Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-26 / 252. szám

Közérzet a gyárban úgy kívánta, segített szántani« vetni. Ezzel magyarázható az elismerés, hiszen még sehol sem vallott szégyent, sem 6« sem a gépe. Mi a titka annak, hogy a. traktorával soha nincs baj? — Lehet valaki jó traktoros« lehet bárkinek új traktora is« ha nem törődik vele, előbb, vagy utóbb cserbenhagyja, le­robban. Fárasztó a nyújtott műszak nekünk, traktorosok­nak, de megviseli a nagyobb igénybevétel a gépet is. Ha nem gondoznám, én is ott tölt- hetném a szép időben a napo­kat a műhelyben. Ha akadozik, vagy valami­lyen más természetű hibát ész­lelek, azonnal megállók és adr dig nem megyek tovább, míg ki nem javítom. Ez legtöbbször néhány perc, vagy legfeljebb egy fél óra, de nem több. A lel­kiismeretem is megnyugszik, a motort sem viselem meg, míg esetleg javításig súlyos baja is eshetne. Reggel egy órával előbb kezdek, mint ahogyan a munkám megkívánná. Karban­tartom a motort, megvizsgá­lom, zsírozom az alkatrészeket, csak úgy kezdem a napi mun­kát. Én azt vallom, hogy a gondozott gép mindig jó segí­tőtárs. Poós Gábor Mikófalván la­kik, mindenhap hazajár. Józan életet, szinte a családjának és a gépének él. Két hónapja nem volt még szabad vasárnapja sem, így tud teljesíteni tíz nap alatt huszonhárom műszaknor­mát. Igaz, a kereset sokszoro­sára nő. Egy nap alatt egy mű­szaknormáért 82 forint kereset jár, a további 13 műszaknor­mát már 124 forintjával szá­molják, mert hozzájön az 50 százalékos éjszakai pótlék. A csillagos ég alatt, amint a fényszórók fénycsóvái lustán kúsznak a domboldalon felfe­lé, sokat gondol a családjára« akiket ritkán lát és a munká­jára, amit szeretne időre és ki­fogástalan minőségben ellátni. Ebben hű segítőtárs a traktor« ami még nem hagyta cserben a vezetőjét. Pilisy Elemér ÉN: (Már fél órája várok, hogy bejussak hozzá. Ö, a fő- igazgatóság főosztályvezetője, elfoglalt, fontos személyiség, aki ötödik nekifutamodásomra sem hajlandó fogadni. Aztán nyílik az ajtó és a titkárnő be- bocsát). —Jó napot kívánok, a Kora­délutáni Hírek munkatársa va­gyok. ű (Enyhe utálattal): — Ör- vendek, csak siessünk, mert sok a dolgom. EN: — Súlyos visszásságokat lepleztem le az ön felügyelete alatt álló Tekintetfényesítő Műveknél. Ű: — Nocsak. EN: — Az üzem által szállí­tott tekintélyfényesítő appará­tusok használhatatlanok. Egy hét után bedöglenek, de műkö­dés közben is inkább homályo- sitják az emberi tekinteteket. Ö (bölcs rezignációval): — Vannak erről jelzéseink. Tud­ja, nálunk még csak húszesz­tendős a tekintetfényesítő ipar. ÉN: — Az üzem súlyos ráfi­zetéssel dolgozik. Ö: — Ez nem szempont. A ráfizetést beterveztük. A ter­vet hozni kell. ÉN; — Tudok jó néhány ma­szek tekintetfényesítő kisipa­rost. Ezek házat és kocsit vet­tek. És ráadásul a gyártmá­nyaik is jobbak. ő: — Lehet, és mit akar ez­zel? ÉN: — Megírni. 0: — Ezt nem lehet. Dema­góg hangot szülne. Az emberek félremagyaráznák. Tudja, a mi olvasóközönségünk még nem elég érett az igazságra. A gyár­ban pedig kifejezetten rossz (hangulatot teremtene. MESE.MESE.MHSKETH reket még jobban visszatarta­ná a vásárlástól, s ezzel belát­hatatlan népgazdasági károkat okozna. ÉN: — És az elfekvő készlet nem kár? Ö: — Bár nem az én tárcám, de ha tud titkot tartani, nagyon bizalmasan elmondom, hogy hamarosan leszállítják az árát és részletre is adják. De ez egyelőre titok. ÉN: — Tudom, már egy hete hallottam a presszósnőtől, a fodrásztól és a tízéves kislá­nyomtól. Ö: — Ebből is láthatja, milyen felelőtlenül fecsegnek az em­berek. ÉN: — Most végül is ön sze­rint miről írjak? ö: — A tekintetfényesítő ügy­ről semmiképp. De azt már ne várja tőlem, hogy témát adjak magának. (Feláll, kezet nyújt és ajtóig kísér). ÉN: (Kimegyek az őszi nap­fényben fürdő utcára és látom, hogy ott csupa pártedlis, cuc- lis, csörgös, éretlen könyvelők, bérelszámolók, esztergályosok szaladgálnak. A villamost egy kis ötvenéves tacskó vezeti, a kalauz még negyvenéves éret­len bakfis. Csacska atomfizi­kusok, bohókás főkönyvelők futkároznak az utcákon, vígan fütyürész a rendőrkisfiú és vi- háncolva szaladnak az újságos­hoz, hogy megvegyék a napi kis mesécskéjüket). Most beviszem a kéziratot a szerkesztőhöz, és ha ő is azt mondja, hogy ezt a kis mesécs- két az olvasócskák nem értik meg, akkor veszek egy csörgő­sipkát és a nagymamámmal együtt beiratkozom a legköze­lebbi bölcsődébe. Ősz Ferencke Százharminc nyolcezer forin­tot osztottak ki különféle segé­lyek címén ebben az évben a Hatvani Cukor- és Konzerv­gyárban. Összesen 531 dolgozó részesült segélyben. A kérvények elbírálásáról, a segélyek elosztásáról beszél­getünk Bucholcz Tiborral, a gyár szakszervezeti bizottságá­nak titkárával. — Kik kaptak segélyt? — Többféle segélyt adunk a dolgozóknak. Szülési, házassá­gi, gyógykezelési, tanulmányi, temetkezési és rendkívüli se­gélyt. Azok kapnak, akik rá­szorultak, akiknek szükségük van rá. — Kik nem kapnak? — Egy évben csak egyszer kérhetnek. Akik többször kéí- nek és nem indokolt, azoknak nem adunk. A gyakorlat az, hogy ilyenek alig vannak. Ter­mészetesen előfordulhatnak olyan esetek, hogy a dolgozó egyszer már kapott, de olyan rendkívüli dolgok játszódnak közre, hogy még egyszer kér. Ilyenkor másodszor is adunk. ' — Hogyan történik a kérvé­nyek elbírálása? — A két gyár közös vezetés alatt-dolgozik, egy szakszerve­zeti bizottsághoz tartozik. A szakszervezeti bizottságnak van egy társadalombiztosítási tanácsa és ezen belül működik a segélyezési albizottság. Ez a segélyezési albizottság bírálja el a dolgozók kérvényeit, dönti el, hogy ki kaphat és ki nem. Ez az albizottság önállóan dolgozik. A szakszervezeti bi­zottság és a gazdasági vezetők nem - szólnak bele munkájuk­ba. Természetesen a jóváha­gyott, vagy az elutasított kér­vényeket mi is átvizsgáljuk, és csak ezután történik meg az összeg kifizetése. — Kik a tagjai a segélyezési albizottságnak? — A bizottság öttagú, élén az elnökkel. Három fizikai, egy adminisztratív és az elnök a tagjai. — iviit vesznek figyelembe a kérvények elbírálásakor? — Minden egyes kérvényt alaposan kivizsgálunk, megtár­gyalunk. A döntéskor a bizott­ság figyelembe veszi, hogy a kérvényező szakszervezeti tag- e és mióta. Ezenkívül a csalá­di helyzetét, a körülményeit, hogy valóban szüksége van-e a segélyre. Figyelembe veszi, hogy utoljára mikor kapott, hogy munkahelyén hogyan dolgozik, viselkedik. Még egy­szer hangsúlyozom, alig van olyan eset, hogy nem adunk. — Havonta osztanak? — Igen. Húszadika előtt ad­ják be a dolgozók a kérvénye­ket és 20-án történik az elbí­rálása. — Egy hónapban hányán kérnek? — Augusztusban a konzerv­gyárból 43-an. Tizenhárom- ezer-hétszáz forintot osztottunk ki. A cukorgyárból 19-en és, ötezerkilencszáz forintot utal­tunk ki. Ez az átlag! — Mennyi a legnagyobb se­gély összege? — ötszáz forint. — Mire költik a kérvénye­zők a segélyt? — Erre ők tudnának pontos választ adni, de úgy gondol ­juk, hogy amilyen alaposan megindokolják a kérésüket, ugyanolyan alaposan meggon­dolják azt is, hogy mire köl­tik a pénzt. — Honnan van pénz a se­gélyre? —7 A szakszervezeti tagdíj egy része itt marad, és a vál­lalati segélyből. Kik kaptak tehát segélyt a Hatvani Cukor- és Konzerv­gyárban ebben az évben? Akik rászorultak, akik meg­érdemelték. — koós — nxipmtG / 1965. október 26., kedd „A gondozott gép jó segítőtárs" Traktoros, aki két ember helyett is szánt vélhető és a traktorosok szá­mára sok veszélyt magában rej­tő részét nevezik, egyik leg­jobb traktorosa ő. Tíz nap alatt huszonhárom műszaknor­mát teljesített, legalább két ember [munkáját. Reggel kezd, nappal vet, amikor besötétedik, lecseréli a vetőgépet az ekével. Kik kaptak segélyt? Szánt, sokszor este tízig is. Nem kíméli magát, tudja, hogy a szövetkezetnek mit jelent az, ha időben földbe jut a kenyér- gabona vetőmagja. Ezért nem engednék el szívesen a szövet­kezetiek Poós Gábort. Jó mun­kájáról nemcsak a bükkszent- mártoniak, hanem a mikófal- viak, a bélapáífalviak és a többi község mezőgazdasági szakemberei is ismerik, járt már sok helyütt, ha a szükség A fordulóban fájdalmasan nyöszörög a lánc, kövek csi- kordulnak á gép hatalmas sú­lya alatt. A lánctalpas traktor nehézkesen mozog. Irányt vál­toztatni csak úgy tud, ha az egyik láncot lefékezi a trakto­ros és hogy a másik teljesítmé­nyét fokozni tudja, gázt ad. — Egyenes ba­rázda mellett már könnyű a dolog, csak itt- ott kell igazíta­ni a gépet. Poós Gábor, az Egri Gépja­vító Állomás traktorosa érti a dolgát. A veze­tőülésen félol­dalt ül, jobb lába a gázpedá­lon, kezével a botkormány egyikét fogva az ekét nézi. Amikor az a felszántott ba­rázdák mellé ér, egyenesbe igazítja a trak­tort, ránt egyet az ekét kiemelő kötélen és már­is adja a gázt, hogy ne lassul­jon a sebesség. Alig lehet ész­revenni, amikor az ekék bele­marnak a föld­be. Gyakorlat­lan vezető nem képes erre, az eke ilyenkor mindig vissza­rántja gépüket. Óriási erő mozgatja a fo­gaskerekeket, a lánctalpakat. A bükkszentmártoni határban, — ahol Poós Gábor szánt —, elképzelhetetlep másképpen ez a munka. A meredek dombol­dalakban felfelé így is csak lassan törtet elő a DT—54-es traktor. Lefelé már menne gyorsan is, ekkor viszont már óvatosnak kell lenni. — Hat éve dolgozom a gép­javító állomáson. Traktoros­ként kezdtem, voltam szerelő, de visszajöttem megint a trak­torhoz. Több fantáziát látok ebben, meg a kereset is több. Két éve dolgozom a Rákóczi Termelőszövetkezetnek és úgy tudom, meg vannak elégedve velem, nem is engednének szí­vesen... — vall magáról a 39 éves traktoros. Arról már szerénysége miatt sem beszél, hogy erre a meg­becsülésre szorgalmas és lelki- ismeretes munkával szolgált rá. A „Felvidék”, ahogy az eg­ri járásnak ezt a nehezen mű­_Azok közé tartozik Urbán t József né, akik a gyöngyösi fél- - vezetőgyártás első fecskéi vol- ’ tak. Kezdettől itt dolgozik. — Alig tíz párttaggal nem- ’ rég alakítottuk meg önálló alapszervezetünket — kezdi l Urbán Józsefné. — Az elvtár- • saimról azt tudom mondani, ■ valamennyien elégedettek. A : beosztásukat megfelelőnek tartják. A legfőbb három ve­zetőnk párttag. Általában jó véleményünk van a vezetők­ről, bár az egyikkel némi né­zeteltérésünk volt, de ez rend­be jött A modorával nem vol­tunk kibékülve. — A fizikai munkások kö­zött nincs senki, aki vélemé­nye szerint alkalmas lenne ve­, zetői munkakör betöltésére? — Egy ilyen párttagot tu­dok említeni, technikumi vég­zettséggel rendelkezik. De a mostani vezetőket szakmailag és politikailag is alkalmasnak tartjuk beosztásuk betöltésére. Az összkép A részletek után próbáljuk összefogni a gyár egészére vo­natkozó képet. Ebben Szántai Gyulától kértünk segítséget, aki a párt csúcsszervezetének titkárát helyettesítette ottjár- tunkkor. — A gyárban ezerkétszáz dolgozónk van. A vezetők szá­ma a művezetőktől felfelé, kö­rülbelül száz. Túlnyomó több­ségük párttag. Zömmel megfe­lelő végzettséggel rendelkez­nek, illetve most végzik a szükséges iskolát. A vezetők személyével kapcsolatban a párttagoktól még kritikai ész­revételt nem kaptunk. Ügy ítéljük meg, a megfelelő sze­mélyeket választottuk a veze­tő posztokra. — Milyen a vezetők politi­kai munkája? — Röviden: jó. Nem árulok el titkot, ha megmondom, ala­pos körültekintéssel vizsgáljuk meg minden esetben a veze­tők kiválasztását, a pártonkí- vüli vezetőktől is pozitív poli­tikai tevékenységet igénylünk. Talán a diódában lehetne ez a politikai munka még határo­zottabb. Az összkép tehát megnyug­tató. Kimondhatjuk: az Egye­sült Izzó gyöngyösi gyárában a kommunisták nem érzik mellőzve magukat, nincs ben­nük féltékenység, értékelik a pártonkívüliek képességeit. Itt a közérzettel nincs baj. G. Molnár Ferenc —• Igen. Senkinek sem szár­mazik előnye amiatt, mert párttag, de nem kerül hátrá­nyos helyzetbe sem. Nem egy vezetőt emeltek már ki közü­lünk, aki arra alkalmasnak bi­zonyult. Kelemen Ferenc és társai tehát nem találnak okot a pa­naszra. De van még más mun­kahely is a gyárban. Nézzünk szét ott is. A kereset is számít Abban az üzemrészben, ahol Besze Imre is dolgozik, sok a kiváló szakmunkás. Nem egy közülük kiemelt órabért kap, ez is bizonyíték. Büszkék szo­cialista brigádjukra is, ame­lyik már hosszú idő óta pél­dát ad a többieknek. Besze Imre esztergályos ti­zenegy évvel ezelőtt segéd­munkásként került a gyárba, aztán kétéves tanulással meg­szerezte a szakmunkás-bizo­nyítványt. 1952-től párttag. — Nincs nálunk semmi baj, mindenki elégedett — mondja a kérdésre. — A vezetőinket megbecsüljük. Értik a munká­jukat. Nem irigyli tőlük senki a beosztásukat. Még egyetlen kommunistát sem hallottam panaszkodni amiatt, hogy nem értékelik a képességeit, nem emelik ki vezetőnek. — Hogyan ítélik meg az it­teni párttagok vezetőiket poli­tikai szempontból? ­— Említsem a művezetőn­ket, aki nem párttag? Politi­kailag mégis érett. A kép­zettsége is megvan, techniku­mot végzett. A helyén van. — És azok a párttagok, akik a gép mellett dolgoznak? — Elégedettek. Nézze csak, nem mindegy az sem, hogy valaki a gép mellett megkeres két és fél ezer forintot, ha vi­szont vezetőnek tennék meg, ezernyolcszázat kapna. Ez is sok mindent megmagyaráz. A kereset lényeges szem­pont. Itt sincs miért kérdezős­ködnünk tovább. Nézeteltérés — csat volt A legfiatalabb egység a gyárban a félvezető üzem.. Itt készítik a tranzisztorokat és a diódákat. Ennek az üzemnek nemcsak múltja nincs, de je­lene se. Jövője van csupán. Több milliós beruházással nemrég kezdték el az új üzem építését. Majd ha az belép » termelésbe! .,; Mindenki tudja: nem ele­gendő csupán a technikai fel- készültség, a legmodernebb gépek sora, a tökéletes szer­vezettség, a hibátlan anyagel­látás és egy sor más feltétel hiány nélküli biztosítása a mennyiségileg és minőségileg is kifogástalan munkához, keil a jó közérzet is. Ennek a közérzetnek egyik jelzőlámpá­ja az elégedettség. Mikor elégedettek az embe­rek? A sok összetevőből most csak a beosztást ragadtuk ki. Azt vizsgáltuk, ki hol dolgo­zik, ott-e, ahol képességeit a legjobban ki tudja fejteni. Még jobban szűkítettük a kört, arra voltunk kíváncsiak, vajon a párttagok, a gyár kommunistái az emberekkel való „gazdálkodást” helyesnek tartják-e. Az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyárában ér­deklődtünk. Négy év tapasztalata A nagy csarnok méretei meghökkentőek. Egyik végé­ből nem lehet ellátni a má­sikba, nemcsak azért, mert a gépek százai állják a kíváncsi tekintetnek útját, hanem a nagy távolság miatt sem. Hosszú percekben lehet mér­ni csak az utat, amíg a be­járattól eljutunk a csarnok­nak abba a részébe, ahol a szerelők dolgoznak. Köztük ta­láljuk a fiatal Kelemen Fe­rencet is, aki már ötödik éve dolgozik a gyárban. A kérdés­re nem ad azonnal választ, előbb végiggondolja a tapasz­talatait. — Nincs sok párttag itt a munkahelyemen, mindegyiket ismerem, és azt tudom róluk mondani, hogy elégedett em­berek. — Mint vélekednek közvet­len vezetőikről? — Valamennyit a posztjuk­ra megfelelő embernek tart­juk. Nem mind párttag. Pél­dául két csoportvezető és az üzemvezető sem az. Feladatu­kat azonban úgy látják el, mintha párttagok lennének. Itt van mindjárt az üzemveze­tőnk. Már gondolkoztam rajta, miért nem lép be a pártba, mert olyan embernek tartom, akinek köztünk van a helye. — Tapasztalata szerint meg­felelően értékelik a párttagok szakmai képességeit. ÉN: — De hát a gyárban mindenki erről beszél. Azt is mondják, hogy az igazgatónak fogalma sincs a tekintetiénye­sítésről. Ö: — Az lehet. De megírni nem lehet. Az ellenség felhasz­nálná. ÉN: — Több nyugati rádió már többször beszélt ezekről a dolgokról. Ö: — Én is hallottam. De ne­kik könnyű, nekik nem kell számolni azzal, hogy a magyar közönség politikailag nem elég fejlett, hogy ilyen bonyolult kérdéseket megértsen. Ami pe­dig az igazgatót illeti, nem sza­bad megbántani. Régi kipró­bált harcos. Mindig kiállt. Az egész élete csupa kiállás. Ezen­kívül kiváló bőripari szakmun­kás. ÉN (naivan): — Akkor miért nem megy vissza a bőriparba? Ö (elhűlve): — Ügy gondolja, hogy állítsuk vissza a munka­pad mellé? ÉN: — ön mondta, hogy ki­tűnő szakmunkás. És nálunk a munka becsület és dicsőség dolga. Ő: — Az igazgató azonban szerény ember is. Nem vágyik a dicsőségre. ÉN: — Arról is tudomásom van, hogy évek óta meghamisít­ják a termelési jelentéseket. ö: — Lehet. ÉN: — Megírom. Ű: — Azt nem lehet. Az em­berek félremagyaráznák. Ká­ros általánosítások születnének a dologból. Értse meg, hogy a mi olvasóközönségünk még nem érte el azt a színvonalat, hogy ilyen kérdéseket a nyilvános­ság előtt szellőztessünk. ÉN: — De hát az egész ország arról beszél, hogy az önök te­kintetfényesítő készülékei egy fabatkát sem érnek. Ö: — Na és ha használ? Miért kell az újságnak a tömegek uszályába kerülnie. A maguk feladata az, hogy irányítsák a közvéleményt. ÉN: — Az emberek a sze­müknek és a tapasztalataiknak hisznek. Hiába olvassák az új­ságban hogy jó a tekintetfénye­sítő, ha tudják hogy rossz. A raktárak megteltek eladhatat­lan készülékekkel. ö: — Ez már a kereskedelem baja. Nem a mi tárcánkhoz tartozik. De ha maga erről ír­na, az amúgy is erteilen embe-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom