Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-05 / 3. szám
'AG PROtETÄRJAl EGYESÜLJETEK! ■ww mmm mbbsi MEPUJSA 0 Higanygőzlámpák larnamérán AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 3. szám ÁRA: 50 FILLÉR. 1966. január 5, szerda MAI jeqijzelutik Az 1966-os év különböző naptárai már hetekkel ezelőtt gazdára találtak. Nem akarok bevágódni a szerencsés naptár-tulajdonosokhoz, de hogy jó vásárt csináltak az idei naptárpiacon, az biztos. Ugyanis az 1966-os év naptárbeosztása évszázadunkban még háromszor, 1977- ben, 1983-ban, és 1994-ben pontosan megismétlődik. Jó lesz tehát megőrizni az új naptárt, elvégre 1994-ben is előfordulhat, hogy csak pult alól lehet kapni, mint 1966-ban. Vigasztalni sem akarom azokat akik nem jutottak hozzá az új naptárhoz, mert ha kellő tisztelettel, a naptárnak kijáró figyelmességgel vigyáztak régi kalendáriumukra, akkor most ők is jól jártak. Kutassák fel házi levéltárukat és keressék meg az 1910-, 1921-, 1927-, 1938-, 1949-, vagy az 1955-ös évek naptárait. Nyugodtan zsebre vághatják bármelyiket mert szőréről szárára pontosan ugyanolyanok, mint az 1966-os, Azokban az években is szombattal kezdődött és szombattal végződött az év. Mind a hatszor vasárnap ünnepelték névnapjukat a Qyörgyök szombaton az Erzsébetek, pénteken a Katalinok és a Klárák. És ugyanúgy vasárnapra és hétfőre esett a karácsony két napja, ahogyan 1966-ban, vagy 1977-ben, 1983-ban és 1994- ben várjuk majd. Ezzel szerintem as ország naptárgondja meg fs oldódott. Most még csak as marad hátra hogy az idei naptárakba ne írjuk bele az értekezletek, a kiszállások, a prémiumosztás időpontjait, mert ezekkel a bejegyzésekkel 1977-ben is találkozhatunk. Akkor pedig minek a naptár ha nincs benne rubrika, Legalább 10 napra. Tanuljunk a hibákból. Mert különbé* és takarékosság van! Apropón. most látom csak, mégsem teljesen azonosak. Nem kell megijedni, csak néhány névnap ugrott el... Azt mondja hogy: T91Ó. július 24-én a Krisztik tartották névnapjukat. 1966. július 24-én pedig a Kingák ünnepelnek majd. Ezt jó lesz megjegyeznem, mert a nagyanyám is Kinga. Be is írom. A többi stimmel.., (koős) l _____________/ fi v ilág já híreket Taskentböl var — Sasztri és Ajub Khan első találkozója — Kosztgin beszéde és tárgyalásai öt órával a taskenti csúcsértekezlet hivatalos megkezdése előtt megtörtént Sasztri indiai miniszterelnök és Ajub Khan pakisztáni elnök első, nem hivatalos találkozása. A találkozó színhelyéül szolgáló villa Sasztri szállásától néhány percnyire áll. A találkozó az újságírók kizárásával zajlott le. Koszigin, Gromiko és Malinovszkxj volt a házigazda. Kedden délután, helyi idő szerint 16.00 órakor megkezdődött a taskenti csúcstalálkozó, amelyet Koszigin szovjet miniszterelnök kezdeményezésére hívtak össze. Koszigin szovjet miniszterelnök üdvözölte a találkozó részvevőit és kifejezte megelégedését, hogy a két nagy ázsiai ország vezetői elfogadták ajánlatát és eljöttek Taskentbe, hogy közvetlen megbeszéléseken keressék az India és Par- kisztán között fennálló konfliktus rendezését, a két ország kapcsolatainak megjavítását. A szovjet miniszterelnök kijelentette, hogy amikor a stzov- jet kormány ezt a találkozót indítványozta, kizárólag a pakisztáni és az indiai nép iránti barátság és az a törekvés lebegett szeme előtt, hogy hozzásegítse a két nagy ázsiai népet a béke útjainak kereséséhez, a háborúval járó áldozatok és nélkülözések elkerüléséhez, Koszi gin hangoztatta, hogy az indiai—pakisztáni kapcsolatok jövője e két ország tói függ; attól, hogy készek-e jóindulatot, kölcsönös megértést és a pozitív eredmények kivívásában szívósságot tanúsítani. A szovjet kormány minden eszközzel elő fogja segíteni e nemes célok megvalósítását és kész jószolgálatokat tenni a taPőtválcesztás Hngllában Január 27-re írták ki a pótválasztásokat Nort-Hull választókerületben a tavaly októberben elhunyt Henry Solomons munkáspárti kép vise1 ő helyének betöltésére. Ez a pótválasztás kulcsfontosságú a jelenleg mindössze kétmandá- tumos alsóházi többséggel rendelkező Wilson-kormány számára. A mandátum megtartásától függ, hogy a kormány- többség háromra emelkedik-e, avagy egyetlen főre csökken. Megfigyelők szerint Wilson North-HuIl-ban kívánja „meg- hőmérőzni” az ország hangulatát és ha úgy találja, hogy az nem túlságosan hideg* akkor esetleg már márciusban „fejest ugrik” s kiírja az általános választásokat A tél új offenzivája ségért, m újjáépítésért, * Mh virágzásért és a békéért vivőit közös harcban. Az értekezlet hétfői megnyitó ülésén beszédet mondott Osvaldo Dorticos kubai elnök. Dorticos beszédének elhang* zása után olvasták fel az érte* kéziét részvevőihez intézett üdvözlő táviratokat: Brezs* nyev, és Koszigin, HoSi MinJté Csou En-laj, Kim ír Szén, Watt tér Ulbricht, Cedenbal és Nősz* szer üzenetét Az Egyesült Arab Köztársaság elnöke egyebei# között javasolta, hogy az afrik kai, ázsiai és latin-amerikai néi pék második szolidaritási ént tekezletét Kairóban tartsál#. Djakarta! TASZSZ-jelentés szerint Sukarno indonéz elnök! is köszöntötte a konferenciák Ezután hallgatták meg & részvevők Juszef el Szibainák^ a nemzetközi előkészítő bey zottság nevében megtartott po* litikai beszámolóját A beszámoló hangsúlyozza^ hogy még egységesebbé keU tenni az imperíalistaellenev erőket, meg kell erősíteni Ázsia, Afrika és Latin-Ameri- ka, valamint a világ összes egyéb haladó erőinek szolidaritását tekintettel az imperializmus fokozódó agresszivitására. A népek szolidaritása ŐS szakaszba, a három földrészt átfogó szolidaritási mozgalom megteremtésének szakaszába lépett — állapítja. meg a beszámoló, amely nagy figyelmet szentel a Vietnam és Dominika ellen, valamint mái szabadságukért küzdő orszá* gok ellen elkövetett amerikai agresszió elhárításának. Az első plenáris ülés a három kontinens himnuszával ért véget, amelyet külön az • értekezlet alkalmára irtait. összeállított napirend négy Dagy csoportra oszlik: L. Az imperializmus, a gyarmatosítás és az újgyarmatosí- tás elleni harc kérdései; 2. a három kontinens egyes országaiban folyó imperialista- ellenes harc konkrét formáival összefüggő problémák; 5. az afroázsiai és latin-amerikai népek imperialistaellenes szolidaritása gazdasági, szociális és kulturális téren; 4. az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek erőfeszítéseinek szervezeti és politikai egyesítése a nemzett függetlenftaiyó alföldjén dél-vietnami, amerikai, ausztráliai és új-zé- landi csapatok könnygázbombák felhasználásával próbálják visszaszorítani a szabadságharcosokat. Az intervenció- sok támogatására küldött repülőgépek közül az ütközet kezdete óta a partizánok hétfőn este lőtték le a másodikat. Kambodzsa ellen csapással Tálaszol Kambodzsa ENSZ-küldöttsé- ge hétfőn arról tájékoztatta U Thant főtitkárt, hogy kambodzsai katonaság bevonul Dél- Vietnamba és ellencsapással válaszol, ha akár dél-vietnami, akár amerikai csapatok behatolnak területére. Az Űj Kína hírügynökség kedden ismertette a kínai külügyminisztérium nyilatkozatát, amely élesen elítéli a Kambodzsát ért thaiföldi határprovokációkat, s ismételten kinyilvánítja, hogy Kína segítséget nyújt Kambodzsának az amerikai imperializmus és lakájai ellen vívott harcában. temorandum ná, hogy a délkelet-ázsiai országok el nem kötelezett, vagy semleges politikát alakítsanak ki, ha nekik úgy tetszik, s hogy amerika egymilliárd dollárt adna Délkelet-Ázsia gazdasár gi fejlesztésére. K izs föl d-ü t k özet Nyugati hírügynökségi jelentések szerint Észak-Viet- nam amerikai légibombázása immár 12. napja szünetel, de közben a Fehér Ház figyelme — mint Hightower, az AP szemleírója jelenti — egyre inkább a „súlyos valóságok”: a katonai műveletek kiterjesztése és a „kommunistákra” gyakorolt nyomás fokozása felé fordul. Közben a harcok színtere egyre inkább a kambodzsai határ felé terelődik. Saigontól nyugatra, a kambodzsai hatál közelében ötödik napja folyik a Rizsfüld-ütközek A. Mekong VIETNAM: Amerikai ír Az amerikai kormány azonos tartalmú emlékiratot juttatott el számos ország kormányához azoknak a magas rangú követeknek az útján akik jelenleg külföldön tolmácsolják Washington vietnami politikáját Humphrey és a többi amerikai diplomata is ezt az emlékiratot valamint a Washingtoni kormány múlt héten közzétett 14 pontos nyilatkozatát vitte magával. A 14 ponthoz csatolt memorandumból kitűnik, hogy az amerikai kormány hajlandó mindent megtenni a békéért, kivéve azt, hogy abbahagyja a háborút’. Washington leszögezi, hogy nem hajlandó feladni Dél-Vietnamot, nem ismeri be vereségét, és nem vesz tudomást a Dél-vietnami Nemzeti Felszatoadítási Front ötpontos békefeltételeiről. A washingtoni memorandum •azt állítja, hogy amerika hagyHárom világrés* sxolidaritása jegyében Megnyílt a havannai értekezlet Az afrikai, ázsiai és latinam erikái népek első szolidaritási értekezletén, amelyet hétfőén este nyitottak meg a Habana Libre hotelben, összesen hatszázan vesznek részt; 430 küldött (187 ázsiai, 131 afrikai és 112 latin-amerikai), 60 megfigyelő (a Béke-világtanács, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. a Szakszervezeti Világszövetség, valamint más demokratikus nemzetközi szervezetek és az európai szocialista országok képviselői) és több mint száz meghívott vendég. Az előkészítő bizottság általi Békében kell élnünk, hogy fel tudjuk számolni a gyarmati rendszer szörnyű örökségét és megnyithassuk népeink számára a boldogság és a haladás útját.” Emlékeztetett arra, hogy Pakisztán az ENSZ-ben meg nem támadási szerződést ajánlott fel Indiának, ha megoldódik a két országot egymással szembe állító alapvető probléma. Befejezésül Ajub Khan biztosította a találkozó résztvevőit, hogy a maga részéről megtesz mindent a békés együttműködés érdekéből, NSZK hadihajók Nyugat-Németország több mint egymilliárd márkát fordít rakétafegyverrel ellátott tíz hadi korvett építésére. A korveteket nyugatnémet hajógyárakban építik a nyugatnémet flotta, a Bundesmarine „modernizálási tervének” megfelelően. E terv szerint a nyugatnémet flotta a rakétafegyverrel rendelkező hadihajók tucatjaival egészül ki. Megyénkben egyre több helyen gyulladnak ki, különbI sen a nagy forgalmú utakon: a higanygőzlámpák. Tárnámé> rán az év utolsó napján fejezték be 53 higanygőzlámpa fel> szerelését, amelyet az ÉMÁSZ dolgozói végeztek. Képünkön ? Németh Pál és Molnár István villanyszerelők a szép vonalú f lámpatestet szerelik. (Foto: Kiss Béláit) 3 --AftAAaa lálkozó sikeres lebonyolítása végett. Mindazok, akiknek becses a béke, nagy figyelemmel és reménnyel követik az elnök és a miniszterelnök találkozóját. Hisznek a pakisztáni és az indiai vezető államférfiúi bölcsességében, sikert kívánnak a taskenti találkozónak, jó híreket várnak TaskentbőL ★ A szovjet miniszterelnök után Sasztri indiai miniszterelnök mondott beszédet. Köszönetét fejezte ki a szovjet kormánynak, hogy lehetővé tette a találkozó összehívását. Ennek a találkozónak jelentős eseménye lenne az — mondotta többek között Sasztri —, ha megegyeznénk abban, hogy vitás kérdéseink megoldásában lemondunk az erőszakról. Természetesen megvitathatunk más kérdéseket is — jelentette ki Sasztri és hozzáfűzte, hogy Indiának és Pakisztánnak nem egymás ellen kell harcolnia, hanem együtt keli küzdenie mindkét ország közös, súlyos problémáinak megoldásáért: a nyomor, a betegség és a tudatlanság felszámolásáért. Ajub Khan pakisztáni elnök beszédében történelmi jelentőségűnek mondotta ezt a találkozót, amelyen, úgymond „reméljük, megtaláljuk a megértésen, jóakaraton éis együttműködésen alapuló jövőhöz vezető utat”: A maga részéről szintén köszönetét mondott a szovjet kormánynak, hogy kezdeményezésére lehetővé vált a találkozó összehívása: Kijelentette; „Azzal az elhatározással jöttünk ide, hogy ellentéteinket békés, igazságos, tisztességes alapon oldjuk meg. Ivenként viharos széllel, hózáporokkal. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatásul közölték, hogy felhő- átvonulásokra, többfelé futó hózáporokra kell számítanunk, az élénk, helyenként viharos északnyugati-északi szél kissé mérséklődik. A hőmérséklet tovább csökken. Előreláthatólag a minimumok szintje mínusz 3—8, a maximumoké plusz 1— mínusz' 4 fok között alakul ki. A Szovjetunió tundrás vidékeiről hideg légtömegek érkeznek a kontinens fölé, s ezzel megkezdődött a tél új offenzt- vája. Svédország középső vidékein szokatlanul erős fagyokkal köszöntött be az új esztendő: az elmúlt napokban mínusz 30—37, a keddre virradó éjszaka pedig több helyén mínusz 40—42 fokot mutattak a hőmérők. A kontinentális hideg . első hulláma kedden reggel érkezett a Kárpát-medencébe he-