Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-07 / 5. szám
Á honvédelmi nevelés nemcsak a hadsereg feladata DOLGOZÓ NÉPÜNK félti és óvja vívmányait, ugyanakkor még nagyobbat, még merészebbet lép előre a fejlődés útján. Ezért népünk kész minden áldozatra, akár a munka frontján, akár a harcmezőn kell ezt meghoznia. S most, amikor a haza valóban a nép igazi hazájává vált, joggal mondja ki alkotmányunk 61. paragrafusa, hogy a „haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége”. Sokan azt hiszik, hogy a honvédelem erősítése, fejlesztése kizárólag a fegyveres erők, elsősorban a hadsereg erősítését, fejlesztését jelenti, s a szocializmus védelme csak a fegyveres erőknek, a hadseregnek a feladata. E káros, a honvédelmet gyengítő nézettel gyakran találkozunk. Az ilyen és ehhez hasonló nézetek a polgári életben csökkentik a lakosság honvédelmi készségét, elhomályosítják a dolgozó tömegek előtt saját szerepüket és jelentőségüket a haza védelmében. Azt mondják sokan, hogy minek kell foglalkozniuk a polgári szerveknek honvédelmi neveléssel, s egyáltalán a honvédelmi kérdésekkel, hiszen van hadseregünk és a honvédelem a hadsereg feladata. Ügy gondolom, vitatkoznunk kell az ilyen felfogást vallókkal. Vitatkozni kell azért, hogy megértessük mindenkivel, aki ebben az országban él, hogy fé- lelősséggel tartozik a 20 évvel ezelőtt kivívott szabadságunkért, mindazokért a vívmányokért, amelyeket a szabad 20 év alatt alkottunk. Vitatkoznunk kell azért is, mert az előbb említett nézet azt tükrözi, hogy annak vallói nem ismerik a honvédelmi nevelés lényegét és célját. Nem ismerik azt, hogy a honvédelmi nevelés olyan tevékenység, amely sokoldalúan és céltudatosan hat az egész nép erkölcsi-politikai arculatának, szocialista tudatának alakulására, azzal á céllal, hogy elősegítse népünk honvédelmi készségének növelését, hazánk honvédelmi képességének fokozását. Ebből következik, hogy a honvédelmi nevelés célja nem más, mint szüntelenül növelni népünknek a haza erősítéséért, és Védelmezéséért érzett felelősségét, kialakítani a szocialista haza fegyveres védelméhez szükséges cselekvőképes vi- szonvt. KÉTSÉGKÍVÜL a haza védelmében nagy felelősség hárul néphadseregünkre, amely a többi fegyveres erőkkel karöltve, népünk megbízásából az „első vonalban” őrködik a békés alkotómunka felett. A hadsereg feladata, hogy mint dolgozó népünk „ügyeletes alegysége”, állandóan készen álljon a szocialista haza fegyveres védelmére. De kérdezem, elegendő-e csupán a hadsereg e feladatra az esetleges fegyveres agresszió esetén? Képes-e egyedül, a társadalom többi tagjának támogatása és aktív fellépése nélkül a haza megvédésére? A kérdésre határozott nemmel kell felelnünk. A hadsereg csak akkor képes e felelősségteljes feladatának megfelelni, ha maga mögött érzi egész társadalmunk cselekvőképes támogatását. Egyszóval, az egész társadalom minden tagjának felelősséget kell éreznie a honvédelem ügye, a haza biztonsága iránt. És e felelősségérzetnek a tettrekészségben, a hadseregnek a harckészültség állandó erősítésében, a polgári életben, a becsületesen végzett munkában, a termelékenység növelésében, szükség esetén pedig mind a hadseregben,. mind a polgári életben a hazáért folytatott bátor, fegyveres harcban kell megnyilvánulnia. A H ADSEREG MINDEN tagja kész e feladatra, kész arra, hogy mindazokra, akik kezet mernek emelni szabad hazánkra és népünk féltve őrzött vívmányaira, kemény csapást mérjen. De ehhez szükség van arra is, hogy a társadalom minden tagja készen legyen a fegyveres harcra, a hazának a szó igazi értelmében vett megvédésére. Készen kell állni arra, hogy a békés termelőmunka eszközeit bármikor felcserélhessék a haza megvédésének eszközeivel, a fegyverekkel. Ezeknek a készségeknek kialakítása teszi szükségessé a honvédelmi nevelőmunkát A hadseregbe bevonult fiatalok két év során ömlesztve kapják a haza megvédésének szakmai ismereteit A politikai oktatáson a parancsnokok, a párt- és KISZ-szervezetek nevelő tevékenységén keresztül hazaszeretetre való nevelésben is részesülnek. Ahhoz, hogy a haza védelmének a hadseregben elsajátított szakmai ismerete ne vesszen a két év letelte után kárba, sőt, ez a hazaszeretettel párosulva tovább tökéletesedjék, szükség van arra, hogy az embereket a munka, a tanulás és a kettő eredményeként létrejött alkotások szeretetére és féltésére neveljük. Ügy gondolom, már ennyi is elegendő annak megértéséhez, hogy szükséges a honvédelmi nevelés és azt az egész társadalomra ki kell terjeszteni. Most már csak azt kell tisztáznunk, hogy hol és kik végezzék ezt a munkát? Tisztázni kell, mert itt is találkozhatunk téves felfogásokkal. Például nemrég a megyei úttörőelnökségi ülésen járásunk egyik úttörővezetőjétől megkérdeztük hogy járásukban hogyan oldják meg az úttörők honvédelmi nevelését? A válasz meglepő volt: Mivel járásunk szegény honvédségi alakulatokban, így ezzel a kérdéssel nemgien foglalkoznak. EZ A VÁLASZ IS mutatja, hogy megyénkben sokan vannak, akik a honvédelmet és az ezzel összefüggő honvédelmi nevelő tevékenységet is a katonák feladatának tekintik csupán. Igaz, nagy szerepük van a honvédelmi nevelésben a katonáknak. Ezt nem is vitatom, sőt, azt mondom, használjuk ki jobban a területileg illetékes, vagy közel lévő honvédségi alakulatokat, mert a katonák részvételének nagy jelentősége van e téren is. De ez még nem minden. Ahhoz, hogy a honvédelmi nevelés teljes legyen, hogy átfogja megyénk valamennyi lakosát, átfogja az egész társadalmat, be kell kap- csolódniok a pártszervezetek, a különböző tömegszervezetek, különösen a fiatalokat átfogó KISZ- és úttörőszervezeteknek. De nem szabad megfeledkeznünk pedagógusainkról sem, akik az általános iskolás kortól kezdve a hadköteles korig átfogják megyénk egész lakosságát, társadalmunk valamennyi, a honvédelem szempontjából számításba jövő tagjait. Mint ahogyan a felsorolásból is láthatjuk, van hol és van kikkel végezni a honvédelmi nevelést. A hadsereg tagjaival, az MHS különböző szerveivel, a párt- és tömeg- szervezetek vezetőivel, pedagógusainkkal összefogva végezhetjük ezt a munkát eredményesen, kellő hatásossággal. EGYÜTTES MUNKÁNK eredményeképpen leszünk képesek társadalmunk valamennyi tagjában kialakítani a szocialista haza fegyveres védelméhez szükséges cselekvő- képességet, hogy a szocialista országokkal szoros együttműködésben becsülettel meg tudjuk védeni a békét, és ha lesznek olyan őrültek, akik fegyvert merészelnek emelni hazánkra, azokra a nép és a szocialista tábor összefogott ereje zúdulhasson rá. Berecz István százados Az első lépések CSONT ISTVÁN GRAFIKAI KIÁLLÍTÁSA A SZÍNHÁZBAN Néhány nappal ezelőtt — egy jó kezdeményezés folytatásaként — a Gárdonyi Géza Színházban kamarajellegű kiállításon mutatkozott be szűkebb kör előtt Csont István fiatal grafikus. Mindössze — mindössze? — huszonnégy alkotása került körben a falakra, hogy a kritikai megjegyzések tüzé- ben megméressen a művész és alkotása. Bevezetőben kezdeményezést említettünk és nem véletlenül... A város fiatal képzőművészei, akik még nem — vagy csak régebben — jutottak „hivatalos” tárlathoz, mintegy távlati előzsüriként, a színház fiataljainak közreműködésével, házi bemutatókon próbálgatják oroszlánkörmeiket. Magas, cézár-friziurás fiatalember. Tegezhetném is, hiszen nincs több huszonöt évesnél, de tulajdonképpen nem azért telepedtem le társaságában a nevetségesen apró presszó-asztalka mellé, amelyre még le sem könyökölhet az ember úgy igazán, hogy jobb időtöltés híján pertut igyunk. —■ Modern embernek tartja magát? — Természetesen! — Magyarázza meg, miért? — Hát... az nem is olyan könnyű. Engem mindenki modernnek tart, már a kinézetem miatt is. Valóban, divatosán öltözött. Még a pózolásában is érezni a divatosat. Arca közömbösem mogorva, vigyáz arra. nehogy edmosolyítsa magát. Marion Brando — olcsó hígításban. T. Z. 1954-ben végezte el az általános iskolát, utána három évig szakmát tanult. A mestersége: autó- és motor- szerelő. Munkaikönyvében több a bejegyzés, mint ahány esztendő eltelt azóta, hogy szakmunkás-bizonyítványt kapott. Ktsz-ben kezdte, egy kormos, horpadt műhelyben. Mikor megúnta, az egyik gyárban 4 MPtjmG 1966. január 7, péntek Meditáció és aggódás vállalt állást, de a gyárat sem bírta sokáig és újabb helyekre került. Végül, hossztabb időre megállapodott az egyik vállalat gépjavító telepén. Kis ideig meghúzta magát, míg az erővonalakat meg nem ismerte. Aztán magához tért. s mint aki a szemlélődéssel mái amúgy is sokat mulasztott, nagy ütemben igyekezett bepótolni mindent. Többször késve érkezett munkahelyére. Ügy tekintette a telepet, mintha egyedül csak az ő kedvére, passziójára teremtették volna. Durva vicceket eszelt ki az idősebb szakik „leégetésére”. Nem mehetett el egyetlen nő sem a közielében, akire ne tett volna ízetlen, otromba megjegyzéseket. Az egyik fiatal lánynak, aki hatórás munkaidőben dolgozott, fényes nanpal megfog- dosta a mellét. Kezébe adták a munkakönyvét, de néhány napon belül, hatalmi szóra visszavették a helyére, mert a családnak jó barátja volt valaki ... Nem sokáig maradt, örültek, mikor önként távozott. Szakmunkás-hizonvít- vánnyal beállt az ÄFORT- hoz. anyavkiadónak. Összejátszott a sofőrökkel, a kimért adagokat mindig megfelelte egy-két kanna benzinnel, a kapott pénzen pedig osztozkodtak. Elbocsátották. Fegyelmivel. — Kérem, én már ötven esztendőt megértem, de még ilyen embert nem is szagoltam — mondta egyik volt felettese. — Próbáltam vele foglalkozni. „Nevelni”. Tudja, mit mondott?. „Tata, maga egy vén prédikátor! Ha száz esztendeig fog élni, akkor sem érti meg a mai modern fiatalokat!” Méghogy modem fiatal! ö!... Csak azt sajnálom, hogy voltak körülöttem. Mert. ha ketten vagyunk istenuccse, akkorát lekenek neki, hogy estére sem mászik elő a szerelőaknából Ey hajtásra kiüríti a poharát. — Nem szeretem a szokványos dolgokat, csak a változatosságot — érvel élénken. — Engem csak az érdekel, ami eredeti, ami szokatlan, ami új. Hogy változtatgatom a munkahelyeket? Marhaságnak tartom, hogy egy helyen éveket dolgozzon valaki. Azért, hogy plecsnit szúrjanak az ember mellére, a markát meg üresen hagyják? Kerestem olyan helyet, nem is egyet, ahol ugyan nem adnak plecsnit, de adtak elég tallért. Azt csinálom, amitől jól érzem magam? — És az a kislány, akinek...? — Felhabosodott a vérem... És hogy oda volt mindenki!? — A benzirtlopás? — Én csak kis ürge voltam. Na bumm! Az orromra bunkóztak. Más is lopott. Mindenki lop... — Modem embernek tartja magát? — Természetesenl Természetesen. Ruhája a legújabb divat szerint készült. A cipője is eredeti darab, nem tömeggyártmány. Szeret táncolni. Modern táncokat. Szereti a zenét. A modem zenét A könnyűeket. A szókincse is eredeti. „Bre- nyol”, „csajkázik”i, utálja a „ferhót”. Ez lenne a modernség? Egy nyakkendő, egy különös, eredeti formájú napszemüveg, törülközővel fésülhető frizura? Csak ennyi?! A látszat — szimpla mázo- lat. Üres, dohos üveg, amelyet színes drótokkal fontak körül. Modem embernek tartja magát? Természetesen! De nem köti semmi a korszak eszméihez, élete nem ágyazódott ebbe a mi korunkba, attól idegen. — Azt csinálom, amitől jól érzem magam. Élek... Élet az ilyen? Kevesebb, si- várabb annál. Biológiai létezés. Pataky Dezső Nem véletlenül használjuk a próbálgatás kifejezést, hisz — mint Csont István grafikái is tanúsítják — már nem is annyira a tehetség megmérésére kerül Itt sor, nem annak megítélésére, hogy az ecset, a toll, vagy éppen a véső arra termett kézbe került-e, vagy sem. Ezek a kamarajellegű bemutatkozások az útkeresés, a baráti és nemegyszer szakmai útmutatás lehetőségeit tárják fel, a kísérletezések publikációs lehetőségei is egyben. Nem érett, sokszor még nem is megérlelt munkák kerültek a bemutatók szűkebb körű közönsége elé, mint inkább egy későbbi művészi hitvallás, ki- teljesedés vázlatai. S hogy előfordulhat, mint ahogy elő is fordult, hogy egynémely vázlat már hellyel-közzel a teljesség igényét is megkísérli kifejezésre juttatni — az e kiállítások megszervezésének a szűkebb körű nyilvánosság megteremtésének helyességét is bizonyítja. Bizonyítja Csont István bemutatkozása kapcsán is. A fiatal grafikusnak — az Egri Tanárképző Főiskola hallgatója.— volt ereje, hogy számban ugyan nem túl sok alkotás segítségével is valljon a körülötte zajló, lüktető világról. Igaz, ezek a vallomások helyenkint még csak jobban sikerült skiccei a valóságnak, másutt nem talál még egymásra a mondandó és kifejezőköntőse, de néhány alkotása már arról tanúskodik, hogy útkeresése nem tétova és bizonytalan ta- pogatódzás. Kétségtelen tehetsége még nélkülözi a lényegre törés biztonságát, az eszközök gazdagságát, a tudatos formatervezést, — de minden munkáján fellelhető az élmények feldolgozásának, műfajához való alkalmazásának tudatossága. Örömmel látnánk, ha ez a jő kezdeményezés tovább folytatódna és ilyen meg-megismétlődő kamarajellegű bemutatkozás után léphetnének a város fiatal képzőművészei a széles körű nyilvánosság elé. Ehhez megtették a jó és valóban célhoz vezető lépéseket. Gyurkő Géza — Doktor úri Szegény öcsém ügyében jöttem Ismeretlen, mert csak any- nyit tudunk róla, hogy újságárus vagy jegyszedő. Ismerősök, mert ha szembe jönnek az utcán, esetleg köszönünk nekik, vagy legalábbis köszönújsáí Hajnalban kel, ha délelőttös, és sötétben zár be, ha délutá- nos. Néha 16 órázik, mert váltótársa csak így mehet szabadságra. Nem kiabál, nem kínálja hangosan az áruját — a „stand” jó helyen van, a város közepén, és ott van a rengeteg autóbuszutas. Nem üzlete a hazug szenzáció, mert tudja, hogy mi áll az újságokban, nemcsak árulja, olvassa is. Fülep Sándorné újságárus saját bevallása szerint ameddig nem árulta a lapokat, addig többet olvasott. Akkoriban a kisunokát nevelte, segített a lányának, aki tanul is és dolgozik. Az unoka megnőtt — Fü- lepné három éve újságárus. Más munkát már nem vállalhat: valamikor a Lakatosáru- gyárban egy présgép megcsonkította bal kezének egyik ujját Jobbkezes, mégis ballal veszi át a pénzt mert a jobbja ízületes. Rengetegszer nyúl a pénzért, sok az apró, naponta 500 forint. Teljesítményben dolgozik. Van egy kis ülőkéje, de amíg az Esti Hírlapot árulta, egyszer sem vette igénybe. Állt, adta az újságot, kedvenc újságját: 6 is az „Estivel” alszik el minden este. Hatalmas, cipőre húzható — van vagy hatvanas, vagy még nagyobb? — nemezcsizmája mellette terpeszkedik. Enyhe a tél szerencsére. Bizony, huzatos itt a megálló félig nyitott ni akarunk, de megtorpanunk, mert hirtelen nem jut eszünkbe, honnan ez az ismerős, de mégis ismeretlen arc? Később már kapcsolunk: ő az egri autóbuszmegállónál 'árus árkádja alatt, elkelne egy fülke. Jól felöltözik, sok kötött kabátba, több szoknyába, kendőbe, nagykabátba. Nyáron kellemesebb, több a vevő is — ilyenkor sok az idegen, veszik a képeslapokat. De egyformán gyorsan telnek az órák, mint mondta: „Néha felkiáltok, már fél kétiegys letépi a jegyet Gál Félixné II éve áll az egri Vörös Csillag mozi nézőterének ajtajában. Egy-két társa és a mozigépész kivételével ebben a városban ő töltött el legtöbb időt a moziban. Igaz, ez számára nem szórakozás. Előadás előtt felsöprik az előcsarnokot. Aztán tépik a jegyeket és irányítást adnak: „Bal, jobb, jobb, bal...” A tudatlan nézőt a helyére vezetik. Előadás után végigkutatják a nézőteret: mit hagyott ott a közönség? Aztán leadják a talált tárgyat. Meg néha jeleznek a gépésznek, hogy rossz a hang vagy nem jó a kép. Ha túl meleg van, a ventillátort is bekapcsolják. Nyáron néha ki-bekapcsolják állandóan, olyankor az egyik nézőnek melege van, a másik meg fázik. Naponta hat órát tölt moziban. Filmet nyugodtan nemigen nézhet meg, mert mindig akad valami tennivaló közben: plakátragasztás, prostő, észre sem vettem.** Sok a beszélgető partnere^ rengeteg az ismerős. Látásból a fél várost ismeri, őt talán Eger háromnegyede. Sokan köszönnek neki az utcán. Sokszor azt sem tudja, kik. Csupán a törzsvendégeket ismeri. Előre tudja például: az ötórás busszal kik érkeznek és milyen lapot kérnek... A legjobb'törzsvendégeknek félre is teszi az újságokat. Számukra mindig van minden. Otthon is újságok között van. A lánya és veje 108 forintot fizet ki havonta újságokra. Filmet megtekinteni csak úgy lehet, ha a zedó pektus-szortírozás, vagy rósz- szül lett egy néző, későn jött valaki... Pedig ismerniük kell nekik is a filmet, mert csak így jelezhetnek a mozigépésznek. Több ezer filmből, amit látott, a Tájfun Nagaszaki felett* a Sándor Mátyás, a Rokonok* A kőszívű ember fiai maradt meg az emlékezetében. Kedvenc színészei: Jean Marais* Latinovits Zoltán, meg Básti Lajos. Természetesen mind férfi, mert azért hiába jegy- szedő és hiába nézi „hivatalból” a filmeket, azért ő jegyszedőnő — és néző nő. Több mint egy évtizede mint kisegítő kezdte. Azelőtt bedolgozó volt a háziipari szövetkezetben. De így többet keres. Nem ünnep számára a mozielőadás — munka. Ritkán lát egyvégtében egy filmet, a részekből napról napra áll össze az egész. A színházat szereti* a tv-t nem, szabad idejében is inkább — filmet néz. (berkovits) Ismeretlen ismerősök 1.
