Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-25 / 304. szám
I Április 1-én történt. A főmérnök behívatta a szobájába és közölte vele a hírt Örült neki. Nagyon. A folyosón azonban arra gondolt; nem áprilisi tréfa-e ez az egész? Nem nyugodott meg, de eün- éuilt vissza az üzembe... Április 1-én történt, de nem volt tréfa. Lauber János, a Mátravidéki Hőerőmű géplakatosa, 1965. április 1-vel művezetői beosztást kapott... • — A bácskai Falánkán ta oulíam ki a szalonét i936—39 között Onnan kerültem a Budapesti Telefongyárba, ahol tíz évig dolgoztain. Ide 1952 ben jöttem, a turbinaüzemben dolgozom. Ä telepen van a lakásunk, jól érezzük magunkat, gyökeret vertünk. A fiam is itt van a gyárban, most végezte a vülamosipEri technikumot. Én meg tavaly a gépiparit Salgótarjánban. Levelezőn. Szükség van rá. Szocialista brigádban dolgozunk. Az elsők között alakult. Mi alakítottuk. Van már kiváló dolgozó oklevelem, jelvényem. A munkát szeretni kell és akkor nincs baj. Örülök a művezetői be8 Tál taros, gondozott ház Alat- kapusztán, két nagy ikerablakkal, Nem falusias, városias. Villakíjiézstű. Itt laknak Pefő Kálmánéit. A szoba sarkában televízió, gondosan letakarva, hogy ne érje a por, a nedvesség. Formás, szép készülék — Kékes. Esténként lekerül a terítő a készülékről s a család tagjai szinte áhitafos csendben figyelik az adást. Nemcsak Ók, de jönnek a szomszédok is, Kiss Józsi bácsi szinte mindennapos vendég. Nézik a műsort, jóformán elejétől végig megnézik az adásokat. Néhány hetes a készülők,' nagy még a varázsa. A nagyapa azt szereti, ha Külföldi tájakat mutatnak, képzeletben ő is ott bolyong Afrika, Ázsia vadregényes tájain. Mostanában különösen, hiszen beteg, s a lábát ki sem teheti otthonról. A szomszédba nem, de messzi országokba naponta átrándul. A szomszéd Kiss Józsi bácsinak szintén meg van a maga igénye. Ö azt szoretné látni, hogy a bátor hegymászók hogyan hódítják meg a végtelenbe vesző, magas hegycsúcsokat. A mama, Pető Kálmánná, a színházi előadásokat, filmeket szereti és az aktuális riportokat. Mindenki mást és mást szeret, lehet vitatkozni is a műsorokon. Egyen azonban nem ívitatkoznak — a vélemények egyöntetűek —, hogy nagyon hasznos a televízió. — Itthon vagyunk, jóformán ez az egyetlen szórakozásunk — mondja Pető Kálmánná. Azelőtt? Beszélgettünk, vagy hallgattuk a rádiót De ez sokkal jobban leköt mindenkit. Most, karácsonykor is ez a szórakozásuk. Nézik a műsort, s a szép. új készüléket, ami hosszú időre meghódította a családot. Prága—Gyöngyös • MÁV főintéző a gyöngyöm vasútállomáson dolgozik, Csaba fia pedig a prágai egyetem harmadéves ösztöndíjas hallgatója. — Jött- e levél? Prágából írt-e a fiúnk? — Szőke Bélát az elmúlt héten mindennap ezzel fogadta felesége. — Hiszen megírta a fiú, hogy 20-án, vagy 21-én érkezik. — Persze, írta. De biztos-e, hogy jöhet? — Biztos, hiszen december elején megírta, hogy együtt töltjük az ünnepeket. — De hátha korábban érkezik ... Szőke Béla csak mosolygott, a feleségét nézte, hogy milyen türelmetlenül rendezkedik, süt, főz és ajándékokat vásárol. Nappal könnyen elszalad az idő, az óvodában az asz- szonyt körülveszik a gyerekek, de itthon egyedül maradtak. A nagyobbik fiuk most nyáron nősült, Pesten dolgozik. A lányuk bölcsészhallgató Debrecenben, Csaba meg Prágában tanul, mérnök lesz. Jól megy sora a fiúnak, csehül úgy beszél már, mint magyarul, de az ottani kosztot Nincs közvetlen járat Prá- nem szakja meg soha. Szőke gából Gyöngyösre, mégis a néni sok finomsággal és nagy gyöngyösi vasútállomás és szeretettel várja haza a gye- Prága között állandó a kap- rekeket: Prágából, FestrőíL 4a .csodát. Ugyanis Szőke Béla Debrecenből w. ■>' Ünnepek alatt is vizsgára készül Nagy Mária első éves főiskolás, de már azt mondja, hogy olyan furcsa lesz három és fél év múlva, amikor már nem kell tanulni. Eddig mindig tanult és bár már régen volt a nyár, amikor felvették az egri főiskolára, a legna- gyob ajándéknak még mindig azt tartja — újra tanulhat megint — A múlt évben már tanítottam, de képesítés nélkül. Megbosszulta magát, hogy nagyon magabiztosan jöttem felvételizni, Először nern vettek fel, 16 és fél pontom volt. Nagyon elkeseredtem, hiszen már általános iskolás korom óta pedagógusnak készülök. A családban sok a tanár. Én is már régóta figyelem, mint tanuló a tanáraimat Rózsaszentmár- tonl vagyok. Anyám tsz-tag, apám bányász. A szomszéd faluban, Ecséden tanítottam a múlt évben. Osztályfőnök is voltam. Ott szerettem meg igazán a pedagógus pályát, ott tudtam meg, hogy mi is az, hogy tanítani. Újból jelentkeztem az idén, megint rdagyar— történelemre szakra. Most már egyáltalán nem voltam olyan Ki ne emlékeznék a mesére, az egyszeri szegény emberre, akit a jótevő tündér csodálatos varázsű abrosz- szál ajándékozott meg, csak asztalát kellett beborítania az abrosszal, s annyit mondani, „terülj, terülj asztalkám!”, s amit csak kívánt, mindent megkapott. Mi nem vagyunk szegények, mesebeli eszközökre sincs szükségünk, hogy országunk asztalát megtérítsük. Ami eredményeket elér- ) tünk, abban a mi magunk erőfeszítései, tettelnk foglaltatnak. Számba Tesszük alkotásainkat, életünk friss eredményeit most: mindazt, amit az elbúcsúzó ő-esztendő, 1965. tizenkét hónapja során két kezünk munkájával, erőnkkel és szellemünkkel teremtettünk. Építettünk új lakóházakat, város—negyednyi otthont 310 gyerek számára, akiknek gondját, nehéz sorsának könnyítését államunk, társadalmunk vállalta magára. Teremtettünk új munkalehetőségeket százaknak és ezreknek, falvainkban széles járdákat, villanyfényes utcákat, jó utak kilométereit. Űj terveinket, szándékainkat, elképzeléseinket öltöztettük a valóság köntösébe. A terített asztal — életünk egy esztendejének valósága í < Egy lépéssel feljebb... osztásnak. Gondolom, a munkám után kaptam... Biztosan. biztos a dolgomban, mint először, pedig sokkal jobban felkészültem. Felvettek. Nem is akartam hinni a hivatalos értesítésnek. Kollégista vagyok, könnyen megszoktam, már középiskolás koromban is Hat vanban, kollégiumban laktam. Alapszervi KISZ-titkár vagyok, szeretnék bekapcsolódni a sportba is: röplabdázni. Egyelőre azon drukkolok., hogy az első vizsgám sikerüljön. Ez lenne a legnagyobb és a legaktuálisabb karácsonyi ajándékom. Nagy Mária nevetve mondta: Amikor éjfél után is tanul, néha elgondolkozik azon, hogy milyen jó azoknak, akik ilyenkor már aludhatnak. De aztán rögtön visszás zűrt a. Karácsonykor is vizsgára készül. Ahol mindig mn csoki Eperjesi Jóskának, a 12 éves kisfiúnak szép karácsonya van az egri gyermekvárosban. Játékok, központi fűtés, pingpong, csoki, hatalmas, csillogó fenyőfa alatt ajándékok .. Ez a hatodikos gyerek legalább kétszer annyi idős, mint amennyi az életkora. Gyerekfejjel felnőttként gondolkozik. — Nagyon jó helyem van itt. Otthonos ez a gumi papucs, kényelmes ez e tréningruha... Egy édesanyánál sem lehet ezt megkapni Édesanyámat nagyon szere tem. De látn sem akarón, többé. Kilen hónapja, amióta állami gon dozásban va gyök, nemhogj meglátogatott volna, de még levelet s Édesany: igyon egy csavargó volt. 1957-ben otthagyta édesanyámat ... D étkén laktam a nagymamámnál és anyám testvérénél, Gyuri bácsinál. Ott megvolt mindenem. Minden évben két disznót ölTelevízió a tanyán tünk... De én szeretem az édesanyámat és Gyuri bácsi is gondolta, hogy nem érdemes engem nevelni: ha felnövök úgyis az anyá mat segíteném. Tavasszal egy éjjel el is utaz tam édesanyámhoz Isa szegre. Együtt él egy másik csavargóval, egy munkanélkülivel. Édesanyám dolgozott már tsz-ben, bányában. Ez a második apám is nőzött, elszedte otthonról a pénzt, mindennap berúgott és akkor ütötte anyámat Én hordtam a közeli erdőből fát néha adtam is el belőle és a pénzt anyámnak adtam. Már előre tudtam, mikor üt ez a második, rettenetes apám... Elintéztem titokban a tanácsnál, hegy állami gondozásba vegyenek. Először Pomázon voltam, három »vwmJ hete helyeztek ide. Én nem szöknék meg innen soha. Tanulni szeretek, tavaly is ifi volt az átlagom. Valamikor orvos szerettem volna lenni. Most: jó szakma kellene. Tv-, vagy rádiószerelő... Itt mindig van csoki, édesanyámnál még 30 filléres sem volt soha. Eperjesi Jóska szőke fejében a felnőtt viszonylatok egész garmadája kavarog. Házról házra vándorolt eddig 1985- Ijen elérkezett végleges otthonába — ahol mindig van csoki. A magam kenyerén... — A nevem: Maka János. Tizennyolc éves vagyok, Gyöngyöspatán lakom. Az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a gyöngyösi lakás- építkezéseken dolgozom. Június óta kőművesként, a nyáron szabadultam. — De már régebben a magam kenyerén élek. Hároméves sem voltam, amikor édesanyám meghalt. — Apám...? Él..., de neki csak az ital kell. Egyszóval magam voltam, amikor a gyöngyösi iparitanuló-iskolába jártam. Már akkor a Hajdú-brigádba kerültem és kőművesnek is befogadtak. — A munka? Az jó dolog. Értelme van, és megélhetést ad. Most adtunk át 20 lakást, aranyvasárnap költöztek a lakók és szép újévi ajándékot kap, akinek a következő 20 lakásból jut, mert december 27- én azt is átadjuk. — Egyszer nekem is lesz otthonom. Most a nővéreméknél lakom. Anyám helyett anyám. 1500 forintot kerestem az elmúlt hónapban és karácsony előtt újra pénzt kapok. Mit veszek a nővéremnek, meg a sógornak? Még nem tudom. De veszek nekik ajándékot, a magam keresetéből. Kell és olyan jó, hogy adhatok. — A keresetem több is len« ne. De hetente kétszer iskolá- ha járok. Az építőipari technikumba, itt Gyöngyösön, a levelező szakra. Sokat kell tanulni, de a karácsony mindképpen kettős ünnep lesz. Másnapján tartom a névnapom. Berkes Jóska is ott lesz. gyöngyöspatai ő is, és az elemitől kezdve mindig együtt vagyunk, a Hajé dú-brigában dolgozunk.
