiállításnak nagy sikere van. dr. Igrtáczi Béla Hatvan Nem múlt el nyomtalanul... A Március 15. Tsz szarvasmarha-állománya jobban telelt, mint az előző esztendőben. Szalmás József állatgondozó ma is emlegeti azokat a filmeket, amiket az állattenyésztési ismeretterjesztő előadásokon látott. Harminc fiatal, akik az ifjúsági akadémia hallgatói voltak, továbbra is együtt maradnak, vezetőséget választottak, klubfoglalkozások terveit készítik. — Még ma is emlékszem az Auschwitz-ről szóló előadásra — mondja Kozma Bertalanná, aki a KIOSZ téli esték rendszeres látogatója volt. Nem volt hiábavaló a munkánk az elmúlt télen — a fenti példákból ezt szűrtük le. Idei téli mérlegünk 60 ismeretterjesztő rendezvény, 6 sorozatban több mint 1400 részvevővel. És ebben a számban csak azokról a rendezvényekről van szó, amelyeket a művelődési otthon társadalmi vezetősége közvetlenül irányított, segített 1965—66 telén. 1962 óta ez volt a legeredményesebb évünk. Pedig nem történt semmi különös, csupán annyi, hogy a gazdasági és társadalmi szervek, a termelőszövetkezetek, a KIOSZ, az fmsz gondosan összehangolták kulturális munkájuk terveit és azt, egymást kölcsönösen segítve hajtották végre. Csupán az történt; többen éreztek felelősséget az idén a népművelési munkáért, többen tettek valamit a siker érdekében. A munkát a 4000 lakosú község művelődési otthonának egyetlen, 60 négyzetméteres helyisége szolgálta. Ügy véljük, ha több helyiségünk, használhatóbb művelődési otthonunk lesz, még eredményesebb művelődési munkáról számolhatunk majd be. Gál Sándor Kál jVem értettünk eiryet... „Merre billen a mérleg nyelve” címmel cikk jelent meg a káli Ady Endre út 5. szám alatti ház lakóiról. A cikkel nem értünk egészen egyet, hiszen — mint az egyik érdekelt fél — papírral tudjuk bizonyítani, hogy a szóban forgó házat lakó nélkül vettük meg. Sért bennünket a cikknek az a része is, hogy Kozma Jánost az utcára raktuk. Mi csupán azt a részt foglaltuk el, amit a megyei bíróság nekünk Ítélt A neki ítélt rész ma is rendelkezésére áll. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta már. Mi úgy véljük, a békétlen- kedés megszüntetése Kozmáé- kon is múlik.,. Ficsor Béla Kál Szerencsés emberek Hegyi István több mint húsz éve bányász. Rózsaszeli tmárto- ni lakos, nős, egy kétszobás családi ház tulajdonosa. Két gyermekük is van, egy hétéves ós egy másfél éves kislányuk. A szóban forgó napon éppen úgy indult haza a napi műszak után, mint máskor, köszöntötte feleségét. Otthon azonban nem a megszokott hangulat várta. Felesége nem is tudta sokáig tartani titkukat: négyes találatunk van a lottón! — Bizony, másnap alig tudtam dolgozni az izgalomtól —• mesélte Hegyi István, hiszen már hivatalosan is tudtam* hogy 50 ezer forintot kapunk tisztán. Tervezgettük, mit vegyünk. Tíz-tízezer forintot betétkönyvbe tettünk a két kislánynak, s elhatároztuk, hogy lakásunkhoz verandát építünk* bútort és ruhát veszünk. Nyolc éve lottózunk, heti két szelvénnyel... A szorgalmas bányáászcsa- ládban — akik még a termelő- szövetkezetben is segítenek — igazán jó helyre került a nyeremény. Juhász Miklós Rózsás zentmárton Mikor lesz kész a kultúrotthon tévéje ? A Bélapátfalvi Cement- és Mószmű kultúrotthonának ifjúsági klubjában 120—150 fiatalabb és idősebb dolgozó talál szórakozást Sajnos, az utóbbi időben a lehetőség erre csökkent. A kultúrotthon évekkel ezelőtt beszerzett 8500 forintért egy magnóval és lemezjátszóval egybeépített rádiót, ezenkívül tévét is vásároltunk* hogy az igényeket kielégítsük. A rádió elromlott, immár harmadik hónapja, hogy bevittük a GELKÁ-hoz, és a tévé sem üzemképes. Már többször sürgettük a javítást, hiszen a téli estéken nagy szükség lett volna a készülékekre, de sajnos, a mai napig sem készült el egyik sem. A GELKÁ-nál arra hivatkoztak, nem tudják biztosítani az alkatrészt, mert a raktáros beteg. Mi csodálkozunk ezen, hiszen az üzemben semmilyen munka nem áll meg, mert valaki hiányzik. Hiába próbáljuk a fiatalokat kocsma helyett a klubba szoktatni, ha ott a társasjátékon túl semmiféle szórakozási lehetőség nincsen. Kérjük a GELKA dolgozóit, gondoskodjanak a készülékek kijavításáról, hiszen azok a bélapátfalvi fiatalok szórakozását biztosítanák! Bajusz Mihály Bélapátfalva