Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

TAJ EMBEREKKEL1 bői építik. Kellenek a szállá­IPARI Lágy pasztell tónusok a vi­dék arcán. Finomhalvány kék s szürke az óriás daruk hada, .z exkavátorok, földgyaluk és otrógépek, melegbarna színű < föld, s háttérben a .Mátra ké­zöld erdős magaslatai... Visontái sokáig nemes, jó bo­ra tette nevezetessé, ki sem ondolt arra, hogy a tőkéket, zolöszemeket hizlaló talajban a. borral is vetekedő, márkás kincs rejtekezík — a szén. Először geológusok vertek ta­nyát itten. Karcsú, zengő fúró­tornyokat ültettek a mátraalji lapáiyra.' Azután gépek dübö­rögtek végig a falu útján. Fel­hasították a föld húsát; síne­ket fektettek; s az első funda­mentum helyét is kicövekelték. Elkezdődött valami nagyszerű folyamat, új óriási létesítmé­nyünk teremtésének, építésé­nek nagy, mozgalmas filmje. A tájat átformáló nagy sza­badtéri színjáték szereplői — gépek és emberek. Az ipari táj széles pannója előterében — emberek. Több százan, ezren. Dolgoznak szinte napkeltétől napnyugovásig, hatalmas gé­peikkel takarítják a földet a szénmezőről, s építik az új erő­mű üzemépületének falait. Ha szerszámaikat leteszik, mivel tölthetik idejüket, van-e bolt, akár egy bodega is, ahol kenye­ret, élelmet vásárolhatnak, ha pihenni akamalk, van-e kényel­mes szállás, ahol álomra hajt­hatják fejüket, s ha kedvük tartja, elöl vasha tnak-e egy könyvet?... * Szép tavaszias nap, felhőtlen ég feszül fejünk fölé. A szá­ri tkozó, nedvességet páráztató földek között új műút széles szalagja kígyózik, egymást érik rajta a billenő teherautók, az anyagokat szállító gépkocsik. A Thorez külfejtés irodáiban együtt találjuk a „vezérkar” tagjait — Pribula Nándor bá­nyavezetőt és a főmérnököt, Goda Miklóst. — Kevés híján 700 emberünk dolgozik a szénmezőt borító földrétegek letakarításán. Az emberek nagy része bejáró munkás. Naponta autóbuszok hozzák ide az embereket a kör­nyező községekből, de akadnak jászsági munkásaink is. — S akik nem utaznak napon­ta lakásuk és munkahelyük kö­zött? — Van egy munkásszállónk Gyöngyösön, 100 emberrel. A Déli Akna szállóján ötvenen él­nek. A szállókban van rádió, televízió, sakk, asztalitenisz. És 3—400 kötet könyv is. A gyön­gyösi szállóban még külön mo­zi is van az emberek szórakoz- latására. Választhat magának hasznos, pihentető foglalkozást mindenki, kedve szerint. A sportot is szívesen űzik a bányászok. Van két futballcsa­patuk a szállóbelieknek, egyik Gyöngyösön, a másik itt, Vi- sontán. — S a kereskedelmi ellátott­ság? — Van a bányának egy ve­gyesboltja. Igaz, hogy szűk és kicsi, de általában mindent megkaphat ott az ember. Van egy húsboltuk is, hetenként egyszer árusít, pénteken. Hosszú időre berendezked­nek. Készül már Gyöngyösön az új, s teljesen modem szál­ló, amely a külfejtés 400 embe­rének biztosít igényes szórako­zást, kényelmes otthont. Har­minc esztendőre elegendő szén- vagyon rejtőzik Visonta alatt, harminc éven át biztos itt a munka. ★ Az építőtelep zsalurengetege. A földbe fúródó gépeik nyomá­ban betonoszlopok, fenyőillatú zsalugerendák és barna állvá­nyok, ezüst csőszerkezeteik nő­nek ki a földből; piros téglafa­lak szöknek a magasba, előre gyártott elemekből összerakott utcányi szállodák. A budapesti 22-es építőipari vállalat visontai szakszervezeti titkára kalauzol végig az épít­kezésen. Órákig suhanhat autónk a sima műúton, a hepe­hupás földutakom, s még min­dig akad új és új látnivaló. Na­ponta változik most már a vi­sontai határ arculata. A vidék első „fecskéi” Nagy g. Illés kubikos és Kiss Mihály ácsbrigádja voltak. — Ez volt a legelső, amit épí­tettek, a „szürkebarakk’ ’ — mu­tatja Húszak Pál a vaskeretes, betonlapokból összerakott „épít­ményt”. Sivár- és elriasztó. Kez­detben praktikus volt — benne kapott helyet a raktár, az Iro­dák, az emberek, összezsúfol- tan mindenki és minden. A szürkebarakk mellett elfu­tó műutat már „ostomyelek”, neoncsöves kandeláberek sze­gélyezik. — Itt épül a ml „szálloda­sorunk” ... A munkásszállások emeletes tömbjeit élőre gyártott elemek­sok sürgető szükséggel, mert a munkások nagy része még kint lakik a környező falvak­ban, parasztházaknál. Harminc­négy munkásszállás készül, egy-egy tömb 100 személyes, s mindenikben egy klubszoba is. Építik már az 1500 személyes konyhát, s a hozzátartozó- ét­termet; hamarosan hozzákez­denek a 2500 személyes étkező építéséhez is. Készül egy ki­sebb ABC-áruház, mert most csak egyetlen büfé látja el a majd ezer építőt. Panaszkod­nak a kenyérre. A mátrafüredi Benevár Étteremből szállítják az élelmet naponta többször az éoítkezésre. s az ebéd mellé sincs kenyér. Az ellátás' rend- szertelen, akadozó. — S a szellemi táplálék? — Még kialakulatlan itt min­den. Hiányzanak a megfelelő helyiségek, felszerelések, beren­dezések. Most még agyonra unhatja magát a munkás, ha szerszá­mát letette. Könyvek nincse­nek, s más szórakozási lehető­ség sem. A falu is távol esik ide. Járjuk az építkezést. For­rasztópákák, hegesztőpisztolyok csillaghullása, betonkeverő gé­pek morgása, toronydaruk nye- kergése tölti meg a levegőt. Éles hangok hasítanak az em­ber érzékszerveibe. Érdekes meteorológiai mű­szer: a lázer-technikára épül és radar-elven működik. Fény­sugarai segítségével kitünően alkalmas a füstköd, az emberi ■szem által nem látható felhő- képződés bemérésére. A LIDAR első nagyobb sza­bású bemutatkozása 1964. feb­ruárjában volt, amikor a derült égbolt felé küldött fényimpul­zusai 300, 650 és 900 méterről verődtek vissza. A visszaverő­dés értékelése után a kutatók megállapították: a derült ég­bolt ellenére az említett ma­gasságokban három különböző réteg helyezkedik el. A mete­orológusok ezután a három ré­teget az ismert rádiószondás módszerrel igyekeztek ellenő­rizni és arra a meglepő ered­ményre jutottak, hogy a közép­ső réteget sehogy sem sikerült ilyen módon érzékelni. A U- DAR tehát jobban érzékelte a „finomabb” részleteket, mini az eddigi használatos meteoro­lógiai műszerek. Az 1-es építésvezetőség mun­kásszállójának malterszagú fo­lyosóján az építőtelep fiatal párttitkárával találkozunk. Adorján János 14 éve éli az építők vándoréletét. Visontára Egerből érkezett. — Én ott voltam végig Duna­újvárosban is — mondja. — Itt Visontán már nem ismétlődhet­nek meg azok a dolgok, ame­lyekkel Dunaújvárosban birkóz­nunk kellett. Az emberek so­kat változtak, tudatosabban viselkednek, érettebbek lettek. Rendbontók, fegyelmezetlen, s gyenge erkölcsű emberek itt is akadtak — munkaidejüket szállásukon, ágyban henyélve töltötték. És a priuszosok, a büntetett előéletűek? A bűnö­zésre kellő alkalmat nyújt egy ilyen hatalmas építkezés. Szo­bákat, szekrényeket törtek fel már. —A védekezés, a megelőzés? — Megalakítottuk az építőte­lep önkéntes rendőreinek cso­portját. A közrendre, közbiz­tonságra önkéntes rendőrök vi­gyáznak. S a csoport kötelessé­ge a társadalmi tulajdon, az építőanyagok védelmének meg­szervezése is. A szőlőik, a szántóföldek he­lyén erőművet építenek, bányát nyitnak. A volt mezőgazdasági vidék iparilag is számottevő erődítményévé válik megyénk­nek, országunknak. Az első LIDAR-mflszerekné] a fényimpulzus gerjesztésére 15 másodpercre volt szükség. E viszonylag csekély „tűzgyor- saság”-gal az atmoszféra gyors változását — sajnos — nem tudta kellőképpen érzékelni. Az 1964-ben továbbfejlesztett változat — amely már iker- lázeres típus — a két lázer 40 millió watt erejű fényimpul­zust bocsát ki. Az impulzusok kb. ezred másodperces időkö­zökben követik egymást. Az impulzus gerjesztés 2—3 má­sodpercet vesz igénybe. A LIDAR-műszerek haszná­latához a meteorológusok a jö­vőben nagy reményeket fűz­nek. A közelmúltban segítsé­gükkel 12 000 méteres magas­ságban egy emberi szem által nem látható clrrus-felhőt mér­tek be sikeresen. Használata a jövőben kiterjed majd a lég­örvények és az atmoszféra kü­lönböző rétegei portartalmá­nak mérésére is. Pataky Dezső Lidar Ferkó űrhajós lesz? A magasságok és távolságok barátja Ilyen távolból már nehéz lenne eldönteni, mikor is kez­dődött az egész. Talán akkor, amikor a nagyapa régi motor- kerékpárján versenyzett egy kétfedelű repülőgéppel, s csak azért maradt le, mert egy útka- nyar következett... Vagy —, amikor Feri az emberi életkor „Ferkó-stádiumában” csillogó tekintettel nézegette a levegő­ben húzó gépeket, s eszébe ju­tott, hogy de jó lenne odafönt a magasban!... A gondolatok versenyre kel­tek, együtt gomolyogtak a fél­teikkel, aztán mind magasabb­ra törtek a kék égen, magasra föl, ahol már a legelszántabb madár is gondolkodóba esik. — Pilóta leszek. Minden dolog így kezdődik el. Valaki elhatározza, valaki segít, valaki akadályozza, ám az akarat mind följebb emelke­dik az abasári dombok fölé, s egyszer csak: irány Szolnok. Bagi Ferenc a neve a techniku­mi diáknak, abasári fiú, s szi­lárd elhatározása, hogy repülő lesz. Sőt, talán több is... & beiratkozott az MHS-be. — Az első repülést nem le­het elfelejteni! De nehéz is el­mondani. Kicsúszik a föld a gép alól, egyre magasabbra emlkedünk, egyre szélesebb a látóhatár... Innen már könnyű volt foly­tatni. Orvosi vizsgálatok alkal­masnak találták. Van a pályá­hoz szíve és van esze... így lett a technikum után a Kilián Repülő Tiszti Iskola nö­vendéke, a magasságok és tá­volságok barátja. Egyszer meghívták a szülőket egy repülőbemutatóra. Lássák, mit tudnak a fiaik. — Féltettem — mondta Bagi Ferenc édesanyja —, de mit te­gyek, ha minden vágya a repü­lés? ... Nem tudtam lebeszél­ni. És... büszke voltam rá a bemutatón. Láttam beszállni a gépbe, s míg a többiek úgy fu­tottak ki, hogy billegett a gé­pük — látszott a szárnyán —, Ferié mint a nyíl. úgy futott, s fölemelkedett. Utána is szól­tam, hogy „fiam. csak ne olyan merészen.. A barátságos kis ház kony-. hajában beszélgetünk. Feri sza­badságon van, igen messziről jött! Mert egy év után kikerült a Szovjetunióba. Ott tanul már egy fél éve. S öt esztendő múl­va re.pülőmérnök lesz! Fényképek kerülnek elő. A’ nyílt tekintetű, halk szavú, szép szál fiú mellett barátai, akik­kel együtt tanulja a legkorsze­rűbb, legmodernebb tudomá­nyokat. Vidáman mosolygó tár­saság. Mellettük a parancsnok. — Ö most magyarul tanul... — mondja Feri, s ebből törté­netek kerekednek. Katonák odakint is. Nehéz megtanulni hamar az orosz nyelvet: így kell felelni, vizsgázni, így kell hallgatni az előadásokat. — Nehéz volt megtanulni a vezényszavakat. Ez a fiú — mu­tatja Feri a fényképen, a „na levő” (balra át!) vezényszóra következetesen a jobbra át-ot hajtotta végre, s ez egy kis „alaki bonyodalmat” okozott. Ügy segített magán, hogy a ve­zényszavak orosz jelentését fel­írta a megfelelő kezére. Ami­kor aztán elhangzott a „na pravo”, megnézte a kezefejét, mindkettőt, s most már szabá­lyosan fordult, ám — jól elkés­ve. — A vámot mondd el — biz­tatja nevetve édesanyja. — Az úgy történt, hogy sza­badságra hazajövet az egyik fiú kedveskedésképpen nagy­szüleinek egy tekintélyes mére­tű kakukkos órát vásárolt. A határnál a papírra föl kellett írni, nogy ki mit hoz. Nem tud­ta, mit jelent oroszul a kakua- kos óra, így azt irta: óra egy darab kauukkal... Kissé fur­csán néztek a vámőrök... — A hétköznapok? Tanulunk rengeteget. Szaoad időben a városban járunk. Ott már ta­vasz van, kibújtak a levelek a rügyekből. Január végén ibolya nyílt... Nagyon szép vidék ez, a hegyek között. De fönt, a magasban még szebb. Sokat re­pülünk a legkorszerűbb gépek­kel. — Nincs kedve még maga­sabbra ... A világűrbe pél­dául? ... Most jött a nagyágyú. Ugyan­is — írták az újságok is! — nemrégiben egy konferencián szó esett a szocialista országok közös személyzetű űrhajójáról. Nemsokára ilyen kiképzésen is részt vesz Bagi Ferenc, ök lesz­nek az első magyar űrhajósok. — Szívesen ülne be az űr­hajóba? — Bái-melyik pillanatban — mondja, s tekintete elárulja vá­gyakozását. Addig? Addig tanulni kell rengeteget, megismerni min­dent, ami a repüléshez, s maj­dan az űrhajózáshoz (szüksé­ges. Talán már nincs is messze. A gondolatból megszületik a terv, a tervből pedig a való­ság. S egyszer csak halljuk a rádiót, amint közli a fellőtt űr­hajó adatait, útirányát és sze­mélyzetének neveit. Talán ő is köztük lesz, s boldogsága túl­szárnyalja a kozmikus mérete­ket ... Mi pedig büszkék leszünk rá. Az magyar űrhajósra. Kátai Gábor ... hogy ellenségeinket meg kell becsülnünk. Voltakép­pen hálával tartozunk nekik, hiszen rendkívüli módon meg­könnyítik a munkánkat: tudjuk, hogy ők az ellenségeink. Nem kell kutatni, keresni, töprengeni, figyelni, ellenőrizni, mert ettől mindtől megkímélnek ők: hiszen az ellenségeink. Nem rejtik véka alá érzelmeiket társadalmi rendünk jövőjét ille­tően, mióta letűnt társadalmi rendűknek nincs jövője, ha mégis valamiféle gondot okoznak belügyi szerveinknek, ak­kor is igazán hálásak lehetünk: hiszen ellenségeinkről van szó. Legjobb tudomásom szerint mindeddig nem akadt olyan botor ember szűkebb hazámban, aki ellenségeinktől vagy jót, vagy semmit kívánt volna, s ha rosszat tettek ellenünk, meg­elégedetten állapíthattuk meg: hál’ istennek, ellenségeink cselekedték. Tudniillik előfordulnak olyan esetek is, amikor a rosszat nem ellenségeink teszik, akik ellenségeink, hanem olyan elvtársaink, akik — mint később kiderül — nem elv­társaink, bár barátainknak és elvtársainknak vallották magu­kat. Ilyenkor az ember összeráncolja a homlokát és azon dohog, hogy voltaképpen is, kik a mi igazi ellenségeink? Ellenségeink-e az igazi ellenségeink, avagy igazi bará­taink-e egyes barátaink? Mert ellenségeink végül is nem ta­gadják, hogy ellenségeink, de barátaink még a végén is ta­gadni próbálják, hogy ők voltaképpen ellenségeink. Mert * dolgozó köznép, amely politikai érzékben meglehetősen fel­nőttnek számítható már, azt tökéletes nyugalommal, a bel­ügyi szervekbe vetett rendíthetetlen bizalommal veszi tudo­másul, hogy egy volt földbirtokos, gyáros, mondjuk újra föld- birtokos és gyáros akar lenni. Az úgynevezett általános em­beri szabadságjogok biztosítják azt, hogy akar j an ak, míg a népi rend úgynevezett önkénye szépen fülön fogja őket és olyan helyre rakja mindvalamennyiüket, ahol bő idő és mód nyílik a töprengésre: érdemes-e ellenségnek lenni? De mit mond a közvélemény, amikor tanácsi dolgozó, aPt nem ellenségünk, tízezreket lop ki a lakásra rászorultak zse­béből; amikor magát több ízben és több helyen, lehetőleg nagy nyilvánosság előtt, kommunistának valló „elvtársunk” villámsebesen tízezreket sikkaszt; amikor nem kenőccsel, de borral kell és illik kenni bizonyos szekereket; amikor funkcio­náriusok hazudnak az állam és a nép bőrére, a maguk hasz­nára; amikor „vezető elvtársak” akarnak luxusszállót építeni — saját maguknak? A közvélemény józanabbik része egyszerűbb tömörséggé azt juttatja kifejezésre, hogy ezek az igazi kártevők és nem is az ellenségeink, mert az ellenségeinkben nem bíztunk és nem bízunk, a barátainkban, a különböző posztokon álló ve­zetőinkben viszont igen. De miután a közvélemény a nagy Brehm óta több osztályra, alosztályra, fajra, rendre oszlik, akad közte olyan, sőt olyanok, akik olyan magánvéleményt kezdenek formálni az ilyen és ehhez hasonló esetek után, hogy megelégedetten dörzsöli a kezét az ellenség, mondván; „hű, ez mennyivel jobb, mint ha mi csináltuk volna...” Pedig itt a közvélemény ingatagabb része csak „nagtf ügy felett sopánkodhat, riadozhat, mert fei tagadja, hogy vannak nekünk olyan kis ügyeink, amelyek pont olyan ügyek, mint a nagyok, csak még nem vezettek bírósághoz, fegyelmi­hez vagy elbocsátáshoz. De vezethetnek! És az a bizonyon közvélemény hallatlanul reagál ám a pult alá félretett árukra» többszörös lakáscserékre, soha meg nem fizetett vendéglátá­sokra és még száznyi más apróságra, amely miatt úgy néz ki a dolog, mintha egyesek azt hinnék, hogy nekik több jár a szocializmusból, végzett munkájuk arányán túl, mint má­soknak. Az ilyentől aztán megkeseredik az ember szája, s bárki beláthatja, hogy a keserű az nem jó íz sem a szájban, sem a politikában, mert bizalmatlanná válhat tőle az ember ízek és intézkedések iránt. Most az óvatosak közül biztos akad olyan, aki gondosan figyelmeztetni szeretné e sorok íróját, hogy nem kell olyan nagy feneket keríteni a dolognak, egyedi, elszórt esetekről van szó, nem tipikusak, nem jellemzőek, és különben is, gondoljunk csak vissza a régi úri világ korrupt- ságára. Nos, ma már fütyülök én és velem együtt még — gondo­lom — jó néhány millió ember a régi világ korruptságára. Engem és velem együtt jó néhány milliót az érdekel, hogy « mi társadalmunk még a korruptság látszatától is mentes le­gyen. Különben is az úri világ, az úri világ, azért is számol­tuk fel, a mi világunk meg a miénk, azért is építjük és félt­jük. A biblia szerint az Űr egy igaz emberért megmentette volna Szodomát és Gomorrát... A kommunista, szocialista er­kölcs szerint nekünk kicsit meg kell fordítani a dolgot: a mi életünkben egy igaztalan embernek sem szabad, vagy leg­alábbis nem szabadna lennie. Ám, ha mégis akad, eszünk ágában sincs megmenteni, mert jobban haragszunk rá *-* legalábbis én igen —, mint ellenségeinkre. Mert azokat meg kell becsülnünk, — egyébként ez a vé­leményem, hiszen megkönnyítik a dolgunkat, tudjuk, hogy ök az ellenségeink. De az áruló barátra kegyetlenül tudok és tu­dunk haragudni... Egyébként ez a véleményünk! r Hogyan szalonképesebb az ember? Tábla hirdeti: nyakkendő és zakó nélkül tilos a bemenet. Viszont tulajdonképpen min­denki bemehet: akin nincs nyakkendő, arra adnak, ha kéri és elfogadja. És aztán szabad az út az egri Park szálló grilljébe. Zakó egyelőre nincs a ruha­táros raktárában. Pedig java­solnánk, hogy tartson azt is, sőt inget is (hátha valaki ing nélkül szeretne bemenni). Javaslatunkat megtolda- nánk még a következőkkel. Ne csak fehér inghez való nyakkendőt kölcsönözzenek, hanem szerezzenek be min­denfajta sport és jersey-ing- hez illát is — ha egyáltalán ilyenfajta inghez illik nyak­kendő. Ugyanis nem szép ke- resztbecsíkos nyakkendő koc­kás inghez. Bár ez úgy látszik nem akadály, hogy valaki be­jusson a grillbe. Azonkívül, ha valaki sípvló- verben érkezik, akkor legyen megfelelő nagyságú zakó — extraméret —. amit arra fel lehet húzni. Vagy ha netalán piszkos a fehér ing, kölcsö­nözzenek patyolattisztát... Tudniilllik azt hisszük, hogy az az ember sem elegánsabb, aki Ízléstelen nyakkendőben, piszkos ingben, gyűrött zakó­ban, vagy sportinghez nyak­kendőben, tökrészegen ül « grillben. Elgondolkozhatunk, hogy mi a célja a nyakkendős és zakós szigornak. A tábla szövegét bővíteni kellene valahogy így: saját ru­ha, saját cipő, saját ing és nyakkendő kötelező, az nem fontos, hogy milyen, csak fel lehessen ismerni a foszlányok­ból — ez a. szalonképesség. (’) Hogyan szalonképesebb az ember valóban? Semmiképp sem úgy, hogy Ízléstelen nyak­kendőkkel megválthatja a „belépési váltságdíjat”. (— vits) s 1866. március 13„ vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom