Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

A csalódások háza Gyermekkora jutott eszébe, amikor a befagyott tavon kor­csolyáztak. Tulajdonképpen nem is korcsolya volt az, ha­nem olyan dobozféle, amely jobban csúszott a korcsolyánál is. Fakutyának nevezték, két lábbal ráálltak és szöges bot­tal lökték magukat. Később havas erdőket látott, a cserkészutakon Barkóéi apót, a, fenyőfák őrét. — Mi leszel, ha megnősz? — kérdezte egyszer az apja. — Ka­rácsonyfacsősz apám. Olyan, mint Barkóéi apó ... Karácsony. Mennyi varázs van ebben a szóiban, pedig van jó és rossz karácsony. Most ir­tózott még a puszta kiejtésétől is, mert felszagatta, kivérezte a sebeket. Csöngettek. Újra csöngettek, de nem volt ereje, hogy fel­keljen. — Ki kereshet? És ha keres is, mit akar? Háromszor, négy­szer szólt még a csengő, aztán hallotta távolodni a lépteket. {jjra eszébe jutott, hogy hol­nap este karácsony estéje van, hogy az ő albérleti szobája ugyanolyan rideg és sivár ma­rad, mint bármelyik hétközna­pon. Délután majd ünneplőbe öltözik és felmegy Klárihoz. A lánya, Klárika, karácsony első' napján született. Négyéves lesz holnapután. Nem bírta tovább. Felugrott, cigarettára gyújtott és fel-alá sétált a szobában. A lidérc azonban nem hagyta békén: karácsonyt ünnepeltek a Bri- anszki-erdőben. Mínusz har­minckét fok hidegben menetelt az oszlop. Fenyők és nyírfák ágai reccsentek kísértetiesen a fagytól, a bokrok mögött a ha­lál leskelődött. — Miért kell? Kinek jó ez — kérdezte magától. Másnap, ka­rácsony napján aztán egy erdei tisztáson havas fenyőfák alatt misét celebrált és a szere tét­ről beszélt egy páter ... Kialudt a cigarettája. Pálin­kát keresett és az üvegből hú­zott. Egy szép karácsony jutott az eszébe. Megszületett a lánya, Klárika. Holnapután lesz négy éve. — Ö az én karácsonyi aján­dékom — súgta a fülébe fele­sége, Klári a kórháza ágyon és vértelen ajkával megcsókolta a szemét. Két év múlva már külön vol­tak. A gyereket Klári kapta, ők maradtak a lakásban is. A karácsonyt azonban közös meg- eeyezéssel mindig együtt töl­tötték. — Csak a gyerek miatt... Ér­ted? Ne érezze szegény, hogy hiányzik az apja ... De micsoda karácsonyok ezek? Iszonyú, gyilkos kará­csonyok. Nevetni és sírni egy­szerre, úgy, és csak azért, hogy a gyerek semmit észre ne ve­gyen. Fél kézzel mormogtatni a mackót, nézni a játékokat, és lá'ni Klárit, tudni, hogy ő is tudja, mennyire szenved. Felöltözött, lement az utcá­ra. Megállt a kirakatok előtt, bámulta a babákat, de a szeme előtt összefutott a csillogás. — Miért is váltak el? Apró tűszúrásokkal kezdődött. Klári pojácát akart belőle csinálni, kizsebelte, elszedte a fizetését az utolsó fillérig. — A pénz, fiam, a feleségnél van a legjobb helyen ... Később kifogásolta, hogy a szomszédasszonyának kezét csókolommal köszönt. — Tartsd ki magad, az ég szerelmére! Mérnök vagy, má­sodik ember a vállalatnál. Ezek meg... — Becsomagoljam az alvóba­bát? — hallotta az elárusító hangját. A fejével bólintott. — És én miben voltam hi­bás? Abban, hogy fellázadtam, hogy kiborultam, később inni, kártyázni kezdtem. Az üzletben egy nőt pillan­tott meg. Bundában, barna kucsmában. Esküdni mert vol­na rá, hogy Klári. Forróság leple, meg a. homlokát. Még bó­lintott is felé, amikor kiment, ,de észrevette, hogy tévedett. Másnap délután becsöngetett Klárihoz. Kezet fogtak, átadta a csomagot, Klárika a nyakába ugrott. — Vártunk már, apu. — Vártál, Klárikám és én el­jöttem. Karácsony van és a szü­letésnapod. Az asztal már terítve volt az uzsonnához. Haboskávé kuglóf­fal, éppúgy, mint tavaly, ké­sőbb torta és gyümölcs. — Apu! Már négy gyertya ég a tortámon. Klári kimért volt, de udva­rias. — Tessék. Kérsz még habot a kávéra? Uzsonna után a gyerek meg­mutatta a képeskönyveit és el­szavalta a verseket, amelyeket az óvodában tanult. A kará­csonyról, meg a Télapóról szól­tak a versikék, neki pedig me­gint eszébe jutott egy nagyon rési karácsony. Nyolcéves volt, amikor Vas- kuthyék örökbe fogadták. Ügy tartjuk majd, mint a sa­ját gyermekünket — mondta a gazdag Vaskuthy az apjának, akinek pénzből a legkevesebb, gyerekből a legtöbbje volt a faluban. Egyetlen karácsonyt töltött csak itt, de ezt az egyet sohasem . fogja elfelejteni. Ott is volt karácsonyfa, sok színes .gyertya a gallyakon, csak ép­pen neki nem volt szabad meg néznie. — Sáros a cipőd, maradj a konyhában — rikácsolta az asszony és kidobott neki három szem szaloncrikrot... Klárika új versbe kezdett, de váratlanul felnyílt az ajtó. Mennyezetig érő fa ragyogta be a szobát. A nagy hajas baba a kocsijában feküdt. A gyereket nézte. Igen, most mindenkinek mosolyognia kell, örülni, hiszen karácsony van. Egy borítékot pillan *ott meg a fa alatt. Szemével Klárit ke­reste, de ő éppen egy elaludt gyertyával hallódat! A borí­tékon megpillantotta a hevét. ,.Ha nincs senkid, maradi velünk. Én akartam, hogy le­gyen, de nem sikerült. Ha ma­radni akarsz, gyújts meg egy csillagszórót”. Forró zsibbadást érzett. Az előbbi vergődés megszűnt, de örülni nem tudott. — Mit tegyen? Várta ezt a pillanatot, vagy nem? Till fá­radt volt ahhoz, hogy bonyo­lult gondolkozásba kezdjen. Klárikára nézett, aki azt akar­ta, hogy ő is csókolja meg az új hajas babát. Állt, állt, aztán gyufát vett elő, és meggyújtot­ta az összes csillagszórót a ka­rácsonyfán. Szalay István A fehér falu ház messzire el- látszik. Ahogy közeledünk Nagyréde felé, az enyhe lejté­sű domboldal gyéren beépített utcácskájában szinte vonzza a tekintetet. Fiatal az épület, fiatalok azok is, akik lakják: Takács József még jóval innen van a negyven éven, a felesége éppenhogy a háta mögött tud­ja a harminc évet, két gyerek­ük közül a kislány tizenkettő, a kisfiú peciig tizenhárom éves. Mégis sokat próbált ez a né­hány ember, az életnek derűs oldalát csak percekre ismerték meg eddig. Ebben a házban halkan csendülnek a szavak, a nevetés helyett a könny tör elő könnyebben. Nemcsak az­ért, mert a férj, az édesapa a karácsonyi ünnepeket most is kórházban tölti, hanem azért is, mert ha itthon van, akkor is munka nélkül morzsolgat.ia a napjait. Nincs hol dolgoznia. Hogyan élnek Takács József- ék Nagyrédén. miért ilyen ne­héz az életük? Oklevél a -fiókban Takács Józsefné kérésünkre fényképet vesz elő, hogy leg­alább ismerkedhessünk meg a mezőgazdasági technikumot végzett fiatal férfivel, aki az oklevelét csak a fióknak tarto­gatja, egyéb hasznát eddig még nem vehette. — Járt már a tesz vezetőinél a férje? — kérdezzük Takács- nét. — Hiába, nem adnak neki munkát — kapjuk a választ. — Hol dolgozott eddig a fér­je? — Sehol. Valamikor a mély­fúróknál. Azután kezdett ta­nulni. — Miért nem dolgozott? — A lába miatt lerokkantot- ták, nyugdíjat kapott, de most már azt is elvonták. — Mióta? i — Két hónapja. Bent volt az uram Egerben, ahol megálla­pították, most már munkaké­pes, mehet dolgozni. — Mégis a kórházban van. Miért? — Operálni fogják, úgy tu­dom, január elsején. A forgóját kell megoperálni újra. — Máskor is operálták már? — Eddig kétszer. Alig javult valamit. A jobb lába itt fent, a csípőnél merev. — Milyen fizikai munkát tud végezni? — Itt a ház körül dolgozga­tott, ha nekem ki kellett men­nem a határba. Annyi volt az egész. Minden fillér számít — Miből él a család? — Abból, amennyit én kere­sek a tsz-ben. Belenyúl a fiókba, elszámo­lási borítékokat vesz elő. Kü­lönböző összegeket tartalmaz­tak ezek a borítékok, eszerint a kapott előleg az alig néhány forinttól a kétezerig is moz­gott. Havi átlagban azonban elég szerény összeg jön ki. — Mennyi munkaegységet szedett össze? — Az idén többet, mint az­előtt, mert a gyerekeket is vittem most már magammal, amikor csak lehetett. Több mint kétszázötven lehet az összes. — Mit vár még elszámolás­kor? — Nem sokat. legfeljebb úgv háromezer forintot kapok még. Itt bizony nincs sok értelme a további kérdezősködésnek. Mit mondhatna még ez a fiatal asszony, ami újabb adalék le­hetne életkörülményeihez? Csoda, hogy nem szid senkit, nem panaszkodik, pedig oka lenne elég. A könny azonban ott lapul szeme sarkában, ezer szónál kifejezőbben, beszéde­sebben. Pedig ezt a családot elég gyakran látogatja a baj. A kis­fiút motorkerékpár ütötte el, hónapokig feküdt utána a kór­házban. És mit tartogat még számukra az élet? Nincs remény ? Ezek után a Szőlőskerti Tsz-t is felkerestük, ahol Pajtás László főkönyvelővel és Kivés János főmezőgazdásszal beszél­getünk. Az elnök a felsőfokú mezőgazdasági technikumban volt Gyöngyösön. — Dolgozott már nálunk Ta­kács József — mondta a fő­könyvelő. — Mötorkezelőnék tettük meg, aztán a raktárban volt, de nem lehetett megtar­tani. — Miért? — Nem jött ki a társaival. Baj volt vele. — Az a technikumi oklevél, amivel rendelkezik, ma már nem sok — kapcsolódik be a beszélgetésbe a főmezőgazdász. — Brrgádvezető, vagy munka­csapat-vezető lehetne légfel­jebb. De a rossz lábával ed nem bírná — És bent az irodában? — Nem tudjuk elhelyezni — válaszolja a főkönyvelő. — Már van itt egy fiatalember, aki szintén csak irodai mui>- kát tud végezni. — Az hány éves? — Húsz körül lehet. — És hányán végeznek tech­nikumot a tsz tagjai közül? — Nyolcán. Aztán az elnök* 6 a felsőfokút végzi. A későbbiek során még kide­rült, hogy valamennyien fia­talok, mint ahogy nem család- fenntartó az a fiatal férfi sem, akit az irodai dolgozók közül említett az előbb a főkönyve­lő. Ügy látszik, mindez nem számít. — Mit lehet tenni Takács József érdekében? — ez a kér­dés maradt utoljára. — Semmit — érkezik a vá­lasz, sóhaj kíséretében. Elhagyatva ? Takács József magára ma­radt, látszólag. Nagyrédén saj­nálkoznak rajta, ha szóba kerül a neve, elmondják azt is, na­gyon nehéz lehet neki, de ezen túl semmi sem történik érte. Nincs egy kéz, amely kinyúlna feléje. A tsz főkönyvelője és főmező­gazdásza a beszélgetés során még elmondott néhány dolgot Takács Józsefről, hogy bizo­nyítsák, nem érdemes ez az ember az együttérzésre. De ezek az érvek nem voltak elég meggyőzőek, mint ahogy azon sem csodálkozunk, hogy Takács József kilépett a tsz-ből és a felesége lett helyette a tsz tagja. Akinek csökkent mun­kaképességét orvosi bizottság állapította meg, annak nem sok keresnivalója lehet sem a raktárban, sem a kertészetben. Aki évek óta a közömbösséget érzi maga körül és legfeljebb a kelletlenséget, nem nagyon tud vidám arccal mosolyogni az emberek között. Mégis ezt várnák Takács Józseftől. Nagyrédéről sok hír jutott már el szerte a megyébe, és még a távoli vidékekre is. Arról azonban még senki sem beszélt, hogy ebben a község­ben a közöny uralkodik, és hogy itt csak saját magukkal törődnek az emberek. Mi sem hisszük el. A szövetkezeti nagy család bizonyára megkeresi majd a segítés lehetőségét G. Molnár Ferenc Az életre kitalált jelzők id­egéből a legszimpatikusabb- ik az tűnt, hogy az élet igen ipofa dolog. Az ember ránéz : életre, forgatja ide-oda, s lyszer csak elneveti magát, ért meglát valamit. Például yasmit, hogy valaki éppen tkogva áll az anyakönyvve- •tő előtt, vagy a temetésen zébe jut, hogy a megboldo- ilt egyszer föl akart rúgni iy macskát, de célt tévesz­ti, s a lendülettől fenekére ett. S akkor feketeszegélyü ebkendőjébe fojtja vidámsá- it, miközben a gyászoló tö- eg abban a hitben szomor­odik, hogy na lám, mennyire eglegyintette őt is az enyé- et szele... A nagy humoris- nk, Karinthy Frigyes karco- tában szereplő Stand néni Frédi komikumát ismétli a vndennapi élet, ez a szomo- iságában is vidám és jóked­vben is szomorú — „jópofa dog”. Az ellent­mondások tömkelegé jutott eszem­be, amikor barátom, Fe- rencz Attila, családi asz­talát ültük körül egy ködös hétköznapon. Szó röpködött, nevetés harsant. És Attila végre kinyitotta a bárszek­rényt, ahol a meleg fényben borosüvegek hada sorakozott, a nemes nedvek nagyszerű ar­zenálja, a magyar tőke sokfé­le terméke régebbi és újabb évfolyamokban... Teltek a poharak, s én ki­váncsi voltam, hogy a házi­gazda vajh melyik borfajtá­nak áldozik. S ez lényeges do­log, mivel Ferencz Attila bo­rász az ostorosi termelőszövet­kezetben, tehát a véleménye — ilyen illusztrált formában plá­ne! — mérvadó. Aranyszínű folyadékot csurgatott a poha­rába külön üvegből. Egy kissé meg is sértődtem, hogy a kü­lönlegességeket magának tart­ja. s mé,g csak meg sem kí­nál, de győzött a kíváncsiság. — Fogadjunk, eltalálom, amit iszol! — Na... — s incselkedve néz rám, a laikusra. — Tokaji aszú! — Nem. . — Hegyaljai szomorodni. — Nem. — Abasári rizling... Szürke­barát ... Csongrádi... — Ne találgass. Narancslé... Én nem szeretem a bort... Puff! Borász és narancslé. Hát nem jópofo .az élet? Igaz, a szódavíz aktív gyártóitól sem várhatjuk el, hogy példá­ul egy érettségi találkozó al­kalmával a buborékokkal teli kísérő nedűvel koccintsanak, tehát nem okvetlenül szüksé­ges elepedni a saját gyártmá­nyért, mint ahogy nézetem szerint nem is nagyon epe- kednek a szikvízüzem dolgo­zói. Vagy ki csodálkozik azon, hogy a cukrászok zöme nem szereti az édességet? Ezek után , ------ rZjy, ?Zhatároztam, h° ™ kere- qJ. ( sefe még ilyen em­bereket, akik kissé és látszólag — természe­tesen bizonyos ellentmondás­ban vannak hivatásuk gyakor­lása és hivatásuk köztudatbeli tárgya között. A gyöngyösi vágóhídon ki­nevettek, amikor megkérdez­tem tőlük, van-e közöttük. ve­getáriánus? — Uram — mondta a hatal­mas termetű hentes-brigádve- zető. — Ez olyan lenne, mint­ha maguk, újságírók, nem ol­vasnának. Itt mindenki meg­eszi a maga tíz-tizenöt deká­ját. Két okból is. Egyrészt, mert jó, másrészt... mert mindenki azt akarja, megma­radjon a hentesekre jellemző testalkat. Vigyázni kell a vo­nalainkra. (Ahogy így elnéztem a bri­gádvezetőt, titkon örvendtem, hogy nem vágómarhának szü­lettem, mert ha kissé oda­csapna, ízletes felsálként vé­gezném az életem.) Aztán egy- szercsak azt mondom, hogy: meg­van! És el­mentem a rendőrségre, a bűnügyi alosz­tály vezetőjéhez, aki hivatás­ból foglalkozik a bűnözőkkel és nem szereti őket... Igaz, akinek nagyrészt volt már ve­le dolguk, hasonló érzelemmel viseltetnek, mivel kevés betö­rő és ehhez hasonló úriember folytat szívesen eszmecserét a rend őreivel, mert az eszme­csere általában kellemetlenül végződik az előbbiek rovásá­ra. — Ez hivatás, másodsorban szakma. Bűnüldözés — mondja a százados. — Szívósság kell, rövid idő alatt kinyomozni a tettest, bizonyítani a bűnössé­get és — megtalálni az enyhí­tő körülményeket. Mert nem mind bűnöző, aki vét a törvé­nyek ellen. Vannak bűnözők és bűnelkövetők. Es a vég­eredmény — a büntetés. A cél? Becsületes emberek élje­nek végre a társadalomban. — Mit tenne, ha nem len­nének bűnözők? — Áfás mesterségét művel­nék. Azt kérdezi az Olvasó, hogy hol itt az ellentmondás? Adjon fel keresztkérdéseket egy nyomozónak, s ha sarokba tudja szorítani, megemelem a svájcisapkámat. Apropos! tetszett már járni az egri OTP-nél? Igen, ott, ahol az a nagyon-nagyon sok pénz van. Páncélkamrák, be­tétkönyvek, valuta, hitel és miegymás. Én voltam a múlt­kor, s áhítattal néztem Czakó Jolánt, a pénztárost, aki gyors ujjakkal számolta a százaso­kat, s olyan közömbös arccal, hogy majdnem elsírtam ma­gam. Ennyi pénz! És még csak nem is reszketett a keze. — Naponta közel másfél millió forint a forgalmam. — Es tessék mondani: ami­kor ilyen csillagászati pénzösz- szegek között ül... hogy is mondjam ... nem ideges? ... — A pénz munkadarab. .Eleinte furcsa volt, most már nem érzem az értékét. Mert, aki érzi, az vagy a bo­londok házába kerül, vagy csal a végén. Az ügyfelek néha szörnyülködnek, pedig nap mint nap ezt csinálom. Hét éve. Csak... az a baj, hogy néha a saját pénzemnek sem érzem az értékét. Még szeren­cse, hogy egyedülálló vagyok, s így be tudom osztani. — Ne tessék félreérteni... volt már olyan, hogy valaki, valamelyik munkatársa példá­ul egy húszast kért kölcsön és nem tudott adni? ..* — Nálam még nem, de hal­lottam már ilyet. Különösen fizetés előtt. Igaz, mindenki­nek van takarékbetétkönyve, de még „végső esetben” sem akarnak hozzányúlni. Ilyenkor előfordulhat... És még nagyon sok minden előfordul az életben, s jó, hogy előfordul, mert szeretjük mi, emberek, a mosolygásra késztető dolgokat. Jónofa az élet. Kátai Gábor ABC-áruház Heresen Szabó La:jós tudósító) Megyénkben a földművesszö- vetkezeti kereskedelemben elő­ször Hevesen vezették be az önkiszolgálásd formát, s ez a kereskedelmi forma azóta me­gyés zerte elterjed! A hevesi önkiszolgáló élelmiszerbolt for­galma az elmúlt öt év alatt duplájára növekedett, emiatt a bolt már szűknek bizonyult A szövetkezet és a MÉSZÖV vezetői ezért elhatározták, hogy az első szövetkezeti önkiszoü gáló bolt helyén ABC-áruházaí létesítenek. Hat hónappal eze­lőtt kezdték meg az átalakí­tást, mintegy 330 ezer forintos költséggel, s ezekben a napok, ban fejezik be a munkát Kicserélték a régi berende­zést, új hűtőpultokat, hűtő- szekrényeket vásároltak, amelyre 200 ezer forintot for­dítottak. A mélyhűtőpult be­szerelésével lehetővé válik, hogy Hevesen is bevezessék a Mirelite-készítmények árusítá­sát A most megépült cukrász- üzemből félkész termékeket és hidegkonyhai készítményeket szállítanak az áruháznak. Az ABC-áruház jellegénél fogva lehetőséget ad az áruvá­laszték bővítésére. A vásárlók­nak alkalmuk lesz vegyi, mű­anyag és műszaki áruk vásár­lására is. Az új áruházban bevezetik a fa- és vasáruk, valmint a já­tékok árusítását is. Az áruház Önkiszolgáló rend­szerben dolgozik és árukészle­te meghaladja az egymillió fo­rintot. Az árusítás meggyorsí­tására bevezetik az előrendelé­seket és nagyobb mennyiségű árut házhoz szállítanak. A megye első ABC-áruházát januárban nyitják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom