Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

OKTÓBER: MÚZEUMI HÓNAP Tíz előadás, három kiállítás Egerben és Gyöngyösön Tapasztalatcsere Hevesen Kedves vendégei voltak a Hevesi Állami Gazdaság szo­cialista címért küzdő brigád­jainak. Megalakulásuk idején — mivel az állami gazdasá­gokban még nem volt na­gyobb tapasztalat ezen a téren — a Nyugat-bükki Állami Er­dőgazdaság felsőtárkányi üzemegységéhez mentek el ta­pasztalatcsere-látogatásra. Az­óta szoros barátság fejlődött ki közöttük, s az elmúlt na­pokban a felsőtárkányiak visszaadták a látogatást. A lá­togatás során megismerkedtek a vendégek a brigádok éle­tével, eredményeikkel, meg­nézték a gazdaság épülő új állattenyésztési telepét, s ha­tárjáráson voltPk. A látottak értékelése során kijelentették, hogy egyik-másik téren nem­csak utólérték a tapasztalatot átadókat, hanem túl is szár­nyalták. ' A tapasztalatcsere-látogatás során disznótoros ebéden lát­ták vendégül az erdőgazdasá­giakat, s utána a homoki bor ízlelgetése mellett a késő dél­utánba nyúlt a barátságos esz­mecsere. ELFERDÍTETT SZÁNDÉK *» Jó lenne, ha valaki el­vállalná a film előhívását és a felvételek másolatát, hogy a képeket beragaszthassuk a raj naplójába. A felvételek a hul­ladékgyűjtésben serénykedő kis pajtásokat örökítették meg. Sajnos, itt az iskolában nem tudjuk a film laborató­riumi munkáit elvégezni, mert a takarékosság miatt a villanyárammal megfontoltan kell gazdálkodnunk. Ezért kérem a segítségüket. Ez a néhány mondat szülői értekezleten hangzott el. Ter­mészetesen nem maradt ered­mény nélkül, akadt fényké­pezni szerető édesapa, aki szívesen vállalta a feladatot. Milyen öröm lesz a kispaj­tásoknak, ha a fényképekén viszontláthatják magukat: a görbe vasak, a zsákba gyűj­tött hulladékok halmaza mel­lett, a takarékosság szellemé­ben végzett munkájuk ered­ményének tényei között. A szürke—fehér színskálá­jú kis papírdarabkák bizo­nyára még jobban ösztönzik majd őket, arasznyi ember­voltuk teljes megfeszítésével igyekeznek majd a legköze­lebbi még jobb eredmények elérésére. A fényképek tehát nemcsak a takarékosság bi- zonyítékai, hanem nevelési eszközök is, az iskolai tevé­kenység legfőbb területének eszközei is egyben. Mégis, a takarékosságra va­ló hivatkozással majdnem el­vetették a fényképek jellem­alakító erejének felhasználá­sát. Ne mérlegeljük most a, kis epizód jellemzőit, összefüggé­seit, kihatásait, az iskolai cél­kitűzés realitását és ‘a cél el­érésére választott út és módok helyességét. Maradjunk ma­gánál a takarékosságnál, ami­ről kimondtuk, a szocialista építés egyik fontos eszköze, elengedhetetlen velejárója, ál­landó komponense. De nem az olyanfajta, amit a fénykép-ügy példáz. Ott nem lehet és nem szabad ta­karékoskodnunk, ahol a cél a formális takarékoskodással csak távolabbra kerül. Ameny. nyi anyagi eszközre feltétle­nül szükségünk van a feladat elvégzésére, annyit használ­junk fel, valóban sem többet, sem kevesebbet. A takarékossággal élnünk kell, de visszaélnünk nem sza­bad vele. , (—ár) AZ ÖREG HÉJÁVAL ette a kenyeret. Puha, friss kenyér volt. Ízlett neki. Sokáig őrölt egy-egy harapást, s mintha sajnálná lenyelni, szemét is összehúzta, amikor mégis le­nyelte. Szépen tud enni az öreg. Halkan, csöndben. Mintha csak ketten lennének a , ke­nyérrel. A kenyérrel, amelyet annyira szeret. Az ízét, az illa- ! tát. Ezért rágja sokáig, csak így tud igazán jóllakni vele... Az óra fáradtan ketyeg a fa­lon. Az öregre néz. Vén szer­szám lehet, a számok is lekop­tak róla. Neki megfelel. Két­szer is méri az időt. Az évtize­deket, meg az órákat... — Tudja hogy szereztem ezt az órát? Érdekes. Elmesélem. Apám gulyás volt a Hortobá­gyon. Szegény. Kemény, mo- j górva, szótlan ember volt. Szó­val, egyszer kiüzent a főbíró úr. hogy küldjön be, valami cifraságot kell kihozni a tanyá­ra. Hű, de szaladtam érte. Ka­rácsony volt. Ilyenkor még a főbíró úr sem sajnált egy eldo­bott bakancsot, vagy egy ma­dárijesztőre szánt, elkopott ka­bátot. Berohantam. Hát tudja mi volt az a furcsaság? Egy ku­tya. Egy beteg kutya. Apám értett az ilyen betegségekhez, hozzá kellett kivinni. A főbíró úr láthatta rajtam, hogy nem erre gondoltam, s így a kapu­ból visszakiabált. Az órát ne­] sa véleményük elmondásától, j javaslataik értékesítésétől —] minden jó szándék ellenére isj — nemcsak ellenséges hangú- 1 latot szül a gazdaság vezető-] jével szemben, de a termelésre) is káros hatással van. És aj szilvásváradi erdészet dolgozói | közül jó néhányan apró ügye-] ik el nem intézése miatt féli kedvvel dolgoznak, s azért, ] mert kérésük, véleményük ] nem talált kellő visszhangra,] visszahúzódtak s nagy rész-1 vétlenséget mutatnak a közös 1 összejövetelek iránt is. j Leic József bizonygatja, hogy ő szereti az embereket. Idézi a főiskola mottóját: „Az erdő csak eszköz, a nép a cél. Ügy műveld az eszközt, hogy ne téveszd a célt.” De hát ennek a helyes mód­szerét kellene felismernie Leic Józsefnek, mert bármilyen anakronisztikusak hat is, de igaz: rosszul is lehet szeretni az embereket. Ezért lenne tanácsos e “ vitában tisztázni, mi­lyen módon lehetne a szilvás­váradi erdészetnél is nagyobb érvényt szerezni a politikai, kulturális, szociális ügyeknek, hogy az emberek ne érezzék mostohának magukat saját gazdaságuknál. S hogy az a bi­zonyos három lépés távolság is megrövidüljön a gazdaság vezetője és a párt-, társadalmi szervek között, és így a hü­velybe szorult két kard közül azt lehessen elvetni, amelyet a bajok eddigi okozójaként is­mertek fel... a téves nézetek kardját. t Kovács Endre kém adta. A kutyát az ölem­be fogtam, a bíró úr pedig a hátamra kötötte az órát, s úgy indultam vissza a tanyára... AZ ÖREG A MORZSÁT is szereti. Az is kenyér. Ujjaira tapasztja a kis morzsa kenye­reket, s egyenként szedi fel az asztalról. Még azt is megrágja. Hiába, az íze, az illata... — A kutya megdöglött. Meg­szúrta valaki, az öreg már nem tudott segíteni rajta. Visszavit­tem a főbíró úrnak. Nem szólt semmit, csak levette a kalap­ját. Hosszú tél volt akkor. A tanyán még a nyár is hosszú, hát még a tél. De azért elmúlt. Egyik tél után jött a másik. Egyszer megint üzent a főbíró úr. Már nem a régi, egy új. Va­lami Dániel volt a neve. Ala­csony kis ember volt. Én se voltam már gyerek, magasabb voltam apámnál is. Leültetett. Kenyeret, szalonnát rakott elém. Szép, fehér kenyeret, meg egy jó darab szalonnát. Nem mertem enni, pedig de kíván­tam. Az öregről érdeklődött, meg az állatokról. Ott marad­tam a főbíró úrnál. Egy nagy szürke lovat bízott rám, azzal hordtam a füvet a többinek... A kés ismét a kenyérbe vá­gott, Szelt egy darabot. Kisza­kította a belét, s a szája ismét őrölni kezdett... — Furcsa idők jártak akkor. Az öreg már nem élt. Anyám is bejött a tanyáról. Én sze­rettem a lovat, de azzal a szürkével jóba lettem. Jámbor jószág volt... Aztán anyám is meghalt. És megint új főbíró úr lett. Egyszer megkérdezte tőlem, tudnék-e dobolni? Hát én még sohasem doboltam, fő­bíró úr — mondtam neki — de megpróbálhatom. Így lettem kisbíró. Ekkor már feleségem is volt. Csak ám nagy baj lett belőle. Én nem tudtam olvas­ni, csak Róza, az asszony, ö mondta el, mi van a papíron, én meg végigkiabáltam vele a falut. DE — MONDOM — NAGY baj lett ebből. Lehet, hogy Ró­za volt a hibás, vagy én mond­tam rosszuk de a baj, az meg­lett. Egy nyilas parancsot kel­lett kidobolnom... Hogy is voit csak... Megvan: Közhír­ré tétetik. A főbíró úr és a köz­ség helyi parancsnoksága érte­síti a lakosságot, hogy min­denki jelenjen meg a főbíró úrnál, mert ellenséges nyila­sok vannak a faluban ... Sze­gény Róza, vagy lehet, hogy én mondtam rosszul... Mert azt kellett volna mondani, hogy el­lenség van a faluban. Nem tudtam én, mi van a papíron, csak kiabáltam. Megvertek ér­te. Még Rózát is. De sajnáltam szegény asszonyt. Elküldték. Jött a háború, a front, hadi­fogság. Majd hazajöttem. Ki­bírtam. Róza már nem élt, ígf semmi sem kötött a tanyá­hoz, s eljöttem onnét. Ide a gyárba. Még egy év és befeje­zem ezt is. Ha minden jól megy, nyugdíjas leszek .. A rozsdás vaskapu nagyot csattan a kapuoszlopon. Isme­rős jön, egyenesen az ajtó feli tart...' — Nagyapó, Nagyapó. Jövők.’ Hol vagy? Az öreg elteszi a kenyeret Lefekteti. Hadd aludjon. Ha éhes lesz, majd felkölti. Egy szeletre... — Elmondok, fiam, neked valamit. Egy életen át fojtoga­tott. titkoltam. Én még ma sem tudok írni, olvasni. Nem. Ah­hoz már idős vagyok, hogy szé­gyelljem, magam érte, de az elmúlt év egyik estéjén mégis elszégyelltem magam. Odajött hozzám a kis unokám és azt mondta: — Nagyapó, írd le a g-betűt Jaj, de szégyelltem magam. Nem tudtam. A tanya... a szürke ... a bíró úr... Nem tudtam. Nem is tudom, miért nincs a nevemben g-betű. Mert a nevem le tudom írni. Hej, az a g-betű. Tudod, fiam, még mindig baj van vele. Neu nézd csak .. AZ ÖREG ELÖREHAJOLT. Megmerevedett ujjai közé szo­rítja a ceruzát s elindítja a g-betű vonalait... — Nem értettem én a gépek­hez. Nem tudtam én, hogy mi az, hogy csak szög, meg furnér. Nehéz volt megtanulni. Csak a betű, az írás... Hát ez a kis csöppség nem megelőzött vele? Most együtt tanulunk, ö tanít. Olyan pontosan jön hozzám, ahogyan az óra jár a falon. Ki tudja, lesz-e rá szükség . .. De mégis jó lenne elolvasni egy könyvet, vagy megnézni a rub­rikát a cédulán, hogy hová fogták le a pénzt. — Olyan érdekes az egész. Megyek az utcán, megállók egy falragasz előtt és magamban mondogatom: Me-g...hí...v...ó. Elolvasok valamit, s utána át­gondolom. Olyan ez, mint a hajnal a tanyán. Amikor fel­keltem, még sötét volt. Las­san pirkadt az ég, s a felszálló sötétből kirajzolódott az eperfa, a gém, a gulya, meg apám .. A gyárban sem tudják. Nem is gondolják rólam. Búcsúzáskor lehet,- hogy megmondom majd. Az öreg ismét nekikezd, összefutnak a ráncok az ar­cán s keze mereven, lassan el­indul a sorok között a Hajnal felé. A Hajnal felé, amelyben a felszálló sötétségből ismerős arcok, vonások, értelmek raj­zolódnak ki... A KENYÉR OTT ALSZIK előtte. Talán már jólesne is­mét egy darab, de észre sem veszi. Pedig de szeretií Koós József Az egri III. számú Általános- Iskolában is rendeznek kiállí- i tást, amely szorosan összefügg- az iskolai történelemtanítással. Gyöngyösön, a Mátra Mú- r zeumban három vetítettképes s előadást tartanak: Fehér Mik- 3 lós, a múzeum munkatársa A- természettudományi gyűjtő- i munka képekben, Pátkay Im­re tudományos kutató Madár­j hangok (hanglemez-előadás), dr. Vargha László docens Gyön- " gyös műemléki vizsgálata cím- | mel. Elhangzik még egy elő- i adás: Helytörténeti kutatás a gyöngyösi járásban, amelyet dr. Molnár József adjunktus tart. 5 A múzeumi hónap keretében ] Egerben és Gyöngyösön mint- . egy 10 előadás hangzik el és három kiállítást nyitnak meg. 3 nevetéssel utasította vissza azt a faluban keringő hírt, hogy ő- „üldözi a kommunistákat. ” Valóban nevetséges ez az ; állítás. Két okból: mert ezt ha- 5 táskörénél fogva meg sem te- ' hetné, másrészt Leic József- nem üldözi a kommunistákat,- csak éppen nem igényli javas­lataikat, tapasztalatukat, se­i gítségüket oly mértékben, I amennyire hasznosíthatná azo- s kát. * Igaz ugyan, hogy a jutalmazá­- soknál, bérügyeknél megkérde- I zi a párttitkár véleményét,, de i termelési, gazdasági ügyekben • már kevésbé. A szocialista bri­- gádok munkájáról készített ér­- tékelést is csak utólag és tu- 1 domásvétel végett került a t párttitkárhoz. A pártszervezet is visszahú- 1 zódott az utóbbi időben a gaz- c dasági, szervező, ellenőrző, se- 5 gítő munkától. S ez ügyben ■ még az sem szolgál mentsé­gükre, hogy nem éppen a leg­ideálisabb a viszony a gazda­ság vezetője és a kommunisták c közössége között. , És visszahúzódott az aktivi­tástól, a társadalmi élettől a ’ dolgozók egy része is. Volt, ’ akinek a Leic József által küldött levelek hangneme nem- tetszett, amely így szólt: t „önnel sem szóban, sem írásban nem vitatkozom... Ha » olyan rossz ez a munkahely, T válasszon jobbat.” S a levél­- ben szó esik lázításról, akná­éi. munkáról és utolsó figyelmez- i tetésről. Meggyőzés helyett, t Pedig a munkások elriasztá­gat és előadást tart Korek Jó zsef, a Magyar Nemzeti Mú zeum főigazgató-helyettese, ak a kiskörei ásatásokról, Ke zák Károly, az egri vár ása tásat vezető régész, az egri vá legújabb feltárásairól, Kováé Béla régész a gyöngyöspatai é siroki várról, Valter Ilona ré gesz a bélapátfalvi középkor kolostor feltárásáról. Szabó János Győző, a megye múzeumi szervezet igazgató helyettese nyitja meg és ismer teti a hónap végén A régészet munka című kiállítást az égi vármúzeumban. Művészettörténeti előadás i elhangzik: dr. Bodnár Éva mű vészettörténész tartja Remek művek a Magyar Nemzeti Ga lériában címmel. Mire kész lett a vasút, már 8 százaléka bent volt a fának. De mindkét utat megépítet ték. Kerül amibe kerül. Pedig a sok évi gyakorlat tál, tapasztalattal rendelkez erdészek s a pártvezetők is j javaslatokat adtak... és ideje korán, hogy ezeket a vesztesé geket elkerüljék. S ha az erdészet vezetője pártszervezettel és a gazdasá társadalmi szerveinek együtte véleményével tiltakozott voln a vasúti szállítás megszűnteié se miatt, minden bizonnyá nem került volna sor ennv huzavonára, anyagi kárn Mert miközben a frissen javi tott vasútvonalat leszerelésr ítélték s nem fogadták el szállítás egyéb módjaira tét ésszerű javaslatokat, az időjá rás súlyosbította helyzetbe több mint 100 köbméter bük' fülledt be az erdőn és töb száz köbméter maradt kint, él tékét vesztve a Bükk renget? geiben. És most a községi ta nácstól várják, hogy hivatalé san igazolja: a gyakori eső miatt volt lehetetlen a fa el szállítása. Pedig jó néhányan máskép] vélekednek erről a gazdasá; szakemberei közül is. De hát éppúgy leintették ak kor őket, akár a pártszerveze vezetőit. Nem egy ilyen eset történi s ezek következtében valahog; elfásult, megdermedt a kap csolat az erdészet vezetője, ■ pártszervezet és az embere] között. Leic József felháborodot Október — múzeumi hónap az egész országban. A Hazafias Népfront megyei szervezete, a megyei tanács vb művelődés- ügy osztálya és a Heves Me­gyei Múzeumok Igazgatósága rendezi Egerben és Gyöngyö­sön az előadásoíkat és kiállítá­sokat —, de a járási székhelye­ken és a nagyobb községekben is a programot. Vasárnap délelőtt Egerben, a Dobó István Vármúzeum elő­adóhelyiségében, Gyöngyösön a Mátra Múzeumban nyitják meg a múzeumi hónapot. A megnyitók után az érdek­lődők lepke- és rovarkiállítást — Egerben és a Mátra Múzeum legújabb szerzeményei című ki­állítását — Gyöngyösön tekint­hetik meg. A továbbiakban Egerbe láto­vagy más munkahelyre kerül­jön? Ezt még az év elején kellett volna megnyugtatóan tisztázni, de ez ügyben csak most jutot­tak beszédközeibe a párttitkár és az erdészet vezetője. Közben az a munkás teljes bizonyta­lanságban pendlizett egyik munkahelyről a másikra. És mennyi hasznos ötlet ve­szett el az évek során ez áldat­lan viszony következtében s mennyi esetben könnyítette volna meg Leic Józsefnek is a dolgát, ha kéri, igényli s be­csüli a pártszervezet s a társa­dalmi szervek véleményét, ja­vaslatait. S ajnos a kollektív böl­csességnek eme lehető­ségei eddig elvesztek Szilvás­váradon. Volt is jó néhány káros kö­vetkezménye. A fa szállításánál például megakadályozhatták volna sok­sok forint elvesztését és több száz köbméternyi fa értéké­nek csökkenését. Néztük pél­dául az egyik rakodót. Az igazgatóság még a tervek el­készítésénél elvetette a vasúti szállítás lehetőségét, holott né­hány méternyire álltak a sí­nek. Nagy költséggel, nagy munkával utat vágtak a rako­dóhoz, hogy traktorral, gépko­csival szállíthassák el a fát. Az időjárás közbeszólt. S ek-, kor már engedélyezték a va­súti szállítást. (Holott azt már akkor is tudták, hogy kevés gépjármű lesz majd a fa idő­beni elszállításához.) Ekkor vágányt fektettek... de azt sem a legésszerűbben. S köz­ben kínlódtak a traktorokkal. térségek szerszámai, a szobrok, festmények, írásos dokumen­tumok, helytörténeti emléktár­gyak, kultúrtörténeti és nép­rajzi értékek egész sora — mint egy előadás „szemléltető eszközei”. A végvári vitézek küzdelmeinek, Dobó, Zrínyi s más történelmi nagyjaink honvédő hősiességének példái és közeli múltunk, a munkás- mozgalom történelmi ereklyéi pedig a hazafiság mély érzé­seit ébresztik, erősítik a szoci­alista társadalmat teremtő mai nemzedék tagjaiban. Régmúlt korok, történelmi idők emlékeinek, bizonyítékai­nak tárházai a múzeumok; s ettől jóval többek is — taní­tói, példaadói a mai időknek] Ünnepeink sorában a múze­umok rangos helyet bírnak. Immár negyedik éve rendezzük meg idén megyénkben is a múzeumi hónap ese­ménysorozatát. Tanulságos ki­állítások, érdekes előadások követik egymást négy héten át, múzeumi szakemberek, ré­gészek s más kutatók adnak számot a gazdag program ke­retében munkájuk eredménye­iről, s a múzeumok ilyenkor legújabb szerzeményeikkel, gyűjteményeikkel is a közön­ség elé lépnek. A nyitott ajtók, amelyek a történelembe vezetnek ben­nünket mai s holnapi éle­tünkre is érvényes példákéit, tanításokért — még szélesebb­re tárulnak mindenki előtt. (P. D.) Nyitott ajtók — A TÖRTÉNELEMBE • múzeumokat, s egyáltalában . az uralkodó osztályok érdeke­• it — műveltségi monopóliu- i mát. A „népesség széles alsó • rétegei” tudni akarták, hon­■ nan jöttek, tudni akarták a ■ nemzet saját múltját, de min­■ den úri hazugság nélkül. S a ' fóliánsok, a korokat és vál- i tozásokat jelző tárgyak feltár- i ták a megtett történelmi utat. : És nemcsak feltárták, nemcsak ■ tanítottak, de bizonyítottak is : — honnan való az ember, ho­• gyan keletkezett az élet s mint ■ fejlődött, formálódott évezre- '■ dek során. „Kultúrfölény...!” ■ — bizonygatták negyedszáza­■ dón át s más nemzetek mű­vészeti kincseit a múzeumok ■ alagsorába parancsolták, ne­■ hogy kiderüljön: más népek s nemzetek sem alávalóbbak a 1 magyarnál. A tömegek műveltségének, ■ ízlésének nevelése valóságosan ’ csak felszabadulásunk után ■ válhatott múzeumaink fő hi­■ vatásává. A társadalom fel­adatául szabta a múzeumi ■ szakembereknek, hogy a tör- ; ténelmi műveltség és kultúra • terjesztői legyenek, nemesitől : az ízlésnek. S az első lépés ' volt a feladat valóra váltása 1 útján, hogy megszüntettük a múzeumok szintje és a töme- ; gek műveltsége közötti túl ! nagy távolságot. Népművelési intézményeink sorában első helyen emlegetjük a múzeumokat. Hatása az esz­tétikai nevelésben, a képzőmű­vészeti nevelésben felmérhe­tetlen. A fegyverek, régi mes­Arkádos folyosók, vastag fa lak, komor boltívek. Múzeurr „Csont és cserép közös ha lomban...” És fegyverek, rég mesterségek eszközei, szerszá mok; ódon bútorok, szőnye gekkel és finom mívű iparos munkák — kádároké, ötvösö ké. Hány évesek? „Tízezer é’ mily semmiség itt...” Nen semmiség. Tízezer évekre i emlékezik az ember. Mér emlékeztetik a sokféle tár gyak, régészeti leletek, múl idők összegyűjtött dokumentu mai, amelyek mind-mind ko rukról vallanak, feltárják a: időt minden hazugság nélkii s tanítják az embert hősi pél dákkal — mai tettekre. Múzeumok... Kik oda belép nek, a történelembe lépne! be. S e tanító történelmet nen jelezték mindig nyitott ajtók Klébelsberg Kunó, a grófi kul tuszminiszter Horthy kor mányzatában, származási ka tegóriákhoz szerette volna köt ni a múzeumi belépőket is Méltatlankodva oktatta a mú zeumi szakembereket, amíér „a múzeumokkal szemben az zal a követelménnyel lépnél fel egyesek, hogy a népessét széles alsó rétegeire is hassa nak.” És felháborodik: „Van' nak olyanok, akik azt hangoz tátják, hogy a múzeumok fi hivatása a tömegek műveltsé­gének, ízlésének nevelése." A múzeumok történeim szent helyek. Nemhiába véd ték olyannyira élesen „a né pesség széles alsó rétegeitől” i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom