Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-30 / 256. szám
Afro-ázsfal külügyminiszteri értekezlet ALGÍR; Az Algírba élezett afroázsiai küldöttségek rövid tanácskozása után — amely a külügyminiszterek értekezletének megnyitását szombat délelőttre halasztotta el — tovább folynak a színfalak mögötti megbeszélések az afroázsiai csúcskonferencia megmentésére. Diplomáciai körökben remélik, hogy megtalálják a megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a csúcs- értekezlet november 5-én, a kitűzött időpontban összeüljön. Algéria erőfeszítéseket tesz arra, hogy rábeszélje Kínát, változtassa meg elhatározását és mégis vegyen részt a külügyminiszterek tanácskozásán, — jelenti az AFP tájékozott algíri forrásra hivatkozva. Algír és Peking között jelenleg üzenetváltás folyik, Bumedien most tanulmányozza a kínai kormány egy újabb jegyzékét. A francia hírügynökség szerint egy esetleges kompromisszumot az tenne lehetővé, hogy Algéria november 1-én tartja nemzeti ünnepét és ez alkalomból jelentős kínai küldöttség tartózkodik majd Algériában, amelynek tagjai bekapcsolódhatnának a külügyminiszteri tanácskozásokba. A kompromisszum másik oldala lenne a kínai követelés kielégítése, tudniillik, hogy a külügyminiszteri értekezlet közös megállapodással határozná el a csúcskonferencia elhalasztását. Az Üj-Kína hírügynökség jelentésében közli azt a hosz- szú beszámolót, amelyet az afro-ázsiai országok előkészítő bizottságában részt vevő kínai küldött adott az Üj- Kína algíri tudósítójának a bizottság három üléséről. A beszámoló részletesen fejtegeti Kína érveit az afro-ázsiai csúcskonferencia elhalasztásának szükségességéről és kifogásolta, hogy az algériai küldött, az előkészítő bizottság megbeszéléseinek elnöke a kínai álláspont mellőzésével „kierőszakolta” a külügyminiszteri értekezlet megtartását. Hasonló módon foglalkozik ugyanezzel a témával a Renmin Ribao egyik pénteki vezércikke is. . Wilson » „kijátszotta legerősebb lapjait” Komoly figyelmeztetés a rhodesiai kormányhoz Események — sorokban NEW YORK: Ismét amerikai kém-műholdat lőttek ki Thor-Agena rakétával az amerikai légierők vandenbergi támaszpontjáról. TELAV1V: Az iraeli hadsereg két egysége behatolt libanoni területre és a határtól mintegy három kilométerre fekvő Hula községben felrobbantotta a községi elöljáró lakóházát, El Jabal- ban pedig három víztartályt semmisített meg robbantással, — mondotta az izraeli hadsereg szóvivője, majd hozzáfűzte, ezekkel az akciókkal, „a Libanon felől izraeli területre beszivárgott szabotőrök”. pusztításait akarták megtorolni. SINGAPORE: Singaporeban végrehajtották a halálos ítéletet azon a 18 fiatalemberen, — a legidősebb 25 éves volt — akiket a Hulau Senang-i szigetbörtönben 1963. júliusában kitört lázadásért ítéltek halálra. BOGOTA: Manizales columbiai városnál hatalmas földtömeg zúdult le a tartós esőzéstől átázott hegyoldalról és több lakóházat eltemetett, egy arra haladó taxit pedig magával sodort A mentési munka megindult, eddig 28 halottat találtak, 17 személy elűnt. A sebesültek száma 14, a taxi három utasa közül az egyik csodával határos módon életben maradt DJAKARTA3 Kelet-Kalimantan (Borneo) Balikpapan városában tűzvész ütött ki és 1500 lakóházat hamvasztott el. Az Antara hírügynökség szerint több személyt letartóztattak gyújtogatás gyanúja miatt. A hirtelen támadt tűzvészben 21 személy vesztette életét. ! DUBLIN: I Kétórás tűzvész dühöngött a dublini dokkok-ban. A tűz a raktárhelyiségekben keletkezett, s a száz méter hosszú épületsor el is pusztult. Az öszes anyagi kárt negyedmillió fontra becsülik. (MTI) kormány ar alakítani sült, többeket letartóztattak. Az AFP és a Reuter jelenti, hogy a kormány egy új, nagy pártot akar létrehozni, amely „a forradalmi politikát” (értsd: a jelenlegi kormány politikáját) helyeslő állampolgárokat tömörítené. Magalhaes miniszter azt mondta erről a pártról, hogy tagjai lehetnek más, most feloszlatott pártok volt hívei is. November 1., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Tánczene. 9.00: Népművelők: figyelmébe. Garami László riportja. 9.15: A hét zeneszerzői. A szovjet zene mes- terti. I. Nesztov előadása. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népdalok, népi táncok. 11.30: Mario Lanza énekel. 12.10: Mindenki kedvére! 14.05: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 14.20: Népi zene. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Zenekari muzsika. 15.40: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatásokban. XVI. 16.15: Gyermekrádió. 16.55: A szovjet kultúra hete. Magyar muzsikusok a Szovjetunióban. Gabos Gábor, Ilosfalvy Róbert, Kovács Dénes, Lehel György és Mező László emlékezései vendégszerepléseikre. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Török Erzsébet és Palló Imre énekel, Béres János furulyázik. 18.55: Könyvről — könyvre. 19.05: Beethoven: Hármasverseny. (John Corigliano — hegedű. Leonard Rose — gordonka, Walter Hendl — zongora és a New York-1 Filharm, zkra., vez.: Bruno Waiter.) :19.40 Jacobi: Leányvásár — az I. felvonás fináléja. 20.30: A Stúdió 11 játszik. 21.00: Tegnap és ma. Irodalmi műsor Dobozy Imre müveiből. 22.15: A Szovjet Kultúra Hete. Szovjet előadóművészeik műsorából. 23.37: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 6.20—6.30: Torna. 14.00: Vladimr Horowitz zongorázik. 15.05: Miről tárgyal a Barlangkutató világkongresszus? Brá- dy Zoltán riportja. 15.20: A koldus- diák. Részletek Millöcker operettjéből. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 16.10: Emlékezés Leninre. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvétele. 17.05: Lányók, asszonyok. (Ism.) 17.35: Induló-átiratok 17.50: őszi koncert. Kosztolányi Dezső költeménye. 18.20: Moldován Stefánia és Réti József énekel, Szebe- nyi János fuvolázik. 19.05: Tánczene. 19.40: A Balkán az első világháború után. Dr. Agárdi Ferenc írása. 20.00: Filmsztárok énekelnek. 20.15: A hét zeneszerzőn A szovjet zene mesterei. I. I. Neszter előadása. (Ism.) 21.05: Magyar nóták. 21.30: A vezetésről.. . Gyertyán János jegyzete. 21.40: A Zeneművészeti Főiskola Liszt Ferenc kamarazenekara játszik. Vezényel: Sándor Frigy®. Közreműködik: Hamari , Júlia — ének 22.15: Könnyűzene. November 2., kedd KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Verbunkosok, cigánydalok 8.55: Kérjük, jegyezze fel! 9.00: Gyermekrádió. 9.40: Orosz népdalok. 10.10: Mai magyar elbeszélők. Szakonyi Károly: Valami régről. 10.23: Köny- nyűzene. 11.35: Schubert: Hl. szimfónia. (Vez.: Thomas , Bee- cham.) 12.15: Tánczenei koktél'. 13.00: Üj versek. 13.15: Operarészletek. 14.05: Falusi délután.. A műsort szerkesztette: Szabó Pál. 15.46: Népdalok. 16.15: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 17.00: Birgit Nilsson énekel. 17.22: Rádió- Iskola. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Ines Taddio és Vico Torriani Budapesten (ism.) 19.10: Kovács Dénes hegedül, Bacher Mihály zongorázik. Mozart G-dűr szonáta. 19.25: a Szabó család. 20.30: Új népzenei felvételeinkből. 20.50: A Szovjet Kultúra Hete. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. Vezényel: Breitner Tamás. Közreműködik: Nemes Katalin — zongora. Kb. 22.20: Mai szemmel. Kb. 22.30: Könnyűzene. 0.10: Lakatos Lajos cimbalmozik PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Angot asszony lánya. Részietek Lecocq operettjéből. 41.40: Szvjatoszlav Richter zongoraestje. 16.07: Citromka és a három Sluga manó. Mesejáték. Irta: Tarbay Ede. 17.05: Ritmikus percek. .. 17.50: Fleischer Antal karmester emlékezete. Boros» Attila és Meixner Mihály összeállítása. 18.20: Az Ifjú Lengyelország. Kovács Endre előadása. 18.50: Fúvószene. 19.05: Gárdonyi Géza és Juhász Gyula versei. 19.12: A dzsessz kedvelőinek. 19.25: Közvetítés Hamburgból. A Magyar Kamarazenekar hangversenye. 20.50: Bágya András táncdalaiból. 21.05: A Ludas Matyit lapozgatva. III. rósz. 21.35: Népi zene. 22.06: Kamarazene. November 3., szerda KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Nem boszorkányság — technika! 8.40: Orvosi tanácsok. 8.45: Nyikólaj Anoszov vezényel. 10.10: Könnyűzenei híradó. 10.53: Néhány perc tudomány. 11.15: Richard Tauber énekel. 11.29: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Magyar nóták. 13.00: Törvénykönyv. A rádió jógi műsora. 13.15: Glannl Poggl, Anna Moffo és Robert Merrill énekel. 14.05: Lányok, asszonyok. 14.35: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatásokban. XVII. 14.55: Közvetítés a Prágai Dukla— Bp. Honvéd és az U. Dózsa—Ever- ton labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 16.15: Tánczenei koktél. 16.55: Automataüaem-szervezők munka nélkül. Ifj. Gerencsér Ferenc műsora. 17.10: Fültörő. Zenei rejtvényműsor. 18.20: Zempléni Kornél zongorázik. Schumann: Karnevál. 18.49: Húszas stúdió. Az Ifjúsági Rádió különkiadása. 20.25: Tánczéne. 21.10: Gondolat. A rádió irodalmi hetilapja. 22.25: Szabolcsi Bence tanít. 23.25: Tudományos mozaik. 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: A dzsessz kedvelőinek. 14.20: Erkel operáiból. 15.05: Könnyűzene. 16.12: Rádió- egyetem. Schubert. II. rész. Molr nár Antal előadása. 17.05: Verbunkosok, népdalok. 17.45: Orvosi tanácsok. 18.00: Az Alekszandrov- együttes műsorából. 18.20: Tallózás külföldi népszerű tudományos folyóiratokban. 18.45: Fúvószene. 19.05: Gáspár Cassado gordonká- zik. 19.44: Huddie Ledbetter néger népművész zenés albuma. I. 26.06: Mozart-vonósnégyesek. (Barchet- vonósnégyes.) 21.65: Kónya Sándor énekel. 21.27: Könnyűzenei híradó. 22.10: Hangversenynaptár. 22.25: Operettmuzsika. November 4„ csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Opera- részletek. 9.00: Tallózás külföldi népszerű tudományos folyóiratokban. 9.25: Népek zenéje. 10.10: Két szonáta. 11.00: Részletek Szirmai Albert operettjeiből. 11.29: Lépcsők. Rádiójáték. Irta: Henrik Bradijews- ki. Fordította: Elbert János. 12.15: Tánczenei koktél. 13.02: Derék fic- líó. Sipos Tamás elbszólése. 13.15: Üj Sosztakovics-lemezeinkből. 14.05: Zenés országjárás. 14.40: Lapozgatás új könyvekben. 15,00: Könnyűzene. 15.30: A rádió énekkari híradója. 16.15: Csak fiataloknak! 16.55: Levél Szabados Gábornak. Békés Tamás írása. 17.10: Haydn-művek. 18.00: Beszélgetés Apró Antallal, a Minsztertanács elnökhelyettesével Időszerű nép- gazdasági kérdéseikről. 18.20: Köny- nyűzene Gyöngy Pál műveiből. 18.40: „Szuronyt fordíts!” Kulcsár István dokumentumműsora az orosz polgárháborúban részt vett magyarokról. 19.30: Népi zen. 20.25: Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera. 22.52: A Bratszki Erőmű. Részletek Jevtusenko költmémyé- ből. 23.10: Szórakoztató muzsika. 0.10: Gesualdo müveiből. PETŐFI RÁDIÓ: .14.00: Lajtha László: IX. vonósnégyes. (Tátraivonósnégyes.) 14.30: Operettdalok és kettősök. 15.05: Gorkij: Éjjeli menedékhely. Részleteik a Madách Színház előadásából. 16.35: Opera- kórusok. 17.05: Verbunkosok, magyar nóták. 17.50: Szecsi Klára brá- csázlk, Várhelyi Endre énekel. 18.25: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 18.35: Versek A szocializmus teljes felépítésének egyik alkotó- étemé a társadalmi tudat szocialista átalakítása, a marxista eszmék elterjesztése és meghonosítása a tömegek gondolkodásában. A pártoktatás nagy szerepet játszik e feladat megoldásában. Az idén több mint 700 ezer hallgató kezdte el politikai képzését a különböző tanfolyamokon és e nagyszámú hallgatóság érdeklődése, igényessége évről évre növekszik. Az igények színvonalas kielégítése magas követelményeket támaszt a pártoktatással szemben. A KB ideológiai irányelveinek országos méretű feldolgozása felfokozta az érdeklődést az ideológiai—politikai kérdéseik iránt. Az irányelvekben felvetett kérdések további tanulmányozása az idei oktatási év feladata. A tennivalók lényegét röviden a következőkiben foglalhatnánk össze: a pártoktatás hatékonyabban járuljon hozzá a hallgatók eszmei—politikai fejlődéséhez és szolgálja ezzel a szocializmus építését. A hatékonyság növelése szerteágazó, sokoldalú tevékenységet igényel. Mindenekelőtt a propagandisták színvonalas, tartalmában és módszereiben is gazdag oktató—nevelő munkáját Igényli. 2 »iPÜJSÄG I960, október 30., szombat A pártoktatás fő feladata az ideológiai irányelvek feldolgozása A hallgatóik a páitoktatás különböző tanfolyamain választ várnak politikai, elméletid kérdéseik sokaságára. Legnagyobb az érdeklődés a szocializmus építésével kapcsolatos országos és helyi problémák iránt. Mit értünk el eddig? Milyen nehézségeink vannak, milyen feladatok állnak előttünk, hogyan lehet azokat a legjobban megoldani? — ezek a naponta felmerülő kérdések. A nemzetköri élet eseményei alkotják síz. érdeklődés másik fő területét. Még csak felsorolni is nehéz lenne, hány és hány nemzetközi kérdés foglalkoztatja ma párttagságunkat és közvéleményünket. A z eredményes oktatás- hoz azonban nem elég csak azt tudni, milyen kérdések vetődnek fel. Azt is látni kell, hogy ma — a különböző belső és külső tényezőik hatására — sok esetben bizonytalanság, aggodalom, sőt olykor kétkedés is meghúzódik egy- egy kérdés mögött. Ez elsősorban abból fakad, hogy társadalmunkban egyes osztályok és rétegek között még lényeges gondolkodásbeli és világnézeti különbségek vannak, amelyek felszámolása nem megy egyik napról a másikra. Szerepe van még az utóbbi időben érezhetően fokozódó imperialista ideológiai behatolási és fellazító kísérleteknek. A kommunista mozgalomban meglévő vita ugyancsak zavart okoz az emberek fejében; A pártoktatás hatékonyságának növelése tehát elsősorban azt követeli, hogy a kérdésekre adandó válaszaink legyenek tényekre épülő, hiteles, és ezáltal érvelő, meggyőző erejűek. A pártoktatás valamennyi tanfolyamán úgy kell oktatni, hogy növeljük a hallgatók eszmei szilárdságát, biztonságérzetét, erősítsük meggyőződésüket a szocializmus ügyében. Olyan meggyőződés kialakításán kell fáradoznunk, amely nemcsak akkor szilárd, amikor „minden jól megy”, hanem akkor is, amikor a íejlődéssel együtt járó nehézségeket kell leküzdeni és amikor téves, rosszindulatú, ellenséges kísérletezéseket kell visszaverni, meghiúsítani. Tartalmi vonatkozásban ez mindenekelőtt a két rendszer rendkívül bonyolult küzdelmé- nék helyes értékelését és sokoldalú magyarázatát igényli. A közvéleményünket érdeklő kérdések tekintélyes hányada e központi probléma köré csoportosítható. Legyen szó gazdasági életünk helyzetéről, fejlődésünk üteméről, az életszínvonal alakulásáról, a KGST- ről, vagy a Közös Piacról, Vietnamról vagy Dominikáról, minden egyes esetben eljutunk a szocializmus és a kapitalizmus között folyó küzdelem szerteágazó problémáinak értékeléséhez. A két rendszer küzdélmé- nek bemutatásához a tények és érvek sokasága áll rendelkezésünkre, — sajnos nem mindig élünk velük —, amelyekkel bizonyítani tudjuk a szocializmus erejét, fölényét és biztos perspektíváját. Jobban használjuk fel fejlődésünkről tanúskodó eredményeinket. Sőt, nyugodtan elmondhatjuk, hogy meglévő problémáink, fogyatékosságaink helyes felmérése, az eredményekkel történő pontos összevetése, valamint leküzdésük módjának ismerete is fegyverré válhat a kezünkben. A marxizmus—leninizmus eszméit s a szocializmus fejlődését reálisan oktató propagandamunkától idegen az iskolás, magoló, sematikus módszer. Az eredményes, színvonalas oktatás nemcsak tartalmilag, hanem a formákat illetően is meggyőző erejű. Ez nem utolsósorban azt jelenti, hogy a pártoktatás valamennyi formáján biztosítani kell az őszinte nyílt viták lehetőségét abból kiindulva, hogy a helytelen nézeteik ellen csak a helyes álláspontok kialakításával lehet eredményesen harcolni. Kizárólag nyüt eszmei küzdelemben lehet mind több és több ember tudatát alakítani, formálni. A nyüt eszmei küzdelem természetesen nem egyeztethető össze a helyenként tapasztalható álobjektivitással és még- inkább nem az eszmei közömbösséggel. Ellenkezőleg. Oktatói munkánk legyen harcos a demagóg, demoralizáló nézetek elleni küzdelemben. Ez megkívánja a pártszervezetek és propagandisták ideológiai és\poli- tikai munkája iránti fokozott figyelmet. A felsorolt tennivalók meg- oldása nem könnyű és ismételten szükséges aláhúzni: minden a propagandisták jó munkájától függ. Az elmúlt évek során végrehajtott változtatások eredményeképpen ma túlnyomórészt jcj felkészült, tapaszdalt oktatók végzik a fáradságos, de szép munkát. Pártszervezeteifik állandó feladata, hogy az oktatási év folyamán minden segítséget megadjanak a propagandistáknak, mindenekelőtt tartalmi vonatkozásban, a hazai és nemzetközi események, valamint az időszierű ideológiai kérdések rendszeres és pontos ismertetése révén. Minden feltétele megvan annak, hogy 1965/66-os pártoktatás eredményekben gazdag, a szocializmus építését hathatósan elősegítő év legyen. Gyoval Gyula Budapestről. 18.40: Zentat Anna és Fekete Pál énekel. 19.05: Tánczene. 19.30: Karikás Frigyes 70, születésnapjára. Irta: Illés László. 19.55: Barokk muzsika. 20.25: Ful- tontól — Brüsszelig. VL Randé Jenő írása. 20.40: Tekeres Sándor magyar nótákat énekei. Fátyol Jözseí Jclarinétoztk. 21.05: Előszóval — muzsikával, November 5., péntek KOSSUTH RADIO: 8.20: Bástyasétány 77. Részletek Eisemann— Dalos zenés operettjéből. 8.55; Kérjük, Jegyezze íel! 9.00: A iriaf gyár irodalom klncsesháza. A boldog ember. Móricz Zzsigmórul regényét rádióra alkalmazta: Zol- nay Vilmos. 10.10: Az óvodásod műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk; 10.35: Magyar szerzők kórusai, 11.30: Népi zene. 12.15: Traviata, Részletek Verdi operájából. 13.oO: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. . . 14.05: Vita a korszerű gazdálkodásról. 14.20: Fúvósindulók. 14.30: Zsibongó. Műsor napköz ziseknek. 15.00: üZENEtek. 15.40: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatásokban. XVIII. 16.15: Beethoven: VIH. szimfónia. (Philharmonia zkr. vez: Otto Klemperer.) 16.45: Őszi szemle a? árvizsúj tóttá vidéken. Píeifíer Pál riportja. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: ÜJ zenei újság. 19.00: Operett- est Kerekes János műveiből. 20.30: Halló, itt Tallunn! Komjáthy György és Meixner Mihály zenés városműsora. *■ 22.20: Verbunkos muzsika. 22.47: Bozay Attila éa Durkó Zsolt szerzői estje. Közvetítés az Országos Filharmónia kamaraterméből. 0.10: Részietek Churchill filmzenéjéből. PETŐFI RADIO: 14.00: Zenekari muzsika. 14.31: Tánczene. 15.05: Turisták ötperce. 15.10: Smetana operáiból. 16.05: Mezei csokor. 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.45: Ákos Stefi énekel. 17.05: Kamarazene. 17.50: Látogatás a koncertteremben. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.20: Vallomás egy pályáról. Péchy Blanka műsora. 19.05: Közvetítés Berlinből. A berlini állami szimfonikus zenekar hanga versenye. Vezényel: Otmar Sultrier, közreműködik: David Ojsztrah — hegedű. 1. Mozart: A-dúr hegedűverseny. 2. Meyer: Hegedűverseny. 3. Brahms: IV. szimfónia. 21.05: Gazdálkodjunk jól a munkaerővel! Dr. Garant József Írása. 21.20: Népi muzsika. 21.40: Láttuk, hallottuk. .. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad ... (Ism.) November 6., szombat KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Népdalcsokor. 9.10: Miért vöröseik a jelzőlám-r pák? öveges József előadása. 9.20? Zenekari muzsika. 10.12: Könnyűzene. li.oo: Operarésaietek. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55: Részlet Ady Endre Petőfi nem alkuszik c. tanulmányából. (Ism.) 13.10: Köszöntjük a Házgyár építőit. 14.05: Falurádió. 14.45: Ml történt a héten a nagyvilágban? iS.OG. Kathleen Ferrier angol és skót népdalokat énekel. 15.15: Jóság és virág. Konsztantyin Pautovszikij műveiből összeállította: Dalos László. 16.15: Hétvége... 18.17: A Szovjet szerző. . . 19.00: A Nagy Októberi Szoialista Forradalomra emlékezünk. Közvetítés a diszünepségről, az Erkel Színházból. 20.10: A Rádió Dalszínházának bemutatója: Egy szerelem három Szakája. Zenes tragédia. Irta: Hubay Miklós és Vas István. Zenéjét szerezte: Ránki György. 23.00: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Részletek Huszka Jenő daljátékaiból. 14.35: Hol történt? 15.05: Vécsey Ernő táncdalaiból. 15.15: Orvosi tanácsok. 15.20: Heti hangversenykalauz. 16.05: Császári és királyi bor. Rádiójáték. Mikszáth Kálmán elbeszéléséből írta: Túri András. 17.05: Operarészletek. 17.35: Szép magyar novella. Móra Ferenc: Cuci János nem hagyta magát. 17.50: Simor András hegedül. 18.15: A kis cseléd. Jelenet Nguyen Cong Hoan vietnami író szatírájából. 18.30: Népi zene. 19.05: Könnyűzene. 19.55: Az Állami Hangversenyzenekar hangversenye, vezényel: Borbély Gyula, közreműködik: Jeney Zoltán — fuvola. Kb. 20.45: Műkincsek és őrzőik. Ambrus Tibor riportja. Kb. 22.05: Melis György magyar nótákat énekel. 22.26: Zala Doluhanova és Mark Hej zen operaáriákat énekel. November 7., vasárnap KOSSUTH RADIO: 8.10: Táncáé, ne, 8.30: tgy írunk ml. . . 9.20: Édes anyanyelvűnk. 9.25: Két szimfónia — két híres karmester. 10.05: A Gorkíj-fásortól a Tverszkoj bulvárig. Kelemen Gyula műsora. 10.25: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádió magazinja. 12.15: Népi zene. 12.45: Óvoda-pedagógia. Dezsé- ry László írása. 13.15: Rádiólexikon. 13.45: Szigeti József és Bartók Béla szonátaestje. 15.00: Mérkőzések percről percre. 16.08: Tánczene. 16.55: Egy óra Major Tamással. 18.05: Nép zene. 18.25: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján. Beszédet mond: Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. 18.40: Zenés ünnepi üdvözletek. 20.10: Budapesti beszélgetés Erich Kunz operaénekessel. 20.42: A Rádiószínház bemutatója. Barbárok. Gorkij drámájának rádió változata. 22.20: Üj lemezeinkből. 23.51: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: Az unitárius egyház félórája. 8.00: Operakalauz. Händel: Radamisto. 9.35: Versek. 10.25: Miska bácsi lemezesládája. 10.55: Salzburgi Ünnepi Játékok 1965. a Drezdai Állami Zenekar hangversenye. 12.55: Hosszú az út Agráig. n. 14.00: Mérkőzések percről — percre. 14.50: Tánczene. 15.07: Filléres kabaré. 16.00: Sosztakovics: Katyeri- na Izmajlova. Négyfelvonásos op«- ra. 19.25: Modern fesztiválok évkönyvei. Prágai Tavasz. 20.15: A hót könnyű- és tánczenei műsorai* ból. 21.40: Olasz művészek opera* hangversenye. 22.15: Nóta csokor Nyugati jelentések szerint Smith-t és fehér minisztereit „megdöbbentette” Wilsonnak ez a figyelmeztetése, brit körök azonban változatlanul borúlátóan mérlegelik a végső szakítás elkerülésének lehetőségét Wilson nemcsak a kormány, hanem az afrikai ellenzék képviselőivel is találkozott. Délután újabb tárgyalásokat folytatott Nkomóval és Sihole lelkésszel. Mindkettőjüket a deportálásból szállították vissza Salisburybe, hogy Wilsonnal találkozzanak. A brazil új pártot ak RIO DE JANEIRO (MTI) Amint már jelentettük, Humberto Castelo Branco, brazil köztársasági elnök betiltotta az ország összes politikai pártjait és minden hatalmat saját kezébe vett. A Reuter jelentése szerint Rio De Janeiro- ban 800 diák tüntetett az intézkedés ellen: a rendőrség könnygázzal oszlatta szét a tömeget, három diák megsebeSAL1SBURY (MTI) A Rhodesiában tárgyaló Wilson, brit miniszterelnök kijátszotta legerősebb lapjait — írj« a Reuter. A kormányfő „munkavacsorán” vett részt SmiŰi-szel és a rhodesiai kormány tagjaival. Az angol hír- szolgálati iroda jelentése szerint Wilson komoly hangú figyelmeztetést intézett a rhodesiai kormányhoz arra az esetre, ha egyoldalúan kikiáltaná fehér uralom alatt az ország függetlenségét. Kijelentette ugyanis: 1. Anglia a továbbiakban nem védelmezi meg Rhodesiát olyan szankcióktól, amelyeket az ENSZ a függetlenség egyoldalú kikiáltása esetén hozna meg; 2. Rhodesia ne számítson rá, hogy Portugália részéről nyersolajhoz jut, amennyiben Rhodesia ellen gazdasági szankciókat léptetnek életbe. (Rhodesia a portugál uralom alatt álló Mocam- bique-kel határos.; 3. Rhodesia nem fenyegetőzhet azzal, hogy elvágja a zambiai réz Rhodesián át vezető útját, mert ha szükséges, légihídon tartják majd fenn az összeköttetést Zambiával.